Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-01-08 / 2. szám

Az Egyetemes Presbitérium munkaülése

Az Egyetemes Presbitérium délutáni munkaülésén D. dr. Vető Lajos püspök bejelentette, hogy egyházunk vezetősége több ízben folytatott tárgyalást az államsegély folyósításának kérdéseiben. A tárgyalások eredményét Káldy Zoltán püspök ismertette. Tájékoztatását lapunk más helyén közöljük.

Dr. Fekete Zoltán egyházkerületi felügyelő és Koren Emil esperes hozzászólásukban kifejezésre juttatták

egyházunk háláját a rendkívüli államsegély folyósí" fásáért, továbbá azért, hogy 180 lelkész jutott jobb jövedelemhez a kongrua- rendezés következtében. Ezt a hálát — mondották — gyülekezeteinknek azzal kell kifejezésre juttatniuk, bogy maguk is takarékosan gazdálkodnak.

Fontos határozatokat hozott az Egyetemes Presbitérium a különböző jelentésekkel kapcsolatban.

Káldy Zoltán püspök egyháziunk. külföldi kapcsolatairól adott jelentése után kimondta a Presbitérium, hogy az Egyházak Világtanácsa 1961 karácsonya körül Üj-Delhiben rendezendő ökumenikus nagygyűlésére egyházunk is szándékozik elküldeni képviselőit.

Dr. Ottlyk Ernő dékán jelentésénél a Presbitérium jóváhagyta Vámos József lelkész nyelvi-lektori megbízatását és Sulyok Imre karnagy megbízatását az egyházi ének és zene tanítására vonatkozóan.

A Lelkésznevelő Intézettel kapcsolatban felhatalmazta a Presbitérium az elnökséget arra, hogy intézkedéseket tegyen és javaslattal forduljon az Egyetemes Közgyűléshez arra vonatkozóan, hogy az Intézet teológus-otthonná alakuljon át és szorosabban kapcsoltassák az Akadémiához. Az átalakulás folyámatát a takarékosság szempontja Is indokolttá teszi.

Csekey Zoltán ügyvivő lelkész nyugdíjosztályi jelentéséből örömmel vette tudomásul a Presbitérium, hogy a zuglói gyülekezet „Kakas Lídia” szeretetotthona fokozatosan nyugdíjas lelkészek otthonává alakul át. A lelkészek önkéntes nyugdíjjárulék vállalásának kérdését intézményes rendezés végett a Zsinat elé utalta.

Koren Emilnek, a Gyülekezeti Segély országos vezetőjének jelentését a lap más helyén közöljük. Örömmel szolgált tudomásul, hogy az 1960. évi gyűjtés 2000,— Ft-tál haladta meg az előző év eredményét, valamint, hogy az egyházmegyéket is tekintetbevéve kereken 110 gyülekezetét segélyeztek.

Sztehló Gábor diakóniai ügyvivő lelkész jelentésében tájékoztatta az Egyetemes Tanácsot a Protestáns Egyházak Üzemi Konyhája megszüntetésével kapcsolatban tett intézkedésekről. A menza megszüntetését az tette szükségessé, hogy egész csekély mértékben vették igénybe a protestáns egyházak irodáinak dolgozói, több kongrua folyósítása mellett az étkeztetésben IX. kerületi fővárosi üzemek nem egyházi dolgozói részesültek. A felszerelést a Lelkésznevelő Intézet, ill. egyházi üdülőink kapták meg.

Örömmel vette tudomásul a Presbitérium, hogy egyházunk a református egyház vezetőségével az 1960—61. évre vonatkozóan is megállapodott a közös kántorképzésre vonatkozóan, a fóti Mandák Intézet keretében.

Harkányi László főtitkárhelyettes, a Központi Alapról jelentette, hogy az csak forgótőkéjének felhasználásával tudta segíteni a támogatásra besorolt gyülekezeteket. A Presbitérium megbízta a központi-alapi bizottságot, hogy dolgozzon ki javaslatot az 1961. évre vonatkozóan az államsegélv folyósításában beállott változás tekintetbevételével.

