Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-02-19 / 8. szám
fcP. BÉRM. BP. «. 0 R S ZA G OS XXVII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 1961. február 19. ÄRA: 1,40 FORINT BUNBANAT Mai nappal böjt első vasárnapja köszöntött ránk. Négy hasonló vasárnap követi s mindegyik, mint emelkedő lépcsőfok, visz közelebb a nagyheti eseményekhez. Jellegét az a háromszáz esztendős énekünk fejezi ki, amely így kéz dödik: i,Jézus szenvedésedről Mostan elmélkednem, Erőt, áldást mennyekből Lelked adjon nékem.” Azoknak, akik túlságosan magukkal vannak elfoglalva, mondjuk, hogy böjt középpontjában nem mi állunk, hanem Jézus Krisztus. Akik a böjtöt önmegtartóztató szokásokban, aszketikus gyakorlatokban látják, azokat emlékeztetjük, .hogy, böjtben Jézus szenvedéséről van szó, nem a miénkről. Nem a mindenkori emberi szenvedés szimbóluma a böjt, hanem az értünk szenvedett Krisztus alázatos szemlélete. Akik megüresedett hagyatékot, a keresztyén- ség idejétmúlt formalizmusát látják benne, azoknak szólunk arról, hogy „elmélkedés” a böjt, elcsendesedés, belső csend, amely azzal a szelíd és halk hanggal telik meg, amit a próféta akkor hallott meg, amikor hiába kereste Istent a viharban, szélfüvásban, mennydörgésben. Ez a szelíd hang Róla beszél, aki nagyhét eseményei közül tekint felénk. Ettől a tekintettől magunkra eszmélünk. Ez a böjti bánat, a bűnbánat. jCZ isse hosszan értem el eddig a szóig, de kellett, mert rá szeretnék mutatni arra, hogy mennyire üres ez a szó, ha köznapian csak a hibák és botlások fölötti siránkozást értjük rajta s nem azt, amit különösen böjtben érteni teli; az értünk szenvedett Krisztus színe előtt való önesz- mélést, magunkra ismerést. Az a tekintet, amelyről a költő így ír: „Es rám néz, rám néz! Irgalmas egek! Jaj', hová fussak, hová legyek?! Vérzik-, vérzik a Krisztus.” —■ pőrére vetköztet. Az egyház megismeri Előtte önmagát s Isten gyermeke magára eszmél. A bűnbánat hát ez: újra meg újra rá kell eszmélnie, hogy mi a lényege. Voltak történelmi szakaszok, amikor az egyház és a keresztyén ember hitből fakadóan kellett végezzen sok olyan dolgot, ami nem a lényege, csupán csatolt, vagy preventív feladata volt. Így a betűvetés, ispotályszervezés, műveltségterjesztés, egyes tudományágak művelése stb. Aztán nagykorúsodott a világ, kikerült a gyámkodás alól s átvette hivatását a nyomdász, az orvos, a pedagógus, a tudós. A bűnbánatban nemcsak az rejlik, hogy meg kell siratni, amit ezen kísérő feladatok közül rosszul csinált az egyház (ma isszuk igazán csak a levét), hanem meg kell vallani, hogy nem is tartozik a lényegéhez. A bűnbánót így rávezet arra is, hogy mit nem kell megsiratni. A lényege pedig: hirdetni a bűnbocsánat evangéliumát — s ez nem is kevés. Bár futná az egyház erejéből, hogy ennek a kizárólagos feladatának maradéktalanul eleget tegyen. Mert ez nem egyszerűen az alkalmak kérdése, hanem megértés — nemcsak megértés, hanem fel- készültség — nemcsak felkészültség, de kifejezni tudás szóban és cselekvésben — nemcsak kifejezni tudás, de mindenekfölött hit. engedelmesség és hűség kérdése. Csak ezután jön, mint sokadlagos kérdés, az alkalmak kérdése. A bünbánat ez is: levetkezni a régit. A gátlásokat, félelmeket, megüresedett beidegzettségeket — a nagykon- stantinuszi népegyház pózát, az elölülés igényeit, a kedvezés magátólértődöttségét, a megnyilatkozások tekintélyigényét s a többit. S bizony a levetkezendö régihez tartozik a polgári társadalomhoz igazodó egyházi módszerek sokasága is, ha mégoly megszokottak és beidegzettek is. A legtöbbje visszahúzó erő. Magát az egyházat gátolja abban, hogy megtalálja helyét történelmi helyzetében. IJért a bűnbánat ez is: megtalálni a helyünket. Uralkodó ■ egyházból szolgáló egyházzá válni s a szolgálat által megszerezni a hitelképességet. Más szóval: korszerűen élni az evangéliumot. Van egy biztató kötelezésünk az evangélium hirdetésére: „állj elő alkalmas és alkalmatlan időben”. Megdöbbentő, hogy vannak az egyházban olyanok, akik az „alkalmatlan időre” központosítanak s egyben összetévesztik a provokativ módszerekkel. Holott jelentősen észre kellene vennünk azokat a kérdéseket, amelyeket feltesz a világ az egyháznak s ezek oly átfogó kérdések, amelyekhez fogható méretüeket eddig nem tettek fel r keresztyénségnek. Jobb volna ezekre az „alkalmas időkre összpontosítani. Mert a helyünk ott van, ahol szolgáin' UuLunk. Koren Emil A böjtről és a — LV/THER NYOMÁN — Luther Márton 1537 február 18-án, böjt első vasárnapján Máté ev. 4:1—11. alapján prédikált SchmalkaJdenben. Prédikációja elején szóvá tette, hogy az akkori lelkészek Krisztus böjtöléséről nem helyesen prédikálnak. Krisztus megkísértetésének a történetét azért olvassák böjt I. vasárnapján, mivel ilyenkor a pápa egyházában 40 napig böjtölni szokás. Csakhogy Jézusnál nem ilyen magunk választotta böjtölésről van szó — mondotta Luther. A vallási böjtöt ugyanis nem nyomorúság és nem isteni parancs követeli meg. A böjt alapja a hamis bizakodás vallási „jó cselekedeteink"-ben. Jézusnál viszont olyan böjtölésről van szó, amilyenre rákényszerül az ember. Krisztus az ilyenfajta böjtölést úgy magyarázta, hogy az gyászolás és szenvedés, melytől az ember szívesen szabadulna. Nevezetesen ezt mondta (Máté 9:14. köv.): „A lakodalmas emberek nem szenvedhetnek addig, amíg a vőlegény náluk van. Ugyanúgy, nem böjtölhetnek az én tanítványaim sem, amíg én velük vagyok. De fognak még éppen eléget böjtölni, amikor én már nem leszek az övék”. Krisztus azért böjtölt a pusztában, mivel ott egyszerűen nincs mit enni. A pusztában Krisztus kénytelen böjtölni. Tehát nekünk nem kell a böjtölésről prédikálnunk. Ellenben igénk alapján inkább azokról a kísértésekről kell szólnunk, melyet Krisztus legyőzött érettünk, hogy azokat mi is hasonlóképpen győzzük le. 1. AZ ELSŐ KÍSÉRTÉS lényege az, hogy az ember varázslás útján, munka nélkül szerezze meg kenyerét. Jézus ezt a kísértést Isten igéjére utalással győzi le. Isten igéje pedig azt mondja, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. Isten akaratával ellenkezik tehát, ha valaki másnak a munkájából akar élni (ezt a tőkések ma se értik, s mégis ők akarják a „keresztyén társadalmat” megvédeni). 2. A MÁSODIK KÍSÉRTÉS lelki természetű. Miután Jézus Isten igéjével győzte le az első kísértést, most az ördög úgy tesz, mintha ő az Isten igéjével egyetértene. Nevezetesen, idézi a szentírást, s így akarja Jézust félrevezetni. Luther szerint így jár el azóta is a szakadárok fényes ördöge: Isten Igéjével próbálja Űr Jézus Krisztus! Te azért jöttél erre a világra, hogy megsemmisítsd az ördög hatalmát. Dicsőítünk Téged, hogy feladatodhoz mindvégig hűséges maradtál, s szenvedni, küzdeni és meghalni is kész voltál azért, hogy megszabadítsd a világot a sátán gonoszságától. Könyörgünk, óvj meg bennünket attól, hogy mi magunk, egyházadban Simon Péterhez hasonlóan, helyt adjunk akár csak egy pillanatra is ördögi kísértéseknek és másokat is megkísértsünk. Őrizz meg minket különösen attól, hogy az egyház alapkövét ne Tebenned, értünk meghalt Üdvözítőnkben lássuk, hanem bűn és erény között ingadozó, gyarló emberekben. Segíts meg jó igyekezetünkmegtéveszteni az embereket. Luther szerint az ördög így gondolkodik: „Ti keresztyének mindent elviseltek az igéért. Nos, itt az ige! Meg van írva: Az Ö angyalainak parancsolni fog felőled és azok a tenyerükön fognak hordozni, nehogy lábadat a köbe üssed.” És elsikkasztja ezeket a szavakat: „minden te utadon”, vagyis mindenütt, ahová küldettél. Hogyan védekezzünk az ilyen veszedelmes kísértés ellen? Szükséges, hogy biztosan meg tudjuk állapítani, vajon helyesen, vagy hamisan idézik-e Isten igéjét. „Tehát nem szabad rögtön megrémülni, ha a rajongók és szektások. rád rontano.k ezzel a kisértéssel: Itt van az írás, itt van az Isten igéje! Ellenben az Írással állítsd szembe az írást, ahogyan maga Krisztus cselekszik itten.” „Az olyanoknak, akik az írást hívják segítségül és vele akarják hazugságaikat erősíteni, azt kell tehát válaszolni: Nem, nekem az nem elég, hogy szerinted Isten igéje melletted szól. Arra is ügyelni kell, hogy az ember Istent ne kísértse. Még ha Isten. igéje is lenne, amit előhozol, lehet, hogy valamit elhagysz belőle, vagy hozzáteszel valamit. Ezért mindenek előtt lássuk, vajon helyesen használod-e!? Mert a mi Űristenünk nem. fog azért megharagudni., hogy ha én az Ő szavát nem úgy fogadom el, ahogyan azt te idézed és magyarázod! Az Isten igéjével Luther szerint a lelkiismeretet az ördög szörnyen fel tudja dúlni, és meg tudja téveszteni. „Mert az egyszerű ember, akit különösebben nem tanítottak ki Isten igéjére, hogyan is tudna védekezni, amikor ezeket a hivalkodó nagy szavakat hallja: »Isten igéje«, »Isten neve«, »Isten dicsősége«, stb.? Ezért itt Isten sürgős segítségére van szükség: hivő és hűséges prédikátorokra, vagy pedig Szentlelkének különös sugálla- tára, hogy övéit megtartsa.” 3. A HARMADIK KÍSÉRTÉSE a Sátánnak magán a valláson keresztül támadja meg az embert. Azt mondja: „Mindezeket néked adom, ha leborulsz és imádsz engemet.” Tehát a kísértés itt magában az imádkozásban rejlik; imádkozással, térdeplésekkel, liturgiával, istentiszteletekkel, templommal, s az egyházzal magával törni világuralomra, hatalomra, gazdagságra és dicsőségre. Luther szerint a pápás egyben, nemes elhatározásainkban, hogy minden szavunk, cselekedetünk és egész éledünk a tiszta igazságot szolgálja. És mert keresztyén életünk igazsága a szeretet, könyörgünk Hozzád tiszta szere tetért, hogy embertársaink és népünk javán odaadással munkálkodni mindenkor legszentebb hivatásunknak tekintsük. Őrizz meg bennünket a munkátlanságtól. Ne engedd, hogy békétlen szívvel békétlenséget szítsunk az emberek között és a népek között. így vezérelj bennünket örök célunk, a Te dicsőséges országod felé, Tehozzád, ó Urunk és megváltónk, aki szenvedtél és meghaltál a mi bűneinkért. Ámen. ház ebben a kísértésben tökéletesen elbukott. A pápa tagadja, hogy Krisztuson kívül közbenjáróra nincs szükség. Elrendelte, hogy Szűz Máriát és a szenteket kell a hívőknek imádságukban segítségül hívni. Azt tanítja, hogy emberi igazságosságra, szerzetesi szabályokra, vallási cselekedetekre és búcsúkra bízzuk magunkat. Kiforgatja az evangéliumot. Meghamisítja a szentségek használatát. Gúnyt űz a bűnök bocsánatából. Miképpen lehetséges mindez? Emiatt az ígéret miatt: „Mindezeket néked adom!” Vagyis: Én, a Világ Ura, veled leszek, és minden vagyon fölött néked adom az uralmat Csak ezt kívánom: tanítsad képmutató módon azt, amit összehazudoztatok, és hagyd el a Krisztus-hitet! Csinálj rendeleteket, szabályzatokat és szerzetesi előírásokat a Krisztus-hittel ellentétben, és mondd azt, hogy ez az Isten igéje és ez az egyház feladata. Csinálj úgy, mintha ott lenne az egyház, ahol Isten igéjét száműzték. Próbáld meg Krisztustól elvenni az ő papi mivoltát. így imádj engem. s én ezért neked kivételes jutalmat adok. Nevezetesen: dicsőséget gazdagságot és hatalmat császárok, királyok és minden földi nagyság fölött. Ezenkívül az igazságosság és a szentség hírnevét. Úgyhogy még a legkisebb szerzetestől is félni fognak a legböl- esebbek és leghatalmasabbak is. Azok, akiket te elismerni méltóztatol, viruljanak, éljenek bőségben és legyenek ők a szentek. Akiket, pedig elátkozol, azok pusztuljanak. Tisztelj engem ájtatosan aranynyal és ezüsttel, hatalommal és dicsőséggel. Mert én, én vagyok az ilyen javak istene, s én azokat neked adom. Ha így én leszek a te istened, nincs többé szükséged Isten igéjére.” .„Rettenetes, milyen mélyre süllyedtünk!” — kiált fel Luther. Nem annyidé ez, mint Istent az ö trónusáról letaszítani, s az ördögöt ültetni helyébe? Ezt a szörnyűséget a mi édesanyánk, az egyház eltűrte. De az evangélium — reméljük — ennek csakhamar véget fog vetni. Krisztus az ördögnek ezt mondja: „Eredj el Sátán!” Es most az egyház is ezt mondja az evangélium prédikálása által, miután felismerte az ördög hatalmát. Isten igéje meg fogja ölni, „a bűnök amaz emberét” (II. Thess. 2:3—8), aki nem- csupán kívül, az Isten temploma előtt, hanem magában „Isten templomában” ül. Meg fogja ölni öt „Krisztus szájának lehelete”. Most már éppen ez az evangélium hadakozik a hamis imádat és a hamis engedelmesség, a hamis istentisztelet ellen, és mondja Krisztussal együtt; „A te Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” Akkor imádod Istent lélekben és igazságban, ha benne bízol az evangélium ígéretei szerint, és hiszed, hogy Isten a te Atyád, egyedül Krisztus által. Neki pedig akkor szolgálsz, ha megteszed, amit Isten neked hivatásodban megparancsolt és ezzel vagy elfoglalva. Nem azért, hogy emiatt üdvözülj, hanem hogy Istent dicsőítsed, és másoknak használj.” Ilyen formán prédikált Luther Márton 1537 böjt első vasárnapján. Tanulhatnak belőle a mai keresztyenek is. IMÁDKOZZUNK Önmegtagadó böjtölés Isten szeretetéből minden évben ránk köszönt böjt. A böjt minden napja a golgotái áldozat felé haladó Isten Fiára emlékeztet. Jézus Krisztus váltsághalálával felszabadított bennünket bűn, halál, ördög hatalma alól. Most már felszabadultan, Isten teljes bocsánatát elnyerve, új életben járhatunk. Tartalma szerint az igazi keresztyén böjt tehát nem más, mint komoly és mély önvizsgálat. Naponként kell az Ige megítélő és felszabadító hatalma alatt mérlegre tenni életünkét: kik vagyunk, milyen lélekkel szolgálunk, van-e elegendő hitünk és reménységünk annak a jő munkának az elvégzésére, melyet Isten yár- tőlünk?! - - ,. - ~ Önmegtagadó életet kíván Jézus. „Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát” — hangzik felénk igényé. (Mt. 16; 21.) Keresztyén emberek igen gyakran félreértik ezt. Ez a félreértés életünkben két vonalon jelentkezik. Az egyik az, amikor csak beszélünk önmegtagadásról, s ha közelebbről belenéznek életünkbe, kiderül, hogy legalább olyan önző, sőt némely vonatkozásban még önzőbb az életünk, mint a többi emberé. A másik félreértés, ami • különösen kísért, hogy annyira, sikerül „önmegtagadó”, „lemondó” életet élnünk, hogy elszakadunk az élettől, ettől a világtól, az emberektől. Nyilvánvaló, hogy nem ezt az „ön - megtagadást” kívánja tőlünk a mi Urunk, az a Jézus Krisztus, aki annyira szerette ezt a világot, és annyira igcnelte az ’életet. Hiszen Ö maga így mondta: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővöl- ködjenek.” Az Igének ez az igénye: „tagadja meg magát”, azt jelenti, hogy ne tegye á bűnt, a rosszat, mert Ö azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye. Erről beszél a levélbeli ige. (I. Ján. 3. 5—8.) „Ö azért jelent meg, hogy az ördög munkáit lerontsa.” Ez a szó, hogy „megjelent”, a mi számunkra nem csak ajándék, hanem feladat is. ö nem csak azért jelent meg, hogy bűneinkre bocsánatot adjon. Ez a bocsánat követkézmé - yekkeI jár, a magunk számára feladattá válik. Azt jelenti, hogy ne csak a gonoszt lássuk és küzdjünk ellene, mely az életet, életünket megrontja. Kiizdjünk a jóért is, mely az életet szebbé és boldogabbá teszi! Krisztus Golgota felé vezető utjának a vége áldozat. Alikor igazi a böjt, ha átragyog a mi szolgálatunkon is az áldozat — minden életért! if j. Blázy Lajos
