Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-04-12 / 15. szám

KP. BÉUM. BP, TI.

eVANOEUKLHS

KÖNYVI

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP

D. DR. VETŐ LAJOS PÜSPÖK:

Egyházi sajtónk a Lélek eszköze

Húsvét után vagyunk. A feltámadásról és a Feltámadottról hangzik az ige és az igehirdetés templomainkban. Igehirdetéseink alapjául azok az evangéliumi történetek szolgálnak, amelyek arról tudósítanak, hogy a Feltámadott hol, hogyan és kiknek jelent meg. Emberi kíváncsiság, de a hit őszinte vágya is ébredezik ilyenkor bennünk, vajha .mi is találkozhatnánk dicsőségesen feltámadt Urunkkal, hogy még bizonyosabbak lehetnénk ke- resztyénségünkben. Egyházunk azonban határozottan tanítja, hogy Krisztus Urunk csakhamar felment a mennybe. Tehát szemmel láthatóvá, kézzel foghatóvá ismét majd csak akkor lesz, ha újra eljön ítélni élőket és holtakat. Addig is jelen van az ige és a szentségek s a bennük munkálkodó Szentlélek útján. Így értelmezi egyházunk Krisztus Urunknak azt az ígéretét, hogy ahol ketten-hárman összejönnek az Ö nevében, közöttük van. Így értelmezi azt a kijelentését is, hogy „íme én tiveletek vagyok mind a világ végezetéig”. És így hiszi egyházunk az úrvacsora szerezte- tésének ezeket a szavait is: „ez az én testem”, „ez az én vérem”. Semmi sem pótolhatja tehát egyházunkban az ige hirdetését és a szentségek kiszolgáltatását. Ezekben adja Vele való közösségünket, s mindazt, ami ebből a közösségből származik: a bűnbánatot, a bűnbocsánatot és a hitben, szeretedben és reménységben örvendező új életet.

Magyarországi evangélikus egyházunk sajtóvasárnapján önként vetődik fel a kérdés, hogy vajon milyen szerepe, feladata és jelentősége van akkor a „betü”-nek üdvözítő evangéliumi hitünk terén. Hiszen a biblia maga is betűkből áll. A Reformáció pedig a nemsokkal előbb feltalált könyvnyomtatást egyik leghatásosabb fegyverévé tette a megromlott egyház megtisztításáért folytatott küzdelmében. Az evangélikus embert még ma is az jellemzi, hogy bibliája, énekeskönyve, kiskátéja, imakönyve van s azokat szorgalmasan forgatja, olvassa, tanulmányozza, énekli és imádkozza. Egyetemes Egyházunk ebben az évtizedben külön sajtóosztáJyt létesített, hogy az említett könyveken kívül még más fontos egyházi sajtótermékkel is ellássa hittestvéreinket: hetilapot ad ki „Evangélikus Élet” címen, havonta jelenteti meg a „Lelkipásztor” című lelkészi szakfolyóiratot, s még könyveket is bocsát egyházunk népének rendelkezésére, amilyen például a múlt héten megjelent ügyes kis Luther-életrajz, a „Krisztus-tanúja”. Tudnunk kell azt is, hogy a magyarországi református egyházzal együtt végzett sajtószolgálatunk is van. A Magyar Bibliatanács az összes magyarországi protestáns egyházak biblia-szükségletéről gondoskodik. A valamennyi magyarországi protestáns egyházat magábafoglaló hazai Ökumenikus Tanács pedig „Theológiai Szemle” címen ad ki tudományos színvonalú egyházi folyóiratot, továbbá német és angol nyelvű „kőnyomatos” hírközlő újságot a külföldi egyházak tájékoztatására.

Szeretném, ha Kedves Hittestvéreim, akik az Evangélikus Eletet olvassák, egyszer elgondolkodnának azon, hogy mennyi munkát és költséget jelent az imént röviden jellemzett egyházi sajtószolgálatunk fenntartása. Sajtóvasárnapunk egyik célja éppen az, hogy emlékeztessük egyházunk népét erre a szolgálatra. A másik célja pedig az, hogy felébresz- szük hittestvéreink felelősségét e szolgálat iránt, hogy így sajtómunkánkat támogassák, sajtótermékeinket olvassák, mindenekfeleit pedig imádkozzanak érte. ,

Sajtóvasárnapunknak ezeket a céljait azonban csak úgy érhetjük el, ha világosan látjuk és értjük, hogy mi a feladata és a jelentősége a betűnek evangéliumi hitünk területén. Amikor ezt újra hangsúlyozzuk, gondolunk arra, hogy a bibliában van szó a betű veszedelmeiről is. A legismertebb ilyen ige, mely szinte közmondássá lett az, hogy „a betű megöl, a lélek pedig megelevenít” (2. Kor. 3,6). Helyes azonban, ha ezt a kijelentést abban az összefüggésben ismerjük, amelyben azt Pál apostol használta a következőképpen: Isten „alkalmatosakká tett minket

arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt: hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata? Mert, ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?” (2. Kor. 3, 6—9). Ha figyelmesen olvassuk ezt az idézetet, akkor megértjük, hogy Pál apostol nem általában írta szállóigévé lett szavait a „gyilkos” betűről, hanem azt a magatartást!» értette, amely a törvény betűjéhez ragaszkodott. Ennek a magatartásnak a híveit úgy jellemzi más helyen is, hogy „betű alatt” vannak (Rm.

2, 27). Maga Pál apostol sokat írt, az Ujtesta- mentum legtöbb levele tőle való, s éppen a betű hatalmával törekedett arra, hogy Krisztusnak híveket szerezzen, akik „a léleknek újságában és nem a betű óságában” szolgálnak (Rm. 7. 6). Öl tehát a betű, amennyiben a régi, holt vallást szolgálja. Ellenben, ha Krisztust szolgálja, aki „az út, az igazság és az élet”, akkor éppen olyan értékes munkát végez, mint maga a szó, az igehirdetés, az isteni kinyilatkoztatás. Az a kérdés, hogu a betű kinek és minek a szolgálatában ál* A Lélek, az igazság, az élet szolgálatában-e, vagy a hazugság és a halál szolgálatában. Mivel pedig az Üristen Lélek (Jn. 4, 24, 2. Kor.

3, 17), „és ahol az Ornak Lelke, ott a szabadság” (2. Kor. 3, 17), azt is kell hangsúlyozni, hogy a betűnek nem a rabság, hanem a szabadság szolgálatában kell állnia.

Isten igéje világos útmutatást nyújt tehát arra nézve, hogy mi legyen és milyen legyen egyházi sajtónk. Mint a megelevenítő Lélek egyik fontos eszköze az igazságot, a szabadságot és az életet igyekszik szolgálni.

Erre a szolgálatra így nagyon is nagy szükség van. „Az ember fényből és sárból van összegyúrva.” Nehéz a hazugságból, a rabságból és a halál hatalmából kikeverednie. Szent hitünk örömhíre szerint azonban maga Isten hív minket Krisztusban az igazságra, a szabadságra és az életre. Egyházi sajtónk tehát Isten egyik fontos eszköze embertársaink javára és üdvösségére, akik ma élnek, s nem Pál apostol idejében, Luther Márton korában vagy a múlt században, hanem a szocializmust építő Magyar Népköztársaságban, az atomkorszakban s a szputnyikok évtizedében. Egyházi sajtónk nem hunyhat szemet a ma és a ma problémái előtt, ha valóban építeni és segíteni akar. Nem veheti semmibe azt az új világot, amelyben a mai keresztyén embernek élnie kell. Itt és most kell evangéliumi hitünkben megállnunk, nem másutt és nem máskor. Egyházi sajtónk arra való, hogy az ige alapján megmutassa nekünk, miképpen lehet és kell°ma evangéliumi hitünket élnünk és vallanunk.

Nehéz, de ugyanakkor nagyon szükséges feladat ez. Ezért kérjük hittestvéreinket és gyülekezeteinket, lelkésztársainkat és presbitereinket, segítsék imádságaikkal, anyagi áldozatvállalással, hozzászólásaikkal és cikkeikkel egyházi sajtónk munkáját.

»

Megdöbbentő számok

A japán császári atomkutató intézet közlése szerint 1945. augusztus 6-a, az első atombomba ledobása óta Hirosimában lS54-ig 32 179 gyermek született, ebből 5201 (vagyis minden hatodik) torzszülött, vagy halvaszületett. Részletezve: 500 gyermek holtan

született, 2C0 koraszülött volt, 1107 újszülött csontszerkezete, izomzata, vagy bőre és ideg- rendszere volt hiányos, 21 gyermek egy szemmel, vagy teljesen szem nélkül, 87 gyermek agyvelő nélkül, vagy fejletlen agyvelővel, 400 gyermek hiányos halló és szagló- szervekkel, 27 újszülött hiányos végtagokkal — és így tovább. E megdöbbentő számok arra emlékeztetnek, ami Hirosimában történt 14 esztendő előtt, s aminek többé nem szabad megtörténnie. Ilyen és í hasonló adatok felébreszthe- | i tik azoknak lelkiismeretét és I felelősségérzetét a világ béké- j je, az emberiség jövője dolgá- , ban. akik eddig nem ébredtek j volna reá arra. hogy miről van szó tulajdonképpen az i atomháború elleni tiltakozásokban: nemcsak a ma élő,

hanem eljövendő nemzedékek életéről, testi-lelki épségéről, boldogságáról.

Mindezt azzal kapcsolatban írjuk, hogy a közeli napokban ismét összeül Prágában a Keresztyén Békekonferencia állandó bizottsága, amely éppen a Hirosima-napnak, 14 év előtti hirosimai atombombázásnak világméretű megemlékezését van hivatva előkészíteni az egyházakban könyörgő istentisztelettel. Amiről Prágában tanácskozni fognak, az mindannyiunk közös dolga.

Egyházmegyei vezetők szolgálatba állása Békés megyében

1959. ÁPRILIS 2-ÁN lépett szolgálatba a Kelet-Békési egyházmegye újból megválasztott esperese Mekis Ádám, valamint a megüresedett egyházmegyei felügyelői tisztre a megválasztott új felügyelő: dr. Péterfy Gábor.

Az ősi békéscsabai kis- templom zsúfolásig megtelt gyülekezetében Káldy Zoltán püspök hirdette Isten igéjét János 21, 1—4. verse alapján. Igehirdetésében arról szólt, mit jelent ma az egyházban a feltámadott Jézus Krisztussal szolgálni. Ezután * iktatta be az egyházmegyei közgyűlés keretében Mekis Ádám esperest és dr. Péterfy Gábor felügyelőt Benkő István, az egyházmegye jegyzője. Mekis Ádám esperes székfoglaló beszédében a következőkre mutatott rá: „A Szentírás tanítása szerint a keresztyén ember istenszolgálata nem valami elvont, vallásos szemlélet, vagy üres dogma, hanem olyan valóság, amelyet mindig „aprópénzre" kell váltani, mégpedig elsősorban a felebaráti szeretet vonalán. Nem véletlen, hogy a Szentírásban már az Ótestámentumban is egymás mellett áll a két parancsolat: Isten szeretete és a felebarát szeretete. Az Xjjtes- támentum világában pedig a kettő olyan szorosan összetartozik, hogy nyugodtan így fogalmazhatnánk meg a nagy parancsolatot: Isten szeretete a felebarát szolgálatán keresztül, vagy Isten szolgálata a felebarát szeretetén keresztül. Ugyanezt állítja Luther is a „keresztyén ember szabadságáról” című művében, csak más fogalmazásban, amikor azt mondja, hogy a keresztyén ember mindenkitől független, szabad, hite által, de ugyanakkor mindenkinek szolgája a szeredet által.

A lelkészek testvérként becsüljék meg egymást, nyújtsanak egymásnak lelki és anyagi támogatást. A gyülekezetek valóban éljenek mint egy testnek, Jézus Krisztus testének tagjai, akik tudnak „örülni az örülőkkel és sírni a sírokkal.” Adjanak jó példát az áldozatkészségben, a hazaszeretetben, népünk kérdéseinek megértésében és azok becsületes megoldásában. Bizalmukkal legyenek segítségére I esperest szolgálatának minél jobb betöltésében. A különböző egyházi testületek ügyeljenek egyházi törvényeink pontos megtartására, hogy gyülekezeteinkben megvalósuljon Pál apostol intése: „Mindenek ékesen és jórenddel legyenek.”

Egyházi törvényeink szerint „az esperes az egyházmegyében a püspök munkatársa”. „Ezért felajánlom szolgálatomat egyházkerületünk püspökének. Bizalommal tekintek szolgálata elé, egyházépítö és magyar népünk javát szolgáló elgondolásait az egyházmegyében nemcsak támogatom, hanem minden erőmmel rajta leszek azoknak megvalósításán” — mondotta Mekis Ádám.

Ezután arra kérte a lelkészeket, hogy „Istennek reátok bízott nyájának, a ti gyülekezeteteknek, mutassatok jó példát hazánk és népünk sze- retetében'. Amikor és ahol szükséges, akkor és ott szolgáljatok őszinte és becsületes szóval és szívvel szocializmust építő hazánk döntő kérdéseiben. Népünk gyors ütemben fejlődő, átalakuló élete eddig is már sok olyan kérdést vetett fel, amelyekben magyar evangélikus lelkészeknek is állást kellett foglalniok.

Erre nevelni kell önmagunkat és gyülekezetünk tagjait is, s e téren vannak még igen komoly feladataink. A keresztyén embernek, aki ugyanakkor állampolgár is, élete egy és oszthatatlan. Amikor belép a templomba, akkor nem szűnik meg állampolgár lenni és fordítva, amikor kilép onnan, nem szűnik meg hívő keresztyén lenni. Szeretettel kérem lelkésZtestvereimet, hogy ebben a tekintetben nagyobb egyértelműséget és határozottabb kiállást tanúsítsanak, mint amilyent az elmúlt hat esztendő során tapasztaltam. De kérem a gyülekezeteket is, hogy ne ütközzenek meg azon, ha a lelkész ajkáról olyan szavak hangzanak el, mint világbéke, atomkísérletek megszüntetése, népünk jólétének emelése, termelőszövetkezeti mozgalom és hasonló kifejezések. Sokkal becsületesebb magatartás, ha szembenézünk velük s keresztyéni lelkiismeretünk szavára hallgatva adunk reájuk választ.

Mekis Ádám beköszöntő szavai után az egyházmegye beiktatott új felügyelője, dr. Péterfy Gábor szólt a közgyűléshez. Meleg szavakkal emlékezett vissza arra az útra, amelyet a keresztyén élet útján eddig végigjárt. Megköszönte az egyházmegye vele szemben tanúsított szeretetét és bizalmát. „Evangélikus egyházunk szervezetében ez a tisztség igen nagy megtiszteltetés— mondotta. — Nekem pedig, az aránylag még fiatalnak, kétszeresen az. De ha ez tudatos bennem, tudatossá kell válnia a lelkemben annak is, hogy nemcsak járnom kell a tisztség fényében, hanem a vele járó kötelezettségeket is teljesítenem kell, mégpedig egyházunk és a hívők megelégedésére, és Isten dicsőségére.”

Ezután Káldy Zoltán püspök üdvözölte a Kelet-Békési evangélikus egyházmegye rendkívüli közgyűlését, valamint a beiktatott egyházmegyei esperest és felügyelőt. Többek között ezeket mondotta: „A Kelet-Békési egyházmegye esperese kipróbált egyházkormányzó, aki egyben hűséges munkatárs. Az ilyeneket meg kell becsülnünk. A lelkészek és presbiterek között mindig akadnak olyanok, akik negatívumokban élnek és csak azt tudják állandóan hajtogatni: „nem így ... nem így .. ”, de azt már nem tudják megmondani, hát akkor hogyan? Olyan lelkészeket és munkatársakat keresünk, akik felszabadultan tudnak a „hogyan”-ra is felelni.”

UGYANEZEN A NAPON, 1959. április 2-án iktatta be a Nyugat-Békési Egyházmegye esperesi tisztébe Pálfy István szarvas—új templomi lelkész az újonnan megválasztott esperest, Koszorús Oszkár orosházi lelkészt, aki eddig is mint egyházmegyei jegyző végezte az esperesi teendőket és Torda Molnár Sándor egyház- megyei felügyelőt is.

A beiktatott új esperes székfoglalójában többek között a következőket hangsúlyozta beszédében: „Népünk békében akar élni és építeni akarja boldog jövendőjét. Az ország minden táján hatalmas építkezések folynak. Kórházak, iskolák, napsugaras otthonok, betonutak, hatalmas hidak hirdetik az élniakarást és a békét.”

Nemcsak a hívek, de olykor a lelkészek is a te iplo- mot egy külön világnak tartják, hová nem jön be, ami (Folytatás a 2. oldalon)

Az első ikeresztyének az Üdvözítőt legszívesebben, mint Jó Pásztort ábrázolták. Erről tanúskodnak a katakombák és őskeresztyén bazilikák falán szemlélhető Krisztus-képek.

Krisztus Urunk megjelenésével megérkezett hozzánk a Jó Pásztor. Érkezése Isten gondviselő szeretete feliénik fordulásának jele. Megszánta a pásztor nélkül való nyáját. Nem csupán az örökkévalóságba vezető utat készítette el számunkra, hanem Jézusban vezetőt is adott, aki utat mutat a mennyei hajlékok felé. Isten gondoskodó szereteté- nek felénk fordulására csak hálaadással válaszolhatunk. Erre buzdít istentiszteletünk bevezető igéje: „Az Urnák irgalmasságát örökké éneklem.” Latinul így kezdődik ez a zsoltár ige: „Misericordias Domini”. Ezért nevezték ezt a vasárnapot Misericordias Domini, azjDr irgalmassága vasárnapjának.

Krisztus Urunk készségesen vállalta küldetését, boldogan tett bizonyságot Isten irgalmasságáról. A pásztor gondoskodó szeretőiével kezdte gyűjtögetni Isten megváltottak. Választott magának tanítványokat s velük együtt indult el az elveszettek megkeresésére. Pásztori munkája látszólag kudarccal végződött. Hiszen nagypénteken elszé- ledt Isten nyája. Éppen akkor, amikor a Pásztor életét adta a juhokért. Feltámadása után, megdicsőült testben, folytatta pásztori szolgálatát. Elindult megkeresni az elszé- leát bárányokat. Megtalálta Pétert, aki őt megtagadta, megszólította Tamást, ki hitetlenkedve fogadta feltámadásának hírét, odaszegődött az Emmaus felé ballagó tanítványokhoz, akik reménységüket vesztették. Mindegyik találkozás alkalmával kiderült, hogy Ö valóban Jó Fásztor. Ajkán nem korholó szó volt, hanem a bűnbocsánat igéje. Azonnal felismerte övéi baját s mindjárt megoldást is adott. Szavai és tettei nyomán Isten bárányai megérezték Uruk irgalmát.

A feltámadott élő Krisztus ma is a pásztor gondoskodásával, figyelmességével és sze- retetével fordul felénk. Ezt mondotta: „Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet és enyéim ismernek engem.” A szeretet kölcsönös kapcsolata ez. Benne van nemcsak a pásztor indulata, de a nyáj el- kötelezése is. Övéi vagyunk, úgy tekint reánk, mint pásztor a nyájára. Hallgatni kell szavát, figyelni kell igéjét, Jáogy még közelebb jussunk iftzzá, hogy még jobban megismerjük Ot. Javunkat akarja, üdvösségünket munkálja, engedelmeskedjünk szavának.

Ferenczy Zoltán