Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-04-26 / 17. szám

Gyülekezeti élet és a béke

egy Altalanos statisztika volt olvasható nemrégen arról, hogy közvetlenül a 2. világháború befejezése után mennyire lecsökkent a születések száma. (Nyilván ez így volt világszerte ott, ahol a háború végig vonult.) Amikor az idei konfirmandusok névsorát nézegetem, akkor is azzal a jelenséggel találkozom, hogy a konfirmandusok száma csökkent.

A születési évszámok 1944 és 1946 között váltakoznak. Akkor még részben dúlt a háború és több élet pusztult el, mint amennyi világra jött. Részben már véget ért a háború, de még nehéz volt az élet s kemény küzdelem folyt minden falat kenyérért, minden szobáért és minden darab ruháért. Ebben a kockázatos sorsban sok szülő nem merte kockáztatni, vállalni a kis gyermek-életet. Az idei csökkenésnek mindenesetre ez az egyik oka. De ezzel a ténnyel sok helyütt már az elmúlt évben is lehetett találkozni és még ezután is lesz így egy ideig.

ÍGY VÄGOTT BELE a háború az egyház s a gyülekezetek sorsába is. Így határozza meg ugyanezt a nyomor és a gond. Meg kell látnunk és nem szabad elfelejtenünk, hogy sok gyülekezetben sok ezer konfirmandus helye a templompadokban azért maradt üresen, mert egyszer tele voltak a lövészárkok, tele voltak az óvóhelyek, záúfolt volt a menekülők országútja s törmelékké váltak meleg, kedves otthonok.

Ezt látjuk visszafelé tekintve.

MIT LEHET LÁTNI —

előre tekintve ? Azt hiszem erre semmiféle emberi képzelet nem képes, ha arra gondolunk, hogy egyszer, esetleg megint ugyanolyan sors zúdul le a világ népeire és gyülekezeteire, mint amilyen volt a 2. világháború idején. Van-e olyan statisztikus, aki előre ki tudná számítani, hogy mibe kerül csak emberéletben egy új tűzvihar? Mibe kerül, meddig tart, mi pusztul el és mi és ki marad meg? Szédítő, ha az ember elképzelt statisztikát olvas a lehetőségekről s mi az a valósághoz képest?

AMILYEN NEHÉZ SZÍVVEL gondolunk erre, §nmál örömtelibben éljük át a háború félelmétől megszabadított tervezést. Csak egy példával élek. A budavári templomnak teljesen elpusztult az orgonája. Várni kellett 13 esztendeig, amíg eljött az ideje, hogy megszületett az új orgona rendelésének gondolata. Aztán elmúlt egy év, amely tele volt az áldozat- készség erőfeszítéseivel addig, amíg elkészült a terv, a rajz és rendelkezésre állott az anyagi erő. Ismét kell egy év, amíg a szakemberek szorgalmas munkája nyomán felállítják s ez már együtt 15 esztendő! De még hány év kell, amíg az orgona olyan lesz, amilyennek tervezték! Ez a várakozás, ez a türelmes belső csönd, ez — áldott. Ez egy gyülekezet együttes alkotásának, közösségi szolgálatának a felülről való kezdése, az Istentől való küldetés beteljesedése.

ÍGY LEHET tervezni a gyülekezetei is. Szemünk előtt az ifjúság és az egymást követő nemzedékekből kell kiformálni a jövendő gyülekezetei és egyházat, amelynek bibliai alakja, lelki tartalma mellett bizonyosan van egy jellemző vonása s ez — vissza- riadás minden pusztulástól és ébresztés minden pusztítás ellen! Ebben az évben a hiány- ,zó, a meg nem született konfirmandusok fognak prédikálni az emberiség életéért, megmaradásáért és egységéért.

UGYANAKKOR legyen bennünk élő hálaadás azokért, akik vannak, akik talán még gyereklépésekkel lépnek be a felnőtt egyháztagok közé és először veszik magukhoz az élet kenyerét és isznak az új szövetség italából. Kegyelemből kaptuk őket, hogy feleljünk érettük, hogy vezessük őket a hit és a szeretet útján Jézushoz, és az embertársakhoz.

AMIKOR pedig azt látjuk, hogy a világ sorsa és a gyülekezeti élet mennyire összefüggnek egymással, akkor különösen nagy felelősséggel kell hordoznunk együtt a kettőt: a gyülekezetei is. a világot is, azzal az erővel, amellyel Isten megerősít.

Várady Lajos

Niemöller köszöneté

A Stimme der Gemeinde c. egyházi lap f. évi április 1-i számában D. Niemöller Márton köszönetét mond mindazoknak, akik őt Strauss bonni hadügyminiszter által ellene indított per alkalmából rokonszenv- nyilatkozataikkal felkeresték és együttérzésükről biztosították. Az őt szinte elárasztó levelek, táviratok tömegére egyenként válaszolni lehetetlen, ezért így, sajtó útján köszöni meg a bennük megnyilvánuló szeretetet és ragaszkodást. „Nem magánérdekeinket képviseljük ebben az ügyben, hanem annak a megbízásnak szeretnénk i erőnkhöz képest megfelelni, amit Urunk, a Jézus Krisztus gyülekezetének, a tanítványoknak adott. Mint keresztyének nem nézhetjük tétlenül, hogy az emberek, Isten gyermekei egymást halomra öljék, , vagy ölessék” — mondotta többek között köszönő nyilatkozatában Niemöller Márton,

ISTEN KÉZMŰVESE

„Sok és különböző könyv olvasása után ahhoz a könyvhöz érkeztem el életemben, amelyet nem< lehet kiolvasni. Olyan hatalmas volt, hogy mélyebben kelleti belehatolnom és hosz- szabban időznöm nála, mint amennyit az olvasás lehetővé tesz. Ezért elkezdtem leírni. Ez a Biblia volt. De még mindig nem látszott elégnek, a szavak nagyobb súlyt kívántak. Neki láttam hát ércbe vésni, fába metszeni, nagy faliszőnyegekbe hímezni, falra festeni és bronzba önteni. És ennek még mindig nincs vége, mert ezek a szavak egyre mélyebben hatják át azt az embert, akit egyszer megragadtak, sőt egészen átváltoztatják. Az élet értelmet nyer számáfa és a halál elveszíti félelmetességét."

szetességét a nyomtatott művészi írás. Figyelme ekkor már a Szentírás mellett az oltár feló i> fordul. Ürvacsora!

Ebben az önvallomásban

benne van az evangélikus Koch Rudolf egész élete és műve. Most, halála 25 esztendős évfordulója alkalmából

m : ú

Ébenfából készült, 50 cm magas kereszt Koch Rudolftól. A ráhelyezett jelképek ezüstből vannak

megérdemli, hogy neve ne csak az egyházművészet szakértői előtt legyen ismeretes, — mint eddig, hanem hazai egyházunk népe is szívébe zárja emlékezetét.

Egyszerű munkásként kezdte pályáját és élete végéig megmaradt a kézi munka szerelmesének. Közben főiskolai tanár lett, de azért műhelyt tartott fenn, ahol munkatársaival és tanítványaival együtt dolgozott.

A század első éveiben

Lipcsében találjuk. Betűöntődében nyomdai betűket rajzol. Betűtípusai egyre nagyobb elismerésre találnak. Gyakorlásként hónapokon át kézírással leírja a Zsoltárok Könyvét. Üjra meg újra visz- szatér a Biblia betűihez, de az egyházhoz még nem találja meg az utat. Családot alapít, gyermekeinek vasárnaponként Dürer fametszeteit magyarázza Jézus szenvedéstörténetéről, hogy a hit világába bevezesse őket, a templom azonban még mindig távol van az életétől. Az első világháború poklában, csapatától elszakítva, testileg- lelkileg teljesen kimerülve átszenvedi az elhagyatottság és kétségbeesés minden kínját. Ezután kerül el egy istentiszteletre és ez hozza el életének fordulópontját: úgy érzi, végre megtalálta lelki otthon nát

Kézzel leírja

a négy evangéliumot. Majd általa rajzolt betűtípussal kinyomtatja az egész Szentírást. Üj lehetőségeket keres a Biblia szavainak szétsugárzására. Egy öreg parasztasszonytól megtanulja a lenszövést. Több évi fáradság után saját maga sző és színez lenvászon-faliszőnye- geket, s ezekre hímez rá megfizethetetlen munkával bibliai szövegeket. Ilyen szenvedélyesen talán csak középkori szerzetesek -másolták a Bibliát, ahogyan ő rajzolja a szent szavakat a legkülönbözőbb anyagokra. „Ha festő lennék, a Biblia történeteit képekben ábrázolnám. Ha költő lennék, versben énekelném. De rajzoló vagyok, ezért írom. Minden ilyen festésnek, ■ éneknek vagy írásnak Isten dicsőségére kell szolgálnia, akkor azután mindegy, hogy ki melyiket végzi.” Ezek jellemző szavai.

Nála a kézírás és a művészi írás egybeolvadnak. Tudatosan törekedett arra, hogy ne legyenek kaligrafikus betűi, mert akkor elveszítené terméff fernste, DítJéngtr stóft&an Sít ft- toigsí,

• Sít Ká® ein at stóla»»«

spÄ ganta szíjra- S$ km te Rftóiöffts ftíás eüpSiigt »te

: Mmm.

Ült ífiKCtr Í m kftött HáíK

wwwvwvwjwwflouogiMiocoai íJUuULiaII.0.UM

Vászon faliszőnyeg Koch Rudolftól, Rajta az a bibliai részlet, amikor Jézus megáldja a gyermekeket

kelyhet, oltáíterítőt egyaránt tervez. Mindebben korunk ízlésének megfelelően az egyszerű és tárgyszerű "kifejezési formát keresi, s ezzel talál vissza az első századok keresztyén művészetéhez. Azóta is hullámzó hatást kelt keresztyén jelképek, szimbólumok rajzolásával, ősi keresztyén motívumok felhasználásával az egyházművészetnek ebben az ágában maradandóan újat alkotott. Van egy kis könyvecskéje, amelyben Jézus életét jelképes rajzokban veszi végig megkapó módon. Ma már az ő művészi stílusa mindenütt elterjedt, ahol keresztyén ^ jelképeket alkalmaznak egyházunkban oltárterítőkön, könyvekben vagy templomi falfestésben.

Világhíressé váltak

szavai az egyházművészetről: „A legszebb alkalom a művészet ápolására, ha valaki hálától túláradó szívvel az tJr szép istentiszteletének díszt és ékességet szeretne kölcsönözni. Ekkor a mesteremberek kezei a legtisztább örvendezéssel dicsérik a Felséges nevét, és mindenki, aki a kéz művét látja, áldást nyer belőle, még ezer év múlva is.”

Pár évvel halála előtt — már az "örökkévalóság felé tekintve — egyik levelében mintegy összegezi életfelfogását: „A mi munkánk szép-e, hasznos-e, tetszik a kegyeseknek vagy a nem-hivöknek tetszik, maradandó vagy nem, vidám vagy szomorú szívvel végezzük, boldogok vagyunk vagy szerencsétlenek, hosszú vagy rövid életünk van, egészségesek vagy betegek vagyunk, megbecsülnek vagy nem, — mindegy. Ha csak néhány követ hordhatunk is Krisztus egyháza építéséhez, ha csak egyetlen homokszemecske marad is utánunk, kegyelmet és ezerszeres áldást kaptunk.”

Utolsó hónapjaiban

egyre többet foglalkozik Krisztus keresztjének ábrázolásával. Egyszerű lapokat rajzol, amelyeken a kereszt jelét bibliai igével vagy énekverssel kapcsolja össze. Nem lehet szebb búcsú-akkordja egy életnek, mint ez a végső egyszerű oda- fordulás az értünk meghalt Megváltóhoz, aki életben, halálban egyetlen reménységünk. 1934. április 9-én halt meg.

fsa

)

Jézus sírbshelyezésének Jelképes rajza Koch Rudolftól

Húsvéti énekek zengtek a templomban, amikor a gyászistentiszteletet tartották.

Isten XX. századi kézművesének sírján egyik barátjától származik a feliratként szereplő ige: „Ez is a názáreti Jézussal volt.” Néhány bibliai szó ez, sírkőbe vésett írás, de benne van egész életének tartalma és szépsége, olyan egyszerűen, mint ahogyan ő rajzolta korunk világos, áttetsző formanyelvén az örök igét. És ezért állhat ő közel minden hívőhöz, mert ugyanez a legegyszerűbb életkeretben is végbemehet: a názáreti Jézussal élni, dolgozni, meghalni.

Veöreös Imre

LAPZÁRTA UTÄN: A Magyarországi Protestáns Egyházak ökumenikus Tanácsának a Prágai Keresztyén Béke- konferencia második ülésén részt vett delegációja április 21-én visszaérkezett Budapestre. A konferencia munkájáról részletes beszámolót fogunk közölni.

Igaz történet gyermekeScnek — gyermekekről

A meleg verőfényű áprilisi nap már lebukó- ban van az óriási Kapisztrán-torony mögött, amely mellől elbombázták a templomot. A várbeli csendes délutánt úgy öt óra felé gyerekhangok lármája veri fel. Most van vége a tanításnak a Táncsics utcai iskolában. A fiúk — elsősök és nyolcadikosok egyaránt — vad csatakiáltással tódulnak ki a kapun, és egymást kergetve szaladnak az úttest teljes szélességében a Bécsi-kapu felé. A lányok, hatan-nyolcan összeakaszkodva, csevegve- csivitelve, szinte tánclépésben mennek lefelé a Várból. Egyik kis csoport — kilencévesek lehetnek — öten, vagy hatan, amint áthaladnak az 1956-ban megsérült Bécsi-kapu alatt, megállnak a bástyafal alatt. Egy szőkecopfos osztálytársukat veszik körül, aki egészen odaszorult a falhoz. Fújtatva baktatok fel a kapaszkodón és önkéntelenül is megállók a vitatkozás hangjára.

■— Erzsi, igazán nem szép tőled, amit csinálsz — mondja egy dundi, alacsony kis barna.

— Miért, mit csinálok? —- védekezik a szőkecopfos.

— Na, csak ne add az ártatlant. Nagyon jól tudod te, hogy mit csinálsz. Ügyis az a baj,

hogy Elvira néninek is mindig az ártatlant adod — támadnak neki mind.

— Nem értem, hogy mi bajotok van velem

— harciaskodik a szőke — talán azt irigyli- tek, hogy Elvira néni engem szeret a legjobban?

— Téged szeret a legjobban? Ez nevetséges ■— mérgeskedik egy magas, sovány hátitáskás kislány. — Azt hiszed, nem látjuk, hogy számításból hízelegsz neki?

— Stréber vagy! — sikoltja az alacsony barna.

— Azt sem tudom, mi az, hogy stréber — görbül le az előbb még harciasán védekező Erzsi szája.

— De jól adod! Mi az, hogy nem tudod? Az, amit te csinálsz. A mi kárunkra, számításból hízelegsz, hogy előnyt szerezzél magadnak — szólalt meg precízen egy negyedik, aki addig hallgatagon lóbálta kezében iskolatáskáját.

— Majd én megmondom mit csinálsz — kiabál a dundi —, mindennap orgonát viszel a tanító néninek, mikor ő a felügyelő a •tízpercben, mindig körülötte sündörögsz, hogy mutasd, milyen jó kislány vagy. És árulkodsz is neki. Ma is beárultad, hogy a Bakos tízpercben ellökte, a Garait. Tegnap meg azt mondtad meg, hogy a Vándor telefirkálta a padját és ezért Elvira néni beírta őt az ellenőrző könyvbe. Igaz, Vándor? — fordult oda a magas soványhoz.

— Igaz. Te stréber! — fordul oda a sovány gyűlölködve a copfoshoz, aki most már megszeppenve néz körül.

— Na és? — próbál még mindig védekezni

— talán nem volt igazam? Miért rendetlenkedtek mindig? Különben ti is szerethetnétek Elvira nénit. Vigyetek neki ti is virágot, mint én.

— Vedd tudomásul, hogy mi is szeretjük Elvira nénit. És ő is szeret minket, mert mindig azt mondja, hogy ő nem tesz különbséget, egyformán szereti az egész osztályt.

Virágot pedig csak te tudsz vinni, mert nekünk nincs kertünk.

— Vedd tudomásul Erzsi, hogy ez így nem megy tovább. Elhatároztuk, ha mégegyszer ilyet csinálsz, nem állunk veled többé szóba, és örök harag — közölte a „vádlottal” a határozatot az aktatáskás.

Nagy pöfögve jött jel a Várfok utca felől az autóbusz. Motorjának az erőlködéstől erős hangja elnyelte a vitatkozás többi részét'.

Elgondolkozva mentem tovább. Kinek volt igaza: a szőke copfosnak, vagy a többieknek? Biztos vagyok benne, hogy azt mondjátok: egyiknek sem. Valóban nem való a stréberkedés, árulkodás, a mások kárára és a magam előnyére való hízelkedés, amiből esetleg igazságtalan előnyökhöz jutok. De nem helyes az a mód sem, ahogyan ezért a többiek rátámadtak a szőkére. Gondolkodjatok azon, ti hogyan csináltátok volna? *

*

— Csókolom, Géza bácsi — köszönt rám az utcán két veit tanítványom.

— Szervusztok fiúk, hol voltatok? „

— Az iskolában, szakkörön.

—• Aztán mivel foglalkoztatok?

— Repülőgépmodelleket -csinálunk Szegedi tanár úr vezetésével, tetszik Öt ismerni, úgy-e? — kérdezi az egyik, Jancsi.

— Hű, Géza bácsi, csuda klassz ez a szakkör. Az egyik fiú vitorlázó modellt csinál, a másik IL 14-est, a Gombó pedig egyenesen TU 104-est csinált. — m:ndja a másik, Pista.

— Tessék képzelni, ma mi történt. A Gombó TU 104-esé,t a Halász ledobta a földre és ösz- szetörte. Pedig nagyon stramm modell volt. Minden olyan volt rajta, mint az igazin. Még ablakok is voltak rajta celofánból és villany is volt benne. A Halász bosszúból tette, mert jobban sikerült, mint az övé. Gombó mindjárt be is húzott neki egyet. Csuda nagy verekedés tört ki, a tanár úr választotta szét őket.

— A tanár úr azt mondta — folytatta Pista —, hogy Halászt nagyon meg fogja büntetni. De nekünk ez nem elég. Elhatároztuk, hogy mi is bosszút állunk rajta. Ha kész lesz a vitorlázó-modellje, a szárnyait le fogjuk fűrészelni.

— Hát csúnya dolgot csinált ez a Halász — mondom nekik —, de hadd kérdezzek tőletek valamit. Emlékeztek még a találós kérdés játékra? —■ kérdezem tőlük.

— Hogyne — felel Jancsi, de látszik rajta, nem tudja, hogy hova akarok kilyukadni. Géza. bácsi mindig elmondott egy történetet és nekünk ki kellett találni, hegy melyik parancsolat ellen vétkezett az, akiről a történet szólt.

— Hát akkor mondjátok meg, melyik parancsolat ellen vétkezett Halász?

— Melyik ellen is? — kérdez vissza önkéntelenül Jancsi.

— Hát hogyan szól a hetedik parancsolat?

— Ne lopj — vágja ró Pisti. Tudom- már, Géza bácsi, a hetedik parancsolat ellen, hiszen azt tanultuk, hogy az is lop, aki a más tulajdonában kárt okoz és nem segít neki megőrizni azt. Ráadásul a Halász bosszúból tette.

— Na megállj Halász, így még jobban meg fogunk büntetni — fenyegetőzik Jancsi.

— Várjatok csak egy kicsit. Hadd kérdezzem m -1 .azt is, hogy ti melyik parancsolat el’en vétkeztek, ha összetöritek a Halász gépét?

— Hogyhogy — kerekedik rám csodálkozva mindkettő szeme. Hát mi jogosan akarjuk őt megbüntetni.

— Ti ugyanazt akarjátok csinálni, amit Halász. Készakarva a másik tulajdonában kárt akartok okozni, ráadásul bosszúból. Semmi különbség nem lesz Isten előtt közietek és Halász között, aki pedig nagyot vétett.

— Hűha, erre nem is gondoltunk — sóhajtja Pisti.

— Halász el fogja venni jogos büntetését, de nektek nem szabad bosszúállóknak lennetek. Ezt mondjátok meg Gombénak is.

— Igaz — hajtja le mindkettő a fejét bűnbánóan.

Juhász Géza

I