Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-10-18 / 42. szám
KP. BERM. BP, n. Evangéliumi hitünk szolgálatra kötelez Egyházunk mai útját a történelemformáló Isten jelölte ki számunkra. Ez az út a szocializmusban vezető út. Mindjárt a felszabadulás után megindult az útkeresés. A helyes tájékozódást és kiindulópontot az állammal 1948-ban kötött Egyezmény jelentette. Az Egyezmény megkötése óta elmúlt tíz esztendő tapasztalatai világosan mutatják, hogy a szocializmus építése, népünk életszínvonalának emelése, hazánk szebb és boldogabb jövőjének munkálása, az emberiség békéjének szent ügyében való fáradozás egyházunk számára nem valami járhatatlan útra lépést jelent, amelyen csak tapogatódzva és bukdácsolva lehet járni, hanem olyan útra való bátor rálépést és menetelést, amelyre egyházunkat történelmi múltjának haladó eszméi és hagyományai egyenesen elkötelezik. Evangélikus őseinket, lelkészeket és nem lelkészeket egyaránt, szép számmal megtalálhatjuk azoknak soraiban, akik a szabadságért, igazságosabb társadalmi rendért, az elnyomottak, kizsákmányoltak emberibb életéért harcoltak, sokszor életük feláldozásával is. A nép szabadságának ügyéhez már akkor is hozzá tartozott a vallás szabadságának ügye, mint ahogyan az ma is klasszikus módon kifejezésre jut Népköztársaságunk Alkotmányában. Az ellenforradalom idején és után a mi egyházunkon belül is voltak ugyan reakciós kísérletek, amelyeknek nyomán hosszú hónapokon keresztül a bizonytalanság jelei nyomták rá bélyegüket egész egyházi életünkre. Ma már mindenki láthatja, hogy ebből semmi haszon, de annál több kár származott gyülekezeteinkre és egyházunkra. Okulnunk kell az ellenforradalom egyházi tapasztalataiból is, és bátran, messzemenően le kell vonnunk annak tanulságait. Az egyik tanulság az, hogy egyházunknak következetesen kell harcolnia minden reakció ellen, amely akár népünkön belül, akár pedig egyházunkon belül üti fel a fejét. Ezt a harcot egyszerre két síkon is folytathatjuk. Egyrészt úgy, hogy igehirdetésünk olyan legyen, hogy abból egyházunknak a reakció elleni határozott fellépése világosan kitűnjék, sőt az igehirdetésen túl, átfogó, komoly felvilágosító munkát végzünk presbitereink és híveink között — másrészt pedig úgy, hogy szükség esetén keményebb — de mindig törvényes — egyházi eszközök igénybe vételével is gátat vetünk az egyházunkon belül jelentkező reakciós kísérleteknek. A felszabadulás óta eltelt tizenöt esztendő, de az ellenforradalom óta is elmúlt már három esztendő: itt az ideje tehát, hogy egészen tiszta vizet öntsünk a pohárba, mert amit eddig öntöttünk, az gyakran zavarosnak bizonyult! Az egyenes, becsületes, őszinte magatartásra Isten igéjének komolyan vételéből fakadó s állandóan abból táplálkozó, engedelmességet parancsoló hitünk kötelez. Ha pedig hazaszeretetről beszélünk, és jó hazafiaknak tartjuk magunkat, akkor vonjuk le ennek gyakorlati következményeit: váltsuk „aprópénzre’’ hazaszeretetünket azáltal is, hogy egyrészt szívvel-lélekkel dolgozunk, hogy hazánk jövőjét, népünk életét szebbé, boldogabbá tegyük, másrészt pedig ugyanakkor a magunk módján és eszközeivel kérlelhetetlenül küzdünk minden olyan sötét kísérletezés vagy aknamunka ellen, amely hazánk, népünk, s ugyanakkor egyházunk jobb jövőjének alakulását veszélyezteti. ■ Egyházunk vezetősége a közelmúltban