Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-02-28 / 9. szám
KP. BERM. BP, 72. Messzire látó reménység 3 SO éves a zsolnai zsinat Az Újszövetség, az apostolok, keresztyén hitünk nagy elődei, a reformátorok a Szentírás kinyilatkoztatása alapján egyöntetűen hangoztatják és teszik szükségessé életfolytatásunk, magatartásunk alapját, a reménységet. A reménység a szeretettel és a hittel együtt a keresztyén erkölcs, magatartás és életszemlélet lényeges vonása lett. Nem véletlenül írt erről Pál apostol még a szeretet himnuszában is: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet” (1. Kor. 13, 13.). És ha az apostol többi levelét olvassuk, nemcsak a sorok között, de igen gyakran kifejezetten, feladattá teszi a reménységet. Az első keresztyének és az első gyülekezetek komolyan vették az apostoli intelmet és mindig érezték, hogy mintegy elvesztik lábuk alól a talajt, amikor hiányzik életükből a reménység. Az egész egyház történetén végighúzódik ez a kérdés. A „keresztyén optimizmus”, a derűlátó keresztyénségnek, ez a fundámentoma. Hitünk szerint a reménység elindítója és munkálója bennünk Urunk, a Jézus Krisztus. Az ő szenvedése és halála váltott meg bennünket, bűnbocsánatot kaptunk és kaput nyitott számunkra az új életre és az örök életre. Ez a reménységünk egyik oldala. Azt is tudjuk, hogy a történelem során sokszor nagyon is hamisan csengett az egyház ajkán a reménységről szóló tanítás. Sok zavaros nézet, elv és eszme kelt lábra az egyházban a reménység körül. Az egyházat, a keresztyén életet, az emberi boldogulást csakis „a túlvilágon remélte” elérni. Hamis úton járt a reménysége akkor is, amikor a századok folyamán az egyház „uralmát” remélte megvalósítani a népek között és fölött (arról pedig ne is szóljunk, hogy hányszor kísértett az egyházban a hamis politikai messianizmus reménysége). Isten munkája és kegyelmes ítélete alapján kellett magunkhoz térni és felismerni keresztyén reménységünknek igazi fundámentumát, valamint a helyes keresztyén magatartást. Magunk körül tapasztalunk egy másik reménységet is. Mégpedig a népek, nemzetek, egyszóval a világ reménységét. A történelem sokszor megtépázta a reménységnek ezt a fáját, sokszor lehullatta az elszáradt sárga leveleket a jeges, dermesztő szél, mégis mindig új rügyek fakadtak. Az emberiségből nem lehet kiölni a reménységet. Ez emberségéhez tartozik. A világ arca sebekkel van borítva, a sebeket a reménység és az idő gyógyítja, a fájdalom és a rossz emlék a múlté. A világ az ígéretes jövő reménységében .él. Mostani reménységének rengeteg konkrét vonása van. Remél egy jobb kort, félelem-, aggodalommentes életet, remél egy olyan világot, amelyből hiányzanak a Káinok és fegyvereik, amelyben emberiesség, bizalom, szeretet, béke van. A reménység hozta el az emberiséget a megvalósulás küszöbéig, mint egykor Mózes népét az ígéret földjéig. A népek és nemzetek reménységével nem lehet visszaélni. Napjainkban ez olyan méretű, hogy gondolkodásra késztet minden felelős tényezőt. A reménység jegyében él a mi népünk is. Mint az emberiséggel összetartozó, magát annak szerves részének tudó nép. A jobb világért, a jobb életért, a holnap szépségéért küzd és fárad. Az alkotás, a tervezés, az építés kövei reménységbe vannak ágyazva, hogy az új világ maradandóbb, emberibb, szebb és jobb legyen, mint a régi volt. Előrelátó reménységgel tervez és épít a mi népünk és így néz a holnapba. Tudjuk azt, hogy a népeknek és nemzeteknek ez a mai reménysége földi, e világi reménység. Látszólag nagyon messze van a keresztyén reménységtől ez az egyetemes reménység; a szebbért, a jobbért. Gyakran megvan bennünk az a kísértés, hogy azt mondjuk: földi reménység ez — mi közünk hozzá? Ennek ellenére azonban hitünk szerint érezzük és tudjuk, hogy igen közel áll hozzánk. Nekünk, keresztyéneknek, a hívek seregének, éppen Isten kijelentése és parancsa alapján kell felsorakoznunk a reménykedők közé. Bennünket a megváltó Űr Jézus Krisztus tanított reménykedni, élni, valamint cselekedni. Az ő gyermekei nem „lógó orrú”, búskomor, csüggedt, megkeseredett emberek, hanem vidám, derűs, reménykedő emberek. Ma már nem is segíteni kell a népek között a reménység szikráját lángralobban- tani. Ma már a népek és az emberek mosolyognának meg bennünket, ha a „reménytelenség” húrjait pengetnénk. Végül még egy gondolat. A népek reménysége nem nyomja el a mi sajátos keresztyén reménységünket. Szabad az egyháznak a böjt előtti időben a „sajátos reménységéről” gondolkodni. Szabad lemérni azt, hogy hol hibázott a reménységünk.. Szabad felismerni azt, hogy mikor kísérte Isten áldása az egyház reménységét. Hogy e téren van mit rendeznünk magunkban és egyházunkban, úgy érzem, nem lehet kétséges. De szabad a cselekvő. példamutató, krisztusi reménység lelkűidével beállni azok sorába, akik földgolyónk ezen a területén, vagy a nagyvilágon bárhol egy jobb, emberibb, szebb élet reménységében élnek, Rédey Pál Kezdettől az első zsinatig A lutheri reformáció által | felszabadított evangélium győzelmesen terjedt hazánkban,' azonban az önálló evangélikus egyház megszervezését hosszan tartó folyamat előzte meg. Az evangélium hirdetése messze elöljárt s csak lassan követte az új egyház- szervezet kialakulása. Az első évtizedekben az evangéliumot elfogadó gyüle- kezetek és lelkészek is még a katolikus egyház szervezetébe voltak besorolva, annak fi joghatósága alá tartoztak. A katolikus püspöktől való függés ugyan formai volt,! mert teológiai kérdésekben az evangélikus lelkészek nem követték utasításaikat. Az első gyülekezetekben a lelkésznek még olyan kizá- [ rólagos egyházkormányzati j hatalma volt, mint a katoli-1 kus papnak. A 16. század második felében alakultak meg az esperességek vagy fraternitások. Az egyházkormányzatnak ezen a második fokozatán is a lelkészi elem kizárólagossága érvényesült. A fraternitás kifejezetten a! lelkészek tömörülését jelentette. A fraternitás magasabb ismeréseként két katolikus és két protestáns jelölt közül kerül ki a nádor. Egyházunk most már nemcsak egyházközségekben és fraternitásokban, hanem egy- házkei'ületekben, szuperin- tendenciákban is szervezkedhet s önkormányzati úton alakíthatja ki a maga szervezetét. Országos törvény alapján hívta egybe az evangélikus Thurzó György nádor 1610-ben a zsolnai zsinatot. Tíz vármegye es- perességének, nemességének és városainak a képviselői gyülekeztek egybe. Időileg bármennyire is távol van tőlünk a zsolnai zsinat, mégis máig élnek egyes alapvető rendelkezései. 1. Ezek közül az egyik az. hogy a zsinat van hivatva egyházunk területi rendezésére. A zsolnái zsinat három egyházkerületet állított fel, három szuperintendenst választott. 2. A másik fontos lépés o szuperintendens feladatának és hatáskörének a meghatáA püspök esküt tesz a teljes Egyezség Könyvére (Liber Concordiae). Jellemző a lelkészi elem egyházkormányzati súlyára, hogy a zsinat rendelkezése szerint a püspöki állás megüresedése esetén a másik két püspök jár el az állás betöltésének előkészítésében és gondoskodik az új püspök megválasztásáról. A püspököt nem a gyülekezetek,. hanem a zsinatok, vagy egyházkerületi gyűlések választották. 3. A zsolnai zsinattal kialakult egyházkormányzatunk hármas fokozata: a gyülekezet, a fraternitás, a szuperin- tendencia. Ezt az egyházkormányzati rendszert nem lehet hierarchikusnak nevezni, mert a hierarchia a protestáns egyházjog alapjaival ellenkezik, a püspökben magasabb papi rend kiváltságosát látja, aki isteni jogon gyakorolja hatalmát. Ezzel szemben ami nálunk kialakult, a bibliai — lutheri püspöki tiszt volt, amelyben a püspök is egyúttal gyülekezeti lelkész, tiszte a felügyelet és a felvigyá- zás az egyház jó rendjére, „primus inter pa- res”-ként. egyházkormányzati fórumot nem ismert, ezért az élén álló j esperesnek messzemenő jogai voltak. Lelkészt szentelt, bíráskodott, egyházlátogatást végzett, lelkészküldetési joggal élt. A gyülekezetek az esperestől kértek és kaptak alkalmas lelkészt. Á lelkész nem a híveitől — akik jogfosztott jobbágyok voltak —, hanem az esperestől és a fraernitástól függött, olykor pedig a patrónusi jogokat gyakorló földesúrtól. A lelkészi elemnek a kizárólagos egyházkormányzati hatalmát a földesúr és a városi tanács korlátozta. Ez azonban kívülről jövő tényező volt, inkább állami jellegű. Lényegében tehát a magyarországi evangélikus egyház kezdettől az első zsinatokig terjedő korszakát két egyházkormányzati jelenség jellemzi: 1. Még nem alakult ki a szuperint endáns-püspöki tiszt, az egyházkormányzat legmagasabb fokozata. A fraternitások jelentették az egyházszervezet magasabb, gyülekezetek feletti fórumát. Ezért az esperesek messzemenő jogokat gyakoroltak a lelkészszentelés, lelkészküldetési jog, a tanfegyelem és egyházfegyelem terén. 2. Egyházkormányzatunk ebben az időben kizárólag a lelkészi elemre épül mind a gyülekezetben, mind a fraternításban. A fraternitásnak csakis lelkészi tagjai voltak. A világi elem védelme és anyagi segítsége nem jelentett egyházkormánymányzati szerepet. A magyarországi evangélikus egyházban tehát nem ismeretlen a lelkészi elemen nyugvó egyházkormányzat. A zsolnai zsinat Bocskay István szabadság- harcának köszönhette egyházunk az 1608. koronázás előtti I. törvénycikket, amely egyrészt a vallássza- 1 badság gyakorlásába a falvakat is belefoglalta, másrészt kimondta, hogy a protestánsoknak is legyenek szuperintendenseik, harmadrészt egyházunk közjogi állásának elA szuperintendens lényegében azonos a püspökkel, a zsinat 1. cikke 1. Tim. 3, tehát a püspökről szóló igék alapján körvonalazza a szuperin- tendensi tiszt lényegét. Magát a püspök szót nem volt szabad használni, mert az uralkodó katolikus vallás közjogi méltóságát is jelentő püspöki állásával lett volna összetéveszthető. Bár a püspöki cím használatára itt-ott mégis sor került, de tulajdonképpen csak az 1848-as vallásegyenlőségről szóló törvény óta volt hivatalosan is lehetséges az evangélikus püspöki cím használata, amit azonban a Bach-korszak átmenetileg újra megszüntetett. A zsolnai zsinat tehát a szuperintendens-püspök feladata során elsőnek a gyülekezetek látogatását említi meg, majd ajánlja a püspök részvételét a lelkészi összejöveteleken. A püspök feladata a liturgia megállapítása. Országos agenda bevezetését is szorgalmazta a zsolnai zsinat, erre azonban csak egy évszázad múlva került sor Krmann Dániel püspök tollából. Püspöki jog a lelkészjelöltek megvizsgálása és ordinálása, a paróchiára meghívott lelkész alkalmasságának megvizsgálása, a hozzá fellebbezett peres ügyek elintézése, az egyház tulajdonainak vé- delmezése és megóvása. A zsinat-presbiteri rendszernek semmi nyomát sem találjuk egyházkormányzatunkban ebben az időben. A világi elemből csak a nemesség és a városok képviselői jutnak ’ szóhoz, ennél többre a feudális társadalom keretei között nem lehet gondolni. Lényegében azonban az egyházkormányzat a szuperintendens, a szenior, és a paróchus lelkész kezében volt, amit a fraternitás és szuper- intendencia gyűlései irányítottak, a lelkészi elem vezető szerepével. A zsolnai zsinat tehát jelentősét lépett előre egyházunk szervezeti életének kialakításában. Az 'az egyház- szervezet, amelyet a 1610-es zsolnai, 1614-es szepesváraljai 1622-es semptei zsinatok alkottak, közelebb állt még a külföldi evangélikus egyházak szervezetéhez, mivel a lelkészi elem egyházkormányzati szerepére helyezte a hang súlyt. A 1622-es semptei zsinaton például kizárólag a lelkészi elem vett részt. Majd a 18. században erősödő ne mesi befolyás fogja a világi elemet egyre nagyobb egy házkormányzati szerephez juttatni. A 18. és 19. század alapo za meg egyházkormányz tunk mai formáját. Érdem azonban felfigyelnünk ar a tényre, hogy a 16. és 1 század egyházkormányze rendszere elsősorban a leik szí elemre épített. Dr. Ottlyk Ernő Külföldi egyházi hírek HADÜZENET Az ÉHÍNSÉGNEK Niemöller Márton hessen- nassaui egyházkerületi elnök előadást tartott a Velberti (Rheinland) Krisztus-templomban. Előadásában rámutatott arra: minden módon fel kell venni a harcot a föld némely vidékét fenyegető éhínség ellen. A fehér népeknek segítségére kel] sietni Ínséget szenvedő színes testvéreinek. A fehér faj egyeduralmának vége van, mondotta dr. Niemöller. Negyven év múlva valószínűleg 7 milliárd ember él a földön s ebből csak 1,8 milliárd lesz fehér. Akkor majd Ázsia és Afrika népei határoznak arról, mennyit ehetnek Európa és Amerika népei, ötszáz évig uralkodott a fehér faj a földön s most tartozik azzal a színes népeknek, hogy segítségükre siet az éhínség legyőzésében. E helyett azonban, sajnos, milliárdokat dob- nak ki a teljesen értelmetlenné vált fegyverkezésre és újabb kísérleteket tesznek (pl. Algéria, a ford, megjegyzése) a gyarmati uralom fenntartására. Merf árén Eétettcfeií meg. dicsőd séféi? teiafc az isiéiül; a M tofefekbai * vki.KOR.^za^^ ; ' •' • * o £ a" . /■ ' - ■■' -;0>Tarts meg engem! Akik hajnalban szoktak felkelni, tudják, mit jelent amikor a sötét égbolt keleti felén feldereng a nappal. Még nincs nappal. Nem érkezett még cl. A nap korongja még nem bukkant fel a látóhatár szélén. Homály van még, de az éjszaka sötétje kezd már oszladozni. Már a közeli nappal előrevetett világosságában jár az ember. Ezen a vasárnapon így van a gyülekezet is. Böjt közvetlen közelében vagyunk már. Még nincs böjt, de már a kereszt fénye világít a gyülekezet számára. Templomokban, istentiszteleteken már böjti igehirdetés hangzik. Vagy talán rossz ez a hasonlat? Nem a hajnalhoz, a nappal feljöttéhez, hanem az éjszaka közel edtéhez, az esthomályhoz kellene hasonlítani ennek a vasárnapnak a helyzetét? Hiszen böjt a maga teljességre,jutásával, nagypéntekkel, a golgothai kereszttel nem az éjszakának ideje-e? Nem az emberi bűn diadalának ideje-e az igazság és szentség felett? — Nem! A kereszt nem az emberi bűn győzelme. A kereszt Isten gvőzelme! Ezért hangzik fel ezen a vasárnapon szószékeinken az igehirdetés a kereszt látszólagos ellentmondásáról. Jézus Krisztus halála, annak értelme és célja, s a róla szóló bizonyságtétel emberileg látszólag mindig képtelenség. Értelmünk nem vezet el hozzá. Nemcsak a görög filozófiai és a zsidó vallásos gondolkodás számára megközelíthetetlen és idegen, hanem minden emberi gondolkodás számára is. Azt csak hitünk foghatja fel. Meg kell tanulnunk, hogy Isten gondolatait, terveit és cselekvését nem mérhetjük saját gondolatainkhoz, terveinkhez és elképzeléseinkhez. Gondolatai böl- csebbek minden gondolatunknál. tervei és cselekedetei hatalmasabbak minden elképzelésünknél. S megtartásunkra. üdvözítésünkre ezt az utat választotta. Az egyház népe ősi idő óta a 31. zsoltár szavaival könyörög megtartásáért ezen a vasárnapon: „Légy nekem erős kőszáfam. hogy megtarts en- gemet!” Áldott az Isten, aki megtartásunkat. üdvösségünket Jézus Krisztus halálában elvégezte s munkálja azt ma is a róla szóló igehirdetés által az anyaszentegyházban. Bánfi Béla Gondolatok Akinek az életéből hiányzik a szeretet, az ne tegyen a szobája falára feszületet. Dicsekedni is szeretünk és még jobban szeretjük, ha dicsérnek bennünket, ilyenkor Isten dicsőségét raboljuk el. Az evangéliumtól félig érintett emberek, közömbös szívű emberek, ezeket n^m érdekli az emberiség békéje, öröme és jóléte. F. D.
