Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-08-05 / 32. szám

KP. BERM. BP. 72.

Gyerm ekszobrok

A régi pestiek emlékeznek még arra, hogy a Krisztinában, a Tabán sarkán, a szerb templom előtt állt egy bűbájos gyermek-szoborcsoport. Medence szélén,, két pajkos gyermek vonszolta harmadik pajtását a szemközt ülő, vizetokádó béka felé. A szobor varázsát a két gyermek csínytevése és az az iszony a dia meg, amely kiült a tiltakozó harmadik gyermek arcán. Ritka finomság, báj és ritmus volt így egyben a gyermekjátéknak ez az ellesett pillanata. A szobrot a templommal és sok minden mással együtt „elvitte a háború”.

De kaptunk a háborútól helyette és cserébe egy másik szobrot. Ez a szobor is gyermekeket ábrázol. Bomba tetején kitárt karral áll egy leányka. Karjain daru pihen. Elszállni készül. A bomba oldalán is két gyermek áll. Az egyik a könyörgés örök szimbóluma szerint imára kulcsolja a kezét. A másik a fájdalmat, rémületet fejezi ki feltartott kezeivel. Ez a gyermek szobor Hirosima főterén áll. Ezt a szobrot a háború „ajándékozta” nekünk.

Elmondom ennek a szobornak a történetét, amely „Az atombomba gyermekei” címet kapta.

— Szaszaki Teiko olyan volt mint a többi osztálytársa. Éppen a középiskolába került volna, amikor beteg lett és ágynak dőlt. A bombatámadás idején két éves volt. Tíz esztendőn át nem érezte semmiféle jelét a betegségnek. 1955. februárjában került kórházba. Az orvosok megállapítása szerint betegségét az atombomba okozta. A kislány kétségbeesetten küzdött a halál ellen és a kórházban papír darvakat kezdett hajtogatni és kivágni. Egy ősi japán hagyomány szerint ugyanis a darvak ezer évig élnek és kedvező lesz a betegség kimenetele, ha a betegszobában ezer papírdaru — „szemba-zuru” — lóg. De Teiko ném jutott ezerig. A hatszáznegyvennegyedik darut hajtogatta, amikor meghalt. Megrendült osztálytársai gyűjtést indítottak elhunyt barátnőjük emlékére. A szerencsétlen kislány bronzszobra most ott áll fent a 9 méter magas emlékművön, melyre ezeket a szavakat vésték:

„Ez á mi követelésünk, ezért fohászkodunk:

Köszöntsön béke az egész világra”.

1958-ban avatták föl e megrázó emlékművet s azóta számtalan formában megírták ezt a történetet. Teiko vágyakozva, magasra emelt kezében aranydarut tart és bronzbaöntötv arcocskája a jövőt fürkészi.

íme, két gyermekszobor, amely telkemből most augusztus elején felbukkan. Két nagyonis sokatmondó szobor, amely lassan mindenütt emlékké halványodik. Az idő vén fájáról tizenhétszer hulltak le a sárga levelek. Vastag avar kezdi borítani azt a sebet is, amelyet a Hirosima-i és Nagaszaki atom- támadás ütött. Sírhanttá szépült, ahová évente kivisszük az emlékezés virágait. Igen, az is maradna, ha nem lennének anyák és nem lennének gyermekek. De mert vannak édesanyák, akik fájdalommal szülik gyermeküket és mert vannak gyermekek, akik itt tib-lábolnak körülöttünk, ezért mindig eleven seb marad Hirosima és a háború.

Gyermekek. Róluk nem lehet száraz elméleti hangon írni. Nem is lehet néhány sorba belepréselni életük gazdag, nagyszerű valóságát. Képzelet, csapongás, mozgás ritmusának rend- szertelen összefüggésében ott lüktet szívünkből egy darab bennük és határtalan szeretetünk megfogalmazása halála lenne érzelmünknek. És azt az egyet nagyon biztosan érezzük, ha ők nem lennének, üres, sivár és hideg lenne az élet. A meleget, a fényt és kissé az „örök”-öt jelentik számunkra a gyermekek. Ezért látjuk a szülőket az áldozathozatal ostromlétráján mindent kockáztatva, mert gyermekükben célt látnak és boldogságot találnak. Ezért marad örökké igaz, amit a prófétánál olvasunk: „Hát elfelejtkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián”? (Ezs 49, 15.)

Édesanyák. Ebben a szóban kissé benne van a „szülő” fogalma is. És ez a szó felmérhetetlen felelősséget jelent. Nem szülő és nem édesanya az, aki nem felelős. Isten szép rendje nz, hogy így egybetartozik a szülővel a felelősség a gyermek és család iránt. Ez a valóság kicsillan a száraznak látszó szavakból, mint homokból a gyémánt. A szülő felelős gyermeke jövőjéért.

Igen, ezen a napon, amikor Hirosimáról emlékezünk meg. a gyermekekről és az édesanyákról, a szülőkről szólunk. Azért, mert Isten után az ő kezükben van a jövő, Mintha azt mondanánk, a jövendő forrásáról beszélünk. A mi világunkban ez a forrás van veszélyeztetve. Az élet maga, a jövendő s így gyermekeink vannak kockára téve. Olyan sodrásba kerültünk, hogy kevésnek bizonyulnak a szobrok, írások, a szónoklatok és az emlékeztetők. Valami többre van szükség, hogy megmentsük gyermekeink számára a holnapot.

Eleven szobrokra van szükség! Ügy, ahogyan elevenen megmozdultak a közelmúltban a jóérzésű emberek. Ügy, ahogyan az egész világ egy hatalmas, eleven kiáltás: nem, soha többet! Ügy, ahogyan milliók tudatosan érzik, akarják, hogy „köszöntsön béke az egész világra”. Gyermekek, akik most gondtalanul játszadoznak, szülők, akik fáradságosan dolgoznak, de akik szemük sarkából mindig néhány sugarat vetnek gyermekük felé, Hirosima napján a jövőért álljanak elevenen oda, ahol bizonytalan, beteg tünetei vannak „jó öreg világunknak” és könyörögjenek, ha kell követeljenek és ha kell, testüket vessék oda, hogy ne kelljen olyan szobrokat felállítani többet, mint áll Hirosimában.

„Az atombomba gyermekei” emlékmű Hirosimában

Az örök életről

Istennek vasárnapról vasárnapra hirdetett igéje bizonyságtétel velünk való kegyelmes szándékáról, akaratáról. Ma arról szól a bizonyság- tétel, hogy örök életünk van mindannyiunknak, akik hiszünk az Isten Fiának nevében. Bár tudnánk ezt a bizonyságtételt hálás örömmel elfogadni és ennek a bizonyságtételnek kötelezéseit engedelmesen teljesíteni!

Mi is tulajdonképpen az örök élet? Amikor erre a kérdésre válaszolni akarunk, nem feledkezhetünk meg az apostoli bizonyságtételről, amely így hangzik: „örök életetek van”, nem pedig így: örök életük lesz. Az örök élet tehát nem csupán a jövő reménysége számunkra, amit majd csak e földi élet után nyerhetünk el, hanem a miénk már itt és most is. Az bizonyos, hogy a maga teljes valóságában a jövendő világban válik osztályrészünkké, de ez a jövőbe tekintő keresztyén vágyunk és hitünk megtermi gyümölcseit már most is és erősít, hogy egymásnak szerető testvérei, hazánk és az egész emberiség boldogabb és békes- ségesebb jövendőjének hűséges munkásai, segítői legyünk. így kapcsolódik össze elválaszthatatlanul a földi életünk a síron túlival áldott örök életté. Nem élhetünk abban a balga és képmutató

tévhitben, hogy nekünk nem számít embertárs, haza, emberiség, béke. vagy háború, hiszen nekünk örök életünk van a Krisztusért. Pedig gyakran és sokan élünk ebben a tévhitben. Bizonyítja ezt az a szomorú valóság, hogy az emberekhez való viszonyunkban minden anyiagi kérdésben önzők vagyunk, ugyanakkor, amikor „vallási téren” képmutató módon buzgóknak szeretünk mutatkozni. Pedig amit az emberek ellen vétünk, jóvá nem tehetjük, le nem buz- gólkodhatjuk Istennél. Ez a szomorú kettőssége életünknek azt mutatja, hogy nem ismerjük, nem értjük igazán Isten igéjének bizonyságtételét az örök életről.

Mi is hát az örök élet? Gyenge emberi szavakkal így próbálom röviden megfogalmazni: szemünkkel meg nem látható, fülünkkel nem hallható, értelmünkkel fel nem fogható ellentéte mostani önző és képmutató életünknek. Áldott örökségünk, amelynek teljes valóságát és értékét csak a síron túl ismerjük meg és élvezzük majd Isten kegyelméből. De áldott tulajdonunk már most is, amely az embertárs iránti szeretetre és az egész emberiség iránti felelősségre nyitja és erősíti szívünket.

Petor János

IMÁDKOZZUNK *

János 12,44—50.

Megköszönöm Szent Isten, hogy életem múló nyarát Jézus Krisztusban világító szereteted örök nyara teszi teljessé és jelenvaló életem teljesebb és gazdagabb, hogy az örök élet jelének és előízének tekinthetem. Köszönöm Istenem, hogy szereteted erősebben világít az izzó napnál, s még amikor bealkonyul is körülöttem a földi nap, igéd akkor is világol és bűntörlő szereteted megújító hatalmáról beszél.

Mennyei Atyám, oly gyorsan elszalad egy hét az életemben és oly sebesen tovatűnik ez a nyár. Alig tudok számot adni róla, igazán jó volt-e amit tettem ezalaii, s volt-e benne valami megmaradó, ami előtted is megáll és nem semmisül meg rögtön az elmúlással és nem ég el ítéleted tüzében? Amikor körülöttem az élet betakarítása folyik, engedd meg. Istenem, hogy számvetést készítsek én is. Jézus Krisztussal egyesülve elvesszek a bún számára és igazságban, hűségben, szeretetben, egyenességben megújulva új emberré legyek. Jézus Krisztus, örök élet eledele, újíts meg, hogy az én életemnek is legyen aratása, melyet gondoskodó Istenem, felhasználhass e világ életében.

Légy segítségem, hogy szereteted ismeretében és az örök

Nem ilyen gyermekszobrokat akarunk! Hanem olyanokat, amelyeken tükrözik a művésznek a gyermeki életből ellesett bájos pillanatai. Az anyag engedelmes eszköze a művésznek. Alkossanak a művészek gyermekszobrokat, töltsék be velük a tereket, szögleteket, és legyenek így ezek a szobrok a szép, a jó és a nemes dolgokban derűs foltjai életünknek.

RÉDEY PÁL

élet tudatában teljesebb adaadással és könnyű szívvel tudjam viselni életem és szolgálataim terheit és segíteni embertársaimat és enyéimet. Áldd meg Istenünk földi életünket békességgel, munkáld általunk is a népek és országok közötti megértést. Őrizd meg hazánkat és mindazokat, akik fáradoznak annak jólétén és építésén. Kérünk, Urunk, legyen nevednek dicséret és dicsőség most és mindörökké Ámen.

HELSINKI, 1962

Az „ezertó országa” ezekben a napokban „ezer nyelv országa” lesz. Ahogy hírlik, 14 ezer fiatal adott találkozót egymásnak a Vili. Világifjúsági Találkozón Helsinkiben. Tizennégyezer lelkes, vidám fiatal seregük össze a világ valamennyi államából. Köztük igen szép számmal képviselteti magát a magyar ifjúság is, mintegy 400 fővel. Ez a nagyszámú ifjúság valóban tarka sokasága a világ ifjúságának, fajtájában, nyelvében, Vallásában és felfogásában egyaránt. Mégis lesz sok közös vonása, amely ezt a bábeli sokféleséget egybehangolja. Az ifjúság bármilyen különböző hangszeren játszik is, harmonikus összhangban fogja látni a kérdéseket. Mert az ifjúság fogékony, nyitott a mások megértése iránt és legfőképpen elö- ítéletmentes.

Ezen a találkozón a magyar delegációban részt vesz a Déli Egyházkerület püspöke is. Fiatal még, korát illetően is ott a helye Helsinkiben. De főleg azért, mert pályafutása során nyílt volt a kérdések megértése tekintetében. Káldy Zoltán már eddig is sokszor tanújelét adta annak, hogy mint egyháza felelős vezetője, hogyan kell dönteni a mai nemzetközi és hazai kérdésekben. Felismerte a népek mai sorsdöntő problémáit és megtalálta a kérdésekre a helyes választ. Az eligazodás és kibontakozás fáradságos munkáját magáévá tette és ezért a bizalom felé irányult.

Finnország keresztyén állam. Amint azt jól tudjuk, lakosságának túlnyomó többsége evangélikus. A finn állam semle- gességi politikája kedvező terepet és atmoszférát szolgáltat ahhoz, hogy a soktekintetben megosztott ifjúság együtt lehessen és egybekovácsolódhassék. Itt együtt lesznek a nyugati államok keresztyén ifjai a keleti államok nem-keresztyén ifjai- val és a keleti államok hívő fiataljai a nyugati államok modern, atheista fiataljaival. De a politikai kérdésekben másként vélekedők is együtt fogják szívni az égbetörő fenyők gyantás illatát.

Ilyen tarka seregben kell a közös nevezőt megtalálni. Az első közös nevezője lesz a VIT-nek, hogy az ifjúság békességben és barátságban akar egymással élni. Azt az utat akarják újra és jobban járni, amelyet az előző generációk rosszul jártak, könnyelműen elhanyagoltak és amelynek eredményeképpen ilyen meghasonlott, az ifjúság szemében egységesnek látott és tartott világ. Azt az ugart akarják felszántani, amely a nézeteltérések, a hatalmi gőg, fegyverkezési verseny és ezernyi más ok miatt elszikesedett. Majd ők nekivetik az ekét, hogy új barázda szülessen reménységük nyomán. Ök kéz a kézben, vállvetve, derűsen és bizakodóan vállalkoznak a feltétel nélküli barátságra. Ahol csődöt mondott az intellektus, ott a fiatalság lobogó érzelme kovácsol új és erős láncokat a barátság és a béke acéljából.

A barátság és béke, az egymás kölcsönös szeretetének mun- kálásába jól és építőleg simulhat bele az egyház. Éppen azért, mert magunkat Jézus Krisztus tanítványainak tartjuk, nem szíthatjuk az ellenségeskedést, a gyűlöletet, a megkülönböztetést. Mi magunk, akik a Szentírás alapján állva ismertük fel, hogy minden ember drága Isten előtt, minden emberért egyaránt hozott áldozatot Jézus Krisztusban. Ez a felismerés visz közel bennünket az emberekhez, bármilyen nézeteket valljanak, elvet képviseljenek. így közeledünk az ifjúsághoz is. Szeretetben, megértésben, bátorításban, a helyes magatartás kialakításában szolgálunk a magunk módján. Egyházunk püspöke is keresztyén alapon állva végzi szolgálatát. Ezen a VIT-en sok keresztyén ifjú is jelen lesz. Maga a vendéglátó finn ifjúság is. Itt a VIT-en ragyogó példáját mutathatja meg a keresztyén ifjúság a szeretetnek, megértésnek, testvéri odaadásnak, barátságnak, együttélésnek.

A barátság közös nyelve az a gazdag kulturális esemény- sorozat lesz, amelyre minden ország ifjúsága felkészült. Egy népet sokféleképpen ismerhetünk meg. A történelemből ismerünk népeket, amelyek neve ma is borzalommal tölt él. A vandálok feldúlták Rómát. A normanok végiggyújtották Európát. A spanyol konkvisztádorok lemészárolták Amerika védtelen indiánjait. Itt Helsinkiben sem íj, sem dárda, sem ágyú nem szerepel az ifjúság sokszínű zászlaján. Az ö bemutatkozásuk mosolyogva történik. ■ Tánc, ének, zene, sport, művészet, — mind megannyi tényező, amely közel áll a fiatal lelkekhez. Így egymást szeretni, megbecsülni és nem gyűlölni fogják.

És itt lesz az ideje a komolyan elmélyülésnek is. Meghányni- vetni azokat a kérdéseket, amelyek különösen izgatják őket. A holnap kérdéseit, mert holnap az idősebb generáció kezéből nekik kell átvenni a stafétabotot. Ezek felelősségteljes órái lesznek a találkozónak. Meg kell találniok a választ arra, hogy milyen jövőt, milyen világot akarnak elképzelni és megvalósítani.

És hogy itt az egyház szolgálata is érvényesüljön, a nagy, komoly beszélgetések közepette meg fog szólalni Isten igéje. A Helsinki fesztiválon Káldy Zoltán püspök igét hirdeti azoknak, akik Istentől várják a választ a nagy kérdésekre. Ennél a programnál megállunk kissé. Hálával gondolunk Istenre, aki alkalmat adott arra, hogy szolgája ilyen tarka, sokféle ifjú előtt tolmácsolhatja akaratát. A bábeli nyelvzavar ennél a pontnál kedves ökumenikus alkalommá alakul. Milyen öröm az számunkra, hogy a VIT rendezősége ilyen gesztussal lépett felénk, s ezt az alkalmat a programba illesztette.

Végül előre tekintünk. A találkozó utáni időre. Amikor a 14 ezer ifjú hazaszeled Európa, Ázsia, Afrika, Amerika, Ausztrália különböző országaiba. Amikor az „ezertó országa” már csak emlék marad. Biztosak vagyunk abban, hogy a találkozó után láthatatlan szálak fogják behálózni az egész világot, a barátság, a szeretet, a kölcsönös megértés szálai. Erős kötelékek lesznek ezek a szálak, amelyek szétforgácsolt világunkat fogják egybetartani. Azzal a jóreménységgel nézünk a VIII. Világifjúsági Találkozóra, hogy ezt a munkát végzik továbbra is ilyen lelkesen.