Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-06-11 / 24. szám

A Magyarországi

Ökumenikus Tanácsának határozatából

Gerald Götting, az NDK Keresztyén Demokrata Uniója főtitkárának látogatásával kapcsolatban:

Ökumenikus munkánkat, külföldi testvéreinkkel folytatott kapcsolatainkat az a cél hatja át, hogy szolgálhassunk korunk legégetőbb kérdésének megoldásában, a háború kiküszöbölésének és a béke megteremtésének nagy munkájában ... ökumenikus feladatunk a béke biztosítása. Két igen fontos mozzanatában méltányoljuk Gerald Götting és a Német Demokratikus Köztársaság Keresztyén Demokrata Uniójának erőfeszítéseit. Az első mindenekelőtt a békés német állam megteremtésére irányul, a nyugatnémet militarizmus veszélyének elhárításával és az európai népek békéjének megteremtésére.

A második: korunkban az igazságos és valóságos béke létrehozásának sarkköve a gyarmati sorban levő népek felszabadítása, gazdasági megerősítése és kulturális felemelkedése ...

A Keresztyén Demokrata Unió egyike volt azoknak a német szervezeteknek, amelyek kezdettől fogva felismerték a Prágai Keresztyén Békekonferencia ökumenikus jelentőségét.”

A határozat kifejezi, hogy népeink és egyházaink számára hasznos a Német Demokratikus Köztársaság hivő embereivel való testvéri, baráti kapcsolat és az ember ügyében való közös fáradozás.

A közgyűlés Schweitzer Alberttel kapcsolatban a következő határozatot hozta:

A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tar nácsa nagy megbecsüléssel és testvéri szeretettel köszönti Schweitzer Albertet, akinek élete művében a keresztyén hit, szó és tett egységének messze világító példáját értékeli, ökumenikus Tanácsunk különösen hálás azért, hogy dr. Schweitzer alakja és munkássága most olyan eleven erővel rajzolódott ki előttünk abban az előadásban, amelyet a körünkben időző Gerald Götting úr, a Németországi Keresztyén Demokrata Unió főtitkára Schweitzer Allbertröl a vele való személyes találkozás alapján tartott.

Köszöntjük Schweitzer Albertban azt a nagy tanítást, amelyet a mai embervilágnak jelent az ő életének és szolgálatának a nagy alapelve: „az élet tiszteletben tartása" (Ehrfurcht vom Leben). Illesse szeretetünk és igaz nagyrabecsülésünk Schweitzer Albertet, az orvost, a tudóst, a művészt, a teológust, mindenek felett pedig Schweitzer Albertet, az embert, aki fáradhatatlanul küzd és harcol az emberért: tiltakozik az életet fenyegető atomfegyverkezés ellen és egész élete munkájával szolgálja Afrika népeinek a jobblétét.

Isten áldását kérjük további életére, utat mutató és a világ békéjéért folytatott szolgálatára.

Határozatot hozott a közgyűlés Barth Károly születésének 75. évfordulója alkalmából is:

„A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa igaz tisztelettel és szeretettel köszönti Barth Károly professzort, az egyház nagy tanítóját és szeretett testvérünket az Űr Jézus Krisztusban, születésének 75. évfordulóján. A magyarországi Evangéliumi Egyházak a legteljesebb elismeréssel és megbecsüléssel tekintenek Barth Károly emberi jellemére és korszakalkotó teológiai munkásságára. Hálát adnak Istennek azért, hogy ez a teológiai munkásság világos és határozott útmutatás az egyház számára korunk történelmi átalakulása közepette. Hálájukat még mélyebbé teszi az, hogy Barth Károly az egyház egységében mindig különleges testvéri szeretettel és figyelemmel fordult feléjük.

Az ökumenikus Tanács testvéri szeretettel kéri Isten áldó kegyelmét Barth Károly további életére, valamint az anyaszentegyház, az egész emberiség javára és Isten dicsőségére végzendő szolgálatára.”

ISTEN SZAVA

Egyik vasárnapi igénk arra int, hogy meg ne vessük, aki szól. És különösen me« ne vessük, ha Isten szól!

Isten törvényt és evangéliumot mond.

A törvény azt állítja elénk, amit nekünk kell cselekedni!

A törvény olyan mint a lázmérő. Pontosan leméri és lelep. lezi, hogy milyenek vagyunk. Elmondja, hogy már az is paráználkodik, aki tisztátalan indulattal néz valakire. Már az is gyilkos, aki azt mondja a másiknak, hogy bolond.

A törvény mérlegén nem állhatunk meg. Hacsak a tíz parancsolatra gondolunk, akkor is rögtön látjuk, hogy a mérce nagyon magas!

Míg a törvény azt állítja elénk, amit nekünk kell cselekedni, addig az evangélium arról ad boldog hírt, amit Isten tett értünk! A törvényt a tíz parancsolat foglalja össze, az evangéliumot pedig ez az ige: „Ügy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen ...”

Isten a Jézus Krisztus elküldésével a legnagyobb áldozatot hozta és a legszentebb bizonyságot tette az szeretetről.

Isten a szeretetet beszéli most is kicsinyeknek és nagyoknak egyaránt. Szeretet pedig nincs áldozat nélkül!

Isten a békességet szólja a világ mindem népeinek. Ez a magyarázata annak, hogy a békesség evangéliumának örvendező keresztyének tudtak aláSZENVEDÉLYESEN

TILTAKOZOTT

Heinrich Griszhammer nyugatnémet lelkész a május 8-i tömegletartóztatások ellen. A letartóztatottak többsége paraszti A sajtónak is átadott iratában Griszhammer kijelenti, hogy a letartóztatottak között van a „falusi lakosság atomhalál elleni bizottságának” munkatársa is, Helmut Büdinger. Maga Griszhammer, elnöke a bizottságnak, amelyben — mint levelében írja — politikai állásfoglalása

zatosan imádkozni a bécsi találkozóért.

Isten azt mondja, hogy legyetek emberek! Éppen az különböztet meg titeket minden más teremtménytől, hogy emberi módon gondolkoztok és cselekesztek!

Meg ne vessétek, aki szól!

Meg ne vessétek Istent, aki az evangéliumban bűnbocsánatot igér és ad, aki szeretetet, emberséget és békességet szól.

Fülöp Dezső

csorbítása nélkül mindenki

együttműködhet,

A JORDÁNIÁI KORMÁNY

törvényileg tiltotta meg hogy a Kumran-tekercseket külfödieknek részben vagy egészben eladják, vagy kölcsönadják. Külföldi tudósok csak magában Jordániában tanulmányozhatják a kéziratokat. A tekercsek megvásárlására már eddig letétbe helyezett pénzt a befizető intézményeknek illetve magánszemélyeknek visszafizetik.

Ruth könyve

Válogatás nélkül szeressük az embert!

MILYEN KÖNNYŰ IS VOLNA a dolgom, ha most regényt vagy elbeszélést kellene írnom. Könnyű, mert csak néhány kedves, szép szót kellene a bibliai történet szavai mellé írnom és máris kész volna egy megragadó élettörténet históriája. Igen, nem is kellene sok szóval megtoldanom a régi történetet, azt, amit a régi krónikás lassan hömpölygő mondataival egyszer már elregélt, mert Ruth sorsának alakulása már maga is egy jól kezdett és befejezett regényként hat.

Éppen ezért mit is ismételjek, miért is magyarázzak? Azt mondjam el még egyszer, hogy valaha, majd’ ezer évvel Krisztus születése előtt, egy kicsiny faluban: Betlehemben (ami magyarul a „kenyér házát” jelenti) és környékén éhínség tört ki és emiatt a nyomorult lakosságnak messze vidékekre kellett vándorolnia? A mi terített asztalaink mellet ezen mi már csak sajnálkozni tudunk. Vagy arról szóljak, hogy akkoriban milyen könnyen utolérte a halál a fiatal férfiakat? Mit érnék vele? Hiszen ez is csak sajnálkozásunkat válthatná ki legfeljebb és semmi mást.

DE NEM IS AZ A LÉNYEG, a fontos, amit így elmondhatnék. S még az sem, amit a sorok a figyelmes olvasónak a család további sorsáról elárulnak, mert bármennyire is szomorúan megdöbbentők ezek az emberi sorsok — sajnos —, száz és ezer esetben megtörtént, megtörténhetett ugyanaz abban a régi, számunkra különös időben.

Igen, az újat, a többihez képest többet nem maga a külső történet adja meg, hanem valami más. Valami más, ami talán csak a sorok mögött bújik, húzódik meg, hogy a kellő pillanatban a napvilágra bukkanjon, hirdetve nemcsak egy megragadó kedvességű asz- szony boldogságát, hanem ezen túl: Isten kegyelmének mindenkire kiáramló mérhetetlen gazdagságát.

