Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-01-11 / 2. szám

Együtt imádkozik a keresztyénség Szent SPétev esernyője Ebben az esztendőben is megtartja, január 18—25-ig, az egyetemes imahete* * a ma­gyarországi keresztyénség. A Magyarországi Egyházak öku­menikus Tanácsa felhívást in­tézett tagegyházaihoz, amely­ben szeretettel kéri a gyüleke­zeteket az egyetemes imahét megtartására. Ebben az esz­tendőben az imahét témája: a keresztyén egység. Az egy­ségért való közös könyörgés­ben segít az alábbi vezérfonal. 1. nap: A szeretet: az egység alapja Igék: 1 Sám. 18, 1—4; 20, I— 42; 1 Kor. 13; 133. Zsoltár. Akarjunk szüreteiben élni ezen ia napon: merjük hinni, hogy győ­zedelmes a szeretet. Emlékezzünk meg mindazokról, akik otthon, iskolákban, kórhá­zakban, hivatalokban, a földeken ! és a mindennapi élet minden te­rületén a szeretet csendes tettei­vel tesznek bizonyságot Istenről, Aki szeretet. Lássuk meg, hogy mit jelent a szeretet az egyház egysége számá­ra. 2. nap: Az öröm: az egység jele Igék: Jer. 31, 1—14; Fii. 1, 12— 2,4; 126. Zsolt. Akarjunk örvendezve élni azon a napon: örüljünk Isten ajándé­kainak és legyünk boldogok min­iden alkalomért, amelyikben az Ö dicsőségére használhatjuk fel őket. Emlékezzünk meg mindazokról, látók tudományos, technikai és kézműves munkával felszabadítják Isten teremtett világának erőit és az ember uralma alá hajtják az emberek javára és Isten dicsősé­gére. Lássuk meg, hogy mit jelent az öröm az egyház egysége számára. 3. nap: A békesség: az egység képe Igék: Ézs. 8, 23— 9, 6; Ef 2, II— 18; 122, Zsolt. Akarjunk békességben lenni ezen a napon: küzdjünk az igaz- «ságosságért és bízzunk Isten íté­letében. Emlékezzünk meg azokról, akik közhivatali tisztséget viselnek, az elöljárókról, politikusokról, kor­mányfőkről, azokról, akik katonai és diplomáciai szolgálatban állnak s mindazokról, akik az emberiség békéjéért fáradoznak. Lássuk meg, hogy mit jelent a békesség az egyház számára. 4. nap: A béketűrés: az egység útja Igék: Ézs. 50, 4-11; 2 Kor. 6, 1—13; 91. Zsolt. Akarjunk béketűrök lenni ezen a napon: kerüljük a gonoszt, ami­vel megkörnyékeztetünk s éljünk a kegyelemből, amivel megajándé­kozta tunk. Emlékezzünk meg a tanúságte­vőkről, akik bélketűrően hordoz­ták el a próbatétel vagy üldözés testi-lelki szenvedéseit. Lássuk meg, hogy mit jelent a béketürés az egyház egysége szá­mára. 5. nap: Szívesség-jóság: az egység köteléke Igék: Ruth. 2; Lk. 10, 21—37; 87. Zsolt. Akarjunk jök és szívesek lenni ezen a napon: ne viszonozzuk go­nosszal a gonoszt, hanem fizes­sünk a rosszért jóval. Emlékezzünk meg a szegények­ről. erőtlenekről, éhezőikről, szük­séget szenvedőkről, elhagyatottak­ról és mindazokról, akiknek szük­ségük van arra, hogy Isten jósá­gának és szívességének jeleit ve­gyék az irgalmasság és a társa­dalmi igazságtétel cselekedetei ál­tal, amik nélkül az életnek nin­csen értelme. Lássuk meg, hogy mit jelent a szívesség és a jóság az egyház egysége számára. 6. nap: A hűség: az egység ereje Igék: Ez. 34; Jn. 10, 1—18; 23. Zsolt. Akarjunk hűségesek lenni ezen a napon: ne azt számítgassuk hogy megéri-e, hanem tartsunk ki állhatatosan a célig. Emlékezzünk meg a bizonyság­tevők fellegéről, akik a hitet meg­tartották. Különösen is azoknak a lelkészeknek és gyülekezeti ta­goknak a szolgálatáról, akikre a nyáj gondozásának különleges fe­lelőssége nehezedik és akiknek meg kell állni a hűségben. Lássuk meg, hogy mit jelent a hűség az egyház egysége számára. 7. nap: Szelídség: az egység építő­köve Igék- 1 Móz. 4. 1—24; Mt. 5, 21—26; 38—48; 15. Zsolt. Akarjunk szelídek lenni ezen a napon: álhatatosak a bűnnel szem­December 18-án ülést tar­tott a Dunamelléki Reformá­tus Egyházkerület. Az ülé­sen dr. Esze Tamás főgond­nok elnökölt. Részt vett az ülésen Győry Elemér, a Du­nántúli Református Egyház- kerület püspöke, a Reformá­tus Egyetemes Konvent fő­tisztviselőinek képviselete és a Teológiai Akadémia profesz- szori kara. Megjelentek az evangélikus, baptista, metho- dista és ortodox egyházak képviselői is. A Művelődés- ügyi Minisztérium Egyház­ügyi Hivatala részéről meg­jelent Miklós Imre elnökhe­lyettes, a Fővárosi Tanács egyházügyi főelőadója: Túrái István. Dr. Esze Tamás megnyitó beszédében bejelentette, hogy D. Bereczky AiKjert püspök betegsége miatt nem jelenhet meg a közgyűlésen. Felolvasta a püspök levelét, amelyben kimentését kérte és Isten ál­dását kívánta a közgyűlés munkájára. E levélben, majd a később előterjesztett püspö­ki jelentésben is bejelentette D. Bereczky Albert püspök azt a visszavonhatatlan szán­dékát, hogy az aktív szolgálat­tól vissza kíván vonulni. Az egyházkerületi közgyűlés megrendüléssel hallgatta Be­reczky püspök levelének felol­vasását. Dr. Esze Tamás fő­gondnok az összes jelenlevők gondolatainak és érzéseinek J adott kifejezést, amikor * sze- retetét és tiszteletét fejezte ki D. Bereczky Albert püspök iránt. „Isten hegyeiméként fo­gadjuk el azt a jótéteményt, amit Isten eddig egyházunk­nak benne adott” — mondotta a főgondnok. Ezután Farkas József egy­házkerületi főjegyző felolvas­óén, de fogékonyak a Lélek sze­líd vezetése iránt. Emlékezzünk meg mindazokról, akik az emberek között nyilván­valóvá igyekeznek tenni azt, hogy egy az Istqn s különösen azokról, akik az egyház, egysé­géért folytatott tárgyalások nehéz feladataiban foglalatoskodnak s oly nagy szükségük van arra, hogy e munkát gyógyítás, hely­reállítás és megbékítés szellemé­ben végezzék. Lássuk meg, mit jelent a szelíd­ség az egyház egysége számára. 8. nap: önfegyelem: az egység mértéke Igék: Zof. 3, 9—20j 1 Kor 1, 28 — 2, 5; Jn. 17. Akarjunk fegyelmezetten élni ezen a napon: készen arra, hogy Isten szerkesszen minket egybe egy testté. 1(1 Kor 12,24). Emlékzzünk meg az egyháznak adott gazdag ajándékokról — apostolok, próféták, tanítók, cso­datévők, gyógyítók, gondviselők nyelveken szólók ajándékairól —1 és a Lélek erejéről, aki mindeze­ket Isten alkalmas szerszámaivá szerkeszti, hogy hamis hang nél­kül dicsőítsék Istent és betöltsék a földet új énekkel. Lássuk meg, hogy mit jelent a fegyelmezettség az egyház egysé- .ge számára. ta D. Bereczky Albert püspö- ki jelentését, amit a közgyű­lés nagy figyelemmel hallga­tott végig. A közgyűlés ezután rövid szünetet tartott, majd a tárgy- sorozatban felsorolt ügyek le- tárgyaLására került sor. G. A Sajtóosztály hírei Szeretettel értesítjük meg­rendelőinket, hogy az 1959. évi Ctmutató és Naptár már elő­jegyzésben teljesen elfogyott, így további megrendelések mellőzését kérjük. Ugyanakkor kérjük a gyü­lekezeti iratterjesztéseket, hogy a megmaradt Naptár- és Ütmutató példányokat január 15-ig küldjék vissza a Sajtó- osztály címére, hogy az eddigi megrendeléseket ki tudjuk elégíteni. D. Niemöller Márton hessen- nassaui elnököt az egyik glas- govi gyülekezet meghívta Skó­ciába. A brit vám- és útlevél- hatóságok biztosították a meg­hívó gyülekezetei, hegy gon­doskodni fognak a súrlódások elkerüléséről. Mint ismeretes, legutóbbi angliai meghívása alkalmából Niemöller csak a londoni repülőtérig jutott el, ahonnan a hatóságok sértő ma­gatartása miatti tiltakozása je­léül a legelső repülőgéppel visszatért Németországba. * A sztálingrádi székesegyház gyülekezete drágakövekkel dí­szített arany ikont ajándéko­zott az újra felépített Co- ventry-i székesegyháznak. Az ikon hátlapján a következő felirat olvasható: „A barátság és rokonság jeléül Coventry- nak a fasizmus ellen vívott közös háború emlékére". Megnéztem a moziban Szent Péter esernyőjét, a Mikszáth- regényből készült filmet, me­lyet magyarok és szlovákok együtt készítettek, alighanem egymás örömére. Mert jólesik végig szemlélni az író hegyvi­dékét, kis falucskát a hegyek közt, kis várost a hegyek alatt, tűnődni azon, hogyan süt a nap, látni a dibdáb dol­gok hosszú sorát s érezni, hogy ez a sor maga az élet, amelynek magas vérnyomás­sal rohanó katonái vagyunk ma s komótos lépdelői voltak a glogovai piros esernyő hő­sei. Mikszáth Kálmán könyv­ben és filmen egyaránt elva­rázsolja az embert, szépen megfogja a kezünket s mint­ha rég eltűnt apánk volna, szótlanul vezet egy vadvirá­gos erdei ösvényen fölfelé. Már évek óta mindkét nyel­ven szólnak a könyvei, most mindkét nyelven beszél a filmje, ideát magyarul, odaát azon a nyelven, amelyről egyik regényében azt írta, hogy olyan, mintha az ember mezítláb fűvön járna. Két nyelv, melyhez Mikszáth Kál­mánnak majdnem egyformán volt köze s amely két nyelv a Mikszáth-életműben együtt érezhető, akár Bartók némely alkotásában a zólyomi és az alföldi népdal. Nem nagy filmről van szó, nem is különös színészi pro­dukcióról, csak egy kedves, finom és igaz képsorozatról. A színészek is kétfélék. Itt csak magyarul beszélnek, amott csak szlovákul, holott egy vi­lágot fejeznek ki, Mikszáth Kálmán .világát, De a hegyek és tornyok, az emberek és a kínáló mozdulatok, a szivbéli érzések és józan gondolatok, a magatartás és meggyőződés mindkét változatban azonos és változatlan. Nincs e lobba­nékony földrészen 'két szom­széd, akinek ilyen örökségét őrzik a regények, mint a miénkét itt a Kárpátok és a Duna között. A film színes, tehát egy fokkal ragyogóbb, mint a szürke, ünnepibb a hangulat, mely a nézőt elfog­ja, az ember úgy érzi magát, mintha egy régi vasárnapba utazna vissza nyárfákkal ka­nyargó fehér országúton. Egy- egy hegyvidéki kép, a táj képe tudniillik, olyan jól si­került, mintha Szinnyei- Merse Pál tájaival keresték volna ki az erdőket s az útta- lan utat, ahol eltörik a sárgh hintó kereke. A kísérő muzsi­kában mintha az a hegyvi­déki, szép szlovák népdal is szólna, hogy honnan veszi az ember a szerelmet, hisz nem nő a hegyen, s ez a dallam olyan finom és halk, mint a vadrózsa kelyhében a napsu­gárban fürdő hamvatcsepp. Megkondul a glogovai ha­rang, mintha II. Rákóczi Fe­renc kurucainak kondulna. Az emberek erősen hisznek s a túltengő hitből formálódik csodatevővé az öreg házaló zsidó esernyője, amelyet oda­tett a kosárban alvó kis Ve­ronica fölé a plébánia előtt. Aztán eltűnt esernyő nélkül a viharban, hogy a hiedelmes lelkek hozzátársítsák Grego­rys Pál piros ócska esernyő­jéhez az apostol alakját. így keletkezik a legenda a hegyek között. Így élnek a legenda légkörében az emberek, akik dolgoznak a hegyen, s gyara­podnak erőben; így élnek a városban a polgárok, akik esznek-isznak, pörösködnek, mert kicsinyesek, irigyek, gyűlölködök, tehát ostobák. Mikszáth rajzában a régi fel­vidéki társadalmi élet hitelét érezheti bárki. A kispolgárok világát ördög vezérli, a Pénz ördöge, a falusiakét egy eser­nyő legendája s a munka, me­lyet a legendáért sem hagy fa­képnél senki. A selyemsustor- gású legenda, úgy tűnik ■ fel, a munkához kell ezeknek az embereknek, mint egy kis muzsika. Létüket, emberségü­ket csak színezi, de nem hatá­rozza meg Szent Péter eser­nyője. Az élet értelmét két fiatal szerelmes jeleníti meg: Gyuri és Veronika. Mikszáth sajátos szépségű emberei ők is; az egyik a rigólyás, zsugori Gre- gorits „törvénytelen” fia, a másik a glogovai pap kis húga, akit úgy hoznak fel Glogovára, hogy meghalt az édesanyja, Mózes-kosárban, egy libával együtt, nevelje most már bátyja, a pap, hisz hozzá tartozik. Ismerjük a re­gény történetét. Wibra Gyuri keresi az esemyőnyélbe zárt apai örökséget s helyette megtalálja Veronikát. Kis iz­galom után hamar egymásra lelnek, akik úgy is egymás­nak valók. Mondják, hogy Mikszáth ebben a regényben még idillt írt meg, társadal­munkon végigszántó kritikai kése még a fiókban lapult. Ez aligha igaz. A Szent Péter esernyőjének bája, mely meg­szerezte Mikszáthnak a leghí- \ vebb olvasótábort, a nőket, nemcsak Veronka alakjának elragadó szépsége s a szere­lem tiszta érzelmessége, ha­nem az egész rajz, minden részletével egyetemben. Egyszerű, természetes, pát- riárkális viselkedésben és lel­kiségben élnek Mikszáth hegyvidéki emberei, városiak és falubéliek, parasztok és polgárok, szegények és jómód­ban élők. Isten háta mögött, a szegény falu szegény papjá­nak portáján, az eszterhaj alatt nyílik ki a csoda, amely­től felvergődik a falu a jólét­re. De ezt a mesét is csak ügy tudja velünk elképzeltetni az író és a film is, hogy hozzá­rajzolja az emberek szívessé­gét, emberségét, nyíltságát, őszinteségét, életszeretetét. Ezek az emberi tulajdonságok, amelyek Mikszáth szülőföld­jének történeteiben olyan sű­rűn szerepelnek, hogy utóbb részrehajlással vádolták meg az írót, mintha csak az ő Fel- ■ vidékén élnének becsületes és I emberséges emberek, igen, ezek az emberi tulajdonságok döntik el a Szent Péter eser­nyőjének csodatételét. Az em­beri jellem történeti dolog, nemzedékek talaja kell hoz­zá, hogy teljességében kivirul­jon. De úgy látszik, a hegyek közt és a hegyek alatt volt mód rá, hogy igaz jellemek jöjjenek létre. Mert mitől ra­gyogna úgy Mikszáth minden írásműve? Hiába szép a táj leírása, szólhat zeneként a stílus, nem ér semmit a mű, ha nem ragyog belőle hiteles emberi jellem. Mikszáth írás­műveinek változatlan s foko­zódó ereje éppen abban van, hogy valódi emberi jellemek sütnek a szemünkbe, amely jellemék megnyugtatók. A jellemrajz, melyet Mik­száth Kálmán nyújt, nem tu­dományos értékű, de több an­nál: társadalmi hitele van. Egy ország általános emberi élménye és hagyománya áll mögötte, mint egy kórus, melynek dalát nem képes megszakítani semmi ármány és cselszövés. Mikszáth emberi szemlélettel vezet minket föl­fele az ösvényen, hegyek és városkák közé, s közben me­sél, anekdótázik, kitérői van­nak, hogy hosszabb legyen az út, mert olyan szép kilátás nyílik onnan lefele, ö az, aki nem veszi el az emberek tu­lajdonságáét, meghagyja há­zaikat és harangjaikat, ízes ételükbe belekóstoltatja az ol­vasót. Mert mindent ismer ő erről a vidékről, ami számba- jövő és ami reális valóság. Eszünkbe jut, hogy a nagy magyar írók ezt az embersé­ges magatartást plántálták műveikbe, amikor megszólal­tatták a Kárpátok hangját, a !kisvárosok harangszavát, pe- csenyés-boros anekdótáit, de­rűs érzelmeit. Nemcsak Mik­száth műveiből sugárzik ilyen fény, hanem Krúdy Gyula el­beszéléseinek egész sorából, Juhász Gyula kárpáti ihleté­sű költeményeiből, Móricz Zsigmond számos felvidéki novellájából. Ady Endre ősz- szebékítő, közös erőfeszítésre hivó verseiből és Bartók Béla erdei források tisztaságával felcsendülő zenéiből. A film most egy régi történetet mond el nekünk. Lehet rajta még mosolyogni is. De Szent Pé­ter esernyője alatt a meg­bonthatatlan béke honol. S ez mindennél nagyobb tanulság. Szalantai Rezső EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus . Egyetemes Egyház Sajtóosztályának' lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: Groó Gyula Felelős kiadó: Juhász Géza Szerkesztőseg és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői út 24. Telefon: 142—074. Előfizetési ára egy évre 60,— Fb félévre 30,— Ft. Csekkszámla: 2:>4i2—Virt. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott. ZKlNYI NYOMDA Felelős: Bolgár Imre. A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése •••••••••••••••••••••••••••• A BIBLIA ALAKJAI ÉNOK A sötét éjben magányosan álló világító- torony. Alakját megragadni nem tudjuk, a Biblia szűkszavú közlésén át csupán hitének és Isten rajta végzett munkájának kettős fé­nye ragyog évszázadok távlatából. Énok, Ádám után a hetedik nemzedékhez tartozott. — Az évek, századok múlásával a bűn is megnövekedett a földön. Az emberek nem hittek Istenben és a maguk bűnös szíve gondolatai szerint jártak. Isten azonban soha­sem hagyta magára tévelygésében a világot. Mindig állított a sötétben világító tornyokat, akik mutatták a hazavezető utat. így állí­totta a hitetlen nemzedék közepette Énokot. Énok nagyon szerette Istent, vele járt szün­telen. Neve is azt jelenti: bizalmas, beava­tott. Nemcsak néha szegődött Urához, nem­csak néha kérte tanácsát. Mindig közelében maradt és szüntelenül figyelt akaratára. Tudta, hogy mint az éltető forrásvízre, úgy van szüksége Istenre. Reménysége is az volt, hogy egyszer eljön az Ür, minden Ö szent­jeivel. A földhöz tapadt tekintetű embereknek fel­felé, Istenre mutatott. Az emberek azonban nem akarták megérteni szavát. Nem figyel­tek rá, hanem gúnyolták és kemény beszéd­del illették. Csak akkor keresték, akarták volna hallani, amikor már nem volt közöt­tük, de akkor már nem találták sehol. Énokot Isten megmutattta, hogy ö az övéi­hez hűséges Ür. Rövid ideig élt a földön és végül Isten magához vette őt, anélkül, hogy meg kellett volna kóstolnia a halált. — Ebben a cselekedetében Isten első jelét adta annak az ígérete megvalósításának," hogy Ö a Sza­badító, aki fölötte áll a halálnak is: aki vele jár, azt még a halál sem ragadhatja ki az Ö kezéből. Isten igéjének világossága ma is ragyog közöttünk. Figyeljünk fel rá addig, amíg lát­ható, hogy a sötétség el ne lepjen minket. Kinczler Irén Isten parancsa: NE ÖLJ 1 Messze-messze, Afrikában, őserdő közepén él egy orvos-misszionárius: Schweitzer Albert. Az a különös, hogy nevét nemcsak azok a beteg négerek ismerik, akiket kórházában meggyógyított, Iranern ismeri az egész világ. Isten különös képességekkel áldotta meg. Nemcsak mint orvos és mint lelkész végzett kiváló munkát. Híres orogonaművész is. Az őserdőben maga építette kórházát s maga is tartja fenn. Amikor nagyobb pénzösszegre volt szüksége, elbúcsúzott néger betegeitől s eljött Európába. Orgona-hangversenyeket adott s e hangversenyek jövedelméből bőví­tette kórházát. Előadásokat tartott minden­felé, így ismerték meg nevét. Azok közé az emberek közé tartozik, akik felismerték, hogy milyen nagy veszélyt jelent az emberiségre az atomháború lehetősége. Miközben gyógyí­totta betegeit ott az őserdőben s kiválóbbnál kiválóbb könyveket írt, a világbéke megterem­tésén fáradozott. Ezért a munkájáért, béke- Nóbel-díjjal tüntették ki, Legutóbb akkor figyelt fel nevére a világ, amikor rádióbeszéd­ben hívta föl az emberiség figyelmét az a tóm veszély re. Dr. Schweitzer Albert öreg ember már, január 14-én 84 éves. Azonban már kora gyermekségében benne voltak szívében azok a tulajdonságok, melyek őt az emberiség szol­gálatára buzdították. Ennek bizonyságául ol­vassátok el gyermekkori visszaemlékezésének néhány gondolatát. * „Amíg csak vissza tudok emlékezni gyer­mekkoromra, mindig gyötört az a sok nyo­morúság, amit magam körül a világban lát­tam. Zavartalan gyermeki örömben igazában sohasem volt részem, bár külsőleg vidámnak és gondtalannak Különösen az gyötört, hogy a szegény álla­toknak olyan sokat kell szenvedniük. Hetekig visszaemlékeztem arra a sánta lóra, amelyet mögöttem hajtott egy ember, miközben egy másik ember bottal ütötte. A szomszéd faluba hajtották a vágóhídra, Még mielőtt iskolába jártam volna, egészen érthetetlen volt számomra, hogy az esti imád­ságban, csak az emberekért kellett imádkoz­nom, mert csak erre tanítottak. Ezért amikor esténként édesanyám együtt imádkozott ve­lem, majd jóéjszakát kívánva megcsókolt és kiment a szobából, a sötétben feltérdeltem az ágyamban és elmondottam egy pótimádságot minden élőlényért. Ez az imádság így szólt; »Jó Istenem, őrizz meg és áldj meg mindent, ami él. őrizz meg mindent gonosztól és add, hogy nyugodtan aludjon minden.« Egy hét vagy nyolc éves koromból való élmény is mély nyomot hagyott a lelkemben. Az egyik barátommal csúzlit készítettünk. Apró kövecskékkel akartunk lövöldözni. Kora tavasszal történt ez, a böjti időben. Az egyik vasárnap reggel így szolt hozzám a barátom: — Gyere! Kimegyünk a hegyre madarat lőni. Ezt a tervet rettenetesnek tartottam, de nem mertem ellentmondani a barátomnak. Attól féltem, hogy kinevet, ha elmondom aggodal­maimat. Azonnal elindultunk. Felérve a hegy­re, egy kopasz fa közelében megállottunk. A madárkák a száraz ágakon üldögéltek és kedvesen fütyörésztek. Nem féltek tőlünk. Barátom meglapult az egyik fa tövében, mint valami indián vadász. Csúzlijába beletett egy kavicsot, majd kihúzta a gumit. Közben pa­rancsoló pillantással nézett rám. Nagy lelki- ismereifurdalás közben én is így cseleked­tem. Magamban elhatároztam, hogy mellé fo­gok lőni. Váratlanul ebben a pillanatban meg­szólalt a harang. Szava belecsendült a ragyogó reggelbe, a madarak énekébe. A lélekharang szólt, melyet az istentiszteletre való beharan­gozás előtt fél órával előbb szoktak meg­csendíteni, Számomra égi hang volt a kis- harang csengése. Csúzlimat azonnal a zsebem­be tettem. A madarakat pedig elhessegettem, hogy a barátom ne tudja őket eltalálná. Az­után ahogy csak tudtam, rohantam haza. Azóta valahányszor megszólal a böjti harang, mindig hálával gondolok arra, hogy egykor miként csendült meg a szívemben az ötödik parancsolat: »Ne ölj!« Ettől a naptól fogva arra törekedtem, hogy az emberfélelemtől szabaddá tegyem magam. Nem törődtem mások véleményével, ha leg­bensőbb meggyőződésemről volt szó. Igyekez­tem leszokni arról, hogy szégyelljem magam akkor, amikor barátaim kinevetnek.” . * Schweitzer Albert szívében a mai napig eleven él Isten parancsa. Ez kényszeríti arra, hogy sokat szenvedő néger betegeit gyógyít- gassa és Istentől kapott ajándékaival szolgál-, jón az egész emberiségnek, ”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents