Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-07-03 / 27. szám
Békességre hivott minket az Isten 1945 júniusában alakult meg a Német Demokratikus Köztársaság második legnagyobb pártja, a Keresztyén Demokrata Unió. Ez év június 22-én kezdődött a Keresztyén Demokrata Unió X. pártkongresszusa Erfurtban, a párt elnökének, August Bachnak nagy beszédével. August Bach nagy előadásában szólott a keresztyénség békeküldetéséről is. Többek között ezeket mondotta: ^Mindnyájan ki-ki a maga helyén, sok jót tehetünk és nagyban hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az emberiség békéhez jusson. De éppen nekünk keresztyéneknek kell naponként megszívlelnünk ezt; mert a keresztyének helye csakis a világméretű béketáborban lehet. Keresztyénnek lenni elsősorban nem valami meghatározott világnézetet, sem pedig valami különleges érzelmisé- get jelent. A keresztyénség a cselekedetekben bizonyítja meg magát. Napjainkban különösképpen is a béke érdekében való konkrét tettekben. Még mindig vannak keresztyének, akik azt vallják, hogy a bibliai békefogalom radikálisan más, mint az a béke, melyről a politikus beszél. Ez a felfogás minden teológiai alapot nélkülöz. Éppen az utóbbi évek teológiai tudományossága nyilvánvalóvá tette, hogy az ótestamentomi SALOM (béke) boldogulást, jólétet, egészséget, megelégedett földi életet jelent, és hogy Jézus is, amikor a békéről beszélt, a belső és külső békesség teljességére gondolt. A keresztyén béke-felfogás ma nem nyilvánulhat meg pusztán békülékeny és emberbaráti szavakban. Konkrét cselekedetekben kell megvalósulnia. A szocializmus a béke társadalmi rendje. Minden cselekedet, amely ezt a társadalmi rendet erősíti, amely munkásparaszt államunkat szilárdítja, hozzájárulás a béke biztosításához. Felépíteni a szocialista ipart, erősíteni a szocialista mezőgazdaságot — ez a békeszolgálat.. August Bach fenti megállapításai nemcsak Németországban érvényesek. Egyházunk evangéliumi mivoltából alapvető feladatának ismerte fel és vallja a béke ügyének szolgálatát. „Békességre hívott minket az Isten.” (I Kor 7,15.) Az evangélium (örömhír) szót a Szentírásban sehol nem találjuk a háborúval összekap- csólva — keresztyén ember számára a háború nem lehet örömhír és nem keresztyén az, aki a háborúnak örül — de annál gyakrabban fordul elő a békével együttesen. A Krisztus megszületését hírül- adó örömhír (evangélium) pedig egyenesen azt közli „meny- nyei seregek sokasága” által, hogy Krisztus belépése a világba, az életbe, azt az igényt támasztja: adassék dicsőség Istennek és e földön békesség és az emberekhez jóakarat. (Lk 2,14.) A feltámadott Jézus első szava tanítványaihoz: ,,Békesség nektek” (Jn 20,19). Az apostol arra int: ____köve ssed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet” (II Tim 2,22.) és „kövessétek mindenki irányában a békességet” (Zsid 12,14.). Százával lehetne még idézni a Szentírásból. De nem elsősorban az egyes idézetek, hanem a Szentírás — mint hitünk és életünk zsinórmértéke — egésze és szelleme kizárják, mintha a béke ügye valami olyan ügy volna, melyhez az evangéliumi keresztyén embernek semmi köze. Mégcsak arról sem lehet szó, hogy a Szentírás, Jézus és az apostolok csak belső, „lelki” békességre gondoltak volna. Ugyan milyen „lelki” békessége lehet annak a keresztyén embernek, aki a tömegpusztítást helyesli, támogatja, azt elősegíti, abban közvetve, vagy közvetlenül részt vesz?! Azt is mondják: hagyjuk, ez politikai kérdés. Igen,- az is. De olyan politikai kérdés, mely ugyanakkor élet-halál kérdése, tehát 'egzisztenciális kérdés. De ha a béke kérdése ez, akkor ez: létkérdés a háború kérdése is. Létkérdés alól pedig senki emberfia, ha még oly nagyon „csak teológus” vagy „csak hivő” is, nem vonhatja ki magát. Döntenie kell. Valahová oda kell állania: vagy a békéért, vagy a béke ellen küzdők oldalára. Hol a helyünk ebben a „politikai” kérdésben? „Békességre hívott minket az Isten” (I Kor 7,15.). A béke oldalán! Egy hosszú életen át az egyház szolgálatában a világért Nemrégen töltötte be a lettországi evangélikus egyház érseke, D. Gustav Turs 70. életévét. Turs érsek munkássága túllépi szűkebb egyházi munkamezejének: a Szovjet- Lett Köztársaság evangélikus egyházának határait, mert egyházi szolgálata egyben a világ szolgálata is, hiszen az egyház valójában nem önmagáért van, hanem a világért. Az emberért végzett fáradhatatlan tevékenysége elismeréséül 1959-ben a lipcsei egyetem teológiai fakultása díszdoktori oklevelet adományozott az érseknek. A tiszteletre méltó megjelenésű Turs érseket ott látjuk a békéért küzdő legjobbak élvonalában. Ahol csak a jóakara- tú emberek — keresztyének és nem keresztyének — összégyü- lekeznek, hogy keressék az emberiség megbékéléséhez a maguk hozzájárulásának lehetőségeit, mindig messzehangzó szó Turs érsek szava. Ott van a keresztyén felekezetek 1952. évi moszkvai békekongresszusán, a stockholmi 1958. évi békevilággyűlésen is. ott látjuk őt Hja Ehrenburg mellett. Ismeretes, hogy nemrégen a nyugatnémet békemozgalom képviselői ellen lefolytatott düsseldorfi terrorper alkalmából, rádióbeszédében szólaltatta meg a ’humánum, az igazság és a keresztyén felelősség hangját. Legutóbb részt vett a Német Béketanács Drezdában rendezett konferenciáján. Mély hatást váltott ki felszólalása, melyben többek között a következőket mondotta: „Mi szovjet emberek — éljünk bár Moszkvában, vagy Lettországban, Észtországban, vagy Litvániában, a háború szörnyűségeit ugyanolyan világosan megismertük, mint a béke áldásait és annak szükségességét. A béke mellett nemcsak vallási és teológiai szempontok alapján állunk, hanem annak a valóságos történelmi tapasztalatnak alapján is, melyet hazánk és népünk a második világháborúban oly szörnyűségesen átszenvedett. Nemcsak Berlin és Drezda pusztult el, fiaink és barátaink közül is sokan estek el a háborúban. Ezek a tapasztalatok vezették a lettországi és észtországi evangélikus egyházakat is a béke- mozgalomba.“ A rigai érsek keresztyén magatartása: összefogni mindazokkal, akik a béke megőrzéséért őszintén fáradoznak — mélyen gyökerezik Pál apostol bizonyságtételében: „Mert Ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget (zsidó—pogány Szerk.) eggyé tette és lerontotta a közbevetett választófalat, az ellenségeskedést az 0 testében." (Ef. 2, 14.) Egyházunk áldáskívánásait Drezdában Káldy Zoltán püspök személyesen is tolmácsolta Turs érseknek. Ezúton is kérjük, adjon Isten továbbra is jó erőt és egészséget Turs érseknek, és áldja meg gazdagon a világért, annak békességéért végzett keresztyén szolgálatát. (Ga.) ért így tartjuk erkölcsösnek.» A népek nem akarnak puskaporos hordón ülni Tessedik díjjal tüntették ki dr. Fekete Zoltán egyetemi tanárt, az Északi Egyházkerület felügyelőjét Dr. Fekete Zoltán egyetemi tanárt, az Északi Egyházkerület felügyelőjét Tessedik-díjjal tüntették ki. A kitüntetést május 25-én a Tudományo's Akadémia dísztermében ünnepélyes keretek között adták át. A kitüntetettek emlékplakettot ts kaptak, mely az evangélikus papi talárt viselő Tessedik Sámuel dombormívű arcképét ábrázolja. A Tesse- dik-díjat a mezőgazdasági tudomány és oktatás terén kiváló eredményt elért tudósok jutalmazására létesítették a neves szarvasi evangélikus lelkész halálának 140. évfordulója alkalmából és idén osztották ki először. * örömünkre szolgál, hogy a négy kitüntetett tudós közül az egyik dr. Fekete Zoltán egyetemi tanár, egyházkerületi felügyelőnk. Kitüntetése alkalmából e helyről is meleg szeretettel köszöntjük. Délafrikai egyházi konferenciát javasol az Egyházak Világtanácsa, ottani tagegyházaihoz intézett levelében. Nyolc délafrikai tagegyházhoz írt levélben az EVT központi bizottságának elnöke, atelnöke és a főtitkár öt pontban foglalják össze a mostani helyzetben sürgősnek látszó ökumenikus beszélgetés tárgyát. Az öt pont: 1. Meg kellene vizsgálni a Dél-Afrikában kialakult helyzet hátterét. 2. Konkrét lépéseket kellene tenni a tagegyházaknak a jelenlegi délafrikai helyzetben, a Biblia által hirdetett „igazság és békesség” megvalósítására. 3. Meg kellene vizsgálni az evangélium fényében a fajok egymáshoz való viszonyát. Az EVT képviselői emlékeztetnek ezzel kapcsolatban az 1954. évi evanstoni határozatokra, amelyek minden faji elkülönülést az evangéliummal ösz- szeegyeztethetetlennek jelentettek ki. 4. Meg kellene vizsgálni a keresztyének sajátos felelősségét Dél-Afrikában, tekintettel az ottani nagy társadalmi átalakulásokra. 5. Foglalkozni kell a Dél-Afrikában kialakult helyzettel és az azzal kapcsolatos különböző egyházi állásfoglalásokkal. — Dr. Bilheimer szerint, aki nemrég tért vissza Dél- Afrikából, ahova a helyzet helyszíni megvizsgálására az EVT kiküldötte, á konferenciára ősszel sor kerülhet. A levélben rámutatnak az EVT vezetői,,; hogy az Egyházak Világtönácsának nem feladata, hoéy^ Egyházak, népek, vagy nemzetek' fálétt ítélkezzék, vag£ vahjÉéiy a vita során kialhftul-^Mwetnek erővel is érvényt siÄlzzea. "csupán az lehet feladata, hogy bizonyságot tegyen a kialakult meggyőződésről és segítsen a beszélgetés folytatásában azokkal, akik más nézeten vannak, Az EVT vezetőinek bölcs önmérséklete örvendetes. Kár, hogy 1956-ban ezt a magyar egyházakkal kapcsolatban nem gyakorolták. A dél-afrikai helyzetben inkább volna szükség határozott bizonyság- tételre, hiszen ebben az esetben Isten igéje világosan tanít minket — és a helyes szó Evanstonban már el is hangzott ebben a kérdésben. Es e bizonyságtétel nem is volna az egyházak belső ügyeibe való beavatkozás — amint az 1956-os magatartása az EVT- nek az volt. A világ térképét Dél-Ame- I rikában hetek óta borzalmas erejű földrengés változtatja szüntelen. Szigetek, városok tűnnek el, minden nap másmás alakja lesz a tengerpartnak, új hegyek és völgyek keletkeznek és szokatlan, rendkívüli időjárás tetézi be a katasztrófát. Valami ehhez hasonló történt az elmúlt hetekben a nemzetközi politikai életben. Nem mondunk nagyot, ha azt fejezzük ki, hogy új „politikai térkép” van születőben, ha észrevesszük, hogyan tűnnek el a politikai élet porondjáról megdönthetetlennek látszó diktátorok, és az új politikai szelek fuvallatából meg- érezzük a béke és a biztonság növekedését. AZ ELSŐ MEGRAZKÖDTATÄS a kudarcba fulladt párizsi csúcstalálkozó volt. A diplomáciai, politikai rövidzárlat olyan helyzetet teremtett a nemzetközi légkörben, amely az első pillanatban sokak számára úgy tűnt, hogy a népek biztonságérzését, reménységét szinte egy évtizednyire visszaveti. Ha az értelmi szerzőket keressük, akkor egyre inkább bontakozik ki a háttérben egy titokzatos társaság, csoport, amelynek a keze mindig akkor ront, amikor építeni, mindig akkor üt, amikor simogatni kellene. Ezek a kezek kúszálták össze az utóbbi időkben a jól megalapozott és jó irányba tartó utakat. Provokációk, békés légkört zavaró tevékenységek, hidegháborús fenyegetések a jellemzői ennek a társaságnak. Együttérzünk felelősen azokkal, ak'k ezeket a mesterkedéseket leleplezik és új kezdeményezésekkel próbálkoznak a népek érdekében politikát folytatni. Azt is észrevesszük, hogy ennek a csoportnak a politikája bukásra van ítélve, A népek a józan megegyezésnek, békés egymásmellettélésnek a hívei és egyre inkább kitörnek a Pentagon nyomása alól és azoknak, akik ebben a játékban szerepet vállaltak, vagy vállalnak, nem kis meg- szégyenüléssel kell a politikai élet színpadáról levonulniok. így, ami a párizsi csúcs- értekezlettel történt, leleplezése a Pentagon aknamunkájának, de ugyanakkor körültekintőbb, óvatosabb kezdete egy új szakasznak, amely mindenesetre számol a népek töretlen bizalmával és vágyával, de nem hagyja számításon kívül e titokzatos csoport gáncsosko- dását, háborús, erőszakos szándékát. AZ ŰJ POLITIKAI LÉGKÖR megítélésénél nagy szerepe van a sokat emlegetett ún. „láncreakció”-nak. Ismeretesek előttünk a Törökországban, Dél-Koreában, Japánban lezajlott események. Mindhárom országban a nép megmozdulása a függetlenség, a szabad, háborúmentes élet reményében és céljáért történt. Mindhárom állam a maga társadalmi, gazdasági, politikai életét az Egyesült Államokhoz kötötte. A nép szabadság utáni vágya, felkelése, megmozdulása kritika volt az Egyesült Államok politikája fölött. Ennél azonban mégis több. Köztudomású, hogy Törökország, amely gazdaságilag rendkívül elmaradott, mint a NATO egyik tagállama, a rakéta- és egyéb katonai támaszpontok kérdésében a legnagyobb előzékenységet tanúsította gazdájával szemben. A néhány héttel ezelőtt lezajlott megmozdulás nemcsak Men- deresz eltávolítását célozta, hanem a támaszpont-politika I teljes felszámolását követelte Törökország egyszerű emberei nem akarnak puskaporos hordón ülni. Végső fokon, szeretnének kiszabadulni az Egyesült Államok politikai bűvköréből. DÉL-KOREÁBAN sem állt másképpen a helyzet. Li Szin Man ' személyét még inkább beárnyékolta hazaáruló magatartása. A gyászos emlékű „koreai háború’’ megutáltatta a koreai néppel a háborút, annak szervezőit. Következményeit majd egy évtized óta érzi. A Li Szin Man ellen történt felkelés valójában egy nép undora és utálata volt árulójával szemben, de ugyanakkor mélységes vágy egy független, szabad, önálló államlehetőség iránt, ahol a munkának van értéke és nem kell a mesterségesen előidézett feszültségben égni. A JAPÁNI KÉRDÉS ebben a láncolatban — noha az ösz- szefüggést az események kö- ött nem nehéz felfedezni —, mégis kissé más. Japán 1951- ben San Franciscóban aláírta az USA-val a békeszerződést. Mindaddig a két ország felett fennállt a hadiállapot. Maga békeszerződés okmánya azonban nem tudta letakarni Hirosima és Nagaszaki véres tetemeit. A seb, amelyet Japán testén ejtett az atombomba, tovább üszkösödött és a nép csak alkalomra várt, hogy fájdalmát belekiáltsa a világba. Az alkalom napjainkban jött el. Kisi, Japán miniszter- elnöke, Eisenhower elnök látogatása, az Egyesült Államok és Japán között létrejött „biztonsági szerződés” elleni felkelés, mind arra a számlára írandó, amelyen igen nagy tételként szerepel Hirosima és Nagaszaki. A japán tömegek tüntetése nem tudta megakadályozni a katonai szerződés ratifikálását, miután ravasz, alkotmányos szemfényvesztéssel, automatikusan léptették azt érvénybe. De a végrehajtóját, egy kisebb csoport vezetőjét, Kisit, a tömegek nyomása félreállításra kényszeritette. Felvethetjük azt a kérdést, milyen értéke van egy olyan szerződésnek, amelynek aláírói között bukott, kétes értékű nevek szerepelnek. Amely ellen egy egész nép tiltakozik. És még egy nagy dolgot tudott elérni a japán tömeg. Leeresztett egy sorompót olyan ember és politikája előtt, akinek a szereplése katasztrofális volt. ' Japánnak ez a magatartása kifejezésre juttatta, hogy nem akar háborút, neki elege volt abból, nem akar egy támaszpontrendszer láncszeme lenni. A tömegek hangjában ez volt. Eisenhower távoltartása a japán városoktól, falvaktól pedig jelentette az Egyesült Államok politikájának tagadását. Amikor a tömegek tagadnak! — így nevezhetjük a „láncreakció” eseményeit. A csücstalAlkozö UTÄN, a reményt vesztett, sötét ég felett azonban újra meg újra ott látjuk a béke galambját repülni és ezért nem vesztjük el nyugalmunkat, derünket, optimizmusunkat. A háborús erők a kérdéseket az utóbbi időben nem egyszer élére állították, a világnak nem egyszer szembe kellett nézni ,.a lenni, vagy nem lenni” kérdésével, de mindig győzött a józan megfontolás, és az emberiség jövőjéért érzett hallatlan felelősség. Az elmúlt hetek nagy eseménye a részleges leszerelési javaslat, amely csak egy a sok közül. Látjuk a szocialista tábor fáradozását minden voha- lon a béke megőrzéséért, az egymás mellett élésért, a helyes kapcsolatok megteremtéséért. Az öt, hét stb éves tervek mind békére vannak építve. Hogy eredményüket a tömegek élvezhessék, nyugalomra, biztonságra van szükség. Amíg ezek az erők is dolgoznak, amíg ez a felelősség megvan addig nem kell a háborútól félni. Az biztos, hogy ez a törekvés találkozik az egyetemes emberi részvéttel, e kérdésben a világ valamennyi népe egyet tud érteni. Ezek a kérdések, mint egyetemes kérdések, b ennünkett keresztyéneket is gondolkodóba ejtenek. Az igazság oldalán állva, elítéljük a hazugságot, a csalárdságot. Etítéljük azokat a törekvéseket, amelyek háborús veszéllyel járnak. Minden olyan cselekedetet, amely nem szolgálja a béke ügyét. Örömmel osztozunk azok örömében, akik megszabadultak kiszolgáltatottságukból és hősies helytállásukkal jobb helyzetet teremtettek maguknak. Szlvvel-lé- lekkel ott állunk, ahol munka és harc folyik a békés életért. Magunk is imáinkkal, megértő életünkkel támogattuk ezt a munkát. Amikor nemzetközi helyzet kiértékeléséről beszélünk, vagy ezt tesszük, akkor mindig a fenti szempontok az irányadók. Mert így tartjuk erkölcsösnek és igazságosnak. DoiUaft 3000 íwel Egy amerikai régiségkutató expedíció, mely már évek óta folytat ásatásokat az északnyugat-jordániai Dothan- ban, idei ásatásainak megkezdése után mintegy két héttel, egy kb. háromezer éves sírban fontos leletekre bukkant. A sírt magát már 1959-ben felfedezték, feltárni azonban nem tudták, mert egy leszakadt födémrész elzárta a bejáratot. Az expedíciót D. J. P. Free professzor vezeti. Most sikerült óvatosan szabaddá tenni a sírt és 900 fontos tárgyat hoztak felszínre. A leletek közölt vannak vörösréz edények, egy vörösréz lámpa, néhány lándzsa, melyek arra utalnak, hogy a sír nyilván egy harcos sírja a bibliai Bírák korából. Dr. Free szerint feltehető, hogy a sírbolt födémje egy kb. 2500 évvel ezelőtti földrengés következtében omlott be. Valószínűleg arról a földrengésről lehet szó, melyet Ámos próféta is megemlít. A talált edények némelyike több mint 200 évvel a Salamon király uralkodása előtti időből származik. A sírleletek azt mutatják, hogy Dothan városa mintegy 5000 évvel ez- előtt épült, s a következő századok folyamán többször elpusztult, de mindig újraépítették. A legfelső ásatási rétegek olyan város nyomait mutatják, mely akkor pusztult el, mikor — kb. 700 évvel Krisztus előtt — az ősi Assiria katonai inváziót hajtott végre. Minden fal, helyiség, hazak és raktárkamrák jól szemléltetik, hogy milyen volt akkor az élet — csaknem 3000 évvel ezelőtt — Palesztinában. A jelenlegi ásatások helyére (Dothan) a Királyok II. könyvében találunk utalást Elizeus prófétával kapcsolatban. Ugyancsak megemlíti ezt a helyet Mózes I. könyvének 37. fejezete is (Józsefet testvérei eladják). Itt dobták Józsefet testvérei a kiszáradt kútba és adták el rabszolgakereskedőknek. GONDOLATOK BÉKESSÉG ISTENNEL. A megváltó Istenember, Jézus Krisztus alakja Isten és a világ közé kerül, mint minden történés középpontja. Benne feltárul a világ titka, mint ahogy benne Isten titka lesz nyilvánvalóvá. A gonoszságnak semmilyen mélysége nem maradhat elrejtve az előtt, akj által a világ kiengesztelő- dik Istennel. Isten szereteté- nek mélysége a világ legmélységesebb istentelenségét is szeretettel öleli körül. Minden jogos és kegyes gondolkodás érthetetlen ellenkezőjére fordításával Isten önmagát jelenti ki vétkesnek a világért és ezzel a világ bűneit eltörli; Isten maga lép a megbékélés megalázó útjára és ezzel szabadnak jelenti ki a világot; Isten vétkes akar lenni a mi vétkeinkért, s ezért magára veszi azt a büntetést és szenvedést, amely a bűn miatt minket illet. Isten vállalja az istentelenséget, a szeretet a gyűlöletet, a szent a bűnöst így most már nincs semmi a világon, ami kj ne engesztelődön volna Istennel és ne bé- kült volna meg vele. (Dietridl Bonhoeffer.)