MIELŐTT MINDERRŐL VALAMIT is elmondanánk, előbb szólnunk kell néhány szót az ószövetség népének egy majdnem érthetetlen, egyáltalában nem szép jellemvonásáról: a más népek iránti türelmetlenségéről és lebecsüléséről. Mert ez is megvolt ebben a tehetséges, Istent-hor- dozó népben, életének sok más, megkapó jellemvonása mellett. És csak nagyon enyhe kifejezés, ha azt mondjuk, amit az előbb: élt bennük a más népek iránti türelmetlenség, a lebecsülés indulata. Olyannyira, hogy nem egy esetben egyenesen az embertelenségig fajult ez a méltatlan magatartás. (Mert nem embertelennek kell-e mondanunk az ilyesfajta gondolkodásmódnak még a legparányibb csíráját is?)

Elég errenézve Esdrás könyvének 9—10. fejezetét elolvasnunk. Mennyi türelmetlenséget, milyen nagyfokú önteltséget árulnak el itt Esdrás mondatai, amikor gyanús csengésű haraggal, a kenetességbe burkolt szavaival nem kevesebbet követel megszeppent honfitársaitól, mint hogy küldjék el feleségeiket, asszonyaikat. S tegyék ezt egyszerűen azért, mert azok egy más nép leányai, röviden: pogányok.

De nem volt jobb a helyzet Jézus korában sem. Azt még megértenénk, hogy a rómaiak nem voltak valami szívesen látott vendégek Palesztina földjén, de azt már igazán furcsának találjuk, hogy miért minősült megbocsáthatatlan becsületsértésnek, ha valakit samá- riabelinek mondottak?

Ebben a hol nevetségesnek tűnő, hol pedig embertelennek ítélhető, de mindenképpen komor helyzetben jelent üde színfoltot, emberséges álláspontot Ruth könyve, illetve az, amit az ő történetében olvasunk.

Mert ilyen !s volt, ilyen gondolat is élt Izráel népének egyszerű polgáraiban: minden ember, faj egyenlő. Egyenlő, mert ugyanaz az Isten teremtette a moábitákat, edomitá- kat, mint aki teremtője volt a választott népnek.

Erről árulkodik az a néhány szavas híradás, hogy az izraelita Elimélek Moáb földjére vándorol és az, hogy fiai itt vesznek maguknak feleséget. S teszik ezt minden skrupulus, minden különösebb mellékgondolat nélkül, csak úgy maIstenünk, magasztalunk Téged, hogy nem haragvó Isten vagy, hanem kegyelmes Isten. Kérünk, ne engedd, hogy ebben a hitünkben bármi megrendítsen. Akár bűn, akár baj törjön reánk, segíts, hogy irgalmad bizonyosságát el ne veszítsük. Soha el nem áradhat rajtunk teljesen a kese- tűség és kétségbeesés, ha kegyelmedtől nem szakad el lelkünk.

Dicsérünk Téged, hogy földön élő egyházad már most kapcsolatban lehet a mennyei egyházzal. Az istentisztelet részei, az apostoli hitvallás, régi énekek, mind az atyák örökségét hordozzák, s az ősi mondatokon keresztül a már előrement, régen porladó hívők bizonyságtétele erősít bennünket. S ez a hatalmas kórus is kegyelmedet zengi.

Mindenekf elett pedig az anyaszentegyház Ura, Jézus

gától értődőén. Ezekután már azon sem csodálkozhatunk, hogy Ruth — férje halála után

— nem marad saját hazájában, hanem követi megkesere- det anyósát, mert ezeknek az embereknek a megbecsülésében, szeretetében megérzi egy nép és ezen túl Isten megbecsülését.

Ez a természetes, de a maga korában nem éppen magától értődő gondolat, hit, teszi becsessé, apró, de drága gyöngyszemmé ezt a rövid könyvecskét, Ruth kedves történetét, mert egy türelmetlen, gyakran gyűlölködő világban bizonyítani merte: ebből a félig ide- genfajü, pogány családból származott a zsidó nép legnagyobb uralkodója, Dávid király.

De ennek a könyvecskének

— túl a történelmi értékén — van néhány szava a ma ke- resztyénsége felé is. Ez pedig nem kevesebb mint az, hogy a keresztyén, krisztusi hithez szorosan hozzátartozik minden nép, minden emberfaj feltétel nélküli szeretete. S ha van valami értelme, haszna — márpedig van —, hogy ez a különben külső kereteiben nem éppen jelentős könyv benne van a Bibliánkban, akkor ennek okát csak abban kereshetjük, amit az előbb — más szavakkal ugyan — mondottunk el: Isten szeretete arra indít bennünket, hogy válogatás nélkül megbecsüljünk, szeressünk minden embert. Persze — és ezt is meg kell végül mondanunk — erre nemcsak ez a kicsiny könyvecske tanít, indít bennünket; hanem még inkább keresztyén hitünk.

Krisztus tesz bizonyosakká bennünket irgalmadról. Értünk hullott vére felénk ki* áltja megbocsátó atyai szí* ved szeretetét. Ezen a földönt ahol olyan sok kiontott vér vádolja a testvért bántó embert, a Te véred. Krisztusunk\ Isten kegyelmességét prédikálja.

Kérünk, tanítson a Te szereteted bennünket is igaz em- berszeretetre. Mentsd meg az emberiséget a tömeges testvérgyilkosságtól, a háborútól. Gondolkoztass el minden felelős államférfit az elmúlt világháború sokmillió halottjának megrendítő felkiáltójelével, nehogy megint a Kain útjára kerüljenek a népek.

Ne engedd, hogy kegyelmednek sokszoros hangzása elől bedugjuk fülünket, hanem add, hogy boldog örömmel fogadjuk el hatalmas szavadat: az evangéliumot. Ámen.

v.

IMÁDKOZZUNK

Az ígéret

'...Mert minden ember kissé gyermek marad egész életében és minden gyermek már kiskorában felnőtt egy parányit.

•

A baj akkor kezdődött, amikor mint ügyetlen diplomata elszóltam magam. A ki- szivárgott kabinettitkot már sehogyan sem tudtam közömbösíteni. Ettől kezdve otthonunk sajtója szenzációként, nagybetűs címek alatt szellőztette a hírt:

— Az apu külföldre megy.

A hírt átvették a különböző távirati irodák és hírszolgálatok. A kisdobos órán a szemfüles riporterek megtárgyalták, de az Egyetem-kert bástyáin is a tűzszünet közben erről csevegtek a kipirult arcú, lihegő vitézek és a vezérkari főnökök egyaránt. Ha értük mentem az alkony hűvösébe, — hogy már ideje volna hazajönni, — úgy éreztem magam, mint Gulliwer a liliputik országában. Nem is annyira a felnőtt és gyermek arányában, hanem a gyermekek megkülönböztetett tisztelete tett óriásivá. Szobrok és hegyek eltörpültek mellettem.

Mindezt a kitűnő hírverésnek köszönhettem. A két lurkó az adminisztrálás minden fortélyával tisztában volt és az utca, valamint az iskola a meghódítandó közvélemény szerepének volt alávetve.

Kínossá az ügy akkor kezdett válni, amikor az első alkalommal ebédnél ülve mellemnek szegezték a kérdést:

— És mit hozol?

Miután így a kérdés természetes és hétköznapi volt, a játékszabályok szerint azt kellett volna felelnem:

— Hölgyeim és uraim, az önök elgondolása tévedésen alapszik. A külföldi út programja még nem bontakozott ki. Méltányolják a jelenlegi körülményeket és tekintsék időszerűtlennek az ilyen kérdéseket.

E helyett azonban felvettem a felém dobott kesztyűt. Végignéztem a két emberpalántán. Kanalazták a levest és a gőzölgő tányér fölött a levegőben megállt egy pillanatra kanaluk, Csak addig, amíg én magamban fogalmazhattam, illetőleg míg belsőmben kerestem az általam éretlennek minősített kérdésre a választ.

A fiam már biztatni akart erre, de mert a két gyerekben hasonló érzések viharzottak, egymás szeméből olvasták ki a türelemreintés szavát. És ha már tréfa, legyen tréfa; a tréfás tarisznyából elővettem két dolgot, amivel mellékvágányra akartam terelni a beszélgetést.

Ez lett a baj elindítója.

— Péternek herkentyűt hozok billentyűvel, Zsuzsinak meg, a kis szemüveges Zsuzsinak, nikkelezett szemmértéket.

Nem hittem volna, hogy ilyen ilyen sikere lesz a két ajándékunk. Először Mnranyílt szemekkel meredtek rám, az evésre is úgy kellett noszogatni őket. De aztán olyan

megelégedéssel osztozkodtak a két ismeretlen ajándékon, hogy a két gyerekre nem ismertem rá. Az ugyanis a legritkább eset, hogy az egyiknek nem ugyanaz kell, mint a másiknak. A két varázsszó azonban jellegénél fogva más volt és külön-külön vált sajátjává mindegyiknek. Életükbe bevonult a két ismeretlen fogalom, ki tudja milyen tartalommal.

A dolognak természetesen híre ment. Itt is, ott is a kis nebulók, a hozzánk járó osztálytársak, csicseregve és halálos komolysággal hozták tudomásomra, hogy ők is birtokában vannak a nagy titoknak: — Péter herkentyűt kap billentyűvel, Zsuzsi meg nikkelezett szemmértéket.

A gyermekek bizonyos tekintetben olyanok, mint mi vagyunk. Amikor először hallották tőlem az enyéim annak a csodálatos valaminek a nevét. úgy tettek, mint akiben a szó nyomán kivirágzik és kiábrázolódik a tartalom. Elmulasztották azonban az első és még kedvező pillanatot, amikor nem szégyen megkérdezni:

— Mi az?

A következőkben már úgy kellett tenniök. mint akik tudják, hogy mi az, hogy eszik, vagy isszc/c azt a valamit, egyszóval magukra vették a nagyképűség tudálékos

vonásait és ha valamelyik őszinte kis barát azzal fordult hozzájuk:

— Mi az, amit kaptok? — titokzatos mozdulattal és hanggal adták értésükre:

— Nem áruljuk el!

Kiválóan játszották meg a

tudálékos fiskálist.

És ez így ment napokon, sőt heteken keresztül. A szomszéd szülők is be voltak avatva. Cinkos az ilyen ügyekben úgy látszik minden felnőtt.

De fiamat nem abból a fából faragták, hogy meg ne kísérelné a vár bevételét. Ha már elmulasztotta a kedvező alkalmat, hogy a nyitott kapun besétáljon, majd megmássza a falakat:

— Apu, jó, hogy hozol herkentyűt billentyűvel és nem is mondom meg senkinek, mi az.

— Ne is mondd, — hagyom helyben.

— Apu, én tudom mi az a billentyű, mondd a herkentyű is olyan?

— Nem, az szebb.

Kezd kínossá válni a kér- dezgetés, de nála úgy látszik abbamarad egy időre az ostrom. Megkötjük a tűzszünetet. Ez egy napig tart. Amikor magunkra marad,unk, négyszemközt újra támadást indít. De már sokkal hevesebbet:

— Olyan mint a propeller?

— Micsoda?

— Amit hozol.

— A propeller a repülőt hajtja.

— A billentyű előtt is az van?

— Nem, de lehet. — Ilyen kartáccsal kell visszaverni a támadásait.

Ez az ostrom megismétlődik a lányomnál is. óvatosak mindketten, a felderítés és a kémszolgálat minden eszköze bevetésben van. Néha összefüggéstelennek és értelmetlennek látszó kérdések mögött ott lapulnak a szándékok.

Először csak játéknak indult mindez, de olyan komollyá vált számukra, hogy most már nehéz visszakozót fújni. Játéknak szántam magam is, úgy ahogyan mi felnőttek gyakran játékból rázzuk le a gyermeket bohókás szavakkal, ígéretekkel, mozdulatokkal. Most azonban a nagyhatalmi presztízsem van veszélyben.

Ha megmondom nekik azt, hogy — gyerekek, én csak tréfáltam veletek, — egy világ omlik össze bennük. Különben a viszony közöttünk olyan komoly, hogy ezzel a tulajdon tekintélyemen esik a legnagyobb csorba. És minél későbbre halogatom a titok leleplezését, annál nehezebb pedagógiai feladat előtt állok. Ha nem vennék minden szavamat hclálos komolyan!? (A minap is vadászatról lévén szó, mondom, ha puska nincs, nyulat sóval is lehet lőni. Egész egyszerűen úgy, hogy

a farkára szórjuk és megáll. A gyerekek extázisba jöttek. Most aztán vihetünk sót magunkkal a Mátrába, mert oda megyünk nyaralni és ott vannak nyúlok is.)

A visszavonulás diplomáciája igen körülményes. Külön tudomány. Egy ideig egyszerűen a hallgatás köntösébe burkolóztam. Szűkszavú lettem. Csak tőmondatokban érintkeztem partnereimmel: — Igen. Nem. — Azután arról kezdtem beszélni, hogy nem is tudom, abban a csodálatos „külföldben” kapni-e herkentyűt billentyűvel, meg nikkelezett szemmértéket. Hátha ott is hiánycikk ez? Különben is, ha sokba kerül, lesz-e annyi pénze szegény apátoknak, hogy megvásárolja?

Milyen esetlen tud lenni a szülő gyermekei előtt, ha ilyen köntörfalazással akarja szava hitelét megmenteni, Ígéretét pedig valamiképpen visszavonni.

A visszavonulás látszat sikereket eredményezett. Az Ígéretet számonkérő gyermekek szavaiban újra meg újra felbukkannak az „ajándékok”.

A visszavonulásom most még sikerült. Talán csak azért, mert -kicsinyek még a gyermekeim.

Vigyázzunk a szavunk tisztaságára és hitelére.

— Mert minden ember kissé gyermek marad egész életében és minden gyermek már kiskorában felnőtt egy parányit. Márton Péter ,

á

P