Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-08-09 / 32. szám

\ A halál vagy az élet forrása - - AZ ATOM! A HIROSIMÁI ROBBANÁS idején, 1945-ben csak néhány száz tudományokkal foglalko­zó ember sejtette, hogy hon­nan ered az új fegyver hihe­tetlenül nagy ereje és csak néhány tudós' tudta, hogy mi­ként lehet ilyen hatalmas pusztító eszközt gyakorlatban megvalósítani. Ez a néhány tudós nagy felelősséget vál­lalt magiára, amikor utat mu­tatott az atomfegyver haszná­ltához. Az elhunyt Einstein és Joliot-Cuirie és még élő tudós- társaik érezték és érzik is ezt a terhelő felelősséget. Fiataljaink azóta már az is­kolában megtanulják az atom­energia kérdéseit és az idő­sebbek is, iskik már régen nem az iskolában tanulnak, sokat hallottak és tudnak az -,,aitom“-ról. Ma tudatosan tö­rekszünk arra, hoigy minél több ember tudja, mi is az az atom-titok. Jó dolog tudni, de ez felelősséggel is jár. Tudja meg mindenki. hogy mik a lehetőségek és veszé­lyek és osztozzon a felelősség­ben, amikor válaszút előtt áll az emberiség! Nehéz röviden és mégis szakszerűen írni az atomener­gia lényegéről, mégis megpró­bálom. A TUDOMÁNY OLDALÁ­RÓL nincs a dologban semmi i,boszorkányság“ és fiaink, akik már megszokták e fo­galmakat, egészen hétköznapi dolognak fogják tekinteni, hogy atomenergia is van a világon. Hogy egy emberben, gépben vagy tárgyban energia van, ez azt jelenti, hogy munka vég­zésére képes. A kőszénben, olajban, földigázban energia van, mert elégethetjük ezeket és az ekkor felszabaduló energia gépeket hajtva, hasz­nos munka végzésére ' képes. Hasonló a helyzet a hegyi pa­takkal, vagy az elektromos áramteleppel meg a többi ter­mészetes vagy mesterséges energiaforrásunkkal. A fizika egyik nagyon fontos alaptör­vénye szerint energia sohasem születik a semmiből, hanem mindig már ott van a rend­szerben, csak legfeljebb egyik formájából átalakul egy másikba, vagy lekötött, nem hasznosítható állapotából fel­szabadul és munka végzésére alkalmas lesz. Amikor a szén elég a kályhában, akkor sem Születik hőenergia. A szénnek van bizonyos energia tartal­ma, ugyanígy a levegő oxigén­jének is, de ha ez a két anyag, két atom-fajta, a szén és az oxigén égéssel egyesül, akkor a keletkező széngáznak keve­sebb az energia tartalma, mint a kiinduló anyagoknak volt. A felesleg energia nem vész el, hanem hőenergia formájá­ban jelentkezik és melegíti a . szobát. Valami hasonló történik az atomenergia termelésekor is. Vannak atomfajták, mint pél­dául az uránium is, melyek képesek több kisebb részre bomfani. mégpedig úgy, hogy a keletkező új részek Összes energiája kisebb, mint az ere­deti urániumatomé volt. Az urániumatom bárium- és kriptonatomna való hasadása­kor tehát igen nagy mennyi­ségű enengia szabadul fel, mégpedig hő- és rádióaktív sugárzás formájában. A ne­hezebb atomíajták között több olyan van, mely képes így ré­szekre bomlani és energiájá­nak egy részét leadni. Az atomok százegynéhány taigú nagy családjában azon­ban nemcsak a legnagyobbak, legnehezebbek használhatók energiaforrásul, hanem a leg­kisebbek is. A legegyszerűbb felépítésű, legkönnyebb ' ato­munk a hidrogén. Ha ilyen hidrogénatomok valamiképpen egyesülnek és belőlük egy két­szer akkora héliumatom épül, akkor megint csak az a hely­zet, hogy a végtermékképpen keletkezett héliumatom ener­gia tartalma sokkal kisebb, mint az építőelemekül szol­gáló hidrogénatomok összener- giája volt és így a maradék energia felszabadul. Ilyen fo­lyamat megvalósítása tehát elég nehéz, csak különleges körülmények között lehetsé­ges, de még több és gazdasá­gosabb energiatermeléssel jár, mint a nehéz atomok bontása. AZ ATOMOK FELHASÍTÁ­SA VAGY EGYESÍTÉSE: az a két mód, mely rendelkezé­sünkre áll, hogy a bennük levő energia egy részét fel szabadítsuk. Ez az energia ép­pen olyan, mint ami fából, olajból vagy szénből szárma­zik, a különbség csak az, hogy egy egész nagy vasúti szerel­vény szénmennyiségéből kelet­kezik annyi energia, mint egy mákszenmyi megfelelő anyag­ból, ha atomjainak energiáját valami módon felszabadítjuk. Az atom tehát abban külön­bözik az eddig ismert energia- forrásoktól, hogy benne na­gyon nagy energiamennyiség kis térfogatú helyen van ösz- szesűrítve. EZÉRT NAGYSZERŰEK A LEHETŐSÉGEINK, hogy a jö­vőben egész városokat lás­sunk el a termelőmunkához, fűtéshez, világításhoz stb. szükséges energiával néhány dekányi „atom-fűtőanyag“ fel- használásával. Az atomener­gia e forradalma a jövő álmá­ból lassan már a jelen való­ságává válik. Ehhez az keil, hogy a nagyon erősen össze­sűrített energia apránként, folyamatosan szabaduljon fel, hogy a szükségnek megfele­lően szabályozni tudjuk a hővé váló energia mennyisé­gét és a káros sugárzások el­len megfelelően védekezni tud­junk. Ha ugyanis nagy mennyi­ségű energia hirtelen válik szabaddá, az nem épít, nem hasznos, hanem romboló mun­kát végez, pusztít. Ez törté­nik, ha a petróleum nem szép lassan a kanócban ég el, ha­nem lángot fog a tartály és felrobban az egész petróleum­kályha. Ez történik az atom­bombában is, ahol egy na­gyobb urándumtömb atomjai­nak hatalmas energiája hasa­dás útján a másodperc egy tört része alatt egyszerre és hirtelen szabadul fel, és ha­sonlóan a hidrcgénbombában, ahol a hidrogénatomok soka­sága egyidejűleg egyesül -és az energia robbanásszerűen válik (szabaddá. A hirtelen felszabaduló óriási hőenergia pedig mindent felperzsel, a hirtelen tágulni akaró forró levegő és gázok mindent szétvetnek a bomba robbanásának igen nagy kör­nyezetében és ehhez járulnak még a gyilkos rádióaktív su­gárzások, melyek az atom­energia felszabadulását kísé­rik Ezek súlyos, legtöbbször halálos megbetegedéseket okoznak minden, a sugárzás­nak kitett élőlényben, és még egyelőre meg sem jósolható, de bizonyosan bekövetkező ká­rokat aZ utódokban. E szeny- nyezett sugárzó anyagokat a szél és a felhők nagy távol­ságokra elhordják és így ve­szedelmet, halált visznek az atombomba robbanásától tá­voli helyekre is. Hirosima és Nagasizaki példája bizo­nyítja e tényeket, hiszen az 1945-ös bambák a japán nép­ből még ma is szedik áldo­zataikat. Éppen ezért veszé­lyesek a kísérleti robbantá­saik is, mert bár a bombák lakatlan területeken robban­nak, a sugárzó szennyezések lakott helyekre is eljutnak és ott az emberek egészségét súlyosan megtámadhatják. A könnyelmű kísérletező és a cinikus gyilkos tehát ugyan­abban a bűnben —• ember­ölésben — vétkes. AZ ATOMOKBAN ÓRIÁSI ENERGIA VAN. Ez az ener­gia önmagáiban sem nem jó, sem nem rossz, mi emberek egyaránt' felhasznáűihatjúk építésre és rombolásra, jólé­tünk vagy pusztulásunk munkálésára. A kérdés az, hogy találunk-e olyan ener­giát, erőt, amely elég a ben­nünk levő bűn, uralkodási vágy, bosszú legyőzésére, mely képes lefogni a szembenálló ember támadó kezét is, és a jóakarat, béke és megbocsá­tás emberévé tesz bennün­ket? Van-e ilyen erő? Igen, van! Ezért nem csüggedünk a tudás felelősségének terhe alatt. Bátran végezzük ku­tató munkáinkat, harcolunk eredményeink jóra való fel­használásáért és közben na­ponta imádkozunk: ne vigy minket a kísértésbe és sza­badíts meg a gonosztól! ANGLIA Greenhillben (Kent grófság) anglikánok és methodisták közös templomot készülnek építeni, amelyet mind a két felekezet használ majd. Vasár­naponként felváltva tartanak anglikán és methodista isten­tiszteleteket. Mélységes éjszaka... A kiaszott földre ráfeküdt a fülledt augusz­tus. A. csillagok bágyadtan hunyorognak a homályos égen. Az éjszaka süket csendjéből szürkén emelkedik ki egy roppant falóriás. Magasba meredve övezi körül Japán császár­birodalmának szent szigetét, a tokiói császári palotát. Hirohito császáristen alszik, vagy virraszt nyugtalanul? — ki tudná megmon­dani — a falkolosszus mögött. A kilométe­res fal előtt — azóta jaj-fal a neve — férfiak, nők százai, ezrei kuporognak önsa­nyargató fetrengésben és — imádkoznak, ri- mánkodnak, szünet nélkül könyörögnek isteni császárukhoz: űzze el az ellenséget, amely titokzatos hatalommal tönkretette országu­kat: „Ó istencsászár, ó császáristen, erőnk kút­feje s panaszunk célja, bocsásd meg .nekünk parányoknak és csüggedteknek, hogy nem bírtuk ki Kelet, Nyugat gyilkos rohamát, bo­csásd meg, hogy odáig aljasodtunk: a hirosi- mai atomeső alatt megbénultunk s feladtuk a harcot, amelyet éretted, ó császáristen, az utolsó győzelemig kellett volna végigküzde- nünk. Beismerjük vétkünket: nem tiszteltünk téged eléggé. Ó istenes ászár. ■’•ra eay meg­vert népnek, amely erőtlenül nem bízott a te erődben s magát egy évvel ezelőtt a tn,r- zalmak borzalma által megfélemlíteni enged­te — szent szigetünk ura, bocsáss meg, bo­csáss meg, bocsáss meg. Dicsőítünk téged, szívünket, testünket, javainkat néked áldoz­zuk, csak urunk maradj és el ne hagyj min­ket.” így siránkoztak százak és ezrek a tokiói császári palota falánál. Mögötte a reggeli pára ágyából most emelte fel szent fejét az isteni Fuzsijáma. Carl Heinz Kurz: Az atomrobbanás Mikor aztán a tokiói öbölre felkúszott a nap, kiürült és elnéptelenedett a palota kör­nyéke; a palotáé, amelyből annyi szenvedé­lyes és rideg kegyetlenség támadt elnyomott népekre. Csak néhány halott hevert a csá­szári jajfal árnyékában, jórészt férfiak, de asszonyok is; tulajdon késükkel idézték meg saját halálukat. * Ugyanazon a reggelen egy másik japán város romsivatagában százak gyülekeztek gyors léptékkel. Egy éve még 200 000 lakosa volt ennek a városnak. Hamuszürke minden, ahogy a kelő nap rászórja hiába-szépítő su­garát. A kikötő felé vivő úton egy sérült templomocskában emberek százai térdepel­nek. A hirosimai keresztyének istenháza ez. Ügy-ahogy használható maradt az elpusztult város siralmas odúi között. Most zsúfolásig telve emberekkel. A tömeg Japán Assisi Fér rencét, Kagawát várja. ígérte, hogy korán itt lesz, jóval munkakezdés előtt, hogy ezen a reggelen, augusztus 6-án, a szörnyű ese­mény évfordulóján, az ő Ura Jézus Krisztus nevében szóljon egyet-mást. Es Kagawa megjött, éjjel indult Köbéből és beszél a hivő ember halk erejével. S a hirosimai keresztyének füle issza a szava­kat. „Mi, hirosimai keresztyének azért gyüle­keztünk itt össze, hogy megemlékezzünk sze­retteinkről, akik egy esztendeje váratlanul elpusztultak. Egy elhamvadt templom rom­Emberségünk a tét „EMBERRÉ KELL LEN­NÜNK és embernek marad­nunk, ez az Isten akaratai” E pár sort írtam ajánlásképp H. Böll, „Ádám hol voltál?1’ című könyvébe, amikor letet­tem azt 1957 karácsonyán fiam karácsonyfája alá. E feladat: emberségünk meg­valósítása olyan ősi, mint az ember s az egyetlen igazá­ban, amit a Teremtő elénk szabott. „Szeresd felebaráto­dat, hiszen ő sajátmagad’’ — így hangzik a nagy parancs egy újabb bibliafordítás sze­rint. S az emberiség történe­tének félelmes tanúsága sze­rint hányszor, hányféleképpen szegte meg az ember ezt az alap-parancsolatot, létének ezt az elemi törvényét! Hány­szor s hányféleképpen zsák­mányolta ki, gyalázta meg, kínozta és ölte meg ember az embert! A modem technika korsza­ka, az atomkorszak, melynek immár küszöbére léptünk, ezt a feladatot minden eddiginél élesebben veti fel. Mondhat­nék: a körmünkre égett im­már, elodázhatatlan, hogy szembenézzünk vele. A kaini kérdésre: Avagy örizője va­gyok az én atyámfiának?, fel­tétlen és a szó itt valóságot jelent — halálos komolyság­gal kell igen-nel felelnünk. Ha nem felelünk, ha megke­rüljük, ha mellébeszélünk, máris nem-mel feleltünk s ez ezúttal nemcsak emberségünk, ember voltunk, de ember lé­tünk, az emberiség végét is jelenti. Mindezt nőm véletlenül épp Hirosima-napján mondjuk el. Az akkor felrobbant atom­bomba vakító fénye bevilágí­totta emberi történelmünk egész eddigi útját. Egy útnak a végére jutottunk itt el, ahonnét vissza kell fordul­nunk s más úton kell foly­tatnunk az emberiség útját, ha azt akarjuk, hogy egyálta­lában folytatható legyen s ha emberekként s nem szörny- szülöttekként s szörnyetegek­ként akarjuk folytatni azt. „Nemcsak Hirosima és Naga- szaki 300 000 áldozatáról van szó csupán, amikor e napról megemlékezünk, hanem az embertelenség minden áldoza­táról, akik az évszázad pok­laiban elvesztek, Auschwitz­ban, vagy Buchenwaldban, vagy a névtelen helyek bár­melyikén ”... mondja hirosi­mai felhívásában Vogel pro­fesszor. — A háború mindig értelmetlen volt s mindig a bűn ült benne orgiákat s mérhetetlen szenvedést zúdí­tott az emberiségre és néha századokkal vetette vissza ha­ladását. Mindez azonban egész valóságában és gyökerében most tárult fel. Kain bunkója és az atomfegyver között mélységes a kapcsolat, utóbbi az előbbinek csak tökélete­sebb mása. A KERESZTYÉNSÉGNEK mélységes bűnbánatot kell tartania azért, hogy mindezt nem látta meg és nem hir­dette kezdettől fogva világo­san és tántoríthatatlanul. Isten igéjéből lehetett és kel­lett volna tudnunk, hogy a parancs: Ne ölj!, mit jelent. Az apostoli tanítás oly félre­érthetetlenül hirdette, hogy aki nem szereti felebarátját, mind embergyilkos az és nincs helye annak az Atya szívé­ben! Ezt csak meghallani, prédikálni és gyakorolni kel­lett volna. Ehelyett az egyház teológiája évszázadokon át ve- rítékes fáradozással igyekezett a háborút valami címen iga­zolni s az ún. „hősi életszem­lélet” fasiszta elméletét („pe- ricoloso vivere” = veszélye­sen élni, Mussolini jelszava) vallásos módon is támogatni. Pedig Isten megjelentette nekünk az ember felől való akaratát, amikor a Jézus Krisztusban emberré lett. Azóta minden emberi életben valamiképpen Ö van jelen, minden emberi ábrázatban — bármily torzult formában is — az ő arca tekint ránk. S következésképp az ember­nek ember ellen való minden vétkezése Krisztust szegezi újra keresztre, Öt, aki test­vérünkké lett, hogy mindnyá­jan testvérekké lehessünk, a* egy Atya gyermekei, bármely népből, fajból valók le­gyünk is. MOST EMBERSÉGÜNK A TÉT, aimá kockáin forog, sem­mivel sem kevesebb. Válasz­úton az emberiség — nyilván nem először történelme során — ám bizonnyal nem volt még ily élesen feltéve a kér­dés. Hirosimára emlékezve, da Isten igéjéből, Isten egyetlen kijelenéséből Jézus Krisztus­ból felismerve, mint akik az egy Mester tanítványai, kell hirdetnünk: ember hol vagy, hová tartasz s mivé akarsz lenni? Ember akarsz-e ma­radni, a Teremtő szándéka szerint,, engeded-e, hogy em­berré, új emberré, igazi em­berré formáljon annak ha­talma, aki ezért lett emberré, hogy te végre igazán ember lehess. Ha e felelősséget elháríta­nák, ember voltunlcat tagad­nák meg. Mert e mondata az írásnak: Isten az embert a maga képére teremtette, ezt is jelenti: olyan lénynek, akit megszólít, akivel társalkodik, akit közösségébe hív s akii, kérdőre von, akitől feleletet vár a hívó szóra— aki e szó­nak teljes és valódi értelmé­ben: felelős! Groó Gyula KÜLFÖLDI EQYHÁZI HÍREK GENF A Szovjetunió ortodox egy­házának két képviselője befe­jezte négyhetes genfi tanul- mányútját. A kiküldöttek az Egyházak Viliágtanácsa köz­pontját tanulmányozták és megbeszéléseket folytattak az ottani vezetőkkel. Elutazásuk alkalmával kijelentették, hogy igen jó benyomásokkal térnek vissza. Abban a reménység­ben, hogy látogatásuk szoro­sabbra fűzi az oroszországi or­todox egyház és az Egyházak Világtanácsa kapcsolatát. A vendégek Nyikolaj metro- polita nevében több értékes teológiai könyvet ajándékoz­tak az Egyházak Világtanácsa genfi központjának. Az Egyházak Világtamácsá- nak küldöttsége dr. Vissdr’t Hooft főtitkár vezetésével való­színűleg decemberben Moszk­vába utazik a látogatás vi­szonzására. SKANDINÁVIA Valószínűleg még ebben az évben megjelenik a közös skandináv énekeskönyv. — Még 1954-ben bizottságot ala­kítottak Uppsalában abból a célból, hogy a svéd, norvég és dán evangélikus egyház szá­mára közös énekeskönyvet dolgozzon ki. Az új énekes­könyv megkönnyíti majd a skandináv egyházak közös is­tentiszteleteinek tartását. CSEHSZLOVÁKIA A sziléziai evangélikus egy­ház újból D. J. Cymoreket vá­lasztotta püspökévé. Cymorek püspök hatéves szolgálati ideje lejárt. Egyházkerülete azon­ban újabb 6 évre megválaszt tóttá püspökének. Németország i Az elmúlt év szeptemberé-* ben autószerencsétlenség ál* dozatául esett D. Volkmar Heintrich hamburgi evangé­likus püspök utódjául aa ugyanott eddig igazgató-lel­készt, D. Kari Wittét válasz­tották. Az új püspök 1893-ban szüJ letett. Luther irataiból össze­állított áhítatos könyvét több nyelvre lefordították, magya­rul is megjelent 1937-ben „Jet? örvendjünk keresztyének” cí­men. — D. Wittét az egyházi harc idején a hitleri kormány­zat 1936-ban eltiltotta a pré- dikálástól. Az új püspök hosz- szabb ideig professzora volt a hamburgi lelkészképző in­tézetnek. 1956 óta hamburgi lelkész­BUENOS AIRES A buenos airesi (Dél-Ame- rika) protestáns teológiai fa­kultásnak jelenleg 51 hallga­tója van. akik legkülönbözőbb nemzetekhez és protestáns fei első évfordulóján jai közt állunk és Isten szent jelenlétében kijelentjük Japán és az egész világ keresz­tyénéi előtt: bűnbánatot tartunk azért, hogy nem tudtuk elhárítani a háborút és annak félelmetes következményeit: Valljuk Jézus evangéliomát, hogy Isten Atyánk nekünk, hogy az emberek az Ő gyermekei és vala­mennyien testvérek vagyunk. Egész szívből könyörgünk hitünk megerősítéséért, hogy őszinte és hű maradhasson az, halálunkig. Szükséget szenvedünk élelemben, ruházatban, lakásban. De hisszük, hogy e nehézségek le­győzésének egyetlen eszköze a testvéri szere­tet. Isten segedelmét kérjük e feladat meg­oldásához. Erős a meggyőződésünk, hogy Krisztus evangélioma mentő erő. Csak ez építheti fel városunkat, hazánkat. Kérjük testvéreinket az egész világon, gondoljanak ránk imádságban.” Kagawa szavai után térdreborult és imád­ságba mélyeit a gyülekezet, míg csak a ki­kötő postagözösnek dudája nem jelezte, hogy már félórája imádkoznak. S ennek az, augusz­tus 6-ának estéjén mindazok, akik reggel együtt imádkoztak — vették Krisztus meg­töretett testét és kiontatott vérét. * A kaliforniai San Franciskában lakik a ja­pán internáltak táborából egy éve szabadult japán exportkereskedő, Noyoga Hikito és egy amerikai újságot lapozgat. Hikito tíz év óta keresztyén. Kagawa szedte fel a kyotói nyo­mortanyákon, hamarosan megkeresztelte, az­tán kivándorolt ide, a franciskói japán koló­niába, hogy mindennapi foglalkozása mellett Isten igéjét is hirdesse. A Christian Century 1946. augusztus 6-i számát olvassa — ugyan­azon a reggelen, amelyen Kagawáék Hiro­sima romjai között összegyülekeztek. Ol­vassa, hogy ez az újság az atombomba al­kalmazását kezdettől fogva „America’s Ato­mic Atrocy”-nak (Amerika atomgaztette) ne­vezte s most közli vezető amerikai teológu­sok nyilatkozatát arról, hogy „félelmetesen vétkeztünk Isten törvénye és a japán nép ellen.” Azt olvassa tovább: eredménytelen maradt az amerikai egyházak minden kísérlete, hogy az atombomba alkalmazását elhagyassák. „Büszkék voltunk tudományunk fejlettsé­gére s most be kell látnunk, hogy az, ha nem rendelik az erkölcsi törvény alá, meg­semmisítésre vezet. Győzelmünk pillanatá­ban katonai hírnevünket beárnyékolta egy olyan erő feltörése, amelyet mi szabadítot­tunk el s amely ellen semmiféle katonai védekezés nincs.” S a kereskedő csak most veszi észre, hogy az egész cikk Kagawához írt nyílt levél s a Christian Century amerikai szerkesztője a cikket így fejezi be: „Kijelentjük, hogy Hirosima és Nagaszaki bombázását mélységesen fájlaljuk. A ráem- lékezés szégyennel tölt el bennünket. Amed­dig atomfegyvereket gyártanak, természetesen nincs jogunk hinni, hogy az ilyen egyes nyi­latkozat hasonló ítéletes cselekményt elfor­díthat. De furdal a lelkiismeret s kérjük: bo­csássanak meg!” A sanfranciskói japán kereskedő összeteszi kezét s imádságában benne érzi az egész világ keresztyén közösségét. Fordította: Szabó József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents