Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-05-15 / 20. szám
KP. BERM. BP, 72. ÖRSZÁG 0S EV AN GÉL 1 K US S| ETI LA P ARA: 1,40 FORINT Imádkozzunk a csúcstalálkozó sikeréért ÜGY LATSZIK, most már tényleg meglesz a nagyhatalmak vezetőinek párizsi tárgyalása, a csúcstalálkozó. Sötét erők még az utolsó pillanatban is megpróbáltak nehézségeket támasztani, sőt megpróbálták a már összehívott egész csúcs- találkozót megtorpedózni, de már nyilvánvalóan eredménytelenül. A csúcstalálkozó végre elkezdődik Párizsban, mely most még jobban megérdemli „a világ fővárosa” költői nevet, mint bármikor ezelőtt. A KERESZTYÉNEKET IS KÖZELRŐL ÉRDEKLI a csúcs- találkozó. Méltó, hogy az egyházak a világ minden táján imádkozzanak a csúcstalálkozó sikeréért. A Magyar- országi Egyházak ökumenikus Tanácsának indítására ezúton is kérjük és buzdítjuk hittestvéreinket, gyülekezeteinket, lelkészeinket, kapcsolódjanak bele ezen a vasárnapon a világ összes egyházainak közösségébe ők is: imádkozzanak buzgón a csúcstalálkozóért. Az egyik nyugat-németországi evangélikus egyházi lap ezt írja e heti vezércikkében: „Mikor imádkozzunk, ha nem most? Aki most nem tudja, miért kell imádkozni, mikor fogja megtudni?” Valóban, a csúcstalálkozóra is alkal- maznúnk kell a Szentírás fontos megállapítását: „Igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése” (Jakab ap. lev. 5:16.). MI KERESZTYÉN HÍVEK tehát azzal segíthetjük elő a csúcstalálkozó sikerét, ha mindenekelőtt buzgón imádkozunk érte, külön is és együtt is, magányos elcsendesedésünk idején is, s az istentiszteleten, a gyülekezetben is. Hiszen földi létünk egyik legnagyobb kincséről, békességünkről van szó. A keresztyén egyház nagy reformátora, Luther Márton tudvalévőleg a mindennapi kenyérért mondott könyörgésünkbe tartozónak tekintette a békéért való imádkozást. A mindennapi kenyeret és a világ külső békéjét mindig együtt nézte, amikor a legszentebb imádság, az Űrtől tanult imádság, a Miatyánk helyes imádkozására tanított. Amit 1529- ben írt idevonatkozplag a Nagy Kátéban, az ma is igen megragadó és megszívlelendő. Azt írja itt Luther Márton, hogy amikor a mindennapi kenyérért imádkozunk, akkor ne csupán a sütőkemencére és lisztesládára gondoljunk, hanem szántóföldjeinkre, sőt az egész országra is, mely a kenyérrevalót termi. Ilyen átfogó keresztyén látással hangsúlyozza azután, hogy a mindennapi kenyérért való imádság a Miatyánkban mindent magában foglal, amire csak földi életünkben szükségünk van, elsősorban a nyugalmat és a békét, mert akármennyi táplálékunk teremne is, mondja, „ha békétlenség, viszály és háború van, akkor elvész a kenyerünk, vagy legalábbis veszélyben forog”. Ezzel összefüggésben írja azt is, hogy, mivel a mindennapi kenyér és a béke ilyen szorosan összefügg, a béke biztosítása pedig az államok feladata, jónak látná, ha a zászlókra, címerekre és pénzekre nem oroszlánt festenének és préselnének, mint az akkoriban szokás volt, és még most is sok helyen szokás a nem-szocialista államokban, hanem kenyeret, mivel szerinte az állam, a hadsereg mind arra való, hogy biztosítsa mindennapi kenyerünkhöz a békét és a rendet. Minket, magyarországi evangélikusokat Luther Mártonnak erre a gondolatára emlékeztet az is, hogy Népköztársaságunk címerében a piros, fehér, zöld ősi nemzeti színeinket a kenyeret adó búzakalász-koszorú övezi. Amikor a világ leghatalmasabb államainak vezetői a tartós béke biztosítása céljából tanácskoznak, imádkozzunk tehát olyan odaadással és áhítattal Mennyei Atyánkhoz, mint ahogyan a Miatyánkot imádkozzak, s ahogyan mindennapi kenyerünket kérjük. AZONBAN ÉR-E VALAMIT a mi imádságunk? Számít-e az imádság akkor, amikor olyan nagy ügyről van szó, mint az egész világ békéje? Erre azt kell válaszolnunk, hogyha ugyancsak a Miatyánkban Krisztus Urunk arra tanít, hogy Isten országáért, Isten akaratának a mennyben és a földön való teljesüléséért imádkozzunk naponta, akkor hogy ne imádkozhatnánk, sőt hogy ne kellene imádkoznunk a világ békéjéért is! Ha pedig valaki azért tartaná feleslegesnek az imádságot, mert úgyis az történik, amit Isten akar, akkor azt kell látnunk, hogy éppen ezért kell imádkoznunk, éppen ezért van értelme az imádkozásnak. Ezeken a hitigazságokon túl azonban hálaadással gondoljuk meg, hogy a világbéke biztosításáért mennyit imádkoztunk máris mi keresztyének szerte az egész földkerekségen és hogy a csúcstalálkozó létrejötte arról is beszél, hogy a mi imádkozásunk nem volt hiábavaló. AMIKOR A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÄN néhány évvel újra veszélyben forgott a béke, s megindult a béke- világmozgalom, a párizsi és a stockholmi béke-világgyülése- ken rögtön szép számmal vettünk részt mi egyházi emberek is, s külön megbeszéléseket tartottunk, amelyeken világosan láttuk, hogy nekünk, keresztyéneknek elsősorban az a feladatunk a béke-világmozgalomban, hogy kitartóan és hittel imádkozzunk a békéért s erre hívjuk fel és buzdítsuk az egész földön a többi keresztyéneket is. Az azóta eltelt 10—12 esztendő alatt mennyi imád,ság hangzott el a Földön a békéért! Kezdve az Egyházak Világtanácsa gyűléseinél, hazai egyházainkon keresztül legkisebb gyülekezeteinkig szinte vasárnapról vasárnapra imádkoztunk a békéért, éspedig konkréten a fegyverkezési hajsza megszűnéséért, a lefegyverzésért, a tömegpusztító fegyverek betiltásáért, a német kérdés megoldásáért, s a csúcs- találkozóért is. HIVŐ EMBER LÉTÉRE KI VONNA KÉTSÉGBE, hogy ezek az imádságok kedvesek voltak a világkormányzó Isten előtt? Ki merné tagadni, ha van benne egy szikrányi keresztyén hit is és tud valamit az imádság erejéről, hogy imáink meghallgatását is ünnepelhetjük abban, hogy a békeszerető emberek vágya, a csúcstalálkozó végre létrejön, nem is szólva arról, hogy az őrületes fegyverkezési hajsza ellenére a világot Isten kegyelme mind ez ideig megkímélte az újabb, mindennél szörnyűbb világháborútól?! Bizony, ma is érvényesek az Űr ígéretei, hogy amit csak kérünk az ö nevében, az teljesül (János ev. 14:13; 15:7; 16:24.), és ha már Lutherrel a békét a mindennapi kenyérhez hasonlítottuk, bizony érvényes a mi időnkben is az Űr biztató kijelentése: „Avagy ki az az ember közületek, aki ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki” (Máté 7:9.). Az tehát a fő dolog, hogy a békéért Jézus nevében hittel imádkozzunk (Máté 21:22.), Ki kell világosan mondanunk: a háború bún! Hírt adtunk arról, hogy a Német Demokratikus Köztársaság Béketanácsa a második világháború befejezésének és a német nép felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából ünnepséget rendezett. Az ünnepségen a magyar protestáns egyházak képviseletében Káldy Zoltán püspökünk is felszólalt. Felszólalását az alábbiakban közöljük. A Magyarországi Evangélikus-Lutheránus és református egyházak nevében igaz tisztelettel és szeretettel köszöntőm Konferenciánk Vezetőségét és résztvevőit. Köszönöm a Béketanácsnak, hogy erre a nagy jelentőségű konferenciára bennünket is meghívott és az elmúlt napokban lehetővé tette, hogy egy körutazás során betekintést nyerhessünk a Német Demokratikus Köztársaság életébe. - örülünk, hogy tanúi lehetünk annak a nagyszerű fejlődésnek, amely ipari, gazdasági, társadalmi és kulturális téren egyaránt előttünk van. Tisztában vagyunk vele, hogy milyen hatalmas erőfeszítésekre, céltudatos munkára és szorgalomra volt szükség ahhoz, hogy a háború okozta borzalmas pusztítás után ilyen szép eredményeket érjenek el. Mindezt azért tudjuk, mert a háború a mi országunkban is hasonló károkat okozott és nekünk is minden erőnket latba kellett vetnünk a romok eltakarítására és egy új Magyarország felépítésére. De éppen a háború pusztításaira és szörnyűségeire való visszaemlékezés és országainkban a romok helyén kivirágzott új élet hatása ösztökél bennünket annak a hő vágynak a kimondására, hogy soha többé ne legyen háború és soha többé ne legyen fasizmus. A magyar nép április 4-én, a német nép most ünnepli a háború befejezésének 15. évfordulóját. A hat esztendeig húzódó világháború mérhetetlen szenvedést okozott népeinknek és az egész emberiségnek. A történelemben példa nélkül áll az a veszteség és nyomorúság, amit el kellett szenvednünk lelkiekben, anyagiakban és emberi életek pusztulásában. Míg az első világháborúban tíz-, a másodikban már harmincmillió ember veszítette életét frontokon és frontok mögött, ágyúk és foszforbombák, sőt atombombák füzében. E mellett le lehetett írni azt a pokoli kint, amin egyesek, családok, népek lelkiekben átmentek? Fel lehet-e mérni azt a kárt, ami az emberiséget érte a fasizmus dühöngései közepette, amikor embereket, népeket, egész fajokat rovarok módjára lehetett kiirtani és nem-árják, nem-germánok megkülönböztetéssel, nagy történelmi múlttal és magas kultúrával rendelkező népeket lehetett másod- vagy harmadrangú népeknek kezelni, elnyomni és megsemmisítésükre törni. Nem csoda, ha milliók szívéből fakad az óhaj: soha többé ne legyen háború és soha többé ne térjen vissza a fasizmus. Még hangsúlyosabban mondjuk ezt az óhajt, amikor arra gondolunk, hogy a kezdődő atomkorszakban már az atomfegyverekkel való kísérletek is milyen nagy veszélyt jelentenek, egy esetleges háborúban pedig az atomfegyverek használata az emberiség fizikai létét fenyegeti. Hiszen egy ilyen háború az emberiség önmegsemmisítésével végződhet. Ebben a kérdésben a keresztyén egyházak nemcsak hogy nem hallgatnak, hanem egyre határozottabban kell kimondaniuk és követelniük, hogy ne legyen többé háború és a nemzetközi vitás kérdések megoldásánál a háborút, mint ultima ratiót kapcsolják ki, mert újabb háború semmiképpen sem tudna jobb békét biztosítani, hanem a szemben álló hatalmak végét, az emberiség nagy részének elpusztulását és az életben esetleg megmaradottaknak testi és lelki nyomorát hozná. Ezért kell a háborút egyszer s mindenkorra kiküszöbölni. Ugyan vannak az egyházakban olyanok, akik „az örök háborúk” hitében élnek, de nekünk, ha komolyan hiszünk Isten hatalmában és a jóJ akaratú emberek összefogásának eredményességében, a háború kikerülhetetlenségé- nek dogmáját, továbbá a jogos és jogtalan háborúk problémáját félre kell tennünk. Ki kell világosan mondanunk, hogy a háború bún. Ellenkezik Isten akaratával. Nekünk arról kell bizonyságot tennünk, hogy (Folytatás a 2. oldalon) Énekeljetek! Ennek a mai vasárnapnak régi egyházi neve: Cantate! — Énekeljetek! Ezen a vasárnapon tehát Isten az 0 igéje által éneklésre búzdít bennünket. „Énekeljetek az Úrnak” — így biztat a 98 . Zsoltár szava. Egyházunkat éneklő egyháznak is szokták nevezni és joggal, mert istentiszteleteinken sokat énekel a gyülekezet. Ebből a nagy éneklésből egy hivő kérész- , tyén hangja sem hiányozhat, mint ahogyan egy énekkarban sincsen helye a némának. Az éneklés egyik feltétele a jó zenei hallás, enélkül nincs szép éneklés. A keresztyén ember éneklése is akkor szép, ha adva van a megfelelő zenei hallás, de hogy igazán keresztyén módon énekeljünk, ahhoz nemcsak zenei hallás kell, hanem mindenekelőtt lelki hallás. A lélek fülével halló ember hallja Isten kegyelmes szavát s azt visszhangozza énekében, de figyel azokra a hangokra is, amelyek mások bizonyság- tevő énekében dicsőítik Isten kegyelmét s hangja együttzeng az ő énekükkel. Az énekléshez azonban nemcsak hallás kell, hanem megfelelő hang is. A keresztyén ember éneklését sem csupán. az határozza meg, amit hall Istentől és keresztyén testvéreitől, hangját igazán az teszi messzihangzóvá és magasan szárnyalóvá, ami - saját életének személyes tapasztalata Isten kegyelméről. Akkor tud igazán kiáradni a szív hálaéneke, ha csordultig tele van Isten gondviselő, bűnbocsátó és életünk útján kegyelmesen vezető szerete- tének megtapasztalásával. A húsvét tényét ismerő keresztyén ember hálaénekéből nem hiányzik sohasem a feltámadás kegyelméért való hálaadás. Húsvét felől jövünk, nemrégen ünnepeltük Krisztus Urunk feltámadásé-- nak emlékünnepét. Templomainkban húsvéti himnuszok zengtek. Húsvét elmúltával sem feledkezhetünk meg Jézus Krisztus feltámadásának gyümölcseiről. Jézus Krisztus feltámadása jelenti számunkra azt. hogy nem hiábavaló a hitünk, hiszen a mi Urunk élet és halál ura, aki ebben az életben megújult életre s halálunk után örök életre támaszt fel. Vető Béla imádság a csúcstalálkozó eredményességéért Mennyei Édesatyánk, könyörgésünkben emlékezünk, hogy 15 esztendővel ezelőtt fejeződött be a sok könnyet, szenvedést, pusztulást és fájdalmat hozott második világháború. Azóta a népeket megóvta a Te gondviselő akaratod az újabb szörnyű háborútól. Hálát adunk Neked, hogy népünk vezetői is a békesség útját járják, szószólói az egyvérből teremtett emberi nemzetség békés cgyüttlakozásának. Mindenható és kegyelmes Isten, az egész emberiség Atyja és a történelem Ura, vezéreld most is a csúcskonferenciára összegyűlő államférfiakat a megértés, a szeretet és a békesség útján, hogy tanácskozásaik előbbre vigyék a népek békességének ügyét. Annak nevében, aki mindenek Bírája s Megváltója és a békesség Fejedelme, a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében kérünk. Ámen. JÉZUS NEVÉBEN nem lehet a békéért nem imádkozni. Hiszen Ö már az ótestamentomi próféciák szerint is a békesség fejedelme és nem az öldöklésé. Még kevésbé lehet Jézus nevében a béke ellen imádkozni és dolgozni, s háborút készíteni elő. A keresztesháború minden formája minden időben nyilvánvaló szembehelyezkedés volt Jézussal, s az ö evangéliumával, s ezt csak a legsötétebb elvakultság nem veszi észre. Jézus Krisztus keresztje alatt csak a békéért lehet imádkozni, mint ahogy ö is még a kereszten is megbocsátásért imádkozott. Amilyen erkölcsi fölényben vannak a békeszerető népek, államok, egyének, s mindenekelőtt a szocialista társadalmi rétid a háborút akaró és szolgáló hatalmasságokhoz képest, éppen olyan erkölcsi és hitbeli fölényben vannak a békéért imádkozó keresztyének azokhoz képest, akik a békéért nem imádkoznak. Krisztusban való hitünknek egyedül az a magatartás felel meg, hogy buzgó és állhatatos imahadjáratot folytatunk a békéért. De Jézus nevében imádkozni a békéért azt is jelenti, hogy hittel imádkozzunk érte. Nem vall komoly és szilárd hitre például, ha valahol úgy imádkoznak a békéért, hogy közben háborúra készülődnek, s nem hisznek a béke győzelmében. A békéért hittel mondott imádságoknak külső életünkben is megvannak a komoly velejárói. Annyira kell hinnünk abban, hogy Isten meghallgatja a békéért mondott imádságainkat, hegy sem gondolatban, sem cselekedeteinkben nem rendezkedünk be háborúra. EZZEL SAJNOS ELLENTÉTBEN VAN az, amit például Nyugat-Németországban, vagy legutóbb Svédországban is látunk egyes egyházi vezetőembereknél. Nyugat-Németországban az elmúlt években az egyház némely vezetötényezöi azt tartották az egyik legsürgősebb teendőnek, hogy megszervezzék a még akkor nem is létező új német hadsereg tábori lelkészekkel való elláiásó.t. Svédország érseke pedig éppen most, a békét munkálni hivatott csúcstalálkozó előtt közvetlenül azzal a javaslattal fordult országa kormányához, hogy vizsgálják meg, vajon háború esetén egyháza tudná-e teljesíteni megfelelően „hivatását”, volna-e eme a célra elegendő számú lelkésze. A Lutheránus Világszövetség sajtótájékoztatója szerint, mely tudomásunk szerint soha egyetlen sort se közölt arról, hogy az új svéd érsek a béke ügyéért valamit is tett, vagy mondott volna, a svéd érsek ezen mozgolódásának nagy jelentőséget tulajdonít, amikor ezt a hírt közli. Mi idősebbek még emlékszünk, hogy a második világháború előtt és alatt a tábori lelkészeknek milyen teendőik voltak, s bizonyosak vagyunk abban, hogy a nyugatnémet, a svéd, s az amerikai hadseregek katonai lelkészei se működnek más, keresztyénibb lelkülettel. Tehát nagyon fájdalmasan érint bennünket az, hogy a svéd evangélikus egyház érseke, akinek elődei között ott volt a világ keresztyén békemunkájának kezdeményezője, a nagytudású és emberszeretettől áthatott Söderblom érsek, ilyen háborús előkészületekkel foglalkozik, a békeszerető emberiség, s a békéért imádkozó keresztyénség erőfeszítései és könyörgései közepette, a csúcstalálkozó előtt, ahelyett, hogy az Egyházak Világtanácsának felhívását követve, imahadjáratra buzdítaná svéd hittestvéreinket is s nagy egyházukat. EBBEN A VONATKOZÁSBAN IS Istennek tetsző módon nyilatkozott meg a szlovákiai evangélikus egyház egyetemes püspöke a Lutheránus Világszövetség vezetőségéhez írt levelében, mely szerint a nagy nyugati evangélikus egyházak Európában és Amerikában nagyon sokat tehetnének a világ békéjéért. Bár tennének is érte, többet, mint eddig tettek. A csúcstalálkozó előtt és alatt imádkozzunk tehát azért is, hogy Isten lelke buzdítsa fel az egész keresztyénséget szerte az egész világon a békéért való állhatatos hivő könyörgésre és fáradozásra. Nagy időket élünk, még soha nem volt az emberiség olyan Jcözel ahhoz, hogy a háborúkat kiküszöbölje az emberiség történetéből, s ahhoz se, hogy teljesen elpusztítsa önmagát. Isten óvjon meg mindnyájunkat egy új háborútól! Istenünk áldja meg a csúcstalálkozó, a világ békéje érdekében tanácskozó államférfiak munkáját! Istenünk fordítsa az Ö orcáját reájuk és adjon a miágnak békességet! Dr. Vető Lajos
