Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-12-16 / 51. szám
Kövembe? fö-áit űtésezeftj mint azt előző számunkban már jelentettük, a DÉLI EGYHÁZKERÜLET TANÁCSA. A munkaülés középpontjában KÁLDY ZOLTÁNNAK, a Kerület püspökének jelentése állott. A jelentés mondanivalói nemcsak a Déli Egyházkerület, de egész egyházunk szolgálata és további útja szempontjából, sok alapvető iránymutatást tartalmaznak. Az alábbiakban a nagyszabású püspöki jelentésből közlünk részleteket: Jelentése BEVEZETŐJÉBEN KÁLDY ZOLTÁN püspök Isten iránti mélységes hálával és szíves örömest jelentette, hogy a Déli Egyház- kerületben az 1961. évben és Püspöhi jelentés a Déli Egyházkerület Tanácsülésén az 1962. év eltelt időszakában” az egyházi élet minden területén rendezetten és kiegyensúlyozottan folyt a munka.” Az egyházunkban a múltban itt-ott felbukkanó téves teológiai nézeteket „az elmúlt esztendőkben éppen teológiai síkon győztük le és ennek nyomán jó teológiai alapot biztosítottunk az egyházunkban folyó munkának és egyházunk magatartásának a szócializmust építő hazában.” Krisztus népe hallgasson Urára és engedelmeskedjen Neki Mivel egyházunk nem „az ég és a föld között lebegő test”, hanem olyan organizmus, amelyet Isten az Ö Szentlelke által ebben a világban teremtett meg, magától értetődő, hogy nem beszélhetünk egyházi munkánkról és általában egyházunkról anélkül, hogy ne látnánk, mi történik a világban és hazánkban és nem vizsgálnánk meg, hogy milyen összefüggéseik vannak a világban folyó eseményeknek egyházunk munkájával és mire van kötelezve egyházunk Istentől az adott helyzetben. Azt ugyanis senki sem tagadhatja, hogy ami a világban történik akár béke, akár háború, vagy bármi más esemény kihat az egyházra és az egyház életére, befolyásolja munkáját és állásfoglalásra kényszeríti.;. ... .Egyházkerületünkben folyó valamennyi munka értékelésére nem térhetek ki, mégis néhány munkaterületet meg kell említenem. A gyülekezetekben az eddigi rendben és számban folytak az istentiszteletek, a bibliaórák, a szeretetvendégségek és a lelkipásztori látogatások. ;.. Reálisan kell számolnunk azzal, hogy A SZEKULARIZÁCIÓ nálunk is, éppen úgy, mint nyugaton azt eredményezi, hogy sok gyülekezeti tag, aki csak a hagyományos, vagy másszóval a nevelési keresztyénség hordozója és képviselője volt, nem tartja tovább a kapcsolatot az egyházzal. Természetesen az egyház el van kötelezve arra, hogy az evangéliummal való adósságát tudja és érezze minden ember felé, még sem kell különösebben nyugtalankodnunk amiatt hogy többen megszakítják kapcsolatukat az egyházzal. Az egyháznak valóban egyháznak kell lennie,, tehát a Krisztusban hivők közösségének, mely közösség hallja és meghallja Jézus Krisztusnak a jó Pásztornak a szavát' Ahol ez a hallás és meghallás nem történik folyamatosan, ott úgy sincs egyház és nem történik semmi tragédia, ha ez bizonyos helyzetekben nyilvánvalóvá is válik. Ennél sokkal fontosabb az, hogy azok, akik meghallották valóban Jézus Krisztus szavát, kövessék azt a Pásztort, Aki az Életet adta az egész világért és Akinek egész életműve az irgalmasság gyakorlásában foglalható össze. Az tehát a döntő, hogy Jézus Krisztus népe hallgasson Urára és élje a Jézus Krisztustól kapott szeretetet minden ember felé és mutassa meg az egész emberiség iránti felelősségét olyan döntésekkel és cselekedetekkel, amelyből kitűnik, hogy ő is a Pásztor nyomában jár, tehát az irgalmasságnak, a békességnek, a jótcselekvésnek és a felelősségnek az útján. És ebből a szempontból nem is az a leglényegesebb, hogy egyházkerületünkben 1961. év folyamán sok ezer istentiszteletet tartottak lelkészeink, hanem ennél sokkal lényegesebb az, hogy szószékeinkről, olyan igehirdetések hangozzanak el, amelyek arra indítják az embereket, hogy ne csak önmaguknak éljenek, hanem áldozatos szívvel szolgáljanak az emberek között és kisebb és nagyobb körben egyaránt gyakorolják az irgalmasságnak és a szeretetnek a cselekedeteit. Hiába hangzik sok ezer prédikáció egy évben, ha a gyülekezeti tagok nem lesznek . ezeken a prédikációkon keresztül olyan új emberekké, akik felelősséget éreznek egyházunk egész szolgálata iránt és az iránt az emberiség iránt, amelyet háború fenyeget és amelynél; egy részében az emberek éheznek vagy rosszul táplálták, vagy a gyarmati igát hordják ..: mel tölti el a szíveket, de fokozottabb mértékben áll ez a jelen esetben, amikor nem spontán, hanem gondoskodó, tehát állandó szeretetet érezhetünk magunk fölött”. Így ír a másik lelkész: „Alig találok megfelelő szavakat, hogy hálámat röviden kifejezzem. Fogadja kerületünk vezetősége szerető gondoskodásáért köszönetem egyszerű és őszinte szavait.” És a harmadik: „Valóban az egyházkerület gondoskodó jóindulatát érzem a segítség mögött. Itt a végeken ezt a gondoskodó szeretetet érezni, ez a legszebb karácsonyi ajándék. Ezt a szeretetet köszönöm most meg nagyon hálásan.” Végül mégegyet: „Mondanom sem kell, milyen hálával és jó érzéssel tölt él mind engem, mind gyülekezetem tagjait az egyházkerület vezetőségének gondoskodó törődése. Egyik legjobb érzés érezni a testvéri szeretetnek ezt az együttérzését, az egész ország gyülekezeteinek adományán keresztül.” A kerület gyülekezeteiben ... Jelentem az Egyházkerületi Tanácsnak, hogy az 1961. évben és az 1962. esztendő első tizenegy hónapjában összesen 35 gyülekezetét látogattam meg és mindenütt igehirdetéssel szolgáltam. Legtöbbször gyülekezet vagy templomjubileumok alkalmával kerestem . fel a gyülekezeteket, de több eset volt arra is, hogy különösebb évfordulókra való emlékezés nélkül is felkerestem egy-egy gyülekezetét. Kivétel nélkül, minden alkalommal a gyülekezetek vezetősége és presbitériuma kifejezésre juttatta az egyházvezetőség iránti bizalmát és biztosították az egyházvezetőséget támogatásukról ... A közegyházi felelősségről feleljék, hogy ezek a problémák nem tartoznak az egyházra, mert az egyház csak az ún. „lelkikérdésekkel” foglalkozik. Miféle pásztori szolgálat volna ez, amelyik nem volna tekintettel a ma élő emberek valamennyi problémájára. De továbbmegyek: miféle igehirdetés volna az, amely ezekre a kérdésekre nem merne feleletet adni. Még tovább megyek: miféle egyházvezetés volna az, amely úgy végezné a szolgálatát, mintha a gyülekezeteknek és a gyülekezeti tagoknak az előbbi problémái nem is volnának! Minden esetre szeretetlen és felelőtlen magatartás volna ez. De kiindulhatunk más oldalról is. Az egyháznak van közéleti, vagy ha úgy tetszik „politikai felelőssége” Éspedig azért van, mert nincs az életnek egyetlen olyan területe sem, melyen hitünk szerint nem Isten volna az Űr.Istennek van szava a politikai, gazdasági és társadalmi életre vonatkozólag is. Ha ezt nem valljuk, akkor mi magunk száműzzük Istent ezekről a területekről, másszóval, mi magunk szekularizáljuk a világot. Az egyháznak tehát vállalnia kell a közéleti felelősség gyakorlását. Ha ezt nem teszi, engedetlenséget követ el Istennel szemben. Ugyanakkor azonban önmagát ítéli tehetetlenségre, mert ugyan kiváló etika birtokában van, de amikor azt alkalmazni kellene, amikor komollyá válik a helyzet és dönteni kellene, akkor csődöt mond, mondván, hogy „ő nem akar beleavatkozni a dolgokba, mert ez kívül esik feladatkörén.” Még ha bizonyos egyházi körökben nemtetszéssel is faAnyagiak a szeretet szolgálatában ..: Megfigyelésem szerint néhány gyülekezetben, illetőleg presbitériumban nem tudnák a gyülekezeti tagok és a presbiterek összefüggésekben, egyházunk egész szolgálatát szem előtt tartva gondolkodni. Valami egészen sajátságos, csak a saját gyülekezetük szempontjait mindenek fölé helyező látás uralkodik rajtuk és bennük. Ez néha megnyilatkozik abban, hogy anyagi vonatkozásban csak magukra gondolnak és nem éreznek felelősséget a közegyházi ügyekért, máskor egy-egy lelkészválasztás, vagy más személyi probléma kapcsán tűnik ki, hogy a maguk vélt érdekein kívül nem ismernek más: érdekeket. Világosan meg kell mondanunk, hogy ez az önző és beszűkülő magatartás gyülekezeti vonatkozásban is csak zsákutcába vezethet. Az egyes gyülekezetek csak úgy dönthetnek bármilyen kérdésben, hogy az a döntés egész egyházunk szolgálata irányába essék és az egész egyházat segítse szolgálatának helyes betöltésében. Bármennyire hangsúlyozza 'egyik-másik gyülekezet néha azt, hogy például a lel- készváiasztásnál „a nép akarata dönt”, erre csak azt mondhatjuk, igen, valóban a nép akarata dönt, de egy olyan népé, amely felnőtt a mai feladatokhoz, látja döntésének összefüggéseit és kihatásait az egész egyház életére nézve és nem gátolja, hanem segíti az egész egyházat az új út járásában. Ha csak egy- y gyülekezet akarata volna az irányadó a lelkészvá- 1 ászt ásóknál, akkor soha nem tudnánk előbbre, juttatni évtizedes szolgálatok után szórványlelkészeinket. vagy olyan lelkészeinket, akiket családi távozik a*,- Rogy S2 képviselőin keresztül vállalja i és gyakorolja is a politikai * felelősséget, még sincs az1 egyháznak más választása, .J mint gyakorolni ezt a poli-< tikai felelősséget, Ha az egy- ■* ház meg akarja takarítani f azt, hogy egyes gyülekezeti tagokban ne keletkezzék ellenszenv a politikai felelősség hangoztatása miatt, lehet, hogy az egyház ilyen esetben ugyan látszólag „ügyesen*1 cselekedne, de semmi esetre sem tenne eleget politikai felelősségének. Ez a semleges, politikai nemtörődömségei tükröző magatartás lehetne szimpatikus bizonyos hívek előtt, de ugyanakkor az egyház teológiailag feltétlenül felelőtlenül cselekedne. Mindebből az következik, hogy az egyháznak teológiát felelősséggel kell gyakorolnia a politikai felelősséget is és vállalnia kell azt a kockázatot, hogy egyes gyülekezeti tagok ezt rossz szemmel nézik* Ha, az egyház vezetői és lelkészei hallgatnának ezekben a kérdésekben, néhány gyülekezeti tag ugyan nem kritizálná őket és talán nem lehetne beszélni akkor arról, hogy egy« gyülekezeti tagokban zavart kelt az egyház politikai felelősségének a gyakorlása, de ebben az esetben az egy- ház nem volna egyházi Mindezeknek a szem előtt tartásával egyházunk vezetői és lelkészei a jövőben la el akarják végezni az Isten színe előtt azt a szolgálatot» amit politikai felelősséggya- korlásnak mondunk és segíteni akarják népünket és aa egész emberiséget a mai nagyj kérdések megoldásában, a béke munkálásában és a népek megértésében. Azt is világosan szeretnénk megmondani, hogy e területre eső kérdésekben a jövőben sem fogjuk megvárni, amíg lelkészeink, presbitereink és gyülekezeti tagjaink szinte valamennyien egy véleményre jutnak, hanem elöl szeretnénk járni és utat szeretnénk mutatni gyülekezeteinknek. Erre az elöl- járásra és útmutatásra hívta el Isten az egyház vezetőit. Nem akarunk belekerülni egy olyan megítélésbe, amelyet Reményik Sándor költő mondott azokról az igehirdetőkről, akiket ifjúsága és férfikora delén hallgatott: „Elkéstetek, elkéstetek vele!”. es egeszsegugyi okok Keny- szerítenek arra, hogy más gyülekezetbe jussanak. Ugyanez a helyzet anyagi vonatkozásban is. Az a gyülekezet, amelyik arra gondol, hogy c önmagát fenn tudja tartani de a többi gyülekezet gondját nem hordozza, hamarosan rá fog jönni arra, hogy a közegyház segítsége nélkül magára marad és önző magányában, az egész test organizmusából kikapcsolódva önmagát számolja fel. Meggyőződésem szerint lelkészeinknek az eddiginél fokozottabt és céltudatosabb munkát kel végezniük, a presbiterek és í gyülekezeti tagok nevelésében és a közegyházi felelősség ébresztésében. Ha leiké szeink egy része ezt a szolgálatot nem vállalná, a legnehezebb helyzetbe hozná a; illetékes gyülekezeteket Egyetlen példát említek erre amikor az egyik gyülekezetünkben a lelkész meghalt é: egy másik gyülekezetünk lelkésze ment ki ebbe a gyüle kezeibe a presbiterekkel és a gyülekezeti tagokkal való beszélgetésre, a gyűlésen elhangzott gyülekezeti megnyilatkozásokra- csak így tudott telelni a lelkész: „Hiszen ti 15 évvel el vagytok maradva!” Mit lehet ma kezdeni egy olyan gyülekezettel, amely valóban 15 évvel elmaradt a gondolkodásban és az előrehaladásban? Ha valamennyi gyülekezeti tag nem is érti teljes egészében egyházunknak mai szolgálatát, de attól az 5 ezer presbitertől, akik gyülekezeteinket vezetik, joggal elvárhatjuk, hogy az elmúlt 15 évben valóban felmérték és megértették egyházunk szolgálatának mai kérdéseit és segítik azok megoldását. Az egyházpolitika irányvonala változatlan Egyházunk közéleti felelőssége Szeretnék egy másik jelenségre is rámutatni, ami gyülekezeteink és presbitereink kisebb részében tapasztalható. Ismétlem, hogy a kisebb részében. Egyes gyülekezeti tagok kifogást tesznek amiatt, hogy az egyház és azon belül az egyház vezetői és lelkészei mint mondani szokták „politizálnak”. Ezek előtt a gyülekezeti tagok előtt ellenszenves az, hpgy az egyház püspökei, lelkészei és felügyelői a nemzet és az egész emberiség sorskérdéseivel kapcsolatban 'megszólalnak, nyilatkozatot tesznek. Különösen is kifogásolják, hogy több esetben a szószékeken, máskor a rádiós igehirdetésben, ismét máskor egyházi lapjainkban politikai, gazdasági és társadalmi kérdéseket is szóba hozunk. Azt szokták emlegetni ezek a gyülekezeti tagok, hogy ezzel bizonyos tekintetben lazítjuk a gyülekezetek és általában az egyház egységét, mert egyebekben vissz®tetszést keltünk megnyilatkozásainkkal. Bár ezzel a problémával már sokszor foglalkoztunk, mégis úgy érzem, hogy egyszer az egyházkerület hivatalos vezetősége előtt is szólnom kell a problémáról. Minden ellenkező beállítás ellenére híveink jelentős része foglalkozik egyházpolitikai kérdésekkel. Az utóbbi időben sok lelkészünk mondotta azt, hogy a lelkipásztori látogatások alkalmával a gyülekezeti tagok ma nem olyasfajta kérdéseket vetnek föl a lelkész előtt, hogy „miképpen kaphatok bűnbocsánatot”, vagy „hogy nyerhetek Szentlelket”, hanem azonnal olyan kérdésekre térnek rá, amely egyházunk új útjával, az új társadalmi rendben való helyzetével és az emberiség mai sorsával függ össze. Városokban ez különösen így van, de a falvakban is a beszélgetéseknél első helyre került a falu és a családok gazdasági helyzete, anyagi természetű problémái. Elképzelhető-e, hogy az egyház képviselői ezekre a kérdésekre azt Azt is meg kell említenem, hogy a Magyar Szocialista Munkás Párt VIII. kongresz- szusának irányelveit egyikmásik lelkészünk és gyülekezeti tagunk félreértette. Ogy értelmezték néhányan: az irányelvek az egyház területén úgy érvényesülnek, hogy igazoljuk azoknak a téves nézeteknek igazságát, amelyet több lelkészünk az 1956-os ellenforradalom idején a lelkészkonferen- ciákon és más helyeken hangoztatott. Világosan meg kell mondanom, hogy erről nincs szó, az egyház életét amúgy is elsősorban és mindenek felett a saját belső törvényei és még inkább az evangélium kell, hogy irányítsa. Éppen ebből kiindulva, de hazánkban folyó életet is számba véve, meg kell mondanunk, nem kívánunk változtatni egyházi szolgálatunk és ezzel összefüggő egyházpolitikánk irányvonalában. Amit eddig helytelennek minősítettünk, azt most is annak mondjuk és amit jónak ismertünk fel, azt ma is annak látjuk. Mindenesetre továbbra is gyakorolni szeretnénk minden lelkésztestvérünk és gyülekezeti tagunk felé a szeretetet, amelybe a jó rend építése és a fegyelmezés gyakorlása is beletartozik. Ha előre nézünk, csak azt mondhatom, hogy egyházunk szolgálatának keretei a jövőben még jobban kitágulnak, olyan vonatkozásban, hogy még az eddiginél is nagyobb mértékben kell részt vennünk az egyházak egyházközi, vagy még inkább nemzetközi életében, hogy szolgálatunkon keresztül még jobban segítsük a többi egyházakkal együtt az emberiség mai nagy kérdéseinek jó megoldását. Amikor jelentésemet befejezem, örömmel emlékezem meg arról, hogy 10 ÉVVEL EZELŐTT ALAKULT meg a két egyházkerület, az Északi és Déli Egyházkerület. Az elmúlt 10 évben megbizonyosodhattunk arról, hogy ez a rendezés helyes volt és segített bennünket abban, hogy egyházi életünk jó keretekben folyjék. Menjünk előre a hit tetterejével, a szeretet fáradozásával és a reménység türelmével. A finn egyház zsinatai elvetették a nők ordinációját (Helsinki) A finn evangélikus egyház mind a hat egyházkerületének zsinatán heves vitára került sor a nők ordiná- ciójával kapcsolatban. Mindenütt a nők lelkésszé szentelése ellen hoztak határozatot. A kérdés valószínűleg újra napirendre kerül a jövő nyáron, a finn egyház egyetemes zsinatán, ahová majd az a két bizottság terjeszti be jelentését, amelyet a kérdés további vizsgálatával megbíztak. A zsinat fog dönteni ez alkalommal arról az egyházi bizottságok által beterjesztett javaslatról is, melyben e bizottságok nem hajlandók kompromisszumra, hogy ti. a végzett teológus nőket hivatalosan lektornőknek nevezzék, akik gyülekezeti munkájuk keretében azt a jogot kapnák, hogy magán lelkigondozás esetében kiszolgáltathassák az úrvacsorát. Lelkigondozói megbízatásuk mellett a lektornőket vallástanításra osztanák be. L k ( í Nem mehetünk el szó nélkül gyülekezeteink anyagi kérdései mellett. Itt elsősorban kormányunknak azt a számunkra nagyon örvendetes és nagy segítséget nyújtó' intézkedését kell jelentenem, ■ hogy az 1963. évben is az Egyezmény szerű 50", „-os államsegélyen kívül 40%-os rendkívüli államsegélyt kapunk ... ... Az államsegély mellett gyülekezeti tagjaink is áldozatosan kivették részüket a gyülekezetek és ezen túlme- nőleg egész egyházunk anyagi fenntartásából. Örömmel mondhatjuk el, hogy gyülekezeteinkben az áldozatkészség változatlanul jelentős. Sok gyülekezetünk példásan jár elöl az anyagi terhek hordozásában, mások is hűségesen tesznek eleget anyagi kötelezettségeiknek és csak egész kevés azoknak a gyülekezeteknek a száma, amelyek elfeledkeztek arról, hogy „a jó kedvű adakozót szereti az Isten” ..., í .. Az anyagi ügyekkel összefüggésben említem meg. hogy a KÖZPONTI ALAP jól teljesíti szolgálatát és komoly segítséget nyújt azoknak a lelkészeknek, akiket a helyi gyülekezetek fis lélekconrvMil.- r-»-\i -i ++ nőm tnrínoÍr megfelelően ellátni. Azok a lelkészek, akik a Központi Alapból részesülnek, jól tudják, hogy a nekik nyújtott összegben benne van egész magyarországi evangélikus egyházunk gondoskodása és értük való felelőssége. Több gyülekezetnek jelentős segítséget jelent a szórványoffertőriuinból való részesedés is. Itt sem az a lényeg, hogy az a bizonyos szórványgyülekezet kisebbyna- gyobb összeget kap a szórványokban használt közlekedési eszközök fenntartására, vagy az útiköltség terhek könnyítésére. Sokkal fontosabb az, hogy a szórványlelkész az adomány mögött az egész egyház gondoskodását érzi meg. Bármennyire szokatlan, hogy az egyházkerületi tanácsülésen püspöki jelentésbe belekerüljön a püspöki hivatalba küldött levelek egyik-másik részlete, most mégis annak I illusztrálására, hogy sok lelkészünk hálás a kapott segítségért és szívvel-lélekkel támogatja az • egyházvezetőség munkáját, hadd idézzek néhány lelkész leveléből pár szakaszt. Ezt írja az egyik lelkész’: „A szeretetnek megnyi-