Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-02-11 / 7. szám

DOGMATIKA...? Teljes megértéssel fordu­lunk mindazok felé, akik a címfeliratban található kérdő­jelt kissé „rosszmájú”, gya­nakvó kérdőjelnek érzik. A kérdőjel ugyanis a „dogma­tika” szó és még néhány tű­nődést kifejező pontocska után arra mereszt nagy sze­meket, ami előtte áll. A dog­matika szó láttán képzele­tünkben egy másik szó ugrik elő, a dogmatizmus és vele együtt olyan középkori dog­mák, amelyek kétségbevoná­sáért Giordano Brúnót a mág­lyán égették meg, Galileit pedig az inkvizíció elé állí­tották. Nem ok nélkül borsó­sak ezektől. a szavaktól a fel­világosult protestáns ember háta. A dogmatizmus ugyan­is az élettől és a valóságtól elszakadt elvek, dogmák meg­félemlítő tekintélyuralmát je­lenti. Dogma pl. sok keresz­tyén testvérünk számára a pápa „csalhatatlan” tekinté­lye. Dogmatizmus olyan „ex cathedra” kijelentett, vitán felülinek mondott tételek kö­nyörtelen érvényesítése (pl. a római katolikus házasságjog területén), melyek megnyomo­rítják az életet, szembekerül­tek a valósággal, mert elsza­kadtak Jézus Krisztustól, az igazságtól és az élettől. — Fűzzünk most mégis két megu jegvzést mindehhez. Először azt, hogy ajánlatos azért a saját házunlk előtt is söprögetni. Egy kis dogmatiz- musért nem kell, nekünk protestánsoknak, feltétlenül a szomszédba mennünk. Avagy nem alakult ki és nem akar újra meg újra érvényre jutni köztünk is egy olyan ha­mis bibliaszemlélet és biblahasználat, amely a Szcntírásból „papirospá­pát” csinál? Nem dogma­tizmus az is, ha figyel­men kívül hagyva a Szentírásból felénk hang­zó evangélium jó hírét, úgy kezeljük ezt a drá­ga könyvet, mintha tör­vénykönyv lenne, mint­ha belőle közvetlenül ér­vényesíthető igazságokat lehetne kiolvasni a ter­mészettudományos kuta­tás, vagy a társadalmi fej­lődés megrendszabályozá- sára? Avagy teljesen kive­szett közöttünk az a „pro­testánsnak” minősített ma­gatartás, amely szerint minden egyes hivő a sa­ját gusztusa szerint ma­gyarázhatja a Szentírást? Amikor az élő Ige te­kintélye helyett az egyes ember „lelki élménye” kerül a középpontba, ami­kor az egyház hitvallásá­nak útmutatása helyett át nem gondolt, az Ige mér­legén le nem mért egyé­ni nézetek válnak mérték­ké, nem burjánzik-e .a a szektásodás? a kisebb nagyobb pápák légiója nem sarjad-e ki a refor­máció egyházaiban? Másik megjegyzésünk, hogy nem szabad a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiön­teni. Más a dogmákkal fog­lalkozó teológiai tudomány és más a dogmatizmus. A dog­matika, mint minden emberi tudomány a dogmatizmus de­formáló, torzító kísértésének áldozatául eshet, de ez nem lényegéből következik. A helyesen értett dog­matikai munkának az egy­házban többek között az Is feladata, hogy lelep­lezzen, felszámolni segít­sen minden hamis tekin­télyt és az egyház egész életét, minden szolgálatát az élő Isten ma hangzó szavának tekintélye alá vezesse. Csak az élő Ige szavában bí­zó, annak engedelmeskedő, az atyák hitvallását figyelembe­vevő egyház tud adott eset­ben helyesen dönteni és el­kötelező érvénnyel nyilatkoz­ni bármilyen ügyben. Nagyon konkrét kérdések­kel kapcsolatos dogmatikai munka nélkül nem tudta volna evangélikus egyhá­zunk mai útját az új ma­gyar társadalomban meg­találni. Tíz évvel ezelőtt, mikor Zsinatunk egyhá­zunk új, területi beosztá­sáról hozott törvényt, az nem csak gyakorlati, jogi szempontok figyelembevé­telével tette, hanem dog­matikai meggondolásból is. A régebbi négy kerületes be­osztás aránytalanságáról, hi­bás voltáról már a Horthy- korszakban is meggyőződött egyházunk köztudata, azon mégsem változtattak, mert sovinizmus igézete, egy hamis elv, ha tetszik dogma kötötte gúzsba az akaratot. Dogmati­kai tisztázódás is szükséges volt az ésszerű tetthez. A dogmatikai munka nélkülözhetetlen és hasz­nos szolgálatát úgy tud­ja betölteni, ha szoros kapcsolatot tart az egy­ház életével és szolgála­tával, vagyis ha maga is bizalommal hallgatja és engedelmesen megtartja az Isten beszédét. Próbáljuk meg most a cím­felirat kérdőjelét egyszerűen az érdeklődés, a kérdezőskö- dés kifejezőjének tekinteni, hiszen az előzőkben elég ha­határozott feleletet kaptunk a kérdésre: szükséges-e a dog­matika az egyház életében? A felelet ez volt: nélkülöz­hetetlen. Így kell tehát kér­deznünk tovább: mi tulajdon­képpen a dogmatika? milyen funkciót tölt be az egyház­ban? miért nélkülözhetetlen a szolgálata? Lényeges dol­got mondtunk el már róla, mikor a hamis tekintély tisz­teletének és a dogmatizmus torzításának leleplezéséről és felszámolásáról szóltunk, de még nem mondtunk el min­dent. A DOGMATIKA HELTE A felhozott néhány példa is érzékeltette már, hogy a dogmatikát — mint általában az egész teológiai tudományt — gyakorlati szükség hozza létre. Az egyház nem élheti éle­tét, nem végezheti szol­gálatát elvtelenül, öntu­datlanul. „A teológia az egyháznak az a funkció­ja, amelyben tudatosítja önmaga szamára a saját valóságát” A szentirástudomáwy (eg- zegézis) az egyház életének és szolgálatának alapjával, a Szentírással foglalkozik. Ezt a tudományágat mutatta be elő­ző két cikkünk. A gyakorlati teológia (practica theológia) az igehirdetés, az istentiszte­let, a lelkipásztorkodás, a gyülekezet-oktatás és vezetés kérdéseivel foglalkozik, vagy­is azzal amire rendelte és küldte Jézus Krisztus az egy­házat, tehát az egyház életé­nek és szolgálatának a cél­I jávdl. Ennek a teológiai mun­kaágnak bemutatására kerül sor későbbi cikkekben. A dogmatika (szisztematikus, vagy rendszeres teológia) a kettő között helyezkedik el, szoros kapcsolatot tart ve­lük és az egyház életének és szolgálatának tartalmát vizsgálja. Nem idő és tér felett, hanem mindig az itt és most élő egyházban próbálja megérteni és ta­nítani, hogy mit tartal­maz a Szentírás, mert csak így foglalhatja át­tekinthető rendbe azt is, ami az egyház életének és szolgálatának tartalmát kell hogy képezze. Egy­házunk teológiai munká­jára ezért irányult rá a világ keresztyén egyhá­zainak figyelme, mert 'ügyeskedő módszerek ke­resése helyett a tartalmi kérdések megragadására és megválaszolására szo- ríttattunk rá. AZ EGYHÁZ ÖNKRITIKÁJA A dogmatika kényelmetlen szolgálatot végez az egyház életében: kérdez. Szinte azon fordul meg munkájának ér­téke, hogy jól kérdez-e. Nem csak Isten igéjének tartalma felől kérdezősködik, kérdezi — s éppen ez a kényelmet­len dolog — az egyházat is. A dogmatikai tevékenység­ben az egyház önmagának tesz fel ellenőrző kérdéseket. Alapjában véve két kérdésre keres feleletet: a) Nem önmagának, nem öncélúan él-e? Azért hallgat­ja az egyház (nemcsak az egyházvezetőség, hanem az egyház minden egyes tagja) az Isten beszédét, hogy amit hallott azt megértse s amit megértett azt megtartsa, éle­tében és szolgálatában ér­vényre juttassa? b) Nem üres járat-e az egy­ház szolgálata? Hitét az tölti be, magatartását az határozza meg, amit az Isten beszédé­ből meghallott és megértett? Ez a két kérdés megvilá­gítja a dogmatika kritikai jellegét az egyházban. Az ön­bírálat ‘nélkül élő és szol­gáló egyháznak legfeljebb öt­letei, — csúnyább szóval él­ve — „tippjei” vannak. Csak az önmagát szüntelen vizs­gáló, az önmagát is megkér­dező egyháznak vannak hit­vallásszerű alapelvei, dog­mái. A következő, befejező cik­ket majd azzal a kérdéssel kezdjük: hogyan végzi a dog­matika ezt a vizsgálódó ön­magát kérdezgető tevékeny­ségét az egyházban? Benczúr László Rendszeresen olvassuk bibliánkat Szóltunk már arról, hogy a bibliát a teljes biblia tanítá­sainak figyelembe vételével kell olvasni. írtunk arról is, hogy szent könyvünket figyel­mesen olvassuk. Most azt hangsúlyozzuk, hogy a bibliát rendszeresen olvassuk! Ezen elsősorban azt értjük, hogy lehetőleg min­dennap ugyanabban az idő­ben foglalkozzunk Isten taní­tásaival. A rendszeres bibliaolvasás alkalmával Isten igazságai kezdenek hatni az emberre! Ez lélektani törvény is! Álta­lában minden felismert igaz­ság hat az emberre! Akár társadalomtudományi, törté­nelmi, vagy lélektani igazsá­gokról van is szó. És, ha az Isten igazságai kezdenek hat­ni ránk, egy kicsit Krisztu­séhoz lesz hasonló az életünk. A Krisztuséhoz hasonló. Krisztusszerű élet jellemző tulajdonsága: a szeretet, még­pedig az agape, vagyis a szolgáló szeretet! A lélektani törvényeknél többről van szó. Erről majd akkor szólunk, ha' arról beszélünk, hogy a bib­liát hittel kell olvasni. A felismert igazságok egy fókuszba futnak össze és ez a fókusz a Jézus Krisztus. Előbb csak a hatott normák hatnak ránk, később az élő Jézus. A rendszeres bibliaolvasó megtanul csendben lenni az Isten előtt. Aki sokat kan­dabandázik az életben, ká­romkodik, hangoskodik, ta­nuljon meg csendben lenni. A csendben halljuk meg jól Is­ten szavát. Rájövünk, hogy nem is annyira az a fontos, amit mi. gondolunk, hanem az a lényeges, amit Isten gon­dol. A rendszeres bibliaolvasó viszi magával Isten igazsá­gait. Már volt szó a belső szobáról. De a belső szobá­ból ki kell lépni az életbe! El kell menni az irodába, a gyár munkapadjához, az épü­lő fal mellé és mindenütt meg kell látszódnia annak, hogy mi Isten gyermekei va­gyunk. A tisztaságunkból, jó­akaratunkból, szorgalmunkból, engedelmességünkből kell ki­jönnie valami többletnek! A rendszeres bibliaolvasó állandó mérték alatt áll: Légy jó, hűséges, szeresd em­bertársaidat, legyen hivatás­hűséged, szeresd a családodat, hazádat, elöljáróidat stb. A biblia csak egy mértéket ismer! Nem mér külön asze­rint, hogy ki hol született, milyen iskolába járt és hol dolgozik! Amikor Krisztust jól szol­gálom, akkor jól szolgálom hazámat, embertársaimat és gyülekezetemet is. A biblia szerinti szolgálat célja: az ember. És pedig minden ember, mert Isten minden embert megváltott és minden embert szeret. Fülöp Dezső HÍREK. — Vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnapon az oltár­terítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Jn. 18,37. Szó­szék! igéje: 2 Tim. 2,14—19 Délutáni igéje: szabadon vá­lasztott. • — ÖZD. Az imahét befejez­tével, melyet az ózdi evangé­likus és református gyüleke­zetek közösen tartottak, a két gyülekezet lelkészének szol­gálatával, közös szeretetven- dégségen voltak együtt a gyü­lekezetek tagjai. • — A NÖGRADI egyház­megye lelkész! munkakö­zössége január 31-én Balas­sagyarmaton tartotta ' ez évi első munkaülését. Az össze­jövetelen a lelkészek közösen készültek a következő vasár­nap igehirdetésére, majd Har­mati Béla szolgálatával a templomban úrvacsorával él­tek. Gartai István esperes be­számolt a január 23-i Orszá­gos Esperesi Értekezletről, az időszerű szolgálati kérdések­ről, majd megtárgyalták a munkaközösség ez évi mun­katervét. Az ülés Terei Endre békemozgalmi beszámolójával ért véget. •- BUDAPEST ANGYAL­FÖLD. A gyülekezet Váci út 129. számú istentiszteleti he­lyiségében február 4-én, vasár­nap az egyházmegye esperese, Koren Emil hirdette az igét és szolgáltatta ki az úrvacso­rát. — TlZ ÜJ ELŐFIZETŐ je­lentkezett egyetlen vasárna­pon az angyalföldi gyüleke­zetben. Kívánjuk, hogy új ol­vasóink í épüléssel és haszon­nal olvassák lapunkat, az Evangélikus Életet. — HALÁLOZÁS, id. Ha­fenscher Károly, lapunk hű­séges Olvasója, január 31-én elhunyt. Temetése február 6-án volt. Az elhunytban Ha­fenscher Károly Deák téri lelkész édesapját gyászolja. — Dr. Szent Ivány Kál­mán, aki több éven át volt presbiter Erzsébetfalván és Budapest-Ferencvárosban, 78 éves korában, 1962. január 26-án hosszas szenvedés után elhunyt. Az elhunytban me­legszívű és hűséges egyház­tagunkat gyászoljuk. De kü­lönösen nagy veszteséget je­lentett hazaköltözése hitvesé­nek, aki 48 éven át élt boldog házasságban vele. Isten vi­gasztaló igéje adjon meg­nyugvást és a viszontlátás re­ménységét. „Én vagyok a fel­támadás és az élet” .„ — Pavlik Ludovika, szül. Sténer Ludovika • 81 éves ko­rában, jqpuár 23-án elhunyt. Január 25-én temették el nagy részvét mellett, Schlitt Gyula lelkész szolgálatával. „Akár élünk, akár meghalunk, az Űrá vagyunké * — MEGVÉTELRE KERES a táUyal egyházközség Karl Witte— Szabó József: Jer, örvendjünk ke­resztyének című, mindennapi el­mélkedések könyvet, még erősen használt állapotban is. Cim: Evan­gélikus lelkészi hivatal, Tállya. — HAZIVARRÖNÖ, gyors, pon­tos. olcsón ajánlkozik. 365—233 te­lefonszámon, 6 óra után. — Szakadt, régi IRHABUNDÁK újjáalakítása legújabb modellek szerint. SZÖRMEBUNDÄK alakí­tása, javítása. Bart szűcs, VH. Le­nin krt. 23. Udvarban. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és Kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal! Budapest. Vm. Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 142—887 Sajtóosztály! telefon: 142—074. Előfizetési ára egy évre 60. — Ft. fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—vm Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomtatott 628761/2 — Zrínyi Nyomda; Bp. Krisztus dicsősége a gyülekezetben 2. Tim. 2, 14-19. Vízkereszt és az utána következő vasárnapok Krisztus di­csőségét szemléltetik. Földi életében ezt a dicsőseget közvet­lenül mutatta meg Jézus, szavaiban és cselekedeteiben. Meg­dicsőülése után pedig közvetve tükrözteti tanítványai életé­ben, szolgálataiban. Urunk azt akarja, hogy az ő dicsősége ne halványuljon el soha, hanem éljen tovább a gyülekezetében. De vajon mikor és hogyan ragyog Krisztus dicsősége gyü­lekezeteinkben? Erre ad világos, eligazító választ Pál apostoL 1. Mindenekelőtt akkor és úgy, ha a gyülekezet emlékezte- tést nyer és emlékezik Krisztus igaz beszédére: arra, amely a Vele való életet, türelmet, hűséget s a becsületes helytállást szólaltatja meg. (14. vers „ezekre” szava utal az előző 11—13. versekre.) 2. Továbbá akkor, amikor a gyülekezetben mindenfele üres, haszontalan vitatkozás háttérbe szorul és eltűnik. Vitat­kozás legtöbbször nem épít, hanem rombol, egymástól elidege­nít, elválaszt, ahelyett hogy összhangba, egységre hozna. 3. Krisztus dicsősége akkor és abban is megnyilatkozik a gyülekezet életében, ha ott Isten és emberek előtti becsüle­tes megállás van minden téren; szóban és tettben: viselkedés­ben, munkában egyaránt. Erre az Isten előtti megállásra el­engedhetetlenül szükség van, hogy a dicsőség ragyoghasson. 4. Hogy pedig az emlékezés meglegyen, s a vitatkozás el­tűnjék, s a helytállás megvalósuljon, szükséges az Ige helyes értelmezése, „hasogatása”, részekre bontása, hogy abból ki­bontakozzék Krisztus világos, érthető akarata: Isten felé, mirrt rendíthetetlen hit, bizalom, emberek felé: odaadó szeretet­szolgálat. 5. Krisztus dicsőségét sokszor homályosftják el az üres hangoskodások, lármák, s éppen azért, hogy a dicsőség áttör- hesen, ezeket a gyülekezetben kerülni kell. 6. A dicsőséget legfőképpen eszközli és szolgálja a Krisztus melletti megállás. (Jézus maga mondja: én vagyok az út, igaz­ság és élet) Állj meg Krisztus mellett, szava, Igéje mellett szilárdan, s akkor az Ür dicsősége átsugárzik életeden. 7. Végül a dicsőség ragyogtatását szolgálja az a bizonyos­ság, hogy megáll a fundamentum, az alap: megáll Krisztus maga, mint fundamentum. S ennek kettős a pecsétje, ismer­tető jele. Az egyik felfelé, Istenre mutat, a másik lefelé: a gyülekezetre. Isten ismer minket. Boldog bizonyosság ez, de szent kötelezés is, amelyből közvetlenül kisarjad a minden hamisságtól, álnokságtól, kétfelé sántikálástól való elállás isteni parancsa. Krisztus sugároztatrri akarja az <3 dicsőségét, ezért szelt; hogy pedig te valóban sugározhasd azt, halld meg a szót,..! Megy er Lajos HÉTRŐL—HÉTRE Sötétségből világosság 2. Kor. 4. 6. Heti igénk megértéséhez pár szót kell szólnunk as ige összefüggésről: Isten Szentlelke egységre akarta vinni az első keresz­tyéneket, mert már az első keresztyének idejében is többféle csoportosulás volt. Különféle gondolatrendszerek:, kegyességi irányzatok alakultak ki. Egy kicsit minden tömörülés azt hitte, hogy ő képviseli az igazságot. Egyik csoport azt vallotta, hogy előbb zsidónak kell lenni, csak azután lehet valaki igazán keresztyén. Keresztelő János fennmaradt csoportja erősen hirdette az emberi aka­rat fontosságát. Apollosnak, ennek a kiváló képességű tanítványnak a magatartásából is erre következtetünk. Pálnak nagyon fájt, hogy Korinthus városában négy csoport is volt. Egyesek így beszéltek: Én Pálé vagyok, ismét mások: én Kéfásé, voltak, akik így szóltak: én Apól- losé vagyok, és a negyedik csoport: közvetlenül Jézushoz tartozónak vallotta magát. Amikor Pál írta a korinthusi levelet, illetve leveleket, ez a négy csoport állt előtte. Ezért mondja az 5. versben: Mert nem magunkat prédikáljuk. A 6. versben pedig felemeli szavát és úgy mondja, hogy Isten volt az, aki szólt, hogy a sötétségből világosság ra­gyogjon. Ö küldte el a bűn sötétségébe Jézust. Isten megis­merhető a Jézus Krisztusban. Amilyen Jézus Krisztus, olyan az Isten! A döntő az, hogy Isten szól! Hallgassuk Jézust, akiben maga az Isten beszél. Vízkereszt utolsó vasárnapján felragyog mégegyszer előttünk Jézus Krisztus dicsőségének fénye. D. NAPRÓL-NAPRA VASÁRNAP: JÓB 12, 14; LK. 5, 5-6. - A keresztségben Isten gyermekeivé lettünk. A gyermek magatartása a szülő iránt: engedelmesség. Hogy Isten hatalmas dolgait megtapasz­talhassuk, cselekednünk kell akaratát. Mt. 17, 1—9; Dán. 5, 13—31. (I. Kor. 2, 9—10.) HÉTFŐ: IIL MŐZ. 26, 12; JN. 14, 9. - Nem azt kell vár­nunk, hogy Isten valami titokzatos módon közölje velünk aka­ratát, hanem meg kell ismernünk Fiát, akiben minden, ami Isten felől tudható, nyilvánvalóvá lett. II. Móz. 34, 29—35; Dán. 6, 1-28. (Mt. 10, 28.) KEDD: V. MÖZ. 30, 20; JN. 14, 23. — Jézus nem aprólékos szabályok tömegével irányítja tanítványai életét, hanem azt akarja, hogy Hozzá és az emberekhez való viszonyunk mindig a szeretet viszonya legyen. II. Kor. 4, 3—6; Dán. 7, 1—14. (Lk. 21. 26—27.) SZERDA: ZSOLT. 38, 10; KM. 12, 12. - Az imádság nem­csak arra való, hogy általa kikönyörögjünk valamit Istentől. Isten jól tudja minden gondolatunkat, szükségünket. Az imád­ság teljes és tökéletes egység Istennel. II. Kor. 4, 13—18; Dán. 7, 15-28. (II. Thess. 2, 8-9.) CSÜTÖRTÖK: ÉZS. 49, 6; JN. 20, 21. - A Krisztussal ta­lálkozott embert betölti a Tőle kapott mentő, mások javát munkáló szeretet. Megszűnik az önérdek, zseb-érdek, s marad a szeretet, amely mindig a másikra irányul. Gal. 1, 11—24; Dán. 8, 1-14. (Jel. 13, 6-7.) PÉNTEK: ZSOLT. 121, 7; MT. 24, 4. — Minden igyekeze­tünk és erőlködésünk ellenére naponta vétkezünk. Isten az, aki a bűnnel és kísértővei szemben megtart, megőriz a hitben és szeretetben. Mt. 26, 2-4-28; Dán. 8, 15—27. (Jel. 13, 10.) SZOMBAT: ZSOLT. 103, 2—4; RM. 6, 11. — A keresztyének életében a bűn felett győztes Jézus uralkodik és nem a bűn. Ezért nem bűnnek élnek, hanem az Istennek. Nem gyűlölet­ben, hanem megbocsátásban. Nem békétlenségben hanem bé­kességben. FiL 3, 20—4, lg Dán. 12. 1-13. (Jn. 5, 28-29.) Nagy István % i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents