Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-03-19 / 12. szám

LUKÁCS EVANGÉLIUMA

Ősi prófécia beteljesedésének útján

Az orosz-orthodox egyház középeurópai exarchája,

Ioann berlini püspök, a Német Béketanács meghívására Potsdamban előadást tartott. Ioann püspök előadásából közlünk néhány részletet:

Asszonyok Jézus

A keresztyén embert az egyéni életfolytatás, de a nyilvános tevékenység minden kérdésében is, a Szentírásban kinyilatkoztatott alapelvek vezetik. Az isteni kinyilatkoztatás a leszerelés kérdésében is ad számára eligazítást. Mindenekelőtt az Ür elfogatására gondolunk, amikor az apostol kísérletet tett a fegyveres ellenállásra és Jézus ezt mondta neki: „Tedd hüvelyébe kardodat, mert akik fegyvert fognak, fegyver által kell elvesztők.” (Mt. 26.52.)

Ezek egy olyan Hatalmasnak a szavai, aki kétségtelenül elutasította a fegyver használatát, mert békét akart. Nagyonis tudatában volt erejének, Ez Péter apostolhoz intézett szavaiból nyilvánvaló: „Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, s Ö nem adhatna mellém akár tizenkét sereg angyalnál is többet?” (Mt. 26,53.)

Ahol az erősebb valaki javasolja, hogy mondjanak le a fegyverek alkalmazásáról és használatáról, annak szavai mindig megkülönböztetett figyelmet érdemelnek.

De elemezzük tovább Krisztus szavait és vizsgáljuk meg a Péterhez intézett beszéd kél gondolatát: . mert akik

fegyvert fognak, fegyver által kell elveszniük.”

Nem szükséges a régmúlt századokba visszamenni é mondanivaló történeti jogosultságának igazolásáért.

Napóleon az 1796. évi itáliai háborút követő több hódító hadjárata után nem a maga, 1815-ben bekövetkezett végleges veresége felé haladt-e? Nem vesztett-e II. Vilmos, az első világháború bűnrészese, négy évi háború után trónt és birodalmat? És nem érte-e hasonló sors Hitlert, a Szovjetunióra való rátámadása után?

A történelem nyomatékosain tanúsítja, hogy

minél tökéletesebbek a fegyverek, annál gyorsabban következik be az agresszor pusztulása!

Időközben a haditechnika a tökéletesedésnek már olyan fokára jutott, hogy mi ma már abba. a korszakba léptünk, melyben a háborús fegyverek ezt a nevet kapják: ..tömeg- pusztító fegyverek.”

Geológiai méretű energiát

ismert meg az ember, hogy aztán a háborúban azt önmaga ellen vesse be. De az emberi szellem még ezt sem elégelte meg. Feltalálta az ennél is sokszorosan hatékonyabb fegyvert: a hidrogénbombát. Csak ha tudjuk, hogy a csillagászok feltevése szerint a napon és távoli csillagokon- tartósan megy végbe az ahhoz hasonló magreakció amely a hidrogénbombában másodperc-gyorsasággal történik, mérhetjük fel igazán, hogy mit jelent a hidrogénbomba.

A mindeneket megáldó és a végtelen bölcsességű Teremtő, Isten, ezeket az erőket azért adta az izzó napba és azért teremtette őket, hogy lehetővé tegye a hidég bolygókon az életet, a meleget, a szépséget és kényelmet. De

őrültek, akik egy új háború kirobbantására törekszenek. ezeket az erőket a halál és a megsemmisítés szolgálatába akarják állítani. Rájuk is érvényes az Űr komoly figyelmeztetése: „Akik

fegyvert fognak, fegyver által kell elveszniük.”

Mi akarunk hinni ezekben az igékben és

a népekhez fordulunk, kövessék az Űr tanácsát,

Aki szeret minket, Aki javunkat és békénket akarja.

Békepolitikát folytató politikusok szájából halljuk „az általános és teljes leszerelés” követelését. És ez teljes összhangban áll Krisztus szavaival. Azt is megjegyezzük, hogy ez a követelés nem félelemből támad. Mert nem gyámoltalan, hanem erős államok követelése ez. Ebben a vonatkozásban megkülönböztetett jelentősége van a Szovjetunió legutóbbi leszerelési javaslatának. E javaslat ellenzői kételkednek a javaslat becsületességében. Csakhogy megfeledkeznek itt arról, hogy a háború nem jár semmiféle előnnyel, de jár sokkal inkább pusztulással. Ezért a -békét célzó javaslat feltétlenül komoly és becsületes javaslat. Itt érvényes ez: félre a bizalmatlansággal! Éppen az egyház járulhat hozzá a bizalmatlanság eloszlatásához. A leszerelési javaslat becsületes javaslat, miért ne érthetne hát vele egyet az ember?

P olitikai megfontolások ugyancsak igazolják a javaslat megvalósíthatásá- nak lehetőségét. Mert nem ügy van-e, hogy

a szocializmusban megszüntették azokat az okokat, melyek háborúra vezethetnek? A szocializmus nem ismeri az embernek ember általi semmiféle kizsákmányolását — még annak leglelkiismeretlenebb formáját —, a gyarmati rabszolgaságot sem'

A szocializmusban nincs ok gyarmati rablóháborúra. S épp így nincs benne ok olyan viszályra, mely egyes államok között a gyarmatokért dúl.

A teológia is ezt a boldogító kilátást tárja elénk.

Van Isten igéjében egy prófécia, melyet már hatszáz évvel Krisztus születése előtt Ézsaiás próféta mondott: „... és csinálnak fegyvereikből kapákat és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel és hadakozni többé nem tanul." (Ézs. 2.4.) Mi hisszük, hogy ez a prófécia igaz és még be kell teljesednie. Ezért az általános és teljes leszerelés lehetőségében is hiszünk. Eddig nem 'tudtuk, hogy ennek a próféciának hogyan, milyen úton-módon kell beteljesednie; most azonban látjuk, hogy a földön a békének hatalmas erői támadtak, melyek a háborút megakadályozhatják. Ezeknek az. erőknek élén áll a szocializmus. Ezért látjuk a szocializmusban azon erők egyikét, melynek tevékenysége arra irányul, hogy minél gyorsabban bekövetkezzenek az Ézsaiás próféta által megjövendölt idők. 1

Természetesen ez nem történik véletlenül. A szocializmust olyan emberek építik, akik szilárdan elhatározták, hogy azt megvalósítják. Cselekedeteik akarati-aktus eredménye, és

ahol tevékenységük állandóan az emberek közötti igazságosabb viszonyok megteremtésére irányul, az ő akaratuk és Isten akarata összhangban van! Mert Isten és az igazságosság nem különíthető el egymástól.

Ugyanígy van ez a béke korszakának hajnalával is. Nem a háború, hanem a béke az Isten akarata. Egy békés és igazságos társadalom felépítése — nem pedig az ellentmondásoktól és háborúktól megszaggatott társadalom — felel meg Isten terveinek.

(Folytatás a 3. oldalon.)

KÜLÖNÖS NÉVSOR. Felsorolnám őket, mint a tanítványokat s éppen tizenket- ten lennének, akik Jézus ügyében, vagy Jézus körül nevesekké váltak Lukács közlése szerint.

De nem teszem, mert sohasem voltak együtt Jézus körül. Külön-szerep jutott mindegyiknek.

Volt közöttük elaggott vén- ség, akinek több mint hat évtizedes névtelen özvegység után csak annyi szerep jutott, hogy „szólott felőle”, amikor bemutatták a csecsemő Jézust az Ürnak templomában — s íme két évezredes távlatban ismerjük őt, az Aser nemzetségéből való Fánuel leányát, Annát. Volt fiatal céda, utca- rongya. Névtelenül nevesebbé lett ő az előkelő Simon farizeusnál, akinek szertartásos, gazdag házában átgázolt minden illemen és sírva vetette magát Jézus lábai elé s a botrány és a zaklatott lélek a Názáreti által elsimult. Volt két csendes és szorgos lélek, akiknek csodákon tágult szemei előtt és dolgos kézmozdulatuk mellett megfészkelt a halk betániai otthonban az „egy szükséges dolog” tanítása. Volt, akiről csak pillanatfelvétel maradt reánk, amint a templomperselybe dobja két fillérjét s voltak, akik működése elején megindultak a nyomában, követték, mint az árnyék, s a végén ők vitték az üres sír hírét a tanítványoknak. Közöttük Johanna. Hol vagytok írók, akik ennek az asszonynak alakját megrajzolnátok, akiről ugyan nem tudunk mást, mint hogy „Kuzá- nak, Heródes intézőjének felesége” volt, s hogy ott volt a három között, akik futva vitték a hírt: feltámadott az Úr! Mi mehetett végbe ennek az asszonynak a szívében, aki azon az emlékezetes dáridón láthatta Salome táncát s tálon a Keresztelő fejét, egészen addig, míg a feltámadás boldog hírüladásakor szemébe mondják a tanítványok: „balga mese az, amit beszélsz” Lk. 24:11)!?

MENNYI ASSZONY! — s közöttük Jézus szülőanyja, Mária, minden asszonyok legtöbbször megénekeltje, — bár a millió ének közül egy sem oly szép, mint amit ő maga dalolt: a Magnificat (Lk,

1:46—55) s akiről így vall a költő:

„Kísérlek, mert Öt kíséred.

Dicsérlek, mert Öt dicséred.

Őbenne dicsérlek Téged.”

Tizenkettőt lehetne belőlük i is a tanítványi kör mellé gyű- 1 rúztetni, akik halkan, mint az I álom, járnak a nyomában s I hordozzák az örök nő örök.l nagy kincsét elmélyülten, áldozatosan, megszépülve és gazdagon: a szeretetet.

Ne számoljuk, hiszen többen vannak akkor is, ha „nehány asszonyról” tesz említést az írás és külön-szerepükben nőnek naggyá is, ha „sok más asszony” táborában állanak névtelenül.

Szerepük számlálatlanul akkor válik igazán jelentőssé, ha meggondoljuk, mi volt a nő szerepe akkor a társadalomban. Bár Izrael népe ebben a kérdésben kulturáltan magasabb fokon volt sok környező népnél s az ótestamen- tom, különösen a Példabeszédek könyve, gyakran tér ki a jó asszony dicséretére, szerepük mégis megalázottabb volt a férfiakénál.

AMIKOR JÉZUS SZELÍDEN szól a munka lendületében izzó Márta méltatlankodására, nem tudom, nem állt-e meg a kanál,' szita, vagy kö- pülő a kezében s nem értette-e egészen más hangsúllyal a szókat, mint mi: „töröd magad, pedig . .Bizony, töröd magad. Gyermekgondozás, háztartás, gabonaőrlés, kenyérkészítés, vízhordás, sátorkészítés, aratásnál marokszedés, szövés-fonás, ruhakészítés, foltozás, gyapjúnyírás — mindez női munka volt. Amikor női egyenjogúságról szó sem volt, amikor az iparosodásnak még a hajnala sem derengett, amikor a női „műszakot” nem sorrendezíék, de súlyosabb volt, mint valaha,

Jézus „pedig” szavában bizonnyal ott volt az „egy szükséges dolog” biztonsága mellett a szánó szeretet és megértés is: neked is jogod volna több kultúrára, megbecsültebb életre, igazabb emberségre és bizony az egy szükséges dolog kincses tárházában mindezek, hiszem, szintén benne voltak.

CSODA-E, hogy a női megbecsülésnek ezt az ősi, nemes idilljét éppen Lukács, az orvos, az emberséges ember jegyezte fel s hogy nála kerül szóba az elveszett drachma tanításának értékét megbecsülő és örvendő asszonya, a hamis bíró előtt álló özvegyasszony öntudatos harca s a többi nőalak mind, akiket

nem számolni kell, hogy hányán vannak, hanem

körül

észrevenni Jézus hatalmas lettét a nők helyzetében, amit Pál később már természetes tényként mond •gy „nincs férfi, sem nő..." (Gál. 3:28).

Távol éli tőlem, hogy egyszerűen vonalat húzzak Lukács látásától a dolgozó nő mai megbecsült helyzetéig, vagy a ceyloni miniszterelnökasz- szony szerepéig, vagy akár a költői szó bizonyságáig: „én láttam a Nőt az élet és a szerelem felett.” Más kérdés a társadalom fejlődése és a női emancipáció ügye, semhogy egyszerűen vonalazni lehetne.

Jézusnál az ember értékének és megbecsülésének hallatlan horderejű ügyéről van szó. Lukács észrevette, mit jelent ez a nőknek s finom -érzékkel felgyűjtötte az anyagot.

Köszönöm neki a Máriákat, Erzsébetet és Annát, az édesanyát Nainban és a bűnös asszonyt, aki nagyon szeretett. Johannát és Zsuzsannát, Mártát és Jakab anyját, a példázatok nőalakjait, a névteleneket s a „sok más asszonyt”, akik a nyomában jártak s köszönöm, hogy ők hozták el a feltámadás hírét.

Éva, aki bűnre vitte Ádá- mot, mássá lett bennük!

Koren Emil

A Lutheránia énekés zenekara

1961. március 26-án, virágvasárnap délután a 6 órai istentiszteleten a Deák téri templomban

előadja:

BACH

JÁNOS PASSIÓ-JAT

Igét hirdet:

Káldy Zoltán püspök Belépődíj nincs Offertóriumot tartunk

A Saítáasztály.

iratterjesztésében

kapható:

(Budapest, Vili.

Puskin

utca 12.)

Biblia

60,- Ft

Biblia (pegamoid)

80,- Ft

Biblia (bőr)

100,- Ft

Családi Biblia

150,- Ft

Újszövetség

20,— Ft

Enekeskönyv

40.- Ft

Énekcskönyv

(műbőr)

50,- Ft

Imakönyv (Jávor)

20,- FI

Imakönyv (Groó)

12,- Ft

Passió

3,- Ft

Czezárea Filippi

ÜGY FEKÜDT a város a hegy lábánál, mint fáradt vándor az út szélén. Hűvös hegyi szél nyalábolta fel olykor a port és behordta az ablakokon, ajtókon, máskor viszont egy másik táj, a hegyi táj, friss levegőjével töltötte meg a szobákat. A hegy csúcsa vakítóan tündökölt, havas volt. A hegy lába belelógott az örök nyárba. A házak fehérek voltak, a tetők laposak. Este a házak tetején lehetett elfogyasztani a vacsorát a káprázatos, csillagos, sötétkék ég alatt. Fű, fa virág ilyenkor mélyen lélegezte be az emberrel együtt a csendet és a frissítő levegőt.

Északon a pogány világ terült el, Szíria. Erről jöttek be néhány évtizede a rómaiak, talán itt pihentek meg először Izrael területén és Ut rázták le sarujukról, köpenyükről a port. Es erre északra fognak tartani néhány év múlva az apostolok, vándorbottal a kezükben, evangéliummal a szívükben. Es ugyanabból a .forrásból elégítik ki majd szomjukat, amelyből egykor a római kohorsok. A hegy tövénél csörgedező forrás bővizű és édes. Üdíti a szomjúhozót. A hegy a Hermon hegye, a forrás a Jordán forrása, a város pedig Cezárea Filippi.

A VAROS SZÉPSÉGÉ, üdesége miatt mindig valamelyik uralkodóé volt. Augustus császár Nagy Herodesnek ajándékozta és már Krisztus születése előtt ide járt nyaralni. Herodes a császár iránti hűségét templomépítéssel fejezte ki. Kimagaslik a kupolájával a város főterén. A Herodes-család drágagyöngye a város. Filep, Nagy Herodes fia, a negyedes fejedelem tovább csiszolgatja, fényesíti, ő nevezte el Cezárea Filippinek. Megörökítette nevét a város nevével, de ő magáról alig tudunk valamit. Ha az evangéliumok nem írtak volna róla, Filep vazallus nevét is úgy elfújta volna a szél, mint a port Cezárea Filippi utcáin. (Dk. 3, 1; Mt. 16, 13.) Nem is maradt sokáig Cezárea Filippi a város neve, mert

II. Herodes Agrippa, akiben ugyancsak oszthatatlan ■ volt a császár iránti tisztelet, Nero- níás-nak nevezte, de most már az új császárról, Néróról.

Így vésődött kőbe és leírásokba a történelem. A havas Hermon változatlanul meresztette égnek csúcsait, a Jordán forrása egyformán és gazdagon ontotta édes vizét, csak a város cserélgette neveit egyre tovább, és azóta már réges-régen romokban hever.

DE ABBAN AZ IDŐBEN, amikor még nyaralóiban pezsgett az élet, a mezőn szikrázva virítottak a virágok, és az árpa sárgán ringott a szellő érintésére, hiszen éppen tavasz vége, nyár eleje volt (Palesztinában ez mindig március vége, április eleje) a város határában egy csapat férfi jelent meg. Ez nem volt szokatlan jelenség. Jeruzsálem és Cézárén Filippi között rendszeres volt. Futárok hozták, vitték,az üzeneteket, rómaiak tartották az őrséget és ünnep táján zarándokcsoportok verődtek Össze, hogy az út fáradalmait megosszák.

Ültek a hűvös füvön. Előttük feküdt a város. Emberek jöttek, mentek dolgaik után, halk zsibongás, az élet lüktetésének foszlányai értek csak idáig. Mögöttük ismeretlen tájak, városok és falvak és emberek, emberek megszámlálhatatlanul sokan, akikkel találkoztak és akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a Názáretivel. Élmények, fárasztó vándorlások^ nagyszerű jelenetek. A tanítványok alig bírják az emlékezetük fiókjaiba rakosgatni őket. A Mester pedig alig pihen. Ha egy magányos perce lei akkor is velük fog lalkozik, nunhia siettetné valaki. Hajszolja magát, lobog ássál ég, mint az a gyertya, amely hirtelen akarja bevilágítani a szobát.

MOST IS, AMÍG A TÖBBIEK a fáradságtól lábaikat kinyújtva rakosgatják egymásra, rájuk tekint és ez annak a jele, hogy szólni kivan. Halk moraj fut végig a tanítványokon, úgy fészkelődnek, mint a madarak. Mind a közelében akar lenni, hogy a szavak véletlenül se hulljanak a süket csöndbe. Ki tudja, miről beszél, mit bíz rájuk? Nem kér-e kenyeret, vizet? De amilyen szokatlan a hely itt az ország határánál, olyan szokatlan a kérdés is, amelyet feltesz a tanítványoknak.

— Kinek mondanak engem az emberek?

Pillanatok alatt tizenkét motor szivattyúzza

az emlékezés kútjából az emberek véleményét. Kapernaum, Tibériás. Nain. Bethánio Kána, Názáreth és Jeruzsálem, igen Jeruzsá lem, mindenütt mennyi mindent mondtál róla. És megnyílnak a zsilipek:

— Némelyek Illésnek, Jeremiásnak, némelyek Keresztelő Jánosnak, vagy prófétának mondanak egyszerűen.

Mindenki érzi, hogy a szíve csordultig van szeretettel Jézus, a Mester iránt, mindegyik szeretne valami nagyot mondani a saját nevében, de ezt még egymás előtt is szégyellik.

Jézus rájuk tekint. A szemekből olvas és felteszi a várva várt kérdést:

— És ti kinek tartotok engem?

Egyszerre hangzik tizenkét „én” és egyszerre hallgat el tizenkét száj és tizenkét szempár tapad a poros sarukra. Egymás előtt is szé-. gyenlik a buzgóságot, így nem is lehet azt elmondani, amit egy- szív érez. Ehhez az szükséges, hogy félrevonuljanak, kettesben, négy- szemközt maradjanak vele. Ott megmondanánk, hogy te vagy az apánk, a rokonunk, a barátunk, olyan valakink, akiért mindenre hajlandók vagyunk, ahogyan elhagytuk családunkat, otthonunkat, csakhogy veled lehessünk mindig. Ilyen, s hasonló gondolatok fordultak meg a fejekben. De egy mély hang a gondolatok hinárából mégis kiemel egy tavi rózsát. Simon Péter,- a halász lassan fogalmaz és röviden felel:

— Te vagy a Krisztus,. az élő Isten fia.

Tizenkét sóhaj, tizenkét szempár bizakodó

csillogása várja a választ.

— Helyesen mondtad, bár nem magadtól szóltál. Ezek a szavak az én Atyám szavai. De ha hittel mondod ezt a vallomást rólam, akkor erre a hitre építeni tudtok. És mondom néked, hogy ez a hit mint a kőszikla, olyan erős és biztos. Mondom néked, hogy te Péter vagy és ezen a. kősziklán építem fel az anya- szentegyházamat...

A GONDOLATOK VERSENYÉ AR1P ARA KAPNAK száguldanak a tizenkét egyszerű ember lelkivilágával. Micsoda lehetőségek kapuit nyitja meg előttük a Rabbi! Sejtet olyan dolgokat, amelyek legvakmerőbb álmukban sem öltöttek soha formát.

A jövőt fürkésző szemek előtt a város fe- 'ől madarak röppennek el. Halk suhanásuk messzire viszi az érzéseket és gondolatokat. A Hermon sötét erdeje mindenestül elnyeli őket.

Egy pillanat alatt kijózanodott mindegyik. János a köntösét igazgatta, Nátánáel kenyerei keresett a tarisznyájában, Judás a pénzt számolta, vajon elég lesz-e mostanra és a közelgő ünnepekre.

Jézus újra szólni kezdett. Szeme végigkísérte a tanítványok mozdulatait, amely minden kis részletében az élet szükségességét hirdette. Arról beszélt, hogy neki Jeruzsálembe kell menni és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól és megöletni és harmadnapon feltámadni.

Mindezt úgy mondta, mint aki biztos a dolgában és megmásíthatatlan tervvel néz a holnapba és mint aki maga irányítja majd az eseményeket. Ügy is értették, mint amikor azt mondta: „elmegyek és meggyógyítom őt”. Csak egy, egyetlen egy dolog nem fért a tanítványok fejébe, az, hogy meg fogják öt ölni. Egy világ omlik mindegyikben össze, amikor ezt hallják. Furcsa, hogy a legszebb reménységből Jézus maga ábrándítja ki őket. Mi lesz az ígéretekkel, mi lesz ővelük, akik olyan sokat tettek fel erre a kockára?

A KÖZÖS TILTAKOZÁSNAK ISMÉT PÉTER ad hangot. De úgy látszik, erről az útról, ettől az elhatározástól nehéz lesz eltéríteni a Mestert. A tizenkét ember minden lehetőséget megmozgat lelkében. Az egyik a menekülésben látja a sors veszélyének elkerülését, a másik a jó barátok segítségében, mert vannak ilyenek, a harmadik az igazságban, amely nem hagyja az ártatlant, a negyedik az emberi hálában és így tovább. És a szívek rezonanciája Péter ajkán mondattá szövődik:

— Ments meg Isten, Uram. nem eshetik ez meg teveled!

Alkonyra fordul. Elül a város zaja is. Fészkükre szállnak a madarak. A bogarak is sietnek éjjeli menedékhelyükre. A csapat feláll. Szállás után kell nézni. A természet hívoga- tóan kínálja párnáit nyugalomra.

Néhány nap múlva már útban vannak Jeruzsálem felé. A falvak, városok népe újra találkozhat a Mesterrel és nem fog egyetlen egy ember mellett sem elmenni úgy, hogy ne segítene rajta. És ha nem mondaná ismételten azt, hogy miért kell Jeruzsálembe mennie, úgy elszállt volna ez a sötét gondolat a tanítványok leikéből, mint azok a madarak, amelyek Cezárea Filippi felől szálltak a Hermon erdei felé. Rédey Pál