határozott lépéseket tett, hogy egyházunkban, gyülekezeteinkben olyan szellem váljék úrrá, amely kedvezően befolyásolja és szolgálja az egyházunk és államunk közti jóviszonyt. Ennek örvendetes gyümölcsei már itt-ott mutatkoznak is. Egyházunk híveinek nagy többsége a jóviszony állandó erősödését örömmel látja és el is várja, hogy azok, akik vezető vagy felelős egyházi állásban vannak, a maguk helyén mindent megtegyenek ezután is ennek érdekében. Ugyanakkor egyházunk vezetősége is joggal elvárja tőlünk lelkészektől és nem lelkészektől egyaránt, hogy egyházunk és népünk szolgálatában még inkább latbavessük erőinket, és haladásunk útiránya tekintetében oszlassunk el minden félre- érthetőséget vagy bizonytalankodást. A magyarországi evangélikus egyház lelkészei és hívei hitelvi alapon nemcsak lehetségesnek, hanem szükségesnek és Krisztus evangéliumából, közelebbről a szeretet parancsolatából folyó kötelességüknek kell, hogy tartsák, hogy ezt a parancsolatot a maguk helyén és módján — elsősorban a felebarát szolgálata és a béke ügyének munkálása által — maradéktalanul teljesítsék. Ez egyébként az egyháznak ott is elsőrendű feladata kell, hogy legyen, ahol más társadalmi rendszer uralkodik; a mi egyházunk azonban csak hálás lehet Urának azért, hogy ezt a szolgálatát olyan helyzetben végezheti, ahol az állami és társadalmi rend is elsőrendű feladatának tekinti a szociális kérdés megoldását és a béke munkálását. Ha a szocialista és kapitalista rendszer vezetői nemrégiben azért találkoztak, hogy egymáshoz közelebb jussanak, s hogy nemzetközi szempontból is felelősségteljes helyzetükből kifolyóan komoly kísérletet tegyenek az egymás mellett élés, az együttmunkálkodás, az emberiség békéjének biztosítása érdekében, akkor talán szabad arra utalnunk, hogy az időknek ezek a jelei is félreérthetetlenül figyelmeztetnek bennünket, magyarországi evangélikusokat is arra, hogy ezután sokkal komolyabban ismerjük fel és teljesítsük azokat, „amik a mi békességünkre valók”. Államunk megbecsüli azokat az állampolgárokat, akik azon fáradoznak, hogy népünk jóléte növekedjék. Elismeréssel adózik az egyházaknak is minden olyan jó szolgálatért, amelyet népünk érdekében kifejtenek. Egyházunk készséggel vállalja azt a szolgálatot, amelyet nemcsak a szocializmust építő állam vár el tőle, hanem amelyre a szeretet krisztusi párán csolata is kötelezi. Ebből következik, hogy egyházunk, ha valóban jól ismeri fel történelmi helyzetét, ráeszmél hivatására, s jól végzi Istentől kapott küldetését, áldásos szolgálatot végezhet ma népünk között. Meggyőződésünk, hogy egyházszeretetünk és hazaszeretetünk ma találkozhat sok területen. összefoglalva: Adjunk hálát Istennek, hogy arra méltat bennünket, hogy egyház lehetünk a szocializmusban. Imádkozzunk Isten engedelmességre újjászülő Szentleikéért, hogy tudjunk is egyház lenni a szocializmusban! Mekis Adam Luther harca as igaz egyházért (A reformáció havában járunk. Akkor közelítünk helyesen október 31-hez, ha ugyanakkor vissza is pillantunk a reformáció korára, eseményeire, személyeire. így szerzünk a reformációról nemcsak új ismereteket, vagy ismereteinknek felújítását, hanem a reformációból, melynek örökösei vagyunk, helyes hitbeli magatartást a magunk kora. eseményei, egyházi és világban való szolgálata számára. A reformáció emlékünnepéig ezért egy-egy írást közlünk lapunkban a reformáció mozzanatairól, eseményeiről. (Szerk.) Luther mint wittenbergi teológiai tanár, a Szentírás magyarázatát tanította. Kénytelen volt összehasonlítást tenni a Szentírás igéje és a középkori egyház tanítása között. Megdöbbenve tapasztalta a kiáltó ellentétet. A katolikus egyház azt vallotta, hogy Krisztus és a szentek érdemeinek fölöslegében kimeríthetetlen kincstárt örökölt az egyház s ebből a pápa tetszése szerint osztogathat a meghatározott feltételek mellett mindenkinek. Elvben hangoztatták, hogy a száj vallomásának és a szív töredelmé- nek is kell követnie ezit, azonban Róma rövidesen egyszerű pénzfizetésre változtatta át a dolgot. A lelki kincseknek adása-vevése azt a régi pogány gondolatot idézte fel, amely szerint elég, ha valaki meghozta áldozatát az oltárral, ezzel már mindenben eleget tett és mint követelő fél állott az Istennel szemben. A pápák, kihasználva a középkorban elért óriási hatalmukat, egyre nagyobb mértékben bocsátották áruba a szentek érdemeit, saját kincstáruk megtöltésére. Roppant nagy számban bocsátottak ki leveleket, különböző árakon, amelyek a vevőt biztosították, hogy a rajtuk megnevezett idővel megrövidítik sajátma- guknak vagy szeretteiknek ideiglenes büntetését, hamarabb kerülnek ki a tisztító tűzből és előbb mehetnek a mennyországba. A bűnbocsátó cédulák árusítása különösen II. Gyula és X. Leó pápák idejében virágzott. Az előbbi harcias egyházi fejedelem volt, aki legnagyobb örömét a hadviselésben találta s állandó háború miatt pénzzavarban volt. Az utóbbinál pedig a pazar fényűzés és az elődje által megkezdett római „Szent Péter-templom” továbbépítése igényelt folytonosan pénzt. X. Leó pápa a bűnbocsátó cédulák árusítását Németországban Albrecht magdeburgi és mainzi érseknek s egyszersmind választófejedelemnek adta át. Albrecht érsek szintén pénzzavarban, volt, mert a nemrég elnyert érseki javadalom fejében 30 000 arany forintot kellett a pápának fizetnie. Ezt az összeget a hírhedt Fugger bankár-ház kölcsönözte, s a visszafizetésre napról napra jobban szorította az érseket. Az érsek a pápával úgy egyezett meg, hogy a bűnbocsátó cédulák tiszta jövedelmének fele őt illette. Albrecht érsek egyik főügynöke, Tetzel János, dominikánus szerzetes volt, akit erkölcstelenség miatt életfogytiglani börtön- büntetéséből szabadított ki Albrecht. Luther már 1516-ban értesült a hírhedt Tetzel bűnbocsátó cédula-árusi üzelmeiről. Működésére jellemző, hogy pénzesládájára ez volt felírva: „Akinek pénze e ládában cseng, Annak lelke mennyországban leng.” Luther mélyen félháborodott Tetzel kufárságán, s részben kikelt ellene prédikációiban, részben írt püspökének is, azzal a kéréssel, hogy szüntesse be ezt a kereskedést. Levele válaszolatlan maradt. 1517-ben Tetzel közelebb jött Wittenberghez, volt idő, amikor a 4 kilométerre levő Jüterbock-ban tanyázott. Luther hívei közül is sokan felkeresték s így Luthernek közvetlen tapasztalata volt a bűnbocsátó cédulák romboló hatásáról. Miután sikertelen maradt a főpapok felé intézett panasza, helyénvalónak látta, hogy nyíltan fellépjen a hamis tanítás és gonosz magatartás ellen. Erre a célra éppen mindenszentek napját választotta, amelyet Wit- tenbergben is nagy tömegek ünnepeltek meg. A megelőző napon délben kiszegezte a vártemplom ajtajára a híres 95 tételt, amelyben megtámadta a bűnbocsánattal való kereskedést is, de közvetve vagy közvetlenül megtámadta a pápa korlátlan hatalmát és feltétlen tekintélyét is. A reformáció indító oka tehát elsősorban az Isten igéjéhez való hűség volt. A Szentírás mindenek fölé helyezése Luthernek a legfőbb reformatori cselekedete. Ez már magábanvéve is ellene mondott a pápai hatalomnak és tekintélynek. Ez volt a reformáció teológiai indító oka. A Szentíráshoz való hűség természetesen evangéliumi magatartást is követelt, s ezért szükségképpen ellentétbe jutott Luther a középkori egyház romlottságával. A széles tömegek körében óriási visszhangra talált Luther bátor fellépése a középkori egyház romlottságával szemben. A wittenbergi vártemplom 95 tétele a világ- történelem egyik legnagyobb folyamatát indította el. A 95 tételben Luther, mint az első protestáns, a Szentírás középponti tanításának védelmében indul harcba Róma ellen. Az 5. tétel kimondja: „A pápa nem enged és nem is engedhet el semmiféle büntetést, csak azt, amit vagy NÉMETORSZÁG „A világ megérett a teljes leszerelésre. Elutasítjuk a háborúk elkerülhetetlenségéről szóló véleményt. Minden olyan politika, amely még most is háborúra számít, képtelenség. Hruscsov azt mondotta ki, amit ma minden ember akar: félre a fegyverekkel és használjuk fel a milliárdos összegeket békés célokra.” Ezeket mondotta többek között egy nürnbergi gyűlésen Niemöller Márton hessen- nassaui egyházkerületi elnök. A „HUNGARIAN CHURCH PRESS” a magyarországi protestáns egyházak angol és német nyelvű kőnyomatosa, f. évi szeptember 15-i számában többek között közli Káldy Zoltán püspök felszólalását az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának rhodoszi ülésén — a rhodoszi ülés magyarországi protestáns sajtó- visszhangjából szemelvényeket hoz —, híreket a református és evangélikus gyülekezetek életéből —, hírt ad az iharosberényi evangélikus templorrt megújításáról —, az ikladi templomszentelésről — Koren Emil esperes finnországi útjáróL maga, vagy a kánonok rendelkezése alapján kiszabott.” Luther szerint magával a Szentírással kerül szembe az, aki azt tanítja, hogy a pápának hatalma van az isteni jogot megváltoztatni, és feloldani azt, amit az isteni igazságosság kiszabott. A 6. tétel szerint: „A pápa nem bocsáthat meg egy vétket sem, legfeljebb kihirdeti és megerősíti az Isten bocsánatát.” Ezzel Luther máris ellentmondott a búcsú fogalmának, a pápai büntetés-elengedések elméletének. A pápa nem gazdálkodhat Krisztus és a szentek jócselekedeteinek kincstárával s nem adományozhatja azokat senkinek. A bibliai és apostoli bűnbocsánat minden emberi közbenjárás nélkül, pápai udvar és hatalom nélkül hirdette Isten bűnbocsánatról szóló evangéliumát. Istennek ez a kegyelmes üzenete, igéje az, ami hirdeti a bűnbocsánatot. Ez az ige az egyház szíve. A 62. tételben erről így szól Luther: „Az egyház igazi kincse az Isten kegyelmének és dicsőségének legszentebb evangéliuma.” Ebben a vallástételben éri el a 95 tétel csúcspontját. Itt találta meg Luther a keresztyén hit és élet középpontját, de egyben itt vált nyilvánvalóvá a kibékíthetetlen ellentét is a magát Isten hatalmába helyező pápaság és- a Szentíráshoz mindvégig hűséges reformáció között. A nép körében nagy rokon- szenvre találtak ezek a mondatok. Az eredetileg latin nyelven leírt 95 tétel ugyanis csakhamar német nyelven is megjelent nyomtatásban, s így széles rétegek közkincsévé vált Később elítélte Luther önmagát azért, amiért a 95 tételben még annyira bízott a pápában. Akkor Luther egyáltalán nem gondolt még a pápasággal váló szakításra, azt hitte, hogy annak a keretében is lehet élni az igaz egyházat. Ez is azt mutatja, hogy Luther reformátorrá fejlődése milyen hosszú, vívódásokkal teli folyamat. Szeptember első napjaiban tartotta harmadik kongresszusát az Ótestamentum tanulmányozására létesült nemzetközi szervezet Oxfordban (Anglia). 1950-ben Leidenben alakult e tudós társaság s azóta Koppenhágában (1953) és Strasszburgban (1956) ülésezett. „Vetus Testamentum” (Ctestamentom) címen saját folyóirata van. — Több mint 300 tudós gyűlt össze a világ minden tájáról. Nemcsak keresztyén teológusok, hanem Izraelből való zsidó tudósok és világi nyelvészek és régészek is voltak közöttük. Az egymással való beszélgetésnek és egymásra való türelmes hallgatásnak ezek az alkalmai nagyon gyümölcsözőek. — 23 előadás hangzott el a kongresszuson. Közülük több is foglalkozott a nagy jelentőségű ún. Holttengeri Leletekkel, melyeknek feldolgozása még folyamatban van és nagy nyereséget jelent a bibliai tudományok számára. Dr. Ottlyk Ernő KÜLFÖLDI EQYHAZI HlREK BIBLIATUDÓSOK TANÄCSKOZÄSA Jézus családja A család Isten legdrágább ajándékai közé tartozik. Az ember ebben a kis körben éli le életének nagyobb részét. Innen indulunk el napi munkánkba és ide térünk vissza. S gondjaink közül a legnagyobb a családi élet békessége és a családunk boldogulása. Energiánk jórésze, törekvéseink legjava erre a kis körre irányul. Itt érezzük jól magunkat és itt válik az ember igazán emberré* teljesíti be azt a feladatot, amit Isten mindnyájunk számára előírt és előír. A férj-feleség, a szülő-gyermek, a testvér és testvér egymáshoz való viszonya nemcsak a vérségi, rokoni kapcsolatokon nyugszik, hanem inkább a szeretet az* ami összeköti mindnyájukat. S végeredményben ez a sZe- retetből fakadó különös kapcsolat másutt nem található meg ezen a világon. A család, a családi fészek az a biztos pont, ahol mindig szerető szívek várják az embert s a szerető szívek által készített puha fészek. Ezért ad erőt és biztonságot mindnyájunk számára munkánkban s pihenést testi, lelki fáradságunkban. Nagyra, a lehető legnagyobbra kell becsülnünk a családot, a családi hajlékot! Jézus családja az egyház. S fordítva: az egyház Jézus családja. Igaz, hogy nem vérségi, rokoni kapcsolatok fűzik össze, tartják meg egymás közösségében azokat, akik e családhoz tartoznak, hiszen legtöbbször nem is ismerik- egymást, hanem maga Jézus, a Jézusban megjelent isteni szeretet. Az egyház az a hi#y, ahol Istennek ez a különös szeretete várja az embert. A szeretet, mely nemcsak függőleges irániból, fentről indul el és hat, hanem vízszintes irányban is: embertől emberig, testvértől testvérig árad. Ezért ad erőt és biztonságot mindnyájunknak mindennapi munkánkban és bé- kességes csöndességet lelki nyugtalanságaink között. Milyen nagy dolog. isi ez az egyszerű tény: Jézus családja az egyház! Az egyház, ahol Jézus Krisztusban testvérem minden ember, ahol mindnyájunk mennyei Édesatyja a világteremtő Isten. Nagyra, mindennél nagyobbra kell becsülnünk az egyházat, az Ö drága vérén megváltott családját! .Vámos József
