Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-05-03 / 18. szám
Boldog család Vasi népmese KÜLFÖLDI EQYHAZI HÍREK Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy boldog család. A férj és feleség soha nem bántotta egymást. Még csak hangos szó sem esett köztük. Szerették egymást. Az ördögnek nem tetszett a család boldogsága. Mindig ott settenkedett a férfi és az asz- szony körül, leste: mikor viheti valamelyiket kísértésbe. Hiábavaló volt azonban az ördög minden mesterkedése, nem tántorodott meg sem az asszony, sem a férfi. Élt a faluban egy vén boszorkány. Egyszer elhatározta az ördög, hogy szövetkezik a boszorkánnyal, hátha neki sikerül megrontani a család boldogságát. Egy szép pár sárga csizmát kapsz, ha megrontod a boldogságukat! — mondta az ördög a boszorkánynak. A boszorkánynak éppen sárga csizmára fájt a foga, hát elfogadta az ördög ajánlatát. A férfi kint szántogatott a mezőn. Mert éppen szántás ideje volt. Felesége minden délben vitte neki a jó ebédet. Odamegy a boszorkány a férfihez. Mit csinálsz, jó ember? — kérdezte tőle. Csak szántogatok! — felelte a férfi. Nem éheztél még meg? Mindjárt hozza feleségem az ebédet — válaszolta s nézett a falu felé, ahonnan ilyenkor szokott feltűnni félesége a kosarával. A boszorkány gyorsan elinalt, felült a söprűjére s berepült a faluba. Egyenesen az asszonyhoz ment. Mit csinálsz, jó asszony? ■— kérdezte tőle. Megfőztem az ebédet, most készülök a mezőre, az uramhoz. Kiviszem neki az ennivalót! — felelte az asszony. Nem kell ma ebédet vinned, én most jövök tőle. Azt üzeni, hogy mindjárt elvégez! Még egy-két fordulója van, aztán már jön is haza! -m hazudta a boszorkány. Az asszony nem hitt á boszorkánynak, csak rakta bele az ételt a kosárba, hogy vigye az urának a mezőre. A boszorkány azonban csak beszélt neki, bizonygatta, hogy úgy van, ahogy ő mondja. Közben szép delén kendőt vett elő, meg pruszlikot is és csak biztatta az asszonyt, hogy próbálja fel a kendőt, meg a pruszlikot, meglátja, milyen szép menyecske lesz bennük. Az asszony először nem akarta, de aztán csak felkötötte a kendőt, meg a pruszlikot is felvette. A boszorkány akkor tükröt vett elő, s mutatta az asszonynak, hogy nézze csak meg magát, mennyire igaz, amit ő mondott: ilyen szép menyecske ,nincs is a környéken. A kendő is és a pruszlik is' igen jól állt az asszonynak. Elnézegette sokáig magát a tükörben. Eszre sem vette, hogy lassan eltelt a fél délután. A boszorkány, mikor elérte célját, újra felült seprűjére és kirepült a mezőre. A férfi már régen megetette és megitatta teheneit. Nem tudta, miért nem jön a felesége. Éhes volt nagyon, a szeme majdném szikrázott az éhségtől, de hajtotta a munka, hát befogta újra a teheneket és szántott tovább. Na, jó ebédet hozott a feleséged? — kérdezte a boszorkány az embertől. Nem hozott ma bizony sem- milyet! — felelte a férfi. — Biztosan valami fontos dolga akadt. Sietek is este haza, hátha valamiben segítenem kell neki. Hi-hi, hi-hi! — nevetett fel éles hangján a boszorkány. Nem kell annak semmi segítség. Csak útba lennél neki, ha most hazasietnél. Én tudom, miért nem kaptál 'jó ember ma ebédet! Vendége volt. Egy deli fiatalember. Kendőt és pruszlikot kapott a feleséged tőle. Most nézegeti magát bennük a tükörben. Elsötétült a világ a boldog ember előtt. Ilyent mondani a feleségéről! Kapta is mindjárt az ostorát, hogy végighúz a csúnya vénasszonyon, de az arra már messze repült az erdő felé. Nem ment tovább a munka az embernek. Nem hitte el, amit a boszorkány mondott. De azért mégis csak kezdett gyanakodni, hiszen a gyomrán érezte, hogy valami rendkívüli történhetett a feleségével, mert eddig mindig pontosan hozta az ebédet. Felrakta az ekét a szekérre és indult nagy sebesen haza. Szegény fáéadt teheneit egész hazáig ostorozta. Otthon a felesége még mindig a tükör előtt nézegette magát. Hát mégis igazat mondott a boszorkány! — mondta keserűen az ember és jól elverte a feleségét. Kész lett köztük a harag. A boszorkány megkapta a sárga csizmát. Fel is húzta és egyenesen a boldogtalan család házához sietett. Látta, hogy az ördög is megelégedve leselkedik be az ablakon. Az ördög és a boszorkány elkezdett táncolni örömében, csak úgy dongott alattuk a föld. Az asszony, mikor kisírta magát, megkérdezte, hogy miért nem jött haza ebédre, ha megüzente, hogy hazajön. Ekkor tudták meg mindketten, hogy a boszorkány vezette félre őket. Az rontotta meg a boldogságukat. Az asz- szony mindjárt bele is dobta a kemencébe a kendőt, meg a pruszlikot is, aztán megfogadta, hogy soha semmilyen csábításnak nem enged. Szent lett a béke közöttük, újra boldogok lettek. Még most is élnek, ha meg nem haltak. Közli: Hernád Tibor GHANA Dagadu lelkész, a ghanai Keresztyének Tanácsának titkára az ifjú afrikai köztársaság függetlenségi ünnepségének alkalmából prédikációt mondott. Ebben az évben függetlenségének második évfordulóját ünnepelte Ghana állam. „Büszkék vagyunk függetlenségünkre és arra, hogy vezető szerepünk lehet Afrikában“ — mondotta beszédében —, „ha azonban feladatunkat el akarjuk végezni, akkor népünknek a jövőben is a keresztyén hit -fundamentumát keli tovább építenie." — Ghana állam lakosságának 25 százaléka tartozik a keresztyén egyházakhoz. SZOVJET FILM EGYHÁZI SIKERE Az osztrák evangélikus egyház filmeket megbíráló bizottsága ez év februárjában megnézésre leginkább a „Szállnak a darvak“ című szovjet filmet ajánlotta. A TONGA-SZIGETEKEN dühöngő hurrikán számos egyházi épületet is elpusztított. A nagu kárt szenvedett lakosság és kz egyházak segítségére széleskörű adakozás indult meg világszerte, A SVÁJCI QUÄKEREK javaslattal fordultak a Svájci Szövetségi Tanácshoz, melyben azt kérték, hogy Svájc nagy, eladhatatlan tejfölöslegéből ké- sztísenek konzerveket és azt bocsássák afrikai és ázsiai gyermekek rendelkezésére. AZ AUSZTRIAI PROTESTANTIZMUS lélekszáma a legutolsó népszámlálás adatai szerint 429 493. Ebből 96 százalék evangélikus, 4 százalék református. A két egyházi testület érdekeinek közös képviseletére és több munkaágnak, így pl. a diakóniai munkának, közös ellátására egy közös szervezetben az ausztriai ágostai és helvét hitvallású egyházzá egyesülten él. Közösen tartják zsinatukat is, de van mind a két egyháznak külön zsinata is. A közös zsinat a két egyházat együttesen érintő kérdésekkel, az államhoz és a más felekezetekhez való viszony kérdéseivel is foglalkozik. Az egyházi szervezet alapja a gyülekezet, amely lelkészét és képviselőtestületét megválasztja. A lutheránus gyülekezetek tájegységek szerint több egyházmegyében egyesültek (Burgenland, Steiermark, Karinlhia, Wien és Linz, valamint Alsó- Ausztria). Az egyházmegyék élén egy-egy szuperintendens áll, akit az egyházmegye képviselőtestülete választ. Az egyházmegyék az ausztriai ágostai hitvallású egyházban egyesülnek, melynek törvényhozó testületé a zsinat. A zsinat választja az öt tagból álló egyházfőtanácsot, amelynek élén a püspök áll. A református egyházban a gyülekezetek közvetlenül a zsinatban egyesülnek, amelynek az élén szintén az egyházfőtanács áll egy országos szuperintendens vezetésével. AZ AUSZTRIAI PROTESTANTIZMUS ZSINATA Az ausztriai ágostai és halvát hitvallású evangélikus egyházak folyó évi március hó Soproni Horváth József nevét eddig aránylag kevesen ismerték. Most aztán a főváros közönsége figyelhetett fel rá: legjelentősebb' műveit kiállították a Nemzeti Szalonban. S ha valakit erre a tárlatra csupán a véletlen hozott volna be és csak annyit tett volna, hogy találomra felüti a vendégkönyvet, már ez egymagában felcsigázta volna érdeklődését. Ez a könyv ugyanis a közönség egyöntetű és felsőfokú elragadtatását mutatja. Nem tudom, mikor részesült utoljára élő magyar képzőművész ilyen fenntartás nélküli, rajongó bámulatban. Az emberek szinte át- szellemülten mentek a Nemzeti Szalonban képtől képhez s nem tudtak betelni a látottakkal. Itták a színeket, arcukról a pompás képek fölemelő fényei tükröződtek, s mint a vendégkönyv bejegyzései tanúsítják, nemigen hitték, hogy méltó szavakat találnak I csodálatuk kifejezésére. Bizonyára sokan voltak úgy, mint e sorok írója, aki még napokkal a tárlat után is e remije művészet mosolyt varázsoló jóízével járt. Képekről szavakkal? Csak azért merem megpróbálni betűkbe foglalni: mit is láttam, vagy inkább: mit érzek utána, mert erről az élményről hallgatni méltatlan dolog lenne. Az idős művészt többek között az elsőosztályú Munkácsy-díj és számos más kitüntetés fémjelzi, s a szépségnek ezt az ajándékát sem lehet ^köszönet nélkül hagyni. Sokszor meglepően nagy akva- relljei egy következetes művész rendkívüli valóságlátásáról és emberségéről vallanak. „Dús élte kincsét” a szemében éli, melynek a keze „csak” kongeniális íródeákja — s így ragyog e kincs azok. felé, akiket megajándékoz vele. Színei, fényei élnek, énekelnek. A fű a lábunk alá kívánkozik, a birsalmák ránkmosolyognak, (éppen most hagyta ott őket valaki: még ebben a csendéletben is az ember a középpont, bár láthatatlanul); öreg térdekre boruló fekete kötényen imádkozó pár kéz: „Egy élet” — mily sokat mond; a fájdalmában összeroskadt bib3—5-ig tartották közös zsinatukat Bécsben. A zsinat többek közt tárgyalta és elfogadta a két egyházi szervezet közös énekeskönyvét, amely most készült el s .amely a német- országi evangéliumi egyház egységes énekeskönyve alapján külön osztrák anyagot is tartalmaz, továbbá imádságos részt, valamint Luther Kiskátéját, az Ágostai Hitvallást és a Heidelbergi Káté fontosabb részeit. E közös énekeskönyvnek nagy jelentősége van a történelmi sors által egyre szorosabb egységbe fűzött egyházi testület életében. liai Jób alakja. Bennünket különösen megragad, s számunkra külön örvendetes érdekesség D. dr. Prőhle Károly teológiai tanár csaknem életnagyságú ülőképe. A már nyugalmazott professzor ma is Sopronban él, a művész városában, melyet Horváth Józsefnek nem egy remekműve mutat be a tárlaton. Hogy még egyetmást megemlítsünk: az anyjának valló leány képe kifejezően jeleníti meg a súlyos lélektani pillanatot; a „Munkáshalál”, a „Mi lesz veled", a „Kényeret” a 15—20 évvel ezelőtti kilátástalanságot eleveníti fel szuggesztív erővel; számos aktja a. való „égi mása” mintha álomszerű, csodálatos fényben úsznék minden. Egyéni festésmódját szakértő kellene, hogy méltassa. Itt mély humanizmusát hadd húzzuk alá. És azt, hogy Istennek is hálásak vagyunk világa szépségeinek avatott szemű és kezű tolmácsolójá-' ért. B. M. — Jó állapotban levő Luther- kabát eladó 1000,— Ft-ért, valamint Révai Nagylexikon, 21 kötet. Szabó ny. lelkész, Gyenesdiás, Kapernaum. — Liturgikus rend kántori szolgálatot megvételre/ keresek használtan. Cím a kiadóban. — Oltárteritök1 tervezését és készítését vállalja Koszorús Lászlóné kézi munkása bion készítő, Paks. Díjtalan tanácsadás. — Zamárdj-frlsón, vasúthoz, Balatonhoz közel, 3 szobás manzaf- dos ház eladó. Érdeklődés délelőtt 269—871-es telefonon. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: Groó Gyula Felelős kiadó: Juhász Géza Szerkesztőseg és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői út 24. Telefon: 142—074. Előfizetési ára egy évre 60,— Ft* félévre 30,— Ft. Csekkszámla: 204i2-^VHI. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott. ZRlVYI NYOMDA Felelős: Bolgár Imre. Alkonyati zsoltár Az itt-ott már barnuló rózsapiros alkonyaiban, Pilledten nyújtózkodik a csöndesedé Balaton. A lement Nap bíbor mosolya még utólszor csillan A vizen, s a dombra tárt ezer, messzi ablakon. Méla kondulással zendül meg valahol egy harang. Szavára felhők indulnak betakarni az eget, S a borúló ég szomorún mosolyg, kékén szikráznak A ritka, sugárpillás, sejtelmesszép csillagszemek. Hús, bolondos szél szalad végig a jegenyesoron, Suhogva, zúgva méltatlankodnak a fekete fák. Túlnan — a Badacsony mögül felbukkan a hold S meredt szemmel, mintha szelídszép Somogyba lesne át. Halk-lassan csobban a tó, benne csillogó csillag ég, Fodrozó szélén leheletfinom csipkék a habok. * Remegésnek tetsző rezdülés látszik a felszínén. Felette tán Isten boldog sóhaja suhanhatott. Oltárnak tűnik a táj, térítője a nyugalom, Egyenes gyertyák a csillagékes, fekete jegenyék, S merre a szem tekinthet, áhítatba bűvölten hallgat. Imádkozik hegy, völgy s orgonái a csöndes messzeség!... Borsi D. József cAjz aktumll pj^íiáfa. Igaz történetek gyermekeknek — gyermekekről Apám ezermester. Nemcsak a szakmájához ért, hanem otthon is mindent megcsinál a ház leörül. Sőt arra is volt mindig ideje, tehetsége és kézügyessége, hogy nekünk, gyerekeknek, játékot is csináljon. Es nem is akármilyeneket. Munka után éjszakákat fúrt- faragott műhelyében és otthon is karácsony előtt, hogy a karácsonyfa alatt ott legyen az ö keze által készített ajándék is. Mondanom sem kell, hogy öcsémnek is és nekerp is mindig az volt a legkedvesebb ajándék, ami az ö keze alól került a karásconyfa alá. Talán nyolc éves lehettem, mikor mindketten egy-egy dugás puskát kaptunk tőle karácsonykor. De nem ám olyat, amit a játékboltokban lehetett kapni! Ezek egészen komoly puskák voltak, úgy néztek ki, mint a katonák fegyvere, csak éppen parafadugót, vagy riasztódugót lehetett velük kilőni. Hús- vétra az unokatestvéreimnek is csinált ilyen puskákat. De nagy boldogság volt ez nekünk! Evekig az volt a legkedvesebb játékunk, ha katonásdit játszhattunk. Később meg, amikor olvasgatni kezdtük May Károly kalandos könyveit, állandóan indiánosdit játszottunk. Otthon a kertben, a grundon, meg a vcsút melletti bányában — ahol nagyszerű bozótos, dombos terep kínálkozott — én voltam Old, Shatterhand, az öcsém Old Firehand, unoka- testvérem Winetou, a többiek pedig az apacs indiánok. De nem is ezt akarom én most elmondani, hanem azt, ami évekkel később történi. Már tizennégy éves voltam, de bizony még mindig elő-elővettem a dugós-puskát. Karácsonykor, azonban egy igazi, valódi lég-puskát találtunk öcsémmel a karácsonyfa alatt, rengeteg tölténnyel, örömünk határtalan volt. Az utcában minden gyerek minket csodált, mi pedig büszkén mutogattuk. A gyerekek mikor megtudták, hogy ezt a puskát is apám csinálta, hetekig nyúzták apjukat, hogy ő is csináljon ilyet. Ez már komoly fegyver volt. Célba lehetett vele lőni, verebekre vadásztunk, sőt még másra is. Ezt a mást akarom én most nektek elmesélni. Pazaroltuk a golyót a célbalövésre. A fáskamra ajtaján kiszögeztünk egy cipőkrémes dobozt és a kert másik végéből arra lövöldöztünk. Napok múltán már kapásból is beletaláltunk 30—40 méter távolságból is. A fáskamra ajtaja már olyan volt, mint amikor az üreskalácsba sűrűn mazsolát potyogtatnak. A húsvéti szünet egyik délelőttjén történt, hogy a kútház mellett, a víztartó cement- gyűrűnél álltunk öcsémmel. A célbalövést már meguntuk és a kert lombosodó fáin csivitelő verebekre vadásztunk. Egyszer csak így szóltam öcsémhez: — Te, ki kellene próbálni, milyen messzire visz a puska. — Jó, de mire lőjünk? — Mire? Várjál csak. — És kutatva körülnéztem. Egyszer csak felcsillant a szemem. A második szomszédunk nagy galambász volt, rengeteg szép galambja volt. Anyám mérgelődött is sokszor, mert mindig megették a csirkéknek kiszórt kukoricát. Egyik szép postagalambjuk éppen akkor szállt le házuk tetején, a galambdúcra. — Tudod mit, megcélzóm a galambot — közöltem öcsémmel. — Jaj, azt ne. Abból nagy baj lesz. — Ugyan, mit félsz, hiszen van vagy száz méter a távolság. Odáig úgysem visz el a puska. Ha meg el is visz, már erőtlen lesz a golyó, nem lesz a galambnak semmi baja. öcsém nem vette észre, de én magam sem, hogy mennyire sántít okosságom, ö mindenesetre félve bújt a kútház és a cementgyűrű közé. Én meg, nekitámasztva a.puskát a kút- háznak, megcéloztam a gdHambot, és durr — elsütöttem a puskát. A következő pillanatban a galamb véresen gurult le a háztetőről és nagy puffanással esett le az udvarra. Most mi lesz — néztünk egymásra rémülten öcsémmel, öcsém szemrehányóan és dühösen esett nekem. — Nem megmondtam, hogy ne lőjj a galambra! Most itt van. Hű, de nagy verés lesz ebből! De én meg fogom mondani, hogy te ypltál! — Ugyan, mit izgulsz — próbáltam fölényeskedni, de ez nagyon rosszul sikerült, mert remegett nekem is a hangom — most legalább tudjuk, hogy ilyen messzire is elhord a puska. — Hát ha ez neked jó, akkor csak örülj neki. Nem tudom, hogy öt perc múlva is ilyen jó kedved lesz-e? Az ám — gondoltam magamban. Valamit csinálni kell. El kellene a galambot tüntetni az udvarról, de hogyan. Legalább ne lennének otthon. De otthon vannak, mert az előbb hallottam a szomszédnéni hangját, amikor a Pajtás kutyát elengedte a láncról, hogy egy kicsit szaladgáljon. Mit csináljak? Az egy percig sem jutott eszembe, hogy az elkövetett bűnt őszintén be kell vallani és a büntetést elviselni. De még az sem jutott eszembe, hogy a szerencsétlen kis galambot sajnáljam. Mio az agyam kerekei lázasan forogtak és kutattak kibúvó után, egyszer csak lármát hallottunk a szomszédból. Vége — gondoltam — és magam is odabújtam öcsém mellé a kútházhoz. Mit csináltál, Pajtás — hallottuk lélegzetvisszafojtva a szomszédnéni hangját. —■ Istenem, az uram legértékesebb postagalambja. Hát galambhúsra fájt a fogad, mi? Te undok állat! Adok én neked! Kis tubicám, mit csinált veled ez a véresszájú dög? Jaj, darabokra tépte! Hol egy bot? Te, agyonverlek, elkergetlek, nesze, nesze, te utolsó! A néni sírás hangja mind dühösebb és hangosabb lett és halljuk, amint bottal veri a nyüszítő kutyát. — Te — súgom öcsémnek —, meg vagyunk mentve. A néni azt hiszi, hogy a Pajtás szaggatta sr.ét a galambot. Mert tényleg ez történt. A kertben szaladgáló ku*ya, örülve szabadságának, észrevette az udvar közepén fekvő holt galambot, neki- ugrott és szétmarcangolta, i A kutyát a szomszédok egy hét múlva átadták a sintérnek. A szomszédok még ma sem tudják, hogy a galamb halálát nem a Pajtás okozta, pedig azóta majd húsz év telt el. Mi pedig egy hét múlva elfelejtettük az egész esetet, legfeljebb annyi történt, hogy ettől kezdve még verébre sem mertünk lőni jó lelkiismerettel. Pár évvel ezelőtt jutott eszembe megint ez az eset és azóta sokszor gyötör a lelkiismeret. Két ártatlan állat halálának vagyok az oka, mert nem volt bátorságom az elkövetett bűnt bevallani. Azóta tudom, hogy ha más nem is, Isten tudja és számontartja ezt a bűnömet is. Juhász Géza
