Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-10-25 / 43. szám

KP. BÉRM. BP« TL

BIBLIAVASÁRNAP

Egyházunk rendtartása szerint a reformáció ünnepét megelőző vasárnap Bibliavasárnap. Régi jó szokás ez és mély értelme van. Emlékeztetni akar ugyanis a reformáció és a Biblia mély összefüggésére. A reformáció: az egyház tanításának és életének megújítása „Isten igéje szerint”. Vagyis Isten igéjével való megtisztítása, visszavezetése az evangélium ősforrásához. Luther az emlékezetes wormsi birodalmi gyűlésen többek között azt mondotta: Tanításomból semmit vissza nem vonok, hacsak a Szentírásból meg nem győznek..., mert lelkiismeretem Isten igéjének foglya! S néhány hét múlva wart- burgi magányában hozzáfog nagy müvéhez, a Biblia német nyelvre való átültetéséhez. Mert a reformáció elképzelhetetlen lett volna a bibliaolvasó és szívét Isten igéjének boldog rabságra átadó Luther nélkül — de éppen így elképzelhetetlen lett volna a reformáció diadala a reformátorok bibliafordító szolgálata nélkül. Anélkül, hogy az evangélium, amit Isten minden teremtett embernek odaszánt drága ajándékul, meg ne szólaljon minden nép nyelvén. Reformáció ünnepének és Bibliavasárnapnak időbeli közelsége is arra int. hogy az egyházat Isten hirdetett igéje teremtette s az élő ige tartja és újítja meg minden időben.

Persze az esztendőnek minden napján meg lehet és meg k kell erről emlékeznünk, hálaadással és örvendezéssel. Mint ahogy minden napon megemlékezhetünk arról, hogy Isten örökkévaló Igéje testté lett a Krisztus Jézusban — hogy Isten Fia önmagát adta érettünk — hogy feltámadott s legyőzte a halált — hogy elküldötte hozzánk Szentleikét — hogy mennybe ment s most uralkodik mennyen és földön; mégis jó, hogy az egyházi esztendő ünnepnapjain: Karácsony, Nagypéntek, Húsvét, Pünkösd, Mennybemenetel ünnepein kiváltképpen is megemlékezünk Isten üdvösségszerző nagy cselekedeteiről, így jó, hogy az esztendő egyik vasárnapján — s bizonyára nemcsak ezen — különösképpen is hálát adunk a Bibliáért.

Miért is adunk hálát Bibliavasárnapon? Azért, hogy Isten beszéde, miután próféták és apostolok ajkán élő emberi szóban megszólalt, végül írott betűvé is lett. A szó elszáll, az írás megmarad — hirdette már az ókor bölcsessége is. Évezredekbe telt azonban, míg az ember felfedezte az írás művészetét. ősi kultúrák, mint pl. az egyiptomi, csak a képírást ismerték. A Kr. e. 1500 esztendő táján azután a Földközi-tenger partján egy föníciai városban felfedezik a betűírást s az ABC-t. Biblosz a város neve, e szó könyvet jelent s a név fennmaradt egy számunkra jól ismert és drága névben: a Biblia nevében. S e felfedezés után nem sokkal keletkeznek az első bibliai feljegyzések, melyek az Ótestamentom legrégibb könyveihez vezettek. Magában a Bibliában II. Mózes 17,14-ben találjuk az első utasítást arra, hogy „írd meg ezt emlékezetül könyvbe”. E helyt esik először szó írásról a Szentírásban.

A Biblia: Isten valaha megesett cselekedeteinek írott tanúsága. Isten próféták és apostolok szájával hirdetett üzenetének betűkbe rögzített levele. Isten levele az emberhez. Isten végső és megmásíthatatlan akaratának okmánya: testamentum. Könyv, nem is egy könyv, hanem könyvek serege, sok könyv *- ezt jelenti e név: Biblia — emberi kéz műve. mint minden más könyv s mégis, hitünk szerint, egészen más. Mert benne ma is megszólal az élő Isten s megszólítja a ma élő embert. Isten embert mentő szándékának szerszáma a Biblia, élő könyv, mert az élő Isten szava, az élet könyve, mert életet támaszt, örök életet szerez.

A reformáció megindulása előtt több mint fél évszázaddal, 1445-ben találta fel Gutenberg, eredeti nevén Johannes Gensfleisch, a németországi Mainz városában a könyvnyomtatást. S Gutenberg első nagy műve — 1455-ben — a Biblia, az első nyomtatott teljes Bibliája az emberiségnek. Két hatalmas kötetben, 648 és 634 oldalon jelenik meg a nagy mű, minden oldalon 42 sor — innen a neve: Negyvenkétsoros Biblia — alig 150 példányban, egy-egy példány ára egy kis vagyon. S mégis rövid idő alatt elkapkodják. Mert nagy az éhség Isten igéje után. Persze ez a Biblia latin nyelvű. Isten beszéde azonban elindul immár a nyomtatott betű szárnyán feltartóztathatatlan diadálútján. Gutenberg találmánya kiszabadította az emberi gondolatot a kézírás szűk kalitkájából s szárnyakat adott a betűbe fogott szónak. E találmány nélkül elképzelhetetlen a reformáció szárnyalása, a népek nyelvére lefordított Biblia útja a világ országútjain.

A reformáció a nép, az egyes ember kezébe adta a Bibliát. Nem az volt azonban ezzel a szándéka, hogy kivonja a gyülekezet közösségéből, az istentiszteleti közös igehallgatásból. Ellenkezőleg. A Szentírás tanulmányozása a reformátorok szándéka szerint arra való, hogy előkészítsen az igehirdetés minél értelmesebb hallgatására, Isten üzenetének megértésére. A gyülekezet életének középpontja Isten élő igéjének hirdetése a prédikáció. Nem magános, a gyülekezetből és az életből elhúzódó keresztyéneket akart a reformáció nevelni, hanem az igéből táplálkozó, a gyülekezetben élő s a világban szolgáló embereket. A magányos, családi bibliaolvasás és a yülekezeti igehallgatás nem ellentétek, hanem egymást szükségesen kiegészítő életmegnyilvá'nulása az egészséges keresztyén életnek.

Bibliavasárnapon hálát adunk Istennek a Bibliáért. Azért, hogy igéjét emberi szóban, gondolatban, betűben, nyomtatott könyvben is adja nekünk. Ezzel is tanúságot tesz hozzánk lehajtó irgalmáról, atyai szeretetéről. Arról, amit az evangélista így mondott: az Ige testté lett és lakozott közöttünk... Különösképpen is hálát adunk a magyar Bibliáért. Azért, hogy drága magyar nyelvünkön is megszólalt Isten igéje, szól ma is.

És Bibliavasárnapon ébresztgetjük a felelősséget a Biblia ügyéért. Azért, hogy szólalhasson meg Isten igéje csakugyan minden nép nyelvén. S azért, hogy az új magyar bibliafordítás munkája haladjon jól előre s mielőbb elkészüljön a mai ember nyelvén szóló magyar Biblia. Mindezért sokat kell imádkoznunk és jó szívvel áldoznunk.

Groó Gyula

„A% egyháznak reformációra van

„Az egyháznak reformációra van szüksége, és ez nem egy embernek, a pápának, nem is a bíborosoknak a dolga, amint ez a legutóbbi zsinaton bebizonyosodott, hanem az egész keresztyénségé, sőt egyedül Istené” — írta Luther a 95 tételhez fűzött magyarázatában. Ebben is kifejezésre jut az a meggyőződés, hogy az egyházaiak mindig szüsége van reformációra, mindig nyitottnak kell lennie Isten igéje helyesebb és jobb megértése előtt, mindig az ige mérlegére kell állnia és mindent az ige alapján kell felmérnie. A reformációnak ez az alapvető igazsága adott olyan nagy erőt és bátorságot Luthernak ahhoz, hogy a reformáció művét Isten rajta keresztül indíthatta el.

Az igéért való küzdelem a 95 tétel kiszegezése után csakhamar megindult. A dominikánus Tetzel egyik rendtársa, Prierias Szilveszter, pápai udvari pap „Párbeszéd a pápa hatalmáról” címmel cáfolatot írt a 95 tételre. Érvelésének lényege az volt, hogy a keresztyén egyház egész hatalma a római pápában összpontosul, aki akkor, amikor hivatalosan meghatározza az igazságot, hit és erkölcs dolgában nem tévedhet, s aki ezt a meggyőződést magáévá nem teszi, az eretnek. Noha csak a 19. században vált dogmává a pápai csalhatatlan- ság tana, de a pápai udvar belső emberei ezt már a reformáció korában is hirdették. Luthert mélyen megdöbbentette a pápg csalhatatlan- ságáról szóló irat. Nyomban válaszolt rá. Kereken kijelentette, hogy a keresztyén egyházban legfőbb tekintély, o hit és erkölcs kizárólagos zsinórmértéke nem a pápa, hanem kizárólag Istennek az igéje. Ezzel máris kibontakozott a római egyház és a protestantizmus egyik alapvető ellentéte.

Tetzel János is a pápaság védelmére kelt „Ellentétek” című iratában, de Luther nem tartotta érdemesnek, hogy erre a gyenge érvelésű könyvre választ adjon. Nagyobb jelentőségű volt dr. Eck János Luther-ellenes könyve. Ebben 30 megjegyzést tett Luther tételeire. Többek között azzal is vádolta Luthert, hogy „a cseh mérget”, azaz Húsz János tanítását hirdeti. Luther nyomban válaszolt Eck iratára, s a többek között kijelentette, hogy „a pápa is csak ember, akit rászedhetnek az agyafúrt és képmutató emberek, de Isten maga az Igazság, akit senki meg nem csalhat.”

ereje, türelme, alázatossága. Hiszen az a keresztyén ember bizodalma és öröme, hogy a hit által bűneink nem a mieink, hanem Krisztuséi. Őrá vetette Isten azokat és ő hordozta a mi bűneinket. 0 Isten Báránya, aki elvette a világ bűnét. Viszont Krisztus minden igazsága a mienk, mert ő ránk veti kezét, szárnyai alá vesz és betaJkar minket, mint áldott üdvözítő.” Jézus Krisztusnak a középpontba állításával nincs szükség a szentek érdemeire, sőt az ilyen tanítás csak „restté és lustává” tesz. A Szentírásról és Jézus Krisztusról volt szó, nem lehetett hát tekintettel Luther a pápa személyére és a római egyház tanításainak tekintélyére. A 81. tétel magyarázatában bátran leszámol az eretnekké nyilvánítás lehetőségével is: „Bárha az én drágalátos barátaim engem már jó idők óta eretneknek, istenkáromlónak kiáltanak is ki, mert a Krisztus egyházát és a Szentírást nem katolikus szemüvegen keresztül nézem, mindamellett én jő lélkiismeretemre támaszkodva vallom, hogy ők tévednek, én pedig a Krisztus egyházát és annak szépségét igazán szeretem.”

X. Leo pápa eleinte nem sok figyelmet fordított Lutherre. Az ágostonos és dominikánus szerzetesek veszekedésének vélte az egész vitát. Azonban amikor hírét vette, hogy egyre szélesebb rétegek állnak a reformáció ügye mellé, egyre növekedőben van a pápaság iránti ellenszenv, parancsot adott Luthernek, hogy 60 nap alatt jelenjék meg Rómában, bírái előtt. A bírák közt volt Prierias Szilveszter inkvizitor is. Bölcs Frigyes szász választó- fejedelem közbenjárására sikerült annyit elérnie, hogy Luthert Németországban hallgatták ki. A szintén dominikánus rendi Kajetán bíboros, pápai követ Augsburgban hallgatta ki Luthert. A bíborosnak utasítása volt arra, hogyha Luther tanítását nem vonná vissza, őt Rómába hurcolja, vagy pedig, ha ez a tömegek miatt nem volna lehetséges, úgy átkot hirdessen ki Lutherre.

A vita a katolicizmus és a reformáció döntő ellentétét szólaltatta meg.

Luther a Szentírással kezében vitatta, hogy a szentek érdemeit a pápaság másoknak adományozhatná. Augusztinuszra is hivatkozott, aki azt írta: „Az egész anyaszentegy- ház a világ végezetéig könyörög: bocsásd meg a mi vétkeinket.” Hogyan juttathatná tehát másoknak a maga érdemeit, mikor az önmagáért sem elegendő — tette fel a kérdést Luther. Majd kifejtette, hogy a szentek sem saját érdemeikért, hanem egyedül Isten kegyelméből üdvö- zültek, Álláspontja az volt: „Nem vagyok olyan esztelenül vakmerő, hogy egy pápának és embernek egyetlen zavaros és téves dekrétuma miatt megtagadjam a Szentírásnak annyi s oly világos bizonyítékait: ellenkezőleg,

szent meggyőződésem, hogy a Szentírás igéje, amely a szentektől megtagad minden érdemet, feltétlenül fölébe helyezendő minden emberi szóndk, amely azdk érdemét vitatja, mert maga a pápa sem áll a Szentírás felett, de igenis alatta, Pál apostol mondása szerint, Gál. 1:9: „Ha szinte mi is avagy mennyei angyal hirdetne nektek valamit azon kívül, amit nektek hirdettünk, legyen átok

Ezzel függ össze a vitának másik kiemelkedő része. Ha ugyanis a szentek is Isten kegyeiméből üdvözöltek és nem saját érdemeikért, akkor ki kellett fejtenie Luthernek a hit által való megigazulás- ról szóló bibliai tanítást is. Kajetán bíboros azt mondta, hogy ez a teológia új és éppen ezért téves. Ezzel szemben Luther hatalmas bibliai alapvetéssel igazolta tanításának a Szentírásban gyökerező mivoltát. Bebizonyította, hogy ami fenséges és üdvözítő dologról az Ö- és Újszövetségben olvasunk, az mind a hit erejéből történt, nem cselekedetekből, nem is akármiféle hitből, hanem abból a különös hitből, ami Isten hozzánk lehajtó kegyelmét ragadja meg.

Luther Kajetán bíboros előtt is bebizonyította, hogy nem kötekedő, és nem hiú ember, aki szégyellené visszavonni azt, amiben tévedett, hanem az az ember, aki életét az Isten igéjéhez való hűségre tette rá. Maga írja: „Egyetlen örömöm és boldogságom azt látni, hogy az igazság győz.” Kész lett volna tanítását is visszavonni, ha az igéből bebizonyították volna tanai helytelenségét. A helyesen értelmezett Szentírás igazsága mellől azonban nem volt eltántorítható.

Dr. Ottlyk Ernő

E vitairatok megírása közben állandóan dolgozott 95 tétele magyarázatán. Tanítását sokan félremagyarázták, s azért szükségét látta, hogy a 95 tételt behatóan magyarázza. A bűnbánatról és a hitről szóló evangéliumi tanítást különös alapossággal dolgozta fel. A szentek érdemére való j hivatkozást megsemmisítő bí- í’álatban részesíti, s magát1 Jézus Krisztust állítja a ke- j resztyén élet középpontjába. | „Lehetetlen — írja a 37. tételnél —, hogy keresztyén le- ! gyen valaki, s a Krisztust mégsem mondhatja magáénalk. Ha övé a Krisztus, akkor az is mind az övé, ami a Krisz- I

EsiaiemB9SBBaensBaBBnssH

D. Bohusláv Pospisil f

Lapzártakor vettük a lesújtó hírt: D. Bohusláv Pospisil, a Prágai Comenius Teológiai Fakultás Ökumenikus intézetének igazgatója, a Csehszlovákiai egyházak ökumenikus Tanácsának titkára, a Prágai Keresztyén Békekonferencia főtitkára, a Debreceni Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli doktora hosszas szenvedés után 1959. október hó 11-én meghalt. A világkeresztyénség mély részvéte mellett október 17-én temették el. A temetésen a magyarországi protestáns egyházak képviselői is jelen voltak. Részletesebb tájékoztatóé. övé a Krisztus igazsága, tást lapunk következő számában adunk.

Ä fantáziáról

j,Van benne fantázia” *—< szoktuk mondani az olyan ötletre, tervre, amivel lehet valamit kezdeni, ami cselekvésre késztet, távlatot nyit, amiért érdemes valamit kockáztatni. Nagy ajándék a fantázia, a képzelő erő. Nélküle elakadunk, vagy észre sem vesszük, hogy egy lépést sem mentünk előre, sablonosak voltunk, önmagunkat, beideg- zett gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket ismételtük gépiesen. Gondoltunk va- lamit, mondtunk valamit, csináltunk valamit, de nem történt semmi. Egyikben sem volt fantázia.

A fantázia a művész életeleme. Egy művészi alkotás, ha nincs benne fantázia, nem gyönyörködtet, ásításra késztet. Ne gondoljuk azonban, hogy csak a művészi alkotáshoz szükséges a fantázia. Fantázia nélkül nem lehet igazán az embereket szeretni; nem tudok meglepetést szerezni nem tudok gyermeket nevelni, vendéget látni, öltözködni, házastársat választani, tervet készíteni a holnapi napra, a következő évre, vagy az egész életre. Mindnyájunknak szükségünk van fantáziára.

Aki csak valamennyire megismerte Isten üdvtervét, az Ö megfordulásunkat, fel- emelkedésünket, megtisztulásunkat, felszabadulásunkat, megigazulásunkat, megszente- Iődésünket munkáló gondolatait és tetteit a Szentírás könyvéből, az álmélkcdva kényszerül megállapítani: micsoda fantázia van ebben! Pál apostol ezt így fejezte ki: „Ó Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutat- hatatlanok az ő ítéletei és kinyomozhatatlanok az ő utai!” Aki ásítozva hallgatja, tétován beszél vele, vagy unalmasan beszél róla, csak arról tesz bizonyságot, hogy nem értett meg semmit. A „keresztyén unalom” tömény hitetlenség. A hit álmélkodva csodálkozik az „isteni : fantázián”.

Amikor hinni kezdünk Istenben, elcsodálkozunk az ő szeretetének Jézus Krisztusban megnyilatkozó fantáziáján. A hit mindig ötletes, találékony, felismeri a szükséget. Van benne fantázia. így válik Isten dicséretévé.

Simon farizeusban se hit, se szeretet nem volt. Ezért részesítette Jézust olyan fantáziátlan vendéglátásban. A bűnét sirató asszony viszont kedves meglepetést szerzett Urának. Fantáziája nem csak megtisztult, hanem megelevenedett. Szárnyra kapott. Pál apostol azért volt képes munkájában a rendszeres gondolkodásra. (Római levél!) és a költői szárnyalásra is (I. Kor. 13!), mert meglátta a fantáziát Isten szereteíében.

Példák ők. A fantáziával szolgáló egyház és a keresztyén ember példái.

Benczúr László