Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-01-03 / 1. szám
I Ez esztendőt megáldjad... Porosán hevernek mögöttünk az elmúlt évek garmadái. Gyűlnek, halmozódnak, némelyikőnknek már oly sok van belőle, hogy felét szívesen átadnánk másnak. De az éveknek is az a sorsa, gmi az embereknek, együtt kell járniok. Gyűjteni kell őket és magunkkal cipelni, mint a szívünket, mely segít az órának az időt mérni, amikor percenként 70-80-at ver. Lezártunk egy évet, az elhasznált naptárt a sarokba dobjuk és újat kezdünk. Izgalmasak számunkra ezek a napok, az első napok. Agyunk, szemünk és kezünk még nehezen barátkozik az új évszámmal: I960. Fürkésző szemünk keresi a rést, hol pillanthatunk a holnapba, vágyaink, reményeink bölcsőjénél térdelünk és lélekzetvisszafojtva lessük: növekszik-e akaratunk zsenge hajtása. Tervek kovácsolódnak a lélek műhelyében, célok formálódnak a gondolat és akarat pörölycsapásai a’att. Fáradozunk a jóért, verejtékezünk a holnap szépségéért, sikeréért. Mindez így van jól, mindezt így rendelte számunkra az Isten. (I. Móz. 1. 28—30.) Űjesztendö első napjain a keresztyén ember is régi, jó szokás szerint köszönti rokonait, barátait: boldog újévet adjon Isten. Sok minden van ebben a köszöntésben. A földi élet komolyan vétele, idő és tér, az élet egészének egy évre eső szakaszát kívánja boldognak. Az ember érzi, hogy aki ezt kívánja, mindig igen konkrét életre, napokra és hónapokra, egy évre gondol és erre kíván boldogságot. Jót kíván vele, jó szívvel kívánja. A keresztyén ember azt is tudja, hogy ezt a jó kívánságot Isten áldása kíséri. Amikor az elmúlt évet Isten iránti hálával lezárja, ujjongva fakad ajkán az ének: „Ez esztendőt megáldjad, kegyelmeddel Űristen!” 1. Áldd meg egyházadat. Isten egyházát térbe és időbe, ebbe a világba helyezte. Mindenütt és mindenkor feladatokat, szolgálatokat és munkát bízott rá. A megváltó Isten az egyházban és az egyházon keresztül hirdeti a bűnbocsánat evangéliumát és ae új élet lehetőségét. Az övéi kezébe adta az Igét, emberek épülhetnek belőle. Emberek felé nyúl emberek által. Az egyház a Jézus Krisztusban hívők közössége. Élnek Jézus bűnbocsátó kegyelméből és Néki engedelmes eszközei. Ezek az emberek ugyanakkor a társadalom, a nép tagjai. Arcukra, ruhájukra nincs ráírva, hogy az egyház tagjai, de: „gyümölcseikről ismeritek meg őket”. És amikor mi azt kérjük, hogy Isten áldja meg egyházát, akkor ebben azt kérjük, hogy áldja meg az igét, amely hangozni fog ebben az esztendőben. Legyen az igehirdetés jó magvetés az ő népe között, hogy teremjen „száz annyit”. Legyenek a szentségek az ő kegyelmének áldott eszközei. Hogy akik élnek vele, új, jobb életet kezdhessenek és folytathassanak. Élő és ható legyen a jó szó, az evangélium szava De legyen az egyház szava a szeretet szava. A Jézus Krisztusban kapott szeretet hangozzék szószéken és szívben egyaránt. Legyen a hit és reménység szava, amely a bűn, félelem és rettegés rabságából kiemeli a hívő embert. A „jó szó”, az ige hassa át a híveket. A hívek újesztendei életét, hogy merjenek felszabadultan élni. Bátran kezdeményezni a jót, szeretni az embereket, törődni az apró és nagy dolgokkal. Sokat segíteni a másiknak. Szívvel és lélekkel ott állni az emberek mellett. A holnap terveinek minden ember végrehajtója lesz. A keresztyén ember is! Nem fog és nem is akar kimaradni a keresztyén hivő a nagy célok megvalósításakor. A „jó szó”, az ige ad türelmet és megértést, jóakaratot és megbocsátást az emberi botladozásból származó zűrzauar idején. Biztat és elöl- jár, kedve van és felemelt a feje, őszinte és tiszta a tekintete. Ez esztendőt megáldja az Isten. Az egyház számít rá és hisz Isten áldásában. 2. Áldd meg magyar népünket. A hivő ember mindenkor tagja valamely társadalomnak, népnek, nemzetnek. Sorsa ösz- sze van kapcsolva a nemzet sorsával. Ezért is tudunk őszinte könyörgéssel fordulni az egek Urához népünkért, nemzetünkért. Egy népnek a célkitűzése minden időben, de még inkább ma más, mint az egyház célkitűzése. Ezt látjuk, tudjuk. Ebben a környezetben, ebben a hazában él egyházunk népe, ezzel a néppel fonódott össze a lélekzetvétele, megélhetése, a „jó s balsorsa”. Ez a nép, a mi magyar népünk ezekben az években építi a jövőjét. Még szinte az alapok lerakásánál tart. De máris sok munka, törődés a szebbért, jobbért és sok siker van mögötte. A holnapért is minden energiára, erőre szükség van. Mi hívek is ott állunk az országépítés állványai között munkánkkal és imánkkal. Isten segítségét és áldását kérjük a nép erőfeszítésére és sikerére. Az Űrtói tanult ima szavai mindig, de különösen az év első napjain sajátos csengést, értelmet kapnak: „a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma"... A mindennapi kenyeret, a meleg, biztonságos otthont, az iskolát, a kórházat, a munka feltételeit, a megélhetés javulását add meg nekünk. Áldd meg, Isten, magyar népünket ebben az évben is! 3. Áldd meg a világ népeit. Földünk az utóbbi időben kicsi lett, összezsugorodott. Kezdjük tapasztalni, hogy a világmindenségben egy kicsinyke porszem a Földünk. Kezdjük úgy látni felülről, mint a holdat látjuk. Ha felülről nézzük, sokkal egységesebb, összefüggőbb, mint gondolnánk. Noha tengerek kékje, vagy hómezők fehérsége mély barázdát húz a földrészek közé, mégis összefüggő, egybetartozó az öt világrész. Kicsik vagyunk és összetartozunk és ezt abból is érezzük, hogy közel jöttek hozzánk a távoli világrészek. Korea, Japán vagy Mexiko, mintha csak a szomszédban lenne. Szinte csak a karunkat kell kinyújtani és a pekingi pagoda csipkecirádáit tapinthatjuk. vagy egy lépést tenni és a New-York-i felhőkarcolók alatt szédülünk. Az eddig ismeretlen országok lakói, népei barátokként mosolyognak ránk. Négerek, kínaiak, fehérek, feketék, sárgák egy „kis Földnek” egymásrautalt népei. Ezen a földön, ezen a világon élünk és egyre inkább van szükségünk egymásra. Üjesztendö napján mi egymásra utalt, egymás mellett élő emberek, a világ népeiért is könyörgünk. A milliók Isten megváltásra kijelölt teremtményei. Ezek az egyszerű dolgos emberek reménykedve néznek a holnapra. A népek a mi időnkben halálos ájulásból térnek magukhoz. Még Induljunk el Jézus nevében... A két egyházkerület püspöke az újesztendő küszöbén körlevelet bocsátott ki a gyülekezetek lelkészeihez és a gyülekezetekhez. Alábbiakban közöljük püspökeink körleveléből a gyülekezeteknek szóló részt. „A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ VALAMENNYI GYÜLEKEZETÉNEK. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ür Jézus Krisztustól. Kedves Hittestvéreink! Karácsony után 8 nappal — amikor naptárunk az újesztendőt jelzi — az egyház igehirdetése egy drága és szent nevet mutat fel a gyülekezeteknek: Jézus nevét. A naptári esztendő kezdete ugyanis egyben Jézus nevének ünnepe is. Ez a név önmagában is igehirdetés. Angyalok által közvetített parancsra kapta Jézus ezt a nevet, azzal a megokolással, hogy „ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.” így rámutat ez a név arra a szolgálatra, amit Isten Jézusra bízott, hogy tudniillik szabadítsa meg az embert a bűnnek hatalmából és a bűn szomorú következményeinek: a boldogtalanságnak, a békétlenségnek, a halálnak az ínségéből. Isten azt kívánja az egyház népétől, hogy zárja szívébe Jézus szent nevét és éljen általa új életet. Kell, hogy az újesztendőben Jézus neve és igéje világoljon minden evangélikus keresztyén házban és szentelje meg a hétköznapokat és a vasárnapokat. Hangozzék az Ö evangéliuma tiszta csengéssel templomainkban és a Beléje vetett hit által legyen gyülekezeteinknek ebben az esztendőben is békessége, öröme és reménysége. De Jézus neve arra is figyelmezteti az egyházat, hogy maga az egyház sohasem lehet öncélú és az újesztendőre sem készíthet öncélú egyházi programot magának. Jézus neve utal arra a szolgálatra, amelynek elvégzésére Isten Öt erre a világra küldte és ezzel összefüggésben arra a munkára is, amit a i szolgálatra jött Jézus Krisztus népének az egész emberiség javára el kell végeznie. Bár Jézus Krisztus népe első sorban az evangéliummal tartozik a világnak, mégis szolgálatába tartozik azoknak a nagy ügyeknek a felkarolása és segítése, amelyeknek a megoldásáért a jóakaratú emberiség fáradozik. Éppen az evangéliumból fo- lyólag felelősséggel kell hordoznia azokat a nagy ügyeket, amelyek a háború vagy béke, atomhalál vagy élet, fegyverkezés vagy leszerelés, gyarmati elnyomás vagy szabadság, szegénység vagy jólét kérdéseiben állnak az egész emberiség előtt. A Szabadító Jézus Krisztus népe — ha csak nem akar képmutató lenni vagy nem akar a jeri- kói országúton bajbajutott embert elhagyó pap és levita bűnébe esni — nem hallgathat ezekben a kérdésekben. Cselekednie kell éppen Jézus Krisztus nevében. Istennek, legyen hála, hogy a nemzetközi feszültségek az elmúlt esztendőben enyhültek és reménységünk szerint még tovább fognak enyhülni. Ennek következtében a világbéke, az általános leszerelés és a népek békés együttélésének lehetősége — emberi számítás szerint — közelebb került hozzánk. És mi most örüljünk annak, hogy Isten a békét nemcsak a templomi szószékekről munkálja, hanem a nemzetközi tárgyalóasztalok mellett is. Örüljünk annak, hogy felelős államférfiak fáradoznak a népek békéjén, örüljünk annak, hogy a világ egyik leghatalmasabb országának, a Szovjetuniónak vezetője egyetemes leszerelési javaslatot tett le az Egyesült Nemzetek asztalára. Örüljünk annak, hogy az atomerő békés fel- használásáról tárgyaló bizottságok munkája eredményesen halad előre, örüljünk annak, hogy a béke biztosításáért fáradozó világszervezetek munkája nem volt: hiábavaló. Örüljünk, hogy amit az ószövetségi próféták ellenséges elemek — farkas, bárány, párduc — együttlakozásáról, helyes látással a végső kiteljesedés korszakába helyeztek — annak ígéretes jegyeit szemlélhetjük a békés egymásmelleit élés gondolatának erőteljes terjedésében. Világosan meg kell mondanunk, hogy a mi magyarországi evangélikus egyházunk a háború vagy béke kérdésében, a béke, fegyverkezés vagy leszerelés kérdésében, az általános leszerelés, a gyarmati elnyomás vagy szabadság kérdésében, a szabadság, az atomhalál vagy élet kérdésében, az élet, a szegénység vagy jólét kérdésében a jólét mellett vagyunk, ezekért imádkozunk és munkálkodunk. Tudjuk és valljuk, hogy Isten ügye a béke, a békesség keresése, a békének minden áldása, minden jóság, minden gyarapodás, minden másik javára való munkálkodás. Valljuk, hogy Isten békére teremtette ezt a világot, tehát arra, hogy békességben dolgozzék, gyarapodjék és békével dicsőítse Teremtő Urát. Az atomkorszak küszöbén, az atomfegyverek felhalmozódása idején jobban át kell éreznie az egyháznak ezt az isteni akaratot és rendelést és az eddigieknél is hathatósabban kell a békéért és az általános leszerelésért imádkoznunk és munkálkodnunk. Ne felejtsék el a gyülekezetek, hogy a béke Istennek olyan ajándéka, amely a gyülekezetek számára feladat, amelyért fáradozniuk kell. Evangélikus Egyházunk drága magyar hazánk földjén is megtalálta azokat a feladatokat, amelyekkel segíthetjük népünk építő munkáját. Sajátos egyházi szolgálataink végzésén keresztül, meggyőződésünk szerint, egész népünk javát is előmozdítjuk. Munkálkodjunk azért, hogy evangélikus gyülekezeti tagjaink hűséges, becsületes hazafiak is legyenek. Bizalommal állni egymás mellett, jót akarni egymásnak s ezzel a jóakarattal munkálkodni együtt egymás javán, ez az a biztatás, amit híveinknek mondunk. Különös hangsúllyal szól ez ma falusi népünk, a parasztságunk felé. Népünknek e széles és fontos rétege most fordul át olyan termelési rendbe, amelyben az „enyém” fogalma fölé azt kell odatennünk, hogy „miénk”. Mindnyájunk kenyere és földművelő testvéreink egyéni boldogulása is azon fordul meg, hogy mennyire tudják legyőzni az egyéni önzést s a közösségi munka készségében megszilárdulva mekkora összefogó jóakarattal tudják az összesség javát szolgálni. Isten ebben akar minket megerősíteni és ennek örömeiben részesíteni. Nem kétséges, hogy a közös gazdálkodás a jövendő útja és átmeneti nehézségek után falusi népünk meg fogja tapasztalni ennek a termelési rendnek előnyeit és örömöt fog találni ebben a közös munkában. Ezért bátran lépjenek gyülekezeti tagjaink a közös gazdálkodás útjára és Isten iránti bizalommal végezzék munkájukat az új termelési rendben. így induljunk el, Jézus nevében, az 1960. év előttünk álló napjai felé. Reménységgel nézzünk előre és legyünk engedelmes gyermekei a mennyei Atyának. Isten éppen abban akar magának dicsőséget venni, hogy megáld minket ebben az esztendőben is engedelmességünk nyomán az egymás iránti tevékeny jóakaratra felbuzdító békesség áldásával. Ez a békesség maradjon velünk!”. Budapest, 1959. december 22. Káldy Zoltán s. k. a Déli Egyházkerület püspöke Szabó József s. k. ny. püspök, az Északi Egyházkerület püspökhelyettese ZSIDÓK 10,35-39 Napjaink Isten kezében Ezen a héten határmesgyé- hez ér a gyülekezet. Egy év határához értünk Öév estéjén. A múlandóság szele érinti meg szívünket és arra figyelmeztet, hogy életünk minden napjáért számot kell adnunk. A polgári esztendő ravatalánál Isten magunkba^ szállásra, bűnbánatra késztet, Felelősek vagyunk a reánk bízott időért, napjainkért. Lepereg előttünk ezen az estén egy esztendő bűneinkkel, bánatainkkal és örömeinkkel együtt. Visszatekintünk. A múlandó időben változatlanul ragyog felettünk Isten karácsonyi megtartó kegyelmének a fénye. Lezárul egy év, de Jézus szeretete velünk' marad. Ez az este bűnbánatra, hálaadásra kötelez. A 103. zsoltár szavaival búcsúzunk az esztendőtől: „Áldjad én lelkem az Urat és el ne felejtkezzél semmi jótéteményéről.” E héten Üjév küszöbét lépjük át. Üjév kapuja fölött egy drága név ragyog: Jézus neve. Ez a nap Jézus bemutatásának és névadásának a napja. Kiskarácsonynak is szokták nevezni. Újra átkarol a megmentő szeretet, amikor előretekintünk a kifürkészhetetlen jövendőbe. Jézus velünk van, ezért a szívünk megtelik reménységgel és bizalommal. Az esztendő első vasárnapján drága útravalót ad nekünk az ige. (Róm. 14, 7—8.) Az emberi élet és halál értelmét világítja meg. A keresztyén ember nem élhet önző, elzárkózott életet. Nem lehet közömbös embertársaival szemben. A világ égető kérdései elől nem menekülhet el. Az önző élet a lelki halált jelenti. Isten népe az Úrnak él. Ez nem azt jelenti, hogy vonuljunk ki a világból, hanem éppen azt, hogy emberek között kell meglátszód- nia hitünknek és szeretetünknek. Tudjuk azt is, hogy a halál színe elé állít számadásra. Az Urnák halunk meg. Jézus ítélőszéke előtt felelünk azért, amit e testben cselekedtünk. Halálunk óráján Megváltónk kezébe ajánljuk magunkat, mert aki hittel és áldozatos szeretettel járja végig életútját, arra Jézus vár. Isten kezében van a gyülekezet a Jézus Krisztus érdeméért. Esztendeink, napjaink, életünk és halálunk az Ö kegyelmes kezébe simul. Ebben az esztendőben is néki szolgálunk, néki élünk, néki halunk, mert mindenestől az Űréi vagyunk. Garami Lajos a múlt borzalma miatt összeszorítja szívüket a félelem és az aggodalom, de már minden jel megvan a bizakodáshoz. És mi hívek segítünk bizakodni, mert a mi Urunk is így biztat: „ne féljetek, bízzatok!” A népek életében a mi időnkben hatalmas változások mennek végbe. De a változások közepette ma van reménység a biztonságos holnap elérésére. A holnap küszöbét már átléptük. Az 1960-as év Isten áldásával a népek békés éve lehet. A pusztulás és háború sötét fellegeit az enyhülés szele lassan szétoszlatja és ragyoghat a népek felett a békés nap. Isten áldd meg a világ népeit! *** Amikor újesztendő napján köszöntjük egymást a régi, szép köszöntéssel: „boldog újévet kívánok”, — jusson eszünkbe egy-két gondolat a fentebb olvasottakból s akkor imádsággá lesz énekünk: Ez esztendőt megáldjad ... Rédey Pál
