Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-04-29 / 18. szám
HÚSVÉTI LEVEL KEDVES BARÁTOMNAK! Püspöki látogatás a Galga völgyében Valahova Kanadába. Nagy örömmel olvastam, legutóbbi leveledet. Megörültem neki, mert ahányszor meglátom szálkás betűidet, mindig diákkorom jut eszembe. Mert el lehet-e felejteni azt a négy évet, amelyet a gimnázium padjaiban töltöttünk el? És meg szabad-e felejtkeznünk azokról a tavaszi sétákról? Azt a kislányt elfelejthetjük-e? Nem! Jól esett leveled betűin keresztül visszaemlékeznem a régi húsvétokra, amikor izgalomtól kipirult arccal jártuk a lányosházakat, hogy néhány házzal odébb árokba- dobjuk az illatos jácintot De mentünk fáradhatatlanul, hajtott a fiatalságunk. És vájom emlékszel-e azokra a nehéz napokra érettségi előtt? Béka- brekegéstől kísérve a Haran- gos-tó partján, ahogyan Erzsikével a sinus-tételt magoltuk? Mindezeknek néhány éve, $ mégis milyen távolinak tűnik. Távolinak tűnik, mert elszakadtunk egymástól. Nemcsak országhatár választ el minket, hanem világrész is. Szűk volt neked az itthoni élet. Tudom, nem minket untál meg, akikkel együtt sok eltöltött est emléke tolul most te emlékezetembe, hanem szűknek találtad ezt a' hazát. Kicsi volt a városunk, egyszerűek voltak a lányok, nem volt „fantázia”, ahogyan mondottad volt, a jövődben. Amikor lehetett elmentél. Mesz- szire, nagyon messzire. Már a nyelvünket is kezded elfelejteni — ahogy írod. A régi dalba már idegen szavak is keverednek. Feleségednek idegen nyelven vallottál szerelmet, kisfiádnak már hiába próbálnál énekelni magyar bölcsödalt. Nem tudom, hogy arrafelé t«n-c árvalányhq.}. A mi városunk határában tavaly nyáron is tudtam szedni. Nem tudom emlékszel-e még arra a temetői kis padra, amely apád sírja mellett állott és ahová elmentél búcsúzni azon a nyirkos novemberi napon. Apád fejfája mozdulatlanul nézett farkasszemet veled és a hervadó krizanténum szívében nem láttad meg a visszatartó apai szívet. A napokban jártam városunkban és elmentem apád sírjához. A fejfa megdőlt, a sír gondozatlan. Tavaly már virágot sem ültetett senki. De nem akarom tovább folytatni. A sebek bizonyára még nem teljesen heggedtek be. Nagyon jól esett, hogy aggódsz értem. Csak egy mondatot nem egészen értek. Azt írod: „Hallom, hogy otthon rossz az időjárás és nem lehet a földeken dolgozni. Biztosan megint éhezni fogtok. Nem lesz majd mit enni.” Ne haragudj meg, hogy ezt a mondatot nagy nyilvánossági előtt szóról szóra idézem. Mert valamit nem értek. De az is lehet, hogy Te nem értesz valamit. Az idei tél valóban nagyot nyújtózkodott. Hideg lábaival mélyen belenyúlt a tavaszba. A fiatalok csak most indulhatnak ibolyáért a ligetekbe. A földek is néhány nappal ezelőtt még sötéten ásitoztak az alig hunyorgó nap felé. A szőllőskertekben tavalyi vesz- szőt csapkodott a havas szél. Ami igaz, az igaz: az idén elkésett a tavasz. Amint tudod, most nem vidéken lakom, hanem a fővárosban, de olyan sok szál fűz a kiskunsági homokhoz és a baranyai dombokhoz, hogy a falu népével együtt vártam a kikeletet. És amióta a tavaszi nap visszavonhatatlanul győzedelmeskedett a tél erőszakoskodásán, azóta országszerte megmozdult a határ. Ha most ezekben a hetekben hazajönnél, hangyabolynak látnád az egész országot. Szorgos kezek törlesztik az idő adósságát. És hidd el,utolérik az időt, mert vidáman és hittel csinálják. Mi keresztyének vagyunk, Te is, én is, és mi hisszük és tudjuk, hogy Isten gondviselő szeretete „behozza a lemaradástLehet, hogy kissé késve, de azért asztalaink éppen olyan terítettek lesznek, mint tavaly és terítettebbek, mint régen! Ezt mi biztosan tudjuk! Azt írod, hogy „megint éhezni” fogunk. Én ennél sokkal vidámabban mondom, mert tudom, hogy megint nem fogunk éhezni, mint ahogy nem éheztünk tavaly és tavalyelőtt. Örömmel vettem tudomásul, hogy nekyd „otthon” U mi hazánk! De vajon milyen családtag az, aki csak távolról nézi, hogy az Otthonnak férfi kézre van szüksége! Te elmentél és itthagytad az Otthont. Mi itthon maradtunk és megtaláltuk a „fantáziát’ Magyarországon. Nagyon köszönöm, hogy aggódsz értünk, de — és ezért ne haragudj meg, — inkább azon gondolkodj el, hogy igazi otthont, ahol jólét és szeretet, béke és biztonság lakozik, csak azok tudnak építeni, akik az „otthon” minden gondját és terhét, örömét és munkáját közös erővel, összefogva hordozni tudják, itthon! Ne aggodalmaskodj1 Mi, keresztyének ezt Jézus Krisztustól tanultuk meg. De — remélem nem botránkozcü meg — én, mint lelkész ehhez még hozzátennék valamit. Ne aggodalmaskodj, hogy lesz-e nekünk „itthon” ebben az esztendőben mit ennünk, mert jó kezekben van a kapanyél és a metszőolló. A föld szerelmese, falusi népünk itthon van és az otthonért fáradozik! Nagyobb megpróbáltatásokat is kibírt már ez a sokat próbált nép. Ezt a néhány hetes időjárási „visszamaradást” is ki fogja heverni. Mert szívósak vagyunk ám mi, nem egykönnyen hátrálunk meg a nehézségek elől! Szeretett Barátom! Kérdezed, hogy vajon az idén lesz-e feltámadási körmenet. Mint tudod, én más felekezethez tartozom. Nálunk, evangélikusoknál nincs nagyszombati körmenet. Mi a Feltámadottat ünnepeljük és nem a feltámadás tiszteletére rendezett kör- menetet. Azt — sajnos — nem tudom megígérni, hogy az idén lesznek-e körmenetek. Nem tudom. Tavaly lakásom ablaka előtt vonult el. Csapzottan, üresen. Na, nem mintha kevesen lettek volna, csak az egész meneten nem látszott meg az az örvendezés, ami a keresztyén szívekben kell, hogy feltörjön annak hallatára, hogy Jézus Krisztus feltámadt! Valahogy az volt a benyomásom, hogy a dekoráció mögött elvész a tartalom. Ezzel nem akarlak kegyességedben megbántani, csak ti, ott kint, mindig a külsőséget nézitek és aszerint próbáltok ítéletet alkotni. Nálunk „itthon” mind több keresztyén rádöbben arra, hogy hitünket nem ilyen külsőségekben kell megmutatnunk, hanem szeretetteljes életben. Az idei húsvéton sokan fogunk örvendezni azon, hogy Jézus Krisztus feltámadt és legyőzte a halált! És sokan fogunk azért imádkozni, hogy szerte a világon minden keresztyén ember találja meg helyét és feladatát azokban a kérdésekben, amelyek közös kérdéseink. Mert nem azon múlik a mi keresztyén hitünk, Barátom, hogy vannak-e körmenetek, hanem azon, hogy mi emberek békében élhessünk. Mert köszönöm szépen én azt az üdvösséget, amihez egy háború, egy atomháború „segít” hozzá! Be kell fejeznem levelemet. Pedig még mennyi mindent kellene megírnom! Hogy családom hogy van? Köszönöm szépen! A feleségem most kapta meg az immár szokásos, sőt törvénnyé lett nyereségrészesedést. Igaz nem sok, mindössze tíz napra eső keresetének megfelelő összeg. A jövő téli tüzelőt vásároltuk meg belőle. A kislányom szorgalmasan jár óvodába. A napokban nagy öröm volt az „oviban”: új játékokat kaptak. Sokat és szépei. Villanyvonatot és babakocsikat. így élünk mi itthon! Van még gondunk és sok problémánk, de van reménységünk és még több örömünk! És ezért jó itthon lenni! A Feltámadott szavaival köszöntelek 1962 . húsvétján: Békesség nekünk! Karner Ágoston KESKENY PATAKOCSKA A GALGA. Szelíd hajlatú dombok között, termékeny völgyben siet Aszód felé. Át- utaztakor Petőfi szíve is megdobbant itt, mert diákévei, a szigorú és mégis szeretett Koren professzor jutott eszébe. Két húsvét előtti vasárnapon kereste fel KÄLDY ZOLTÄN püspök a Galga völgyi gyülekezeteket: Judika vasárnapján Ácsát és az Aszóddal csaknem összeépült Ikladot. Virágvasámapon Do- monyt és Galgagyörköt. A tavasz egyhónapos késése ellenére felszántott és beboro- nált földek mellett visz az út. A traktorok mégiscsak szaporábban végzik a munkát, mintha ló húzná az ekét. mindenütt teli templom várta a püspök szolgálatát. A török hódoltság utáni időben keletkeztek ezek a gyülekezetek. Ikladra 1752- ben Ráday Pál telepített Ausztriából és Németországból evangélikusokat. A másik három, szlovák telepesekből alakult Szabad vallásgyakorlatot biztosítottak számukra s ez vonzotta őket Bizakodva léptek annak idején új jövendőjük útjára. Bizakodva keresik helyüket és szolgálatukat ma is az új, közösen gazdálkodó falu életének kialakításában. ACSÄN az egész presbitérium összegyülekezett. Eljött Detre László Pest megyei esperes is a püspök fogadására. A papiak előtt Lajtos István felügyelő és Szvetlik Mihály, az erdőkürti filia felügyelője köszöntötte a püspököt Ünnepi hangulat töltötte be a templomot. Ácsán még erősen tartják a népviseletet. A nemrégen renovált, boltíves templom oltára előtt csizmában, a böjti időszakhoz illő fekete kendővel álltak a sok- szoknyájú lányok. Az oltár! szolgálatot Maróti János lelkész végezte. Ezekben a gyülekezetekben a régi gazdag liturgia használatos. A lelkész énekel és a térdelés is szokásban van. A püspök az előírt perikopáról prédikált. Az acsai gyülekezet az egyházmegye egyik legrendezet- tebb gyülekezete — mondja Detre László esperes. Anyagi alapjait régebben a Prónay- család biztosította. A mankó elvesztése után azonban a gyülekezet magára találta DÉLUTÁN KETTŐKOR MÁR IKLADON volt a püspök. A templom megtisztításának történetéről prédikált. Figyelemre méltó szokás ebben a gyülekezetben, hogy istentisztelet végeztével mindenki elmegy az oltárnál elhelyezett persely előtt s leteszi adományát. Régebben sokat szenvedett az egész ikladi nép a lelkészválasztásokkal kapcsolatos pártoskodások miatt. Évtizedekre kihatóan kerültek családok egymással szembe. Előfordult az is, hogy fegyelmi úton kellett a lelkészt eltávolítani a gyülekezetből. Most előrehalad a gyülekezet élete — mondja Keve Lajos lelkész. A háború nagyon megrongálta a templomot. Azóta pótolták a tönkrement orgonasípokat, bevezették a villanyt, renováltak. KŐVETKEZŐ VASÁRNAP DOMONYBAN hallgatja a gyülekezet Káldy Zoltán püspök igehirdetését. Virágvasárnap van. Az orgona mellett egymást váltva három kántor is szolgál. Mindhármukat a gyülekezet képeztette ki saját költségén. Nem szabad mindegyik vasárnapjuk, de jó beosztással biztosítják a kántori szolgálat zavartalanságát. Kettő közülük leány. Hibátlanul kísérik a gyülekezet énekét. A püspök igehirdetése azt a Jézust állította a gyülekezet elé, akinek a lábai elé virágokat hintettek Jeruzsálembe vonulásakor, aki igazságával és békességével ajándékozza meg az elébe siető- ket. „Jézus nemcsak a szivemben teremt békét — mondotta az igehirdetés —, azt a karja, hogy körülöttünk is, a világban is, Európában, Ázsiában és Afrikában, mindenütt-min- denütt béke legyen. Aki háborút robbant ki, Jézus Krisztussal. találja magát szem- benr Beszédét így fejezte be a püspök: „Arra kérlek benneteket, hogy ti, evangélikusok itt Domonyban nagyon szeressétek egymást, de ne csak egymást, hanem a másvallá- súakat is és azokat is, akik nem vallásosak. Szeressétek, hogy jó és szép életet élhessünk Magyarországon. — A fehérhajú öregeket különös szeretettel és megbecsüléssel vegyétek körül. Legyetek igazi gyermekek, igazi unokák. Vegyétek körül szeretettel az egész falut és annak vezetőit is. Járjatok elöl jó példával a munkában, a segítésben, a szolgálatkészségben.” A domoriyi papiakon otthonos volt Petőfi Sándor is. Édesapja, kezdő éveiben, DoLausanne, Genf és Freiburg katolikus püspöke* Charriere, egy sajtónyilatkozatban kijelentette, hogy az egyháznak az atomfegyvert „törvényes védelmi eszköz”-ként el kellene ismernie. Nem volna szabad keresztyén alapelvekre hivat* kozással azt követelni, hogy monyban volt székálló te; gény. Torda Gyula lelkész felesége kedves vízfestményen örökítette meg annak a régi parókiának a képét, amelynek küszöbét többször lépte át a költő. A művészi képességekkel megáldott papné több festménye díszíti a papiak falait. Torda Gyula lelkész meleg szavait is idejegyezzük. „Ami a gyülekezet és a közöttem való kapcsolatot jellemzi, arról azt kell mondanom: sohasem szerettem jobban híveimet, mint ma, és ők sem szerettek jobban mint ma.” A galgavölgyi látogatás UTOLSÓ ÁLLOMÁSA GAL- GAGYÖRK volt. Száz kőlépcsőfokon kell felkapaszkodni a hegyoldalban álló templomhoz. Dr. Ocskay Frigyes gyülekezeti felügyelő köszöntötte a püspököt. A gyülekezet kint várakozott a templom körül. A másfél méter vastagságú falak régen boltívet hordoztak. Mint a többi három templom, ez is műemlék. Múlt ősszel renoválták. Az igehirdetés a lábmosás történetéről szólt. „Jézus szolgálatának ben- nünk, közöttünk és általunk folytatódnia kell — mondotta többek között a püspök. —- Szeretetének ütemét át kell vennünk tőle. Segíteni egymásnak, egymás javát keresni — erre hívattunk mi is.” Istentisztelet irtán a prés» biterekkel találkozott a püspök. Medvey Mátyás lelkész a gyülekezetről adott tájékoz» tatójában ismertette, hogy a? 1700-as években Honiból* Nőgrádből, Gömörből idetelepedett evangélikusok mint szorultak ki lassan földjeikből, Kezdetben 32 úrbéri telkük volt, az 1800-as évek végén mindössze 3 telek maradt. 1944 végén 355 hold volt a földművesek kezén. A gyülekezet nagy áldozatokat hozott fennmaradásáért. . A köszönet és a búcsú szavát Hegedűs Pál másodfelügyelő tolmácsolta; A másik három gyülekezet presbitereivel is találkozott külön összejövetel keretében a püspök. őszinte* nyílt beszélgetést folytattak az egyházi élet és a mai falusi élet sok kérdéséről. Benczúr László mondjanak le „egy lehetséges agresszorral szemben’’ a teljeshatású fegyverekről. Ezt a nyilatkozatot a genfi leszerelési konferenciára való tekintettel a svájci közvélemény nagyon figyelemre méltónak tartja. Különös püspöki nyilatkozat HÚSVÉTI PRÉDIKÁCIÓ MOST IS ÜGY KÉSZÜLT AZ IGEHIRDETÉSRE, mint máskor, legfeljebb egy kicsit alaposabban. Igaz ugyan, a Nagyhéten oly gyakran prédikált, hogy egy-egy felkészülésre jóval kevesebb ideje jutott volna, mint bármikor, ám számított erre és a böjt elején hozzálátott az előkészületekhez. Egyszerre több textus is a fejéiben járt így, de ez mégsem okozott bajt, sőt: böjt vasárnapjain mindig maga előtt látta a nagypénteki keresztet és a húsvéti üres sírt. Ez különösen érdekessé tette böjti prédikációit, a hívek odaadóan hallgatták és fokozott figyelemmel Várták húsvéti igehirdetését. Először, szokása szerint, gondosan át meg átolvasta az alapigét, majd megnézte görög eredetiben és jegyzeteket készített az ottani kifejezésekről. Néhány napig ezeket a jegyzeteket olvasgatta, azután teológiai magyarázatokat vett elő, Veizsückert és Schlattert, a Strack—Billerbeck-féle értelmező szótárt, Barth és Luther igemagyarázatait, végül átlapozott néhány újabp prédikációskötetet. Amit elolvasott, kijegyzetelte, külön papírlapokra. Egyes szavakat aláhúzott, némelyiket pirossal, a margóra jeleket rajzolt, idegen számára érthetetlen hieroglifákat. De ha maga elé tette ezeket a jegyzetlápokat és tekintetét megnyugtatta rajtuk, az emlékeztető bökszavak és marginális jegyzetek gondolatokat ébresztettek benne. ÍGY KÉSZÜLT EL HÜSVÉT REGGELÉRE a teljes prédikáció részletes gondolatmenete, amit apró betűkkel kis kartonlapokra vázolt fel; ezekét Bibliájába rejtette, hogy majd a szószéken felfrissítsék az emlékezetét. Lendületesen kezdte a prédikációt, a figyelmet azonnal megragadta. — Jézus él, hiszitek-e? — kiáltotta, majd kis hatásszünet után azokra utalt, akik az első húsvéton látták ugyan az üres sírt, mégis hitetlenkedtek. Ekkor megismételte a kérdést, a gyülekezetét szólítva, akik az evangéliumok bizonyságtételére vannak utalva, maguk nem láthatják Jézus üresenmaradt sírját. Ez — mondta — megkönnyíti a hívek dolgát, mert a hit a nem látott dolgok valósága s mert a mai keresztyének számára Jézus feltámadása nem látható, a szem csodálkozása nem zavarhatja a hit meggyőződését. Ekkor újra feltette a prédikáció kezdetén elkiáltott kérdést, hogy ezzel elválassza a beszéd következő szakaszát, 'de egyben hidat építsen közte és az előző részek között. Kis szünetet tartott, s ezalatt körülnézett. Éppen folyatni akarta, amikor szeme megakadt egyik, hallgatóján, a hatodik sorban, az oszlop mellett, Tekintetük egymásba kapcsolódott, hosszas csend támadt. A hívek nem vettek észre semmit. Lehetetlen, gondolta magában, de semmit sem szólt. — Igen, én vagyok — hallotta ekkor tisztán a hatodik sorból, az oszlop mellől. — Uram, Te itt? — felelte rá ő a szószék magasából, önkéntelenül. — Igen, miért ne? — kérdezte Jézus. — De hiszen... — dadogta. — De hiszen épp most beszéltél arról, hogy élek. Miért csodálkozol hát? Nem hiszed talán? Elrestellte magát. — De, de — makogta, majd égnek emelte karjait és verejtékezve felkiáltott, hogy helyrehozzon valamit előző hitetlenségéből: — Halleluja! Jézus mosolygott, de felemelte kezét és intett: — Kérlek, ne csinálj feltűnést. Folytasd. őbenne azonban megfagyott a szó. Nem mintha elfelejtette volna, amit eltervezett, de hirtelen megbizonytálanodott, jól mondja-e. — Ne zavartasd magad = kérlelte ismét Jézus. — Hogyan is szoktátok ti mondani? Mintha itt se lennék... — De itt vagy — nyögte. Jézus elmosolyodott. — Igaz. Az előbb azonban mintha arról akartál volna beszélni, hogy én akkor is élek, ha nem látnak. Vagy rosszul értettelek? Verejtékezett. Most mit tegyen? Hirtelen mentő ötlete támadt. — Kérlek — udvariaskodott és mindkét kezét a hatodik sor felé nyújtotta —, kérlek, hogyan beszélhetnék én, ha Te itt vagy? Parancsolj, átadom a szót, ha Téged hallgathatunk, én inkább hallgatok. MEGNYUGODVA TÖRÖLTE MEG VEREJTÉKEZŐ HOMLOKÁT, másik kezével hivogatólag intett, de Jézus tagadóan rázta a fejét. — A harmadik pont második bekezdésében arról akartál beszélni, hogy az igehirdetésben is élek és hogy a prédikáció voltaképpen mindig az én szavam. Homlokát újra elöntötte a veríték. Bár történnék valami csoda — gondolta magában. Jézus mintha meghallotta volna a gondolatát. — Te csodára vársz? Ne haragudj, ez kicsit sértő rám nézve! Felkapta a fejét: — Miért? — Aztán elszégyellte magát: — Bocsáss meg, igazán nem akartam ... — Rendben van, felejtsük el. Csak egy baráti megjegyzést engedj meg. Mégsem helyes, hogy ti mindig rám akartok hárítani mindent. Lustálkodtok, én meg tegyek csodát a kedvetekért. Mi a csodának? Kérlek, folytasd! — Uram, Te annyi csodát tettél annak idején^. — Persze. Egy kicsit ugyan képtelenségből, mert jobban szeretem azt, ha valaki nem lát is, de hisz. Épp az előbb beszéltél erről. MOST MÁR VÉGKÉPP NEM TUDOTT VÁLASZOLNI. Annyira zavarba jött, hogy Jézus megszánta: — Jó, jó. Csak folytasd. — De hát mit mondhatnék még? — Te tudod. Alaposan felkészültél... Felbosszankodott. Készít egy hatásos prédikációt, belekezd, erre idejön Jézus, megzavarja és még gúnyolódik is. — Ha akarod, el is mehetek — szólt Jézuü szemrehányóan. Megsértődött. — Inkább folytasd Te ... És lesöpörte a szószékről a jegyzeteit. — Ne akard rám hárítani, ami a te dolgod. — Az enyém? — Ügy van. Nem te mondtad az imént, hogy én mindig rajtatok keresztül akarok cselekedni? Például úgy, hogy te jól prédikálsz és akik hallgatnak, életrevaló tanácsokat kapnak tőled. Sóhajtott, nem mert tovább ellenkezni. Csak időnkint odanézett a hatodik sor felé, az oszlop mellé. Az ámen után felpillantott: az oszlop mellett, a hatodik sorban nem ült senki. Tántorgó léptekkel jött le a szószékről, imádkozott, áldást osztott. Kint a templomkapu előtt, a szikrázó napsütésben, körülvették a hívek. Néhányan áldott húsvétot kívántak — alig hallotta —, mások gratuláltak. — Még soha így nem beszélt, tisztelendő úr — áradoztak a presbiterek. Szerényen mosolygott. Aztán elvörösödött és berohant a templomba. Odaült a hatodik sorba, az oszlop mellé. Szilárd Péter I
