Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-04-30 / 18. szám

Az egyháztörténetből;

A népi reformáció

Népi reformáción azokat az irányokat értjük, amelyek a középkori eretnekmozgalmak balszárnyának hagyományait folytatták a Veformáció érintésére. Ezek egyúttal a nép szabadságvágyának kifejezést adó jobbágy-plebejus mozgalmak. Annyiban függnek össze a reformációval és rajta keresztül az egyháztörténettel, hogy noha határozott antifeudális har cot jelentettek, mégis ezt a küzdelmet az igazabb egyházi élet kialakítása jegyében folytatták. Népi jellegüket onnan nyerték ezek a mozgalmak, hogy a legelnyomottabb. leg- kizsakmányoltabb rétegek tartoztak hozzá. Ök szenvedtek legtöbbet a földesúri igában, érthető, hogy ők küzdöttek leginkább a középkori feudális társadalmi rend igazságtalanságai ellen.

A reformáció nemcsak Magyarországon, hanem szülőföldjén, Németországban is az elnyomottak nagy reménységét jelentette. Amint megindult a reformáció támadása Róma ellen, az elnyomották zászlóbontást láttak abban, a Róma által szentesített feudalizmus elleni általános támadásra is.

A németországi Münzer Tamás vezette parasztháború leverése után, Servet Mihály genfi és Gentilis Bálint berni kivégeztetése óta Magyarország vált a reformáció balszárnya Iöterületévé, ahol a jobbágyság sanyargatott helyzete adta meg a társadalmi alapját a felkeléseknek.

A besztercebányai bányászfelkelés 1525-ben a nagy német parasztháború évében indult. 1526 tavaszán a környék négyezer bányásza követelte bérének jó pénzben való kifizetéséi. Az első magyarországi munkást elkelést, a besztercebányai német és szlovák bányászok megmozdulását Werbőczy István nádor verte le és a vezetőket ki végeztette. A felkelés anabaptista (újrakeresztelő) tanokkal keveredett s ettől fogva különösen üldözte n nemesség a gömöri-szepesi bányászok között működő anabaptistákat.

Fischer András szintén a felvidéki bányászvárosokban, Körmöcbányán, Szepes és Gö- mör városaiban lépett fel és hirdette a husziták forradalmi tanaira emlékeztető nézeteket. Várdai Pál esztergomi érsek és Bcbek Ferenc gömöri főispán Fischer Andrást a krasz- nahorkai várhegy legmeredekebb fokáról letaszíttatták.

Arany Tamás kőröspeterdi parasztszármazású prédikátor Debrecen városában lépett fel az anabaptizmus tanításával. Egyúttal az adó és vám megfizetése ellen is fellépett és a fejedelem iránti engedelmesség felmondására bátorított. Vele szemben Méliusz Juhász Péter debreceni református püspök vette fel a harcot. A világi ha tóság segítségével Arany Tamást eltávolíttatta Debrecenből, aki azonban tovább hirdette tanait az Alföldön.

Egri Lukács prédikátor Egerben Szentháromság-tagadó tanokat hirdetett. A híres bibliafordító Károlyi Gáspár, kassa- völgyi esperes, a Tisza-jobb- parti reformátusság szellemi vezetője és Méliusz Juhász Péter debreceni református püspök vették fel a harcot, míg végül is ugyanúgy, mint Arany Tamás esetében, a segítségül hívott világi hatóság, Schwen- di Lázár felső-magyarországi főkapitány Egri Lukácsot le- tartózttata és a szádvári börtönbe záratta.

Karácsony György nevéhez fűződik a következő évek Deb- recen-kömyéki mozgalma. Az Erdélyben és a Tiszántúlon működő Dávid Ferenc 1570-re jósolta egy új világ, az „ezeréves birodalom” eljövetelét, amelyben nem lesz sem háború. sem szenvedés, leomlanak a társadalmi válaszfalak, az igazak boldog egyenlőségben élhetnek és a gonoszok megsemmisülnek: ..Akkor minden fegyvernek el kell veszni és megégettetni. a szablyákból szántóvasak lesznek, az haragos vad bestiák nem ártanak és oly békesség leszen, hogy soha osztán semmi háborúságnak helye ne legyen.” A jobbágyság körében Szatmár és Szilágy megyében különösen, de általában az erdélyi fejedelemség területén, a forrongás jelei kezdtek mutatkozni. Az elnyomottak előtt megjelent egy olyan társadalom utáni vágyakozás, amelyben megszűnnek az igazságtalanságok, az emberek közötti kiáltó ellentétek. és amely enyhülést hoz a nehéz helyzetben levő jobbágyságnak.

Karácsony György szuggesz- tív egyéniség volt, rendkívüli testi erejű népvezér, akinek a gyújtó szavára ugyanúgy, mint annak idején a Dózsáéra, özönlött a nép a táborba. Debrecen mellett tízezer fegyveres paraszt gyülekezett össze, de kész volt a csatlakozásra a nagy egri vár katonasága is. A mozgalom valószínű célja nemcsak a török elleni hadviselés* hanem egy Münzer Tamásra em lékeztető „Sión királyság” felállítása lehetett, a társadalmi sérelmek megszüntetésével Táborához — akárcsak Dózsa esetében — a köznemességből is csatlakoztak, azok, akik sorsuk jobbrafordulását várták a feudalizmus megdöntésétől. A török nem tűrte a sereggyűjtést, Karácsony György táborát szétverte, majd pedig a királyi és erdélyi feudális hadak is segítettek az indulni kezdő népfelkelés szétverésében. A feudalizmus összpontosított támadásával szemben Karácsony György is Dózsa sorsára jutott.

A népi reformációnak mindezek a mozgalmai azt mutatják, hogy a 16. században, a római egyház ellen indított vallási küzdelmek leple alatt, jelentkeztek társadalmi-forradalmi követelések, amelyek egyaránt akarták lerázni mind a katolikus egyház, mind a feudális elnyomók igáját. A reformációval kapcsolatuk annyiban állt fenn, amennyiben a nép nyelvére lefordított Szentírást forgatták, s ez magában éve is szemnyitogatást jelentett a katolikus középkorral szemben.

Dr. Ottlyk Ernő

A PRÁGAI KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA

újonnan létesített tájékoztatási osztályának elnökéül dr. Josef Smolikot, a Prágai Co- menius-Fakultás gyakorlati teológiai docensét, az osztály titkárául Kloppenburg dort- mundi egyházi főtanácsost választották.

A LEIDENI EGYETEMEN

(Hollandia) a teológiai fakultáson egy rabbi szerzett doktori oklevelet. Ez az első eset, hogy keresztyén fakultáson rabbi nyert doktori fokozatot.

INDIÁBAN A HINDU VALLÁS

tiltja a tehén leölését, mert ott a tehén szent állat. Az indiai legfelsőbb bíróság egy ítélete most három szövetségi állam állami törvényét érvénytelennek nyilvánította, mely a tehenek levágását tiltotta.

AKIK VILÁGOSSÁGBAN JÁRNAK

— János apostol üzenete —

Az Isten világosság

I. Jn X, 5—10: Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk nektek: „Az Isten világosság és nincsen benne semmi sötétség.” Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele és mégis sötétségben járunk, akkor hazudunk és nem cselekcsszük az igazságot. Ha azonban a világosságban járunk, ahogyan ő maga világosságban van, akkor közösségünk van egymással és Fiának, Jézusnak a vére megtisztít bennünket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, akkor magunkat csaljuk meg és nincs bennünk igazság. De ha megváltjuk bűneinket, hű és igaz ő, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson bennünket minden igazságtalanságtól. Ha pedig azt mondjuk, hogy nem vétkezünk, akkor őt tesszük hazuggá és igéje nincsen bennübk.

Ezt az üzenetet hirdeti az egész Szentírás. Így hangzik Isten teremtő igéje és a Jelenések könyve utolsó fejezete, amikor az új égről, új földről és új Jeruzsálemről beszél. Ez az üzenet, hogy az Isten világosság, csak akkor „világosodik” meg számunkra, ha együtt értjük a Krisztus-követésre felszólító igével: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár a sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Szöges ellentétben van ezzel a világossággal a mi sötétségünk. Próféták és apostolok erről tanúskodnak, amikor szembe találják magukat a szent* és élő Istennel. Ezért nem léphetett közelebb Mózes az égő csipkebokorhoz. Ezért kellett megtisztulnia Ezsaiásnak a szent oltárról elvett kö érintésére. Eszméletlenül hull térdre János apostol, amikor a feltámadott Űr megjelent neki Patmosz szigetén. S ezért ez a kijelentés, hogy az Isten világosság, egyúttal az Isten ítéletéről tanúskodik.

Ez az üzenet azonban a kegyelem igéje is. Isten hívogat bennünket világosságába. Ezért mondja szövegünk: „ ... Jézusnak a vére megtisztít bennünket minden bűntől.” A keresztfán kinyújtott szent karok átölelik az Istent, de átölelik az embert, a világot is. Átölelik Istent, akihez hű marad akkor is, amikor így imádkozik a zsoltár szavaival: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?!” Magához öieii az embereket. mert „nem tudják, mit cselekszenek”. És átöleli a világot, hiszen Ö az, aki „elhordozza a világ bűnét”.

A kereszt nyitotta meg az utat Istenhez. Ezt az utat ismételten elvétő vagy elhagyó emberekhez szól az apostol: „...hű és igaz ö. hogy megbocsássa bűneinket." Hűségesen nyomában van a hűtlen embernek. Az Ötestámentom lapjain gyakran olvasunk arról, hogy kinyújtja kezét az engedetlen nép után és hívja a szövetséget megszegő „feleséget”: „... eljegyezlek

téged magamnak örökre, el jegyezlek magamnak igazság gal és jogossággal, hűséggel és irgalommal.” (Hós 2,18). Erről a hűségről mondja Pál apostol: „Ha hűtlenek vagyunk is, ő hű marad hozzánk: ő magát meg nem tagadja.” (2 Tim 2,13). Nem azt jelenti ez, hogy elnézi a bűnt. Nem! Isten szentsége sértetlen marad. De a harag poharának a keserű italát a Fiúnak kellett meginnia, a bűn miatt rázuhanó átok miatt Neki kellett meghalnia. Rajta vásárolta meg Isten számunkra a szabadságot, hogy Isten világosságában járhassunk megtisztulva Jézus Krisztus vére által.

Az ember önigazsága azonban tiltakozik Isten igazsága ellen. A sötétség nem akarja befogadni a világosságot. Ezért kísérő zenéje a sötétség ebben a szövegben minden mondatnak, amely a kegyelemről és a világosságról szól. Pedig az Isten adta út és igazság nem elvont dolog, hanem az a valóság, amibe bele lehet kapaszkodni, az a megbízható és irányt adó pont. amely a bűnből, a sötétségből a világosságra vezet.

Áldozatává válhatik a keresztyén ember ennek a lelki gőgnek akkor is, ha egyébként ott függ szobája falán az igetábla: „Jézus Krisztusnak

vére megtisztít bennünket minden bűntől.” Azt talán elismerjük, hogy — egykor bűnösök voltunk. Ma azonban... Talán sokat is beszélünk közösségről Istennel, hitről és megtérésről, újjászületésről és feltámadásról, — de nem élünk és járunk benne. Nem élünk naponként a megbocsátásból. A bibliai igék jelszavakká. frázisokká, kegyes stílusgyakorlattá válnak számunkra és az ige már nem felszabadít, hanem megkötöz bennünket. így teljesedik bo a keresztyén emberen a megállapítás: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, akkor magunkat csaljuk meg és nincs bennünk az igazság.”

Mindez azonban csak bevezetője az utolsó kijelentésnek: „ ... nem vétkeztünk.” Nemcsak bűnünk nincsen már, de nem is vétkeztünk. Mi nagyban és egészben jók vagyunk. Gyengeségeket és hibákat elismerünk ugyan, de ezek nem veszélyeztetik életünk jóságát: a szívünk jó marad. Ezért nem is kell megalázkodnunk az Isten előtt! Megvetjük a kegyelmet, hazuggá tesszük az Istent, áld viszont azt mondja rólunk; hogy bűnösök vagyunk és Fiának éppen ezekért a bűnökért kellett meghalnia. Megtagadjuk azt a szeretetett amely Jézus Krisztusban meg- tapasztalhatóvá. szinte ta- pinthatóvá lett.

Az ige azonban örömmet tanúskodik a világosságban járó keresztyén ember életéről is: „Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk...” Amíg sötétségben járunk, a saját foltjainkat, sem látjuk. A világosságon tetszenek meg ezek. és ismerjük fel, hogy milyen nagy bűnösök vagyunk. Csak így vágyódunk a megtisztulás után és meg is kapjuk azt a Jézus Krisztusban. De a világosságban látjuk meg egyáltalán a másik embert is. A sötétben tapogatódzó ember csak önmagával törődik. De még így is sokszor elbukik. A másik embert pedig egyáltalában nem látja. Sőt, ha találkozik vele a sötétben, fel is taszítja. Isten világosságában azonban felismerjük és megismerjük a másik emberi* a másikban az embert, minden gondjával-bajával. ölömével és éltekéivel együtt.

Így lesz teljessé a mi örömünk és meggyőzővé a bizonyságtételünk a világosságot hozó Krisztusról, aki megtisztít bennünket, aki megbocsátja bűneinket, aki az éjszakából a világosságra hívott bennünket s most a világosságban járhatunk!

Dr. Pálfy Miklós

■■«•■■■■■•■■a

A REFORMÁCIÓ DIADALÁNAK igen sok magyarázata lehet. Napjainkban újabb, meg újabb szempontok válnak világossá e tekintetben. Az egyik látás szerint a XVI. században, a reformáció századában, találkozik a császárság és pápaság intézménye először valójában a néppel. Ez az ismeretlen „massza”, a tömeg, a nép félelmetes ellenfele lesz a középkori intézményeknek. A „massza”, a tömeg, a nép lesz végső fokon búvóhelye és menedékvára a reformációnak. Érdekes módon a keresztyén érdeklődés, nagykorúság és öntudat itt érik be először és hol titokban, hol nyílt formában jelentkezik a fejlődésnek induló városi polgárságban éppen úgy, mint a népi öntudatra ébredt parasztságnál. Ennek a népnek lesz igénye, hitét táplálandó követelménye a .,saját nyelve". Amikor a nép belekóstolhatott nyelvének zamatéba, erről a mámorról nem volt hajlandó többet lemondani.

MACÁTÓL ÉRTETŐDÖTT ezután, hogy szervezett és szervezetlen formában Európa- szerte ezt az igényt kielégítette a reformációban n prédikáció, bibliafordítás és énekköltészet. Ennek a ténynek azután ilyen kölcsönhatása volt: népi igényt termelt ki reformátorokban, szült költőket; szónokok és költők gondolatszárnyain suhant a reformáció eszméje. Ezért nem tudunk azon csodálkozni, hogy ismeretlen helyeken, egymástól függetlenül, párhuzamosan és egy időben nyílnak ki a reformáció piros tűzvirágai. Ugyanazt munkálják és ugyanúgy, mint egy gazdának különböző helyekről elhívott szolgái. És ha néha egy asztalhoz kerülnek, akkor derül ki, mily sok a közös vonásuk és mily kevés az ellentétes.

SPERATUS PAL, akit most be akarunk mutatni, ennek a jelenségnek tipikus példája. (Elmondhattuk volna mindezt Luther és Kálvin, vagy a reformáció egyéb nagyságairól is.) 1516-ban dicsőíti Rómát, rajongó költeményben pazarolja gondolatait Eck Jánosra, aki később olyan csúfos vereséget szenved reformátorunk, Luther Mártonnal vívott szellemi csatározásában, de már 1520-ban, mint würzburgi dómprédikátor, a reformáció hilvallói között van. Ki tanította meg, honnan vette a „hit által való megigazulás” evangéliumi felismeréSperatus SPál

sét? Milyen szelek voltak azok, amelyeknek szárnyain zúgva suhant be a Szentlélek megtisztító tüze a városok katedrálisaiba, vagy az ódon falakkal körülvett kolostorokba? Nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy az „eretnekektől” való félelem a császárság és pápaság, valamint kiszolgálóik részéről nagyobb volt, mint a pestistől, vagy a dög- vésztől. Azt is tudjuk, hogy a hitnek e jámbor pionírjait sem száműzetés, sem börtön, sem. menekülés vagy vándorlás nem riasztotta vissza az „üzenet” tolmácsolásától.

MÉG ALIG TALÁLT VISSZHANGRA az új felismerés Speratus és Würzburg között, máris menekülnie kell a püspök hajszája miatt hősünknek. Salzburgban köt ki, ahol bányászok között talál jó talajra az evangélium.

Ami ezután történik, az a „mese” megvalósulása. Hetedhétország küldötte, a Schwab Rötlenben született Speratus, a hontalan száműzött, nálunk, Magyarországon, Budára kap meghívást. 1522-ben, abban az esztendőben, amikor hazánk a Dózsa-féle parasztforradalom súlyos vér-, a Werbőczy- féle törvényhozás jogvesztettsége és a „lutheri eretnekek megégetése” törvényének korai vallásüldözésében vergődik, csendülnek meg Becsben a reformáció tiszta hangjai. Nem jut el tovább, csak a határainkig. Talán azért, hogy ne legyen igaza a német történetírásnak, hogy „Buda már ez időben német város volt”. Ha Habsburg Mária, II. Lajos felesége és udvartartása német is ugyan, Dózsa parasztjai, a nép tömegei magyarok és nem fog eltelni egy évtized és megtörténik a csoda: magyar reformátorok prédikációja nyomán lesz protestánssá az „egész ország”.

DE KÍSÉRJÜK EL további állomásaira Speratust. Az evangélium tiszta tanítását Iglauban szólaltatja meg. Az iglaui domonkos barátok felismerik prédikációi nyomán, hogy nem a szerzetesi élet, hanem Jézus Krisztus üdvözít. Itt már a hid szerepét

játssza Morvaország és Wittenberg között. Hatalmas hid ez, amelyen közlekedni tud a reformáció tanítása a távoli országokba is. Az olmützi püspök börtönbe csukatja. A háromhavi börtön csak megedzi Speratust. Iglauban az evangélium gyökeret vert, a bebörtönzött Speratus tanítását többé már nem lehetett kiirtani.

BRANDENBURGI GYÖRGY személyes közbenjárására engedik szabadon. A sza- badonbocsátásban Mária királynő is közrejátszik. Azt gondolnánk, hogy Speratus ezek után tele van félelemmel, hiszen eddigi munkájáért, száműzetés, kiközösítés, börtön járt. A római egyház akkori szervezetével nem volt tanácsos ujjat húzni. Róma erejét és kegyetlenségét a firenzei és konstanzi máglyák fénye hirdette. Speratus mégis visszatér hűséges gyülekezetébe. Legyen, aminek lennie kell, a pásztor nem hagyhatja el nyáját. Egykori leírások arról szólnak, hogy az evangéliumot félelem nélkül, bátran hirdette, úgy mint ezer mérföld távolában Wittenbergben, nagy kortársa, Luther.

I

1524-ben kerül maga is el Wittenbergbe. Luther benne becsületes és hűséges segítőtársat kapott és amiért ez az „arckép” is megszületett, Speratus akkor érkezett Wittenbergbe, amikor Luther első énekeskönyvét készítette és e hűséges szolgatárs ebben a munkában is reformátorunk keze alá dolgozott. A híres „Nyolc-ének-könyv”-ben, amely 1524-ben látott napvilágot, négy Lu- ther-ének mellett három Speratus munkája volt.

KANTATE VASÁRNAPJÁN emlékezzünk meg külön is Speratus legismertebb énekéről, amely a mi énekeskönyvünkben is fellapozható: „Eljött hozzánk az üdvösség, mely kegyelemből árad.” (350) Ez az ének, a reformációban kapott hatalmas felismerést tolmácsolja a Római levél 5.6—21 alapján.

SPERATUSBAN Luther egyik leghasznál- hatóbb munkatársát fedezte fel. Az ő tanéh* csáva kerül még ebben az esztendőben Kő- nigsbergbe, ahol öt évet tölt el. Az 1529-es év fordulópont életében. A lutheri reform máció is túl van a kezdeti nehézségeken. Sokkal több gondot jelent a szervezet ki* alakítása, mint a végnélkülinek látszó hit• viták folytatása. Luther munkatársai is a hitvallás megfogalmazásán fáradoznak (a következő évben születik meg az Ágostai Hitvallás) és részt vesznek az egyház reguláris életében. Így lesz Speratus ebben az évben Pomeránia püspöke.

A KÉSŐBBI POROSZORSZÁGNAK ez a tartománya ez időben „vad-vidék”, Elszórt települések a mocsárvilág közepette ember- feletti munkát adnak az evangélium apostolának. Mégis lelkészeket tanított, gyülekezeteket állított saját lábukra, mederben tar- tóttá az első évtizedek lázas és elhajló törekvéseit. Könyveket, ebben az időben a szellemi táplálék egyetlen eszközeit, nagy szorgalommal juttatja el szolgatársaihoz. Barát volt, aki a munkában elfáradtakat biztatni és vigasztalni tudta, és mindenütt jelen volt, ahol a szükség felütötte a fejét.

AZ EMBER ENNYI ÉVSZAZAD UTÁN is hálával gondol Isten gondviselő szeretetére, hogy ilyen embereket állított ügye szolgálatába. Speratus még mai fogalmaink szerint is megdöbbentően nagy utat tett meg az evangéliummal. A Schwab Rötlenből indul el 1484-ben, sok országot megjár és Po- merániában, Marienwerderben tér nyugovóra 1551-ben. Csak hatvanöt évet élt, de ebből a hatvanöt évből három ember munkája is kitelt volna. Így lángolni csak azoic tudtak, akikben igazán nagy a hit. Speratus személye elhalványul ilyen nagyságok mellett, mint Luther, Kálvin, Zwingli és Melanchthon, de mi lett volna e nagyságok munkájából, ha hiányzanak a hangyák hűséges kis seregei, akik előtt Róma börtönrácsa, megfélemlítése, kiátkozása, máglyája, de még országhatárok sem akadály. Az evangélium az ő kezükből, szívükből került a mi kezünkbe és szivünkbe.

A csillagok fénye mellett szükség van a pásztortüzekre is.

Rédey Pál

i