Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1962-10-14 / 42. szám
Keresztyénségünk kötelez I. Kor 12, 12—26 A mai Igét olvasva úgy érezzük, hogy sok-sok kéz nyúlik felénk. Úgy érezzük kitágul a. látókörünk és a világ négy tája felől testvérek sokasága lép elénk, felénk nyújtott kezük minket vár, kézfogásra tarul, fájdalmaikat, örömeiket, terveiket céljaikat, problémáikat, bűneiket kínálják közös testvéri elhor- dozásra. A felénk nyújtott kezek bíztatnak is, buzdítanak is, imádságukat, hitüket, szogálatukat, kínálják testvéri megosztásra. Az egész világra kiterjedő nagy testvériség felé nyitottja szíveinket mai Igénk, — egy testnek a tagjai vagyunk! Az Igét hallgatva jól esik a 754. ének sorait szívünkben és elménkben forgatni, annyira egybe hangzik mondanivalójuk: Nincs Krisztusban Kelet, [Nyugat És nincsen Észak, Dél, Csak egy szeretet közösség, Hol földön ember él, Benne eggyé lesz minden szív, És testvérre talál, Mert összeköt szolgálata, Mint szent aranyfonál. Jer fogjunk kezet egy hitben. Bár más színünk, fajunk Egy Atyánk van [mindnyájunknak, Hát testvérek vagyunk. Egymásra lel Kelet, Nyugat Krisztusban, Észak, Dél És minden keresztyén lélek, Ki itt a földön él. Az Isten azért hozta létre az anyaszentegyházat és azért tartja fenn az idők végéig, hogy benne megtapasztalhassuk, átélhessük a Krisztussal és az egymással való testvéri közösség valóságát és boldogságát. Igénk az egyházat testhez hasonlítja. A fej maga Jézus Krisztus, mi pedig tagjai vagyunk. Már a keresztség által csodálatos kapcsolatba kerültünk Krisztussal és Vele kerülünk újra és újra kapcsolatba az Ige és Űrvacsora által. A Krisztussal való közösség a keresztyén élet alapja. Drága lehetőség arra, hogy bűneinket elhagyjuk és új életre .szülessünk, hitben és szeretetben járjunk és a megváltás minden ajándékában részesüljünk. A Krisztussal való közösség egyúttal komoly elkötelezést is jelent, Aki Krisztus testének a tagja, aki vele van közösségben, az nem élhet a bűnnek, nem szolgálhatja a gyűlöletet, nem állhat a rombolás erői mellé, mert a Krisztussal való közösség, türelemre, szeretetre, békességre, áldozatos szolgálatra kötelez. A Krisztussal való közösségünk csak akkor igaz és képmutatás nélküli, ha igaz, segítő testvérszsretettel, emberszeretettel párosul. Ahol a Lélek előtt megrvílnak a szívek, ott szolgálatra szabadul fel az önző ember és megtanul boldogan szolgálni, élni — másokért. Így lehet az egyház újra és újra embereket boldogító valósággá, különféle színű és fajú emberek testvéri találkozóhelyévé, az emberi önzést legyőző, egymás szolgálatára felszabadult szívek közösségévé. Emberek és népek között szakadékok tátonganak, ellentétek feszülnek, legyünk híddá a szakadékok felett, legyünk egymás felé nyújtott kézzé, így vagyunk igazán Krisztus testének tagjai. Schultz Jenő — KANTÁTA-EST a Kelenföldi evangélikus templomban (XI. Bocskay út 10.) 1982. október 14-én, vasárnap délután 6 órakor. Közreműködik: Trajtler Gábor (orgona), a gyülekezeti ének- és zenekar. Sorrend: 1. Bach: E-moll preludium. 2. Gyülekezeti ének: Keresztyén Enekeskönyv 15. sz. é. 3. Oltári szolgálat. (lll!llllil!i;i:líllilll!ll!lllllll!l!lllll!|llll!IHIIII!lli!l!l!l!lll!ll|[|!líl!l 4. Buxtehude: Esti kantáta (Befiel dein Engel dass er komm). 5. Haendel: g-moll orgonaverseny (Op. 4. No. 1.) 6. Igehirdetés. 7. Gárdonyi Zoltán: Dicsérő ének, vegyeskarra, orgonára és vonószenekarra. 8. Oltári szolgálat. 9. Gyülekezeti ének: Keresztyén Énekeskönyv 99. sz. é. iiiíi'ii'iiiii'üiiixiiniiiiiiiiiiitiiiiiiiíiiiiiimijiiiriiiiiwiiiiiBniii! HÍREK — Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Ján. 17,20—26; szó- széki igéje: I. Kor. 12,12—26. Délután szabadon választott ige. — AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ FÉLÓRÁJA lesz a Petőfi-rádióban 1962. október 21-én, reggel fél 8 órakor. Igét hirdet Táborszky László kon- dorosi lelkész. — VECSÉS. A gyülekezet új lelkészlakást épített a második világháborúban elpusztult régi helyett. Az új lelkészlakást nagy ünneplő gyülekezet jelenlétében szeptember 30-án délután avatta fel Detre László esperes. A felavatás utáni szeretetvendégségen Koren Emil, a Gyülekezeti Segély országos előadója tartott előadást a Gyülekezeti Segély munkájáról. (Az eseményekről részletesebb beszámolót is közlünk.) — KÖSZÖNET A TÁVOLBÓL. Svédországi olvasónk (Üstermalms), Szaöó Pálné kérte meg Szerkesztőségünket az alábbi sorok közlésére: „Ezúton küldöm hálás köszö- netemet annak az ismeretlen kedves testvéremnek, aki az Evangélikus Életben hirdetett kérésünkre ingyen megküldte az »Isten hárfása« című könyvet. A könyv áldott és nagy szolgálatot végez messze idegenben." SZÜLETÉS. Missura Tibor vasasi lelkészéknek szeptember 28-án első gyermekük született. Neve: Mária. — ELADÓ a Cíemen-féle Luther- kiadás nyolc kötetben, valamint a Losung für das Jahr der Kirche eredeti kiadása. Ara részletekben is fizethető. Cím a Kiadóhivatalban. — SZŐRME — és IRHABUNDÄK javítás, átszabás a legújabb modellek szerint. BART szűcs, Lenin krt. 23. Telefon: 222—531. — NÉMET EVANGÉLIUMI LELKÉSZNAPOK. A Német Demokratikus Köztársaságban minden évben megrendezik az Evangéliumi Lelkésznapokat. Ez idén Berlinben tartották szeptember 24—26-ig, s a főelőadást J. L. Hromádka dekán tartotta „Az egyház ereje és erőtlensége” címen. A Lelkésznapokon magyar- országi evangélikus egyházunkat D. dr. Vető Lajos püspök, dr. Oítlyk Ernő és dr. Pálfy Miklós teológiai professzorok képviselték; a református egyház részéről dr. Varga Zsig- mond és Nyáry Pál teológiai tanárok vettek részt a lelkésznapokon. A főreferátumot kiegészítő egyik előadást dr. Werner Meinecke lipcsei egyházi tanácsos „Az egyház a Német Demokratikus Köztársaságban” címen, a másikat dr. Pálfy Miklós „A két birodalomról szóló lutheri tanítás a magyar- országi evangélikus egyházban” címen tartotta. A Lelkésznapok ismertetésére Lapunkban még visszatérünk. — BUNDÁK — IRHÁK divatos átszabása, tisztítása, festése SOMOGYI szűcsnél. Kossuth Lajos u. 1., az udvarban. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott 625006/2 — Zrínyi Nyomda, Bp. Felelős v.: Bolgár Imre igazgató DÖNTÖ PERCEK Sokszor egy percen múlik az élet: Elfut és soha utói nem éred! Sokszor egy szóval oly sebet ejtünk, Mely sohse gyógyul, mit nem is sejtünk! Sokszor egy lépés: végzetes bánat, Elveszted véle földi csatádat! Sokszor egy fohász csodákat mivel: örvendve dalolsz, csorduló szívvel! Mikor a lelked az Istené lett S Ö jár tevéled: De szép az élet! Palotay Gyula HÉTRŐL—HÉTRE Járjunk hálás hitben Mikeás 6,8. Heti igénk nem egy hétre, hanem egész életünkre nézve ad áldott útmutatást. Hétről-hétre — míg csak tart kegyelemhordozta életünk — azt kívánja tőlünk: igazságot cselekedjünk, irgalmasok legyünk és alázatos hitben éljünk, mint Isten megkegyelmezett gyermekei. A próféta az előzőkben éppen azért feddi népét, mert Istennel szemben hálátlan. Elfelejti minden jótéteményét. Önző', bűnös életet folytat. Még a legnagyobbról is elfeledkezik: „Hiszen felhoztalak Egyiptom földéről, a szolgák házából megváltottalak.” (Mik. 6,4.). Ezért inti népét, hogy Isten és az ember közötti pert nem lehet megoldani azzal, hogy néha-néha állatáldozatot, olajáldozatot, valamilyen „jó cselekedetet” hozunk Néki. Isten azt akarja, hogy állandóan alázatos, irgalmas és igazságos életben járjunk Véle. Szívünk legyen az övé. és szeretetünk és ragaszkodásunk mutassa meg, hogy az övéi vagyunk. Mostanában vasámaponta a kegyelemből, hit által való megigazulásról szól az igehirdetés templomainkban. Az erről szóló igékben találta meg Lutherünk az evangélium lényegét: Isten bűnbocsátó kegyelmét minden emberhez és az erre adott emberi választ — Isten gyermekeinek feltétlen bizalmát és soha el nem múló háláját és szeretedét Isten iránt a mi Urunk, a Jézus Krisztus által. Mily csodálatos, hogy Mikeás próféta ószövetségi nyelven ugyan erre akarja elvezetni népét. Kivezetni a hálátlanságból, a mit sem érő „Jó cselekedetek” világából és gyakorlatából, hogy ezek helyett igazságot cselekedjék, irgalmasságot, gyakoroljon és alázatos hitben járjon. Novak Elek TTTTTTTTTVVTTTTTVTVTyTTTVTTTrrrrrTTTTTTTTTTTTTTrTTTTTTTTTTTTTI NAPRÖL—NAPRA VASÁRNAP: I. MÓZ. 4,10; I. JN. 3,14, — A gyilkos gyűlöd let és harag, nemcsak felebarátaink életérdekeit sérti, hanem Isten parancsa ellen való vétek is: bűn. Atyánk akaratának csak az engedelmeskedik igazán, aki Kristzusban testvéreként szereti embertársait. Lk. 14,1—11; Gál. 3,1—5. HÉTFŐ: ZSOLT. 84,2; AP. CSEL. 2,42. — A templomot nem építészeti stílusáért, vagy a benne szolgáló lelkész szemé? lyéért kell szeretni, hanem Isten igéjéért, a kiszolgáltatott szentségekért, a közös könyörgésekért és a testvéri közösség ál? dásaiért. Em. 13,8—10; Gál. 3,6—14. KEDD: ZAK. 2,5; MT. 6,13/B. — Isten hatalma és országi lása mennyen és földön, ma rejtve van szemeink elöl; de a hif tekintete észreveszi, hogyan őrködik Urunk testünkön-lelkün? kön s hogyan ragyog tatja fel hatalmát életünkben. Mt. 15,1—9) Gál. 3,15—18. SZERDA: I. SÁM. 1,17; LK. 18,27. — A meddő Annát gyer= mekkel ajándékozza meg Isten, — sokak számára ez hihetetlen nül csodálatos. Pedig ennél sokkal csodálatosabb az, amikor hitetlen szívünkben hitet ébreszt s halandó testünket örök* életre támasztja fel. Mt. 17,24—27; GaL 3,19—22. CSÜTÖRTÖK: ÉZS. 9,3; JN. 4,36. — Az egyházban tulajdonképpen Krisztus az egyedüli magvető, aki életét halálba adta „magul”, hogy gyümölcsöt teremjen örökéletre. Ránk keresztyénekre, csak az aratók munkája vár, amit boldogan s örömmel végezünk. I. Kor. 9,19—23; Gál. 3,23—29. PÉNTEK; ÉZS. 40,6—8; AP. CSEL. 6,7. — Isten beszéde nem avul el és nem válik időszerűtlenné, hanem ma és mindörökké egyazon erővel munkálkodó „Ige” marad, — sokak bűnbocsánatára, üdvösségére. Zsid. 4,9—13; Gál. 4,1—7. SZOMBAT: EZ. 39,7; AP. CSEL. 14,3. — Isten igéjének igazságát nem nekünk kell bizonyítani, mert annak hitelességét Isten maga bizonyítja: a kereszten, Fia halála, — s lelkűnkben, a Szentlélek munkája által, Ámós 5,11—15; Gál. 4,8—20. Csizmazia Sándor Albrecht Goes: Nyugtalan éjszaka VII. — „Lelkész úr?” — „Én vagyok”. — „Emist főhadnagy”. — „Jó estét, Ernst úr!” örültem, hogy így köszönthettem, civil módjára. Szolgálati beosztásom a hadseregben lehetővé tette, hogy a legtöbb egység parancsnokát így civil módon szólíthattam meg. A tábori lelkészek tulajdonképpen nem voltak a rendfokozatokba besorolva, hanem úgy körülbelül az őrnagynak megfelelő helyzetük volt. Hitler gyűlölte őket s szerette volna ezt az intézményt egészen megszüntetni. Így azután magának az intézménynek nem volt sok jelentősége s csak a szolgálat hordozói, az egyes lelkészek igyekeztek tisztüknek megfelelni. — „Az itteni utászzászlóalj egyik századának a parancsnoka vagyok s nekem kell holnap reggel a kivégző osztagot vezényelnem”. — „Szomorú megbízatás”. — „Azt vélem, egyikünk sem irigyelheti a másikat a feladatáért — kolléga úr”. — „Óh, szóval ön ...” — „Igen, én is lelkész vagyok, egy faluban Soest mellett. S ez a feladat — bocsásson meg kedves Testvér —, erőm felett való”. Elhallgatott s egy darabig szó nélkül ballagtunk egymás mellett. A homályban nem láthattam jól az arcát, csak a hangját hallottam s ez szíven ütött. Vagy másfél évtizeddel idősebb lehetett nálam, tehát még az első világ- háborús nemzedékhez tartozott. Kissé meg- görnyedten lépdelt s most egyszerre megállt. — „Nem tudom megtenni”. Súlyosan koppant a szó, mint aki hosszú belső tusakodás után tesz pontot a mondat végére. — „Az egészet Kartuschke őrnagy rendezte így az én zaklatásomra”. — „De hát mi baja az őrnagynak önnel?” Ernst főhadnagy közelebb lépett hozzám s lehalkította a hangját: — „Régi ismerősök vagyunk Kartuschkéval. Méghozzá nagyon is jól ismerjük egymást, sajnos. Ezelőtt huszonkét esztendővel ugyanis Kartuschke néhány hónapig nálam lakott, — az én segédlelkészem volt”. — „Úristen — Kartuschke teológiát végzett!” — elképedésemben csaknem hangosan felkiáltottam. — „Ne olyan hangosan, kolléga úr, a szélnek is füle van. Kartuschke csak rövid ideig, egy-két évig ■volt lelkész. Azután ő maga is belátta, hogy ez tévedés volt. Eltűnt közülünk s a szemem elől is. Evekig nem hallottam róla semmit, azt hiszem többféle pályán is próbálkozott. Mikor azutám, harmincháromban Hitler hatalomra jutott, Kartuschke is felszínre került vele. A hadseregbe lépett, s most őrnagy. Miattam lehet. De arra persze rossz álmomba se gondoltam volna soha, hogy egyszer még találkozunk s neki alkalma lesz engem gyötörni”. Egy kis szünet után hozzátette: — „Még ma délután is megpróbáltam lerázni magamról ezt a megbízatást. Kartusch- két nem találtam otthon, vagy, ami valószínűbb, letagadtatta magát. El tudom képzelni, milyen pokoli öröme telik benne, hogy ezt tehette velem. Nézze, Testvér, gyermekeim vannak. Vannak önnek is? Na látja, akkor meg kell értenie, hogy nem tudom megtenni”. Újabb szünet. — „Semmit sem szól hozzá?” — „Még nem tértem magamhoz, — hogy ez a Kartuschke is letette ugyanazt a lelkészt esküt...” — „Kedves Testvér, engedje meg, hogy félbeszakítsam. Ne beszéljünk most Kartusch- kéról. Beszéljünk arról, hogy mit csinálunk mi? Holnap reggel tüzet kellene vezényelnem. Ön szépen előkészíti a delikvenst s én elintézem a többit. Hitler kenyerét esszük és ahogy Hitler fütyül, úgy táncolunk”. — „Furcsa helyzetbe hoz engem. Vagyis inkább az élet hoz mindkettőnket lehetetlen helyzetbe. Én biztassam önt, hogy holnap reggel álljon helyt. Én próbáljak önnek jó lelkiismeretet adni ehhez a gonosz feladathoz. Mit mondjak? Mondjam azt, hogy Érnst testvér, ha ön nem teszi meg, azzal nem segít Baranows- kin, mert az sorsát el nem kerülheti, önnek viszont a tiszti rangjába kerül, esetleg a nyakába. Ami viszont azt is jelenti, hogy egy emberséges tiszttel kevesebb ebben az embertelen háborúban s egy embertelennel több. Mert ebben aztán van utánpótlás, attól ne féljen. Vagy talán azzaX érveljek, hogy egy bizonyos Luther Márton négyszáz év előtt arra a kérdésre: üd- vözülhetnek-e a katonák, azt felelte: Igen?” — „Azt ez jelentené: cselekedjünk rosszat, hogy a még rosszabbat megakadályozzuk? Forgassuk a fegyvert, hogy fenntartsuk a rendet? De hát miféle rend az, amit mi ezzel a háborúval fenntartunk? A temetők rendje ez. S az utolsó, a legnagyobb temetőt mi fogjuk majd megtölteni saját testeinkkel S ha mégis túlélnénk mindezt és megkérdezik tőlünk: mit cselekedtél? Mit fogunk akikor felelni? Talán azt fogjuk mondani: mi, mi nem vagyunk semmiért felelősek, mert mi csak parancsra cselekedtünk? Már látom, előre látom azoknak hatalmas seregét, akik ártatlanságukat fogják bizonygatni és mossák kezüket. Akkora törülközőre lesz szükségük mint egy halotti lepel... És tegyük fel most önmagunknak a kérdést: mivel vagyunk különbek mi Karthuschkénál és társainál, nem vagyunk-e még roszábbak náluk, — mert mi tudjuk, hogy mit cselekszünk?!” A főtérre értünk s párszor megkerültük a közepén levő virágágyat. Ernst időnként megállt s előrehajolt, mintha magába akarná szívni az őszi éjszaka fanyar illatát, amit a nyirkos szél sodort felénk, ezt az egyetlen jót, ami még számunkra megmaradt. Hirtelen, mintha valami eszébe jutott volna felém fordult: — „Mi a véleménye a zenéről, szereti a muzsikát?” — „De még mennyire?” — „Szereti a Fideliót?” — „De még mennyire szeretem! Nem tudok úgy indulni fogházlátogatásra, hogy eszembe ne jusson ez az opera”. — „Nos hát lássa: Németország és Fidélió, Németország 1942-ben!” — „A Fidélió nem egy népé. A Fidélió mindenkié, az örök emberi szellemé, s annak sokszor bujdosnia kellett e földön”. — „Nos, igen, — de mégis csak úgy áll a dolog, hogy a miénk is ez a muzsika, s ezzel a muzsikával a fülünkben végezzük az úgynevezett kötelességünket, ön holnap majd egy kis felcukrozott vigasztalással, én meg, kevesebb cukorral, a vigasztaló golyókkal”. — „Ernst testvér, én holnap reggel négykor Baranowskihoz megyek a cellába s nem üres vigaszt viszek neki, hanem Krisztus testét és vérét, s önnek tudnia kell, hogy ez egészen más”. — „Persze, hogy tudom. Bocsásson meg s tudja be tanácstalanságomnak, ha illetlenül beszéltem. De mégis: nem égbekiáltó dolog ez? Itt bolyongunk mindketten, az ige szolgái, ennek az orosz városnak az utcáin, visszataszító egyenruhánkban, vállpántunkon a gyilkolás jegyével s holnap reggel lélövetünk egy fiatal embert...” A szél oly hevesen zúgott, hogy a mondat végét már nem értettem. Megvártam, amíg ismét a házak közé értünk s akkor azt mondtam: — „Az elébb azt kérdezte tőlem, miben különbözünk a Kartuschkéktől és a hozzájuk hasonlóktól, és hogy mit tehetünk? Talán csakugyan csak abban különbözünk, hogy soha, semmiképpen nem nevezzük jónak azt, ami gonosz. Keserű igazság, de sajnos tagadhatatlan: mindannyian vétkesek vagyunk, mindannyian részesei vagyunk e boszorkányszombat rémségeinek. Az a vétkünk, hogy élünk. S élnünk kell hordozva vétkünk terhét. Egy napon azután mindez elmúlik, a háború és Hitler is. Akkor új feladat vár reánk s erre jól fel kell készülnünk. A gyökerében kell akkor mindezt és a háborút is megtámadnunk. Nem elég, ha gyűlöljük a háborút; fel kell oldanunk annak gonosz bűvöletét is. Bele kell vésnünk az emberek tudatába, milyen közönséges és piszkos üzlet a háború. Hirdetnünk kell, hogy az ásó és kapa forgatása ezerszer dicsőségesebb dolog, mint a csatatér „dicsősége”. A háború verítékszag, genny és ürülék. Holnapután persze mindenki tudja majd ezt s nem is felejtik él pár évig. De teljen el csak egy évtized, meglátja hogy burjánzónak majd az új háborús legendák, mint a bogáncs és a tövis. És akikor kell majd helytMlanunk irtó- kapával « kezünkben”. — „Itt a katonaszállás, megérkeztünk. Köszönöm, testvér, hogy meghallgatott. Vigye el majd annak a fiatal embernek az örök életre szóló útravalót — és imádkozzék nyomorult lelkemért”. — „A mindannyiunk bűnös leikéértf* — „Viszontlátásra. ,Jó éjt’ aligha kívánhatunk ma egymásnak”. Kezet fogtunk és Ernst főhadnagy útjára indult. Ahogy utánanéztem láttam, amint kissé meghajolva ment, mint aki nehéz terhet cipel. S ekkor értettem meg, mit jelentett a búcsúszava: Viszontlátásra, — azt, hogy elszánta magéit holnapi nehéz feladatára. (Folytatjuk) Fordította: Groó Gyula I 4