A központi-alapi járulék és egyéb közegyházi járulékok kivetésénél szükségessé vált, hogy a kivetések alapjául szolgáló gyülekezeti lélekszám nyilvántartása egyöntetűvé váljék. Sok nehézséget idézett elő, hogy a közegyházi járulékokat ugyanazon gyülekezet esetében más-más lélekszám szerint vetették M. Mindkét egyházkerületben külön bizottság végezte el az előmunkálatokat a gyülekezeti lélekszám közteherviselés szempontjából való rögzítése végett. Az Egyetemes Presbitérium kimondta, hogy 1961. január 1-től kezdve a közegyházi járulékok kivetésénél az újonnan megállapított adatokat kell figyelembevenni.

Az Egyházegyetem 1961. évi költségelőirányzata, melyet Péter Lajos pénztáros ismertetett, az államsegély tekintetében beállott változás és a takarékosság szempontjának figyelembevételével készült már el. Mivel az említett szempontok a Teológiai Akadémia és a Lelkésznevelő Intézet költségelőirányzatánál még nem érvényesülhettek, azokat átdolgo- zandóknak minősítette a Presbitérium.

Harkányi László főtitkárhelyettes az Országos Evangélikus Könyvtár és a Teológiai Akadémia Könyvtára egyesítéséről adott tájékoztatást. Az egyik könyvtár az Üllői úti székházban, a másik az Akadémia épületében van elhelyezve. Egyesítésük nem helyileg, hanem az irányítás és a munka szempontjából történt.

Az Egyházegyetem Közgyűlési Elnöksége 1960. november

1-én megbízta Virág Jenő lelkészt a főkönyvtárosi teendők végzésére. A könyvtári munkával kapcsolatban alkalmazást nyert Porkoláb Márta ny. vallástanár, Kozma Évamária s. lelkész és Csengödy László- né. Megbízatásuk 1961. június 30-ig érvényes. Könyvtárunkban sok régi érték rejlik, ezek feltárása, kartotékozása és rendezése egyházi érdeken túlmenően általános tudományos érdek is. A könyvtári munkával kapcsolatos anyagi fedezetet a megszűnt Protestáns Egyházak Üzemi Konyhájánál felszabaduló összeg biztosítja.

A tanácsülés dr. Mihályfi

Ernő egyetemes felügyelő zárószavaival és D. dr. Vető La" jós püspök imádságával ért véget. * *

TEMPLOMG YŰ JTOG ATÓK

La Plata-ban (Argentína) ismeretlen tettesek gyújtóbombát dobtak az új evangélikus' templomra, hogy azt felégessék. A templom az Egyesült Evangélikus Lutheránus Egyház templomba. Négyezer hivő tartozik hozzá és a reformáció napján vették használatba.

*

MEGTALÁLTAK JÁNOS APOSTOL SÍRJÁT?

Egy isztambuli (Törökország) sajtójelentés szerint egy régészeti expedíció Izmir mellett egy sírra bukkant, mely állítólag János apostol sírja.

Az orosz-ortodox egyház békemunhája

Joann, a moszkvai patriarchátus exarchája és Közép-Eu- rópa püspöke a Neubranden- burgi béketanács egyik munkaülésén előadásban ismertette az orosz ortodox egyház helyét a békeharcban. Az exarcha előadásában aláhúzta, hogy az orosz ortodox egyház a maga békemunkáját és a háború veszedelme elleni küzdelmét egyedül hitből végezheti.

„ISMERJÜK KRISZTUS IGÉJÉT: Legyen néktek a ti hitetek szerint (Mt. 9. 29)

és meggyőződésünk, hogy minden jó dolgot, amit hitben kezdenek, siker koronáz.” Ebben az álláspontjában az egyház különösképpen az ótestámen- tumnak arra a prófétai igéjére támaszkodik, amelyet Ale- xej patriarcha újra és újra gyülekezete elé állít: „... és csinálnak fegyvereikből kapákat és dárdáikból metszőkéseket és nép népre kardot nem emel és hadakozást többé nem tanul.” (Ézs. 2. 4.).

Alcxej patriarcha mondta ezeket a szavakat: „Az általános béke korszaka távolodik vagy közelebb jön az emberek bekeakaratátöl függően, a törekvésüktől függően, hogy a gonoszt és az igazságtalanságot legyőzzék a jó és az igazság érdekében”. Az egyház számára ebből az a szükségszerűség adódik, hogy síkraszálljon a világ békéjéért, imádkoznia kell érte. prédikálnia kell a békét, támogatni kell a béke védelmezőit és követelni kell a békét. A béke védelmezése ma éppenséggel nemcsak a hívők kezében van. Ennek ellenére a nagy világbéke-mozgalom a maga -törekvéseivel mégis Isten akaratát teljesíti. Ezért kell az egyháznak is abban részt venni.

EZZEL A MEGFONTOLÁSSAL összhangban működik közre az orosz ortodox egyház évek óta a béke megtartásán. A patriarcha a Szovjetunió minden felekezetének képviselőiből egy konferenciát hívott össze 1952-ben Sagorskba. Ezen a konferencián a Szovjetunió 14 keresztyén hitirányzatának képviselői, négy mohamedán és két zsidó közösség, valamint egy buddhista vallás képviselői is részt vettek. Vendégeket küldtek különböző országok: Finnország, Hollandia, Ausztria, Libanon, Dánia, Bulgária ortodox, protestáns és katolikus egyházai. Ezen a gyűlésen kijelentette a patriarcha': „Nem kételkedünk az eszme termékenységében, hogy

a világ minden felelős ereje abban egy nagy törekvésre egyesüljön és elítélje egy új háború előkészítésének és kirobbantásának politikáját.”

KÉSŐBB A SZOVJET BÉ" KEHARCOSOK negyedik konferenciáján a patriarcha e szavakkal húzta alá a sagorski konferencia jelentőségét: „A népek és vallások történetében sajnos első ízben jött létre valamennyi egyház keresztyénéinek ez a csodálatos közeledése az iszlám, a buddhizmus és a zsidó vallás képviselőivel a béke megszilárdítása egy programjának megtárgyalásában és elfogadásában.”

1954 adventján egy felhívást intézett a patriarcha a világ minden népéhez, amelyben felhívta őket a katonai blokkok létrehozása. Nyugat-Németor- szág újra felfegyverzése, az erőpolitika ellen és a német probléma békés megoldása érdekében szállt síkra.

Amikor 1959 őszén Hruscsov szovjet miniszterelnök az Egyesült Nemzetek közgyűlésén az általános és teljes leszerelést követelte a népek nevében, Alexej patriarcha a Szent Szinódussal együttesen egy felhívást küldött az autokeíál ortodox egyházak fejeihez, hogy támogassák ezt a történelmi javaslatot. Felhívása az ősrégi alexandriai és antiochiai egyházaknál is élénk visszhangra talált.

AZ OROSZ ORTODOX EGYHÁZ EZ ÉVBEN IS RÉSZT VETT a békéért vívott harcban. A keresztyénség két konferenciáján voltak jelen képviselői: Prágában és Ny- borgban,

A prágai konferencián Pitirím leningrádi metropolita a béke általános megteremtésének céljához a népek támogatását úgy jelölte meg. mint az egyház lényegéhez tartozó szolgálatát a jelenben. Itt Prágában megmutatta az orosz ortodox egyház, hogy elítéli a vallással való visszaélést, amint az Nyugaton a béke ártalmára jelentkezik.

Nem kisebb határozottsággal utasította vissza azt az egyes nyugati egyházi körökben elterjedt véleményt, mely szerint az atomkatasztrófába a kommunizmus megsemmisítésére bizonyos körülmények között bele kell tö- . rődni. Az Hlyen elmélet teljességgel ellentmond a ke- resztyénségnek és aki ezt valamiféle vallási köntösbe öltözteti, árulójává lesz a hitnek.

Az orosz egyház határozottan elveti bizonyos nyugatnémet köröknek a revansista politikáját, ugyanúgy az eucharistia magasztos eszméjével való visszaélést katonai demonstráció alantas céljából. Itt különösen Spellman amerikai bíboros háborús beszédére kell rámutatni. A nemzetközi eucharisztikus kongresszuson néhány beszédben visszatértek azok a nézetek, hogy a keresztyéneknek tilos részt venni egy földi paradicsom illúziójának építésében. Itt a földön a keresztyéneknek kereszthordozóknak és Krisztus követőnek kell lenniük. A paradicsom pedig a földön csak akkor valósul meg, ha Isten az új eget és az új földet megteremti.

Ehhez a beszédhez ez a mondanivalónk:

„Ezideig nem tűrtünk magunk elé olyan feladatot, mely egy földi paradicsom létesítésében csúcsosodik ki. Előttünk egy szerényebb feladat áll) mégpedig a béke megőrzése.

Ez a törekvés összhangban áll Isten akaratával és - ezért a bekéért dolgozni kell!

Ha a tartós béke eljön, akkor majd földi paradicsomról is beszélhetünk.

Azokat az embereket pedig. akik azzal az ürügygyei, hogy nekik kereszthordozóknak kell lenniük, megtagadják a békéért való együttműködést, sokkal inkább és találóbban kardhordozóknak kellene nevezni.”

Á nyborgi konferencián a

béke nem állt, mint centrális téma a középpontban, mégis az egyház felelőssége ebben a kérdésben is észlelhető volt. A konferencia az ENSZ-hez apellált és egy táviratban azt a sürgető kérést küldte, hogy végre lépjenek a gyakorlati tettek útjára és kezdjék azt meg az általános, ellenőrzött és teljes leszereléssel,

A püspök a maga fejtegetéseit azzal zárta, hogy utalt azok nagy számára, akik síkraszáll- nak a világ békéjéért: „Higy- gyünk ügyünk sikerében és ne gyengítsük erőfeszítéseinket. Krisztus igéje újra képessé tehet arra: Legyen néktek a tihitetek szerint.”

R. E.

Karl Hüllweck:

3n dulci jußilo

Minden évben megismétlődik karácsony éjszakájának csodája az égen és a földön. Az áldott szülés órájában elindulnak mind a biblia alakjai a jászolhoz, hogy imádják a Gyermeket. Szinte vidám csoportok, férfiak, nők és gyermekek, öreg arcúak, ifjú arcúak, különféle hajviseletüek és sokféle fajtájúak, minden nyelvből és cifra tarkán. Itt látjuk például a harcos Gedeont, a törpe nagyságú vámszedő Zakeus mellett, a szegény Lázárt mankóval a királyi megjelenésű Dávid oldalán, az óriás termetű, de szűkszavú Mózest a pazar beszédű Pállal együtt, a szigorú tekintetű Ézsaiást annak a kis pásztorgyereknek a kíséretében, aki a Szent Éjszakán az öreg pásztor előtt istállólámpával világított, vagy végül a szépséges, büszke, fekete fürtű Betsaidát, a finom, kedves arcú, törékeny testű „özecske” mellett, aki Joppéban annyi sok ruhát varrt a szegényeknek.

Egyszer pedig az történt, hogy a betlehemi kövér fogadós is elment a jászolhoz, mégpedig Szent Péterrel. Szent Péter jámbor, szakállas arca úgy ragyogott, mint maga a megtestesült öröm. Kísérője azonban mogorván, mérgesen nézett maga elé, úgy, hogy az végül Péternek is feltűnt. Szerette volna tudni, hogy akkor, amikor mindenki örvendezett, miért éppen egyedül ö járt-kelt elborult arccal? — Nem, számára nincs öröm — mormogott a fogadós. Erre Péter egész ijedten megállt és nagy, bámuló szemmel nézve kérdezte őt: — „És miért nincsen?” — Szinte remegett a fogadós húsos arca és kis malacszeme könnyben úszott. — Hát nem gyalázzák-e őt minden évben, minden oldalról, ilyen idő tájt —, kérdezte mérgesen. Minden firkász arról faggatja, hogy ő a Szent Szülőket vajon valóban gonoszságból helyezte-e az istállóban, vagy sem. „Juj, — szuszogta hallhatóan —, már unom hallgatni ezeket a versikéket, amelyekben a magam fajtájúnak minden bűnt a nyakába varrnak. Kérem szépen, Eminenciás Uram —, és lopva Szent Péter aranyló dicsfényére pillantott — maga is ezt szeretné tudni? Hát tényleg nem volt már akkor semmiféle hely. olyan igazán, ahogyan én most itt állok ... azaz megyek...” — javítóit mindjárt, mert legalább a mennyeieknél még az i betű pontocskájának is, és mindennek a helyén kell lennie. „Nekünk csak az a szerény fogadónk volt, kegyeskedjék csak emlékezni reá, magától értetődően kínosan tiszta, de túlságosan kicsi a sok idegen számára. Manapság persze sokat pletykáznak. De, kérem, mi mást tehettem volna, Eminenciás Uram... ?”

Péter oldalra fordított fejjel, figyelmesen hallgatta, miközben elgondolkodva simogatta losses szakáüáL

— De neked azért csak volt egy kamrácskád?

— Szót se érdemel — szakította félbe mérgesen a vendéglős.

— Azt kellett volna a Szent Szülőknek oda adni — állhatatoskodott Szent Péter.

— Csak legalább sejtettem volna, Eminenciás Uram, de hát senki se tudta közülünk! És mégis, mindig éppen engem ...

Péter megértőén bólogatott fejével. „Légy szíves reám nézni” — mondta, miközben hangja kissé remegett, mint általában az öreg embereké — az utolsó éjszakán közülünk sokan elárulták Urunkat és Megváltónkat, mégis mindenki azonnal Szent Péterre gondol, nem igaz? Ha egy rozsdás vaskakas csikorog valamelyik templom tornyán, tudom, hogy minden gyerek azonnal reám gondolV’

„Akkor magának is megvan a maga gondja, Eminenciás Uram! De miért legyünk éppen mi ketten a bűnbakok?”

„Pssztr — védekezett Szent Péter s hirtelen elpirult az arca, hisz köztudomású, hogy vérmes természetű volt. De ez nem tartott sokáig és máris mosolygott. — „Hát éppen — ez a nagy titok! Te még nem ismerted fel ezt a titkot” — mondta szelíden. Máris továbbállt, mig a fogadós ott maradt, tátott szájjal.

„Bocsánatot kérek” — mondta mellette udvariasan valaki, aki véletlenül meglökte. Fiatal ember volt, elegánsan öltözött. Amint a fogadós megbillent, máris majdnem felfortyant magában, majd mégis mélyen meghajolt. A foglalkozása szoktatta, erre. Miközben gyorsan a hosszúkat lépegető mellett loholt, tisztelet- teljesen érdeklődött a bibliai származása felől. „Én vagyok a gazdag ifjú" — válaszolt a fiatalember igen kellemes, de szomorkás hangon.

„Ugyan, ugyan” — mormolta a fogadós. Kis ideig szótlanul mentek egymás mellett. Közben a fiatalember ismét megszólalt, de arcán a fájdalom vonása húzódott. — „A világ minden gazdagját figyelmeztette, amikor engem figyelmeztetett...”

Abban a pillanatban feltámadt a fogadósban a régi indulat. Hirtelen eszébe jutott valami.

r „De hogyan került egyáltalán a mennyországba?” — Száját diadalmas gúnnyal elhúzta SrMajefc mögött krákogatt. JKszeo. ö maga

mondta, hogy előbb megy át = hmm — egy teve a tű fokán... nem valami ízléses, tudom, bocsánatot kérek, Nagyságos Uram, de hogyan került a... ?"

A gazdag ifjú könnyedén vállára tette keskeny kezét. Egyáltalán nem látszott érzékenynek. „Ez a titok” — mosolygott, azután karját nyújtotta annak az özvegyasszonynak, aki egykét fillérjével egész életét a perselybe dobta. A fogadós fejét csóválva megint csak megállt. A zarándokok áradata azonban mihamar tovább sodorta és amint felpillantott, maga mellett egy teljesen lerongyolódott, lesütött szemű embert látott.

— „Hát te miféle vagy?” — mormogott maga elé és lebecsülve végignézte a rongyost.

„Köszönöm neked” — válaszolta amaz alázatosan és igyekezett megcsókolni a fogadó kezét. „Én a tékozló fiú vagyok! Jogod van így beszélni velem.”

A fogadós szikrázó szemmel nézegette.

„Talán nem is vagy annyira gonosz” —' mondogatta kis idő múlva. De kedvetlenül, ilyen volt a természete, nem tudta elnyomni magában, hogy arcába ne vágja a harapós kérdést. „Tulajdonképpen nem kínos az neked, hogy állandóan, mint tékozló fiú járod az életet? Másoknál előbb-utóbb mégis csak elfelejtik a régi históriát...”

A rongyos ember alázatos szemében különös fény villant föl. Vagy az már a jászol felől ragyogott? — mert már igen közel voltak az ünnepi helyhez, amely fölött füzérként sűrűn lógtak a csillagok.

„Még mindig sok a földön a tékozló fiú” — szólt az érdesen. Akkor azonban az imádók sokaságában elszakadtak egymástól. Am,erre csak ellátott a szem, mindenütt megszámlálhatatlanul sokan térdeltek a körös-körül lépcsőzetesen fekvő felhőpadlózaton, amelyek ezüstösen csillogtak és mindenki áhítatosan nézett a Szent Párra, amely a jászolban fekvő Gyermek fölé hajolt. A fogadós is, bár kelletlenül, térdre ereszkedett. Amikor azután elégedetlenül felnézett, éppen jól látta egy ember mezítelen hátát, amelyből kiálltak hegyesen a lapockák és amelyet az ostorcsapások miatt sebek borítottak. — Igazi akasztófáravaló — gondolta keserűen a fogadós. De ezt nem merte hangosan mondani, mert a sok különös találkozás már felkavarta és csöndesebbé tette.

Mi lehet ezeknek a titka, amelyet ö még nem ért? Fogadott volna ezer csillagba egy ellenébe, hogy amaz is, a sok véralá futás sál többet tudott róla. Hogy jobban megnézhesse ;néhány centiméterrel arrébb csúszott. Az az ember a mellére horgasztotta a fejét. Alacsony homloka volt, haja zilált, vörös és éppen olyan a szakálla s bajusza is.

„Ez a lator a keresztről” — suttogta egy hang a fülébe. Amint a fogadós egy pillanatra visszanézett, egy törpét látott maga előtt, aki. bár lábujjhegyen álldogált, alig látott valamit a mások feje fölött. Mivel tógát viselt, amely azt mutatta, hogy római tisztviselő, a fogadós bizalommal fordult feléje. A bethlehemi fogadóban egy egész éven át kisebb-nagyobb rangú tisztviselők gyakran megfordultak. Miközben régi neheztelése ismét felébredt szívében, suttogva panaszkodott a kis embernek:

— Semmit sem értek, Uram, én már semmit sem értek! Miért kell ennek ebben a botrányos öltözetben itt térdelnie, amikor a helyében minden becsületes ember fejvesztve menekülne el innen?

Miközben Zakeus meglepetten, sőt kissé megbotránkozva bámult reá, a lator megfordult, és látták, hogy vértelen ajkának mozgása olyan volt, mint egy ujjongóé. „Én a világ minden gazembere helyett térdelek itt...” — ezt olvasták le szájáról — „óh, kegyelem mélysége ...”

Abban a pillanatban csodálatos dolog történt. A jászolban megmozdult a Gyermek, és tekintete megnyugodott a latron. Annak homlokán ragyogó fény csillant föl és lehunyt szeme sötét barlangjaiban is. „Észrevetted?” — kérdezte. „Akik szeretnek, azokra hull a mosolya!”

Mivel azonban úgy érezte, hogy a kövér fogadós még mindig nem értette meg őt, halkan hozzáfűzte:

— A Gyermek szeretete kezeskedik ezekért a testvérekért...

„Igen, ez a nagy titok” — bólogatott Szent Péter, aki a közelükben állt és éppen levette fejéről a dicsfényt, hogy kabátja szélével fényesre tisztogassa. S akkor hirtelen olyan gondolata támadt, amelytől jámbor arca vidám fényben tündökölt. A dicsfényt egyszerűen a fogadós kopasz fejére helyezte, amelyben már derengeni kezdett a felismerés. Az angyalok, meg az arkangyalok erre azonnal rákezdtek az „in dulci jubilo”-ra, de olyan édesen és olyan duzzadóan, hogy a csillagok csöpögve olvadozni kezdtek, mint, a viaszgyertyák és izzó meteorok hulldogáltak a csöndes földve.

Fordítottam Várady Lajos