Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-04-26 / 17. szám

(Folytatás az 1. oldalról) Keresztyén Békekonferencián keresztül azt munkálja Isten, hogy a keresztyének és a ke­resztyén egyházak a bűnbánat útján a bűnbocsánaton keresz­tül Isten igazságának területé­re kerüljenek, és mint Isten igaz gyermekei éljenek. Krisz­tus követőihez méltóan ismer­jék fel a világnak azt a nyo­morúságát, amit a háború bűne jelent. Ne forduljanak el a világtól, ne forduljanak a világ ellen, hanem Istentől ka­pott szeretettel szolgáljanak a világnak. Legyenek egyház a világért. Az Isten drága, meg­váltott világáért. Lehet, sőt bizonyos, hogy az egyes ke­resztyén ember, sőt a keresz­tyének összessége, együtt vala­mennyi keresztyén egyház, nem sokat tehet azokkal a roppant erőkkel szemben, melyek a világ sorsát alakít­ják. Ezeknek az erőknek a harcában nagyon elhanyagol­hatónak tűnik az egyház. Kü­lönösen is azért, mert az utol­só évtizedek milliókat érintő, sokszor sebző kérdéseiben (zsidókérdés) alig hallhatóan hallatta — s akkor sem egy­értelműen — a hangját. A Prágai Keresztyén Békekon­ferencia nem is az egyházak emberi tényezőire, nem is szervezeti vagy befolyási lehe­tőségeire akarja most ráépí­teni azt, amit az egyház a vi­lágért tehet. Nem abban bí­zik, hogy milyen ereje lehet az egyháznak a világban, ha­nem az minden szolgálatának a reménysége, alapja és zá­loga, hogy milyen ereje van az Istennek! Hogy Istennek ereje mire képes a neki enge­delmeskedő, az Ö útján járó egyház szolgálatán keresztül a világért. Csak az Istenre tekintő egyház látja jól a világot és látja jól az embert. Prágában erre a lá­tásra akarja a keresztyének szemét megnyitni a Prágai Keresztyén Békekonferencia második ülésszaka. Több ne­künk most Prága, mint egy ba­ráti állam fővárosa. Isten Szent lelke munkálkodik Prágában. Ezért fordulnak hívő seregek reménységgel Prága felé, ezért imádkozunk, ezért imádkoz­nak gyülekezeteink Prágáért. Gádor András Térkép szerint még Pest me­gyében haladunk, de a táj már jellegzetesen nógrádi. Gomoly- gó köd és esőfüggöny mögül szelíd lankák és helyenként meredek partok — ahogy az emelkedőt errefelé mondják — váltakoznak. Tavaszi eső ez, amely friss zöldre mosdatja a zsenge füvet és a fák épp, hogy kihajtott amúgy is har­sogó lombjait. Aranyat ér, mondják a gazdák s mintha az ezer vízcsepptől szikrázó, talpig virágban álló fák is rá­bólintanának. A falvak hatá­rában újfestésű tábla fogad mindenfelé: termelőszövetke­zeti község. Vasárnap reggel van. A mindenütt dombtetőn álló templomok tornyából ha­rangszó hullámzik; a nagy sárban és permetező esőben a falvak népe mindenütt temp­lomba igyekszik. Sajnálom a fényes csizmákat, de ők nyil­ván nem sajnálják; városi asz­falton ilyen időben kisebb utat kétszer is meggondol az em­ber. Utunk célja Vanyarc, ez a zsúpfedelű, bo­gárhátas házaival, völgybe rejtett kedves község. Dombon áll a templom, zömök tornyá­val, vastag falaival. A hit vá­rának épült 1799-ben, nem sok­kal a Türelmi Rendelet után. De ennél sokkal régibb a gyü­lekezet története. 1710. és 1720. között települt a község s már 1717-ben egy körtefa alatt el­hangzott az első evangélikus prédikáció Pitéink Jeremiás nagyhírű pap szájából. Ügy mondják, 1710 januárjában II. Rákóczi Ferenc, a nagy feje­delem Kallóiról jövet itt vo­nult át seregével a romlhányi csatába'. Jóllehet, megtetszett e szép táj a kurucoknak s belő­lük is kerülköztek az első tele­pesek közé. Az evangélikus gyülekezet eleinte Galgaguta filiája volt. Fatemplom állt itt, ami szemet szúrt a váci püspöknek, aki felszólította a vanyarciakat, hogy „az aklot pedig bontsák le!“ Hát lebontották, de ezt a szép kőtemplomot emelték he­lyébe. Akkor már anya,gyüle­kezetté lettek; 1783-ban történt az önállósulás. Szép művű egy­házi edények, hatalmas ón­kupák és aranyozott kelyhek, 1736-ból és 45-ből, emlékeztet­nek az ősök áldozatkészségére és ízlésére. Két éve tataroz­ták a templomot kívül-belül, ízléses, világos színű belső,’fes­tése, egyszerű oltára otthonos, meieg hajlékává teszi a gyüle­kezetnek. Jele vhn a templom s ahogy elnézem az arcokat, sok férfi képén Mikszáth szé­les vonásait, csodálkozó derű­vel tekintő kerek szemöldökét, s lekonyult bajszát vélem fel­fedezni. A „jó palócok és tót atyafiak" földje ez, nemzeti műveltségünk emlékeivel és szép hagyományaival gazdag. A templom bejáratánál tábla hirdeti Veres Pálné, Beniczky Hermin emlékét. Itt a falu­ban áll az udvarház, ahol a magyar nőnevelés haladó szel­lemű úttörője, a nagyasszony lakott s amelyben Madách is megfordult, hosszabb időt ven­dégeskedett. Itt olvasta fél Az ember tragédiáját s egy •észét itt is írta talán. A kertben mutatják a fát, amely alatt dolgozott. A papiakon tábla hirdeti, hogy itt született, a régi parókián, 1895-ben Maró- thy Jenő, a táj kedves szavú költője. Színes népviselet sokrétű rakottszoknya suhog a lányokon, ahogy jönnek a templomba. Pelyhe Terézt, Boldizsár Iván Tiborcának fe­lejthetetlen alakját keresem közöttük, de hála Istennek nem találom. Soksorú kaláris díszíti ugyan nyakukat, de köz­tük egy se pehelysúlyú; ifjú­ság s egészség sugárzik a ked­ves arcokról és sudár alakjuk­ról. A Pelyhe Terézkék, a rosszul táplált, sápadt, mun­kában és nélkülözésben korán megtört fiatalok kora, remél­jük mindörökre, lejárt. Nagyon szeret és tud is éne­kelni ez a gyülekezet. Nem egy-két verset, mint sokhe­lyütt városon, hanem végig az énekeket, ónekeskönyvümk új részéből is. Most vezették be a szarvasi énekeskönyv helyett az új énekeskönyvet s nagy Öröm­mel használják. Zeng az éneik, betölti a. templomot s a kóru­son a papné — aki kántor is egy személyben —, avatott ve­zetésével, szépen összetanult leánykar emeli az istentisztelet áhítatát. A. szép, színes, énekes liturgia régi helyi hagyomány; hazai egyházunk életének egy gazdagító színfoltja, akár az itteni népviselet is egy szín az édes haza népének tarka bokrétájában. János 12, 24—26. alapján a szolgáló életről szól a prédi­káció. Jézusról, aki életét mint örök gabonamag, belevetette a világ szántóföldjébe, hogy gaz­dag gyümölcsöt teremjen s rólunk, tanítványairól, akik kell, hogy ezen az úton, a szol­gálat útján kövessük őt. A Sajtóosztály ügyvivő lelkésze prédikál a gyülekezetben ezen a biblia- és sajtóvasámapan, és a sajtóoffertorium gazdag bizonysága annak, hogy a gyü­lekezet érti és szereti egyhá­zunk Sajtószolgálatát. A isten­tisztelet után a bibliáról s a biblia útjáról a népek életében szól az előadás. Az egész gyü­lekezet ott marad a templom­ban; szereti ez a nép Isten igéjét s a figyelmes arcokból látszik, hogy érteni is akarja hitét A szép parókia is dombon épült Messze látni onnan s a jövőbe tekintve, a gyülekezet terveiről beszélge­tünk lelkipásztorával és pres­bitereivel. Az egyik harangot elvitte a háború, ezt még nem sikerült pótolni, pedig nagyon vágyik rá a gyülekezet A to­ronysisak sürgős javításra szo­rul. 1967-ben ünnepli majd 250 éves fennállását az egyház- község. Addigra szeretnének mindent rendbehozni, s van is reménység arra, hogy így lesz. E szorgalmas, dolgos, okos nép szereti egyházát, hazáját s egyetértésiben építi a jövendőt A hegyen épített város ha­sonlata jut eszembe, ahogy búcsúzunk s távozóban vissza­nézünk a templomra és a falu­ra. Azzá lelhet Isten kegyel­méből, !ha az emberek is el­végzik azt, amire őket ez az eddig is olyan gazdagon meg­ismert kegyelem indítja. G. Gyülekezeteink énekléséről EGYHAZUNKAT méltán nevezik éneklő egyháznak. Hí­veink szeretnek énekelni. Vi­déki városokban és falun, sok­helyütt már jóval korábban beülnek a templomba és beha­rangozásig énekelnek. Az egy­háztörténet korszakait átte­kintve láthatjuk, hogy az éneklés szeretete szép örök­ségként maradt ránk, hogy összekapcsoljon keresztyén őseinkkel és azokkal is, aikiik ma szerte a világba!) ugyan­ezekkel az énekekkel dicsőítik Istent. AZ ELSŐ ÉVSZÁZADOK istentiszteletein az egész gyü­lekezet énekelt, zsoltárokat és újonnan keletkezett énekeket. (Kői. 3,16; Jel. 15,3). A 4. szár’ zad második harmadával, ami­kor a keresztyén tanítás elter­jedt, az egyházi ének ragyo­gó virágkorba lépett. Az éne­kek nagy részét a zsoltárok és az Ö- és Üj testamentum 10 Canticuma képezte. (Canticu- mok; a Bihlia énekei, pl. 2. Móz. 15, Lukács ev. 1 stb.) AZ ÖSKERESZTYÉN gyü­lekezeti egyháznak katolikus papi egyházzá való átalakulá­sa magával hozta azt, hogy az egyházi ének is a klérus (pap­ság) feladata lett. Az 5. szá­zaditól egyedül a papok vagy a templomi énekesek arra ren­delt, külön rendje énekelt. A régi templomban a kórus ott volt, ahol az oltár, ekkor még pad és szék nem volt. A gyü­lekezet állva énekelt. Mivel kottaismeret és ritmuséirzák hiányában a legtöbben nem tudtak énekelni, a jó énekesek a templom közepén tömörül­tek, majd később el is különí­tették magukat korláttal. Ezt az elkülönített helyet s magát a kart is kórusnak hívták. Később már a kívülállók nem is énekeltek. Így alakult ki a<z énekkar szolgálata, EKKOR VIRÁGZIK a gre­gorián ének, a keresztjén énekművészet legcsodálato­sabb alkotása. Gsaik iskolázott énekesek énekelhették, mert igen nehéz volt. A helyes az lett volna, ha a művészi gre­gorián-éneklés mellett meg­marad a hívek egyszerű és núndeinki által énekelhető ónekkincse is. Ahogyan ma is az a helyes, ha a templomi kórus művészi színvonalú többszólamú éneke mellett a gyülekezet énekli a maga egy­szerű, könnyen énekelhető énekeit. Az évszázadok folyaméin ha­talmas énefcanyag keletkezett. Az evangélikus egyházi éne­kek száma Hab. 100 ezerre te­hető. (Ez az összes énekes- könyv anyagának összesített száma.) Johann Sebastian Bach idejében a német éne- keskönyvben ötezer ének volt. Mint láttuk, a gyülekezet már az ősegyházban Is énekelt. Amikor a gyülekezeti éneket AZ ÉGÖÁLDOZAT ALBRECHT GOES ELBESZÉLÉSE, FORDÍTOTTA: GROO GYULA Végül még valamit. Bár ez olyan dolog, amiről ha megesik velünk az életben, azt mondjuk, hogy megfoghatatlan és felettébb különös. — Szolgálati úton voltam, valami régi kézirat után kutattam s este a szállodai szobában kicsomagolásnál kezembe akadt egy régi újság. Nyilván még otthon került a tás­kámba, a Walkerék kamrájának polcáról, valami régi szám. Az úttól fáradtan épp le­pihenni készültem s amint az újságot ke­zembe vettem, pillantásom a hirdetési oldalra esett. „Walker” olvasom s most kezdek fel­figyelni. Csakugyan „Walker”. Olvasom, s az áll az újságban: Karl Wal­ker hentesmester tudatja a közönséggel, hogy ismét megnyitja hentesüzletét. Nézem az új­ság dátumát, már 7 hónappal azelőtti szám. „Hús és kolbászáru, felvágottak”, olvasom a hirdetést. S a szélén furcsán, szinte odabigy- gyesztve egy bibliai hely: 2 Mózes 3,2. Mintha utólag került volna oda, vagy mintha a szedő hanyagságából tévedésből nyomta volna erre a helyre. Mert ugyan mit keres itt egy bibliai idézet? Ha még valami gyászjelentésről volna szó, — de hogyan illik a hús- és kolbászáruk mellé Kettő Mózes Három? Egy könyvtárosnak illik tudni, hogy Mózes második könyvében esik szó először magá­ról Mózesről, s ha bibliaolvasó ember is hozzá, akkor talán azt is tudja, hogy a har­madik fejezetben van szp Mózes elhívásáról. Mi állhat azonban a megjelölt versben s ha csakugyan nem tévedésből került oda, mi a jelentősége? Este háromnegyed tíz óra van. Próbáljak a szállodában kérni egy bibliát? Attól tartok, hogy itt mindent inkább kaphatok, mint bib­liát. Felveszem a telefont s megkérem a köz­pontot, hogy kapcsolja nekem a város vala­melyik lelkészt hivatalát. Péntek este van (a Walkerné napja, villan át hirtelen a fejemen), s este háromnegyed tíz; nem is a legrosz-. szabb időpont. A lelkész valószínűleg íróasz­tala mellett ül és vasárnapi prédikációjára készül, így a bibliája is épp kéznél van. „Halló, — mivel szolgálhatok?” Megnevezem magamat és megmondom, hogy egy bibliai helyet szeretnék megkér­dezeti: 2 Mózes 3,2 '. „Egy pillanat türelmet kérek” A lelkész hangja nyugodt és nem árul el csodálkozást. „Igen, megvan. A vers így hangzik: És Mózes látta, hogy a csipkebokor ég, de meg nem emésztetik." „De meg nem emészt éti k." — Igen, most értettem meg: egy rég elhangzott kér­désre itt a felelet. A kérdés ez: azoknak az esztendőknek ször­nyű bűneit jóváteheti-e egy hentesasszony önkéntes áldozatja, aki végső elszánással a tüzes kemencébe lép? Most azonban az, aki ezt az áldozatot el­fogadhatná, azt üzeni, hogy „nem telik kedve az égőáldozatokban s a bakok és bárányok vérében nem gyönyörködik”, hanem előtte kedves áldozat csak „a töredelmes és bűn­bánó szív". S azt is üzeni — s a kérdésre ez a felelet: mindazok, akiknek sorsa ebben a történetben oly csodálatosan összefonódott, e sorok írója is, Szabina és Szabina atyja a megmentett életmentő, megőriztettek egy másféle szolgálatra. S az égési seb az asz- szony arcán eltörölhetetlen jel marad, hogy tanúskodjék a szerétéiről, amely a világot tartja fenn. * „Óhajt még valamit?” Egészen megfeledkeztem arról, hogy ke­zemben még a telefonkagyló van. Csak most eszmélek a kérdő hangra. „Ö — bocsánat, nem értettem.” „Óhajt még valamit?” „Még valamit? Nem, már semmi egyebet. És köszönöm, nagyon köszönöm' a felvilágosí­tást. Jó éjt.” (Vége) a papi ének kiszorította, akikor is énekelt a gyülekezet, ha a misén nem is, de körmenete- kan. A reformáció jelentősé­ge ezen a téren abban volt, hogy újra visszaáll!tóttá a gyü­lekezet éneklő tevékenységét az istentiszteletein. A másik nagy jelentőségű vívmánya pedig az volt, hogy a gyüleke­zet anyanyelvén énekelt. A REFORMÁCIÓTÓL nap­jainkig megmaradt az egyház­ban az éneklés jelentősége. Eleinte, ahogy Luther is akar­ta, a gyülekezeti éneik mellett megmaradt a többszólamú, művészi karének szolgálata is, szervesen beilleszkedve a li­turgiába. A 18. századitól kezd­ve az egyházi zene hanyatlik. A templomi kórusok elsorvad­nak és az egyházi zenét csak egy személy, a kántor műveli. ÍGY ÉRKEZTÜNK EL nap­jainkhoz. Örömrhel mondhat­juk, hogy a már múlt század­ban elkezdődő egyházzenei újjászületés napjainkban is folytatódik. A gyülekezeti éneklés mellett az énekkarok­nak is komoly szolgálatuk van. Kis és nagy gyülekeze­teinkben egyaránt sokhelyütt van énekkar. Ezek, sokszor fogyatékos zenei tudásuk elle­nére is, igen szép eredménye­ket érnek el. Nagy jelentőségű a gyüleke­zeti éneklés szempontjából, hogy egyházunk lehetővé tet­te a Keresztyén Énekeskor)yv új, kiválogatott és gazdag ónekkámccsel bővített kiadá­sát. A mi feladatúink az, hogy megtanuljuk ezeket az éneke­iket pontosan és szépen énekel­ni. HOGYAN KELL ÉNEKEL­NI a gyülekezetnek? 1. A normális beszédhang erősségével. Az erős hang mintegy préseltem jön ki a to­rokból, színtelen. Továbbá eh­hez sok levegő kell, aminek következménye, hogy az ének­lő kifullad, sűrűn vesz levegőt és így lassítja az éneklés tem­póját. Húzza az éneiket. A so­rok végén se álljunk meg. Így a szöveget is széttördeljük so­rokra és a ritmusból is ki­esünk. 2. Figyelj (ink az ongpnána, az a pontos dallamot és tempót adja mag. 3. Tanuljuk meg a ritmikus éneklést. Mát jelent ez? Ré­gen énekeink jórésze ritmikus volt. Nem egyforma hosszú hangokból állott, hanem hosz- szafob és rövidebb hangok vál­takoztak. Ez igen szép és len­dületes, életet visz az éneklé­sünkbe. Az Üj részben jórészt ilyen ritmikus énekek vannak. A közölt kották a híveknek is szólnak, nemcsak a kántorok­nak. Ezekből megtanulhatjuk a pontos dallamot. 4. Végül még egy szót a lé­legzetvételről. A sorok végén kell levegőt venni. Az utolsó hangot kissé megrövidítjük (és nem húzzuk el!) és a megtaka­rított időben veszünk levegőt, azután tovább megyünk, hogy a ritmusból ki ne essünk. EZ A NÉHÁNY GYAKOR­LATI tanács talán segítségül lesz azoknak, akik a ritmikus éneklés nehézségeiről panasz­kodnak és akiknek szívügyük, hogy valóban szépen éneklő egyház lehessünk. Gáncs Aladár Felelősségünk az atomkorszakban Amíg e sorokat írjuk, még tart a Prágai Keresztyén Béke­konferencia. Ennek egyik tagja és előadója D. Heinrich Vogel berlini teológiai professzor, Prágába indulása előtt beszélge­beszélgetésnek néhány érdeke­közős ügye teremti meg. A nd mozgalmunknak azért ez a neve, mert benne a keresztyén embereiknek a világ békéjéért való felelősségéről van szó. Kérdés: Nyugaton azt állítot­ták, hogy a Keresztyén Béke- konferencia valamiféle „keleti ökumené” lenne s mint ilyen az Egyházak Világtanácsának ellenlábasa, igaz ez? Felelet: A konferenciának éppen nem ez a szándéka, ha­nem inkább célkitűzése magá­ban foglalja az egész világ ke- resztyénségét. Persze, nem tu­dom, hogy mi történik akkor, ha a nyugati egyházak elzár­kóznak a mi kérdésfelvetésünk elől. Abban a reményben va­gyunk, hogy hívó szavunkat meghallják és így a prágai konferencián sokkal több nyu­gati keresztyén lesz, mint az elmúlt esztendőben. Kérdés: Mi lesz a prágai konferencia témája? Mik a további tervei a békekonfe­renciának? Felelet: Mostani ülésünk kö­zéppontjában az a felhívás áll, amit minden egyházhoz inté­zünk a „Hirosima-nap” meg­tartása érdekében. Ezen a na­pon, augusztus 6-án bűnbánó és könyörgő istentisztelet tar­tására kérjük fel az egyháza­kat. A konferencia kidolgozza és elfogadja ennek az isten- tiszteletnek a rendjét. Másik főtémánk a hidegháború kér­dése lesz, — fejezte be nyilat­kozatát D. Heinrich Vogel pro­fesszor. test folytatott újságírókkal. E sebb részletét itt közöljük. Kérdés: Professzor Űr, me­lyek azok az indító okok, amik az európai egyházaknak ezt az összejövetelét létrehozták? Felelet: A Prágai Keresz­tyén Békekonferencia létrejöt-: tének indító oka az a felelős­ség, amivel mi keresztyének az atomkorszakban az embe­riség fenyegetett jövőjéért tar­tozunk. A konferencia feladata az, hogy a Szentírás alapján állva, minden keresztyén em­bert elvezessen erre a felelős­ségtudatra és pozitív tettekre sarkallja. Kérdés: A konferencia részt­vevői az egyes egyházak hi­vatalos képviselőiként, vagy pedig a saját személyükben jelentek meg Prágában? Felelet: Az elmúlt esztendő júniusában az első összejöve­tel alkalmából több egyház hi­vatalos képviselője is megje­lent, így a csehszlovákiai, ma­gyarországi, romániai egyhá­zak, továbbá a Szovjetunió ortodox egyházának és a szov­jet-észt és -lett köztársaságolt evangélikus egyházainak kép­viselői. számos magánszemély is jelent meg, mint Iwand bonni, és Schmauch greifs- waldi professzorok. A Német- országi Evangéliumi Egyház külügyi hivatalát dr. Krüger képviselte. Kérdés: A „Keresztyén Bé­kekonferencia” elnevezés mi­lyen kapcsolatban van a ha­sonló jellegű világi szerveze­tekkel? I Felelet: Ezekkel a szerveze­tekkel a kapcsolatot a béke ÉNEKKINCSÜNKBÖL... Fe!-sé-qes lé - íus. Ví-lóq je-je-del - me. m Té-gedki-vön-lak, Té ged i-mád -lak Ö­rö-mem, lel-kem csil - la - ga. Z. Rétek és földek, Erdők, zúgó tölgyek Pompáznak, tavasz ha jő. Jézus virágzóbb, Jézus pompázóbb, Szívünket vidámítja ő. 3. Holdnak sugara, Napnak fénylő árja S tenger csillag mind Jézus sugárzóbb. ragyog Jézus pompázóbb, Szebb, mint a mennyben angyal 4. Szép a virágszál, Szebbek a virágnál Nyíló ifjú örömök. Jaj, de utolsó Ágyunk a koporsó, Csak Jézus élete örök. 5. Boldogság, épség, Égi, földi szépség Csak tenálad van, tudom, Nincs még oly édes, Gyönyörűséges £ földön, mint te, Jézusom 6. Jöhet utolsó Órám s a koporsó, Sorsom bizton Rád hagyom Szívem ha fonnyad, Halld végső szómat: Ó Jézus, Jézus, csillagom! Ismeretlen szerző, 1677.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents