Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-02-19 / 8. szám

r Jézus példázatai j EZ AZ A SZÁNTÓFÖLD, AHOL MEGTALÁLTAM A KINCSET, Egy teológus (Thielicke) külön könyvet szentelt Jézus példázatai ismertetésének. A könyv címe: Isten képesköny­ve. Igen, Jézus példázatai a gazdag színskálájú képek pom­pás és változatos panorámá­ja: magvetés és a mag titok­zatos foganása; sarjadó vetés és az aratókedv, kasza suhin­tását váró arany ló búzatábla; idegenség és drága otthon; mustármag és madárfészek; tarka madarak és színes virá­gok rajta Isten embert kereső jó hírének szemléltető eszkö­zei. Színes, változó képek, sor­sok, típusok és mindenképpen egy valaki, aki nem változik, aki mindig ugyanaz: Isten. KETTŐS KÉP tárul elénk Máté evangéliuma 13. 44—46. verseiből. Sáros, rögös, köves szántó­föld és tarka vásár színes for­gataga. Azt mondottuk, hogy minden képen — tehát ezen is — ott az Isten. Szemünk ku­tatja, de csak mélyen a sárba süppedő földművest, köveket, s néhány lusta varjút látunk; illetve a vásári zsivajt, eláru­sítókat bódéikban, bámész lökdösődő kiváncsiakat, komó­tos alkudozókat és a vásárból hazafelé igyekvőket. És Isten? A példázat sze­rint ő a kincs, ő a drága­gyöngy. A kereskedő is őt keresi, a szántóvető meg ke­resés nélkül is rábukkan. Ott van hát valóban a „képen”, de mint valami képrejtvé­nyen, nem tűnik azonnal sze­münkbe. ISTEN ELREJTETT ISTEN A kincs nem hever az ut­cán, a drágagyöngy nem a vá­sári bódék hivalkodó portéká’ ja. Nem tűnik azonnal min­denki szemébe. Isten uralkodó „hatalmának ragyogása sem! Egyszer akarta valaki Jézus Krisztust rávenni, hogy legyen az utca látványos Jézusa. Zász­lót, felségjelvényt, nyilvános­ságot akart számára szerezni De ez a valaki a Sátán volt! Mindenesetre csábító kí­sértés, hogy Krisztus legyen az utca látványossága, ahol minden további nélkül meg­található. Péter sem helyesel­te a jeruzsálemi utat és a Gol­gotát: Mentsen Isten, Uram, nem esketik ez meg teveled! A tanítványok ujjongtak vol­na, ha Jézus látható, nem pe­dig rejtett dicsőségének, kirá­lyi fenségének fényében süt­kérezhettek volna. Milyen szí­vesen lettek volna egy látható teokráciának, egy „keresztyén- rendszernek” miniszterei és vezető tisztségviselői! Akkor Keresztelő János sem küldte volna kétségek között vergőd­ve a fogságból Jézushoz kö­veteit: Te vagy-e az eljöven­dő, vagy mást várjunk? Isten országának jelenvaló­sága azonban Jézus Krisztus­ban elrejtett. Jézus nem ural­kodói pompával vonult dia­dalkapun át csapatai élén a világba, hanem a világ egy 5,Isten háta mögötti” provin­ciájának egyik zugolyában született. Útja a szegények, megvetettek, kisemmizettek útja volt, és nem az a Via Triumfális (Diadalét), melyen a királyok szoktak látványo­san, parádésan bevonulni. Nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és életét adja vált- ságul sokakért. Bizonyos, hogy azóta is nem az ő akarata és szándékai sze­rint való, sőt egyenesen meg­tagadása személyének és út­jának, amikor jelvényt, cégért, jelszót keresnek ügyének, erő­szakkal is látványossá akar­ják tenni hatalmát (keresztes­háború, „keresztyén kultúra”, keresztyén államok”, stb.). Jé­zus nem azt mondta, hogy Is­ten országa az az ország, melybe automatikusan min­denki beleszületik, mindenki beletartozik, akinek csak ke­resztlevele van, akkor is, ha semmiféle személyes kapcso lata nincs az ország kormány­zó urával, Jézussal. Ö csen­desen és egyenként, külön-kü- lön akar minden egyessel ta lálkozni, aki az övé. S oki vele így személyesen találko­zik, annak ragyog föl az ed­dig rejtett kincs, az eddig meg nem lelt drágagyöngy. AZÉRT REJTETT, HOGY MINDENKI MEGTALÁLHASSA Ha uralkodói jogarával, bí­borban, bársonyban, teljes uralkodói pompában vonult volna Jézus seregek élén, ho­gyan merészkedtek volna még- csak közelébe is azok, akik nem az ólet napos oldalán jár­tak, nem „fenn a tetőn”, ha­nem testi-lelki kisemmizettség mélységeiben éltek? Azért szállt oly nagyon mélyre uralkodói dicsősé­géből, hogy ne legyen egy sem, aki ne érezhesse magáénak, sorstársának, testvérének. Attól kezdve, hogy az egysze­rű ácsmester fiaként e világra jött, egészen a Golgotáig elrej­tett az ő istensége, uralkodói hatalma. El lehet mellette menni százszor a betlehemi, názáreti és golgotái szántóföldön úgy, hogy az ember nem lát mást, mint amit ilyenkor látni szo­kott. Egy szegény ácsmester szegény fiát; egy serdülő if­jút a sok közül; három em­ber kivégzését. Évszámra el lehet mellette menni az egy­ház, a templom szántóföldjén, s nem látni mást, mint amit megszoktunk: bevezető oltári szolgálat, szószéki beszéd — szép vagy rossz —, Miatyánk, áldás, esetleg úrvacsora. Mindez mindig egyformán, amint évről évre olyan a szántóföld, olyan a vásár, ami­lyen lenni szokott, amilyen­nek lennie kell. De Istennek úgy tetszett, hogy a kincset és a drágagyöngyöt éppen egy egészen közönséges, megszo­kott szántóföldben, vagy vá sáron lehessen megtalálni, A szántóföld és a vásár nem más, mint az a terület, ahol életünk folyik. Hogyan buk­kanhatunk a kincsre, hogyan ragyoghat fel számunkra Jé­zusban Isten uralkodói hatal ma: Isten országa? NINCS RÁ EGYSÉGES SZABÁLY Az egyik sokáig keresi, a másik nem is keresi, hanem minden várakozás ellenére egyszercsak rábukkan. A pél­dázatbeli földműves először bizonyára meghökkent, mikor szerszáma valami keménybe ütközött. Gondolta, vagy tán ki is mondta: ó, ez az átko­zott kő! Mily gyakran va­gyunk mi is így, mikor vala­mi kemény sorsproblémába ütközünk, pedig talán éppen a kincs, a drágagyöngy az, amit megtaláltunk. Ütközött-e életünk egyénileg is, de né­pünk és egyházunk vonatko­zásában is keményebb vala­mibe, mint amelyet úgy neve­zünk: bűnös háború, össze­omlás, éhínség réme, rommá lett főváros, összeomlott, ki­égett templomok? Olyan köves, kilátástalan, sá­ros szántófölddé lettünk, amin alig látszott lehetségesnek az új magvetés kockázata. És mégis. Fölragyogott Isten ha­talma, Űr volta, jóságos és megmentő kormányzása. Kemény próbák árán ta­nultuk meg Isten Igéje elrejtett mondanivalóit új­ra érteni és hirdetni. Isten dicsőségét, akaratának ér­vényesítését és érvényesü­lését látjuk abban, hogy egyre mélyülő felelősség­gel látjuk meg a másik emberben a felebarátot, a testvért. Ráterelte népét Isten Jézus Krisztus em­bert kereső útjára. Orszá­gunkban új jelentőséget kapott a munka, megbe­csülést az ember, értéket a társadalom, a rend és a béke. Templomainkban az egész embert, őt testi­lelki mivoltában megszó­lító evangéliumot prédi­kálnak, s napról napra ta­nuljuk, hogy Isten orszá­gának népe nem lehet hi­valkodó, tekintélyt és el­ismerést igénylő földi nagyhatalom, a „keresz­tyén állam” hamis cégéré­vel. hanem a minden jó­ért, nemesért, emberiért való szolgálatában, becsü­letes munkájában, földi hivatása hűséges betölté­sében van az ő evilági tisztessége, ezzel ragyog- tatja fel Urának rejtett dicsőségét, s gyűjt magá­nak maradandó kincset az örökéletre. A KINCSNEK ÁRA VAN A földműves is, a kereske­dő is, mikor a kincsre rábuk­kant, eladta mindenét, amiie volt, hogy azt megszerezhesse. Ahol Krisztus Ür-volta drága­gyöngyként felragyog, fel kell számolni mindent, ami c Krisztus nélküli élethez tar■ tozik: bűnt, önzést, emberte­lenséget, szeretetlenséget. Mindazt hát, ami beárnyékolja a kincs, Krisztus uralmának ragyogását. Semmiképpen sem valamiféle aszkézisről, az élet megszegényítéséről van itt szó. Ellenkezőleg. Az élet meggaz­dagodásáról. A példázátbeli kincslelőkről nem azt olvas­suk, hogy összetört szívvel pa­naszkodik, hanem azt, hogy .afelett való örömében”. Mily sokan színvakok és a példázat képének ezt a ragyo­gó színét facetének, vagy leg­alábbis szürkének látják. Azt mondják: találkoztam Jézus­sal és most hordoznom kell, vállalnom kell ennek követ­kezményeit. Ezek a rettegő, riadt, szenvelgő „orrvérző” ke­resztyének. Minden valószínű­ség szerint nem drágagyön­gyöt, hanem hamisgyöngyöt találtak, nem Jézussal, hanem az Ördöggel találkoztak. Meg­figyelhető, hogy többet is be­szélnek a bűnről, mint az üdvösségről; az ördögről, mint Krisztusról. Inkább ördög-, mint Krisztushivők ők. A KERESZTYÉN EMBER ÖRVENDEZŐ EMBER mert felragyogott néki Krisz­tus. Az örvendező ember pe­dig új szívvel érez, és más szemmel néz körül a világban. A kincset talált földműves is bizonyára másképpen nézett ezután arra a földre, amely­ben a kincsre bukkant. A földben ezután is maradt még sok kő, hullott rá a munka verejtéke, talán számítását sem találta meg mindig a ter­mésében, mégis úgy tekintett végig rajta, ez az a szántó­föld, ahol megtaláltam a kin­cset! A kincsért változott meg számára a föld értéke. A keresztyén ember Krisztusért másképpen látja a dolgokat, az éle­tet, az embereket, a vilá­got, mint eddig. Krisz­tusért új értéket nyer szá­mára a világ, a munka, az ember, hiszen tele van a szíve örömmel, s min­denre meglelt kincse, Krisztus ragyogása, Isten országa fényében tekint. A képrejtvényben minden vonás, ábra, azért van, hogy végül is előtűnjék az, ami ben­ne a fő: az elrejtett kép. „Is­ten képeskönyve” e példázat­párjában is egy a fő, hogy felragyogjon az elrejtett kincs láthatóvá, felismerhetővé le­gyen Jézus arca, Jézusé, aki az Ür Krisztus! Gádor András HÍREK. — Böjt első vasárnapján az oitárterítő színe: lila. A vasár­nap oltári igéje I. Jn. 3,5—8; szószéki igéje: Mt. 16, 21—21. Délutáni igéje: Zak. 3,1—X- AZ EVANGÉLIKUS EGY­HÁZ FÉLÓRÁJA LESZ a Pe­tőfi rádióban 1961. február I9-én, reggel 8 órakor. Igét hirdet Zoltai Gyula budahegy- vidéki lelkész.- MISKOLC. Az egyetemes imahét alkalmából a diósgyő­ri és vasgyári evangélikusok, reformátusok és baptisták kölcsönösen hirdették az igét egymás templomában. Az imahéten át minden este két- két helyen tartottak istentisz­teletet. A záró istentiszteletet ez évben a diósgyőr-vasgyári evangélikus templomiban tar­tották Nagy-Miskolc 14 pro­testáns gyülekezeteinek rész vételével. Az igét Ráski Sán­dor református esperes, püspökhelyettes hirdette, a baptista lelkipásztor imádko­zott, Pásztor Pál evangélikus lelkész pedig záró oltári szol­gálatot végzett. Énekelt a bel­városi és az avasi egyesített református énekkar.- LELKÉSZI MEGHÍVÁS. A békéscsabai evangélikus egyházközség a III. számú (erzsébethelyi) lelkészi állás ra 1961. február 5-én tartott közgyűlésén egyhangúlag meg­hívta Beme Károly Mezőbe- rény, II. kerületi lelkészt. Az új erzsébethelyi lelkész beik­tatása február 26-án lesz.- KECSKEMÉT. Február 5-én a gyülekezetben Sikter András esperes szolgált. Dél­előtti istentiszteleten, az esti szeretetvendégségen pedig elő­adást tartott, majd „Vissza tekintés az 1960-as esztendő­re” címmel megemlékezett a gyülekezet az elmúlt év ki emelkedő egyházi eseményei­ről.- A LELKÉSZI MUNKA KÖZÖSSÉGEK ÉLETÉBŐL. A Borsód—Hevés egyházmegyei lelkészi munkaközösség feb­ruár 7-én ülést tartott. Szol­gáltak: ifj. Harmati Béla írás- magyarázattal és könyvismer­tetéssel, előadást tartott Pin­tér Károly: „A római katoli­cizmus ökumenikus szemmel címen, Virágh Gyula esperes ismertette a nagy hírű tudo­mányos kísérletet, a „lombik- terhesség”-ről és az azt tár­gyaló megnyilatkozásokról. Végül az egyházmegye lelké­szei beszámoltak az elmúlt esztendő negyedik negyedévi tervének teljesítéséről. A fejér—komáromi egyház megye lelkészi munkaközössé ge február 16-án ülésezett Bu­dapesten. Schulek Tibor dr, bevezető áhítata után Milán János igetanulmánya hangzott el, Készülés böjt első vasár­napja igehirdetésére címen. Ezután az esperes adott tájé­koztatót. Pálfy Mihály és Danhauser László: Szekta­problémáink elvi és gyakor­lati szempontból címen, Mol­nár Gyula: Böjti igehirdetés­sorozat címen tartottak elő­adást. Bohus Imre és Jakab Miklós sajtóbeszámolója után Sikter László tartotta meg a befejező áhítatot. — CSALÁDI HÍREK: — Születés. Brebovszky Gyula őrimagyarosdi lelkésznek és fele­ségének, Radnóti Ilonának fiú­gyermeke született. Neve: János Gyula. — Ezüstmennyegző. Pethő Dezső, diósgyőrvasgyári egyházközséghez tartozó perecesi szórvány presbi­tere és neje, szül. Laczkó Mag­dolna istentisztelet alkalmává1 ünnepelték házasságkötésük 25. évfordulóját. — Halálozás, özv. Fábry Vik- torné, született Kübecher Margit január 24-én csendesen elhunyt. A megboldogulttól a kezmaroki evangélikus templomban január 27-én vettek búcsút és kísérték ugyanezen a napon délután utolsó útjára a presevi evangélikus templomból, hogy hitvestársa mel­lé temessék. A megboldogult Kü­becher Albert főesperes leánya volt. „Atyám, akiket nékem ad­tál, akarom, hogy ahol én va­gyok, azok is énvelem legyenek.” Jn 17, 24. — Velky Béla ny. evangélikus iskolai igazgató, kántortanító 82 éves korában február 10-én Gyu­lán hosszú szenvedés után el­hunyt. A kondoros! templomban tartott gyászszertartás után feb­ruár 12-én, vasárnap helyezték őrök nyugalomra. Gyászolják: né­pes családja és rokonai. „Én di­csőítettek téged a földön . . Jn 17, 4. — Domonkos János, az acsádi leánygyülekezet volt gondnoka 84 éves korában elhunyt. Február 8-án nagy részvét mellett temet­ték el az acsádi temetőben. Az igaznak emlékezete áldott. „... és kövessen engem99 Máté 16, 21—27. Egyetlen régmúlt esemény, történés sem ismételhető meg, egyetlen elmúló pillanat sem tér többé vissza. Az élet törvénye ez a megcáfolhatatlan tény. Ha pedig ez igaz, akkor még in­kább áll a megismételhetetlenség erős törvénye Jézus Krisztus életére, váltságszerző szenvedésére és halálára. Egyszer s min­denkorra — mégpedig visszavonhatatlanul egyszer s minden­korra — szóló az az áldozat, amit a történelem egy meghatá­rozott időpontjában magára vállalt s tette ezt úgyannyira, hogy abban senki semmiféle részt nem kérhetett és soha nem is kérhet. Végzetesen^félreérti — épp az elmondottak miatt — a mai vasárnap igéjét az, aki a mindenképpeni szenvedés, a „kereszt” keresését látná a keresztyén ember, az egyház krisztusi élet­formájának. A kéresztet Krisztus már végighordozta a fájdal­mak útján. Végigszenvedte annak minden gyötrő kínját. Ezt az utat újra végig senki sem járhatja. Éppen ezért, amikor Jeruzsálem felé haladva, arra inti értétlenkedő tanítványait, hogy „Ha valaki jőni akar én utánam ... vegye fel az ő ke­resztjét és kövessen engem”, akkor a keresztviselésen egészen mást ért, mint ahogyan ezt mi általában érteni szoktuk. Arról van itt szó, hogy Jézus tanítványának felelősség- teljes életet kell élnie Isten és ember előtt. Olyan életet, amely tisztában van azzal, hogy személy szerint mindnyájunknak vannak feladatai ezen a világon. Vannak kötelességeink má­sokkal és magunkkal szemben. Ezek, lehet, hogy nem minden esetben jelentenek valami nagy „kényelmet”, sőt nem egy eset­ben egyenesen „keresztet” jelenthetnek a hátunkon. S bár­hogyan is legyen a dolog, mindig, minden körülmények között érvényes az előbb idézett krisztusi mondat, amit éppen annak a Péternek mondott, aki — talán éppen a maga kényelmét féltve — le akarta beszélni Mesterét embermentő munkájának végső következményeiről. Ma, böjt első vasárnapján, a Golgota felé haladó Krisz­tusra emlékezve, vegyük komolyan, amit ha nem is végső, de mindenképpen megtartandó intésként mondott tanítványainak, nekünk: ha követni akarjuk Öt, vegyük komolyan az életet, felelősséggel teljesítsük azt a feladatot, amire Isten hívott minket, azt a szolgálatot, amit Ö bízott reánk. v. OC<*»gÜg>äOg©6s4DSöe!>4Djfög>äC>§QS^ HÉTRŐL—HÉTRE AZ ÖRDÖG MUNKÁJÁNAK MEGRONTÓJA I. Ján. 3, 8. Ismét böjtben járunk. A régiek ezen a vasárnapon azt az evangéliumot hallgatták és tanulták, melyben Krisztus, az Isten Fia, az ige fegyverével legyőzi az ördögöt a pusztában. Róla szól a heti-ige. Az ördög munkájának lerontójáról. Az ördög munkája, hogy bűnt cselekszik és folyton bűnre csá­bít. Ezt csinálja a világ kezdete óta, már az ember bűnbeesése előtt is. Az ember nem az első ebben a dologban, nem a fel­találó, csupán az utánzó, a tanonc, akit Mestere irányít, akit persze nem lát és nem ismer, de aki mégis bensőleg képes őt megérinteni és irányítani. Az emberiség olyan mint a tenger, mely nem mozog magá­tól és hatalmas hullámait nem önmagától kapja, hanem a min­denkori vihartól, mely végigseper rajta. A vihar határozza meg a hullámok számát és irányát. A Krisztussal való közösségből lesz a jó akarat és a Sátánnal való kapcsolatból lesz minden, ami gonosz. Hazugság, gyilltossáá, háború (Jan. 8, 44.) és a sötétség minden más cselekedete. A cselekvés a legjobb nyomravezető. A legjobb nyomozó­kutya nem találja meg oly gyorsan és biztosan a tolvajt, aho­gyan cselekedeteink leleplezik, hogy Istentől vagy az ördögtől valók vagyunk-e? Heti igénk feltárja a bűn rejtett alapját és hátterét. Mind a jót, mind a gonoszt visszavezeti gyökeréig. „Aki a bűnt cselekszi, az ördögtől van.” Böjtben járunk. Evangélikus ember számára nem az a döntő, hogy mit eszünk, inkább az, hogy mit teszünk? A gyó­nás és úrvacsorázás időszaka ez mindenütt. A lélek böjtölésé­nek időszakaAz önvizsgálat és bűnbánat hetei. Vizsgáljuk hát meg cselekedeteinket, mert azok elvezetnek a gyökérhez. Megmutatják, mennyi közünk van még a hazugság atyjához. És induljunk meg hittel és bűnbánattal a kereszt alá, ahol Isten Fia lerontotta az ördög munkáit. Weltler Rezső NAPRÓL-NAPRA VASARNAP: PRED. 8, 8; JN. 10, 18. — Jézus győzött a bűn és halál felett, azáltal, hogy életét halálra adta. önmagának odaáldozását nem csupán a kereszten kell látnunk, hanem már akkor, amikor lelkében az elhatározás végbement és engedel­mesen meghajolt az Atya akarata előtt. II. Kor. 6, 1—10; Lk. 13, 10-17. HÉTFŐ: ZSOLT. 146, 7; II. KOR, I, 7, - Jézus Krisztus a mi igazságunk: Isten akaratát teljességgel betöltötte és igaz­ságát nekünk ajándékozta. Bűneinkért eleget tett helyettünk, ö a mi vigasztalásunk. Jak. 4, 1—10; Lk. 13, 18—21. KEDD: EZS. 55, 3; JN. 8, 26. — Kegyelem, hogy Isten szól hozzánk. Jézus Krisztusban mindent elmondott, ami üdvössé­günkért szükséges. Szóhoz engedjük-e jutni a bennünket meg­szólító Istent? Jak. 1, 13—18; Lk. 13, 22—30. SZERDA: JER. 27, 5; I. TIM. 4, 4—5. — A teremtett világ Isten hatalmát és jóságát hirdeti. Ajándékait nem érdemein­kért adja; minden, amit kapunk Tőle, ingyen kegyelem. Zsid. 4, 14-16; Lk. 1.3, 31-35. CSÜTÖRTÖK: V. MOZ. 30, 2; ROM. 6, 17. - A bűnös em­ber Jézus Krisztus által lesz új teremtménnyé. Megváltó kö­zelségében sem változik ugyan meg bűnös emberi természe­tünk, de megváltozik életünk mozgató ereje és iránya. Zsid. 12, 1-7; Lk. 14, 1—14. PENTEK: IV. MÖZ. 23, 19; I. JN. 2, 25. — Isten változha- tatlan hűségébe vetett bizodalmunk csak addig szilárd, míg hittel tekintünk Jézus Krisztus keresztjére. De bizodalmunk így akkor sem rendül meg, mikor a kikerülhetetlen testi el­múlással kell szembenéznünk: Isten nekünk az örök élet ígé­retét adta. Zsid. 2, 9—18; Lk. 14, 15—24. SZOMBAT: III. MÖZ. 20, 8; ROM. 8, 3. — Az evangélium elfogadásával új időszaknak k°ll kezdődnie életünkben. Isten­nek szeretete mint megszentelő erő formálja életünket. Mt. 12, 38-42; Lk. 14, 25-35. Szekeres Elemér — Jó megjelenésű, megbízható fiatal asszisztensnő, aki nem mos, nem főz, albérleti szobát keres. Cím a kiadóban. — Jó állapotban levő 4 regisz­teres harmónium eladó. Cím a ki- adóhivatalban. — Megbízható, leinformálható gyermekszerető középkorú sze­mélyt egy gyermek mellé gépesí­tett háztartásba házvezetőnőnek keresünk bentlakással. Cím a ki­adóhivatalban.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents