Evangélikus Élet, 1962 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1962-01-14 / 3. szám

ökumenikus imahét 1962. január 14-21-ig Ötödik nap Január 18., csütörtök A BÉKESSÉGSZERZÉS SZOLGÁLATÄBAN „Isten volt az, Aki Krisztusban megbékéltette magával a világot” (2. Kor. 5, 19.) Bibliai rész: 2. Korinthus 5, 17—2L Isten emberekhez szóló üzenetének lényege az, hogy ö „Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdo­nítván nékik az ő bűneiket”. Ennek hirdetését olyan bűnö­sökre bízta, akik már tudják, hogy bűnbocsánatot nyertek. Ezeknek a bűnbocsánat örömében élő, békességet nyert bűnö­söknek a társasága az egyház. Bizonyságtételében nem hirdet­het más evangéliumot, mint amely az Ö örömének is forrása. A hivő embereknek személyválogatás nélkül minden emberre úgy kell tekinteniök, mint a béke várományosaira, akikkel Isten közösséget vállalt az ö Piában. A földi és az örök béke Isten ajándéka, de egyben reánk bízott feladat is, amelyet szolgálni tartozunk, feltételek és igények nélkül együtt min­denkivel, aki a békességen munkálkodik. ADJUNK HALAT Isten végtelen szeretetéért, amellyel megbékéltette magával a világot; az ö egyszülött Fiáért, Aki megtörte a bűn és halál hatalmát, ugyanakkor győzelmet szerzett az élet, a békesség és a jóakarat erői számára; a jóakarat embereiért, azoknak népes táboráért, akik világszerte egy akarattal növelik a béke esélyeit; mindmáig megőrzött földi békénkért, a népek békéjé­ért és azért, hogy a béke védelmében a keresztyén emberek és egyházak helytállásának is része lehet; minden jó szóért, amely keresztyének vagy nem-keresztyének ajkáról elhangzik az élet, az emberi alkotás és a jövendő érdekében. VALLJUK MEG BŰNBÁNATTAL békétlenségeinket, viszálykodásainkat, bizalmatlankodásain­kat, amelyekkel számtalanszor megrontottuk a békességet; sokszor megakadályoztuk Isten szeretetakaratának érvényesü­lését az élet szűkebb és tágabb viszonylataiban, áldozatául esvén és eszközéül szegődvén a gyűlölség ember- és életelle­nes erőinek; lekicsinyeltük az emberek földi boldogulásának és békességének legegyetemesebb ügyét, miközben vélt „lelki” érdekek, „sajátos egyházi szempontok” érvényesítésére fecsé­reltük erőinket; számtalanszor meglankadunk a békeszerző Isten akaratának szolgálatában azóta is, hogy világosan értjük és naponként tapasztaljuk, hogy ö a béke és az élet oldalán áTL KÖNYÖRÖGJÜNK azért, hogy elsősorban mi magunk, gyülekezetünk, egyházunk, magyar egynázaink és az egész világkeresztyénség engedelmes eszköze lehessen Isten békességszerző akaratának: ne engedje­nek a Sátán tőrvetéseinek, aki „emberölő volt kezdettől fogva, hazug és hazugság atyja” (Jn. 8, 44.), küzdjenek tehát a bizal­matlanság, a rágalmazás és a félelemkeltés minden megnyi­latkozása ellen; az ige fegyverével harcoljanak minden ellen, ami Krisztus tanítványait emberekkel és az emberiség elemi létérdekeivel szembeállítani igyekezik; kiváltképp az egy­házak viszonyát is mérgező hidegháború megszűnéséért. Cse- lekedje Isten, hogy különbségeink ellenére közösen szolgál­hassuk a Krisztus vérén megváltott emberiség földi és örök békességét. Hatodik nap Január 19., péntek AZ IRGALMASSÁG CSELEKVÉSÉBEN „Mutasd meg a te hitedet a te cselekedeteidből” (Jak. 2, 18.) Bibliai rész: Jakab 2, 13—18. Jakab leveléből láthatjuk — különösen az ötödik rész­ből —, hogy a hatalmasok és jogfosztottak, gondtalanok és kenyértelenek kiáltó ellentéte az egyháztól már az ő korában is hitből következő erkölcsi döntéseket követelt. A keresztyé­nek szégyene, hogy az egyház közel kétezer éves története folyamán sokszor és sokféleképpen megcsúfolták és éppen ellenkezőjére fordították ezeket az igéket Isten igéjének helyes értése helyes engedelmességre is kötelezi az egyházat Nem­csak fel kell emelnie az egyháznak szavát a gyarmatosítás és az ember mindenfajta kizsákmányolásával szemben, de vala­mennyi számára lehetséges módon mindent el is kell követnie azok megszűnéséért Jakab apostol szavai nyomán is örülünk annak, hogy sok országban a gyarmati sors megszűnt és egyre több gyarmati nép rázza le magáról a gyarmatosítás igáját. Hitünk mindebben Isten szavának megvalósulását ismeri fel. ADJUNK HÁLÁT Istennek, aM a kifosztottak és elnyomottak igazságát a mi korunkban szemlátomást napvilágra hozza jogfosztott ember- milliók, gyarmati népele felszabadulásában; az ember-testvéri­ség és az emberi méltóság tudatának azért a megerősödéséért, amely sietteti az ő szeretettnek és igazságtevő ítéletének ki­bontakozását mindazokért, akik nemcsak megértik, de egyre inkább munkálják is az ő irgalmas és ítéletes akaratának megvalósulását. VALLJUK MEG BŰNBÁNATTAL hogy az egyház nagyon is emberi érdekekből nemcsak szemet hunyt, de elősegítője, sőt részese is volt az embertelenségek­nek; hogy a gyarmatosítás története sok vonatkozásban el­választhatatlan a misszió történetétől; hogy az Isten szereteté­röl szóló evangélium árnyékában népek kiirtása, tönkretétele, országuk elrablása folyt távoli földeken és népek kizsákmá­nyolása folyt az úgynevezett keresztyén országokban; hogy Isten igéjét tette hitelét vesztetté az egyház, amikor Isten sze- retetéről beszélt ugyan, azaz „istenes” volt, de embertelen, noha hitének az alapja, hogy Isten emberré lett. KÖNYÖRÖGJÜNK azért, hogy jó cselekedetekkel mutathassuk meg Krisztusban való hitünket; azért, hogy a keresztyének megtalálják a mód­ját valamiképpen annak, hogy a kizsákmányolás és a gyar­matosítás terén elkövetett bűneiket jóvá tudják tenni; azért, hogy az egyházak a maguk eszközeivel minden tőlük telhető módon segítsék elő a gyarmatosítás és a kizsákmányolás min­den formájának megszűnését; azért, hogy az egyházak és a keresztyének az irgalmas emberszeretetnek ezzel a bizonysá­gával dicsőítsék Istent a mi korunkban. Hetedik nap Január 20., szombat A MEGTARTATÄS REMÉNYSÉGÉBEN „Megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az Ö elhívása” (Rm. 11, 29.) Bibliai rész: Róma 11, 25—32. Isten választott népének egész múltja, jelene és megígért jövendője egyedien és tipikusan szemlélteti az apostol meg­állapítását: megbánhatatlanok Istennek ajándékai és az Ö elhívása. Mind az Izraelről szóló, mind pedig „a pogányok tel­jessége bemeneteléről” nekünk adott ígéretek szolgálatunk táv­lati perspektíváit vetítik előre. Isten végbeviszi üdvözítő aka­ratát az Ö örök terve szerint, választottal által, engedetlensé­geik ellenére, az ö könyörülő szeretetének marasztalására. Feladatunk kettős: naponként megtérve járni az engedelmes­ség útján minden hamis biztonságtudattól megtisztítva ön­magunkat (11, 19—22.), másrészt csüggedés és kételkedés nél­kül szolgáim Isten üdvtervének végső beteljesedését. ADJUNK HÁLÁT Isten megbánhatatlan ajándékaiért és az ö elhívásáért; ke­gyelméért, amellyel szövetségébe minket is befogadott; kifogy­hatatlan hűségéért és megtartó szeretetéért; üdvözítő tervének nagyszerűségéért, amelynek megvalósítására minket is szol­gálatra rendelt. VALLJUK MEG BŰNBÁNATTAL hogy a népek felé való bizonyságtételünket megrontották a misszióról alkotott romantikus, az evangéliumtól idegen el­képzelések, és súlyos vétkek terhelik az egyházat a zsidóság­gal szembeni magatartásában — nemcsak az evangélium, de az emberiesség mértéke szerint is. KÖNYÖRÖGJÜNK azért, hogy Isten munkálja küldetéstudatunk és szolgálat- fogalmunk további tisztulását; hogy „hittérítési” programmok helyett Krisztus szeretetévcl közeledjünk embertestvéreink­hez, mentesen minden indokolatlan nagyralátástól és remény­telenségtől is; Isten ígéreteinek megvalósulásáért; a gyüleke­zetek és az egyházak engedelmes bizonyságtételéért. Nyolcadik nap Január 21„ vasárnap ALÄZATBAN ÉS ÁLLHATATOSSÁGBAN „A mindenható Isten annak temploma, és a Bárány” (Jel. 21,22.) Bibliai rész: Jelenések 21, 10—11, 22—27. Imahetünk utolsó napján a „templom nélküli Város”-ra fordítja tekintetünket az ige. Itt megszűnik az egyház liturgiái és bizonyságtevő szolgálata, mert Krisztus, a dicsőséget nyert „ama Bárány” a szolgálat és imádat liturgiájában egyszerre reprezentálja az engedelmes embert és az irgalommal és di­csőségben uralkodó Istent. A mennyei Jeruzsálem látomása Krisztus egyházát alázatra és állhatatosságra inti. Alázatra annak tudata, hogy szolgálata eszközi és időleges, állhatatos­ságra pedig amaz örök dicsőség reménysége. ADJUNK HÁLÁT szert, hogy Isten megajándékozott minket Krisztus eljövendő dicsőségének látásával; naponként ennek a jövendőnek re­ménységével serkenti állhatatosságunkat és nevel bennünket alázatra; egykor minket is részeltet Jézus Krisztus dicsőségé­nek örömében; már itt a földön azzal a bizonyossággal har­colhatunk bűneink és a halál erői ellen, hogy Krisztus a ke­reszten legyőzte azokat. VALLJUK MEG BŰNBÁNATTAL hogy Isten Ígéreteiről sokszor megfeledkeztünk; reményte­lenségünkben és állhatatlanságunkban szolgálatunk fogyatko­zásait próbáltuk takargatni ahelyett, hogy Urunktól vettünk volna erőt; megfeledkeztünk arról, hogy krisztus velünk van minden napon a világ végezetéig, Szemléikével tanácsol és gyamolit. KÖNYÖRÖGJÜNK azért, hogy naponként megháláljuk Isten elhívó kegyelmét, hűséggel szolgálván a ránkbízottakban; úgy végezzük minden munkánkat, mint amely nem hiábavaló az Urban: meg ne lankadjunk a jó cselekvésében, hogy híjával ne találtassunk ama napon. HÍREK. — Vízkereszt ünnepe utáni második vasárnapon az oltár­terítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Mt 5, 17—19, szó- szélű igéje:: Zsid 13, 20—21. Délutáni igéje: V. Móz 30, 11—15. — AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ FÉLÓRÁJA lesz a I Petőfi Rádióban 19G2. január 14-én reggel 8 órakar. Igét hir­det: dr. Ottlyk Ernő, a Teológiai Akadémia dékánja. — MEGJELENT A TEOLÓ­GIAI SZEMLE legutóbbi szá­ma. A Magyarországi Evangé­liumi Protestantizmus havi folyóiratának, a T eológiai Szemlének 1961. november- decemberi, 11—12. száma gaz­dag anyaggal jelent meg. Közli a lap D. dr. Pákozdy László Márton megemlékezé­sét D. Niemöller Mártonról, a hessen—nassaui egyház el­nökéről, 70 éves születésnapja alkalmából: A 70 éves Niemöl- ler Márton egy emberöltő né­met protestáns egyháztörténe­te tükrében. Dr. kádár Imre: A II. vatikáni zsinat előké­születei; dr. Kocsis Elemér: A keresztyénség és a világ­vallások; Éliás József: A ká­non kánonja (Hozzászólás az erlangeni vitához); Bottyán János: az Ormánság szerelme­se (Dr. Kiss Géza 1891—1947) írásai olvashatók a folyóirat­ban. Szerkesztőségi cikk foglal­kozik az Űj-Delhi-i egyházi világgyűléssel: A Magyaror­szági Evangéliumi Egyházak második hozzászólása az Egy­házak Világtanácsa Űj-Delhi-i nagygyűlésének tematikájá­hoz. A Világszemle rovatban dr. Berki Feriz: A rhodosi össz- orthodox konferencia és Tóth Károly:: Az Első Prágai Ke­resztyén Béke-Világgyűlés visszhangja című írása jelent meg. A Hazai Szemlében dr. Ke­néz Ferenc: Dr. Hajdú Gyula: A leszerelés című könyvével foglalkozik: Magyar tudós műve a leszerelés elvi és gya­korlati kérdéseiről címen. Csomasz Tóth Kálmán: A Liszt—Bartók emlékév mérle­géhez címen emlékezik meg a kiemelkedő zenei évforduló­ról. Filmismertetést közöl Zay László a Tiszta égbolt című filmről. A lap végül gazdag könyv­es folyóirat szemlét ad és a szerkesztő megjegyzéseit közli: ökumenikus körkép 1961 vé­gén címmel.- Szakadt régi IRHABUN- DÁK újjáalakítása legújabb modellek szerint. SZŐRME- BUNDÁK alakítása, javítása. Bart szűcs, Bp. VII. Lenin körút 23. udvarban. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Saitóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és Kiadó: Gádsr András Szerkesztőség és kiadóhivatal! Budapest, VIEL Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 142—887 Saj tóosztály i telefon: 142—074. Előfizetési ára egy évre 60. — Ft, fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomtatott 620068/2 — Zrínyi Nyomda, Bp, A béke Istene Zsid. 13, 20—2L A Zsidókhoz írott levél szerzője nevezi így Istent: a béke Istene. Az elnevezésre nyilván az a hitbeli felismerés ad okot, hogy Isten békét akar, békét munkál, békét teremt. ISTEN MEGBÉKÉLTET BENNÜNKET ÖNMAGÁVAL, Jé­zust a „juhok nagy pásztorát”, aki életét adta a juhokért, ki­hozta a halálból. Jézus áldozata így lett a békéltetés eszközévé. Vére nem az ellenségeskedés, hanem a „szövetség” vérévé. Is­ten ezzel adott és ad ma is lehetőséget mindannyiunknak, hogy viszonyunk rendeződjék vele. A Jézus áldozati haláláról és feltámadásáról szóló ige Isten atyai bocsánatát hirdeti és nyújtja. Ezzel elveszi azt, ami bennünket Istentől elválaszt és vele szembeállít: a bűnt Jézusban Isten közösségébe von ben­nünket és ebben a közösségben megáld bennünket mindazzal, ami életünket boldoggá, megelégedetté, reményteljessé teheti, ISTEN MEGBÉKÉLTET BENNÜNKET EMBERTÁRSA­INKKAL. Az a tény, hogy Isten rendezett viszonyt teremt Köz­te és köztünk, arra ösztönöz, hogy mi is rendet teremtsünk em­bertársainkkal való viszonyunkban. Igyekezzünk eltávolítani mi is mindent, ami elválaszt és szembeállít, — ami haragra, gyűlölködésre ad okot. És azt keressük, azt munkáljuk, ami összeköt, közösséget teremt. Természetesen nemcsak szűk körre vonatkozik ez a követelmény, hanem a legszélesebbre is: a világon élő egész emberiségre is. Ezért nem lehet hát idegen, sőt természetes keresztyén feladatként áll előttünk az a szol­gálat, amelyet egyházunk sok jóakaraté emberrel összefogva végez a békéért, a népek békés egymásmelleit éléséért, a tár­sadalmi igazságtalanságok felszámolásáért, a gyarmati népek felszabadításáért. Mindezekben Isten békét teremtő akaratá­nak elfogadói és munkáiéi kívánunk lenni. Jézus áldozati halála és ártatlanul kiomlott vére, amely­ről ugyanez a levél elmondja, hogy „kegyelmesebben beszél, mint az Abel vére”, — a testvérgyűlölet helyett A TESTVÉR ÖNFELÁLDOZÓ SZERETETÉRE is megtanít. Így késztet arra, hogy a torzsalkodás helyet a megértést és együttmunkálko- dást segítsük kibontakozni az emberek között, ami világvi­szonylatban a háború határozott elítélését, feltartóztatását je­lenti és a népek közös erőfeszítését az egész emberiség boldo­gabb, szebb, békésebb jövendőéért A keresztyéneknek ilyen forgolódása és tevékenykedess, „minden jóban” kedves a jóakaraté emberek előtt, de még na­gyobb öröm és ösztönzés számunkra, hogy ez kedves a mi Is­tenünk előtt isi HÉTRŐL—HÉTRE Kegyelem János 1, 17. Két ajtó nyitását látjuk heti igénkben. Az egyik ajtón át a törvény, Isten törvénye érkezett a vi­lágba. Általában azt szoktuk mondani, hogy Isten a törvényt Mózesen át adta az emberiségnek. Csak közbevetőleg említjük meg, hogy Mózes erejének a tit­ka az volt, hogy vele volt az Isten! Mózes féltékenyen vigyá­zott, hogy meg ne rontsa semmi az Istennel való közösségét. Erejének kezdete az volt, hogy megjelent számára az Isten és folytatása, hogy nem engedte el az Istent. Jó, úgy járni egy esztendő útjait, hogy velünk érezzük az Istent és nem enged'~ jük el Istent! A Mózes által hozott törvény acéltükör, melyben napóra­ként megvizsgáljuk, hogy milyen az életünk? Melyik paran­csolat ellen vétkeztünk? Vizsgálat közben jövünk rá, hogy a törvény irgalmatlanul elmarasztal. Nem marad más lehetőség a számunkra, mint bűneink terhével Jézushoz menni. így lesz a törvény Krisztushoz vezérlő mesterünk! A másik nyitott ajtón át Isten kegyelme érkezett a világba. Az első karácsony éjszakáján nyílott ki a kegyelem irgalmas ajtaja. A kegyelem „sokkal inkább” nagyobb és több, mint a törvény! Azt olvassuk Rám. 5,15-ben, hogy „az Isten kegyelme és a kegyelemből való ajándék, mely az egy ember, Jézus Krisz­tusé, sokkal inkább elhatott sokakra.” Ez a „sokkal inkább” drága evangélium a kővetkező hétre és az előttünk lévő esztendőre. Fülöp Dezső 3<^c*<3o^<®csa<^<acx<^caaKscaa<^<aa<)»cszKacsoK9csaK* NAPRÓL-NAPRA VASÁRNAP. ÉZS. 40:5. JÁN. 4: 35. — Isten nemcsak a „kiváltságos szenteknek” az üdvösségét munkálja, hanem azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismere­tére jusson. Ézs. 61:1—6/a. Ján. 5:1—16. HÉTFŐ. II. KRÖN. 15:2. CSEL. 11:23. — Istennel a bűnbe­esett ember nem maradhatott közösségben. — Jézus által Isten nem az ember ellen, elpusztítására, halálára van, hanem vele, megtartására. Hiábavaló keresésünkben ö talált meg, hitetlen­kedésünk közepette Krisztus hűségével tart meg. Mk. 2:18—22, Ján. 5:17—23. KEDD. ÉZS. 49:23. ZSID. 13:6. —• A bűnbeesett ember megismerte a félelmet. A félelem az ember és Isten közötti tá­volság kifejezője. Minden legyőzött félelem bizalommá válik. Az Istenre hagyatkozó ember örömmel végzi feladatát, mint az óra, amelyik mennydörgés idején is ketyeg, s ragyogó nap­sütésben is mutatja az időt, mert az a feladata. Márk 3:1—6. Jn. 5:24—30. SZERDA. ZSOLT. 29:11. JN. 14:27/a. — A békesség után vágyó embervilágot Jézus azzal bíztatja: nem bizalmatlansá­got, szeretetlenséget, öldöklést hagyok néktek, hanem az én bé­kességemet. Jézus nemcsak beszél a békességről, hanem a gol- gothai kereszt által teremt is békét. Ö a mi békességünk. Mt 19:3—9. Jn. 5:31—40. CSÜTÖRTÖK. ZSOLT. 90:17. I. KOR. 3:6. — A keresztyén ember tudja, — hogy a munka. — akár gyárban, hivatalban vagy a szántóföldön, — Istentől kapott élethivatás. Isten áldja meg annak fáradozását, aki jól elvégzett munkájával is Istent magasztalja. Mt. 5:17—26. Jn. 5:41—47. PÉNTEK. ZSOLT. 6:5. MT. 14:14. — Jézus az embereknek nem csupán a mennyei boldogságát munkálja, hanem földi, életét is. Most is üdvözíteni akar mindeneket, de ugyan akikor munkálkodik, hogy Indiában, Afrikában és sehol ne legyen éhező ember, Jusson orvosság Schweitzer leprásainak, s min­den betegnek. Legyen a földön élet és öröm, V. Móz. 32:45J 47, 33:1—4. Jn. 6:1—15. SZOMBAT. V. MÓZ. 3:24. JEL. 4:11. — Az üdvösséget, életet, örömöt, boldogságot, szeretetet, és derűt munkáló Isten méltó arra, hogy magasztaljuk, áldjuk, és imádjuk, — együtt a mennyei sereggel. Ap, Csel, 7:35—40. Jn. 6:16—2L Nagy István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents