Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-01-24 / 4. szám
KP. BERM. BP, 12. XXV. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 1960. JANUÁR 24. ORSZÁ OS E VANG É L I KUS HET I LAP ÁRA: 1,40 FORINT DCöszóut'jiik az mi kert Schweitzer Albert január 14-én volt 85 éves. Születésnapja alkalmat adott, hogy személye körül újra össze- sürűsödjék mindaz a tisztelet és megbecsülés, amely világnézeti különbség nélkül feléje száll szülte az egész világról. Hazai viszonylatban egyaránt megemlékeztek róla legjelentősebb napilapjaink, a rádió, a római katolikus hetilap. Ez a jelenség is mutatja, hogy alakja' túlnőtt nézetek határán és szimbólummá vált. Élettörténetét ismerik olvasóink. Fiatal korában evangélikus teológiai professzor, orgonaművész, kiváló Bach- kutató. Fényes pálya nyílik meg előtte. 0 pedig megszerzi az orvosi diplomát, azért, hogy elmenjen Afrikának őserdei közé és egész életét odaáldozza a négerek önzetlen gyógyításának. Amit más irányban tesz, csak azért végzi, hogy legyen miből kórházat teremtenie és fenntartania a beteg feketéknek. Teljes írói és művészi jövedelmét beveti a különböző trópusi betegségekben ezerszámra pusztuló bennszülöttek megmentésére. Két-három éve pedig megrázó felhívásokat tesz közzé az emberiség életét fenyegető, mérgező hatású atomkísérletek és az atomháború ellen. Többek között 1958 áprilisában a világhírű Nobel-díjas orvos, teológus és orgonaművész az oslói rádió- állomáson keresztül három felhívást intézett a világ közvéleményéhez az afrikai lam- barene-i kórházából, ilyen címekkel: Az atombomba-kísérletek halálos veszedelme, Milyen volna egy atomháború? Szükség van nemzetközi megbeszélésekre. — Ezekben a kis tanulmányokban a tudós alaposságával és a lelkiismeret szavával mutat rá a fenyegető veszedelmekre. EGY EMBER, aki nem sajnálja a magasabbrendű élet- körülményeket otthagyni, és tudását, tehetségét, életerejét odaadni a legegyszerűbb emberek szolgálatára! Mások is vannak, akik tesznek hasonlót más helyen. Javarészt nevük ismeretlen marad és talán csak egy kicsiny falu áldja emléküket. Nem kisebb az ilyen pedagógusok, orvosok, papok és más foglalkozásúak életáldozata sem. Schweitzer Albertnek csak azzal adatott több, hogy ő az égész embe riség szemeláttára végezhette. De ez a többlet nem a dicső ségben van, hanem a példamutató lehetőségben. A húszadik század emberei elé nagy- ravetítve odakerül egy valóságos élet, amely azt sugározza, hogy az élet értelme — a szolgálat. EGY FEHÉR EMBER, aki otthonát a „legsötétebb földrészen” találta meg! Oh, nem az mutatja ezt, hogy évtize deken át ott élt és dolgozott Közép-Afrikában, az Egyenlítő táján, Lambar ene-ben. Ennyi még csak munkahelyének szeretetéröl beszélne. De van egy megható mozzanat, amely mindennél világosabban elárulja, hogy milyen drágává lett neki szíve mélyén az a föld, azok az emberek. Az ősz, öreg ember mostanában Európában járt, de 85 születésnapjára visszautazott Lambarene-be. Ott, a feketéi között ünnepelte ezt a napot. Tudjuk, hogy egy ember nem teheti jóvá a fehér emberek sok-sok vétkét, amit a négerekkel szemben elkövettek az elmúlt évszázadok és évtizedek alatt s elkövetnek még ma is. Azt is tudjuk hogy Schweitzer Alberten kívül más fehér emberek is vannak, akik szívüket adták (Folytatás a 2. oldalon) Az emberiség békés jövőjéért felelősek vagyunk Vető Lajos püspök interjúja as Általános Német Tudósító kiküldöttével 1. Hogyan ítéli meg püspök úr a nyugat-németországi náci hullámot, mely még attól sem riad vissza, hogy evangélikus templomokra horogkereszteket mázoljon? — Mivel a nyugat-németországi viszonyokat személyes tapasztalatból is elég jól ismerem, az ide vonatkozó hírek nem értek váratlanul, bár meg kell mondanom, ezt mégsem tételeztem volna fel. 2. (A „Neues Deutschland" című újság néhány napja nyilvánosságra hozott egy részletes, bár még mindig nem teljes listát a Nyugat- Németországban tevékenykedő bel- és külföldi fasiszta és militarista szervezetek sokaságáról, melyek közt a magyar nyilaskeresztesek is szerepelnek.) Mi az Ön véleménye arról a tényről, hogy Nyugat-Német- ország a fasizmus központja Európában? — Az a politikai klíma, mely Nyugat-Németországot jellemzi, kitűnő melegágya, mondhatnánk tenyésztelepe a fasiszta és militarista szervezeteknek. Ezt mi magyarok különben az 1956. évi ellen- forradalmi események során is tapasztaltuk. 3. (A Német Demokratikus Köztársaság reprezentánsai a hét elején egy berlini tüntetés során emlékiratot intéztek a négy nagyhatalomhoz, melyben javasolják, hogy a nyugat-németországi náci eseményeket mindkét német állam részvételével a küszöbön álló csúcskonferencia tárgyalásainak tárgysorozatába vegyék fel és a potsdami megegyezés politikai alapelveit tegyék az esedékes német béke- szerződés lényeges részévé.) Milyen jelentőséget tulajdonít püspök úr ennek az emlékiratnak? — A Német Demokratikus Köztársaság valóban demokratikus, tehát antifasiszta állam, s miután a Magyar Népköztársaságnak sem érdeke a német fasizmus újjáéledése, csak helyeselni lehet ezt az emlékiratot, s a benne foglalt javaslatokat. Remélem, hogy a javaslat komoly figyelmet fog kelteni a nagyhatalmak illetékes tényezőinél is. 4. (A Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájának elnöke, Johannes Dieckmann, minden ország parlamentjéhez felhívással fordult olyan lépések megtételére, melyek az emberiség figyelmét felhívnák a Nyugat- Németországból kiinduló veszélyre.) Hogyan ítéli meg püspök úr, mint a magyar országgyűlés tagja, ezt a felhívást? — Johannes Dieckmann urat szerencsém van személyesen ismerni, nagyon komoly, tiszta jellemű evangélikus férfi. Ezt a felhívását a német nép és az emberiség békés jövője iránt érzett felelősségéből fakadó lépésnek tartom, azt helyeslem, s meg vagyok róla győződve, hogy a magyar országgyűlés is pozitiven támogatni fogja. 5. (Az Adenauer-féle államban tevő fasizmus elleni világméretű tiltakozások ellenére, a németországi evangélikus egyház tanácsának elnöke, Dibelius püspök, Adenauer nyugat-berlini látogatása során újra a bonni kancellár mellé állott.) Mi az Ön véleménye Dibelius püspök magatartásáról, aki a nyugat-németországi Bundeswehr atomfegyverekkel való ellátását helyesli, direkt módon támogatja és ezzel a német-kérdés megoldását jelentősen megnehezíti? — Amilyen komoly erkölcsi felfogást tanúsít előbb szóban forgó emlékiratával Johannes Dieckmann, éppen olyan felelőtlenségről tesz tanúbizonyságot már megint Dibelius püspök kiállása Adenauer kancellár mellett, hiszen a felelősségről írt nyílt levelével s annak biblia-ellenes, evangéliumi hitvallásainktól eltérő, a józan ésszel és a legelemibb közösségi erkölcsiséggel ütköző fejtegetéseivel csak nemrég botránkoztatta meg az evangélikus egyházakat, szerte az egész világon. Egyébként is egyre inkább nyilvánvalóvá lesz nemcsak előttem, aki ezt régóta látom, hanem az egész világ előtt is, hogy azok a mai államférfiak, akik a világbéke biztosításáért komolyan küzdenek, mint Hruscsov szovjet miniszterelnök, vagy az USA elnöke, Eisenhower és Macmillan brit miniszterelnök is, micsoda hatalmas erkölcsi fölényről tesznek tanúbizonyságot az olyan profasiszta háborús uszítókkal szemben, amilyenek Adenauer és hívei, akiknek a felelőssége egy percig sem lehet vitás a fasizmus és a német militarizmus újjáéledésével kapcsolatban. Részlet D. Dr. Vető Lajos püspök január 17-i rádióigehirdetéséből „A probléma, amelybe ma minden életkérdés beletorkollik: a háború és a béke dolga. Az bizonyos, hogy a mostani újesztendő elején rendkívül kedvezőek a kilátások, de ugyanakkor — ha nem akarjuk önmagunkat áltatni — még mindig abban a tudatban kell élnünk, hogy bármelyik pillanatban elszabadulhat a nukleáris pokol, mely lángbaborítaná, mérhetetlen nyomorúságba taszítaná az egész emberiséget és könnyen az egész életet elpusztítaná a földről. Pedig a szakemberek már több mint egy évtizede hangsúlyozzák, hogy az atomkorszakkal történelmének rendkívül veszedelmes szakaszába lépett az emberiség, hogy most már a háború egészen más lett, mint amilyenek az eddigi háborúk voltak, beleértve a két világháborút is. Azelőtt még lehetett arra hivatkozni, hogy a háborúval legfőbb értékeinket védjük, a hazát, családunkat, vallásunkat, a kultúrát stb., most azonban csak azt lehet az igazságnak megfelelően egy új háború kilátásáról mondani, hogy az az egész emberiségre nézve ön- gyilkosság lenne, s ezért elemi létérdeke mindenkinek, hogy ne legyen többé háború, s a vitás nemzetközi kérdéseket békés tárgyalások útján kell megoldani. Mindez ma már a napnál világosabb és mégis mit láttunk éppen az elmúlt napokban azoknál a népeknél, amelyek eddig olyan nagyra voltak demokráciájukkal és kultúrájukkal: feltámadtak a második világháború holtnak vélt rémei, horogkereszteket mázoltak templomok falára, Nyugat-Németországból kiindulva Amerikáig és Ausztráliáig szinte egyetlen jeladásra tűntek fel az emberi gyűlölködésnek ezek a jelei, s ugyanakkor Nyugat-Németor- szágban a békéért szelíden, de határozottan küzdő embereket, köztük evangélikus lelkészeket is, békemunkájuk miatt törvényszék elé állítottak. Mindez nem azt mutatja-e, hogy mennyire résen kell lennie a béke- szerető emberiségnek, a keresztyén híveknek is és hogy mennyire nem szabad ellankadnunk a békéért folytatott munkában és imádkozásban. De arra is figyelmeztetnek ezek a jelenségek, hogy kíméletlenül fel kell tárni az igazságot, le kell leplezni azokat a sötét erőket, mint az emberiség leggonoszabb ellenségeit, akik ma gyűlöletre és új háborúra izgatnak, s küzdeni kell a békéért egészen addig, míg az egész földkerekségen már kisgyermek korától fogva nevelik a népeket a béke értékének ismeretére, a másokkal való békés és munkás együttélés áldásaira, a háborút pedig az Isten és, az ember ellen való legsúlyosabb bűnnek fogják tartani.” Káldy Zoltán püspök január 10-én, Vizkereszt utáni első vasárnapon a vasárnap epistolája Gál 3,19-29. alapján prédikált a Deák-téri templomban Az. az egység — mondotta — amelyben testvérekként kapcsol össze bennünket Jézus Krisztus önmagával és egymással, fölébe nő minden faji, társadalmi megkülönböztetésnek. A Jézus Krisztusban nincs zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő. Ez nem azt jelenti, hogy ezekkel az adottságokkal nem kell számolni, hanem azt, hogy a Jézus Krisztusban, az Ö testében, az anyaszentegy- házban — amikor hiszünk — ezek az adottságok nem mérgezik meg, nem teszik tönkre az emberi együttélést, nem állítják egymással szembe az embereket. Mély ' szomorúsággal kell visszagondolnunk azokra az időkre, amikor a fasizmus faji gyűlölséget szító szellemétől megkísértetten a keresztyén egyház itt, a mi hazánkban, de máshol is — hitünk erőtelen- sége következtében — nagyon széles körben nem tudta magát ehhez az igéhez tartani. Isten igazságos ítéletét kellett e miatt megtapasztalnunk. Ezért tölti el most szorongás szívünket, mikor az annyi nyomorúságot átélt Európában, különösen Nyugat-Né- metországban ismét a faji gyűlölködés tünetei jelentkeznek, mikor a fasizmus szimbólumát festik gonosz kezek középületek és templomok falaira. Megütközésünket és szomorúságunkat fokozza, hogy ezek a jelenségek éppen olyan országokban ütik fel fejüket, melyekben szívesen beszélnek keresztyén politikáról, keresztyén államról, keresztyén Nyugatról. Késztessenek bennünket ezek a jelenségek arra is, hogy ne tánforodjunk el az apostol tanításától, hogy maradjunk meg erősen a Jézus Krisztustól ajándékba kapott új életben. IXiMOTKEÜSM Mi ndenre mm tudsz tanítani A regénybeli Manolin, a kis halászfiú, aki hűséges tanítványa Santiagónak, nem retten vissza mestere eredménytelen próbálkozásaitól, hanem odaáll az öreg halász elé s így erősíti azt: mindenre meg tudsz tanítani! Ismeri az öreg halászt s érzi, hogy tőle mindazt megtanulhatja, amire neki, a halászfiúnak szüksége lehet. Mi nem magunk választottuk Mesterünknek Jézust! A tanítvány sohasem tudott volna Jézus után menni, vele járni, sorsában osztozni, kegyelmében részesülni, fényességében járni, ha a Mester oda nem áll eléje. „Kövess engem!” És a megszólított ment a Mester után. Hallgatta őt, figyelt szavára, mert élt benne a hit: Mindenre meg tud tanítani! . . A tanítvány így könyörög Urához: Taníts meg engem mindenre! Taníts meg engem szeretni, ahogyan Te szerettél! Taníts meg engem szolgálni, ahogyan Te szolgáltál! Taníts meg engem imádkozni, ahogyan Te imádkoztál! Taníts meg engem a békesség útján járni, ahol Te jártál! Jézus tanítványának lenni sohasem jelent problémamentes életet! Nem mondhatjuk, hogy már mindent elvégeztünk azzal, hogy keresztyénnek valljuk magunkat! Hiszen nekünk szólnak a parancsolatok: Ne lopj! Ne ölj! Ne tégy felebarátod ellen hamis tanú- bizonyságot! Minket kötelez a krisztusi parancs: Szeresd felebarátodat, mint önmagádat! És mindezt nem lehet és nem elég tudni és hallani! Ezt meg kell tanulni! Éspedig attól, aki a Mesterünk, a Jézus Krisztustól! Mindenre meg tud Ö tanítani minket! Jézus tanítványának lenni mindig felelősséget jelent! Hiszen a tanítvány mindig mesterét példázza. Ha a mester ügyes kezű, a tanítvány is ismerni fogja a szakma csinját- binját. Ha életünk, magatartásunk, szolgálatunk és hitünk nem onnét fakad, ahol az élet forrása buzog, akkor csak hitvány kontárok vagyunk Isten dolgaiban. A tanítvány — az igazi — ismeri és munkálja Mestere dolgait. Cselek- szi azokat! Mert a hit cselekedetek nélkül halott! Ezen a vasárnapon a Mester tanítványokat keres az igehallgatók között. Olyan tanítványokat, akik nemcsak hallgatják az Ö szavát, hanem cselekszik is azokat! Nem a kontárokban gyönyörködik, akik mondják azt, amit Ö mondott, akik felvették az Ö nevét, hanem azokon nyugszik meg az ő kegyelme, akik így hallgatják ma az Ő beszédét: Mindenre meg tudsz tanítani bennünket Urunk! Taníts meg arra, hogy követni tudjunk téged és cselekedjük mindazt, amire tanítottál bennünket! K—Ä.
