Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-07-16 / 29. szám
KP. BÍRM. BP. 72. Pihenés — Isten akarata szerint Legtöbb embert a nyár elemi ereje, bágyasztó fülledtsége, HZ élet ütemét lassító-fárasztó évszaka figyelmezteti és biztatja: pihenni kell. Hosszabb időre ki kell kapcsolódni a megszokott munkából, környezetből. Persze nemcsak a nyár figyelmeztetése ez, hanem szervezetünk parancsa is, amely egészsége érdekében igényli a felfrissítő pihenést. TTazánkban a munka törvénykönyve nemcsak lehetőséget nyújt a pihenésre, hanem minden dolgozó ember jogává is teszi. A statisztika rangsorolása szerint szocialista társadalmi rendünk ebben a vonatkozásban elöljár, amikor tizenkét munkanap alapszabadságot biztosít, mely a munkábo,n eltöltött évek számával növekedik és ezen kívül még évi hat ünnepnap is pihenőül szolgál. Belgium, Japán és az Amerikai •Egyesült Államok csak ezután következnek, s az utóbbiban hat szabadságnap és hét ünnepnap jelent pihenést. A szabadságidő általánossá tétele világszerte sok új prob- ■An lémát vetett fel. Könnyen elképzelhető, milyen új helyzetet teremtett a „tömegek szabadsága” például a vendéglátó- ipar területén, üdülőkben, szórakozóhelyeken. Vagy mennyire új helyzet állott elő a családban: van-e együttes üdülésre lehetőség, vagy a család tagjai külön-külön töltik-e pihenésüket? stb. Olvashatjuk és tapasztalhatjuk, hogy nálunk gondot fordítanak e kérdésekre és sok minden új létesítményben hasznos eredményeket is látunk. Mindez nagyban segít bennünket, hogy szabadságidőnket jól tölthessük el, de döntő módon csak rajtunk áll, hogy ezzel a kedves idővel helyesen élünk-e. 'J'esti-leTkl egészségét, munkája örömét és sikerét kockáz- tatja, aki nem használja fel vagy nem használja fel helyesen szabadságát, pihénőidejét. A hetes ritmusban megismétlődő pihenőnapok felhasználása is lényeges ebből a szempontból, de nem nélkülözhető a rendszeres évi szabadság sem. A hangsúly elsősorban a rendszerességen van. A rendszertelenség súlyosan károsíthatja szervezetünket. A tevékenységében szünetet nem tartó, a munka lelki feszültségét pihenéssel nem enyhítő ember legsúlyosabb állapotát a mai lélektan ■„menedzser-betegségnek” nevezi. Magyarul e fogalomnak részben a pihenni-nem-tudás kifejezés felel meg. Olyan állapot ez, mely a legsúlyosabb idegrendszeri és szervi, következményképpen lelki elváltozásokkal járhat. Mindez megelőzhető a szabadság rendszeres felhasználásával. Egészségünk szempontjából az sem közömbös azonban, hogy milyen módon használjuk fel pihenőidőnket, milyen tartalommal töltjük ki ezeket a napokat. Okosan és módszeresen járjunk el, mint értékeinkkel. A z első és legfontosabb tennivalónk, hogy megszüntessük mindazokat a feszültségeket, amelyek munkaidőben bennünk és körülöttünk vannak. Ezeket a feszültségeket tehát fel kell lazítani ahhoz, hogy helyesen pihenhessünk. Hagyjuk el munkahelyünket s szabadságidőnk alatt teljes kikapcsolódásban éljünk. Ugyanakkor keressünk fel más közösségeket, találjunk kapcsolatot más emberekkel, lássunk új arcokat, halljunk új véleményeket. A feszültségektől megszabadult helyzetben pihentető igazán az alvás és nyújt felüdülést a sport és szórakozás. Erre vonatkozólag is legyen már az első napon vagy még szabadságunk megkezdése előtt elképzelésünk, sőt tervünk. Kerti munka, barkácsolás, kirándulás, olvasás s ezernyi más kedvtelés töltheti ki napjainkat. Ilyenkor mindent szinte játszva kell tennünk, kerülve a megerőltetést, feszültségeket, de az unalmas tunyaságot is. Keressük az alkalmat csendre, életünk egy-egy komoly kérdésének a végiggondolására is, az elmélkedésre. Kötetlen beszélgetésekre is jusson időnkből. Ke- tessük a derűs környezetet, a derűs embereket Így lehet szabadságunk ideje öröm, egészség: pihenés — Isten akarata szerint Muncz Frigyes IMÁDKOZZUNK L Ján. 5, 9—13. Istenünk! Sokszor elfog bennünket a kételkedés: honnan tudhatjuk, hogy Te Fagy, hogy Fiad él és van örök élet? Köszönjük Neked, hogy Te nem hagytál bennünket bizonytalanságban, és most is el akarod venni kételyeinket. Nem úgy győzöl meg bennünket, ahogyan minden másról a világon megbizonyosodunk: a kézzelfogható tapasztalás útján. Alázatosan tudjuk, hogy Te bizonyíthatatlan vagy, és bocsásd meg egyházadnak a megelőző korok jóakaratú erőfeszítését, amikor a teológia megpróbálkozott az értelmetlennel, és Téged — a meg- foghatatlant — megpróbált bebizonyítani az embereknek. Köszönjük Neked az igazibb és rendíthetetlenebb bizonyosságot: egyedül a Te kinyilatkoztatásodba kapaszkodó hitet. Amikor beletekinthetünk igéd tükrébe, onnan a Te csodálatos — mert hatalmas és jóságos lényed — tekint reánk, s úgy lenyűgöz, hogy egyetlen lehetőségünk marad: hinni Benned. Igéd nyomán, hitünk bizonyosságában boldogan valljuk, hogy örök életet adtál nekünk Jézus Krisztusban. Tarts meg bennünket a Vele való közösségben, hogy az élet fordulatai, önmagunk változásai el ne szakítsanak Tőle halálunk órájáig. Őrizd meg hitünket bűneink legmélyebb elesettségében vagy a szenvedés kétségbeesett óráiban is. Amíg majd széttörhet a tükör és elmúlhat a hit, mert ödaát, Veled szemtől szembe tapasztaljuk meg minden szavad Igazságát, és magasztalunk azért, hogy érdemes volt hinni Benned. Amen. Lelkész-szentelés a Budapest-kelenföldi templomban A Budapest-Kelenföld-i templomban június 30-án esti istentisztelet. keretében szentelte lelkésszé D. Dr. Vető Lajos, az Északi-Egyházkerület püspöke Gyarmathy Dezső, Reuss András és Szűcs Kálmán lelkészjelölteket, akik most fejezték be tanulmányaikat a budapesti Teológiai Akadémián. Ünnepe volt ez a kelenföldi gyülekezetnek is, hiszen templomukban ez volt az első lelkész-szentelés. Azért esett a választás éppen a kelenföldi templomra, mivel a felszentelendők egyike, Reuss András, a gyülekezet szülötte, akinek családja 33 évvel ezelőtt buzgón tevékenykedett a templomépítés munkájában. A gyülekezet szeretettel készült az ünnepségre és ezen a hétköznapi estén egészen megtöltötte a templomot. A szolgálat elvégzésére érkező püspököt és feleségét az egyházközség nevében, gyülekezeti tagok élén a felügyelő fogadta és üdvözölte szíves szeretettel. A püpökkel és az össze- sereglett lelkészekkel együtt orgonazúgás hangjai mellett vonultak be a templomba a jelöltek. Majd a „Jövel Szentlélek Űristen” gyülekezeti ének után Várady Lajos esperes szolgáltatta ki az úrvacsorát a, felszentelendőknek. Utána a kelenföldi gyülekezeti énekkar művészi éheke alatt a püspök a jelenlevő lelkészekkel az oltár elé állott és Máté evangéliuma 11:29. alapján tartott igehirdetést. Beszédében a püspök többek között a következőket mondotta: „Krisztus Urunk ebben az igében újra tanulásra szólít fel. Azt kell megtanulnotok, hogy Ö szelíd és alázatos. Tehát nem azt kell megtanulnotok, hogy ti hogyan lehettek szelídek és alázatosak. Krisztus Urunk nem törvényt, hanem evangéliumot mond ebben az önvallomásában. A törvényeskedés itt is az őszinteség hiányára, képmutatásra vezetne. Nem azt kell nézni, hogy ti milyenek vagytok, hanem azt, hogy Ö milyen. Ö szelíd. Tehát nem harcias, nem összeférhetetlen, nem bosszúálló, nem házsár- tos, nem civódó. Ügy is mondhatnánk, hogy a béke képviselője, aki békében igyekszik élni másokkal, aki a békét munkálja, aki tud együtt- élni. Alázatos. Nem uralkodni, hanem szolgálni akar. „Az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ö szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.” Ezt kell tehát tanulnotok Tőle, a jó pap holtig-tanulásával. A kereszt, az ünnepek, bibliátok, az egyházban minden erre figyelmeztessen. Ha így öt tanuljátok, öt igyekeztek megismerni, öt nézitek szüntelenül, akkor lesztek alkalmasakká a lelkészi szolgálatra. Megvalósul rajtatok, amit a II. korinthusi levél 3. részének 18. versében olvasunk: „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon áb- rázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Leikétől.” Ebben az igében benne van az evangélikus lelkészi szolgálat programja. A békét munkálni és szolgálni: erre hívott el Isten bennünket, titeket is. Ezt várja tőletek a mai emberiség, magyar népünk is. Erősítsen ebben a szolgálatban az a sok nagy Ígéret, mely a szelídséghez és alázatossághoz fűI ződik. Maga Krisztus Urunk mondja: „Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják (vagyis öröklik) a földet.” (Máté 5:5.) Tehát nem a meny- nyet, hanem a földet. A jövő a béke emberéé, mondja már az Otesta- mentum. Az ember és az emberiség csak akkor marad meg a földön, ha megtanul békében élni. Aki magát megalázza, fel- magasztalta.tik — hangsúlyozza ismételten is az ige. Az igazi nagyságnak útja az alázat. De nem az alázatoskodás. Ezért kell Jézust nézni itt is és nem magunkat, hogy az Ö látása tegyen minket valóban testvérekké egymás között, akik nem uralkodni akarunk egymáson, hanem egymás javát igyekszünk szolgálni és előmozdítani az egyházban, a hazában és a világon. Ezeket kell tehát tanulnotok. Ezt kell egyre jobban felismernetek Megváltónkban, a Jézus Krisztusban. Én most csak elindítottam ezt a tanulást bennetek. Adja Isten, hogy a szolgálatban, melyig most egyházunk nevében ki- bocsátunk benneteket, egyre jobb tanítványai legyetek Annak, aki maga hív titeket erre a tanulásra és erre a szolgálatra a legszebb ígéret szavával: „Tanuljátok meg én- tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és nyugodalmat találtok a ti leikeiteknek." Az igehirdetés végeztével, miután a jelöltek az evangélikus lelkészi szolgálat lényegét elébük táró kérdésekre elhatározásukat és hűségüket kinyilatkoztatták, letették a lelkészi esküt és a püspök lelkésszé szentelte őket. Majd az oltár előtt álló valamennyi lelkész az ősi „Confirma Deus”-t magyar fordításban énekelve kérte reájuk Isten áldását. Ennek elhangzása után a püspök köszöntötte őket testvéri csókkal, a jelenlevő lelkészek pedig egy-egy bibliai igével áldották meg új szolga társukat. Legutoljára Kendeh György kelenföldi lelkész, aki egyúttal a gyülekezet nevében és adományaképpen szép kivitelű bibliát adott át az új lelkészeknek emlékül és emlékeztetőül felszentelésük templomára és annak gyülekezetére. Ezután Dr. Ottlyk Ernő, a Teológiai Akadémia dékánja hálaadó imádsága következett, majd a püspök megáldotta az egész gyülekezetei. Az egyszerűségében is szép és lélekgazdagító istentisztelet az „Erős várunk” és a Himnusz eléneklésével ért véget. Hárman indultak szolgálatra új pásztorokul a már működő többszáz mellé. D. Dr. Vető Lajos püspök Gyarmathy Dezsőt Nagysimonyiba küldte ki, a Vasi Egyházmegye esperességi segédleiké- széül, Reuss Andrást Sopronba, a Győr-Soproni: Egyházmegye esperességi segédlelkészéül, Szűcs Kálmánt pedig Miskolcra gyülekezeti segédlelkészül. Isten áldása legyen további életükön és szolgálatukon! Kísérje őket mindig az a szeretet és imádság, mely körülvette őket és meg- áldatásukért könyörgött a kelenföldi gyülekezetben 1961. június 30-án. Csákó Gyula Ótestamentomban egész pozitív értékelése található az ember természetfeletti uralmának. Ez az uralom és ennek az uralomnak gyakorlása számára Istentől adott megbízás és egyenesen hozzátartozik az ember embervoltához. Isten és az ember együtt állanak a természettel szemben. A természeti erők megfékezése nem valami vétkes dolog, hanem engedelmesség, nem bűn, hanem parancs. Az ilyenfajta gondolatok újra visszatérnek Jézusnál és az Űjtestamentomban, közelebbről az utolsó Időről szóló kijelentésekben is. Az egyház sajnos nem húzta ki ezeket a vonalakat. Gyakrabban gátolta a természetfeletti uralmat ahelyett, hogy elősegítette volna. Ennek ellenére másrészt viszont jelentékeny segítséget is nyújtott a fejlődéshez. Az emberi kutatás és törekvések számára sehol nincs egy területileg megszabott határ. Az embernek szabad és kell élnie az Istentől neki ajándékozott . szellemi adományokkal. A határt etikailag ott érik el, ahol ezek a törekvések az embertársak ártalmát jelenthetnék. (Chronos), elszalajtjuk a Kairost, a pillanatot, melyben a döntésnek meg kell történnie.” Ez a mondat különösen érvényes a német kérdésre. Az idő sürget, a Németországban növekvő veszély megfékezésére, Közünk van egymáshoz A bűn mindig szétválaszt. Elválaszt Istentől és elválaszt embertársainktól. A bűn mindig azt eredményezi, hogy előítélettel és elfogultsággal nézzük egymást. A bűn azt eredményezi, hogy csoportosítani kezdjük az embereket aszerint, hogy melyik csoportot szeretjük és melyiket gyűlöljük. Sajnos még mindig vannak olyan keresztyének, akik a felebarát fogalmát rendkívüli módon leszűkítik. Arra gondolnak, hogy az a másik ember, aki nem az én felekeze- temhez tartozik, aki nem hisz Istenben, aki színes, aki más felfogást vall, nem lehet a felebarátom. Mindenesetre az ilyen keresztyének különös keresztyének akármelyik templomba járnak is. Sajnos még mindig vannak olyali „jól lmádkozov'Hivek”' akik tüzet és kénköves esőt kívánnak a. másik csoportra, mert előítéletük és elfogultságuk nem engedi látni, hogy az a felebarátunk, aki utunkba kerül. Mindegy, hogy az illető hol született, melyik templomba keresztelték, vagy nem keresztelték. Akivel az úton találkozunx, az a felebarátunk! Rettenetes gyűlölettüzek származnak abból, hogy az emberek ezt nem értik. Háborúk, emberek és nemzetek irtása és pusztulása következik abból, az egyszerű tényből, hogy az emberek elfelejtették, hogy a másik ember a felebarátjuk. Véres borzalmakat, éhséget és pusztulást készít elő az a kaini magatartás, hogy nincs közünk egymáshoz. Hirdetjük, állítjuk és valljuk, hogy közünk van egymáshoz! Visszamehetünk egészen addig, hogy egy Atyának a gyermekei vágyunk, tehát egymásnak testvérei. És ebből az következik, hogy testvéri módon is kell a másik emberre gondolnom. Tehát érte időt, anyagi javákat, sze- retetet kell áldoznom. A másik emberhez akkor igazodom jól, ha segíteni akarásomban ő lesz a cél, a mérték és nem én. Nem elég templomba járni, igét hallgatni, imádkozni. Helyesebben, templomba azért kell járni, igét azért hallgatunk, hogy hitünk szerint a Jézus Krisztus által üdvösségünk legyen, de ezen túl, itt a földön, a szeretetszolgálat cselekedeteivel viszonyuljunk édes hazánkhoz és felebarátainkhoz. Akkor vagyunk jó keresztyének, ha a földön tudunk szereteikapcso- latot teremteni. A világ keresztyénségének hűségesebben kell kopogtatni új szívért, melyben több lesz a szeretet és szolgálat készsége és a felelősség mélységes átérzése jelenünkért és jövendőnkért. Ehhez az első lépés, hogy felebarátainkat előítéletek nélkül szeressük. Fülöp Dezső A kutatás megbízatás — a kutatás határa A leideni Rijks egyetem professzora D. D. dr. Endri- kus Berghof vendégfelolvasást tartott a Halle-wittenber- gi Luther Márton Egyetem teológiai fakultásán: „ A természet feletti uralom, ahogy a keresztyének látják” címen. Szembefordult néhány keresztyénnek azzal a magatartásával, hogy — a nem-keresztyénekhez hasonlóan hálásan élnek ugyan a természettudomány és technika legújabb felfedezéseivel, ugyanakkor mégis, bizonyos kétvá- gányúságban, messzemenő kritikával és fenntartással állnak szemben ezen a területen a fejlődéssel. Igen, némelyek a keresztyének közül úgy gondolják, hogy most már elérték az ember számára megengedett határt. Emellett hajlamosak arra is, hogy a természeti katasztrófákat „Isten hangjaiként fogják fel. A természeti erők és azok megfékezése közötti összefüggés megismerése gyakran hiányzik náluk. így Istent inkább látják a villámban, semmint a villámhárítóban. Hogy ezek az elképzelések nem keresztyéniek, hanem po- gányok, azt a Szentírás kijelentései mutatják. Már az ♦ Dr. Rasker holland professzor a német kérdéssel foglalkozó bizottsági munka elindulásakor a Prágai Keresztyén Béke- Világgyűlésen formulázta az alábbi mondatot, mely korunk legtöbb politikai problémájára alkalmazható: „Miközben azt gondoljuk, még mindig van sok időnk
