Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-02-07 / 6. szám

Az iratferjesztés asztaláról „Testvér, még van idő...!“ Egy űj esztendő elején já­runk. Ilyenkor nagyon aktuá­lis visszatekinteni az elmúlt esztendő sok-sok áldására. Most vessünk egy pillantást az elmúlt esztendő végén megjelent sajtókiadványaink­ra. Ezek is arra akarnak ben­nünket tanítani, hogy Isten az írott betűn keresztül is szól az emberhez. Egészen vázlatosan, nézzük meg köze­lebbről azokat a kiadványo­kat, melyek ott fekszenek az iratterjesztésünk asztalán. Dr. Ottlyk Ernő: AZ EGYHÁZ TÖRTÉNETE (tankönyv) Vallástanítási tankönyvnek készült, de az egyház törté­nete után érdeklődőknek is hasznos forrásmunkául szol­gál. Egyszerű nyelve minden­ki számára életközeibe hozza Krisztus egyházának földi út­ját. Izgalmas olvasmány. Rö­vid fejezetei olyan mozgal­masan követik egymást, hogy az olvasó regényszerűen lát­ja maga előtt azt az utat, amit az egyház megtett Jézus Krisztus születésétől napjain­kig. Régen vártunk már olyan kiadványra, ami már a nap­jaink egyházát, mint törté­neti adottságot tárja elénk. Ez az a döntő szempont, amiért különös örömmel üd­vözöljük dr. Ottlyk Ernő teológiai dékán könyvét. Módszerében is van valami új. Nem választja széjjel az egyház történetében a klasz- szikus feloszlást követve, az egyetemes és hazai egyház- történetet, hanem időrendi sorrendben, párhuzamosan egymás mellett tárgyalja mind a kettőt. Nehéz lenne a könyvből csak egy részt is kiemelni, amit a többi fölé lehetne helyezni. Számunkra egyfor­mán fontos az az örökség, amit a hazai reformáció ki­magasló személyiségei hagy­tak ránk (pl. Dévai Bíró Mátyás, Károli Gáspár, Ács Mihály, Tessedik Sámuel, Rázga Pál —, hogy csak né­hány fejezetcímet emeljünk ki), mint amilyen fontos fi­gyelmeztetés számunkra a magyarországi evangélikus egyház története 1848-tól 1945-ig. Különösen is hálásak va­gyunk a szerzőnek, hogy egy­háztörténetében feldolgozta azt az időszakot, ami már a mát jelenti: 1948-tól napjain­kig. Ennek a kornak mint történeti időszaknak, ez az el­ső evangélikus feldolgozása és értékelése. Izgalmas, szemléltető és el­gondolkoztató munka! EVANGÉLIKUS NAPTAR 1960. Istennek kell hálát monda­nunk ezért a kiadványért is! Karácsony ünnepére már oda is került ez a naptár azok asztalára, akik csendes téli estéken olvasgatni akarják, mert Naptárunkban sok szí­nes olvasnivalót talál az, aki kezébe veszi. Széles skálán tekinthet vissza az olvasó az elmúlt esztendő minden fontosabb egyházi eseményére, ami ha­zánkban történt, vagy amin keresztül egyházi vezetőink szolgálatot végeztek az egész keresztyén anyaszentegyház- ban Isten dicsőségére és az emberi békesség érdekében. De a világban végzett szol­gálata mellett egyházunk vég­zett szolgálatot gyülekezetei­ben is, erről tanúskodik az a sok hír, amit gyülekezeteink­ről olvashatunk. A Naptár nagy részét egy központi téma köré építette föl a szerkesztő. Ez a téma pedig az, ami az elmúlt esz­tendőben a legjobban foglal­koztatta egyházunkat: a béke ügye. Ez az a központi gon­dolat, ami mögé odasorakoz- nak egyházunk olyan ágai, mint püspökeink és egyházi személyiségeink külföldi szol­Legyen a iegyház Isten Krisztusban kijelentett szeretetének tanúbizonysága és eszköze II. Számvetés (Folytatás a 3. oldalról) Előadása második felében az Ökumenikus Tanács előtt levő útra, a küszöbön álló felada­tokra mutatott rá az előadó. Feltárta eddigi szolgálataink hiányosságait, hogy ezek ki­küszöbölhetők legyenek to­vábbi munkánkban. Ilyen fo­gyatékosság volt egy bizonyos tervszerűtlenség és mutatkozó esetlegesség. Hiányosság, hogy mondanivalónk rendszeres ki­fejtésével még mindig adósok vagyunk. Szükséges tehát, hogy elvi álláspontunkat, teo­lógiai mondanivalónkat rend­szeresen kimunkáljuk és hoz­záférhetővé tegyük. Itt vár nagy feladat a tanulmányi bi­zottságra. Feladott leckénk, hogy a nekünk adott élő üze­net és az üzenet iránti enge­delmesség bizonyságtételével szolgáljunk a testvéregyházak fórumain, a célból, hogy a testvéregyházakkal együtt mé­lyüljünk el Isten akaratának a megértésében és a Krisztus akarata szerinti szolgálatok felismerésében. Ez pedig Krisztus emberek iránti szere­tetének új megértését és e sze­rétéiből folyóan az embervilág javának a szolgálatát jelenti. Fontos, hogy Ökumenikus Ta­nácsunk munkájában minden tagegyházunk gyülekezetei részt vegyenek. G. A. gálatairól szóló beszámoló, lelkészképzésünk és a lelkész­jelöltek életéről szóló írások, a szeretetszolgálatunk iránya. Az ilyen tárgyú írások fog­lalják el a Naptár első ré­szét. Aztán egyháztörténeti arcképekkel találkozunk. Majd ezek után, gazdagon tá­rul elénk a Naptár olvasmá­nyos része, melynek nagy ré­szét egyházi szépírók írták. A legtöbb írás a mában keresi a keresztyén életet és a mai élethelyzetekben próbálja megszólaltatni hőseit. Az ember áll a középpontban, akire rávetődik Isten kegyel­mének a fénye s e fénysu­gárban járva, szolgál, szeret, engedelmeskedik, imádkozik és cselekszik. Végigolvasva ezeket az írásokat, elmond­hatjuk: dicséret illeti papi szépíróinkat, mert küszködve bár, de mindjobban megtalál­ják a formát és a hangot, a tartalmat és a nyelvet, amit vár tőlük egyházunk olvasó­tábora. Azzal tesszük le kezünkből az Evangélikus Naptárt, hogy érezzük, jól látja egyházunk az utat, melyen járnia kell. * * * Biztosak vagyunk abban, hogy e kiadványok olvasása­kor sok egyháztagunk meg­érti feladatát és az egyház küldetését a mai magyar szo­cialista társadalomban. Kiadványaink írói és szer­kesztői azzal a szándékkal végezték munkájukat, hogy segíteni akartak evangélikus híveinknek a múlt kegyelme és botlása közt a ma helyes felismerésében. Az új esz­tendőben is járjunk tovább ezen az úton! K. A. A Sajtó osztály IRATTERJESZTÉSÉBEN KAPHATÓ Biblia 60,- Ft Újszövetség (kötve) 20,- „ Újszövetség (fűzve) 12,- „ Énekeskönyv (kötve) 40,- „ Énekeskönyv (műbőr) 50,- „ Énekeskönyv (új rész) 13,- „ Imakönyv (Raffay) 25,- „ Imakönyv (Jávor) 20,- „ Imakönyv (Groó) 12,- „ Hitvallási iratok I. 45,- „ Hitvallási iratok II. 45,- „ Káldy: Bev. az Új­szövetségbe 30,- „ Karner: A testté lett Ige 45,- „ Pálfy: Krisztus tanúja 5,- ” Groó: Az élet kenyere 5,- „ Ferenczy: Üj szív 10,- „ Megjelent új hittankönyv! EVANGÉLIKUS HITTANKÖNYV címen megjelent Virág Gyula I. o. hittan­könyve. Ara: 7,50 Ft Kapható a Sajtóosztály irattér j esztésében Egy filmről szeretnék írni. Csak néhány felvételt láttam a filmből, de hallottam róla olyantól, aki látta és olvastam is róla. Ügy éreztem, néhány sort írni kell erről a filmről. Karácsony előtt néhány nap­pal, egy napon, közel húsz fő­városban — köztük Moszkvá­ban, Rómában, New Yorkban, Tokióban, Párizsban — mu­tatták be „Az utolsó part" cí­mű amerikai filmet, amely az atomháború szörnyű pusztítá­sát' szemlélteti. Á film 1964-re időzíti az eseményeket. Senki sem tudja hogyan, miképpen, miért tört ki a mindent megsemmisítő nukleáris háború. Több ezer atombomba robbant a világré­szek fölött. Elpusztította Ame­rikát, Ázsiát, Afrikát és Euró­pát. Ausztráliát még megkí­mélte, de az atombomba ha- lálthozó radioaktív felhője már közeledik az ötödik kon­tinens felé. Öt hónap múlva oda is megérkezik és elpusz­tul az ötödik világrész is. A szörnyű háborút csak egy amerikai tengeralattjáró és utasai élték túl. A tengeralatt­járó egy napon felmerül a tengerből a napfényben tün­döklő Melbourne előtt. „Az utolsó part“ Melbourne öble. Itt találkoznak a tengeralatt­járó utasai a város lakosaival — így kezdődik a film. Megrendítő jelenetek tárul­nak a nézők elé. Fiatal tenge­résztiszt és felesége szomo­rúan nézik kisgyermeküket, aki sohasem fog felnőni. Nem látja a világ szépségeit, nem élvezi szüleinek szeretetét, mert nemsokára elpusztul. Alighogy világra jött, máris jön érte a szörnyű halál, A tengeralattjáró utasai kö­zött van egy atomtudós. Tud­ja a bekövetkezendőket. Ver­senyautót vásárol. Részt akar venni az utolsó versenyen ab­ban a reményben, hátha sze­rencsétlenül jár és gyorsan el­pusztul. Egész Ausztrália népe ké­szül a halálra. A kereskedők nem fogadnak el pénzt az árukért. A katonákat leszere­lik és hazaküldik, nincs rá­juk többé szükség. A kórhá­zak és a gyógyszertárak előtt hosszú sorok állnak. Az embe­rek minél előbb szeretnék megszerezni a gyorsanölő, fáj­dalomnélküli altatószert. Közben titokzatos rádiójele­ket észlelnek. A tengeralatt­járó felajánlja szolgálatát a kormánynak: megnézi, hátha van még élet valahol a vilá­gon. Megérkeznek San Fran­cisco elé. Az egyik matróz védőruhában bemegy a város­ba. Az életnek semmi nyomát nem találja, mélységes csend van mindenütt. Továbbmen­nek, de ott sem találnak éle­tet. Visszatérnek Ausztráliába. Ez alatt az atombomba ha- lálthozó, radioaktív felhője már árnyékba borítja az ötö­dik világrészt is. Nincs már messze a megsemmisülés és menekülésre sincs semmi re­mény. A tengerésztiszt kicsiny gyermeke szájába teszi az al­tatót és felesége karjaiban várja a halált. Az atomtudós beszívja autójának kipufogó csövéből kiszűrődő gázt. így vet véget gyorsan életének, mert nem akar lassan, kínok között elpusztulni. A tenger- alattjáró kifut a tengerre, ha­zafelé indul utasaival, ott akarnak meghalni. Az események között van egy jelenet, amely a mel- bournei katedrális előtti teret mutatja. Rengeteg ember nézi a templom előtt kifeszített vásznon álló feliratot: „Test­vér, még van idő ...!“ Az üdvhadsereg pedig trombita­zengéssel hívja az embereket az imádkozásra. Az utolsó jelenetek a világ végét mutatják. A téren a gyilkos szél lengeti a feliratot: „Testvér, még van idő... !” A tér azonban üres, nincs aki olvassa, elpusztult mindenki, megsemmisült az élet az ötö­dik világrészen is. A néző azonban olvashatja a felírást. Ismerősöm, aki látta a filmet, azzal az érzéssel és gondolat­tal tért vissza szállodájába: Még van idő megakadályozni a szörnyű pusztítást; még van idő lefogni azoknak gyilkos kezét. akik a legszörnvűbb pusztítást akarják a világra zúdítani. A világsajtó — néhány kri­tikára hivatkozom — ezt az utolsó jelenetet emeli ki a filmből, amely figyelmeztetést, messzehangzó felhívást intéz az emberiséghez, s egyben harcra is hív minden béke­szerető embert.az atomháború ollen. Nekünk keresztyéneknek imádkoznunk kell a békéért és dolgoznunk is. Még van idő a megegyezésre, a leszerelés­re, a nukleáris fegyverek megsemmisítésére, a vitás kér­dések békés elintézésére, hogy az atomháború szörnyű fan­tomja eltűnjék az emberiség életéből. Mindent meg kell tennünk, hogy az emberiség ne a halált, hanem az életet válassza. Mi élni akarunk, de békében, napról napra szeb­ben és jobban. Mi szeretnénk felnevelni gyermekeinket, akik velünk együtt boldogan tud­nak örülni az élet szépségei­nek. És mi ezért szüntelenül imádkozunk. S. K. A sajtóosztályon kapható hit tan könyv ek: Virágh: Evangélikus hittankönyv I. o. 7,50 Ft Molnár: Bibliai Történetek III. o. 8,— Ft Bottá: Bibliai Történetek IV. o. 7,— Ft Dr. Ottlyk: Az egyház története V—VI. o. 14,— Ft Groó: A Szentírás VII. o. 9,-Ft Prőhle: Az evangélium igazsága VIII. o. 12,— Ft Evangélikus Gyermekek Könyve kötve 18,— Ft ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1960. február 7-én Deák tér de. 9 (úrv.) dr. Kékén András, de. 11 (úrv.) Káldy Zol­tán, da. 6 Trajtler Gábor. Fasor de. fed 10 Koren Emil, de. 11 (úrv.) Koren Emil, du. 6 Koren Emil. Dózsa Gy. út 7. de. léi 10 (úrv.) Sülé Karoly. Üllői út 24. de. fél 10. Kardos József, de. 11 Kardos József. Karácsony Sán­dor u. de. 10 Grünvalszky Károly. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) dr. Szilády Jenő, de. háromnegyed 12 Grünvalszky Károly. Thaly Kálmán u. 28. de. 11 (úrv.) Rédey Pál, du. 6 szeretetvendégség: Lutheránia kamarakórusa. Külső- Üllői út du. 5 Drenyovszky Já­nos. Kőbánya de. 10 (úrv.) Takács József. Utász u. (úrv.) de. 9 Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12 (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11 (úrv.) Boros Károly, du. 6 Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10 Szuchovszky Gyula. Rákosfalva de. fél 12 Szuchovszky Gyula. Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Gádor András. Váci út 129. de. 8 Gádor András. Üjpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár-újtelep de. fél 9. Rákos­palota MAv-telep de. 8. Rákos­palota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Pestújhely de. 10. Rákosszent­mihály de. fél 11 Karner Ágoston. Bécsikapu tér de. 9 (úrv.) Ma- docsai Miklós de. 11 (úrv.) Vá- rady Lajos du. 7 Madocsai Mik­lós. Torockó tér de. 8. (úrv.) de. fél 9 Várady Lajos. Óbuda de. 9 Vámos József, de. 10 (úrv.) Fülöp Dezső, du. 5 Vámos József. Tar- esay Vilmos u. 11. de. 9 Zoltai Gyula, de. 11 Zoltai Gyula, du. fél 7 Ruttkay Elemér. Diana út de. fél 9 Sztehló Gábor. Pcst- hidegkút de. fél 11 Ruttkay Ele­mér. Kelenföld de. 8 Kendeh György, de. fél 10 (gyerm.) Ken­deh György, de. 11 (úrv.) Kendeh György, du. 6 dr. Rezessy Zol­tán. Németvölgyi út 138. de. 9 1 dr. Rezessy Zoltán. Kelenvölgy de. 9 Visontai Róbert. Budafok de. 11 Visontai Róbert. Albert­falva de. 7 Visontai Róbert. Nagy­tétény du. 3. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de.i 11, du. 7. i Megjelent # ‘ { új hittankönyvt BIBLIAI TÖRTÉNETEK I címen megjelent Molnár Gyula S III. o. hittankönyve j Ara: 8 Ft. j I Kapható a Sajtóosztály j iratterjesztésében EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal* Budapest. VIH., Üllői út 24. Telefon: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft; fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIH. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott 60.3737/2— Zrínyi Nyomda, Budapest CJ-jlllL báesi Istentisztelet előtt a lelkészt hivatalban találkoztak presbitereink. Kellemesen barátságos volt ilyenkor télen a hivatal mesélő kályhájával. A széles szek­rény titokzatos könyveket rejtegetett, a gyü­lekezet százados írásbeli emlékeit. Sötétre- váló képek a falon, papok elfelejtett arca, Luther-kabátjukról csak a fehér Mózes-táb- lák világítottak. Köröskörül padok, amelye­ken ugyancsak sokat üldögélt az Idő s az ablak mellett erős íróasztal mindig tele könyvekkel. Némelyik presbiter fiatalos, katonás láb­bal dobban be a hivatalba, némelyik meg húzta maga után az évtizedeket. Stark Ja­kab bácsi volt mindig az első, régesrégi templomgondnok, szájára hulló deresedő bajusszal, de mielőtt érkezett volna, már szétnézett a templomban: van-e gyertya az oltáron, helyükön állanak-e a perselyládi- kák, rendben sorakoznak-e az énekesköny­vek... Azután jött a többi is... Mielőtt közel érkezett volna a délelőtti 10 óra, szépen egy- besereglettek, elbeszélgettek a világ soráról, az állatokról, a rokonokról, miegymásról. De nem éppen ezért jöttek csak össze, ha­nem azért, mert istentisztelet előtt fejet akartak hajtani az örökkévaló Üristen előtt,, aki Szentleikével régen gyülekezetét terem­tett itt a homokos tájon s mindmáig Igé­jével táplálgatta, vezetgette népét. Pontasan 10 óra előtt megállt közöttük a lelkészünk Luther-kabátban, csillogó fehér hajjal, sze­líd, messzire néző szemmel, kezében a Bib­liával. A hivatalba besuhant a csend, meg­szűnt minden mozgolódás, kialakult a fér­fiak köre s azután elhangzott a szó: „Imád­kozzunk .. Először a pap, azután a presbiterek, hol egyik, hol másik és együtt kértek áldást felülről, ahonnan jön minden lelki adomány az igehirdetésé is, az igehallgatásé is. Mindig ott állt a körben Füssi bácsi is. Füssi Ferenc bácsi, szemén fekete üveggel. A szemüveg két betemetett gödröt takart az arcon, amelyből valaha fény és szín, szi­gorúság és mosoly áradt széjjel a nagy vi­lágba. Füssi Ferenc bácsi egykoron ott ha­salt az olasz fronton, kemény köágyában és nézett kormos éjjelen, meg vakító napfény­ben, ahogyan éppen jött s leste, leste a tál­ján tollat a messzeségben. Feste, leste ad­dig, amíg egyszer csak valamivel előtte be­vágott a gró.nát s a szilánkok apró tűcsepp- jei az arcába szóródtak. Ez volt az utolsó kép, amit láthatott, az a kopár, fátlan-fűte- len táj, a szögesdrót, a kövek, meg megint csak kövek s a felcsapódó gránátfüst. A többi a doktorok dolga volt, akik az életé­ből mindent megmentettek, csak a két sze­mét nem. Azóta Füssi bácsi fekete szem­üveget visel. Éppen ezért, amikor a presbiterek egybe- gyűlnek a hivatalban, hogy elmondják szi­vük titkát a világ Világosságának, Füssi bácsi mindig az íróasztal mellett áll, fárad­tan és görnyedten, egy kezében bottal, fi­nom, könnyű, fehér bottal, másik keze felöl egy élő bottal. Ferkével, a nyolc esztendős unokájával. Ferkével, aki télen nem más, mint két csizma és egy báránybőr kucsma, nyáron meg két piszkos láb és egy kis nad­rág, meg trikó. Ferke vezeti nagypapát minden vasárnap a templomhoz a hivatalba. A hivatalban tehát mellette áll, komoly csöndesen, mint a nagyok közé keveredett kicsihez illik. Amikor az imádkozás véget ért, akkor Ferke megfogja nagyapja kezét, rögtön a lelkész után társul, utána is lép­nek be a templomba és ballagnak a presbi­terek padjai felé. Füssi bácsi már nem látja, de Ferke igen, hogy ilyenkor minden szem rajtuk van, az ő gyerekarcán is s ezért megfelelő komoly kásán, már amennyire egy gyerektől kitelik, szétnéz, itt van-e minden­ki, miközben nagypapát a helyére vezeti. Ö meg behúzódik az első pad szélére. Abban a padban üresen hagynak neki helyet, mintha ki tudja micsodás rangja lenne, hogy kéznél legyen, akár, ha a nagyapa úrvacso­rát vesz, akár, ha véget ért az isteni tisz­telet. Persze sokszor jobb lenne felrohanni a kórus csigalépcsőjén és elvegyülni a ha­sonlókorúnk között, mert azért ott is sok érdekes dolog történik, de a méltóság az méltóság s nagyapát dehogy hagyná ott egy pillanatra is. ■ Történt pedig egyszer, lehetett az egy januári vasárnapon, hogy már valamennyien együtt voltak, akik együtt lehettek a hiva­talban, hogy ismét szót váltsanak a Hatal­massal. Már a lelkészünk is belépett, már a csönd is besuhant, de Füssi bácsi nem volt még sehol. Ilyet az emberfia mindjárt ész­revesz, akad is valamiféle gondolata, hogy „biztosan megfázott az öreg”, vagy „talán fáj megint a dereka”, meg más efféle és magában mindenki sajnálkozott, mert Füssi bácsi éppen úgy közéjük tartozott, mint azok a régiek a falon berámázottan, csak­hogy elevenen. De hát Füssi bácsi nem jött... Amikor azonban a papunk már-már száját nyitotta, hogy kimondja „Imádkoz­zunk!”, nyílt az ajtó és szelíden, lihegve, mint egy bámész egér, belibegett Ferke. Piros volt az arca, látszott, hogy útközben ugyancsak szedte a lábát. Éppen csakhogy lekapta kucsmáját és oda állt, ahol mindig állani szokott, de most a nagyapa nélkül. A gondolatok és érzések még mélyebben kavarogtak, mint azelőtt. — Imádkozzunk — szólt a szó. Amikor elhangzott a papi Ámen, akkor abban a pillanatnyi csöndben a Ferke gye­rekhangja csengett. Ilyen se fordult még elő, hogy az élemedett presbiterek között szót vegyen az a gyerekgombolyag, s éppen ezért a feszültség úgy megszorongatta a férfiak szívét, mintha valami nagy kinyilatkoztatás percébe jutottak volna. A gyerek meg csak mondta: — Édes jó Istenem, tudatom, hogy a nagyapa súlyosan beteg ... (Nyelt egyet és elcsuklódott a hangja.) A doktor bácsi azt mondta nagyanyának, hogy csak a csoda segít... (Kipottyant egy könny is.) Csinálj csodát... csinálj csodát... hadd vezessem még ... tovább ... a ... templomba ... Azután rádőlt a széles íróasztalra, ame­lyen mindig olyan sok volt a könyv és szét- pergő könnyeivel odasírta az asztal lapjára — a mindennapi életet. .. Mindenki rámondta az Ámen-t meghatot- tan, mert nincsen nagyobb mint a gyerek fájdalma. Más szó nem hallatszott. Kívülről már zúgtak a harangok s a menet elindult a templom felé, át az udvaron, elől a lelkész, kezén a síró Ferkével, mögöttük nehéz lé­pésekkel s mégis kissé megkönnyebbülten a többiek. S amikor beértek a templomba, a papunk Ferkét beültette a presbiterek pad­jába, a nagyapa helyébe. Várady Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents