Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-11-11 / 46. szám

KP. BÉRM. BP. 73.

A Prágai Keresztyén Békekonferencia levele a Második Vatikáni Zsinathoz

A Keresztyén Békekonferencia keresztyének, teológusok, lelkészek és világiak nemzetközi mozgalma, amely hitbeli meggyőződésükből jött létre a fokozódó nemzeközi feszültség, a hidegháború, a fokozott fegyverkezés, különösen az atomfegyverek területén és a világkatasztrófa fenyegetésének idején. A Keresztyén Békekonferencia Munkabizottsága nagy figyelemmel kísérte a Második Vatikáni Zsinat előkészületeit. Érdeklődéssel várja azt is, hogy milyen lesz a zsinat lefolyása és milyen eredményeket fog elérni. Figyelmünk és várakozásunk abból a meggyőződésből ered, hogy a Második Vatikáni Zsinat mélyen bele tud nyúlni a római katolikus egyház életébe, a keresztyén egyházak közötti kapcsolatokba és hozzájárulhat az egész mái társadalom békés fejlődéséhez. A közös keresztyén felelősség erős tudata él bennünk. Minden különbség ellenére is összeköt bennünket az a hit, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet, hogy ő az Úr mindnyájunk felett és hogy ő maga, miként őt Isten Igéjéből ismerjük és közös hitvallásainkban valljuk, életünk és hitünk egyetlen és végső zsinórmértéke. Ezért nemcsak bátorkodunk, hanem kötelességünknek is tartjuk, hogy a Megváltó Űr Jézus Krisztus nevében az apostoli ige szavaival köszöntsünk benneteket éppen azokban a napokban, amikor tárgyalásotokat megkezditek: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Űr Jézus Krisztustól!

Megértéssel olvastuk az 1962. július 1-én kelt „Poenitentiam agere” kezdetű enciklikát, amellyel XXIII. János pápa felhívja a lelkészeket és a népet, hogy imádsággal és bűnbánattal vegyenek részt a zsinat tárgyalásain. Valóban mindnyájunkat terhel felelősség a jelenlegi nemzetközi feszültségért, egy új világkatasztrófa veszedelméért, a félelem és bizalmatlanság légköréért. Mindnyájan, de különösen mi hivő keresztyének részesek vagyunk annak vétkében, hogy az ember az emberrel, a nép a néppel nem tud megegyezni, és hogy tizenhét évvel a második világkatasztrófa után nem szűnt meg a fegyverkezési verseny, az atomfegyverekkel folytatott kísérletezések versenye, és hogy a hidegháború szennyes eszközeivel állandóan megmérgezik az emberek közötti kapcsolatokat. Ügy látszik, hogy a keresztyén egyházak sokat veszítettek tekintélyükből, súlyukból, sőt lelki erejükből is. Nem elég erősek ahhoz, hogy a mai kor növekvő problémáit az ismeret világosságával, a hit tisztaságával, a reménység bátorságával és a népek közötti új rendért, az új társadalmi formákért, meg az éhség, szegénység és tudatlanság nélküli élet magasabb színvonaláért küzdő ember iránti szeretet bensőségességével legyőzzék. Mindnyájunkat meglepett a megrendítő háborús pusztítás. Lelkileg felkészületlenül találtak minket a mélyreható gyors politikai és társadalmi változások, sőt az is, hogy új népek léptek be a szabad emberiség családjába. A tudományos felfedezések és technikai vívmányok egyrészt felfokozták a reményeket az emberek milliárdjainak jobb jövendője iránt, másrészt a pusztítást is megsokszorozhatják, ha új katasztrófára kerülne a sor.

Kívánjuk nektek, tisztelendő Atyák és Testvérek, hogy a Második Vatikáni Zsinat ülésezéséről hatalmas szó hangozzék él a béke és a népek megbékélése ügyében, hogy hozzásegíthesse a mai embert az éhségtől és nyomorúságtól mentes igazi élethez, az igazságossághoz és az egyenjogúsághoz. Hallottuk egyes katolikus főpapok és teológusok hangját, akik több laikus hivő támogatásával kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a Második Vatikáni Zsinatnak az egyház megújulása és a keresztyének közötti kölcsönös közeledés eszközévé kell lennie, hogy le kell rombolnia mindazokat a falakat, amelyek egyesnépeket kiváltságosokká, másokat jognélküliekké tesznek, amelyek elmélyítik a szakadékot a gazdagok és szegények, a szabadok és a kizsákmányolt népek között.

Azt óhajtjuk, hogy a római egyház a ti vezetésetekkel a maga részéről találja meg azokat az utakat, amelyek az emberek közötti bizalmatlanság és gyűlölködés legyőzéséhez vezetnek, hogy teljes megértéssel tisztelje azokat a népeket is, amelyek az osztálynélküli emberi egyenjogúság társadalmi rendjét építik. A jövő és mai küzdelmünk sikere attól függ, hogy fölül tudunk-e emelkedni a Jézus Krisztus evangéliumába vetett hit áldatlan összekapcsolásán azzal az antiszocialista és antikom- munista hangulattal, amely oly mélyen megmérgezi sok keresztyén ember lelkét és megsemmisíti az egyházi közösség gyökereit.

Saját tapasztalatunkból tudunk olyan római katolikus hívők millióiról, akik felismerték felelősségüket a társadalom újjáépítéséért, a magukat szocialistának nevezett államokért, de akik ez áldatlan hangulat nyomása alatt szenvednek; azt is tudjuk, hogy felismerték alkotó és pozitív felelősségüket az új társadalmi rendszerek felépítéséért akár Európában, akár más földrészeken. Ha a Második Vatikáni Zsinat talál eleven szót a római katolikus egyházmegyék és parókiák felé, de a keresztyén államférfiak és politikusok felé is, akkor hozzá fog járulni a béke biztosításához, a népek közötti békés kapcsolatok megerősítéséhez, a béke, a testvériség és az igazi együttélés alapján.

JR OK NEK...

55

A megdicsőült Űr megbonthatatlan egységben van földi gyülekezetével s ennek az Ür- nak a dicsősége tükröződik a gyülekezet tagjainak az életében. Ez a dicsőség ebben a három kincsben ragyog szövegünk szerint: Abban, hogy a gyülekezet bűnei meg vannak bocsátva, hogy ismeri a Fiút és az Atyát, hogy legyőzte a rosszat.

1. A gyülekezet bűnei meg vannak bocsátva. A keresztyének nem abban különböznek a másik embertől, hogy nem vétkeznek. Csak egy különbség van: Bűneik meg vannak bocsátva. Elhallgattak a rossz lelkiismeret vádoló hangjai! Elhallgatott a nagy Vádoló, mert Krisztusban, az „ő nevéért” Isten megbocsátó szeretete jelent meg a világban: a kereszten. A megfeszített Üdvözítő jobbján és balján függő két latornak hosszú a bűnlajstroma. De míg az egyik úgy fejezi be az életét, hogy távol marad az Istentől, addig a másik nagy békességben hal meg, mert a megfeszített Üdvözítőben Isten megbocsátó szeretetét ismeri fel. Akik a Krisztus Jézusban vannak, azok egyre közelebb kerülnek ahhoz, aki meghalt értük. Egyre közelebb ahhoz, aki maga a Világosság és nem kell félniök az igazságtól, bűneik meztelen valóságától, mert az igaz- j

(1. Jn 2,12-14)

ság, a megbánás szabaddá tette őket.

De mi az alapja ennek a nagy bizonyosságnak? Nem bennünk van. Nem is a mi békés érzéseinkben. Nem is életünk megjobbulásában van, hiszen igen gyorsan sötétté tud lenni bennünk és naponként nagyobbá tesszük vétkeinket' Az a bizonyosság, hogy a bűneink meg vannak bocsátva, abban van, hogy Jézus Krisztus a miénk, ő az egyetlen nagy Főpap, aki életének a feláldozásával megváltott bennünket. Megfizette bűneinket és megfizetett bűneinkért. És ha mi elcsüggedünk — mert bizony sokszor kétségbe esünk! — a bűneink miatt, akkor van Szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, aki igaz! Egyedül benne van a mi sziklaszilárd bizonyosságunk arra nézvést, hogy meg vannak bocsátva a bűneink.

2. A gyülekezet ismeri a Fiút és az Atyát. „Írok nektek, atyák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van.” Az atyáknak, az öregeknek, a hitben régóta járóknak van tapasztalatuk. Visz- sza tudnak emlékezni eseményekre és emberekre, beszélgetésekre és bizonyságtételekre. A gyülekezet követheti Jézust a tanítványokkal együtt. Láthatják csodáit a Genezáret-tó partján és hallják a prédikációit. A gyülekezet azt ismeri Jézus Krisztusban, aki kezdettől fogva van. Általa tett az Atya minGörög Ortodox Egyház

Athenagoras Thyateira-i görög ortodox érsek, akinek főhatósága alá Anglia és Nyugat- Európa tartozik, október közepén, rövid, de súlyos betegség után, 75 éves korában Londonban meghalt. Az érsek korábban társelnöke volt az Egyházak Világtanácsának.

(—)

dent. Ezért mondhatja: „Mózes rólam írt” és „Mielőtt Ábrahám volt, én vagyok”. Ö valóban az idők Ura. „Én vagyok az első és az utolsó.” Ö a királyok királya, tehát a legnagyobb Király, akié minden hatalom mennyen és földön — hitünk bizonysága szerint.

Ahogyan a Fiút, úgy ismerj a gyülekezet az Atyát: „Írtam nektek, gyermekek, mert megismertétek az Atyát.” A gyülekezet minden egyes tagját szólítja meg az apostol ezzel a szóval: „gyermekeim”, mert Isten színe előtt mindnyájan gyermekek vagyunk. Fülöp mondja: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, az elég nekünk.” Erre válaszolja Jézus: „Fülöp, mióta vagyok veletek és te azt mondod: Mutasd meg nekünk az Atyát. Aki engem lát, látja az Atyát.” (Jn 14,9.) Jézus Krisztusban kegyelmes arcát fordította Isten a világ felé. Aki ismeri a Fiút, ismeri az Atyát is, ezért értelmetlen fecsegés és öncsalás az Istenről beszélni, míg Jézus Krisztusban föl nem ragyog az Atya orcája!

Az éppen a gyülekezet tisztessége, hogy benne az emberek Isten gyermekeinek neveztetnek. Nem kell aggodalmaskodnunk, hogy mit mondjunk, mert a „magasság Istene minden dologban tanácsot ád”. Félelem nélkül járhatjuk a tanúk útját, mert „Te velem vagy, a te vessződ és botod terelgetnek engem!” Az Atya hatalmas keze visszatart bennünket a szakadék széléről, ha oda merészkednénk. Vidáman gyülekezhetünk össze, mint gyermekek a tereken, mert az öröm idejét ajándékozta nekünk az Isten. Énekeljük énekeinket, hallgatjuk igéjét és imádjuk nevét, mint akik az erős várat éppen elérték: „A Seregek URA velünk van, Jákob Istene a mi várunk” (Zsolt 46, 8.12).

3. A gyülekezet legyőzte a rosszat. Nagyon sokszor beszélhetett erről az apostol gyülekezetének a tagjaival. Most azonban újból erről kell beszélnie, hiszen ezen a téren igen sokszor fog el bennünket a kétkedés: Nem úgy

van-e, hogy a magunk erejéből olyan nehéz megállnunk a hitben? Igen! A bűn legyőzője egyedül maga az én Uram. De az Ö győzelme, amelyet a kereszten harcolt ki, legteljesebb megaláztatásban, magára véve betegségeinket és gyengeségeinket, megszabadított engem is a bűn minden hatalmától. Ezért tudok és szabad nekem számolnom a bűn, a halál és a rossz felett győztes Krisztus ma is érvényes és hatékony hatalmával.

A keresztyén élet titkát mondja ki János, amikor hangsúlyozza: „Az Isten igéje megmarad bennetek.” Ez az ige az az erő és hatalom, amely miatt csődbe jutott a rossz, amely után az első emberpár kinyújtotta a kezét. Ezt a rosszat győzte le a második Ádám: Jézus. Ezért legyen legfőbb gondunk, hogy az Isten igéje megmaradjon is életté válják bennünk és cöztünk. Ahol az Isten igéje •pan, ott győz a jó, amelyről íz apostol azt mondta előző- eg, hogy az nem egyéb, mint i felebarát szeretete. Akinek i bűnei meg vannak bocsátja, aki ismeri az Atyát, aki egyözte a bűnt, az az Isten gyermeke, az hallja az új parancsolatot is: „Egymást

pedig szeressétek!’’

Dr. Pálfy Miklós

NIGÉRIA

Két évvel ezelőtt lett független, szabad állammá a fiatal afrikai állam: Nigéria. Most a nigériai methodista egyház is önállóvá és függetlenné lett. Ez alkalomból Ke- let-Nigéria kormányzója, az Egyházak Világtanácsának társelnöke, Sir Francis Ibiam üzenetben köszöntötte a függetlenné vált egyházat. Üzenetében hálásan emlékezett meg azoknak a misszionáriusoknak tevékenységéről, akik eddig az országban jó szolgálatot végeztek, hangsúlyozta azonban, hogy az egyház „Nigéria földjén csak akkor verhet erős: gyökeret, ha a teljes vezetést a bennszülöttek veszik át.”

ftTTfTfTTTTTTTTTTTTHTTTTTWTTTWTTTfTTTTfTTTTTTTnTTTTTTTTTTI

IMÁDKOZZUNK

Lukács 12,54—59.

Mennyei Atyám, hulló őszi levelek, az elmúlás e jelei között emelem fel a szívemet Hozzád. Köszönöm, hogy előtted állhatok s életemet mégis örökkévalóságod fényében felülről láthatom.

Reggeltől estig annyi apró ügy foglal el, annyi kicsiny és nagyobb gond üli meg a szívemet és ezer dolog szórja szét érdeklődésemet, s nem gondolom meg hogyan élek. Rövid napok, hosszú árnyékok és temetőbe siető emberek által figyelmeztetsz időm rövidségére és az emberi felelősségem nagyságára emlékeztetsz. Eszembe juttatod azokat, akikkel együtt éltem és együtt jártam az élet útjain. Akiket már elhívtál és nincsennek többé mellettem. Szeretetem fogyatékosságát csak megsirathatom, de mulasztásaimat velük szemben ki nem pótolhatom többé. Ahogy velük jártam az életúton és ahogy velük bántam, már csak ítéletedre tartozik örök Bírám.

Istenem, adj szívembe józanságot, tiszta látást, szeretetet és felelősséget minden ember és minden emberi ügy iránt; hogy végezzem minden nap és minden óra munkáját hűséggel, amikor annak ideje van. Akkor mutassak szeretetet, amikor a cselekvés alkalma van. Űjits meg, hogy addig becsüljem meg a békességet, amíg békesség van és addig tegyek és imádkozzam a békéért, amíg tart a ma és a drága béke.

Hálát adok neked Istenem, hogy míg körülöttem őszbe hajlik a táj és hosszabbodnak az árnyékok, megismerhettem szereteted örök nyarát a Jézus Krisztusban; hogy benne legyőzted a bűnt, a kárhozatot és a halált. Köszönöm, hogy új reménységre hívtál el, s én ezzel kezdhetem és végezhetem minden napomat. A Benne kapott bűnbocsánat által vezess enge- met a múló időben igaz, örök útaidon Ámen.

A UiU'ót

A mai vasárnap vezérszaváról, erről a rövid három betűből álló kicsiny szónak a titkáról könyvtárnyi könyvet írtak már a tudósok. Mégis az a hitem a hitről, hogy Isten a hit nagy ajándékát külön- külön ajándékozza az embernek. A hitet nem tanulja, hanem kapja az ember. Olyan egyszerűen, mint az élet többi nagy ajándékát: a kenyeret, a munkát, a jóságot és a reménységet.

Gyermekkoromban egyszer messzi útról hazafelé tartottunk az édesapámmal. Alko- nyodott és egy folyóhoz értünk. Vékony palló vezetett át rajta. A leereszkedő homály félelmetesen szürkére szitált mindent: a partot, a pallót és a hullámokat. Féltem. Az édesapám biztosan hallotta, hogy erősebben dobog a szívem és ezt mondta: — Add ide a kezed, ne félj! Én majd átvezetlek! És akkor valóban már nem féltem. Rábíztam magam, mert bíztam benne. Hittem a szeretetében és á szeretetének az erejében.

Azóta is így fogalmazom meg a magam számára a hitet: — a hit az a boldog gyermeki viszony, amelyikben érzem, hogy Jézus Krisztusért Isten az én Atyám, Akinek a sze- retetére rábízhatom magamat, sorsomat, földi életem útját és az örökkévalóság kapuját.

Az első szó, amelyik számomra a hit titkát megmondja, ez, hogy a hit boldog bizalom!

A második szó így hangzik: a hit engedelmesség! Ez rögtön, természetesen és magától értetődően következik a bizalomból. Akiben bízom, arra hallgatok. Annak nemcsak szívesen hallgatom a szavát, hanem meg is tartom a szavát. A mi Krisztusban való hitünk ezért hallgatja Isten Igéjét és ezért lapozza a Bibliát. Nem babonák, szokások, titokzatos szertartások szabályozzák és határozzák meg az _életünket, hanem az atyai szó, amelyik az Igében megszólít. Ez a hit hallása, szeme, engedelmessége.

A harmadik szó így hangzik: a hit megszólítás, imádság! Hivő emberek a hit boldog gyermeki viszonyában, mint gyermekek, bármelyik pillanatban megszólíthatják édesatyjukat. Odamehetnek hozzá az életük és az útjuk örömével és minden kérdésével. Az atyai szív szeretete előtt örökké nyitva az ajtó. A hit ezért imádkozik.

A negyedik szó ez: a hit hálaad ás !

A hálás ember nemcsak bol- de mindig boldogságot nyújtó. A hálás ember nemcsak az önző öröm embere, de örömszerző ember. Nemcsak Isten felé van kinyújtott gyermekkeze, hanem erős, szeretettől erős testvérkeze is.

Ebben a kézben elfér a segítség, a kenyér és a békesség, az imádság és a jóság.

A hit kinyújtott kéz: boldogan belefér bizalommal — az egész világ!

(f.)