Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-06-24 / 26. szám

A Szentiéte% gyumölóse i szereiéit 2. AZ EGYHÁZ TUDOMÁNYA FÓRUM I. Kor. 13, 2. ISTEN AZ EGYHAZAT MINDIG ELLÁTJA annyi ke­gyelmi ajándékkal, amennyire a mindennapi életben és az üdvösségre szüksége van. Ezek között kétségtelenül a hit az, amelyikkel meg­ragadja, magáévá teszi a bűnösök számára nélkü­lözhetetlen bűnbocsánatot és újéletet. Isten azonban ezenfelül még megfelelő ismerettel, tudással is se­gítségére siet az egyház­nak azért, hogy el ne té- velyedjék. E nélkül bi­zony olyan tévedések ter­helhetnék meg hitét, hogy abból mindenképpen té­velygő életfolytatás, szek­tás, babonás magatartás következnék. Az ige isme­rete nélkül bizonytalanság területévé válnék az egy­ház. bizonyságtétele — befelé is, kifelé is — ingataggá, zavaros­sá züllenék. Nem volna meg­győzően és megnyugtatóan igaz és hitele sem lenne an­nak. Az egyház ismerete ugyanis éppen azt célozza, hogy bizonyságtétele szóban és cselekedetben igaz, érthető legyen és hitele legyen. E cél­ból tartozik tudományához nemcsak az ige és a tanítás ismerete, hanem az embereik és a mindennapi élet dolgai­nak ismerete is. Annál inkább így van ez, mert az egyház nem a mindennapi élet felől közeledik az igéhez, hanem az ige felől közeledik az élethez. Ebben a közelítésben, amelyre vita és kétség nélkül elköte- iezett, küzdenie kell az egy­háznak az öncélúság, meg­csontosodás és elízetlenedés éilen. Ugyanakkor törekednie kell arra, hogy léte, küldetése áldássá váljék az emberek kö­zött. A TUDÁS, A MÓDSZER, JÓ SEGÉDESZKÖZÖK SZÁ­MÁRA. De ezen felül egy még kiválóbb útra van szük­sége. Ez pedig a SZERETET. Lehet, hogy fejtegetése néha felcsépelt már. De gyakorlása sohasem lesz az. Nélküle az fegyház maga is, meg a tudo­mánya is, semmi. Vele célba talál a hite és hiteles szolgá­lattá teljesedik a tudománya. Általa tudásának látássá és cselekvéssé, a hiánynak, szen­vedésnek megelégedéssé és bé­kességgé, a feledésnek hálává, a. szolgálat terhének isten- tiszteletté kell válnia. A sze­retet által lehet is. Az egyház csődje az, ha nincs tagjaiban szeretet. A jelenre és holnapra való tudománya élvezhetetlen­né válik enélkül, mint a kapzsiságból halmozott manna. Ha krfptaszagú tanítások mú­zeumává csontosodik, ajándé­kot herdál és adósa marad a világnak. Ízetlen sóvá, kialudt gyertyává és eldugott várossá ávasodik. Ezenkívül még ítélet álá is kerül, mert megrekedt nála az, amit mindenek javá­ba szán Isten a szeretet gya­korlásában. Szeretet nélküli ismerete az öncélúság levegő- vagdosása csupán. Vagy még ennél is rosszabb az, ha kép­mutatássá aljasodik küldetése és ugyanaz a pokoli szakadék tátong megváltója és közte, mint a néhai farizeusok és Krisztus között. Képzelt min­dentudásában is rajta van az ítélet. Halott hite fellegvárá­ban pedig olyan gondviselés­félét dédelget csupán, amelyet félve és izgulva támogat meg nap-nap után. Történetével, tanításával, igehirdetésével és liturgiá­jával együtt bizony ki­megy a divatból, ha nincs benne szeretet. Nem a vi­lág miatt, hanem isten miatt és önmaga miatt. ISTEN A KRISZTUSBAN SZERETI A VILÁGOT. Ennek megbizonyítására kell neki az egyház. Tehát emberek kelle­nek neki emberekért. Ezért nem maradhatott Péter sem a megdicsőülés hegyén. Vissza kellett mennie neki is a min­dennapi élet forgatagába, kí­sértéseibe, bajaiba, szolgálatá­ba. Olyanok közé, akik sem­mit sem tudtak a Krisztus megdicsőüléséről. Augusztinus egyházatya mondotta ezzel kapcsolatban: „Szállj le Péter, te nem nyugodhatsz a hegyen! Szállj le azért, hogy fáradoz­zál a földön és azért, hogy szolgálj a földön.” — Ezért va­gyunk mi is egyház, itt a föl­dön. Ez a fáradozás és ez a szolgálat csak kimerülést sze­rez szeretet nélkül, de vele célba talál emberek javára. Az egyház tudománya te­hát valóban a szeretet ál­tal lesz gyakorlati tudo­mánnyá. Igehirdetése ezért kell, hogy merítsen a for­rásból, Krisztus szereteté- ből. Bölcsessége nem lehet misztikus illúzió kergetés, vagy mesterfogás a lelkek megnyerésében, hanem in­kább józanság, világos valóságlátás, intés, vigasz­talás és tanácsolás lehet csak. Hitének megtapasz­talható módon kell terem­nie a szeretet gyümölcseit. A szeretet ilyen értelmű gyakorlása igen egyszerű do­lognak látszott akkor, amikor jórészt a feleslegből kiszur­kolt alamizsnával azonosult. Ma már más a helyzet. Nagy összefüggések és átalakulások sodrában egyház ma a keresz- tyénség. Alamizsnára nemigen van szükség, ahol meg szük­ség lenne még mindig rá, ott meg nagyon kevés volna az. A szeretetnek azonban jó szeme, jó szándéka és jó belátása van ahhoz, hogy elszakadjon az elavulttól és az új viszo­nyok között új lehetőségekben gyümölcsözzék sokak javára. A társadalmi tulajdonban nap­nap után megélt keresztyén magatartás az üzlet, harácso- lás lelkületétől menten akar­hatja mindenkinek a többet és jobbat. Ebben a szándék­ban a szeretetből mindig jó lelkiismeret következik. A szeretetnek nincs mit megbánnia és nincs mitől GYENGÉDSÉG . Egy indiai igehirdető egy al­kalommal angol és indiai diák­jaival kirándult a virágos par- j,ú Ganges folyó partjára. A Ganges szent folyóvize a hin- dúfenak. , A jókedvű diákok a parton Sergetőztek, labdáztak. Élvez­ték a jó időt és a kirándulást. Estefelé azzal szórakoztak, hogy lapos köveket dobáltak a vízbe. Ezt a jelenetet egy öreg hindu pásztrember szo­morúan figyelte. Amikor a diáksereg elvonult, az öreg vi­rágokat szedett, koszorút font a sokszínű virágokból és gyen­géd szeretettel ráhelyezte a vízre. Ezt az öreg pásztor en- gesztelésül tette! Ugyanis dur­vaságnak látta azt, amit a diákok a vízzel műveltek. Mi keresztyének milyen sok­szor mind a két kezünkkel kö­veket hajigálunk másokra, amikor szeretetlenséggel, dur­vasággal és nagyképű fölé­nyességgel ítélkezünk róluk. Jézus gyengéd és tapintatos volt. Ö azt vallotta, hogy min­den ember lelkében pislákol valamilyen kis mécses és ezt a mécsest sohasem oltja ki, hanem inkább ápolja, hogy szebb és magasabb lánggal lobogjon! Jó volna, ha elhagynánk a kőhajigálást. Jézus nem törte el a repe­dezett nádszálat és nem oltot­ta ki a pislogó mécsest. Jézus nem kiáltott és nem lármá­zott. Szégyelljük magunkat a dur­vaságunkért, idegességünkért és türelmetlenségünkért! Fülöp Dezső EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarorezsgi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VXU. Üllői út 24. Telefon: 142—887 Előfizetési ára egy évre 50,— Ft, fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomtatott 623220/2 — Zrínyi Nyomda, Bp. Felelős: Bolgár Imre Igazgató LÄNC-LÄNC­■ANTAL-LÁNC! félnie. Vele nem fér össze az aggodalom, de egyene­sen következik belőle a békesség, felelősség és az adott lehetőségek mások javára való kihasználása. Aid a két kezével dolgozik is, legyen, mert lehet, a szeretet példájává. Aki gépet irányít, szeretettel éljen a nagyobb lehetőséggel, a közre és ne csak a nagyobb keresetre nézve. Aki Vezet, annál is tu­datosítsa a szeretet egyre vi­lágosabban, hogy másokért van ott, ahol van. Aki vigyáz, szeretettel emlékezzék szünte­len arra, hogy emberek javára vigyáz. Aki tanít, a szeretet emberségére célozzon szerete- tével. — Ne felejtse el egyetlen keresztyén ember sem: ha félelme nincs is a szere­tetnek, féltése van. Hol­napra is lásson! Lássa a bűnből eredő nagy élet­veszedelmet, amellyel so­hasem békülhet meg. Lás­sa ugyanakkor a béke óriási ajándékát és min­den erejével szorgalmazza. Gondoljon azokra is és tö­rődjék azokkal is, akik jobb életre vágyva, áldo­zattal igyekeznek a népek szabad és egyenlő család­jába. Ha erre segíti a sze­retet az egyház tudomá­nyát, valóban szentté, ál­dotta és áldássá válik az. Hitelét és jövőjét nem man­kóik garantálják, hanem az a gyümölcs, amelyiknek jó íze van hazánkban is, meg a nagy világban is. Így tanít ma minket a szeretet leckéjével Pál apostol keresztyénségre, hazafiságra és emberségre, Az egyik híveim nagy lelki felháborodással a következő levelet mutatta meg nekem, azzal, hogy azt egy ismeretlen „ismerősétől” kapta: ^Kedves Ismerősöm! Nekem utasítással küldték ezt a láncot, Szent Antal tisz­teletére és olyan egyéneknek, akiknek szükségük van segít­ségre. A láncot egy amerikai páter írta, hogy ennek be kell járnia a világot. Másold le és küldd tovább. Minden nap egyet, 13 napon át. A tizen­harmadik napra megjön a se­gítség. Egy bajai asszony két­ségbeesve várta a kivégzését és a tizenharmadik napra megjött a segítség. Egy pesti asszony 190 000 forintot nyert Szent Antal segítségével. Egy férfi egy napon megszakította a láncot és a lánc lejártával 13 napon belül meghalt. Amit kívánunk, meglesz, de ha nem küldöd tovább, csapás ér. Szent Antal segíts! Könyörülj Ford.: Justus Pál. Európa könyvkiadó. Bp. 1962. 446 1. 33 Ft. E könyv francia eredetije 1959-ben jelent meg. a szerző művéért a Gouncurt Akadé­mia díját nyerte el. Három év után jelent meg a magyar for­dítás. A legkiválóbb magyar műfordítók egyike: Justus Pál ragyogó ötlettel frappáns cím­mel hozta a könyvet: AZ IGAZAK IVADÉKA. Kiáltó cím, legalább is egyháziak számára. (Sokkal jobban « érettünk! Kedves Ismerősöm! A jó Isten áldjon meg és se­gítsen meg! Küldd tovább bárhol él; rokonaidnak, vagy ismerőseidnek! A jó Isten áldjon meg, segítsen meg! Ámen!” Eddig a levél. Nem háborodnánk fel és nem is szólnánk hozzá, ha ezt a levelet egy római katolikus „ismerős” kapta volna! De minek ilyen levéllel zaklatni evangélikus híveinket?! Mi az emberek vallásos felfogását tiszteletben tartjuk, de elítél­jük a vallásos köntösbe öl­töztetett babonát. Mi evangé­likusok mindenesetre megsza­kítjuk a „láncot” és nem to­vábbítjuk sem rokonainknak, sem ismerőseinknek. Mi ugyanis tudjuk, hogy életünk Isten kezében van és „min­den jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjá­tól száll alá, akinél nincs vál­rint való, mint a francia: Le dernier des Justes.) A MÜ ELEJÉN a szerző a zsidó pogromok történetéből ad vázlatot. Megírja az 1096. tvi Speyer, Mainz, Worms, Köln, Prága városaiban leját­szódott pogromokat. (Érdekes, hogy a reformáció történeté­ből két híres város: Speyer és Worms is benne van a lis­tában.) Majd a londoni 1279-es pogromot állítja a történe­lem közepébe s elbeszéli azt, hogy az itteni nagy üldözés­ből megmenekült Jóm Tov Lévy családja milyen utakon folytatja népvándorlását nyu­gatról keletre, míg megérke­zik százados küzdelmek után Ziemiock lengyel falucskába. Itt ismét feltámad az ősrégi zsidó legenda a lamed vov, mely szerint 36 igaz emberen nyugszik a világ terhe. Az utolsó harmadik lamed vov Mordechaj Lévy, akinek fia, Benjamin, családjával együtt Németországba kényszerül a lengyel pogrom elől, majd ennek fia, Érnie, már Fran­ciaországban viszi tovább a család tragikus események­ben súlyosan leterhelt törté­netét s ő az utolsó, aki a gáz­kamrában fejezi be a családi történelmet. A könyvben három témakör keveredik művészi kézzel ele­gyítve. AZ ELSŐ TÉMAKÖR a zsi­dó kegyesség leírása. Mor­dechaj korában valóban volt egy megújult kegyességi moz­galom. Pontosan kimutatható egyháztörténelmünkből, hogy Zinzendorf kegyességi mozgal­ma átcsapott a kárpátalji és lengyelországi zsidók közé. Ezen a vonalon az olvasó a bibliai képek egyik modern változatát ismeri meg, ahogy Mordechaj Lévy a kútnál Ju- ditot megismeri, vele beszél­get, feleségül veszi és megala­pítja a szenvedésbe futó csa­ládját. Az e vonatkozásiban adott bibliai szellemű képei a zsidó kegyesség meghatóan szép rajzait adják az olvasó­nak. Itt, igazán nagy a szer­ző s érezni minden során a hit szorongatott helyzeteiben megnyilatkozó boldogságát. Negatívum talán csupán any- nyi ezen a vonalon, hogy a zsidó kegyes férfiakat telje­sen passzív magatartásúaknak állítja be, bizonyos nazarénus szellemű átszínezéssel, elhall­gatván azt, hogy voltak egy­szer Makkabeusok is. A MÁSODIK TÉMAKÖR a keresztyénséggel megvívott szelíd polémia. A messiáníz­tozás, csak változásnak át** nyéka!” (Jak 1, 17.). EttöJ minket sem fenyegetés sekkel* sem ígéretekkel nem lehet el­tántorítani ! Hívem, aki a levelet terme-» szetesen nem továbbította, ha­nem engem kért meg, hogy azt az Evangélikus Élet szer­kesztőségének megküld jem, er­ről szintén megvan győződve! A 13 nap letelt, a csapás ter­mészetesen elmaradt. Viszont* ha valaki nem erős hitében könnyen áldozatává lehet ba­bonás hiszékenységének! Mi, evangélikusok egy Ián* cot ismerünk csak: ez a szere« tét lánca. Ez kell, hogy össze« kapcsoljon bennünket Isim­nél és embertársainkkal szer« te a világon, és mi azért imádkozunk, hogy a szeretet diadalmaskodjék az egész ví* lágon. Mi ezt a láncot, a „szeretet* láncát” kívánjuk továbbítani mindenkinek. Szentgyörgyi Ferenc mus kérdésében támadásba megy át és azt vitatja, hogy nincs Messiás, mert a keresz­tyén ség kegyetlenségével azt igazolja, hogy nincs szív és szeretet benne. E témakörben néhány kiemelkedő leírásban olvashatunk a német iskolák* ban folytatott gyermeki ke­gyetlenkedésekről, ahogy Stil* lenstadtban üldözik a kis zsi­dó gyermekieket. Ebben az egységben, vagy a szerzőnek* vagy a fordítónak egy súlyos történelmi elírása ötlik sze­münkbe. A 234. oldalon Kre­mer tanárról ír, aki védi a zsidó gyermekeket és ezeket olvassuk: Kremer egyáltalán nem törődött a politikai ese­ményekkel, oly annyira, hogy, hamarjában arra sem emlé­kezett, hogy vajon köztársa­ság-e Németország, vagy még mindig Habsburgok uralkod­nak felette. A HARMADIK TÉMAKÖB a franciaországi üldözések tragikus nyomorúságaival fog­lalkozik. Itt már Érnie, Mor­dechaj unokája a tragédia to­vább élője, aki önként megy gettóba, a menekülést megve­tő hit erejével. Ebben a le­írási részlegben vannak oldalak amelyeket lehetetlen könny« hullatás nélkül végig olvas­ni. Ernie a gettóban és a gáz­kamra felé utazó vagonokban a parányi zsidó gyermekeknek mondja vigasztaló prédiká­cióit, tele szívvel, lélekkelt hitével vezeti őket az örök zsidó országba. Drámai rész­letek, megdöbbentő sorok? amelyeknek ismerői vallják a szerzővel együtt, hogy való­ban soha többé: Ezt a könyvet nem szabad álombaringató olvasmányként használni. Ennek a tartalmá­tól nem lehet nyugodtan alud­ni. Még nappali olvasás után sem. örök memento. A sok leírás után, a sok újságcikk mellett, a személyes hallomá­sok után ez a könyv még mindig pluszt ad a mai embé£ számára. Akiben élt a huma­nizmus az utolsó évtizedek­ben, az befelé fordulva örven­dezzék azon e könyv megis­merése után, hogy helyes úton járt. Akiben még a csírája él az átkos antiszemitizmusnak, az olvassa el ezt a könyvet s tökéletesen kigyógyul beteg­ségéből. A könyv szelíd hang­ja mindenkinek propaganda mű. Látni kell, hogy mi tör­tént egykoron. Munkálkodni kell azon, hogy ez soha töb­Szabó Gyula A TÜKÖRBEN Azt mondja egy édesanya; — Engem gyűlöl a fiam... A fiú alig múlt tízesztendős. Két kisebb testvére van még. Amúgy, messziről nézve, rendes gyerek. Nem ugrik ugyan első szóra, de van benne szolgálatkészség s a lift nélküli házban naponta többször le és fel nyargal, bevásárol, tesz-vesz, amit mondanak neki. De lehetséges ez? Ilyen fiatal és már tud gyűlölködni? És éppen az édesanyjával szemben? Hallgatjuk az anyát, mint akik nem látunk se az ő szí­vebe, se a gyermekébe. Valóban, ki tudja, mi minden van el­rejtve, eltakarva ott, ahol belső életünk lobog láthatatlanul s csak adott esetben csap ki és éget? Az anya azt mondja: Látom a mozdulataiból, a szeméből, néha a szavaiból is. Az apját meg „imádja”. Amit ő mond, az szent és bölcs és megáll, mint a szikla. Velem szemben csupa kritika és kétely. Mintha nem az enyém lenne, pedig én szenvedtem érte. • Kialakul a kép, mint a festő keze alatt, aki először csak széles, érthetetlen vonalakat húz, azután rátér a részletekre és előttünk áll a vásznon ugyanaz, ami az életben. Az apának van valamilyen foglalkozása. Amikor munka után hazatér, akkor otthon békességet akar, a gyerekek el­csendesednek, rgszben tiszteletből, részben, mert „az apa ke­resi a kenyeret”. Abból a pénzből lesz a ruha is, a karóra és a kis kerékpár. A nyaralás és a fagylalt. Meg — minden egyéb. Az anya — „nem termel”, ő csak költ. Szinte elúszik kezén át a pénz. Emellett naphosszat Ideges. Kiabál, veszekszik és néha — megpofoz. , • Vajon lesz-e valaki, aki maga elé állítja azt a „gyűlölködő gyermeket” és elkezd-e vele így beszélgetni? — Nézd, kisfiam... Reggel édesanyád kel fel legkoráb­ban. Néha hat órakor, néha öt órakor, ahogyan kell. Elkészíti mindenkinek a reggelit, megnézi, hogy rendben vannak-e a ruhák és a cipők, becsomagolja a tízóraikat, azután elkezdi ébreszteni a házat. Egyiket a másik után. Amikor látja, hogy a három gyermek milyen lassan cihelődik, fél, hogy valame­lyik elkésik az iskolából. Először csendesen szól, aminek nincs még semmi következménye, mert a gyerekek mindig ráérnek. Azután már ideges és kiabál. Közben azt is látja, hogy előző este, ti gyerekek, mennyire szétszórtátok a ruháitokat, a cipők nincsenek kitisztítva, az iskolaszerek szanaszét hevernek. Ami­kor már kituszkolt benneteket az ajtón, akkor amit más el­dobált, azt ő szedi össize, rendet rak, kitakarít, elmosogat. Azután bevásárol, télen kezeli a kályhákat is. Az ő gondja a mosás, a vasalás, a névnap és születésnap, a nagy ünnep és a kis ünnep, az ajándék, az iskolai értekezlet. Ila panasz van reátok, először ő hallja azt a pedagógustól, vagy a szomszéd­tól, akinek megvertétek a gyerekét. Ha délután játszotok a téren és még nem érkeztetek haza, 6 nézi folyton az órát, úgy tesz, mintha haragudnék, pedig fáj a szíve és fél... És ez így megy napról napra, hétről hétre, évről évre, újabb és újabb gondok és aggodalmak között és azok nem fogynak el, csak nőnek és növekszenek... Mexius patriarcha Jugoszláviában bé meg ne ismétlődhessék. G. L. KÖN YV ISMERTETÉS André Schwartz-Bart: IGAZAK IVADÉKA hangsak és a mű tartalma sze­De még mennyi mindent lehetne elmondani. Nem is csoda, hogy anyátok ideges és veszekszik és kiabál és megpofoz és mindig — csak ő. Állandóan ő — a soros, a napos és a hetes a szolgálatban ... De jegyezd meg, kisfiam, a negyedik parancsolat nem úgy hangzik: Tiszteld jó és nyugodt édesanyádat, hanem így: „Tiszteld atyádat é s anyádat..Akármilyen... ! Mert — a te édesanyád ... Bálint Gábor ALEXIUS moszkvai pat­riarcha az orosz orthodox egyház delegációjának élén Jugoszláviába látogatott. Az orosz orthodox egyház dele­gációjának jugoszláviai láto­gatása viszonzása annak a lá­togatásnak, melyet a szerb orthodox egyház patriarchája, Germán patriarcha tett az el­múlt év őszén a Szovjetunió­ba. Alexius patriarchát Ju­goszláviában a jugoszláv zászlórend kitüntetéssel tisz­telték meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents