Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-03-01 / 9. szám
-^ÓRSzIoor^ 'i EVA,l/CiÉLlKU9 Ok] TAR KP. BÉRM. BP, 72. Kétszázezer algériai menekült Évek óta olvashatjuk a napilapokban a híreket arról, hogy Észak-Afrikában háborúk folynak. Ezek a háborúk jelei és velejárói a „fekete földrész” népe szabadságharcának. Nem is olyan régen még Afrikából a bennszülötteket rabszolgákként hurcolták el más világrészekbe, főleg Amerikába. Ugyanakkor Afrikában gyarmatokat létesítettek, ami azt jelenti, hogy idegen államok uralma alatt dolgoztatták és használták ki Afrika eredeti lakosait. Az emberiség fejlődése azonban nem ismer országhatárokat és Afrikának színesbőrű őslakosait is magával ragadta. Ennek következménye, hogy az afrikai népek nem tudnak belenyugodni gyarmati elnyomatásukba, s egymásután vívják ki szabadságukat. Éppen országgyűlésünk legutolsó ülésszakán, a múlt héten láthattuk a legújabb afrikai önálló ország, Guinea küldöttségét, s a küldöttség vezetője kijelentette, hogy az afrikaiak nem nyugszanak addig, amíg teljesen elnyerik szabadságukat és függetlenségüket. Ez a törekvésük küzdelmekbe, áldozatokba, erőfeszítésekbe kerül, mivel a gyarmatosító hatalmak igyekeznek továbbra is fenntartani előnyeiket. Hogy például Anglia, Franciaország, Hollandia, Belgium olyan mesésen gazdag államok voltak, azt nagy mértékben gyarmataiknak köszönhették, illetve annak, hogy gyarmataikat és azoknak lakosait a legnagyobb könyörtelenséggel kizsákmányolták. Most a gyarmattartó országok, gazdaságilag igen nehéz helyzetben vannak gyarmataik sorozatos elvesztése révén. A kétféle törekvés kisebb-nagyobb gyarmati háborúkban is megütközik. Így van ez Algéria népe és Franciaország között. Négy év óta dúl a modern fegyverekkel felszerelt francia gyarmati hadsereg és a szabadságáért küzdő algériai nép között a kegyetlen háború. Ennek a háborúnak rengeteg halálos áldozata van, de talán még többen vannak az olyan algériai öregek, asszonyok és gyermekek, akik a borzalmak és szenvedések elől a szomszédos Marokkó és Tunisz nevű országokba menekülnek, amelyek már megszabadultak a gyarmati sorstól, de maguk is nemrég kezdtek önálló állami életet. Ezek az afrikai országok nagy erőfeszítéseket tettek és tesznek ugyan az algériai menekültek ügyében, azonban egyre világosabb a világ közvéleménye előtt, hogy segítségre szorulnak. A Nemzetközi Vöröskereszt ismételten felhívást bocsátott ki az egyes államokban működő nemzeti Vöröskereszt szervezetekhez az algériai menekültek megsegítése érdekében. A Magyar Vöröskereszt is megkapta ezt a felhívást, március hónapban mi magyarok is adakozni fogunk az algériai menekültek megsegítésére. Mi magyarok, akik két világháborút szenvedtünk át, s akik élénken emlékszünk még az 19b6-os ellenforradalomra, különösen is átérezzük az algériai nép szenvedéseit. Csatlakozunk azért a Nemzetközi Vöröskereszt felhívásához és szívesen megnyitjuk szívünket és kezünket segítség céljából. Mint Jézus Krisztus megváltott tanítványai is elkötelezetteknek érezzük magunkat, hogy ebben a segélyakcióban tőlünk telhetőén részt vegyünk. Szenvedő emberek, gyermekek, nők és öregek megsegítése a legszebb keresztyén felebaráti feladatok közé tartozik. Nem mondjuk azt sem, hogy az afrikaiak messzire vannak tőlünk, azt sem, hogy más vallásúak, mint mi. Valljuk, hogy valóban úgy van, mint kedves ökumenikus énekünk kezdő sorai hangzanak: „Krisztusban nincs Kelet, s Nyugat...” Az Egyházak Világtanácsa is ismételten foglalkozott az algériai kérdéssel. Az Egyházak Nemzetközi Ügyekkel foglalkozó ökumenikus bizottsága 1957—58-as munkajelentésében kijelenti, hogy az algériai konfliktusnak széleskörű nemzetközi jelentősége van. A francia protestánsok ismételten is lépéseket tettek a háború megszüntetése érdekében. Emlékszünk rá, hogy egy francia protestáns lelkészt bebörtönöztek azért, mert algériaiakat rejtegetett. Túl minden politikai vonatkozáson, mindenki, aki szereti a békét, részvéttel gondol Algéria népének szenvedésére. Ne álljunk meg ennél a részvétnél, segítsünk a szenvedőkön, adakozzunk evangéliumi keresztyén áldozatkészséggel az algériai menekültek számára, akik a legújabb jelentések szerint legalább kettő- százezren vannak, nagy részük szabad ég alatt tölti éjszakáit, s még elegendő élelme sincs. A szenvedők vigasza, az érettünk és minden emberért szenvedést és kereszthalált vállalt Megváltó Jézus Krisztus buzdítsa fel a szíveket önzetlen áldozatkészségre és adakozásra. Támogassuk szóval és tettel az áldott munkát végző Vöröskeresztet azzal is, hogy felhívására mi is segítjük a szenvedő algériai menekülteket. D. dr. Vető Lajos A romániai református egyház küldöttsége hazánkban A magyarországi református egyház vendégeként az elmúlt napokban hazánkban tartózkodott a romániai református egyház háromtagú küldöttsége: Arday Aladár püspök. Buthi Sándor püspöki tanácsos és Benedek Kálmán teológiai tanár, orgonaművész. Itt-tartózkodásuk alatt, február 20-án meglátogatták hivatalában D. dr. Vető Lajost, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökét. A hosszabb ideig tartó szívélyes hangú megbeszélésen részt vett Káldy Zoltán, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke is. Három érdekes külföldi hír Három hírhez szeretnénk most néhány megjegyzést fűzni, amelyek bejárták a világsajtót és különösképpen is a keresztyén emberek gondolatvilágát foglalkoztatják. A Magyar Rádió is közölte és a napilapok is megemlítették, hogy az Egyházak Világtanácsának február első felében Genfben ülésező Végrehajtó Bizottsága kéréssel fordult az ugyancsak Genfben tanácskozó, atombomba-kísérletek megszüntetésének kérdésével foglalkozó nemzetközi konferenciához. A kérelmet a Szovjetunió, az Egyesült Államok és a Brit Királyság képviselőinek nyújtották át. A kérelem rámutat arra, hogy az atomerő felfedezése óta a világ népei abban a félelemben élnek, hogy ezt a hatalmas erőt pusztításra használják fel s viszont szeretnék remélni, hogy az atomerő az emberiség jólétének növelésére és biztosítására fordítható. Keresik az útját annak, hogyan lehet a háború veszélyét elhárítani s a felfedezett új erőket a béke szolgálatába állítani. A genfi konferencia sokat tehetne annak érdekében, hogy az emberiség fáradozásai túljussanak azon a holtponton, ahol eddig megakadtak. Az Egyházak Világtanácsa s annak tageffyházai szerte a világon ismételten szót emeltek illetékes hatalmaknál az általános leszerelés érdekében, melynek első állomása az atomkísérletek megszüntetése. Tudjuk — mondja a nyilatkozat —, hogy az atomkísérletek nemzetközi ellenőrzése nehéz feladat. Tekintettel azonban arra a veszedelemre, amit ezek a kísérletek és azoknak következményei a most élő és az eljövendő nemzedékre jelentenek, mindent meg kell tenni a jó eredmény érdekében. A megegyezés alkalmas a bizalom növelésére és a bizalmatlanság eloszlatására. Kérjük, mondja a nyilatkozat — tegyenek meg minden lehetőt e jó cél érdekében s képviseljék ezeket a gondolatokat kormányaiknál és ne szűnjenek meg a megegyezés érdekében fáradozni. Az Egyházak Világtanácsa végrehajtóbizottságának e kérése a genfi atomkísérleti konferenciához kétségtelenül jelentős lépés. Mindenesetre azoknak az államoknak kell megszívlelniük, amelyek eddig elzárkóztak az atomkísérletek megszüntetése elől. S nem szabad elfeledkezni arról, hogy az egyik atomhatalom, a Szovjetunió, megtette már a döntő kezdeményező lépést, amikor a maga részéről egyoldalúan is hajlandó volt az atomkísérletek beszüntetésére. A svájci egyházi sajtószolgálat egy tekintélyes amerikai egyházi lap nyomán közli a hírt, hogy Kínában négy teológiai főiskola gondoskodik a lelkész! utánpótlásról: Nan- kingban, Pekingben, Kantonban és Sanghaiban. A biblia terjesztéséről egy Sanghaiban székelő központi hivatal gondoskodik, amelynek vidéki városokban lerakatai vannak. A biblia iránti érdeklődés igen nagy. 1949 és 1955 között 43 különböző új kiadásban jelentek meg bibliai könyvek kínai nyelven. Most folyik a biblia új fordítása a héber és görög eredeti szövegek alapján. A közelmúltban jelent meg egy héber-kínai szótár, továbbá egy kínai nyelvű bibliai lexikon, valamint dr. A. Cseng professzor könyve az Újszövetség görög szavairól. Erre a hírre azért érdemes felfigyelni, mert szemléletes képet nyújt a kínai keresz- tyénség életéről és munkájáról. Egyes nyugati világi és egyházi lapokban ugyanis ismételten jelentek meg olyan hírközlemények, amelyek szeretnék a kínai keresztyénsé- get elparentálni és azt bizonyítani, hogy ott megszűnt vagy megszűnőben van az egyházi élet. Most maga az egyik amerikai lap kénytelen nagyon is benyomástkeltő adatok alapján csattanós bizonyítékot adni arról, hogy mindennek az ellenkezője igaz. Kínában nagyon is eleven és mély keresztyén hitélet van. D. Niemöller Márton az ellene indított perrel kapcsolatban, amiről már korábban hírt adtunk, levelet intézett egyházkerületének lelkészeihez és gyülekezeteihez. Mint e levelében írja, először él azzal az egyházalkotmányban számára biztosított joggal,| hogy közvetlenül fordulhat a, lelkészekhez és gyülekezeteké hez. Kéri őket, hogy várjáh meg türelemmel az ítéletkor zatalt. Egyidejűleg közli azt is, hogy a nyugati sajtó által el ferdített módon visszaadott, kasseli beszédéről — amely el-, ferdített szöveg alapján{ Strauss hadügyminiszter eile-1 ne az eljárást megindította - hangszalagfelvétel készült annak idején. E döntő bizonyíté-i kot most átadja védőjének: Védőjéül Niemöller elnök dr; Gustav Heinemann német or-< szággyülési képviselőt kérte1 fel. A németországi uniált egyház zsinata előtt dr. Scharfe elnök foglalt állást Niemöllert mellett. Rámutatott arra, hogy Niemöller minden meg--, nyilatkozásában Urának égő szívű tanúja, ki végzetes ka-1 tasztröfától akarja megóvni azt emberiséget. Utalt Scharf el-1 nők ezzel kapcsolatban Gál. 1, 10-re: „Ha embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék”. Nie- möller megnyilatkozásait ennek az igének a fényében kell szemlélni. G. Segítség Algériának A „fekete földrész” — Afrika — forrongásban van — adta hírül egy afrikai útjáról nemrég hazatért európai egyházi vezető. Közhelyszámba menő igazság ez ma már; Afrika népei elindultak az önállósulás, a függetlenség felé vezető úton s nem lehet többé őket megállítani. Az ezelőtt még vagy két évtizeddel elképzelt álom „Eurafrikárói”, Európa és Afrika szoros kapcsolatáról, amelyben persze Európáé lett volna a vezető szerep — szélfoszlott. Sem Európa, sem Ázsia, de Amerika sem fűzheti járszalagra ezt a hatalmas földrészt, amely ismét — de éppen nem először — belépett a világtörténelem színpadára s ott önálló szerepet követel magának. Afrika az afrikaiaké! Ez a jelszó visszhangzik Fokvárostól — Algériáig! S mily jelképes, hogy épp e két végső pontján a fekete világrésznek vált legélesebbé a függetlenségért való küzdelem. A Délafrikai Unió kormánya embertelen törvényekkel próbálja biztosítani egy törpe fehér kisebbség uralmát s az észak-afrikai Algériában immár negyedik éve lángol a rájuk kényszerí- tett szabadságharc, mérhetetlen szenvedést zúdítva a lakosságra. Kétszázezer menekült árasztotta el a szomszédos tuniszi és marokkói területeket. íme, néhány adat annak megvilágítására, hogy miről is van tulajdonképpen szó: Húsz esztendő előtt Afrika területének még mintegy 40 százaléka francia fennhatóság alatt állt. Ugyanekkor mintegy 25 százaléka brit terület volt. i Mindez néhány év alatt alapvetően megváltozott. A 200 millió afrikai őslakosból már közel a fele, 80 millió önálló, szabad államokban éli életét. S a példa ragadós! Ezért a szabadságért küzd Algéria népe is. Ebben a hatalmas országban a megművelt területek 80 százaléka franciák tulajdonában van, jóllehet az őslakosság 83 százaléka földművelésből él. Évi átlag-jövedelmük 20 000 francia frank — 02 éhenhalásra is kevés. 1954ben 1 800 000 gyermek, az ösz- szes iskolaköteles korban levő gyermekek 90 százaléka, analfabéta volt. Az algériai egyetem 5000 diákjából csak 500 volt algériai — akkor, amikor Algériában nyolcszor annyi az őslakosok száma, mint a bevándorolt európaiaké. Minden egy éven aluli 1000 gyermekből 181 meghal — nem csoda, hiszen mintegy 40—80 000 lakosra esik egy orvos! Egymillió munkanélküli tengeti máról holnapra életét. íme, ezért folyik háború Algériában. Ez a háború válaszúira állítja a francia keresz- tyénséget is. A római katolikus egyház egyik lapja, a „Mission de Francé" múlt év márciusi számában a püspöki kar állást foglalt ebben a kérdésben: „Áz algériai nép önállóságának nem szabad útjába állni" — mondja többek között a nyilatkozat. A Reformé című lap, a francia protestánsok lapja rendkívül bátor hangú cikkek sorozatával foglalt állást Algéria szabadsága mellett. „Nem lehet többé folytatni Algériával szemben az eddigi politikát” — írja a lap. Számos leleplező cikkben tárta fel a gyarmati háború szörnyűségeit, a kínzásokat és „megtorló” intézkedéseket. Az ún. „népszavazás” igazi hátterét is felfedte és eredményeit ennek megfelelően kiértékelte. Mindezek miatt a lap helyzete rendkívül nehézzé vált. Számos előfizetője lemondott és a lap anyagi fennmaradása is kétségessé vált. Minderről annak idején többször is beszámoltunk. Az algériai háború, sajnos, még mindig tart. Az áldozatok megsegítése sürgős és nagy feladat. Az algériai nép most nagyon emlékeztet az Irgalmas Samaritánus utasemberére, aki „a rablók kezébe esett". A keresztyének bizonyára nem fogják a példázatbeli pap és lévita módjára elkerülni a felebaráti szeretet gyakorlásának ezt az alkalmát, a szenvedő algériai gyermekeket és asszonyokat —, a felebarátot, akit Isten most a mi utunkba is vetett. G. Gy. SZEMEIM MIN DEN KOR IRRÄ NÉZ NEK 25. ZS 15.V+ Mint űzött vad, úgy kiált a bűnökbe tévedt zsoltáros a Szabadító után. Vele keressük mi is a bűnbocsánatot annál az Úrnál, aki győzött a bűn fölött. Az igehirdetés fejlécén: A golgotái úton azért indul Jézus Lázárt föltámasztaní, hogy így adjon jelt a halál fölötti hatalmáról. Ezzel az Istent dicsőíti, a halállal küzdő embert pedig bátorítja. Hol a szemünk? Jóformán minden szülő megkérdezi nyiladozó értelmű kisgyermekétől: „Hol a szemed?" Mert hát olyan jó látni, ahogyan a kis kézfej emelkedni kezd és hosszabb-rövi- debb ideig tartó bizonytalankodás után odaér a szemhez. Megmutatja, hogy ott van a helyén. „Szemem mindenkor az Úrra néz, mert Ö húzza ki a tőrből lábamat.” Böjt harmadik vasárnapjának névadó zsoltárverse (Zsolt. 25, 15.) egy régi hivő bizonyságtételén keresztül mutatja meg a felnőtt keresztyéneknek, hogy mikor van helyén a szemünk. „Szemem mindenkor az Úrra néz." Ez a magatartás nem magától értetődő. Hiszen az a természetes, ha a lábunk alá nézünk, különösen akkor, ha olyan veszélyek fenyegetnek bennünket életútunkon, amelyeket a zsoltár a tőr, csapda, kelepce képével szemléltet. Ha ezek között az Úrra nézünk, nem úgy járunk, mint az egyszeri bölcs, aki a csillagokat szemlélte és közben beleesett a gödörbe? A zsoltáros azonban nem elmélázó égbenézésre biztat, hanem arról vall, hogy kísértés sek, veszélyek, gondok, bűnök között rátalált a szeme az Úrra, és ebből szabadulás származott. Böjt ideje segít abban, hogy az Urban a kereszt Urát, Isten Bárányát lássuk. Szemünk akkor van a helyén, ha Őrá tekint. A Zsidókhoz írott levél is arra biztat bennünket, hogy keresztyén életünk harcát úgy harcoljuk meg, hogy közben szemléljük a hit elkezdőjét, fejedelmét és bevégzőjét. Jézus Krisztust, aki a gyalázattól nem iszonyodva, keresztet szenvedett és az Isten királyi székének jobbjára ült. (Zsid. 12, 2.) A Zsidókhoz írott levél segítségével az is világossá válik ebből a zsoltárból, hogy itt nem futó pillantásról, hanem szemlélődésről, meditációról, elgondolkodásról van szó. Rohanó időben, ezer gond és elfoglaltság között is időt kell találnunk arra, hogy „szemünk az Úrra nézzen“. Ez a szemlélődés nem kárbaveszett idő, nem is egyszerűen csak valamiféle „lelkigyakorlat", hanem életszükséglet. Ez indíthat el minket a hasznos, tevékeny, gyümölcsöző, felebarátunk javát szolgáló életre. Fehér Károly í t l t
