Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-08-02 / 31. szám

MŰEMLÉKEINK U (Qécji temfiL&mujíik ^J)cicikéit Igyekezzetek a városnak jólétén! Igetanulmány Jeremiás könyve 29, 1—14|a alapján II. Lapunkban már több cikk jelent meg az utóbbi évek fo­lyamán a péteri gyülekezet küzdelmes múltjáról. Most csak templomára tekintünk, amelyben már egy esztendő híján 130 éve hirdetik Isten igéjét. Homlokzatán messziről látható három betű áll: DE O. Azt teszi: ISTENNEK. A templomot nyilvántartja ál­lamunk a műemlékek között 1930 óta. Egy esztendővel ez­előtt kezdődött renoválása, amelynek költségei több, mint 100 000 forintot emésztenek fel. Erre a célra az Állami Egyházügyi Hivatal is folyó­sított 15 000 forintot. De térjünk vissza a múlt­hoz, a templomépítés kezdeté­hez. Csőszkunyhó a pusztán 1742. november 1-én hét illósfalvai család szekereseit arra a pusztára, amelynek he­lyén ma Péteri áll. Nem volt ott más, csak egy csőszkuny­hó. Bohus Dániel földesúr hívta őket. A semmin kellett építkezni, szervezkedni, össze­tartani és reménykedni a jö­vendőért. Az akkori egyházi hatóságok tudomásul vették a letelepedést, de kikötötték, hogy a palástdíjat az üllői plébános számára kötelesek megfizetni. Vállalták a terhet s arra is adakoztak, hogy hit­életük alapját megvessék, de 3 év múltán se volt több a gyülekezeti kasszában, mint „2 rénus forint, 19 garas és 1 poltura”. Az ötödik évben már „9 rénus forint, 5 ga­ras és 1 poltura” volt az évi bevétel. Közben azonban kóstolgat­ni kellett az üldöztetést. Pa- pot-tanítót váltakozva szám­űztek a kis nyájból a római katolikus egyház nyomására s 1763-ban is csak annyit en­gedélyeztek, hogy halottaikat maguk temessék el énekszó­val, miután a stóladijat az üllői plébánosnak megfizet­ték. Régi krónikást idézünk: „eszes ravaszság és gonosz­vakbuzgóság” tevékenykedett. A Türelmi Rendelet 1781- ben jelentette az első fellé­legzést. Milyen messze van Maglód Péteritől? Amint a gyülekezet meg­tette első lépéseit az önálló­ság felé, a római katolikus klérus is lépett egyet az aka­dályoztatás irányába. A hely­tartótanácsnál bejelentették, hogy a Péterieknek nincs szükségük önállóságra, mert csak egy óra járásnyira van onnan Maglód, menjenek oda istentiszteletre. A Pest me­gyei gyűlésen felszólaltak az evangélikus kiküldöttek s en­nek eredményeképpen két bi­zottság, az órát egymáshoz igazítva, egyszerre indult el Péteriből és Maglódról s ve­lük együtt „különféle korú s nemű egyénekkel méregetni kezdték gyalog az utat”. A maglódi bizottságot Belkovits „hosszú lábú katolikus pap” vezette, aki izzadásig és meg­fulladásig nagy léptekkel ha­ladt előre. Nagy fáradtsággal érkeztek meg a gyömrői re­formátus templomhoz s ott „bámulatukra és zavarodá- sukra megállapították, hogy már ötnegyed órája és hét perce ballagtak, de még min­dig volt hátra vagy félórányi út Péteriig. Így azután nem lehetett a kérésnek ellent­mondani, kezdődhetett a szer­vezett gyülekezeti élet. Á templomépítést a reformáció 300 éves jubi­leumán, 1817. október 31-én határozták el, amikor Eszter­gáig Mihály volt már a hete­dik lelkészük. A hívek maguk égettek 130 000 téglát, Kőbá­nyáról hordták a követ s eb­ben ■ segítettek a cinkotai, rá­koskeresztúri, csömöri, mag­lódi, gyömrői és mendei sze­keresek is. Az alapot 1822— ben helyezték el, amikoris „durrogtak a mozsarak”. Az ezután elmúlt 8 év alatt azon­ban „csak lassan építkezhet­tek, rontottak, bontottak, na­gyítottak, másítottak s a köz­bejött akadályok miatt néha évekig szüneteltek” a munká­latok. A hatalmas templom sok áldozatot követelt, csak készpénzben 10 000 forintot (a DEO betűk 24 forintba kerültek), s szinte kiszámít­hatatlan már az egyéb sok más kiadás. De 1830. augusztus 30-án felragyogott a templomszen­telés napja. „Emlékszem, mint 4-ik osz­tályos diák, hogy az iskolá­ban atyámnak 80-nál több vendége volt. Az úri vendé­gek, kiknek számukra 500 te­rítékű porczellán edény hoza­tott Budáról a nádori kony­hából, szabadban, a fák ár­nyékában étkeztek, a jelenlegi száraz malom helyén, mozsa­rak durrogatása, a pesti tüzér­ezred zenekara mellett, mely alkalommal nyárson ökör süt- tetett, a bor szabadon mére­tett. Tehát hegyen-völgyön la­kodalom, tánczmulatság, öröm, fényes pompa és ahoz a nagy költség ...” (Dobronyovszky Károly volt péteri lelkész fel­jegyzéseiből.) Minden erő kimerült s a meghívott lelkészek nem merték vállalni a szolgálatot. Esztergály Mihály, akinek „rezgők voltak öreg tagjai, de az igaz ügyben rendületle­nek”, más gyülekezetbe ment elkeseredetten, ezért utódja, Snell Károly Bécsbe utazott Ferdinand királyhoz, bekopog­tatott külföldi követségekhez, majd „kéregető kiküldötteket” választottak, akik adományo­kat gyűjtöttek össze, mintegy 1900 forintot. (Még a „Hanno- veray királyság” is adott 50 forint 8 krajcárt...) A gyüle­kezet is összeszedte magát, de csak évtizedek múltán jutot­tak el az adósságtól való meg­szabadulásig. Ami nem is csoda, mert csapások sorozata zúdult alá. Jégeső, tűz és kolerajárvány egymást kergették csaknem a század végéig s a gyülekezet hol megtört ezek súlya alatt, hol kezdett elölről mindent. De áll a templom! Szól az ige! Legyen tanulság ez a múlt és legyen az ige erő jelenben és jövőben. „Imádkozzatok!“ „Igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra kül­döttelek titeket, és könyörög­jetek érette az Ürnak; mert annak jóléte lesz a ti jóléte­tek” (7. v.). Imádkozzatok — helyesebben — könyörögje­tek érte! A kettő között kü­lönbség van. A vallásos embe­rekre mindig jellemző, hogy imádkoznak. Sőt azokat tart­ják általában vallásosaknak, akik imádkozni szoktak. Sok vallásos, kegyes közösségben tapasztalható azonban, hogy az imádkozok elsősorban ön­magukért imádkoznak: a ma­guk boldogulásáért, testi-lelki javaiért. Legfeljebb még a hozzátartozóikért, a közössé­gükért és barátaikért, esetleg még az ismerőseikért. Az az imádság azonban, amelyre ez az ige buzdít, nem az imádko­zok közvetlen jólétéért mon­dandó imádság, hanem olyan, amelyben másért és másokért kell Istenhez könyörögniük (állandóan, kitartóan fohász- kodniok). Könyörögniük kell a világnak azért a darabjáért, amelyben élnek. Az itt Isten igéjének felhívása: imádkozza­tok azokért az emberekért, akik a világnak ezen a darab­ján mellettetek és veletek él­nek! Imádkozzatok azért a fel- sőbbségért, mely a világnak ezt a részét kormányozza! Azt mondjátok: itt nincs templo­motok, templom, oltár, áldo­zat, templomadó nélkül pedig nem lehet Istent szolgálni? Miért nem? Szolgáljátok imádsággal, ilyen könyörgő imádsággal Istent. Bizonyos, hogy örömét leli ebben a szol­gálatban! Jeremiás ezt a levelét ide­gen földön raboskodó hittest­véreinek írta. Idegen orszá­gért, idegen városért, idegen emberek jólétéért való imád­kozásra buzdít. Mennyivel in­kább kell hát nekünk könyö­rögnünk a világ eme darab­jának jólétéért, embereiért, vezetőiért, ahol mi élünk. Nem idegen föld ez. hanem édes hazánk! Van itt templomunk, benne van szabadon és gazda­gon megterített oltár. Folynak békességesen istentiszteleteink, senki se tiltja az érte való ál­dozatot, az offertóriumot. Ke­resztyének, Isten igéje int: igyekezzetek hazánk jólétén, dolgozzatok, könyörögjetek érte. Az ige két indoklást is fűz ehhez: könyörögjetek érte. Az első nagyon is „világi” indok: „mert annak jóléte lesz a ti jólétetek”. Azt mondhatná va­laki: ez nemcsak túl gyakor­latias, hanem túlságosan ego­ista (önző) indoklás is. Tudta jól azonban Jeremiás, hogy Isten akaratát írja. Mert a so­viniszta próféták ezt kiáltoz­ták: ennek a világnak el kell pusztulnia, hogy éljünk! Ezzel szemben Isten szava ez: Ennek a világnak élete a ti élete­tek is! Erre viszont azt lehetne mondani, hogy ez meg túlsá­gosan „értelmi” megokolás. Hát bizony az. Értelmes ember gondolhatja-e például, hogy — Isten ne adja — egy atom­bomba leesik és elpusztulnak az összes nem keresztyének és megmaradnak az összes ke­resztyének?! Bizony, szükség van az értelmi megokolásokra is! Bárcsak a mi napjainkban is Jenne ne csak a „világ”, ha­nem az egyház is minél értel­mesebb az élet és jólét érdé. kében. Az „értelmesség” na­gyon jó adománya Istennek, különösen az az értelem, ame­lyet Isten maga világosít meg. Az az értelem, amelyre Jere­miás Isten nevében utal itt, ilyen értelem, hiszen imádság által formált és befolyásolt értelem. Igen. ezért mondja az ige: könyörögjetek érte. Mert nemcsak egyszerűen értelmi dologról van itt szó, hanem arról a lelki, hitbeli meggyő­ződésről, hogy ebben a világ­ban és ezért a világért nagyon hatékony eszközt adott Isten az ő népének: az imádságot, a könyörgő imádságot. Keresz­tyének. imádkozzatok hát ezért a városért! Imádkozzatok ezért a hazáért és annak jólétéért! Jeremiás Istentől vett meg­bízatásának tudta, hogy fel­hívja hittestvéreit a Babvlo- niáért könyörgő imádságra. Bizonyos, hogy ő maga is kö- nyörgött érte. Nem volt per­sze népszerű ezért honfitársai szemében. De tudta, hogy Is­tennek van igaza. Tudta, hogy Isten minden népnek és min­den embernek ura, és Isten elhívott gyülekezete csak Is­ten igéjében élhet, Isten igéje pedig ez: könyörögjetek a vá­rosért, a hazáért, amelyben él­tek! „Higgyetek!“ Ez a harmadik, amit alá kell húzni ebben a levélben! Miért, hát a Babylóniába ke­rült zsidók nem hittek? Hi­szen éppen vallásosságuk és hitük befolyásolta őket Baby- lómiával szemben. Igaz, de hi­tük hamis volt. Nem hit volt, hanem hiedelem. Mint a bib- Matanulmány elején olvastuk, nem Istenben, hanem valami közeli változásban, fordulat­ban- hittek. „Felültek“ sovi­niszta prófétáik hitetéseinek. Ezért figyelmezteti őket Je­remiás: helyesen higgyetek! Ne hitessenek el titeket a ti prófétáitok, akik közietek vannak, se a ti jövendőmon­dóitok, és ne figyelmezzetek a ti álmaitokra, amelyeket álmodoztok.“ Ezek a prófé­ciák és ezek az álmok, mindig az IsteA által már mégítéltre irányultak. Visszatérni oda, ahonnan Isten ítélete kihozta őket A múlt visszatérésében vagy a múlthoz való visszaté­résben reménykedtek. Csak azt kutatta a tekintetük, ami a szemük ügyébe esett, és csak ember-, vagy emberi szá- mítgatások, elgondolások és kívánalmak magasságáig emel­ték fel szemeiket. Isten azon­ban azt várja el az övéitől,_ hogy mindenekelőtt a Magas­ságba kémleljenek. Az Ö aka­ratát fürkésszék. Nem vélet­len, hogy a maga elgondolá­saiba gubancolódott gyüleke­zete figyelmét igénknek befe­jező szakaszában újra és újra önmagára akarja irányítani; Nem kevesebbszer, mint hét­szer hangzik itt: Én, Én, és újra Én. „Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Ür; békességnek és nem hábarúságnak gondolata, hogy kívánatos -véget adjak nektek.“ (11. v.) Béke! Békesség! Ez a szó nagyon ismeretes volt akkor is, és nagyon sokszor, talán legtöbbször használt szó ma is. Államférfiak és egyházi emberek naponta mondják. Keleten is, Nyugaton is mond­ják: béke. örvendetes, hogy egyre többen nemcsak mond­ják, hanem komolyan is gon­dolják és küzdenek érte. Isten népének a békét kü­lönösen is meg kell be­csülnie, mert Igénk szerint a béke Isten kegyelmes és jó gondolata felőlünk. Isten gondolata, szava,'* igéje pedig mindig a teremtés, a ténnyé válás, a megtestesülés igényét jelenti a benne hívők számára. Nem maradhat szó, hanem a legreálisabb valóság­gá kell lennie. Ez Isten gon­dolata, ez Isten akarata! Nincs hatalmunkban feltárni a jövőt. Nem tudjuk, mit hoz a* holnap, de ;,Én —■ mondja nekünk Isten .— én jól tu­dom az én gondolataimat felő­letek: békességnek és nem há­borúságnak gondolata az“, Isten gondolata, hogy holna­punk békés legyen! És ma? Ma: DOLGOZZA. TOK, IMÁDKOZZATOK, HIGGYETEK! Gádor András Horváth András *VTVTTTTTVTTVTWTVTVTVWTVWTVVTVVTVTVTVVTVTVWVWVVVWVVVVTTTTTTfV?»fVTTVVTTfVT«fTI TTTTTTTT’ Csendes' szolgálat Meleg nyári délután. A strandokon mo­zogni is alig lehet... Mindenki igyekszik valami fedél alá, mert a nap tüze égeti... Itt a kórházi szobában rriég jobban izzik minden... Innét nincs menekülés. A fáj­dalom nagyobb a melegnél... Fagylalt he­lyett injekció. Zuhany helyett friss kötés a beteg testen... A nyitott ablak mellett van az ágyuk. Egymás mellett fekszenek — sorstársak im­már néhány hete. Fiatalok, éveik száma sze­rint — idősek a betegségben. Nézem őket... Szemem először arra téved, akit nem isme­rek, Dús fekete haja szétomlik a fehér pár­nán. Fiatal. Talán 25 éves, de lehet, hogy még annyi sincs, csak a szenvedés Öregí­tette meg arcának lágy vonásait. Vajon mi lehet a baja — kérdezem ma­gamtól, hiszen rózsás arca, kissé bánatos szeme, szépen ívelt ajka, a takarón pihenő hosszú keze semmit sem árulnak el betegsé­géből. Ott ülök a két ágy között s a másik ágy „tulajdonosával" beszélgetek. Szenvedés­ről, gyógyításról, reménységről, hitről. A szenvedés a legtöbb: fájdalmas keresztek. Sok a szeretetteljes ápolás is: Isten gond­viselésének fehér köpenybe öltözött szol­gái. A görcsök között vidám mosoly a re­ménység. Keresztyén ember erősítője a hit: Isten kezében vagyunk a betegágyon és fáj­dalmak között is. Megmozdul a másik beteg. A finom ke­zek röpke pillanatok alatt divatos koszorúba fonják a dús hajat. Felkel az ágyról. Kezé­vel benyúl az éjjeliszekrénye mögé. Meg­lepődöm. Két mankó kerül elő. Reájuk tá­maszkodva kimegy á kórteremből. Utána né­zek: hiányzik az egyik lába. Fiatalon vesztette el, amputálták. Azóta az amputált lábat ismét operálni kellett. Nagy a fájdalma. Fiatal és szép volt, tele élet­kedvvel, amikor megtámadta az alattomos betegség. Többször akart már öngyilkos lenni. Megértem: ilyen szép fiatalon ilyen betegnek lenni' nehéz teher az emberi élet­ben. De nints más út, csak az öngyilkosság útja? Valamelyik éjszakán történt. Talán a me­legtől, talán a fájdalomtól nem tudott alud­ni. Suttogva átszólt az ismerősömnek. Majd amikor az nem hallotta meg a szót, fel­keltette. Elkezdődött a csendes beszélgetés. Min­denki aludt a kórteremben, csak ők ketten, a sokat megpróbált és sokat szenvedett 3 „sorstársak” beszélgettek. — Ne haragudj, hogy felkeltettelek — 1 szólt. Hangjában volt valami remegés. — 3 De nem tudok aludni. Nagyon el vagyok 3 keseredve... Nincs semmi értelme az éle- 3 temnek... Fiatalon féllábbal élni s talán 1 még a másikat is elvesztem... Én már - olyan sokat szenvedtem, hogy nincs többhöz * erőm... Elég volt... Nem bírom tovább...* Mindig csak a fájdalom és semmi öröm... * Nem! Elég volt... Jó neked, hogy olyan * türelmes vagy... De én nem bírom már * tovább... Miért is élek?... ­A sírástól megcsuklik a hangja. Vállára j omló fekete haja az ablakon besütő hold- * fénytől szikrázik. Szenved! Ez már a lélek 3 szenvedése. Ezen már nem tud segíteni or- 3 vöeság és injekció! 1 Néhány szó és máris ott fekszik a másik 3 ágyában. Így jobban tudnak beszélgetni. 3 Igaz, ezt tiltja a kórházi t endszabály, de 3 törődnek is ők most azzal! Az egyiknek ki 3 kell öntenie szívét, a másiknak pedig a hi- 3 téből kell adnia valamit! 3 Betegségtől megvékonyodott kezével meg- 3 simogatja az összetört lelkű betegtársát, ö 3 a teljesen árva lány. A háború a vőlegényét 3 is elvitte. Itt maradt egyedül. Hamarosan 3 életveszélyesen beteg lett. Hosszú hónapokig 3 gipszágy, nyomorúság, tolószék, fél év alatt - három operáció, megroppant derék, vasfüzö, « gyógytorna, gyógyszer és kezelés, most pedig • mindkét lábán ötkilós súly, ami annyira fe- - szíti a lábizmait, hogy néha ordítania kel- * lene a fájdalomtól. Bírja mindezt? Igen.* Erről tesz most bizonyságot. Az Erősről, Aki 3 vele- volt az elmúlt tizenhárom esztendő 3 millió fájdalma között. Az Isten szeretető- 3 röl beszél. Aki nem hagyja el a nyomorúság- - ba jutottat sem.,. Jézusról suttog, Aki 3 többet szenvedett, mint ők... Szemük rátapad a kórterem fehér meny- * nyezetére... A bizonyságtevés csendes per- < cet ezek. Lassan a 'könnyek is felszáradnak, * a beteg testet tovább kínozza a fájdalom, de * a félek megnyugodott. * A kórteremben azóta is minden a régi. * A fájdalmak és könnyek, a gondos ápolás * és a gyógyulásba vetett reménység. De a J két szomszéd attól az éjszakától kezdve gör- * csők között is egymásra néz és fájdalmas 3 szemükben ott fénylik a Lélek ereje. 3 ■ A csendes szolgálat áldott gyümölcse. 3 Karner Ágoston "* IKREK HAVA Radnóti Miklós, egyik leg­nagyobb lírikusunk egyetlen szépprózai művének címe e prózában is költőien dallamos két szó. 1940-ben jelent meg először s most, megírásának huszadik s a költő halálának tizenötödik évfordulója alkal­mából méltó szép kötésben újból kiadta a Magyar Heli­kon. „Napló a gyerekkorról”, vallja a mű alcíme. Sokká) több ennél. Vallomás egy nagy költő Induló életét meghatá­rozó korai élményekről s egy­ben tanúságtéteí a korról, mely nemzedékének s neki magának végzetesen is sorsa lett. Ha élne, májusban lett vol­na ötven éves. Mi, akik nem­zedékéhez tartoztunk, mily keveset tudtunk róla, amíg közöttünk élt! Elhallgatták, titkolták előlünk, mint annyi más nagy magyar értéket is. Annak a nemzedéknek közép­iskolai irodalmi ismeretei Kozma Andorral és Sajó Sán­dorra! végződtek, — s aki töb­bet megtudott, úgy leste el s maga fedezte fel magának az értékek rejtett világát. E napió soraira a megsejtett világkatasztrófa feltolult fel­lege vet árnyékot. „Jean is el­utazott tegnapelőtt... Ma már a Maginot-ban ül. S ki tudja, élek-e? él-e?” Így tudta az, aki magáról egyik versében így írt: „Járkálj csak halálra­ítélt. „S halott e már a perdülő szirom, ha hullni kezd? vagy akkor hal íneg, hogyha földet ér?” E háromsoros verssel zárul a napló s a sokatmondó dá­tummal: 1939 augusztus vé­gén. Egy kicsit testamentum is, az Ikrek Hava, mint Rad­nóti legtöbb írása: elkötelező végső üzenet azoknak, akik ittmaradtak. — ó — Hétfő reggeli könyörgés Mindenható Isten, Atyám a 3 Krisztusban, elindulok hát 3 ezen a héten az élet messze 3 útjaira. Te rendelted azt, 3 hogy vándorok és utasok le- 3 gyünk a múlandóság orszá- 3 gában, a „ma” folyton múlttá 3 váljék és a holnap árnyékai 3 égy szer csak valóságokként úll- 3janak előttünk. A Te kegyel- 3med az, Atyám, hogy én eb- 3 ben az új hétben új küzde- 3 lemre indulhatok el, hogy »semmi nincs még az én éle­dtemben: tévedés, amit ki ne ► javíthatnék, bűn, amit el ne ► hagyhatnék, seb, amit meg ne 3 gyógyíthatnék. Még nem zá- jrult be előttem az utolsó aj- jtő, még nem hangzott el éle­jtem fölött a végső ítélet, még fez a hét is felém integet, mint Ja Te kegyelmednek elém tárt ösvénye. Amikor szemben állok Atyám, a hétköznapok mun­káival, harcaival, az elém tá­ruló jövendő bizonytalanságá­val, gyermeki bizalommal fo­hászkodom Hozzád: vezess en­gem az én Uram, a Jézus ál­tal. Vezess arra, amerre Ö ; menne az én helyemben, mondjam azt, amit ö monda­na, utáljam és megvessem azt, amit ö elkerülne és szeresse: azt, ami Neki tetszenék. Közelebbről ezt a mai nt pót viszem gondviselő kegye med elé. Reggeltől estig néz gyarló emberi tekintet és méj sem tudom, hogy mire pihen nyoszolyámhoz megérkezem nem hozok-e vissza a harcbi mély sebeket, nem zokog- föl az ajkamon új fájdalom Azt sem látom Atyám, hog mit hoz a felém suhanó perc Öh, légy Te minden bizoda mám. Mutasd meg azt az uta amit a teremtés előtt má kijelöltél számomra, add k* zembe a kelyhet, melyet szí momra készítettél, ha az őröl édes borát küldöd, adj hál; adó éneket ajkamra, ha a k< serűség fanyar ürömét tartó elém, akkor is hadd lássam Te atyai kezedet, mely nekei adja, ami üdvösségemre val Ámen. • (Mutatvány Muraközy <5yi la református lelkipásztor Sionnak hegyén ..c. mo. megjelent imádságos könyvi bői. Kapható a Reformáti Konvent Sajtóosztályán, Bt dopest* XIV, Abonyi u, 21

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents