Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-12-24 / 52. szám

AZ EMBER A KARÁCSONYBAN Ä karácsonyi történetbe beletartozik az ember is. Ez a mondat első hallásra fölös­legesnek látszik, mert magá­tól értetődő. Hiszen karácsony­kor minden az emberért van. Karácsony éppen Isten em- berszeretetének fényes jele s legbeszédesebb vallomása: Is­ten emberré lesz, hogy kö­zöttünk lakjék s mi részesei lehessünk az ö dicsőséges életének. Hogyne tartoznék hát bele a karácsonyi törté­netbe az ember? Az ember azonban nemcsak fgy: mint Isten szeretetének tárgya tartozik bele a kará­csonyba. Hanem beletartozik úgy is, mint akit ez a szere­tet megragad és a szolgála­tába állít. Erről a megraga­dott és talpra állított kará­csonyi emberről szeretnénk most néhány gondolatot el­mondani. 1. KARÁCSONY MINDIG ŰTRAKELÉS. — A karácsonyi esemény, amiről angyalok adtak hírt egykor Betlehem mezején, mozgósítja az em­bert. Az első karácsonyi éj­szaka igazán nem volt az az andalító „Csendes éj”, ami­nek mi azt elnyárspolgáriaso- dott ünneplésünkkel elképzel­jük, s amivé ténylegesen is tettük: elmerengés a kará­csonyfa-gyertyák szelíd láng­jában, csillagszórók sziporká- zásában. Egy kis megilletö- dött hangulat, egy kis kalács és gyantailiat, egy kis elpi- henés a családi körben. Mind­ez magában nem hiba, de ez még nem karácsony. Az első karácsonyi éjszaka akkor ott Betlehemben csupa mozgal­masság volt és csupa izga­lom. Angyalok hirtelen meg­jelent serege, a szívet meg­remegtető mennyei üzenet Is­ten nagy tettéről felserkenti és talpra szökkenti a pászto­rokat. Elröppen szemükből az álmosság, nem maradhat­nak egy percig sem nyugton. Felkerekednek, útra kelnek, hogy végére járjanak a dolog­nak: a beszédnek, ami meg­lett — az angyali szózat sze­rint — akkor éjszaka Betle­hemben. S a pásztorok elin­dulnak „nagy sietve” az üze­net nyomába. Elmarad mö­göttük a nyáj, a pásztortűz, a csenény szélóvott mene­déke Meg sem állanak egé­szen Betlehemig. Karácsony mozgalmas éj­szakájának döntő eseménye persze az, hogy ÚTRA KELT MAGA AZ ISTEN. Hosszú, nagy útra indult: Mennyből a földre, égi fényességéből ide hozzánk. „Menjünk el egé­szen Betlehemig...” mon­dották a pásztorok. Isten sok­kal előbb azt mondotta: Men­jünk el egészen az emberig. És Isten megérkezett az em­berhez és azóta Isten nincsen az ember nélkül s az ember sincsen Isten nélkül. S mint mikor vízbe dobott nagy kő hullámot ver s az egyre to­vább gyűrűzik, a karácsonyi esemény is egyre szélesebb körökben gyűrűzik: Jeruzsá­lem vesz róla először tudo­mást s méhkasként felboly- dul Heródes udvara — Nap­keletről jött furcsa idegenek hozzák s viszik hírét —, ti­zenkét tanítvány indul útnak a szélrózsa minden irányába, ■— mígnem elérkezik kará­csony hullámverése a föld szélső határáig. A keresztyén- ség e naptól számlálja esz­tendeit. Isten akkor „általános mozgósításra” adott pa­rancsot mennyei seregei­nek: a béke, a szeretet s az élet hadjáratára a bűn, a gyűlölet s a halál hatal­masságai ellen. A kará­csonyi nagy mozgalomban nem maradhat tétlen az sem, akiért mindez törté­nik: az ember. 2. A KARÁCSONY MIN­DIG MEGÉRKEZÉS. — A pásztorok eljutnak Betlehem­be s megtalálják az istállót, a jászolt s benne a gyerme­ket Vagyis azt, amit nekik az angyalok megmondottak, sem többet, sem kevesebbet. Ez a jele annak, hogy Isten cselekedett, s annak, hogy mit cselekedett: Ütra kelt s meg­érkezett az emberhez. Beszé­des jel ez, ide kell nekünk is megérkeznünk. Ahhoz a vaskos és kézzelfogható való­sághoz, amit az istálló és a jászol, -a pólya és a gyermek jelent. S ezt a jelet kell egy­bevetnünk a karácsonyi üze­nettel: Született nektek ma a Megtartó... Valaki valaha is csak egybevetette ezt az üzenetet ezzel a jellel, elál- mélkodott és elcsodálkozott, mint a betlehemi pásztorok is. MI A JELBŐL MÉG ANY- NYIT SEM LÁTHATUNK, mint a pásztorok, akik lát­hatták a jászolt és a gyer­meket. Nekünk csak a pólyája maradt: egy könyv, a BIBLIA. Mert ez a pólya és a jászol — mondja Luther —, amibe Krisztus el van rejtve számunkra. Angyalok szavát sem hall­hatjuk; emberek hirdetik gyarló szóval a karácsonyi üzenetet. Mégis, nem ke­vésbé a miénk karácsony egész drága ajándéka: Megérkezett hozzánk az Isten Jézus Krisztusban, itt van velünk egész közel és emberi módon. 3. A KARÁCSONY MIN­DIG ÚTONLEVÉS. - A pásztorok azután, hogy meg­találták a gyermeket, akiről az angyali üzenet szólt, visz- szatértek a nyájhoz. Talán hajnaiodott, mire visszaértek. A szent éjszaka mindenesetre elmúlt s kezdődött az új nap. Olyan mint a többi, és mégis más. A pásztorok szívében ott zengett az üzenet. Ezért ma­gasztalták és dicsérték az Is­tent. Nem élményeikről és érzelmeikről számoltak be, amikor hírt adtak a csodá­latos éjszakáról, hanem arról, amit láttak és amit nekik megmondottak. Az üzenetről szóltak és a jelről, amit Is­ten adott. Vagyis arról, amit Isten karácsonykor cseleke­dett. Később az apostolok is arról számoltak be hallgatóik­nak, amit láttak és hallottak. Tanúk voltak, Isten ember­mentő szeretetének tanúi. Hírvivők lettek, a karácsonyi békesség üzenetének hírnökei. Mert a karácsony óaxwüe- vés: a karácsonyi emberek fáradhatatlanul járják a világ országútját a karácsonyi üze­nettel. Magukkal viszik ezt a jó hírt ahová csak a lábu­kat beteszik. Ügy tűnik, az emberiségnek talán még soha nem volt annyira szüksége a karácsonyi emberekre, mint napjainkban. Ha kezünkbe vesszük az újságot, a földnek szinte minden táján fellob­banó háborús tűzfészkek rőt fénye villan a szemünkbe. Kongó, Angola és Domi­nika, Laosz és Algéria. El­nyomás és népirtás, fegy­verzaj és emberi jajszó, vér­ontás és szenvedés. S ne vél­jük, hogy mindez kevéssé érint minket, mert távoli tá­jak tűzvészétől piroslik csak a látóhatár. Nagyon is köze­lünkben szövögetik újabb vi­A természet a tavaszi meg­újulást várja, mi Krisztust, aki — boldogító hitünk sze­rint állandóan jön felénk. Ádventi időben úgy közeledik, mint a várva-várt naptáma- dat. Világosságot ad Isten az ő népének a megígért Messiás születése által, lelki világos­ságot. A nagy ádventi próféta, Ézsaiás, könyve végén maga biztatja népét: „Nem a nap lesz néked többé nappaU vilá- gosságöd, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Ür lesz néked örök vilá­gosságod, és Istened lesz ékességed. Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el...” (Ézs 60, 13—20.) S ha most előre lapozunk az újtes- támentumba, ott egy ujjongó szív mélyéről feltört hálaadó és örvendező éneknek Istent dicsőítő magasztos versszakai és sorai között ezt az ének­sort találjuk: Meglátogatott minket a naptámadat a ma­gasságból”. (Lk 1. 78.) Az új revideált bibliafordításban már nagy betűvel áll ez a szó: Naptámadat, az új kato­likus újtestámentam pedig azt mondja: Meglátogatott min­ket a magasságból Fölkelő. ELGONDOLKOZOM ezen: Krisztus a Naptámadat, a magasságból Fölkelő. Isten dicsőségéből jött elő, kelt föl és indult messze-mesz- sze útra, — Földünkre. Jászol­lágégés terveit azok, akik már kétszer romlásba döntötték a mi népünket is — kétszer egy nemzedéken belül! A keresztyén gyülekezet ebben a fenyegetett világ­ban jár a karácsonyi béke­üzenettel, És éppen arról lehet megismerni az iga­zán keresztyén gyüleke­zetét, hogy ezzel a kará­csonyi békeüzenettel jár a világban! MÁRIÁRÓL, JÉZUS ÉDES­ANYJÁRÓL azt jegyezte fel Lukács evangélista, hogy „megjegyezte és a szívében forgatta” a karácsonyi üze­netet, amit a pásztoroktól hallott. Az egyház ősi hagyo­mánya Máriában a Megtartó első hívét, az egyház, a ke­resztyén gyülekezet első kép­viselőjét és megjelenítőjét látta. Mélyértelmű jelkép ez, csak az értheti meg a kará­csonyi evangéliumot, aki azt befogadja az életébe, magával viszi, a hétköznapjaiba. Ki­próbálja: él vele és él belőle. Mert ebből a jó hírből, hogy Isten egészen közel jött hoz­zánk a betlehemi gyermekben s azóta velünk lakik és ve­lünk jár, lehet élni s ennek az örömhírnek az erejével és világosságával lehet szolgálni az emberek között. Így tartozik bele — így is beletartozik — a karácsonyi történetbe az ember. Az útra kelt és megérkezett, s úton levő — az álmélkodó és ör­vendező, az üzenetet szívében forgató s Istent magasztaló, a békesség üzenetével szol­gáló ember. Mindannyian be­letartozunk, ha meghalljuk a jó hírt s annak hírnökéül szegődünk. '<■ • Groó Gyula Egyházaink New Delhi-i küldöttségét az Egyházak Világtanácsa 3. nagygyűléséről való hazaté­résük alkalmából Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke feleségével együtt ebéden látta vendégül a Margitszigeti Nagyszálló­ban. A delegáció tagjain és a házigazdán kívül evangéli­kus egyházunk részéről részt vett az ebéden D. ür. Vető Lajos püspök, az Állami Egy­házügyi Hivatal részéről Mik­lós Imre elnökhelyettes, Ve­res Pál osztályvezető és Grnák Károly csoportvezető. A barátságos, meghitt lég­körű együttléten a New Del­hi-i magyar delegáció tagjai mondották el elsősorban New Delhi-i tapasztalataikat és él­ményeiket. bölcsőben született és testvé­rünkké lett. Rajta tündöklik Isten minden dicsősége, és bennünket mindig teljesebb világosságra akar vezetni Is­ién általa. Rövid a földi nap útja így karácsony táján, rö­vid a mi életnapunk is, de az Ö napja soha le nem ül­dözik. Egyszer, amikor ki­huny életünk világossága, ö lesz örök világosságunk. Min­den karácsonykor újra felkí­nálja magát nekünk. VAN ZAKARIÁS ÉNEKÉ­NEK egy záró akkordja. Azért is megjelent a Naptá­madat a magasságból, hogy .. . „lábunkat a . békesség útjára igazgassa”. Olyan útra, melyen haladva — mint az útonjárók — meg nem szűnünk ma­gunk is békességet munkál­ni, szerezni ember és ember között, a világ népeinek fel­világosodott millióival együtt, hogy békében, örvendetes, mindig több áldást hozó le­gyen a földi élet s boldog legyen minden ember hol­napja. Darvas Szilárd, az ez év elején hirtelen elhunyt nagy humoristánk önéletrajz című írásában elmondja, hogy öt­ven évre szóló szabadsága! letölteni, — mert éppen nem volt jobb lehetőség — ide utaltatta be magát a Földre, a történelemre néző ablakok­kal. Nagyon sok volt a „rumli”, elég fárasztó üdü­HÍREK — Advent 4. vasárnapján az oltárterítő színe: lila. A vasárnap oltári igéje: Jn 3, 25—30; szószéki igéje: Jel 19, 6—8. Délutáni igéje: Zsoltárok 100. A KARÁCSONY IGÉI: Karácsony mindkét napján az oltárterítő színe: fehér. Karácsony ,1. ünnepének oltári igéje: Jn I, 14—18; szó- széki igéje: Rm 5, 18—21. Dél­utáni igéje: Mik 5, 2—5/a. Karácsony 2. ünnepének oltári igéje Jn 13, 34—35; szó­széki igéje; I Jn 4, 9—16. Dél­utáni igéje: Ezs 49, 13—16/a. — A LELKÉSZI MUNKA­KÖZÖSSÉGEK ÉLETÉBŐL. A Nyugat-Békési Egyházme­gye ez évi utolsó lelkészt mun­kaközösségi ülésének prog­ramján Székács Sámuel „Az Apostoli Hitvallás eredete és kialakulása”, ifj. Zászkaliczky Pál „Jézus és az Ótestamen- tűm”, valamint Bodrog Mik­lós „A vallás keresztyén kri­tikája” című dolgozatai sze­repeltek. Utóbbi a békefront időszerű kérdéseiről is be­számolt. — A Borsod—Hevesi egy­házmegye lelkészi munkakö­zössége december 12-én tar­totta ez évi 9. munkaülését Miskolcon. Virágh Gyula es­peres I Jn 1, 5—9. alapján tartott igetanulmánya után „A vallás keresztyén kriti­kája és értékelése” címen Pintér Károly dolgozatot, Pintér Károlyné pedig korre­ferátumot hozott. Harmati Béla „Pásztoroló szolgálatunk áttekintése” címen tartott előadást. Az egyházi lapok novemberi számait Turmezei Sándor értékelte. Irodalmi és kulturális tájékoztatót Völ- gycs Pál adott. Ezután az es­peres egyházkormányzati dol­gokról számolt be. Végül Pász­tor Pál záróáhitatot tartott. * —' Harmonium olcsón eladó. Puskin u. 22. Trafik. — Harmóniumok speciális javí­tása garanciával. Adás-vétel. Fo- korny Pál, Bp. IV. Komjáth u- 120. Telefon: 493—017. — Szakadt, régi Xrhabundák újjáalakítása legújabb modellek szerint. Szőrmebundák alakítása, javítása. Bart szűcs, Bp., VH. Le­nin krt. 23. udvarban. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Saltóosztályanak lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és Kiadót Gádor András Szerkesztőség és kiadóhlvatai: Budapest. VIII. Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 142—887 Sajtóosztályt telefon: 142—074. Előfizetési ára egy évre 60. — Ft. fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomtatott 7265/2 — Zrínyi Nyomda, Bp. lés ez itt, dehát mindig arra gondolt, hogy majdcsak lete­lik az ötven év. Két évvei lépte túl „szabadságidejét”, ötvenkét éves volt, amikor meghalt. Amit ironikusan megírt, abban talán nem is önmagát, hanem a földi élet sok nehézségeire és körülmé­nyeire keserűen panaszkodó embertársait akarta jellemez­ni. Az ő élete hajója szépen és könnyedén siklott a humor vizein. írásaival tanít és el­gondolkoztat. Akárhogyan is kerültünk ide s bármi nehezí­ti hétköznapi életünket, kará­csonykor örvendezzünk a lel­ki Naptámadatnak, Krisztus­nak, s énekeljünk a XI, szá­zad ősi antifónájával: „Ö jöjj, ó jöjj, Naptámadat. És hozd vigasztalásodat: Űzd el a sötét éj ködét És vesd el minden félelmét!” KARÁCSONY KÜLÖNBEN IS az éneklés ideje. Sokfelé szokásban van, hogy gyerme­kek „kántálnak” a rokonok és hozzátartozók ablakai alatt. Fölzeng a család együt­tes éneke a karácsonyfák tö­vében, meleg otthonok mé­lyén éppenúgy, mint zsúfolt templomok ünnepi gyüleke­zeteiben. Aki pedig énekel, az nemcsak régen élt hivő lelkek ünnepi érzéseit zendíti meg, hanem szárnyalóvá teszi a szíve felfelé törő tiszta ér­zéseit is. Ne maradjon ki karácsonyi énekünkből soha ez sor: „Ö jöjj, ó jöjj Naptá­madat, És hozd vigasztalá­sodat!” Pásztor Pál „Ó jöjj, ó jöjj, Naptámadat“! Örüljünk és örvendezzünk • • • Jelenések 19, 6—8. A dicsőséges Krisztus érkezését hirdeti Advent 4. vasár­napjának szent igéje. Urunknak ez a másodszori - most mar nem szolgaként, hanem dicsőséges királyként való visszatérése, Krisztus megváltó művének teljességrejutását, végdiadalát hirdeti. Felragyog az „örök napfény”, Isten teljes győzelme bűnön, halálon és az ördög megrontó hatalmán. öt köszönti ezért Gyülekezete is így: „örüljünk és örven­dezzünk és adjunk dicsőséget néki...” Ezzel az örömmel siet a Gyülekezet megváltó Ura elé, hogy ezután mindig csak Neki, mindig csak Róla énekeljen. Ebben az örömben nem húzódik meg káröröm, a legyőzött bűn és áldozatai iránt, mert ezt az örömöt a Gyülekezet csak Neki szánta, csak Neki tar­togatta: üdvössége Fejedelmének! A beteljesülés öröme ez. Reménységünk vége. S itt halkuljon már el az emberi szó, mert igen, ez az öröm: az üdvösség! A menny öröménekével így ölelkezik össze a földi Gyüle­kezet hálaéneke. S így tölti be ez az ujjongó örvendezés az egész Mindenséget. Végső örömünk mai záloga: Karácsony. Ádvent utolsó vasárnapja a tekintetünket messze előrevetítette az üdvösség örvendezése felé. S hogy mi ma abban reménykedhetünk, hogy ehhez a végső örömhöz elérkezünk, ahhoz a bizonyosságot ka­rácsony ténye, Isten Fiának testetöltése adja. Ma este a vilá­gon ezerfelé kigyulladnak a karácsonyfák gyertyái. Ma este a világ karácsony örömhírétől lesz hangos: „Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen, mert született ma a Megtartó, ki az Űr Krisztus... Isten népének öröme itt kezdődik el, innen táplálkozik ma. Karácsony Gyermekében kezdte el Isten üdvösségszerző,- megváltó munkáját s folytatja a Kereszt és Húsvét diadalán át, Urunk utolsó eljöveteléig. S bár a lábunk még itt jár a földön, földi gondok és földi örömök között: karácsony, a menny örömének kezdetét már ma nekünk adja! Bár a szí­vünk ma, földi békesség után kiált; reménységgel telhetik meg életünk, hiszen karácsonykor Isten a menny békességét és örömét a földre hozta le egyszülött Fiában. A menny öröme már ma a miénk karácsony egyszerű Gyermekében; higgyük, miénk lesz az üdvösség is Krisztus dicsőségében: örüljünk hát és örvendezzünk! Csizmazia Sándor Isten karácsonyi ajándéka Rom. 5, 18—21. Régi szép szokás, hogy karácsonykor az emberek ajándé­kokkal igyekeznek örömöt szerezni egymásnak. Sokszor igen bensőséges és megható családi jelenetek keretében szokott ez történni. Karácsonyi örömünk és ajándékozásunk azonban akkor lesz keresztyén, ha a sok kedves családi és rokoni ajándék között nem feledkezünk meg Isten legdrágább kará­csonyi ajándékáról: az ő egyszülött Fiáról, akit atyai szere- tetéből, valóban ajándékul küldött az egész világ számára (Ján. 3, 16.). 1. Hogy mi keresztyének Istennek ezt a drága karácsonyi ajándékát kellőképpen értékelhessük, mai igénk figyelmeztet bennünket arra az állapotra, amelyben az ember az első kará­csony előtt volt. Ez az állapot hasonló egy lépcsőhöz, amely­nek fokai lefelé, a mélybe vezetnek. Igénk az első emberpárra (Ádám—Éva) utalva, igen szemléletesen rajzolta meg ezeket a lépcsőfokokat: engedetlenség (Isten iránt) — bűnbeesés — ha­lál — kárhozat. Ez volt annak az első embernek útja, aki a kísértő csábitó szavának engedett. 2. Ugyanakkor azonban igénk rámutat arra az örömteljes és boldog állapotra is, amelybe azok jutnak, akik Isten drága karácsonyi ajándékát elfogadják és szívükbe zárják. Ez az állapot is hasonló egy lépcsőhöz, amelynek fokai azonban a mélységből felfelé, a magasba vezetnek. Igénk ezeket a lépcső­fokokat is igen szemléletesen rajzolja meg, amikor utal a „második Ádámban”, a nékünk megszületett Jézus Krisztus­ban adott karácsonyi ajándékokra: kegyelem — bűnbocsánat — örök élet Állítsuk egymás mellé ezt a kétféle lépcsőt s akkor világosan látni fogjuk, hogy drága karácsonyi ajándé­kával mitől akar bennünket Isten atyai szeretete megszabadí­tani és mivel akar bennünket megajándékozni! 3. A karácsonyi ünnepek méltó és igaz megünnepléséhez elengedhetetlenül hozzátartozik, hogy necsak néma szemlélői legyünk Isten megújuló, ajándékozó szeretetének. A kinyúj­tott ajándékozó kéz mindig döntés elé állítja a megajándéko­zottat: elfogadja-e vagy visszautasítja-e a feléje nyújtott aján­dékot. Gondoljunk erre akkor, amikor majd a karácsonyfát körülálljuk, hiszen annak ég felé mutató csúcsa és gyertya­fénye arra figyelmeztet bennünket, hogy „minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való és a világosság Atyjától száll alá” (Jakab, X, 17.). A szeretet ünnepén fogadjuk el hálával Isten drága kará­csonyi ajándékát s újítsuk meg fogadalmunkat, hogy mint a nekünk született Szabadító Jézus Krisztus új teremtményei örvendező szívvel fogjuk szeretni és szolgálni mennyei Atyán­kat és az ő képére teremtet embertársainkat! Ámen. Melds Adám IMÁDKOZZUNK János 3,25—30 Ádvent utolsó vasárnapján hálát adunk Neked, Istenünk, az öregek ádventjéért. Amikor életünk múlásával sek minden fogy az életünkben, Jézus Krisztus alakja egyre nőhet a lel­kűnkben. Add, hogy Kcfesztelő Jánostól megtanuljuk életünk hanyatlásának megbékélt elfogadását az emberélet útjának második felében. „Néki — Krisztusunknak — növekednie kell, nekem pedig alászállanom”. Hadd ismerjük fel — ha előbb nem tettük — életünk utolsó évtizedeiben azt, ami örök érték­ként világít felénk Jézus Krisztusból. Amikor sok más örö­münket tovasodorja a tűnő idő, add meg, hogy növekedjék bennünk az elvehetetlen öröm: van bűé bocsánat unk, van örök életünk. Amikor pedig meghalunk és mindent elvesztünk, ami idelent nekünk drága volt, töltsd be, Jézusunk, egészen lel­künket az üdvösség bizonyosságával. Advent utolsó vasárnapján hálát adunk Neked, Istenünk, az igehallgató emberek ádventjéért is. Vígy bennünket úgy előre a hívő életben, hogy ne a bizonyságtevő emberen csüng-' jünk, hanem a te Fiad legyen naggyá előttünk, akire minden prédikátor csak alázatosan rámutathat. Ments meg bennünket attól, hogy igehírdetők személyéhez tapadjon hitünk és lelke­sedésünk. Hadd tűnjék el alakjuk árnyék homályában és hadd ragyogjon fel egyre teljesebb fénnyel mögöttük a Te szemé­lyed áldott Jézus, mi Megváltónk. Könyörgür.k Hozzád, Istenünk, minden emberért. Áldd meg az egész világot a béke jövetelével, az emberhez méltó életkörülmények növekedésével és az egymás iránt való segítő szeretettel. Áldd meg az emberiséget nemes reménységei tel­jesülésével. Ámen.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents