Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-08-19 / 34. szám

Joann érseli, exarcliát táj hivatalra nevezték ki Joann Wendland érseket, az Orosz Orthodox Egyház Moszkvai Patriarchatusának eddig Berlin-Karlshorstban szé­kelő közép-európai exarcháját, Alexius patriarcha Aleuten és Észak-Amerika érsekévé, a moszkvai patriarchátus észak- és dél-amerikai exarchájává nevezte ki, New York székhellyel. Joann érsek július 26-án utazott el Berlinből. Egy, a tá­vozása előtt adott interjú során kijelentette, hogy kinevezé­sét nem kitüntetésnek, új feladatnak tekinti. „Minden püs­pök a maga püspökségében végzi munkáját, egyik sem ki­sebb vagy kevesebb jelentőségű, mint a másik. Minden püs­pökség püspöke ugyanolyan felelőségteljes hivatásban áll’’. Űj hivatalával kapcsolatban kijelentette: Mindenekelőtt a munkamező nagysága az, ami szemfem előtt van. Itt Közép- Európában lényegileg a két Németország orosz orthodox gyü­lekezeteit, és 1962 májusától az ausztriai prépostságot is, gon­doztam. Amerikában a munkám az egész kontinensre, észak­tól délig, kiterjed. Ehhez jön másodszor, hogy Amerikában az orthodox gyülekezetek száma jóval több, és sokkal inkább individuális struktúrájúak. Elmondta továbbá, hogy az orosz orthodoxok száma az amerikai államokban jóval nagyobb, mint Közép-Európában. „Végül nem szabad említés nélkül hagyni, hogy új székhelyem joggal mondható kedvezőnek az ökumenikus munka folytatása szempontjából. New York, amelyet a Genf utáni ökumenikus központnak kell nevezni, ad szállást Dr. F. Nolde, az egyházak nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottsága elnöke hivatalának. Mint Önök előtt ismeretes, Új Delhi óta az Egyházak Világtanácsa eme gré­miumához tartozom. Azoknak a feladatoknak sokasága, melyek rám az ame- •rikai exarchátusban várnak, imádságra és könyörgésre ösz­tönöznek, hogy a különböző problémák során engedje Isten megtapasztalnom az ő kegyelmes segítségét.” &EHYEEÜMK i Nyári hajnal Tiszatájon Szebb, mint bárhol a világon! Száz madara hímes rétnek Zeng ébresztőt serkentésnek, Az arató dolgos népnek. Fényözön hull színaranyból S kék égben kis pacsirta szól Fohászával. Míg az érett Kaíásztenger most hajt térdet: Imádkozik a természet. Peng a kasza, száll az ének, Becse van Tisza vízének! Gondviselő jó Istenünk Áldja hulló verítékünk: Keresztekkel rakja földünk. Enyhe szellő száll a réten: Harangszót hoz délebéden. Imádságunk csupa hála: Kalászaink aranyára Bőven hullt Isten áldása! Esti csöndben nagy távolbul Öregharang hangja kondul... S kinek kalap a fejébe’: Csöndesen veszi kezébe S áldást mond Jézus nevére! Alszik a rét s aratója: Nincs dalosa, se dalloja. Magasan, csillagos égben Örködnek felettünk szépen S a pipacsos magyar réten! K. B. Világhír az emberiség szolgálatában Négyszemközt Marian Andersonnal Egy amerikai írónő, akit több mint huszonöt éves ba­rátság fűz Marian Anderson- hoz, a világhírű néger énekes­nőhöz, egyik bizalmas beszél­getésük során ráterelte a szót a faji megkülönböztetés kér­désére. Nyíltan tehette, hiszen Marian Anderson hangjának szépségével és egyéni kiváló­ságával véghezvitt® a csodát szülőhazájában,- Amerikában: a négerektől elkülönülő feher- bőrűek társadalma maga közé fogadta őt. Elhalmozza kitün­tetésekkel, meghívásokkal a legmagasabb körök meghitt összejöveteleire, sőt amire nem volt eddig példa, ő az első négerszületésű, aki a Metropolitan-operában fellép. Marian Anderson nagyon őszintén válaszolt. A szíve szólalt meg, mint az éneké­ben, amivel minden rendű­rangú hallgatóságát ragadja el mindig, ellenállhatatlanul. Fajtája olyan bizalommal és várakozással néz fel rá, mint akiről tudja bizonyosan, hogy érte küzd, az emberséges kö­zeledésért fehér és fekete kö­zött, és a dicsősége, amit mű­vészetével szerez, visszaszáll az adakozóra, a hallgatóságra, az emberi közösségre, hogy ko­vásza legyen a megértésnek és a szeretetnek. — Fehérek és színesek kö­zös szegénynegyedében töltöt­tem gyermekkoromat. Phila­delphiában — kezdte vallo­mását — iskolába, templomba jártam együtt a fehérekkel és semmi megkülönböztetést nem észleltem amiatt, hogy söté- tebb vagyok náluknál, jól­lehet észrevettem a színárnya- latkűlönbséget a külsőnkben. Már serdülő leánnyá növeked­tem és összejöveteleken, meg a templomban énekemmel fi­gyelmet ébresztettem, amikor közadakozásból (szüleim kere­setéből nem tellett volna) ta­níttatásomra került volna a sor. Jelentkeztem a zeneisko­lában. Egy szőke titkárnő vet­te fel a felvételizők adatait. Egymás után, ahogy követ­keztek. Én utolsónak marad­tam és az egész idő alatt őt néztem gyönyörködve, milyen megnyerő a külseje és máris megszerettem, mert jóság és gyöngédség sugárzott szép szőkeségéből. De milyen fa­gyos lett a pillantása, szíves, lágy hangja mennyire megke­ményedett, amikor előadtam a kérésemet. „Négereket nem veszünk fel” — hasított belém rideg elutasítása. Máig sem hegedt be az első ütéstől ka­pott seb és nyitott marad, metszőn fájva, amíg élek. És ezt a kisebbségi érzést, a szo­rongást, hogy váratlanul újabb támadás, becsmérlés, durvaság, vagy ami minden­nél rosszabb, szende, finom­kodó sajnálkozás érhet, az ünneplés, a sorozatos siker, a növekvő hírnév sem mu­lasztja el. Nincs fájdalmasabb érzés a kivetettségnél, az el­különülésbe-száműzöttségnél Ezért van annyi hisztériás ideg- és elmebeteg a négerek között. És én mégsem adom fel a reményi. Hiszek rendü­letlenül az isteni kegyelem­ben és a Mindenható kimerít­hetetlen jóságában. Ez a hit éltet engem. Ez a hit teszi számomra könnyűvé a tűrést, szenvedést. Ez a hit győz meg engem arról, hogy a kölcsö­nös jóakarattal, amiben nem szabad kételkednem, megindul lassan a feloldódás, enyhül a feszültség és le kell hogy ömöljék az a válaszfal, ami embert és embert elválaszt és elidegenít egymástól. Huszonnyolc évvel ezelőtt, fergeteges sikerű. budapesti bemutatkozásáról többek kö­zött így írtam: „... Szeme, mint az égő parázs, kigyúl és tüzel, ami­kor énekelni kezd. A zongora kezdő akkordjai alatt meg­nyúlik, fejét felszegi és az arca, mely csak árnyalatok­ban különbözik a selyem es­télyiruha és a hollófekete haj színétől, megszépül az átszel- lemültségtől. Szép az arc, ha a lélek szemével nézzük, mert lelket sugároz. Fiatal, szelíd arc, sóvárgó, finom és szo­morú. A csillogó fénylő ma­gasságból a kontraalt mélysé­geibe elmerülő hatalmas ter­jedelmű, tökéletes szépségű hangjában fajának ősi lelke nyilatkozik meg. Mennyi vad­ság, tüzes szenvedély, kiszá­míthatatlan erő, gyermekien szép titokzatosság és kulturált­ság tobzódik ebben a csodálatos énekművészeiben, mely el- használatlan szűzi frisseségé­ben, felfokozott hatóerejével többet ad vissza a fáradt európaiaknak, mint amit ka­pott tőlük. A romlatlan tisz­taságával hódit. A kifejezhe- tetlent, a sejtelmest, a távolit olyan közelről tapintja ki, mintha ott érezné magát a legotthonosabban, ahol mi idegenül, ismeretlenül és bi­zonytalanul lebegünk ...” Ilaits Géza SZOCIÁLIS és gazdasági reformokért SZÁLLNAK SÍKRA A BRAZÍLIAI PROTESTÁNSOK (Rio de Janeiro.) A Brazíliai Protestáns Egyházszövetség felhívással fordult a kormányhoz és a néphez. A felhívás szociális és gazdasági reformokat sürget, és a kormány és a nép szoros Összefogását kéri a jelenlegi válság legyűréséhez. A legsürgősebb tennivalónak az egyházszövetség az agrár- reformot tartja. Feltárja a brazíliai falusi lakosság nyomorát és tudatlanságát, s a városi lakossághoz fordul azzal a kérés­sel, hogy vállaljon szolidaritást ennek a néposztálynak fá­radságával és kemény küzdelmével és szálljon síkra az ag­rárreform békés megvalósításáért. Az egyházszövetség emlé­keztet arra, hogy Brazília lakosságának túlnyomó többsége ma még a falvakban él és azt vitatja, miként lehetne rajtuk segíteni a gazdálkodás modernizálása, mezőgazdasági üzemek létrehozása, szociális és általános nevelés, agrárhitel, és tech­nikai szakértői segítség útján. Ugyanakkor hangsúlyozza a Protestáns Egyházszövetség, hogy az agrárreform önmagában nem elegendő. Á nevelés lényeges reformjára is szükség van. A tanulás nem marad­hat többé egy elenyésző kisebbség kiváltsága. Összefoglalásul arra szólította fel az egyházszövetség a kormányt, vegye komolyan, hogy a nemzet előtt „mindenki jólétéért felelős”. Mm, felelős egyházi ügy a békeszolpalal Induljunk jót tenni Egy lelkipásztortól kérdez­ték meg egy alkalommal, hogy mit kell tudni az isten- tiszteletről: — Három dolgot, volt a vá­lasz! Az első dolog, amit az is­tentiszteletről tudni kell, az hogy az istentisztelet nem ak­kor kezdődik, amikor haran­goznak, hanem jóval előtte. ■Már otthon. Már otthon kell készülni, mégpedig imádság­gal, hogy a templomban jól értsük Isten üzenetét. A második, amit az isten- tiszteletről tudni kell, az, hogy az evangélikus istentisz­telet nem önmagáért van. Nem elég csak ott lenni az istentiszteleten, hanem figyel­ni kell az ének szövegére, az igére és az igével kapcso­latos tanításra. ’ A harmadik, amit tudni kell az istentiszteletről, az, hogy az istentiszteletnek nincs vé­ge azzal, hogy a gyülekezet elénekli a Maradj meg ke­gyelmeddel c. énekünket. Sőt az igazi istentisztelet a templomi istentisztelet után kezdődik! Minden templom kapujára, amikor kifelé tart a gyüle­kezet, láthatatlan írást ír az Isten: Induljatok jót tenni. Egy másik igehirdető egyik vasárnap a mennyországról prédikált. Van ennek már vagy három évtizede. Másnap reggel összetalálkozott egy gazdag hívével, aki kissé gú­nyosan mondta: — Lelkész úr, szép beszédet mondott tegnap a templom­ban, mindent elmondott a mennyországról, csak azt nem, hogy hol van a mennyország? Nos — mondta a lelkész — örülök, hogy most elmondha­tom ezt is. Most jövök a vá­ros széléről, ott lakik egyik gyülekezeti tagunk, egy asz- szony, aki lázasan fekszik. A másik ágyban a két gyerme­ke fekszik betegen. Nincs tü­zelőjük, se fájuk, se szenük. Nincs a házban kenyér, cu­kor, liszt! Vásároljon élelmi­szert, tűzre valót és vigye el a beteg asszonynak és mond­ja meg néki, hogy mindezt a Jézus nevében hozta. Ha ekkor sem tudja, hogy hol a mennyország, megtérítem az összes költségeit. Következő nap a gazdag ko­pogtatott a lelkész ajtaján és így szólt: Lelkész úr. tegnap egy negyedórát töltöttem a mennyországban. Induljunk jót tenni! Fülöp Dezső „MEGÁLLUNK EGY BÚZA­TÁBLA MELLETT és azt mondjuk, hogy megérett, kész az aratásra. Ez igaz, de miért? Azért, mert minden egyes búzaszemben végbement vala­mi nagyszerű kémiai folyamat és ennek eredménye az érett­ség. Egyetemes emberiségünk különböző emberek, különböző társadalmi osztályok, külön­böző foglalkozások és világ­nézetek együttesében minden­ki egy nagyszerű érési folya­maton ment végig, vagy an­nak bizonyos stációján áll, hogy áthaladjon rajta” — mondotta Szamosközi István református püspök Budapes­ten, az Egyházak Ökumenikus Tanácsa által rendezett béke­gyűlésen. A gyűlést augusztus 8-án tartották s a résztvevők zsúfo­lásig megtöltötték a Reformá­tus Teológiai Akadémia nagy­termét. A püspök idézett ha­sonlatával kell kezdenem a számotadást a gyűlésről, mert a nagy közösségnek figyelme és hangulata, állásfoglalása és elszánása ezt az érési folyama­tot mutatta. Sőt többet ennél. Ez a több száz résztvevő, hall­gatva kiküldöttének beszá­molóját a moszkvai leszerelési és békevilágkongresszusról, mind,azt érezte, hogy most a hajszálerek hallanak a gyü­mölcsről, a küldők az ered­ményről s egyben érezték a hatalmas láthatatlan közössé­get, az emberiség millióinak mérhetetlen táborát a kong­resszusi háromezer mögött s ebben a táborban önmagát is ott tudta. Idéznem kell a beszámoló gondolatmenetét s néhány mondatát, de míg idézek, sze­mem előtt lebeg a zsúfolt te­rem, közöttük a budapesti és vidéki protestáns lelkészek legkivalóbbjai, de kendős fa­lusi asszonyok, komoly tekinte­tű presbiterek és élénk szemű fiatalok is, akikre rá-rápillant- vá derűs öröm költözik az em­ber szívébe s az érzés: igen, mi mind ezt akarjuk, „Soha ilyen reálisan nem esett szó a háború veszé­lyéről, de soha konkré­tebben nem hangzottak el emberséges és elfogadható javaslatok a leszerelésre nézve, mint amilyen reá­lisan ez a kongresszus ve­tette fel, mint amilyen népszerűén feltárta az erre vonatkozó szovjet javasla­tokat Hruscsov miniszter- elnök.” SZEMLÉLETES KÉPEK­BEN ÉS ADATOKBAN tárta fel a háború veszedelmét, ezt az emberi találékonyságot ra­bul ejtő erőt, hiszen „a fegyverkezési verseny sodrában az emberi ötlet • úgy fajul el és úgy válik akaratlanul is egyetlenegy cél, a háború lekötelezett­jévé, hogy minden ötletét az újabb és újabb fegyve­rekre fordítja”. De ugyanakkor, meggyőző erő­vel festette a békeerők so­rát is. „A jószándékú emberek magabiztosságával mind a felszólalásokból, mind Hruscsov történelmi fon­tosságú beszédéből meg­győződhettünk arról, hogy a leszerelés kivitelezhető, elérhető, megvalósítható program a népek együtt­élésében.” Értékelte a két leszerelési ja­vaslatot s hitet tett a szovjet javaslat ésszerű igazsága s át­fogó teljessége mellett. Szólt az amerikai magas­légköri hidrogénbomba-kísér- let mérgező, elszomorító'hatá­sáról s arról, hogy nemcsak az egész kongresszus fogadta felháborodottan a hírt, de ma­guk az amerikai küldöttek mélységes szégyenkezésüket fejezték ki miatta. SZÍNES ADATOKBAN SZÁ­MOLT BE a kongresszus egye­temes emberi szélességéről s a különbségeket átfogó hatal­mas egy-akaratról, mert „a békemozgalom dimen­ziói világviszonylatban tá­gulnak. Ugyanakkor a há­borúra törekvő erők nem szaporodnak, a háborús kormányok tekintélye nem nő. Szívderítő dolog ez!” „Sokszor könnyekig meg­ható volt látni a pozitív semleges országok részt­vevőit, akik maguk is I gyakorta könnyek között, de valami lefékezhetetlen és megsemmisítheteflen dinamikával elmondották, hogy körömszakadtáig küz­deni fognak az általá­nos és teljes leszerelésért.” A gyarmati népek nagy béke­akarata addig hat, hogy még szabadságukért használt szent fegyvereiket is hajlandók sut­ba dobni. Ezek a népek is „egyre növekvő tömegeikkel megrendíthetetien hirdetői az állandó békének.” Az ellenőrzés vitás kérdéseit is bőven ismertette az előadó, kimutatva a szovjet álláspont okszerű, higgadt és pártatlan igazságát. VÉGÜL a NAGYGYŰLÉS EGYHÁZI VONATKOZÁSAI­RÓL SZÜLÖTT. „ALEXIJ pátriárka meg­hívására Zagorszkban ösz- szegyülekeztek azok a sze­mélyek, akik egyházakat képviseltek, vagy egyházi érdeklődésűek, vagy akik az egyházi béke mozgalom nevében kívánták kölcsö­nösen gondolataikat kicse­rélni. Mintegy 250 fő volt a papi résztvevők száma és ennél jóval többen az érdeklődők. Mi történt? Az, hogy az elképzelhető legnagyobb dogmatikai különbségek közben az egyetlenegyben, az általá­nos és teljes leszerelés kérdésében a zágorszki egyházi konferencia részt­vevői egyetértettek.” „Óriási és alapvető szisztema­tikai különbözőségek során megható volt, hogy a vitatko­zók egyszer csak észbe kap­tak és azt mondták, hogy tegyük félre ami elválaszt és hangsúlyozzuk azt. ami a legfontosabb és ami ősz-, szefűz, hogy az egyházak nemcsak állásfoglalásuk­kal, hanem igehirdetésük­kel és magatartásukkal, nemzetközi fórumokon való részvétellel, erkölcsi magatartásukkal kifeje­zésre kívánják hozni az általános és teljes lesze­relésért érzett felelősségü­ket.” „Kedvessé, érthetővé, meg- magyarázottá kell tenni egyházilag is a leszerelés fontosságát — mondotta tovább Szamosközi püspök —, mégpedig nemcsak szó­széken elhangzó általános­ságokkal, hanem olyan személyes beszélgetésben is, amikor valakiben hiány­zik valami, ami teljesen elfogadhatóvá teszi az el­veket. Ezt a témát tovább kell dolgozni, fel kell bon­colni, teológiájával, etiká­jával foglalkozni kell.” „Szeretném, ha az- egyházi ' békemozgalom megerősöd­nék arra nézve, hogy nem hiábavaló dolog, mert a nyugati országokban sok alapja van az egyházakon belül is a békeszolgálat­nak, sok résztvevője van, gyarapszik a létszám, ked­ves, felelős egyházi üggyé válik nyugaton is a béke- szolgálat.” „A magyar protestáns békemozgalmak pedig még világosabban fel kell dol­gozzák azt, hogy hazánk építő terveinek támogatá­sa békeprogram. Egyházi feladat szeretni azokat, akiknek véréből való vér vagyunk. A szocializmus építésének ez az egyházias és szép ezért a gyüleke­zetekben kedvelt formája, ez éppen a moszkvai le­szerelési és békevilág­kongresszus felszólítása, határozata, tapasztalatai révén kedves kötelessé­günk.” A beszámolóhoz hozzászólók — Nyáry Pál református teo­lógiai akadémiai dékán, Ha­lász Béla evangélikus esperes, Nagy József, a baptista egy­ház megbízott elnöke és Kul­csár Dezső református püspök­helyettes — egyöntetűen han­goztatták, hogy ma már nem elég a békét hirdetni, a békét meg kell teremteni! A gyűlés végén az elnöklő Dr. Vető Lajos evangélikus püspök határozati javaslatot terjesztett elő, amit a részt­vevők nagy tapssal, egyet­értőén tettek magukévá. A gyűlés, amelynek elnökségé­ben az egyházak vezetőin kí­vül helyet foglalt az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront képviseletében Har­mati Sándor, a Hazafias Nép­front titkára és Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese is, lelkes han­gulatban ért véget. Koren Emil Párizsi távirat­Köztudomású, hogy augusz- I tus 7-től 17-ig folynak Párizs- I ban az Egyházak Világtanócsa I Központi Bizottságának tár-1 gyalásai. Hírt adtunk már arról, hogy e tárgyalásokra augusztus 7-én, a Ferihegyi repülőtérről elindult dr. Bartha Tibor református püspök, az ökumenikus Tanács elnöke és Káldy Zoltán evangélikus püs­pök, az ökumenikus Tanács alelnöke. Mnidketten tagjai az Egyházak Világtanácsa Köz­ponti Bizottságának, ökume­nikus Tanácsunk főtitkára, dr. Kenéz Ferenc már koráb­ban Párizsba utazott. A párizsi tárgyalások miatt püspökeink személyesen nem vehettek részt az augusztus 8-i ökume­nikus nagygyűlésünkön, ezért táviratban juttatták kifejezés­re a nagygyűlés céljaival és törekvéseivel való egyetértésük két. Párizsból táviratban kö­szöntötték a nagygyűlést. Dr. Bartha Tibor és Káldy Zoltán püspökök közös táviratát D. dr. Vető Lajos püspök, a nagygyűlés elnöke ismertette a résztvevőkkel: • „Imádságos szeretettel kívánjuk Tsten gazdag áldását a protestáns lelkipásztorok nagygyűlésére és kérjük Istent, hogy ez a gyűlés járuljon hozzá az egész emberiség nagy vágyának a megvalósulásához a fegyvermentes világért és a békéért. Bartha és Káldy püspökök.” Bizonyosak vagyunk abban, hogy egyházaink képviselői Párizsban, az Egyházaif Világ­tanácsa Központi Bizottsági ülésein is mindent elkövetnek azért, hogy az emberiség nagy vágya, a fegyvermentes világ és a béke minél előbb meg­valósuljon. Gyülekezeteink imádkoznak szolgálatuk. jó eredményéért és arra az öku­menikus nagygyűléssel, egye­temben Isten áldását kérik. HALÁLÁNAK OKA: HÁBORÚS HISZTÉRIA London (ADN). Angliában csakúgy, mint az USA-ban intenzíven folyik a bakteriológiai fegyverek gyártása. A há­borús hisztéria most egy tudós halálát Okozta. G. A. Bacon a dél-angliai Porton Down-ban folytatott mikrobiológiai kí­sérleteket és kutatásokat. Egy veszedelmes mikróba-okozta fertőzésbe bdehalt Feleségér és két gyermekét elkülönítették és megfigyelés alatt tartják őket, nem fertőződtek-e ők is? FÉLSZ AZ IGAZSÁGTÓL? — NÉMÍTSD EL! Pretoria (ADN). A fasiszta Verwoerd-kormány közzétette első feketelistáját, mely a Béke-Nobel-dijas Albert Lüthuli-t is — sok más dél-afrikai hazafival egyetemben — némaságra kárhoztatja. A listát az úi „Szabotázs”-törvény alapján készí­tették és jelentették meg az ottani hivatalos közlönyben. Az első feketelista 98 személy nevét tartalmazza. Egyet­len újságnak, folyóiratnak vagy bármely kiadványnak sem szabad a jövőben a listán szereplőktől mégcsak egyetlen sort sem közölni a megbüntetés, sőt betiltás kockázata nélkül. Olyan külföldi sajtótermékeket, amelyek a listán sze­replők bármelyikétől valami rncy-yiletkozárt mind­járt az országba érkezésük után el!r',«'.?hntják. 11

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents