Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-11-05 / 45. szám

KP. BÉRM. BP. VL XXVII. ÉVFOLYAM, 45. SZAR! 1961. november 5. RSZÄG0S E VANG É L I KUS' H E T I L A P ARA: 1,40 FORINT Kegyelemből... Jócselekedetekre... «Mert kegyelemből tartattatok meg... az ö alkotása vá­gjunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre terem­tett . . .” (Ef 2, 8—10» Ha megkérdeznénk a protestáns embereket, hogy a refor­máció történetében melyik mozzanatot tartják olyannak, amely legjobban kifejezi a reformáció lényegét, súlypontját vagy tar­talmát, igen különböző feleleteket hallhatnánk. Volnának akik azt mondanák, hogy a reformációra legjellemzőbb: a xvormsi jelenet, amikor Luther bátran kijelentette: „Lelkiismeretem Isten igéjének foglya, semmit vissza nem vonhatok és nem is akarok, mert nem ajánlatos és nem tanácsos bármit is a lelki­ismeret ellen cselekedni.” Sokan ebben a kiállásban a „lelki- ismereti szabadság” jelképét látják és egyben a „lelkiismereti szabadság” megvalósításában látják a reformáció nagy tettét. Mások kiemelik Kálvin hatalmas müvét: „Tanítás a keresztyén vallásra” és azt vélik, hogy ebben a könyvben áll előttünk a reformáció tartalma. Ismét mások talán Kálvin másfélévtize­des genfi működését emlegetik, mint amely a „gyakorlatban is véghezvitt reformációt” jeleníti meg. Azonban bármilyen jelentős mozzanatai a reformációnak az itt felsorolt események és munkák, mégis úgy gondolom egyikre sem tekinthetünk úgy, mint ami legjellemzőbben fejezi ki a reformáció monda­nivalóját. Wittenbergben jártomban a városi templom több részes oltárképén láttam Cranach Lukács festményét a prédi­káló Lutherról. Luther a szószéken, prédikálás közben a gyü­lekezet előtt a megfeszített Jézus Krisztusra mutat, mintha csak azt mondaná: nézzétek, Isten odaadta az ö Fiát értünk, Benne bízzatok. Luther is és Kálvin is erre a Jézus Krisztusra mutatott rá, mint „egyetlen fundamentumra” és ez volt a re­formáció lényege. Ugyanezt fejezi ki más oldalról ez az ige: „Kegyelemből .tartattatok meg hit által és ez nem ti magatoktól van, Isten ajándéka ez.” Cranach Lukács oltárképe is é, ez az ige is Isten tetteiről beszél. Mi gyakran abba a kísértésbe esünk, hogy a reformációval kapcsolatban megakad a szemünk Luther és Kálvin személyén és elfelejtjük, hogy ők is önmagukon túl Isten és az ö Fia tetteiről szóltak. Ma sokszor hangsúlyozzuk, hogy a keresztyén embereknek tettekkel kell megmutatniuk hitüket és ez valóban igaz. De ezek a „tettek” nemegyszer na­gyon vérszegények és erőltetettek. Vajon miért? Azért, mert nem az Isten tettein alapulnak, nem abból nőnek ki, ezért t,gyökértelenek” és pillanatnyi felismeréseinkből és felbuzdu­lásainkból fakadnak. Vagyis nem a „hitnek a gyümölcsei”, ha- -nent a hangulatnak és a lelkesedésnek, amelyek hamar elszáll­nak. Üjra hangsúlyozzuk: nekünk ma is elsősorban isten ha­talmas tetteire kell néznünk. Az ö cselekedeteire kell szemein­ket függesztenünk. Az efezusi levél 2. fejezetének 5. versében ez a mondat: „kegyelemből tartattatok meg” több Bibliában zárójelben van (nyilván azért, mert közbevetett mondat),, de sok protestáns ember életében sajnos zárójelbe kerül ez a ha­talmas tény: kegyelemből tartattatok meg. Vagyis zárójelbe kerülnek Isten tettei! Akkor lesz a reformáció ünnepe való­ban „reformációvá” a magunk életében, ha sok emberi sürgö- íődés-forgolódás helyett megint tudunk Isten tetteire nézni és hit által azokat elfogadni. Senki ne higgye azonban azt, hogy amikor Isten tetteire Való ránézést hangsúlyozzuk, akkor valami olyasfajta keresz- tyénséget hirdetünk, amelyet valami munka nélküli szemlélő­dés, „egekbe bámulás” jellemez. Semmiképpen sem! Isten tet­tei, az a tény, hogy „kegyelemből tarttattunk meg’’ nem kényel­mes párnára ültet bennünket, hanem a legerőteljesebben len­dítenek a jócselekedetek végzésére. Nincs szükség olyan ke- resztyénségre, amely a mennybe bámul és közben elmegy azok mellett akik rászorulnak a segítésre, a jócselekedeteknek raj­tuk való gyakorlására. Isten olyan keresztyénséget akar látni, amely éppen az ö tetteiből merit erőt a jó cselekvésére és így nem „hangulata” szerint vagy csupán lelkesedésből munkál­kodik az emberek között, hanem cselekedetei mélyre eresztett gyökerekből nőnek ki. Ezeknek a cselekedeteknek a „gyökerei” az Isten tetteinek talajából szívják az „éltető erőt?’. Ezért min­dig dúsak és gazdagok és nem függnek pillanatnyi „látások”- tól és lelkesedéstől. Isten éppen ezeknek a cselekedeteknek a végzésére teremti újjá az embert. „Az Ó alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézus­ban jócselekedetekre teremtett.” Isten nem azért teremti újjá az embert, hogy általában „legyen” új ember. Tehát az újjáte- remtés nem önmagáért történik! Nem azért, hogy mondogas­suk: „Isten megbocsátotta bűneinket”. Az újjáteremtés célja az, hogy a Jézus Krisztusban újjá lett ember teremje a hit gyü­mölcseit: a jócselekedeteket. Feltűnő, hogy igénk szerint, ezeket a jócselekedeteket fisten előre elkészítette, hogy azokban járjunk”. Hogyan „ké­szítette el” Isten ezeket a jócselekedeteket? Először is úgy, hogy újjáteremtett bennünket. Megbocsátotta bűneinket és be­állított a Vele való közösségbe. E nélkül nem tudnánk „teremni a hit gyümölcseit’. Azután újra és újra adja Szentleikét, aki munkálkodik bennünk és „hajt” a jó cselekvésére. Szükségünk is van erre, mert a jó ügyekért való lelkesedés nem elég szá­munkra a jócselekedetek folyamatos végzésére. De Isten úgy is elkészítette a „jócselekedeteket”, hogy életfolytatásunk köz­ben olyan területeken vezet keresztül bennünket, ahol adja a lehetőséget a jó cselekvésére. Megláttatja velünk azokat az al­kalmakat, amelyekben megjelenhet az új ember jócselekedete. De beszéljünk egészen konkrétan! Alkalom a jó cselekvésre pl. a családi élet, ahol megmutatkozhatnak a „hit gyümölcsei”. Ilyen „alkalom” a világi hivatásunk. Hivatásunk becsületes, hűséges teljesítésében is megjelenhetnek jócselekedeteink. En­nél nagyobb terület hazánk. Mint Jézus Krisztusban újjáte­remtett emberek, népünk között is megkereshetjük és megtalál­hatjuk azokat a területeket, ahol, elvégezhetjük azokat a cse­lekedeteket, „amelyeket Isten előre elkészített’. Ö készítette el azokat a cselekedeteket, amelyeket azért végzünk, hogy növe­kedjék népünk jóléte, egészsége, kenyere és egyre jobban fej­lődjék az élet minden területén. De ad Isten területet a jó cselekvésére az egész emberi közösségben is, amikor arra ser­kei bennünket, hogy „járjunk” a jó cselekvésében a népek békés együttéléséért, a béke megszilárdításáért, a gyarmati né­pek felszabadításáért. Nézzünk hát Isten tetteire és „járjunk” jócselekedetekben! Káldy Zoltán Egység és kölönféieség az egyházban a) AZ ANYASZENTEGY- HÁZ A KRISZTUSBAN HÍ­VŐK KÖZÖSSÉGE. A Szent­lélek hozta létre és ő tartja életben. Nem másképp, mint a kegyelmi eszközökkel, a tör­vénnyel és evangéliummal és a szentségekkel. A szent nép a keresztyének gyülekezete már így is egység, mert hisz az egyház a Krisztus teste. Az Apostoli Hitvallás 3. hit­ágazatában vallást teszünk az egy egyetemes keresztyén anyaszerntegyházról. Erről mondotta az Ágostai Hitval­lás: „Az egy anyaszentegyház örökké megmarad, az egyház pedig a szentek közössége, melyben az evangéliumot tisz­tán hirdetik és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki.’’ Az egyháznak az egysége tehát meglevő valóság. Az egyház­történelem hosszmetszetében nézve mindenütt élt az egy­ház, ahol hangzott az apos­toli ige, a Krisztus evangé­liuma. Ahol ilyen értelemben apostoli maradt a történe­lem során az egyház, ott Krisztus egy, szent és egye­temes anyaszentegyházának élete folytatódott az időben. b) AZ EGYHAZTÖRTÉNE- LEM azonban azt is tanúsítja, hogy a Krisztus egy, szent és egyetemes egyháza a konkrét földi keresztyén közösségek­ben, történeti egyházakban él. A keresztyénség különbö­zőképpen alakította a maga életformáját, anélkül, hogy el­veszítette volna a krisztus­ban való egységét. A Krisz­tus egyháza nem egyetlen egyházi közösségben van je­lén, hanem mindegyikben csak rész szerint van az is­meret Nyilván nem véletlen hogy annyiféle történeti egy­ház jött létre a keresztyén- ségen belül, mint amennyi ma található az egész vilá­gon. Mindebben nem lehet kizárólag a szétszakadozottság bűnét látni. A római kovász­nak a jelentkezése az, ami­kor nem tanítunk tisztán az egységet illetően, hanem leg­főbb gonddá tesszük az egy­ház egységének emberi erő­feszítéssel való munkálását. A Szentírás nem arra tanít, hogy az egyház szervezeti vagy akár dogmatikai egységét tartsuk legfőbb feladatunk­nak. A Szentírás a Jézus Krisztusban lett váltságot ál­lítja a középpontba, ennek az elfogadása és élése a döntő. Csak a katolikus egyház tette a keresztyénség unifor­mizálását legfőbb feladattá, mert a pápáról szóló tanítás követelte meg ezt. Ahol azon­ban nem fogadják el a pá­paságról szóló tanítást és nem élnek az „egyedül üdvözítő egyház” gőgjében, ott nem te­kintik csapásnak a keresz­tyénség sokféle ágú színező­dését, hanem azt megértik, sőt abban Isten akaratát fe­dezik fel. Ennek a ténynek a fényében indokolatlanná válik min­den nagy igyekezet és buzgalom, amely az egy­házak földi, szervezeti, ta­nításból! vagy liturgiái egységét erőlteti, nem is beszélve arról, mennyire méltatlan az egyházhoz, ha nem teológiai tényező­kért, hanem különféle ha- ladásellenes politikai meg­gondolásokból történik az egyház egységéért folyta­tott lázas tevékenység. c) AZ EGYHÁZ EGYSÉGE eschatologikus valóság. A mi sürgésünk-forgásunk nélkül is meg fogja teremteni Isten az egy akol és egy pásztor (Jn 10, 16) tényét. Mi tehát nem az ökumenikus moz­fűz az a nemes törekvés, hogy megakadályozzák a világ pusztulását és az emberi élet kiirtását. A nagykorúvá lett világban kicsivé zsugorodtak a távol­ságok, az emberek érdeklődé­se magába öleli földünk min­den tájának sorsát. A keresz­tyének is megtanulták az em­beri együtt élésnek . alapvető tényezőit, mert csak ezek is­meretében lehet konkréten és reálisan beszélni a béke meg­védéséről. Ezek a konkrét békekö­vetelések politikai fogal­mazásnak ugyan, de ezt is természetesnek tartja az a keresztyén ember, aki a békét nemcsak szó­lamnak vagy kegyes frá­zisnak tekinti, hanem a maga realitásában és konkrétságában fogja fel. Ezekben a követelésekben a keresztyének egyek a világ bármely békeszerető emberé­vel. e) MINKET, SZOCIALISTA ORSZÁGOKBAN ÉLŐ KE' RESZTYÉNEKET Isten fel­szabadított múltunknak a megkötöttségei alól, nem va­gyunk érdekeltek az emberek és népek semmiféle elnyomá­sában, szabadok vagyunk az emberért érzett felelősségünk minden irányú megváltásá­ban. Ezért adhatjuk a Jézus Krisztusban hivő testvéreink­nek szerte a világon azt a ta­nácsot, hogy a Jézus Krisztusban való hitünk gyakorlati követ­kezményeit vonjak le az egész emberi élet előbbre- vitelének segítésében. Legyenek egységesek a ke­resztyének a háború elítélésé­ben és a békéért váló erőfe­szítésekben. t • Legyenek egységesek a ke­resztyének a hidegháborús tö­rekvések elutasításában és a tárgyalások szellemének meg­gyökereztetésében. Legyenek egységesek a ke­resztyének a teljes, követke­zetes, ellenőrzött leszerelés követelésében, hogy a katonai kiadásokra szánt összegek az emberiség felemelkedésének és boldogulásának ügyét szol gálhassák. Legyenek egységesek a ke­resztyének a békés egymás mellett élés, a népek közötti jó kapcsolatok gondolatának támogatásában. Legyenek egységesek a ke­resztyének a kolonializmus- nak, a faji megkülönbözte­tésnek a megvetésében és az emberek, népek, fajok közötti egyenlőség hirdetésében. Legyenek egységesek a ke­resztyének az egyház Urának, Jézus Krisztusnak a hűséges követésében, járjanak és szolgáljanak a világon min­denütt az Ö tanítványaiként, ugyanazzal a lelkülettel, amely Benne volt, „aki, mi­kor Isten formájában volt, nem tartotta Istennel való egyenlőségét ragadománynak, hanem megüresítette magát, szolgai formát vett fel és az emberekhez lett hasonlóvá. (Fii 2,6-7.) Dr. Ottlyk Ernő tnilill>lii:i:lll!l!l!i:ill:i!i:i!l!lii:illll!lilll!IIIIIil!lllll!|]|.l!i;ill!!i|III|ltRItl|llllllintlil!lilll1lilíllllil!IIIIIll!líllliIllilil!Ijillllitl|ll!l!l:|> A protestáns lelkészek használhatják Görögországban a „lelkész" címet galom szervezettségében, teológusaiban vagy gya­korlati embereiben biza­kodunk, hanem Jézus Krisztus hatalmában, aki­ben az anyaszentegyház már ma is egy, egykor pedig ő fogja megterem­teni ugyanannak az evan­géliumnak az alapján ugyanazt a hitet, ugyanazt a reménységet, ugyanazt a szeretetek Mindez egyrészt óvást je­lent a hamis és fölösleges egy­ségkeresésekkel szemben, de ugyanakkor másrészt teljes odaadást kíván mindahhoz, ami a keresztyéneknek Krisz­tus-hitükből folyó feladatuk. d) MIBEN LEGYENEK EGYSÉGESEK A KERESZ­TYÉNEK? Az eddigiekből ki­tűnt, hogy a keresztyének Jézus Krisztusban, az egyház Urában egyek, az egy szük­séges dolgon kívül pedig kü­lönféleképpen gondolltoznak és élnek, a dogmatikát, isten- tisztei etet, egyházszervezetet illetően. A keresztyének egy­ségének és különféleségének a kettősségéből azonban gya­korlati következmények is folynak. A Jézus Krisztusban egysé­gesen hivő keresztyének szük­ségképpen követik őt gyakor­lati magatartásuk soráú is. ö az emberszeretet Jézusa, aki ezt a lelkületet várja tanít­ványaitól is. A jézusi ember­szeretet jelenti a felebarát­nak nyújtott .pohár. vizet, a testvéri jó szót, de jelenti a széles, átfogó értelemben vett emberszeretetet is, hiszen Jé­zus Krisztus az egész világért, minden emberért meghalt, s ezzel a keresztyének szemét hozzá akarja szoktatni a vi­lágot átfogó látáshoz. Az egy­ház egyetemes mivoltából is következik, hogy látóhatára széles, mint maga a világ. Ennek a világot átfogó em­berszeretetnek a mi korsza­kunkban sajátos feladatai vannak. A 20. század első fe­lét a világháborúk réme szo­rongatta. A világnak borzal­mas tapasztalata volt, milyen aratást végzett a halál a vi­lágháborúk során embermil­liókban, hogyan tarolta le or­szágok termését, népek kul- túrértékeit Teljesen jogos és indokolt a népek gyűlölete a háborúval szemben. A világ népeit nyugtalanítja a fegy­verkezési hajsza, a fenyege­tően növekvő nukleáris fegy­verkészletek mennyisége. Ezért tölti el a világ népeit az új világháború veszélye elleni küzdelem. Az emberek nem akarják megvárni az atom- és hidrogénrakéták robbaná­sát, hanem idejében akarják kiküszöbölni az atomháború veszélyét, és követelik a tel­jes leszerelést. Ebben a történelmi hely­zetben mi más feladat vár­hatna a világ keresztyénéire, minthogy minden rendelkezé­sükre álló lehetőséggel küzd­jenek a bókéért. Természetes, hogy ezt a keresztyének nem csupán magukban — hiszen nemcsak ők élnek a világon —, hanem mindazokkal ösz- szefogva végzik, akiket össze­Kevesen tudják, hogy Gö­rögországban a lelkészi titu­lus használata egészen a leg­újabb időkig kizárólag az or­thodox papok előjoga volt. Most Chalkiban (Görögor­szág) bírósági ítélet biztosí­totta, hogy a görög nyelvben a lelkésznek megfelelő címet a protestáns lelkészek is hasz­nálhatják. Az alkalmat erre az az eljárás szolgáltatta, amelyet Spiros Zolthiates New York-i baptista lelkész ellen indítottak. Spiros Zolt­hiates a görögök közötti ame­rikai misszió főtitkára és egész sor újságcikk mint Zolt­hiates 1 e 1 k é s z-i említette őt Előljárni a jóban Az ember elcsodálkozik néha azon, hogy akadnak, akik természetes, magától- értetődő dolgokat problemati­kusoknak gondolnak, tudnak. Csodálkozik azon, hogy min­dig akad valaki, aki a kézen­fekvő megoldás helyett vala­mi bonyolultabb, de egyben rosszabb módszerhez nyúl, hogy a teljesen világos út­mutatás helyett a helytelen és a hasznavehetetlen utat választja. Sajnos, a keresztyén egy­házak s híveik között nern egy ilyen csoport, ember akadt a múltban és akad a mai napig is. Akadtak és akadnak, akik a Szentírás vi­lágos, félre nem érthető mon­danivalóját valami áttekint­hetetlen hit- és erkölcstana rendszerekkel helyettesítették s helyettesítik. Olyanokkal, melyekben látszólag minden „stimmel” csak éppen a Szentírás igazsága hiányzik belőle. Ezt kell megállapítanunk — sajnos — akkor is, ami­kor a mai vasárnap levélbeli igéjét (Titus 3,1—8.) olvassuk. Pál apostol szavai, útmutatá­sai ezen a helyen is teljesen világosak s egyszerűen félre- érthetetlenek. Engedelmes­kedjetek világi elöljáróitok­nak — mondja —, jó csele­kedetekre mindig készen le­gyetek, senkit ne szidalmaz­zatok, ne veszkedjetek, győn- gédek legyetek... És így fe­jezi be: „Igaz ez a beszéd, és akarom hogy ezeket erő­sítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel előljárni azok, akik Istenben hivőkké lettek. Ezek jók és haszno­sak az embereknek.” Világos beszéd, nemde? S mégis voltak korok és egy­házak (vannak ma is), melyek addig csűrték és csavarták az apostol — a biblia hasonló tartalmú — szavait, míg a maguk . keresztyénietlen „ke­resztyén” életét valamiféle szemfényvesztő trükkel „iga­zolták”. . Hogy aztán az így meghamisított keresztyén hit és élet embertelenné, sőt ke­gyetlenné lett, az már mit sem számított. Hogy, az így hamis és járhatatlan útra té­vedt keresztyénség számlájá­ra többek között ilyesmi ír­ható: háborúk, rabszolgaság, testi-lelki terror, az már » szomorú eredmény. Isten eligazító kezének kel­lett a mi egyházaink életébe is belenyúlnia ahhoz, hogy megváltozzék ez az áldatlan helyzet, hogy az öncélú és embertelen keresztyénség hir­detése helyett az egész em­bervilágot átfogó krisztusi szeretetszolgálat igéi csendül­jenek fel templomaink szó­székein és mindnyájunk szí­vében. Hála legyen érte az Úristennek, aki ezt a munkát Szentlelke által bennünk el­kezdette és azóta Is folytatja! A ml mai keresztyénségünk — és ezt nagyon szerényen mondjuk — ma már egyre nyugodtabban válaszolhat igennel a sokszor félrema­gyarázott páli igékre így, az apostol szavaival: élethivatá­sunknak tudjuk mindazt, ami — kicsinyben és nagyban — jó és hasznos az embereknek. Vámos József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents