Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-08-20 / 34. szám
KP. BÉRM. BP. 72. Emberi jogaink alapokmánya Népünkkel együtt mi is nemzeti ünnepet ülünk ma. 1949 óta augusztus 20-ika alkotmányunk ünnepe. A mai napon sokat hallhatunk és olvashatunk arról, hogy mit jelent alkotmányunk népünk számára. Méltatásánál jó abból kiindulnunk, hogy korábban, tehát 1949 előtt a ,,magyar népnek” soha nem volt ilyen alkotmánya. Arról sokszor volt ugyan szó, hogy például a királynak alkotmányosan kellene uralkodnia, s különösen hogy az alkotmányt megsértették. De hogy tulajdonképpen alkotmány nem volt, s hogy miben állt volna az alkotmányosság, azt kevesen tudták. Nem tarthatjuk véletlennek, hogy a felszabadulás előtt a „magyar népnek” nem volt alkotmánya. Ez éppen így volt jó a királyoknak s egyáltalán a népelnyomó uralkodó osztályoknak. Miért adtak volna például a Habsburg királyok alkotmányt a magyar népnek? Hiszen akármi is lett volna benne, az csak gátolta volna őket önkényuralmukban, királyi *»jogaik” gyakorlásában, a nép elnyomásában és kiszipolyozásában. Elnyomott népnek nem lehet és nem ás volt alkotmánya. Világos, hogy nekünk se lehetett a felszabadulás előtt. Ugyanilyen világos az is, hogy amikor 1945-ben összeomlott nálunk, Magyarországon is a régi világ s népünk felszabadult, hamarosan alkotmányunk is lett. Az emberi jogokat valóban biztosító alkotmánya csak felszabadult népnek lehet. Csak szabad nemzet adhat önmagának alkotmányt, hogy szabadságát így is biztosítsa és állandósítsa. Az alkotmányban a felszabadult nép szabályozza önmaga s tagjai közösségi és egyéni életét. Ez történt tizenkét évvel ezelőtt alkotmányunkban, mely azóta is népünk legfőbb szabadságlevele. Alkotmányunk a magyar dolgozók államának, népköztársaságunknak fundámentuma. Egyházunk népe, dolgozó népünk egészséges testének értékes része, s magáénak vallja alkotmányunkat. Nekünk is az 1949. augusztus 20-iki alkotmány ad honpolgári öntudatot és szabadságlevelet a Magyar Nép- köztársaságban. Alkotmányunk biztosítja és védi lelkiismereti és vallási szabadságunkat is, emberi jogainknak ezt az igen lényeges tartalmát. Nemzeti történelmünk sok évszázados szabadságküzdelme mindig a lelkiismereti és vallásszabadságért is folyt. Ha szabadságharcaink átmenetileg sikerrel jártak, a békekötések legalább papíron a vallás szabad gyakorlatát is biztosították. Persze csak az ún, történelmi egyházak számára, amilyen a mi egyházunk is volt a múltban. Tudjuk, hogy a katolikus hierarchiával szövetkezett Habsburg királyi elnyomás úgyszólván soha nem tartotta meg ezeknek a békeszerződéseknek a vallásszabadságra vonatkozó részét. Még a XX. században is tapasztalnunk kellett, hogy a felszabadulás előtti Magyar- országon általában másod- vagy harmadrangú állampolgárokként kezelték az evangélikusokat. A fontosabb állami tisztségekbe evangélikus ember nehezen juthatott. Magam tapasztaltam nemegyszer mint gyártelepi lelkész, hogy a munkásfelvételnél még az akkori napszámos hittestvéreink is háttérbe szorultak a róm. katolikusok javára. Ha már a történelmi protestáns egyházak tagjai se élvezhettek teljes vallásszabadságot a múltban, még kevésbé volt meg a lelkiismereti szabadság. Vannak evangélikusok, akik még ma is rosszul értik a lelkiismereti szabadság fogalmát, mégpedig éppen azért, mivel erről régen valójában szó sem lehetett. A lelkiismereti szabadságon egyszerűen a vallás szabad gyakorlatát értették. Pedig a lelkiismereti szabadság nemcsak ezt jelenti, hanem a vallástalanság szabadságát is. A val lástalanság és a vallásosság egyformán beletartozik a lelki- ismereti szabadság emberi jogába. Őszintén be kell ismernünk, hogy ebben a vonatkozásban egyházunkban is gyakran helytelenül gondolkodtak, római katolikusok módjára. Krisztusunk azonban csak azokban és azok által végzi szolgálatát, akik őt szabadon és önként fogadják el s vallják Uruknak és így is követik őt belső engedelmességben. Az egyház és az állam szétválasztása, a vallásszabadságnak és a lelkiismereti szabadságnak teljes biztosítása együtt jelenti emberi jogaink egészét ezen a területen. Kormányunk ezt példamutatóan így értelmezi, amikor az Egyezményen is túlmenően anyagilag támogatja egyházunkat s a többi egyházakat és felekezeteket is. Így vált lehetővé, hogy a fel-, szabadulás után szocializmust építő hazánkban egyházunk nemcsak szoros értelemben vett szolgálatát végezhette zavartalanul, hanem a háborúban megrongált templomait, épületeit is renováltathatta s még újakat is építhetett. Alkotmányunkban biztosított emberi jogainkhoz hálás szeretettél kell ragaszkodnunk. Ne legyünk azonban csupán arra tekintettel, hogy magyarok és evangélikusok vagyunk. Emberi jogaink hazai alapokmánya tegyen minket öntudatos emberekké, az egész emberiség tagjaivá, minden más ember testvérévé. Keresztyén hitünk, s a hazánkban épülő szocializmus egyaránt fölibe emel minden korlátnak, mely embert embertől, népet néptől elválaszthat. Alkotmányunk - beleállít bennünket az emberiség egész családjába, a népek nagy közösségébe, mindenekelőtt azokéba, akik a békét s minden ember boldogulását akarják ezen a földön, az elmaradott, gyarmati sorban sínylődő népekét is. Alkotmányunk születésnapja, 1949 óta beigazolódott, hogy az élen járó népek sorába tartozunk, akikkel együtt nemcsak védjük, hanem élvezzük is a békét s a békés munka áldásait, s jogos büszkeséggel tekint- ■ hetünk azokra az eredményekre, melyeket bárhol a betegségek legyőzése, a világűr meghódítása, a népek gyarmati sorból való felszabadítása, kirobbant háborúk kioltása terén az emberiség elért. Istennek adunk hálát a sok jóért, amit alkotmányunkban népünk kapott s amelyben magunk is részesültünk. Ilyen hálával ünnepelünk alkotmányunk ünnepén. Így is ünnepeljünk. Dr. Vető Lajos A mai napra rendelt példázat beszél arról, hogy a gazdag ifjúnak egy fogyatkozása volt. A parancsolatok megtartásában jól állt, de az anyagi javakról nem tudott lemondani. Az anyagi javaktól való megkötözöttség görcsét nem volt hajlandó kioldani. A példázaton át Jézus megnyitja szemünket, hogy rálássunk életünk fogyatkozásaira. Ha tudunk őszinték lenni, meg kell mondanunk, hogy a fogyatkozások dolgában mi rosszabbul állunk, mint a gazdag ifjú. Pedig a gazdag ifjú egyetlen fogyatkozása miatt nem mehetett be a mennyek országába. Érdemes volna befelé hallgatózni, nézelődni és rajtakapni magunkat, hogy mennyire önzők vagyunk! Magunkra gondolunk elsősorban és nem másokra! Magunk felé mindig vannak felmentő, dédelgető gondolataink, mások felé pedig elítélő, szívtelen gondolatokat hordozunk. A szívből származnak a gonosz gondolatok! A szív mélyén terem meg az önzés. Sok fogyatkozásunkban az alapvető fogyatkozásunk, hogy önzők vagyunk! Önzők vagyunk otthon, a családban, munkahelyünkön, hazánk dolgaiban! Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gonosz gondolatoknak félelmetes erejük van. A gondolatok szülik a tetteket! Hogy mi lesz ma, vagy holnap. az először gondolatokban folyik le. Gondolatok vitáznak egymással. Halál, vagy élet! Háború, vagy boldog béke lesz-e itt a földön? Mindez előbb gondolatok formájában játszódik le! Üj szívet kell kérni Istentől! Ez az útja annak, hogy minél kevesebb fogyatkozás legyen bennünk! A Szentírás is többször biztat az új szív kérésére. Ez kép, ami mögött az áll, hogy életünk érzéseit Isten által tisztává, széppé, jóvá formáljuk! Le lehet mérni, hogy mikor cserélődik ki a szívünk! Akkor, amikor nemcsak az igét szeretjük, hanem embertársainkat is. Az ige szeretete az emberek szeretete nélkül semmit sem ér. Amikor nemcsak a gyülekezet lesz kedves előttünk, hanem minden embertársunk, akárhova tartoznak is. Amikor nemcsak imádkozni szeretünk, hanem szeretjük és műveljük a jót is. Amikor nemcsak azzal dicsekszünk, hogy mennyire ismerjük a bibliát, hanem szótlanul segítünk, ahol arra szükség van. Amikor emberi életet kezdünk élni. Az emberi élet az, ha fáj az állatiasság, önzés, szeretetlenség! Amikor farizeusi szertartásosság helyett a segítő szeretet útjait járjuk! Ez az igazi keresztyén élet! Még sok a fogyatkozásunk, de új szívet kérünk Istentől! Fülöp Dezső 'OäWH2S<3iaK!äaK*<»KäSOH2Scscssaäü5a<^csöK3caa^ IMÁDKOZZUNK Róm. 9, 15—16. Istenünk, dicsérünk Téged, hogy csupa irgalom vagy. Haragodat messze felülmúlja szereteted. Ez a mi egyetlen reménységünk, hogy végül is nem vétkeink szerint ítélsz, hanem kegyelmet gyakorolsz szent Fiadért, Jézus Krisztusért Dicsérünk Téged, hogy irgalmad gyakorlásában szabad vagy. Fenséges akaratodat semmi sem köti meg. Nem az emberi érdemek szerint osztogatod kegyelmedet. Nem hivatkozhatunk hát erkölcsi teljesítményeinkre, sem hitünkre, vallásos buzgóságunkra. Egyedül csak azért fohászkodhatunk: könyörülj rajtunk nagy irgalmad szerint. Köszönjük Neked, hogy üdvbizonyosságunk a Te szabad kegyelmeden nyugszik. Ezért tudunk rendíthetetlenül hinni abban, hogy szeretetedet nem vonod meg tőlünk, hanem irgalmad hűsége elkísér életünk végéig, sőt velünk lesz a halál éjszakájában és az utolsó ítélet napján is. Irgalmad nagysága tegyen bennünket is könyörületes szí- vűvé. Add, hogy megértsük a másik embert és szeressük. Tégy bennünket embertársaink bajában és örömében osztozókká, nehézségeikben segítőkké, bűneikben megbocsátóvá, elhordo- zásukban türelmesekké. Hadd lehessünk így a gyermekeid, aki hasonlóan bánsz velünk végtelen jóságoddal, Ámen, r Uj kenyér Az elmúlt napokban egyre több olyan hírt olvashattunk az újságokban, hogy igen sok faluban és járásban az Alkotmány megünneplését összekötik az új kenyér ünnepével. így az Alkotmány ünnepe egyre inkább kettős jellegű ünnepévé lesz népünknek. A két ünnep valóban szorosan összetartozik, és amikor népünk a kettőt együtt ünnepli, arról ad bizonyságot, hogy'jól látja az összefüggést a fejlődés keretét biztosító Alkotmány és az új kenyér között. Az új kenyér megint ott van az asztalunkon. Minden magyar család asztalán. Jó illata betölti otthonainkat és jó íze megelégedéssel tölt el bennünket. Valami szent áhítat fog el bennünket, amikor a sütőkemencéből vagy a modern kenyérgyárakból frissen az asztalunkra kerül. Jó érzéssel vágjuk le az első karéjt és adjuk tovább a megterített asztalnál a család tagjainak. Sok családban az édesanyák a megszegés előtt késükkel még keresztet is rajzolnak rá, jelezve, hogy nem közönséges dolog történik akkor, amikor megszegjük a kenyeret. Az új kenyér ünnepén forró hálával kell a szívünknek megtelnie. Luther Márton a „Mi Atyánk” negyedik kérésének magyarázatában hangsúlyozza „hálaadással vegyük mindennapi kenyerünket”. Ennek a hálának természetesen mindenekelőtt Isten felé kell szállnia, és azt kell kifejezésre juttatnia* hogy mindennapi kenyerünket az Ö kezéből vesszük és benne atyai jóságának ajándékát ismertük fel. Mi keresztyének sohasem felejthetjük el, hogy azért kerülhetett asztalunkra az új kenyér, mert Istenünk kegyelmesen meghallgatta imádságunkat, melyben ezt kértük: „a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma”. Ezért a családi otthonokban az édesanyák és édesapák kenyeret nyújtó kezei mögött a hit szemével fel kell ismernünk a mi szerető mennyei Atyánk kenyeret nyújtó szent kezét. Akkor lesz igazán ízes a kenyér a szánkban, ha Isten iránti hálával esszük azt. Hálaadásunkban arról sem felejtkezhetünk meg, hogy Jézus Krisztus egyszer ezt a kenyeret a kezébe vette, és az mondotta: „ez az én testem”. Es azóta is az oltárra került, igével megszentelt kenyérben vehetjük az Ö testét, bűneink bocsánatára. De hálával kell fordulnunk az új kenyér ünnepén állami felsőbbségünk felé is. Jól mondja Luther a Nagy Kátéban, hogy az állami felsőbbség címerébe bele kellene venni a kenyeret is, sőt a pénzekre is rá kellene azt verni, hogy az állampolgárokat emlékeztesse: „az ö (ti. az állami felsőbbség) szolgálatuk révén van oltalmunk és békességünk, és nélkülük nem élvezhetnénk és nem tarthatnánk meg a mindennapi kenyeret. Méltók is ezért a teljes tiszteletre.” Az új kenyér ünnepén hálátlanság lenne tőlünk, ha elfelejtenénk, hogy a szocializmust építő Magyarország kormánya mennyit fáradozott és fáradozik azért, hogy népünk minden fia asztalára bőségesen jusson kenyér és azt népünk kevesebb fáradsággal szerezhesse meg, mint a múltban. A mi hazánkban minden állampolgár bőségesen ehet az új kenyérből és az édesanyáknak többé már nem kell vékony szeletkéket szelniük gyermekeiknek, mint az a „3 millió koldus idejében” olyan sokszor megtörtént. Azért is csak hálásak lehetünk népünk vezetőinek, hogy ez az új kenyér becsületes munka gyümölcseképpen kerülhet mindenkinek az asztalára, és megszüntetett minden ingyenélést és kizsákmányolást. Valóban mindenki megelégedéssel eheti a magyar földön a jóízű új kenyeret. De az új kenyér ünnepén hálával és meleg szívvel keTl fordulnunk parasztságunk és ipari munkásaink felé is. Parasztságunk a mögöttünk levő évtizedben nem könnyű feladat előtt állott, amikor az évszázadokon keresztül megszokott gazdasági életformát a szebb és gazdagabb élet érdekében felcserélte a nagyüzemi gazdálkodás új rendjével. Nem volt könnyű az apák megszokott útjáról lelépni, és egy új úton járni a mezőgazdaságban. Sok látszólagos egyéni érdeket és még több önzést kellett parasztságunknak legyőznie ahhoz, hogy közösen gazdálkodjanak mezőiken és a közösség érdekeinek szem előtt tartásával találják meg saját érdekeiket is. Az új kenyér ünnepén mégis örömmel mondhatjuk el, hogy parasztságunk túlnyomó többsége megtalálta a helyét a nagyüzemi gazdálkodásban és az idei új kenyér legnagyobb része már a közös gazdálkodás gyümölcseképpen került asztalainkra. Ipari munkásságunk pedig mindent megtett azért, hogy a termelőszövetkezetek megfelelő mennyiségű és minőségű gépekhez jussanak és ezzel megkönnyítsék és eredményesebbé tegyék földművelő népünk munkáját. Az új kenyér ünnepén nézzünk megelégedéssel és meleg tekintettel parasztságunk és ipari munkásságunk szemébe és szorítsuk meg kérges kezüket. Végül arról sem szabad megfeledkeznünk az új kenyér ünnepén, hogy „a kenyér” — Luther magyarázata szerint — nemcsak az asztalunkra helyezett jóízű karéjokat jelenti, hanem magába foglalja mindazt, ami a földi élethez szükséges. „Márpedig — mondja Luther — nemcsak az kell az élethez, hogy a testünknek legyen tápláléka, ruházata és egyéb szükséglete, hanem az is, hogy csendben és békében megférjünk azokkal az emberekkel, akikkel együtt élünk és érintkezünk mindennapi munkánk, foglalkozásunk és mindennemű tevékenységünk közben. Ezért hát jól ereszd meg és szárnyaltasd képzeletedet, nemcsak a sütőkemencéig és a lisztesládáig, hanem a széles mezőre és az egész földre, amely termi és szolgáltatja nékünk a mindennapi kenyeret.” Mindez azt jelenti, hogy a kenyérrel a legszorosabban összefügg — a béke. Ahol háború van, ott kevesebb a kenyér, ott az éhség sötét árnyai nyomulnak előtérbe frontokon és frontok mögött és az Isten ítéleteképpen el-elmarad a „mindennapi kenyér”. Ezért kell mindent elkövetni a célból, hogy „csendben és békében megférjünk azokkal az emberekkel, akikkel együtt élünk”. Arra van tehát a most élő emberiségnek nagy szüksége, hogy kialakítson egy olyan világot, amelyben nem fenyeget többé a háború réme, hanem a különböző népek békésen élnek egymás mellett és egymás javára, és összefognak a sokszor még éhező, gazdaságilag elmaradott népek felemelésére. Igazán jóízűen csak akkor ehetjük kenyerünket, ha tudjuk azt, hogy többé senki nem éhezik ezen a világon, hanem megelégedéssel eszi az új kenyeret, Káldy Zoltán
