Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-12-03 / 49. szám

Hz elrejtett Istentől a kegyelmes Istenig Ha valaki, úgy Luther volt az, aki tudta és komolyan vette, hogy Isten hozzáférhe­tetlen világosságban lakik. (L Timótheus 6,16.) Nemcsak a titkok az övéi, de Ö maga a Titok, melyről Luther egyik legátgondoltabb és legmé­lyebb könyvében szó szerint így ír: „Ezt a titkot nem sza­bad firtatni, hanem félelem­mel és rettegéssel imádni kell, mint a felséges Isten mélységes, szentséges titkát, melyet egyedül magának tar­tott fenn. Ne kutassuk Istent az Ö felséges természetében és titokzatos akaratában. E ponton nincs közünk hozzá s nem is akarja, hogy - le­gyen. Isten sok mindent cse­lekszik, amit nem mutat meg nekünk igéjében. Akarni is sokat akar, amibe minket nem avat be, akaratát, amit jónak látott elrejteni, ne fir­tassuk.” AZ ELREJTETT ISTEN az, akihez semmiféle út nem ve­zet s akivel semmiféle híd nem kapcsol össze. Ez az Isten keményítette meg a fáraó szívét. Ez az el­rejtett Isten döntött még megszületése előtt úgy egy testvérpárról: a nagyobbik szolgál a kisebbiknek (I. Mó­zes 25,23), minden indoklást és kérdezést kizárva döntött: Jákobot pedig szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem. Ez az elrejtőzködő Isten, — tanít Luther az említett könyvé­ben — hagy embereket cser­ben, keményíti meg szívüket, dönt egyeseket kárhozatba, mintha csak kedve telnék ezeknek a szerencsétleneknek nyomorúságán és nagy bű­nén. Luther maga nemegy­szer esett kétségbe ennek az Istennek titokzatos akaratán s még az a gondolat is meg­fogant agyában: jobb lett volna meg nem születnie. S mivel az ismeretlen mindig félelmetes is, ez az elrejtőz­ködő Isten félelmetes Isten, akitől az ember retteg és me­nekülni szeretne, de nem tud, mert az mindenüvé követi s sorsát teljesen kezében tart­ja. Ki tudná megérteni s he­lyeselni, hogy ez az Isten egyik bűnösnek érdemtelenül az igazság koronáját adja, a másikat ellenben elveszti. Ugyanakkor az utóbbi bűne talán kisebb vagy legalább nem nagyobb az elsőnél? En­nek az elrejtett Istennek aka­ratát ne firtassuk, tanít Luther s ez az intelem an­nál is indokoltabb, mert a „kíváncsi ember nemegyszer az elérhetetlent kutatja, ahe­lyett, hogy a szükségest ke­resné”. De az ember éppen Isten titkaiba szeret kutatni és behatolni, s ott kutatgat, ahol tiltva van, s Isten ki- kutathatatlan döntéseiről sze­retne magyarázatot kapni. De ha valahol, itt érvényes és helyénvaló az imádságos alá­zat: Legyen meg a te aka­ratod. Ha valaki, úgy Luther volt az, aki tudott különbséget tenni az elrejtett és a prédi­kált, tehát a kinyilatkoztatott Isten között. Luther az em­lített könyvet korának koro­názatlan tudós-fejedelme, Erasmus ellen írta. A refor­mátor csodálattal és tisztelet­tel van a nála 16 évvel idő­sebb tudós iránt, könyvéhez írott utószavában többek kö­zött így szól: „Szívesen el­ismerem, hogy nagy ember vagy, Istennek nagy és leg­nemesebb képességekkel ki­tüntetett ' eszköze. Szellemed, műveltséged, stílusod — a többiekről nem is szólva — a csodálatosat súrolják.” Mindezekkel szemben Luther­nek nincsen mivel dicseked­nie. Szinte alig hallhatóan mondja: „Eggyel dicsekedhe- tem csupán: Keresztyén va­gyok!” De ugyanakkor a ke­resztyén ember őszinteségé­vel mutatja meg a nagy tu­dósnak tévedéseit és tévtaní- tását: „Nevetségessé teszed magad, mert nem tudsz kü­lönbséget tenni a prédikált és az elrejtett Isten között, azaz Isten igéje és Isten kö­zött!” Milyen határozottan követeli Luther: Isten kiku- tathatatlan akaratát ne firtas­suk! Milyen boldogan mutat rá az Írásra, amely az ő ru­hája. Erről az Istenről kell szólni, aki kegyelmes igéjé­ben közeledik hozzánk. Luther csodálattal van a teremtő Isten iránt is, akit művész­nek nevez, hiszen férges fá­ból is mesterművet farag, aki a gonoszokat és a gonoszsá­got is felhasználhatja tervei­nek megvalósításában, aki nemcsak egészséges lovakon lovagol, hanem sántákon is, de a kinyilatkoztatás közép­pontját és szívét nem itt találta meg, hanem abban a Krisztusban, aki éret­tünk meghalt és feltáma­dott és aki azóta örökké uralkodik. Itt és így szólt Isten hozzánk, és szeretett minket. Ezért nem is akar tudni más Istenről, csak erről az Űr Krisztusról. Jellemző és megható, hogy Luther ennek a kimondottan tudományos könyvnek a vé­gén azokra gondol, akiknek hite megerősítésre szorul, akik kétségek között élnek: Talán nem is igazságos az Isten. A gyülekezetre gondol s így ta­nítja azokat, akik benne él­nek: Vedd a háromféle vilá­gosságot, először is a termé­szet világosságát. Ez nem ha­tol be Isten titkaiba és nem oldja meg az élet nagy és ne­héz kérdéseit. Pl. miért kell a kegyesnek szenvednie. Persze, Luther azt is he­lyesen látta és hangsúlyo­zottan tanította, hogy ez a magát kinyilatkoztató Isten is „rejtve van”. Isten elrejti örök jóságát és irgalmasságát örök haragja alá, dicsőségét a ke­reszt gyalázatába. Ezért amikor Isten meg akar eleveníteni, ezt úgy csinálja, hogy megöl, amikor meg akar igazítani, ezt úgy teszi, hogy vétkesnek minősít, amikor a mennybe akar juttatni, azt úgy teszi, hogy a pokolba vezet! Isten az ő legdrágább művét, a kegyelmet ellenkező színben viszi véghez és kínálja fel nekünk. Elrejti s ezért az ki­zárólag a hit számára látható meg és fogadható el. A hit, mely nem a láthatóra néz és tekint, hanem egyedül o Krisztuson csüng. „Vedd ki Krisztust az Írásból, mit akarsz még benne találni?” — kérdi a reformátor a nagy tudóstól s boldogan tesz bi­zonyságot a Krisztusban meg­talált kegyelmes Istenről: Nem szeretném, ha az én szabad akaratomra volna bíz­va, hogy üdvösségemet ki­harcoljam. Nemcsak azért, mert az ördög sok-sok kísér­tése, gonosz álnoksága és csábítása között nem tudnék megállni, hanem mert, még- hogyha se ördög, se kísértés, se semmiféle veszedelem nem volna is, minden vesződsé- gem bizonytalanra menne, mint mikor valaki levegőt vagdos. Isten azonban üdvös­ségem gondját levette rólam. Ügy látta jónak, hogy ne az én életem és cselekedeteim alapján, hanem kegyelmével és irgalmasságával tartson meg. Telesen biztos és nyu­godt vagyok, hogy hű az Isten és nem hazudik.” Ebben a kegyelmes Istenben hitt, hinni pedig nála annyit je­lentett: kegyelemből élni. Benne sok minden meg­oldódik és feleletet kap. Sok minden, de nem minden. Benne az igére és a hitre va­gyok utalva. S a harmadik a dicsőség világossága. Itt majd mindent helyesen és véglege­sen látunk. Ebben már nem szorulok sem hitre, sem igére. A fenséges Isten közvetlenül fejti meg önmagát. Ameddig a kegyelem világosságában élünk, egy a dolgunk: Hinni! Erasmusról, Luther kortár­sáról és bírálójáról feljegyez­te a történelem: reszketett, ha valaki előtte a halált emleget­te. Luthernek ez volt egyik kedves igéje: Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Ümak cselekedeteit. Wel tier Ödön A BERLINI HUMBOLDT EGYETEM teológiai fakultásának hallga­tói ez évben is — mint az előzőekben — eleget tettek „betakarítási-hozzájárulás”-uk- nak a berlini Wrieseni-teher- pályaudvaron. Míg ők az ún. „teológus brigádban” a bur­gonya berakodásánál segéd­keztek, húsz első évfolyamos teológiai hallgatónő a Neu- brandenburg-i körzet három mezőgazdasági termelőszö­vetkezetében dolgozott. Mind­két helyen jó kapcsolat léte­sült a teológusok és dolgosok között. ÁDVENTI KOSZORÚ Egyszerű kis koszorú va­gyok csak, zöld fenyőágakból fontak szerető kezek. Még nem tudom mi vár rám; any- nyit hallottam csak, hogy va­laki ezt mondotta: ,Jiolnap Advent lesz”. Valami nagy öröm zengett és muzsikált eb­ben a pár szóban és valami csendes várakoaáis. Mintha ajtó nyílnék valahol, ami mö­gött nagy ünnepre készülnek. Csendben várakozom én is. Ha így elcsendesedünk, ön­magunkról is elfeledkezve, sok minden titok megnyílik előttünk, ami különben rejt­ve maradna. Aki lármás és izgága, az nem tud növeked­ni. A fák erről talán többet tudnak mint az emberek. Es sok minden van, amit a fák­nak is és az embereknek is úgy kell megtanulniok. Alkonyodik s lassan leszáll az este. A többi koszorúkat már mind elvitték az embe­rek és halottaik sírjára tették. Ismét lepergett egy esztendő az idő rokkáján, így mondot­ták. Egyik esztendő után azonban jön a másik, nincs megállás az idő körforgásá­ban, a régi elmúlt s kezdődik az új. Ez az esztendő azonban, ami most kezdődik, nem a nap s a hold járása után iga­zodik. Egy másik világ üzene­tét hozza; úgy hívják hogy Egyházi Esztendő. Isten em­bert szerető kegyelmének ide­je. S azt is tudom: Ez az esz­tendő egy magas, keskeny ka­puból nyílik, aminek ez a szép neve van: Advent! A kapu mögött tágas termek nyílnak, teli sejtelmes várakozással. Vajon mi készül ott a kapu mögött? „Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket... hadd menjen be a dicsőség királya!...” Felhívás ez, vagy inkább üze­net? Mintha sebesen zendülő szél zúgna hegycsúcsok fölött s a fák koronái közt, úgy zeng ez a szózat. Kicsoda ez a di­csőség királya? „Íme a te ki­rályod jő hozzád, alázatosan és szelíden..Vajon csak­ugyan ez az az üzenet, ami­re annyi népek vártak?... Egyszerű kis fenyökoszorú vagyok csak s most piros sza­lagra fűztek egy arany csil­lag fölött. Gyermekek és öre­gek, egészségesek és betegek, vidámak és szomorúak gyűl­nek körém. A díszeimben gyö­nyörködnek csak, vagy az il­latom szívják magukba? Gyer­tyák gyúlnak ki az estében, egy, kettő, három, négy. Ra­gyogásuk visszafénylik a sze­mekben és örömet gyújt a szívekben. Pedig ez még nem az igazi, hiszen még csak Ad­vent van. A magas és keskeny ajtó még nem tárult fel. Kö­vet vagyok csak az ajtó előtt és előre mutatok. Felzeng az ének, vágyódó szívekből: „Ó miként fogadjalak ...”? „Jöjj népek Megváltója...!” Íme, nyílik lassan az ajtó! Keskeny, fényes csík hull az útra. „íme az ajtó előtt állok és zörgetek ...” Érkezik Is­ten kereső szeretete: „Békes­ség a földön az embereknek!” Közli: G. Megkezdte munkáját az Egyházak Világtanácsa harmadik nagygyűlése November 19-én, vasárnap, j megnyílt New Delhiben az ' Egyházak Világtanácsa har­madik nagygyűlése. Az ünne­pélyes megnyitó istentisztele­ten közel 1500 protestáns, ortodox és anglikán keresz­tyén vett részt a föld 60 or­szágidnak egyházaiból. Igét hirdetett dr. U-Ba-Hymin bur- mai baptista lelkész. Közvet­lenül a megnyitó istentiszte­let után a vendéglátó egyhá­zak képviselői az Indiai Ke­resztyén Tanács nevében kö­szöntötték az ökumenikus nagygyűlést. • Az Egyházak Világtanácsa főtitkára, dr. Visser’t Hooft beszámolt a Világtanács Köz­ponti Bizottságának a Nem­zetközi Missziói Tanács és az Egyházak Világtanácsa egye­sülésével kapcsolatos döntésé­ről. A főtitkár jelentése után, dr. Franklin Clark Fry, az Egyesült Államok .evangéli­kus egyházának püspöke, az Egyházak Világtanácsa Köz­ponti Bizottságának elnöke számolt be a legutóbbi köz­gyűlés óta eltelt időben vég­zett munkáról. Még a megnyitás napján került sor a harmadik nagy­gyűlés főtémájával kapcsola­tos fő referátum megtartásá­ra is. Dr. Noth drezdai evan­gélikus püspök szólott a főté­máról. A harmadik nagygyűlés döntött a beérkezett tagfel­vételi kérelmek ügyében is. Huszonhárom tagegyház kér­te felvételét ez alkalommal az Egyházak Világtanácsába, közöttük — mint ismeretes — a Szovjetunió Orosz Ortodox Egyháza. November 20-án a szükséges kétharmad több­ségnél jóval több szavazattal felvették az Egyházak Világ­tanácsa tagegyházainak so­rába az Orosz Ortodox Egy­házat, melynek 16 megfigye­lője ezt követően a nagy­gyűlés teljesjogú küldöttje lett. Ugyanakkor elfogadták a romániai, a bulgáriai és a lengyelországi ortodox egy­házak felvételi kérelmét is. Az ortodox egyházakon kívül 19 afrikai, ázsiai és amerikai keresztyén egyház kérte még felvételét. Az Egyházak Világ­tanácsa tagegyházainak fele immár afrikai. A Világtanács tagegyházainak száma e fel­vételi kérelmek teljesítése után 198-ra nőtt. A harmadik nagygyűlés ülésezésének második napján az Indiai Köztársaság elnöké­nek helyettese, dr. Radha- krishnan fogadást adott az ökumenikus Tanács tagegyhá­zai tiszteletére. A harma­dik nagygyűlés tovább foly­tatja munkáját. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és Kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal! Budapest, VIII. Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon; 142—887 Saj főosztályi telefon; 142—074. Előfizetési ára egy évre 60,— Ft, fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIH. Árusítja a Magyar Posta 10 900 példányban nyomtatott Ádventi gaxdagság 1. Péter 1, 22-25. A ránkköszöntött ádventi időszakban egy kicsit úgy ér­zünk és élünk, mint a gyerekek: csöndes, de mégis izgalom­mal teljes várakozásban. Jól is van ez így; hiszen az ádvent mindig is a várakozás: a Krisztus-várás időszaka. Olyan négy hét, melynek minden napja hoz valami érdekeset, valami szívet melengető jó érzést és — talán sokkal inkább mint más­kor — nyíltabbá varázsolja szívünket. Nyíltabbá az isteni ígéretek elfogadására és a magunk szeretetének — annak ap­róbb, nagyobb jeleivel kísért — ajándékozására. Mert — higy- gyük el — ez is hozzátartozik az ádventhez, ehhez a csöndes, karácsony előtti néhány naphoz. Péter apostol pedig pontosan ez utóbbi kettőt állítja ol­vasói, mindannyiunk elé, amikor az isteni Ige örökkévalóságá­ról szól és amikor „atyafiúi” szeretetre int. Hogy e kettő mit jelent; úgy vélem, nem kell bővebben magyaráznunk. Egy­szerűen azt, hogy a múló időben is van a gyülekezetnek va­lami múlhatatlan, örök kincse: Isten szava és azt, hogy az így örök ajándékul kapott irányító szó, ígéret engedelmes, kép­mutatás nélküli, tehát mindenképpen komoly életfolytatást kíván. Elkövetkező, várakozásteljes napjaink hát úgy teljenek el, hogy fogadjuk szívünkbe, lelkűnkbe a gazdag bőséggel ránk kiáradó örömhírt: Krisztus jön, találkozni akar velünk és így naponként meggazdagodva tudjunk — de ne csak most, ha­nem életünk minden napján — mi is ajándékokat nyújtani — másoknak. S az ilyen ádvent feltétlenül meggazdagít bennünket, hogy Istentől kapott ajándékainkkal mi is gazdagabbá tehes­sünk másokat. Ehhez adjon a Szentlélek Űristen mindnyá­junknak lankadatlan figyelmet és meg-megújuló erőt v. 616980/2 — Zrínyi Nyomda, Bp. ISTENTISZTELETI REND BUDAPESTEN, 1961. DECEMBER 3-AN Deák tér de. 9 (úrv.) Trajtler Gábor, de. 11 (úrv.) dr. Kékén And­rás, du. 6 egyházzenei állítat: dr. Kékén András. Fasor de. fél 10, de. 11 (úrv.) Korén Emil, du. 5. Ádventi áhítat: Kinczler Irén. Dó­zsa György út 7. de. fél 10 Koren Emü. Üllői út 24. de. fél 10 Grün- valszky Károly, de. 11 (úrv.) Grün- valszky Károly. Karácsony Sándor u. de. 10 Fodor Ottmár. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) dr. Szilády Jenő, de. %12 (úrv.) Fodor Ottmár. Thaly Kálmán u. de. 10 Szirmai Zoltán, de. 11 Rédey Pál, du. 6 Szirmai Zoltán. Kőbánya de. 10 (úrv.) Veöreös Imre, du. 5 Veoreös Imre. Utász u. de. 9 (úrv.) Takács József. Vajda Péter u. cie. fél 12 (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11 (úrv.) Szabó István. Rákos falva de. 8 Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10 Szabó István. Fóti út 22. de. 11 Nagy István, du. 5 szeretet- vendégség. Váci út 129. de. 8 Nagy István. Frangepán u. de. fél 9 Gá­dor András. Üjpest de. 10 (úrv.) dr. Nagy Gyula, du. 5 szeretet- vendégség. Pesterzsébet de. 10. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Rákos­palota-MÁV-telep de. 8. Rákospa- lota-Nagytemplom de. 10. Rákos- palota-Kistemplom du. 3. Rákos­csaba de. 9 Békés József. Rákos­hegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rá­koskeresztúr de. fél 11, du. fél 3. Pestújhely de. 10 Kürtösy Kálmán. Sashalom de. 9 Kamer Ágoston. Rákosszentmihály de. fél 11 Kamer Ágoston. Bécsikapu tér de. 9 Bárdossy Ti­bor, de. 11 Várady Lajos, este 7 Bárdossy Tibor. Torockó tér de. 8 (úrv.), de. fél 9 Várady Lajos. Óbuda de. 9 Vámos József, de. 10 (úrv.) Fülöp Dezső, du. 5 Fülöp Dezső. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9 Szelényi Zoltán, de. 11 Zol.tai Gyula, este fél 7 Szelényi Zoltán. Pestliidegkút de. fél 11 Ruttkay Elemér. Budakeszi de. 8 (úrv.) Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8 (úrv.) Csengődy László, de. 11 (úrv.) Csengődy László, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út 138. de. 9 dr. Rezessy Zoltán. Nagytétény du. 3 Visontai Róbert. Kelenvölgy de. 9 Visontai Róbert. Albertfalva de. 7 Visontai Róbert. Budafok de. 11 Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11, du. 6. HÉTRŐL—HÉTRE Jézus érkezése Zakariás 9, 9. Az, akit Isten ígért, érkezik hozzánk! Isten már az első emberpárnak, a bűneset után, megígérte Jézus elküldését. És ígéretét meg is tartotta. Jézus csillagok fényében, angyalok énekétől kísérve jött hozzánk. Heti igénk, mely mindezt bejelenti, olyan, mint egy be­vezető szózat: „örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Je­ruzsálem leánya! Íme, jön néked a te királyod, igaz és szaba­dító ő, szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamámak vemhén.” Milyen ország királya az, aki jön? Jézus a szeretet orszá­gának királya! A szeretet országában nem támadnak fegyver­rel a másik királyságra. Nem irtják ki a másikat, hanem, meg­halnak érte. E királyság jelvénye a golgotái kereszt. Az ószövetség minden nagy kijelentése, a szeretet és meg­váltás királyára mutat, aki most jön. Az ószövetségi próféták után az újszövetség is, más és más szavakkal, de egyazon ér­telemmel hirdeti: „Ügy szerette Isten a világot, hogy az ö egyszülött fiát adta érte, hogy valaki hiszen benne, el ne vesz- veszen, hanem örökélete legyen.” Ádvent boldog időszaka nemcsak arra hívja fel a figyel­münket, hogy Jézus érkezik, hanem arra is, hogy mi is men­jünk Jézushoz! Menjünk bűneink megváltójához, hiszen első­sorban azért jött, hogy bűneinktől megszabadítson. Menjünk hozzá szeretetet tanulni. Menjünk hozzá önvizsgálatot, bűn­bánatot tartani. Legyen ö a mérték életünkben. Hódoljunk néki imádság­gal, dicsérettel. Imádjuk öt. Tárjuk ki szívünket előtte. Zengjünk hozsánnát: Áldott, aki jön az TJr nevében! Fülöp Dezső 90»0K*ca«<8CaKX<S<^<S<^CS<^C30ííCK»CS0K«<»CKSCSCK3CS0K3C NAP RÓL-NAPRA VASÁRNAP: ZSOLT. 119, 93; JN. 18, 36. - Isten bölcs rendelése szerint Szabadítót küldött nékünk Jézus Krisztus személyében. Ö az ő népének világossága. — Mt. 21, 1—9; Zak. 1, 1—6. (Mt. 4, 17.) HÉTFŐ: JÖB 4, 17; JN. 3, 17. — Isten előtt csak bűnbánó szívvel lehet megállni. Az ádventi időszak bűnbánatra alkal­mas időszak. — II. Kor. 1, 15—22; Zak. 1, 7—17. (I. Pét. 5, 5-6.) KEDD: ZSOLT. 119, 37; TIT. 2, 11-12. - Isten tekintetünket az Ö csudadolgaira irányítja. Az Ö dolgai ezek: bűnbocsánat, kegyelem, áldás. Ezekben az ajándékokban minden hivő em­ber részesedhet. - Mik. 2, 1-2; 12—13; Zak. 2, 1—4. (Mt. 16, 18.) SZERDA: ZSOLT. 23, 5; JN. 6, 51. — Isten Jézus Krisztust azért küldte erre a világra, hogy belőle minden ember szá­mára öröm, reménység és békesség áradjon. Krisztusban Isten végtelen nagy szeretete érvényesül. — II. Sám. 7, 4—9; 14—1«; Zak. 2, 5—17. (Róm. 11, 25—26.) CSÜTÖRTÖK: JOB 6, 14; L JN. 4, 11. — Isten ajándéka a * Jézus Krisztusban megmutatott szeretet, arra kötelez bennün­ket, hogy mi is szeressük egymást. Egymás szeretete a gazdag élet titka. — És. 64, 1—3; Zak. 3, 1—10. (Róm. 3, 29-24.) PÉNTEK: ZSOLT. 36, 10; KOL. 1, 15. - Isten Jézus Krisz­tust az élet forrásává tette. Ebből a forrásból táplálkozik a hivő ember. Ez a forrás soha nem apad ki, bőven áramlik be­lőle a hit, a reménység és a szeretet. — Zsid. 10, 19—25; Zak. 4, 1-7. (Mt. 26, 52.) SZOMBAT: JOEL 3, 16; I. JN. 3, 28. — A Messiás érkezé­sére fel kellett készülnie Izráel népének. Bennünket is ád- ventben „az Ür érkezésére” készít fel Isten igéje. Az ö el­jövetelére készül a buzgó és alázatos szív, bűnbánatban és jó cselekedetekkel. — Jel. 22, 12—21; Zak. 4, 8—14. (Jel. 11, 3—4.) Róm. 15, 4—13. Szirmai Zoltán EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT december 3-án, délután a 6 órai istentiszteleten, a Deák téri templomban Előadásra kerülnek: J. S. BACH művei: Orgonapreludiumok „Vallásos énekek” MAGNIFICAT Énekel a Lutheránia énekkar * Belépődíj nincs £ A Sajtóosztály iratterjesz- < £tése értesíti a Gyülekeze- < £ teket, hogy megjelent j £ a ► KORÁLISKOLA I. í £ amely a templomi kántori 3 £ szolgálathoz szükséges ele- 3 £mi tudnivalókat és éneke-3 £ inkhez előjátékot tártál- < £ máz. ► A kottafüzet ára 52,— Ft.; £ Megrendelhető a Sajtó-; £ osztályon, £Bpest, Vili. Puskin u. 12.1 ÁAAAAAAAAAAAAAAAíAAAAAAAAAóO JÉ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents