Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-09-03 / 36. szám

KP. BÉRM. BP. n.

HÁBORÚ VAGY BÉKE?

„Az igazság feímagasztafja a nemzetet, a bűn pedig gyalázatára van a népeknek

XI.

Ha a bűn hatalmával számolunk, ha levonjuk a történelmi múlt tanulságait s úgy hallgatjuk Isten igéjét, mely szerint a bűn gyalázatára van a népeknek, önkéntelenül sóhajtunk fel: hogyan is menekül meg az emberiség a szörnyű veszedelemtől, az esztelen fegyverkezés mindent végső pusztulással fenyegető bűnétől? Nem olyan csoda-e az valóban, amiért napról napra hálát kell adnunk Istennek, hogy még béke van, hogy egyáltalán lehetséges az emberi élet a földön? Nem csoda-e, hogy bűnös erők nem zúdították még a legnagyobb gyalázatot a földre, az új nukleáris világháborút, mely elpusztítaná az Istentől teremtett legnagyszerűbb értéket, az életet’

Igénk első fele nyújt vigasztalást és erősítést, egyúttal pedig útmutatást is ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban.

Igénknek ez az első fele így hangzik: „Az igazság felmagasztalja a nemzetet”.

Amikor ezt az isteni igét szemügyre vesszük, ismét óvakodnunk kell egy gyakori félreértéstől. Ez a félreértés abból a hittételből származik, hogy Jézus Krisztus az igazság, aminthogy Ö meg is mondta magáról, hogy ö az út, az igazság és az élet. Ennek a hittételnek az alapján

hajlamosak vagyunk

ugyanis arra az önálta- tásra, hogy amint azt gondoljuk, vagy állítjuk magunkról, hogy keresztyének vagyunk, akkor már miénk az igazság, és pedig csak a miénk, és senki másé.

Holott fordítva kellene inkább gondolkodnunk. Nevezetesen, hogy az örök Krisztus, az isteni kinyilatkoztatás, a testet öltött ige ott van jelen és csakis ott van jelen, ahol igazság van, ahol az igazságot szeretik, ismerik és tiszteletben tartják. Ez az igazság pedig nem csupán és nem is elsősorban tudományos igazság, hanem a társadalmi élet igazsága, melynek az embernek emberhez való viszonyában kell érvényesülnie. Ahogyan Jézus Krisztus szavai szerint is Ö a segítségre szoruló embertársainkban van jelen.

Nemzeti történelmünkre és a népek életére vonatkoztatva az igazság fogalmát, ezekután nézzük meg, mit is jelent az a kijelentés, hogy az igazság felmagasztalja a nemzetet Annyi nyivánvaló első hallásra is, hogy igénk szerint az igazság javára, előmenetelére és dicsőségére van az emberiségnek. A „felmagasztalja” szót még külön is érdemes tüzetesebben szemügyre vennünk. Tulajdonképpen arról van szó, s már az ótestamentum híres görögnyelvű fordításában, a Septuagintában is így olvassuk, hogy: „az igazság felemeli a népet”. Hová emeli fel és hogyan emeli fel? Felemeli a nyomorúságból, a szenvedésből, a rabságból jobb életre, szabadságra, emberibb

u

életviszonyok közé! Ez az az igazság, amelyre szükség lett volna az ige szerint a múltban is. Testvéreim, régi imádságaink és énekeink tele vannak panasszal népünk régi nyomorúságai miatt. Az egyik négyszázéves énekünk, mely Bornemissza Péter énekeskönyvéből, 1582-ből való, több versen át ilyen formán panaszkodik:

Könnyhullatás között esszük most a kenyeret, Mert földünkön meg nem szántuk a szegényeket, Szenvedőktől szemeinket elfordítottuk,

Azért Isten haragját most rajtunk hordozzuk.

Ebben az énekben is világosan megszólal az a meggyőződés, hogy bűn a nép elnyomása, nyomorúságban tartása, melyet nem lehet büntetlenül sokáig csinálni. Ennek a fordítottja pedig az, hogy a szegényeknek kenyeret kell adni, de nem alamizsna formájában, hanem úgy, hogy az emberhez méltó élet biztosítva legyen számukra, sőt lehetőleg úgy, hogy szegények egyáltalán ne is legyenek.

És ezen a ponton természetszerűen adódik, hogy mai nemzeti ünnepünkön, alkotmányunkra és betakarított új kenyerünkre gondolunk mi is. Egyáltalán gondolunk arra a valóban új kenyérre, melyet alkotmányunk biztosít népünknek, .nekünk is.

Ez szükséges is és helyes is. Mert az valóban nagy dolog, ami az emberi jogok terén s mindennapi kenyerünk érdekében hazánkban történt azóta, hogy népünk megszabadult az elmúlt idők igazságtalanságaitól s a társadalmi igazság érvényesült az ország anyagi és szellemi javainak elosztásában, s amikor mindezt alkotmányunk törvényesen állandósította és biztosítja minden becsületes dolgozó számára.

Népünk történelmének egyik legnagyobb, ha ugyan nem a legnagyobb fordulata az, aminek így tanúi és részesei vagyunk. Részben már megértük azt, amiről csak a legmerészebb szellemű emberek álmodoztak valaha

amiért csak a legnagyobb

Kemény beszéd

Ha azt kérdezik tőlünk, hogy mi a mi alapvető és döntő hitvallásunk, akkor így felelünk: Jézus Krisztus megváltott minket! Mitől? Megváltott a bűntől és haláltól, feltámadása által nékünk, benne hívőknek örökéletet szerzett!

Megváltott úgy, hogy bilincsekből oldozott fel, a bűn bilincseiből, vak szemeinket megnyitotta.

Megváltott a hazugságokból. Jó erre felfigyelni, mert az emberek sokkal jobban szeretik a bíztató szavakat, még akkor is, ha azok merő hazugságok, mint az igazságot! Milyen nehéz valakinek megmondani, hogy halálos beteg. És nem is mindig lehet, mert érettség kell ahhoz, hogy szembe nézzünk az igazsággal. '

■ . , * )

Megváltott az értelmetlen szenvedéstől, mert nem az a baj, hogy valami miatt szén-, vedni kell, mondjuk éppen betegség miatt, hanem az a baj, hogy a szenvedésből nem tudjuk a győzelmes életet kihozni. Szóval valami jót, ami előre mutat.

Jézus a megváltás bizonyságául az Crvacsora szentségét rendelte: „Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét* nincs élet bennetek.”

Még a tanítványok közül is sokan azt mondták erre: Kemény beszéd ez, ki hallgathatja őt?

Ha volt is pillanat, amikor: nehéz volt megérteni Jézust* ma már tudjuk, hogy valóban a lélek és élet beszédét mondta és tanította.

Mert Jézus nemcsak az örökélctre váltott meg, hanem a szolgálatra, szeretetre, magasrendű életre is! Amiből következik, hogy semmiféle problémáink elől el nem menekülhetünk és problémáink megoldásában sokkal jobb, ha álmainkat a valósághoz szabjuk és nem megfordítva.

Ezért a bűn elleni harcot halálos komolyan kell venni, olyan komolyan, ahogyan Krisztus vette. Hogy minél kevesebb legyen életünkben az önzés, az önistenítés és minél több a jóra való készség. Jézus megváltása erőt is ad, hogy győzelmesen harcoljuk az életet, hogy már itt a földön is egyre több legyen a jó, a tisztaság, a szépség és megelégedés.

Jézus a szolgálat és szeretet életét is eredményesen és győzelmesen élte.

Fülöp Dezső

Akkor, amikor az újság és a rádió az embernek a tudományban való előrehaladását, vagy a világűr meghódítását adja tudtul az egész világnak, ugyanez az újság és ugyanez a rádió nyugtalanító híreket is közöl. És méltán nyugtalan minden gondolkodó, helyesen látó ember, amikor fegyverkezésről, az atomenergiának pusztításra való felhasználásáról, vagy kardcsörtető revánspolitikáról hall. Én is beletartozom a nyugtalan szívű emberek közé, mert a hírek hallatára az a gondolat foglalkoztat, hogy vajon olyan feledékenyek-e az emberek, hogy amikor oly könnyen beszélnek háborúról, elfelejtik mindazt, amit a háború jelent, s amelyet már átéltek? Ha van ilyen könnyelmű ember, azt eszmélteim szeretném ezekkel a sorokkal, s mindnyájunkat egy kicsit elgondolkoztatni, felelősségre ébreszteni.

A háborúval kapcsolatos hírek hallatára emlékeim tódulnak elő, s mindjárt első tételként meg kell állapítanom:

JÖ, HA VISSZAFELÉ NÉZÜNK! Eszembe jutnak a szüleim, akik oly sokat meséltek a „békebeli időkben” az első világháborúról. Hány ezer ember halt meg a frontokon anélkül, hogy tudta volna, miért kell meghalnia; és milyen sok. nélkülözésben volt részük az itthonmaradtaknak. Mily régen volt az már! — mondhatná valaki —, de jusson eszébe mindenkinek, hogy a szüléink vetünk együtt végigélték a második világháború napjait és borzalmas éveit is. Ha mi sokat hallottunk nagyszüleink és szüléink boldog ifjúságáról, jusson eszünkbe nekünk, harminc és negyvenéveseknek, hogy a mi ifjúságunk ideje nem a boldog tervezgetés, az életre való gondtalan felkészülés ideje volt, hanem háborúskodás. A mi ifjúságunk minket kemény életre, sokszor fájó valóságok meglátására készített fel. Vajon elfelejtettük volna már a frontról érkező híreket, amelyek emberek ezreinek éhhaláláról, fagyhaláláról szóltak? Elfelejtettük emberek százezreinek ártatlan szenvedését, halálát, sebesültek, nyomorékok iszonyatos jajkiáltását? Elfelejtettük volna az első atombomba borzalmas pusztítását, s azóta is emberek halál felé vivő szenvedéseit? Ha ezekre gondolok, még ma is hallom az egyik halált osztogató bombázógép bombáinak robbanását, géppuskáinak ropogását.

Ellenállhatatlanul tódulnak elő emlékezetemből a régi képek. Megjelenik előttem egy nagyon szép fiatal lány arca. Bombaszilánkot kapott, ami szétroncsolta, a tüdejét. Orvos barátommal kötözgettük, s bombazáporban szállítottuk kórházba. Milyen szenvedéseket kellett kiállnia, míg a romok között a szürkületben botorkálva hói dágyával elértük a kórházat! Édesapját mellettünk gyilkolta meg egy halálos golyó, ott halt meg a kezeink között, hogy három hét múlva leánya is kövesse öt a halálba. Eszembe jut egy kisgyermekes édesanya, aki boldogtalanul várta férje leujdét a frontról, s férje tőle néhány száz méterre lelte halálát. Eszembe jut egy boldog szerelmespár, akiket a háború örökre szétszakított. Eszembe jutnak szüleiket elvesztett gyermekek és gyermekeiket elvesztett szülők. Ismerek egy édesanyát, aki néhány hónapos gyermekével menekült a háború poklából, míg férje a fronton harcolt. Egy bombatámadás következtében elvesztette fél lábát, s míg hosszú ideig a tábori kórházban ápolták, kisgyermeke súlyos betegségben meghalt. Eszembe jutnak a béke követei, akiket orvul meggyilkoltak. Eszembe jutnak a budapesti romok, a halott város szörnyű arca. Nem olyan emlékek ezek, amelyeket csak úgy egyszerűen elfelejthetek.

Ha egy kicsit is könnyelműen vesszük a háború és béke kérdését, ha egy kicsit is feledékenyek vagyunk, jó, ha visszafelé nézünk. De nem szabad a múltnál megrekednünk, ennél tovább is kell jutnunk!

JO, HA MA KÖRÜLNÉZÜNK! Mennyivel más az a kép, ami ma vesz körül minket, mint az, amit tizenhat, vagy húsz évvel ezelőtt láttunk! Ma boldog embereket látunk magunk körül, akiknek van munkájuk, s munkájuk nyomán biztos megélhetésük. Van szép lakásuk, kedves, otthonos bútorokkal, szőnyegekkel, függönyökkel, régi vagy modern értékekkel. Nemcsak betevő falatjuk van, hanem olyan élelmük, amit szemük-szájuk kíván. És nézzük meg a magunk, vagy a többi ember ruháját, cipőjét, mind a jólétről, a boldog máról beszél. Lehet, hogy ma már nem tartjuk mindezt olyan nagy értéknek, mint régen, mert feledékenyek vagyunk, s ma már minden olyan természetes, ami a háború idején nagy kincsnek számított volna. Ma „természetes” az, hogy villamosok, autóbuszok, trolibuszok, expresszvonatok, hajók és repülőgépek száguldanak mindenfelé. Ma ,,természetes” az, hogy a gyárakban nehéz fizikai munka helyett automata gépsorok végzik a munkát. Ma „természetes” az is, hogy a földeken napégette, esöverte, verítékező, fáradt parasztemberek helyett traktorok és kombájnok szántanak, aratnak, csépelnek.

Jó, ha egy pillantást vetünk a gyermekeinkre is! Számukra is minden olyan „természetes”. Természetes az, hogy van villany, folyik a víz, rengeteg játékuk van a mi gyermekkorunk ócska rongylabdájával, egyetlen hajasbabájával, vagy tépett bundájú mackójával szemben. A mi gyermekeink csodálkoznak, ha egy, a háborúból visszamaradt betonbunkert látnak, s ha felnőttek társaságában a második világháború szörnyűségeiről hallanak, csupán régi mesének veszik, mint mi is' így hallgattuk szüléink első világháborús emlékeit. Ér ez jól is van így, hiszen mi harcoltunk a gyermekeink boldogságáért, mi mondtunk le a magunk ifjúságáról az ő gyermekkorukért. Az ő életük, az ő boldog májuk és holnapjuk kimondhatatlanul drága nekünk.

Jó, ha ma körülnézünk, s meglátjuk mindazt a sok drága értéket, ami sokszor olyan magától értődő és természetes a szamunkra. És ezeknek a drága értékeknek a láttára végül:

JÓ, HA ELŐRE NÉZÜNK! Jó, ha a drága értékek számbavétele után egy kicsit mindent a háború és béke mérlegére teszünk. Egy újabb háború egy szempillantás alatt megsemmisíthetne mindent, ami ma szép és kedves a számunkra. Egy pillanat alatt elveszthetné a házastárs élete párját. A mosolygó arcú gyermek ajkán a boldogság kacagása a halál iszonyatos sikolyává változna. A szerelmesek egymásért dobogó szíve egy pillanat alatt örökre megállna. Féltve őrzött otthonunk helyén csak rom, por és hamu lenne.

Jó. ha előre nézünk, s a magunk kicsi, egyéni életét, világát odatesszük a háború mérlegére. Szinte hallom az ajkunkról, a szívünk, a lelkünk mélyéről feltörő „NEM!” kiáltást. Édesapák és édesanyák, gyermekek és öregek, szerelmes szívű, boldog, egymásra talált fiatalok és az életutat magányosan járó emberek kiáltása ez. Ha előrenézünk, nem a pusztulást akarjuk látni, hanem valami mást!

A békét! Azt a békét, amelyben gyermekeink boldogan élhetik ifjúságukat, amelyben minden ember megtalálja a maga helyét, a maga munkáját, amelyben megfér egymás mellett minden nemzet és ország, minden színű és fajú ember békességben.

Ha háború nyugtalanító híreit halljuk, nézzünk hátrafelé, nyissuk ki az emlékezés zsilipjeit, s jusson eszünkbe mindaz, amit a háború jelent. Azután tanuljuk meg megbecsülni a mai életünket, s nézzünk körül nyitott szemmel. És végül nézzünk jól előre. Ha így nézünk a múltba, a jelenbe és a jövőbe, húzzuk át gondolatban a cikk címének első két szavát a szívünkkel, a lelkűnkkel, az imádságunkkal és a munkánkkal, hogy csak a harmadik, a legdrágább maradjon meg belőles A. BEKE!

Harkányi László

IMÁDKOZZUNK

Rőm. 8,6—11.

Megalázkodunk sok vétkünk terhe alatt és megváltjuk Előtted testi-lelki bűnösségünket.

Könyörgünk Hozzád: adj nekünk az örök halálba futó létünk helyett örök életet, és bűnösségünk közepette a bűn- bocsánat békességét a Te kegyelmed által. Munkáld ennek bizonyosságát szívünkben Szentlelked által.

Es munkáld Lelked által életünk megújhodását is a szerétéiben. Hadd váljék életünk mások javára végzett szolgálattá! Add, hogy minden ténykedésünket, cselekedeteinket és lelki megrendüléseinket a mások java hassa át. Az emberszeretet vezesse lépteinket, munkánkat és érzéseinket.

És munkáld majd Lelked által feltámadásunkat is halálunk után. Köszönjük Neked, hogy Jézus feltámadása reménység halandó testünk és lelkünk számára, amelyben egyedüli örök a Te Lelked ajándéka. Áldj meg hát bennünket Szentlelkeddel, hogy a bünbocsánat békessége, a szeretet min- ! dent átható ereje és a feltámadás reménysége töltse el éle- | tünket! Amen.

Ill v Lm. miaujvLmtcuv, auinut

csak a legnagyobb próféták jövendöltek. Hazánkban nem látunk se a fővárosban, se a vidéken rongyos, éhező gyermekeket, tétlenül, nyomorultan ácsorgó munkanélkülieket, s évről évre több lesz a művelt ember, emelkedik népünk jóléte és műveltsége, anyagi és szellemi javakban való igazságos részesedése. Mindezek koronájaképpen pedig reményteljesen folyik a küzdelem népünk erejével és összefogásával is a világ külső békéjének biztosításáért, a háborúk örök időkre való kiküszöböléséért. Akármilyen is legyen a bűn és a gonoszság hatalma, a népek és a békeszerető emberek egyesített ereje egyre jobban féken tartja a háborúra spekuláló bűnös hatalmakat Röviden: az igazság, a társadalmi élet igazsága egyre magasabbra emeli népünket és annak minden tagját. Isten kinyilatkoztatott akarata igazolódik mindebben, az, hogy az igazság felemeli a népet az igazság felmagasztalja a nemzetet.

Vajon látjuk-e mindezeket?

Tudunk-e hálát adni Istennek, hogy mindebben mi is részesülhetünk és azért is, hogy mindezért mi is fáradozhattunk, tehettünk, áldozhattunk és szenvedhettünk is valamit?

Nem boldogság-e arra gondolni, hogy ha minden így megy tovább, gyermekeinknek és utódainknak már nem kell mindazt átszenvedniök, amit elődeink, szüléink, és közülünk az idősebbek átszenvedtek, mivel életünkben már több az igazság, nagyobb és jobb a kenyér, általánosabb a tudás és a műveltség? Nem lelkesítenek-e bennünket a még meglevő bajok, hibák, bűnök és veszedelmek is arra, hogy annál inkább igyekezzünk összefogva, erős akarattal küzdeni ellenük, az igazságosság végső és teljes győzelméig? Nem úgy van-e valóban, mint ahogyan az Írás ősi szavai mondják: Az igazság pedig felemeli a népet?

Így van, és legyen is így nálunk, közöttünk és általunk is. D. Dr. Vető Lajos