Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-05-17 / 20. szám

A világkeresztyénség eseményei

D. Fuchs Emil professzor 85 esztendős

A lipcsei egyetem Teológiai Fakultásának nyugalmazott professzora, a nálunk is jól ismert és tisztelt teológus, D. E. Fuchs május 13-án töltötte be 85. életévét. Csak kevesen tudják, hogy a jóságos arcú, nyugalomban levő professzor kora ifjúságától az fújnak“ volt lankadatlan keresője és harcosa. Ma is tevékenyen részt vesz a Német Demokratikus Köztársaság teológusainak és lelkészeinek az egyház jövőjét kereső és munkáló minden megmozdulásában s többek között a Prágai Keresztyén Békekonferencia Állandó Bizottságának is tagja. Nemrégen adta ki életrajzának az első kötetét s annak ecsetelésére, hogy milyen lélek lakozik benne, álljon itt egy mondat könyvéből: „Egy dologban biztos vagyok: Csak azt az embert tekinthetjük az Üj hordozójának, aki félelem nélkül tudja fölmutatni az igazság fáklyáját azokkal a félelmetes 'dolgokkal szemben, amelyeket ma tapasztalunk“. Ö maga, öreg korát meghazudtoló aktivitással és bátorsággal tartja kezében ma is az igazság fáklyáját s ezért mestere és szellemi atyja azoknak a fiataloknak, akik az egyház megújításának szolgálatába szegődtek.

Akadémiánk professzorai levélben köszöntötték születésnapján Fusch professzort és tolmácsolták neki magyar- országi tanítványainak a szs- retetét és háláját.

Niemöller Márton igaza

A nyugat-németországi hes- Sen-nassaui tartományi egyház április második felében tartotta zsinati ülését, amelyen heves viták közepette a zsinati atyák többsége Niemöller mellé állt. Olvasóinkat emlékeztetjük arra, hogy Strauss nyugatnémet hadügyminiszter bűnvádi eljárást indított Niemöller ellen, mert a nyugatnémet hadsereg atomháborús kiképzését „bűncselekménynek“ minősítette egyik beszédében. Niemöller kijelentette a zsinaton, hogy az atomfegyverek alkalmazását és az azokban való kiképzést ezután sem fogja csak bűnnek nevezni, „mert ha egy egyházi ember bűncselekményt mond. azt megbotránkoztatónak érzik, de ha ezer lelkész bűnről beszél, azt ma senki sem veszi már komolyan.”

A Niemöller ellen indított eljárással kapcsoltában a zsinat megdöbbenését fejezte ki azon, hogy egy miniszter bűnAz ökumenikus Tanács és a Tanulmányi Bizottság elnöksége f. hó 8-án ülést tartott dr. Bartha Tibor református püspök elnökletével. Az elnökségi ülésen evangélikus részről D. dr. Vető Lajos, a Tanács helyettes elnöke, dr. Pálfy Miklós, a Tanulmányi Bizottság elnöke és Gádor András, a Tanács titkára vettek részt.

örömmel értesült az elnökség aról, hogy a Debreceni Református Teológiai Akadémia Bohuslav PospiSilt, a Csehszlovákiai ökumenikus Tanács főtitkárát, a Prágai Keresztyén Békekonferencia titkárát, tiszteletbeli doktorává avatja május 22-én. A doktor- avatási ünnepélyre meghívott külföldi vendégek között lesznek többek között dr. Hro- mádka János a prágai, dr. Vogel Henrik a berlini, dr. Schmauch Werner a greifs- waldi teológiai fakultások képviseletében és Ziak Andrej a szlovákiai evangélikus egyház egyetemes felügyelője, a Csehszlovákiai Béketanács képvádi eljárást indított Niemöl- ler elnök ellen s nem kereste előzőleg a kapcsolatot magával az egyházzal.

Niemöller bátran kitart igaza mellett. A világ evangé- likussága pedig Keleten és Nyugaton rádöbbent az eset következtében arra, hogy milyen veszélyek fenyegetik békénket és életünket, hogy hogyan igyekeznek elnémítani mindenkit, aki az atomhaláltól óvja az emberiséget. Imádkozzunk Niemöllerért, hogy az igazság felismerésében hűségesen járja tovább a próféta útját.

viseletében. Az ünnepélyt követően Debrecenben ülést tart majd a Prágai Keresztyén Békekonferencia előkészítő bizottsága is, hogy az augusztus 9-én tartandó Hirosi ma-bűnbánati nap megtartásával és á Keresztyén Világgyűlés előkészítésével kapcsolatos kérdéseket megtárgyalja.

Az elnökség táviratban üdvözölte D. Fuchs Emil lipcsei professzort 85. születésnapja alkalmából és tervet dolgozott ki arra nézve is, hogy hogyan emlékezzék meg az Ökumenikus Tanács június 8-án dr. Hromádka 70. születésnapjáról.

Az ülés egyik legfontosabb tárgyalási pontja volt a Hi- rosima-bűnbánati- és könyörgő istentisztelet megtartása augusztus 9-én, minden magyar protestáns gyülekezetben. T>r. Pálfy Miklós pontosan kidolgozott javaslatot terjesztett az elnökség elé arra vonatkozólag, hogy milyen teendők várnak ezzel kapcsolatban magára az Ökumenikus Tanácsra, a Tanulmányi Bizottságra, a magyar evangélikus és református egyházi sajtóra, a lelkészt munkaközösségekre, a nyári konferenciákra, stb. Az előterjesztés alapján az ökumenikus Tanács javaslatot terjeszt a közeljövőben a tagegyházak vezetősége elé.

Foglalkozott végül az elnökség az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának ez év nyarán Rhodosban tartandó ülésének és az 1961- ben Ceylon szigetén megtartandó nagygyűlésének a tanulmányi anyagával. Ezeknek a feldolgozására az elnökség munkabizottságokat alakított, hogy á Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa híven a múlthoz, segítse hozzászólásával az Egyházak Világtanácsát a kitűzött témák helyes feldolgozásában és alkalmazáséiban az egyházak életében.

Hangot ha hallasz

meg se fordulj

én vagyok mindig én vagyok

arcom többé nem láthatod

Belém temetkeztél suhogok körülötted szél leszek vad szél hiába rejteznél magányodban megkötözlek lángnyelvekkel lebéklyózlak soha már el nem oldozlak

Hangot ha hallasz meg se fordulj én vagyok újra én vagyok szemed ha üregébe apadt már arcom a lángban megragyog

Vidor Miklós

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának és Tanulmányi Bizottságának elnökségi ülése

HISZEK Ä SZENTLÉLEKBEN;;;

Aki elolvassa az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv első és második fejezetében a mennybemenetel és az első pünkösd (Szentlélek kitöltése és a háromezer megkeresztel- kedésével az egyház megszületése) eseményeinek ^leírását, elgondolkozhat a tanítványok magatartásán. A két esemény közötti különös szünetben olyanok ők, mint a pásztort vesztett, minden neszre ria- dozó, félénk juhok. És ők olyanok, akik Jézustól megtanulták, hogy a mindenség hatalmas teremtő és m.gtartó Ura Atya, Akit minden belső és külső helyzetükben megszólíthatnak: Mi Atyánk, ki vagy a' mennyekben. Ök ria- doznak annyira, hogy csak zárt ajtajú szobában jönnek össze eltávozott Jézusuk igéinek és életeseményeinek felidézésére, könyörgésre és a „kenyér megtörésére” (úrvacsora). Ok, akik pedig végigkísérték Urukat azon a nagyszerű életúton, amelyen még a kereszt gyalázata is a dicsfény sugarának tündöklésébe került a húsvét és a menny- bemenetel ragyogásában.

A Szentlélek nélküli tanítvány

a Szentlélek nélküli keresztyén mindig elzárkózó, elkülönült életű keresztyen. Nemcsak akkor, ha magába zárkózik: tudom, hogy Isten teremtő és gondviselő, el is mondom naponként a Miatyánkot. Tudom, hogy Jézus meghalt és feltámadott — hiszen tanultam. Hitem dolgai azonban nem tartoznak senkire, szívem mélyébe zárom azokat. De az is elzárkózás és elkülönülés, ha egymás között ugyan összejönnek a keresztyének. Imádkoznak, énekelnek, igét olvasnak és magyaráznak, úrvacsoráznak is, csakhogy mindezt kizárólag magukért és maguk közt teszik. Az elzárkózó keresztyénség a Jézustól tanult szavakat arról, hogy kicsoda Isten — idézni jól tudja, Jézus élettörténetének eseményeit kifogástalanul ismeri, tanításait fejtegeti és magyarázza. A Szentírásból tudomása van arról, hogy Jézus a világért, minden emberért meghalt; hogy Isten azt akarja, hogy minden ember megtérjen és éljen. Mégis úgy tekint a világra, mintha az nem lenne megváltott világ, az emberre, mintha Krisztus nem emberré lett volna és nem halt volna meg az emberért. Fél a világtól és félti „értékeit”, vagy legalábbis nincs reménysége a világ és az ember felől. Éppen ezért zárkózik el tőle a maga területére.

Az ajtó. kitárul

a távolság megszűnik, mikor Isten kitárja az ajtót és áttöri a messzeséget. Ez mindig úgy történt és mindig úgy történik, hogy Ő maga jön közel. Magát nekem adja. Birtokába vesz. Teremtő és kormányzó méltóságának magasságából, szentségének fenségéből alászállt mint Názáreti Jézus. Mennybemenetelének megdicsőültségéből alászállt. Hint Szentlélek. A Szentlélek Istennek és a vele egy Jézus Krisztusnak olyan önodaaján- dékozása, mely a kinyilatkoztatás szavait bennem teremtő igévé, a Jézus Krisztus szent „történelmét” jelenné, eseménnyé teszi. Hiszek Szent- léiekben azt jelenti, hogy nem többet vagy kevesebbet tudok Istenről, aki emberré lett, hanem élő valósággá, és életemet döntően meghatározó Valakivé lett a számomra. Emberré lett, ezért testvérem. Drága áron megváltott, ezért Uram. Nemcsak teremtett, hanem a kereszten újból gyermekévé fogadott, ezért Atyám. Felőle nem „tudok", hanem Benne és Általa élek. mert tőle életem van: ö él én bennem. Ezért az életért — hiszen még a fizikai életéért sem — .az ember semmit sem tehet. „Ész, erő és oly szent akarat” ebben tehetetlen, ehhez elégtelen.

A Szentlélek felszabadít

Amikor az első pünkösdön a riadt tanítványok Szentleiket kapták, felszabadultak a félelemtől. „Mert nem kaptátok a szolgaság lelkét” (Róma 8,15). A szabadság Lelkét kapták. Felszabadultak arra, hogy kitárják az addig bezárt ajtót és zárkózottságukból, elkülönültségükből a világba lépjenek. Emberek közé, akiktől eddig féltek vagy legalábbis idegenkedtek. A Szentleiket ma is Krisztus leheli rá tanítványaira igéjével, mely az ő szájából származik. (Kegyelmi eszközei: ige, szentségek. De nem a puszta víz a keresztség, és nem a puszta kenyér és bor az úrvacsora szentségénél, hanem az ige, amely ezeket magábaöleli.) így lesz valósággá, mává, életté a keresztyén szaunára Isten, mindazzal, amit Krisztusban adott Így jön közel ma is övéihez. Hiszek Szentiélekben azt jelenti, hogy Isten és Krisztus közeljöttével kitárulnak az egyházban az ajtók és közel kerül a keresztyén emberhez a világ.

A Szentlélek felelőssé tesz világ és ember iránt

A Szentlélek ajándékában részesült pünkösdi tanítványok azonnal másképpen néztek a világra és az emberre. Felelősséggel néztek. Ezt a felelősséget azonban nemcsak érezték, hanem azonnal indultak, hogy szolgáljanak a legkülönbözőbb nyelvű, fajú, színű és felfogású embertársaiknak. A Szentlélek indítása szerint: testvéreiknek. És az is a Szentiéleknek a csodája és munkája, hogy a szeretetnek, a szolgálatnak, a keresztyén felelősségnek a nyelvét mindenki megértette. Hiszek Szentiélekben azt jelenti, hogy a keresztyén embernek így kell néznie a világra, így kell néznie az emberre. Bizony azon a pünkösdön Jeruzsálem utcáin olyan tömeg hömpölygőit, amelynek homlokegyenest más volt a „világnézete”, mint a tanítványoké. Ma sem csökkentheti felelősségünket, nem kevesbítheti szeretetün- ket, nem menthet fel a szolgálatunk alól a világért és a világban a más „világnézet” vagy bármi más különbség.

A Szentlélek reménységgel tölt el

Ez a reménység a világ jövőjére, az ember holnapjára vonatkozik. Tudja, hogy minden nyomorúságnak, „nyögésnek” oka a bűn. A mi időnkben különösképpen azok az emberi együttélés igazságtalanságaiból származó bűnök, melyek két világiháborúhoz is vezettek, melyek ezekben a háborúkban előtörtek és elszabadultak. Azok a bűnök, amelyek a hidegháború puskaporos hordója felett égő kanócot csóválnak. Azok a bűnök, melyek a Hirosimára ledobott atombomba gyalázatában azt gyalázták meg, amivé Krisztusban lett Isten: az embert A keresztyén ember mégis reménységgel van. Reménységét ez fejezi ki: hiszek Szentiélekben. Hiszem, hogy Isten nem mondott le a teremtményről. Hiszem, hogy nem hiába halt meg Krisztus a világért Nem a világ állapotára, nem az emberek indulatéra, hanem Istenre nézve hiszek. Lássuk meg Istennek a világ és az ember iránti jóakaratát, reménységét abban is, hogy egyre újabb és újabb százezreket állít Keleten és Nyugaton is a háborúval szemben a béke, a halállal szemben az élet oldalára. • Hogy reménységet táplál az emberben világszerte az által is, hogy a népek felelős vezetői tárgyalóasztalhoz készülnek. Hogy a Prágai Keresztyén Békekonferencia bizakodással mondja ki immár másod ízben egyre messze- hangzóbban a keresztyén felelősség, szeretet és reménység szavát Imádkozzanak a keresztyének, hogy a reménység szava ne legyen pusztába hangzó szó. Hiszek Szentiélekben azt jelenti, hogy „a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek.

Gádor András

ERASMUS

Erasmus Rotterdamus nevézetes könyve, A Balgaság Dicsérete, nem újdonság új magyar köntösben sem, bár teljessége meglepő, de Kardos Tibor remek fordítása és az írásmű köré font magyarázata fölidézi az írót, korát, a reformációt, s a szabad bírálat szellemével a társadalomformáló könyvek problémáját is felveti. Érdemes elmerülni ebben a csillogóan szellemes, gú- nyoros, merész ítéletű és körmönfont stílű szövegben. Szepsi Csombor Márton, az első világjáró magyar, aki érdekfeszítő könyvet írt európai benyomásairól (1620-ban jelent meg Kassán), azt írja Erasmusról, hogy „ő az egyetlen, aki kimondhatta, amit akart". Nem reformátor volt, hanem humanista, fölvilágosodott írástudó, aki önkéntelen előfutára a reformációnak, ahogyan a francia fölvilágosodott írók kürtösei voltak a forradalomnak a XVIIl-ik század végén. Babits Mihály jól jellemzi, midőn azt mondja róla irodalomtörténetében, hogy Erasmus volt a korszak Voltaire-e. ■ Kifejezte a korát, tehát modern volt. Azonnal felfigyeltek rá, ünnepelt írónőik számított. Bárki az írástudók közül, aki levelet válthatott vele, élete legnagyobb megtiszteltetésének vette pár sorát. Királyok, fejedelmek, főurak figyelték szavát, símán, pontosan, bölcs teljességgel sorakozó latin mondatait, amely mondatokból éppúgy előállott finom mosolya, nyugodt vonásit arca, kékesen fénylő gyengéd szeme, mint Holbein híres képéből. Stefan Zweig Írja róla, hogy olyan volt, mint a nád, óvatosan félrehajolt, hogy meg ne törhessék s újból felegyenesedhessen.

A Balgaság Dícséretét a XVI. század első éveiben írta, itáliai élmények alapján, de európai érvénnyel s egész Európa értelmiségéhez szólva. Ágoston rendi szerzetes pap volt eredetileg, akárcsak Luther, akinek ugyancsak a reneszánsz Itália látványa, s benne a pápa Rómájának szemlélete adta az egyik döntő erőt fellépéséhez. Egy darabon a két férfiú párhuzamosan is halad, de ismeretes, hogy a döntő pillanatban, amikor cselekedni kell, útjaik elválnak. Erasmus képtelen volt saját magatartásának tanulságából új útra térni. Holott nem csupán kíméletlen bírálatával segített a reformációnak, mert elvette kora egyházának és papi társadalmának hitelét, hanem segítette a reformációt abban is, hogy meghirdette a nemzeti nyelv s vele a nemzeti irodalom szükségét, amikor a Bibliát hozzáférhetővé kívánta tenni a népek nyelvén s amikor a jó szónokot úgy határozta meg, hogy annak a népnyelv, a lingua vulgaris, művészi kezelésében, eloquen- tiájában kell kitűnnie. Erasmus maga nem írt, nem beszélt anyanyelvén, csak latinul írt s szólott. Mondják, halálakor szólalt meg első ízben anyanyelvén, hollandul. Ilyen ember volt.

A tömegszenvedélyek korában éltj tudta, hogy e szenvedélyeket Bűn és Balgaság táplálja. Európában úgy égtek a máglyák élő emberekkel megrakva, mint őszi tüzek a tarlókon. Erasmusnak sikerült elkülönülnie a szenvedélyektől s élete dráma nélkül futott le. Nem úgy, mint barátjáé, Morus Tamásé, akinek a Balgaság Dícséretét ajánlotta, s aki szótlanul hajtotta fejét, mint Anglia kancellárja, VIII. Henrik hóhér- bárdja alá. Holott Erasmus kitűnően látott meg mindent s tolla művészi készséggel fejezte ki a látottakat. „Ha úgy tűnne fel, hogy kissé szemtelen voltam és szájas, gondoljátok csak meg, hogy én a Balgaság vagyok, mégpedig asszony képében” — írja a Balgaság Dicséretének zárszavában. Ehhez képest, mint aki női hangon beszél ütő- döttséggel álcázva magát, pőrére vetkőzteti kora társadalmát. Balgaságnak köszönheti az ember a létét s az élet javait. Hallgassuk csak: „Az én balgáim kövérkések, ragyognak, pompás bőrben vannak, akárcsak a disznók Akamániában. Es az öregséggel járó kellemetlenségeket egyáltalán nem érzik soha, hacsak a bölósek meg nem fertőzik őket nyavalyájukkal, ami bizony sokszor, megtörténik. Dehát ilyen az élet! nem engedi, hogy teljesen boldogok legyünk. A népszerű közmondás is hathatósan bizonyítja, hogy egyedül a balgaság állítja meg az ifjúság tűnését és tartja távol a gonosz öregség érkezését.“

Hoszú sorban és szépelgés nélküli realizmussal jönnek elő a butaság és hülyeség megszállottjai: az emberi típusok. Mintha egy világot, a letűnő középkort, rajzolná meg az ismeretek roppant skáláján. Az asz- szonyokről, az ivászatról, a cimboraságról, a házasságról, a zsoldos hadakról, a filozófusokról nemcsak csipkedve beszél, hanem leleplezően, négyszáz éven át érvényes jellemzéssel. Ilyen Erasmus ítélete az emberekről. Gúnnyal írja: a tudományokat az emberiség vesztére találták fel. Minthogy kétségtelen, hogy azok boldogulnak a földön, akiket az értelem nem rontott meg. „Ezeknek a szamaraknak a véleménye a mérvadó, a legnagyobb ügyektől a legkisebbekig.” Nem érdemes bölcsnek lenni. Vannak úri balgaságok is: például a vadászat. Mert: „Marhát és ürüt szabdalhat az dija csőcselék is. Vadat csak előkelőek." Persze nem hagyja ki a babonák és hiedelmek ostobáit, a rangkórság és címkórság megszállottjait, még a nemzeti erényeket öntetszelgőn egymás ellen felhasználó nacionalizmus is megkapja itt a magáét. Sorra kerülnek a jogászok, a költők, a teológusok is. Végül erejének félelmetességével s találó rajzainak hatásosságával fordul kora egyháza ellen. Amit annak papjairól ír, már nemcsak gúnyolódás, hanem szatíra és históriai állókép. A szerzetesek, a püspökök, a kardinálisok, a pápák vonulnak itt fel az olvasó előtt, olyan kritika lámpafényénél, melyet nem lehet elutasítani, vagy megvesztegetni. Ami bűn és visszásság Erasmus korát jellemezte, annak tükörképe ez a könyv. Erasmus ismeri a papokat és a papok istenét.

Tudja, hogy ők a Biblia hamis értelmezői, szentségvásárlók, pénzsóvárak, paráznák, megvesztegethetők. Félelmesek a papok közül azok, akik a keresztyén igazságot keverik az aljassággal, hogy félrevezessék a híveket. Bolondok a jámborak is, akik túl- világi jutalomra várnak, orvosi értelemben is bolondok, hisz a jót a jó életért itt kell megélnünk. Nagy színház az élet, mondja Érasmus, melyben mindenki valami álarcot hord s úgy járkál vele, „amíg a nagy szín- igazgató le nem szólítja a színről".

Kardos Tibor szép magyar fordítását Hans Holbein 83 rajzával a magyar könyvkészítés remekeként lapoztuk végig. Az igazmondó és jól író művész; időtlen mester. Erasmus szövegén alig érezni a történelem porát. De ez a szöveg, bármily érdekfeszítő is egy-egy részlete, végeredményben fárasztó. A szép könyvet csüggedten zártam be. Mert minden bírálat akkor jó és értékes is, midőn summájaként rámutat a követnivaló új útra. Erasmus nem játékszerűen írt, ahogy Kardos Tibor is okosan bizonyítja, tudatosan írt kritikát. Kritikája a feudalizmust és a római egyházat sújtotta, anélkül, hogy elképzeltette volna az olvasóval, minek kell jönnie a feudalizmus és a rothadt egyház után. Mo- ralizálása fanyar ízű, mert hiányzik belőle a hit. Hite annak, hogy a régiből törvényszerűen új élet formálódik. Annyira el volt keseredve, hogy félt a valóságtól? Nem mert az előtte fekvő dolgokhoz nyúlni? Megijedt, mikor Wittenbergben- megdördült a másik augustinus barát hangja, amely hangban nemcsak bírálat volt, hanem hit is. Képzelete elszállott a valóságról, egyház és társadalom helyett világjavító Utópiát adott ki, Morusnak, barátjának hasonlóan moralizáló művét. A Balgaság Dicsérete megmérte Európát, könnyűnek találta s elejtette. A reformáció hittel nyúlt hozzá és felemelte.

Saalatnai Rezső