Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-07-05 / 27. szám
KP. BÉRM. BP« 72. XXIV. ÉVFOLYAM. 27. SZÄM 1959. JÜLIUS 5. ARA: L40 FORINT A KENYÉR Az az aratási kép, amelyet cikkünk bekeretez, tele van örömmel és sugárzással. Azt lehetne mondani, hogy két részből áll. Az előtért elfoglalja a kévegyűjtő, igaz magyar típusú leány. Szépség és egészség. Napbarnítottsága nem kvarcolástól van, nem strandon kenegette magát napolajjal, hanem valódi, eredeti, a mezei munka hamisítatlan színe. Karja csupa erő s az arca csupa mosoly, az életkedv s a munkakedv nevetése. Természetesség van rajta s akkor is ilyen lesz, amikor jövendő nemzedékért a szenvedést, az anyaságot, az emberi élet termését vállalja, ősi kép ez, rendkívül szépen emberi és egyetemes. BESZÁMOLÓ AZ EGYETEMES KÖZGYŰLÉSRŐL A háttér a kép másik része. Ez a gép, a traktor, a kaszáló, a technika, a moaern 20. század, a nagy gumikerék, a benzin és olajszag, a pöfögés, a mosolytalan nehézkesség, a báj nélküli tömeg, rideg számítás, de — a haladás! Régebben a mezőn csak emberrel és állattal találkozott az ember, ma már ott dohog a gép s mindig több gép. Gép nincsen ember nélkül. A gép értelme az ember. Az embér vezeti a gépet s a gép viszi előre az embert s ebben életté válik, kibővül a minden erő összefoglalása a mindennapi kenyérért. Így van ez világszerte. A kenyérért való munka lehet módszereiben más és más, még a gabonamag minősége is különböző, a kévét felmarkolhatja egy színesbőrű leány, aki más nyelven beszél, a traktor cégjelzése is különféle, eredetet mutathat, de világszerte ugyanaz a verejték, ugyanaz a növekedésre való várakozás, a jégtől és szárazságtól való aggodalom, ugyanaz az aratás öröme és ugyanaz az érlelő napsugár és az aláhulló millió esőcsepp. Egyetemesen ugyanaz az a végtelenül nagy titok, az a csoda, amely a magban elindul, az a fejlődés, átalakulás, gazdagodás, életretörés, megsokszorozódás, amely elvezet a kenyérhez, a formájához, a színéhez és az ízéhez. Egy német paraszt sok nemzetbeli helyett elmondhatta: „A gabonaföld minden évben, a vetéstől az aratásig, Isten csodájának pompás színtere.” Matthias Claudius a kenyérről azt írta: „Kezünkön megy keresztül, de Istentől jön.” Így vannak együtt a gabonaföldön: az ember, az állat, a gép és — Isten. A szorgalom, az erőfeszítés, a csoda és az áldás. Ősi és egyetemes összefüggés. A mindennapi kenyérért és a mindenki kenyeréért. A kenyér összetartja a teremtett világot és az emberiséget. Az a helyes és egészséges, ha a mások gazdag aratása nekünk is öröm és ha a mások vesztesége, csalódása nekünk is fájdalom. Ebben is felelősek vagyunk egymásért, az emberiség egységéért. Ez független világnézettől és határoktól, vallásoktól és fajtáktól. De éppen az a keresett egység el- kötelezés számunkra abban a tekintetben, hogy megyédjük a kenyeret a kenyér ellenségeitől. Azoktól, akiknek ez is csak üzlet, haszon, kamatos kamat, azoktól, akik a kenyér földjére gondolkodás nélkül tudnának rábocsátani traktor helyett tankokat, azoktól, akik a technika más eszközeivel a föld mélyére, óvóhelyre, irdatlan hegyek közé kergetnék a kenyérért dolgozó embert, akik a kévétgyűjtő leány arcára ráfagyasztanák az örökszép mosolyt. A kenyér — a béke s a béke — a minden. Mi keresztyének erre felülről is elkötelezettek vagyunk. Jézus azt mondotta önmagáról: Én vagyok az életnek kenyere. Akik Jézust mindennapi tápláléknak tekintik, azok veszik az Ő felelősségét, az Ö szereteiét, az Ő életét. Jézus is csodálatos Gabonamag. Aki feláldozta magát az életért és üdvösségért, a békétlenséggel szemben a békességért, a széthúzással szemben az egységért, a szomorúsággal szemben a boldogságért, a nyomorúsággal szemben a megelégedésért, a halállal szemben az életért. A bűnbocsánat közössége, mint erő növekszik a keresztyénekben és odaállítja őket az egyetemes ügyekbe, amelyekben mindannyian egyformán érdekeltek vagyunk. A kenyér olyan áldás, Jézus is és a mindennapi kenyér is, amely akkor a miénk teljesen, ha hálaadással, bűnbánattal, örömmel és áldozattal tudjuk elfogadni, magunkévá tenni. Kitárul tehát az a kép, amelyet magunk előtt látunk és mély lelki értelmet kap. Ég és föld találkozik ott, mennyei áldás és emberi munka. A föld az áldás és áldozat oltára. A kenyeret jelentő gabonakéve mindennapi táplálék és prédikáció Jézusról, az Élet Kenyeréről. Boruljunk térdre és köszönjük meg Istennek! Várady Lajos Az egyetemes közgyűlés mindig egyházi életünk bizonyos időszakának keresztmetszete. A gyűlés leforgásának néhány órájába fogja össze a közegyház különböző eseményeit, megnyilvánulásait, amelyek az utolsó egyetemes közgyűlés óta történtek. De nemcsak a közelmúltat — ez alkalomból az utolsó két esztendőt — rögzíti összefogó képben, hanem az egyház alakulásának közeljövőbeli vonalait is mutatja. A közgyűlést bevezető istentiszteletet Koren Emil püspök- helyettes tartotta. Arról prédikált, amikor Isten szemrehányást tett népének: „Háttal fordulnak felém és nem arccal” (Jer 2,27). — Ez az ige — mondotta többek között — a gyümölcs- telen Istenszolgálat csődjét mutatja. Azt az esetet, amikor valaki a világgal szemben tanúsított ellenséges magatartásának igazolására próbálja felhasználni Istent. Aki háttal van Istennek, az úgy érzi, hogy szembe kell fordulnia környezetével. Pedig Isten bele akar helyezni bennünket ebbe a világba. Ha Jézus nyomába lépünk, akkor szolgálatunk nyomán „virág fakad, fa nő, hegy tornyosul”, amint a költő mondja. A közgyűlés elnökségében Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő mellett a távollevő püspökök helyett Szabó József és Koren Emil püspökhelyettesek foglaltak helyet. Az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletében megjelent Grnák Károly főelőadó. A termet főleg lelkészek töltötték meg az ország különböző részeiből. Mihályfi Ernő nyitotta meg a közgyűlést és a közgyűlés nevében gyógyulást kívánt a betegágyon fekvő D. dr. Vető Lajos püspöknek. Részleges tisztújítás Visszatekintés történt Aíi- hályfi Ernő egyetemes felügyelő és D. dr. Vető Lajos püspök működésébe történt visszahelyezésére, Káldy Zoltán püspök megválasztására. Régebbi és újabb lemondások következtében betöltésre került több fontos tisztség. így egyetemes egyházi főjegyzőnek Fülöp Dezsőt, világi főjegyzőnek Mekis Jánost, egyházi aljegyzőnek Rédey Pált, világi aljegyzőnek dr. Gémes Szilárdot választotta meg a közgyűlés. Az egyetemes presbitérium rendes tagjai sorába dr. Pálfy Miklóst, Halász Bélát és Peskó Zoltánt, póttagoknak Grünvalszky Károlyt, Virág Gyulát, Rédey Pált, Trimmel Henriket választotta. . Egyetemes számvevőszéki elnöknek Halász tíéla, új tagjának Várady Lajos került. Az egyetemes bizottságok jelentős számban gyarapodtak új tagokkal. Amint e tárgysorozati porit előadója, Koren Emil püspökhelyettes ismertette: a bizottságok 80 lelkészt foglalnak magukba, tehát széleskörű összetételben végezhetik munkájukat. Az egyszerűsítés és a takarékosság nyomta rá bélyegét az elfogadott új szabályzatokra, amelyek az egyetemes egyházi iroda, illetve a Sajtóosztály működéséről szólnak. Érvényesült az a törekvés, hogy egyházunk adminisztrációja minél kisebb mértékre csökkenjen és biztosíttassák az egyetemes munkaágaknál a püspökök egységes irányítása. A kántori tanfolyamok szabályzata egyházunk kántorképzésének keretét és anyagát állapította meg és ezzel lefektette ennek az elmúlt években kibontakozó fontos munkának továbbvivő vágányait. A jelentésekből összefoglalóan tárult elénk közegyházi életünknek és országos munkaágaknak sok mozzanata, amelyek részleteiben ismerősek lapunk olvasói előtt, hiszen azokról esetenként bő tájékoztatást olvashattak hasábjainkon. Kiemeljük belőlük dr. Pálfy Miklós dékán beszámolóját a Teológiai Akadémiáról és a Lelkésznevelő Intézetről. A nyugdíjazások és más beosztás miatt bekövetkezett tanári létszámcsökkenés megnehezítette az elmúlt tanévben a tanárok munkáját. Az eredmény biztosítása érdekében új lektorokat kapcsoltak be az előadói munkába, Bodrog Miklós és Vámos József személyében. Most pedig az egyetemes közgyűlés a tanári kar javaslatára az egyetemes egyháztörténeti tanszék professzorává dr. Ottlyk Ernő intézeti tanárt, az újszövetségi tanszék vezetőjéül Prőhle Károlyt, a gyakorlati tanszék eddigi profesz- szorát választotta meg. Groó Gyulát, a Sajtóosztály ügyvivő lelkészét, a vallástudományi tanszék professzorává választotta az egyetemes közgyűlés azzal, hogy amint két hét múlva jogerőssé válik a gyakorlati tanszék megürülé- se, annak vezetésére kap megbízatást. A dékán javaslatára a közgyűlés köszönetét mondott dr. Karner Károlynak évtizedekre terjedő professzori munkájáért. A Gyülekezeti Segély, az Evangélikus Szeretetszolgálat, a Sajtóosztály, a Nyugdíjosztály, a Diakóniai Osztály, az üdülők, az Egyetemes könyvtár és levéltár, az Országos Béketanács Evangélikus Egyházi Bizottsága, a Központi Alap, az Egyházi építkezéseket jóváhagyó bizottságnak egyházművészeti szempontokat figyelemmel tartó munkája és más beszámolók után Mekis Ádám, az Országos Lelkészi Munkaközösség ügyvezető elnöke tartott részletes kritikai beszámolót a lelkészi munkaközösségek működéséről. Újra meg újra hangot kapott a közgyűlésen a köszönet és az elkötelezés szava államunk iránt. Akár a felemelt nyugdíjaknak örültünk régi egyházi nyugdíjasainknál, akár a lelkészek állásfoglalásáról hallottunk, — mind azt mutatta, hogy egyházunk hálás a neki nyújtott támogatásért és készséggel vállalja azt a helyzetet, amelyben vagyunk: egyház akarunk lenni a szocializmusban. Az egyetemes közgyűlés határköve most már mögöttünk van. Az egyház Urába vetett reménységgel indulunk tovább szolgálatunk útján — hívek és lelkészek — mindenütt a gyülekezetekben. Mert a közgyűlések tanácskozásaitól az útnak a gyülekezetek életébe kell vezetnie, ahol hangzik az evangélium, zeng az ének, folyik a szeretet munkája, hiszen ezért van minden az egyházban. T , Káldy Zoltán püspök levele as Országos Béketanácshos A Béke Világtanács stock-1 holmi jubiláris ülése javasolta, hogy rendezzenek regionális békekonferenciákat. A javaslatnak megfelelően Varsóban július 4-én nagy jelentőségű európai tanácskozás kezdődik. A Béke Világtanács kezdeményezésével kapcsola- j tosan Káldy Zoltán püspök j az alábbi levelet intézte az | Országos Béketanácshoz: „Nagy örömmel olvastam, hogy a Béke Világtanács stockholmi határozata szerint tervbe vettek egy európai regionális békeértekezlet megtartását. Az értekezlet kiküldöttei talán már a nyár folyamán üléseznek Varsóban. Jó és szükséges dolognak tartom az európai regionális békeértekezlet megtartását. Sajnos, éppen Európa volt a világnak az a területe, ahol egyetlen emberöltő alatt két világháború is kirobbant és jelenleg is könnyen válhatik ez a terület tűzfészekké elsősorban a vajúdó német-kérdés el nem intézése miatt. A fenti okoknál fogva éppen Európa népeinek kell elsősorban minden erőfeszítést megtenniük és a többi világrész népeivel összefogniok, hogy a béke Európában és az egész világon fenntartassék és szilárd alapra helyeztessék. A Béke Világtanács tízéves eredményes munkája azt mutatja, hogy a jóakaratú emberek következetes munkája nyomán sokszor reménytelen helyzetben is győzelemre lehet vinni a béke ügyét és visszavonulásra lehet kényszeríteni a háború erőit. Kétségtelen, jelenleg is sok akadállyal kell megküzde- nünk, hogy a világ népeinek békéjét biztosíthassuk. Európa földjén felállított atomágyúk, Nyugat-Berlin problémája, általában a német kérdés, a mindezekkel összefüggő hidegháború, de a világ különböző részein el nem intézett ügyek is veszélyeztethetik a békét. Éppen ezért kötelessége ma minden embernek, világnézeti különbség nélkül, munkálkodnia a békéért. A keresztyén embereknek szerte a világon jó szívvel együtt kell munkálkodniok a más meggyőződésű emberekkel is, mert a béke olyan kincs, amelynek megőrzése és munkálása közös emberi ügy. Európa keresztyén egyházain is nagy felelősség van most. Az egyházak vezetőinek és a híveknek fel kell emelniök szavukat az atomháború előkészítése és áltálában minden háború ellen. De a különböző politikai rendszerű és ideológiai államoknak is együtt kell működniök a béke ügyéért és a békés egymás mellett élésért. Abban reménykedünk, hogy a különböző világnézetű emberek békéért való fáradozása nyomán megoldódik mind Európában, mind a többi világrészben valamennyi kérdés és így békés szép jövendő vár az emberiségre.” \7UPBA2f NACjY NYERESÉG A. KGCjYESSéCj MHqELÉC|6DÉSSeL vm. 6,6. Krisztus és a gyülekezet A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapoknak különös jelleget ad az a tény, hogy pünkösd, a Szentlélek kitöltetése már mögötte van az egyháznak. Karácsony, húsvét és pünkösd ténye most már szinte egy csokorba kötve — tehát nem külön-külön, hanem együtt — lesz a keresztyén gyülekezeté. Ezeken a vasárnapokon — amelyeket helytelenül az egyházi esztendő ün- neptelen félévének szoktunk nevezni — a keresztyén gyülekezet a Szentháromság egy igaz Istent mint Teremtőt, Megváltót és Megszentelöt ismerheti már meg. Nyilvánvaló már előtte, hogy Isten üdvösséget szerző akaratát hogyan munkálta Jézus Krisztus által. Ezeknek a vasárnapoknak az igéi azt mutatják, hogy az Isten kegyelméből, szereteté- ből a gyülekezet tulajdonává lett nagy ajándék — a bűnbocsánat, az új élet, az üdvösség — hogyan és mint formálják, alakítják, újítják az egyes keresztyén ember és a gyülekezet életét és útját. A megváltás objektív ténye így válik szubjektívvé, személyessé. Isten ezeken a vasárnapokon akarja elmélyíteni az igehallgató gyülekezetben, hogy a megváltás ajándéka személyes tulajdonunk. Szentháromság idejének igehirdetései megvilágítják a gyülekezet és az egyes keresztyén ember életének szinte sorozatosan összefüggő mozzanatait és vonatkozásait és megmutatják, hogy mindezekben a megszentelő Űr Jézus Krisztus cselekszik, aki Szentlelkével kormányozza és vezeti népét, egyházát és pásztorolja övéit egészen az utolsó napig. (Ezért nem beszélhetünk „ünneptelen félévről”, hiszen most is Krisztus cselekszik hatalmasan.) Ezért nem véletlen az, hogy ezidei perikóparendünk oltári igéje a Cselekedetek könyvéből való. Ezekből az igékből a mai igehallgató gyülekezet megláthatja, hogyan élt az az első keresztyén gyülekezet, amelyik karácsony, húsvét és pünkösd által birtokába került az üdvösség ajándékának, milyen hatással volt ez életére, és hogy mennyire Jézus Krisztus, az ö igéjének hirdetése és megtartása volt életük középpontjában. Nem véletlen az sem, hogy ezeknek a vasárnapoknak az evangéliumai is mind arról szólnak, hogy a Krisztusban hivő élet az ö beszédét megtartó keresztyén élet és hogy ennek az életnek milyen gyümölcsei vannak. A mostani, Szentháromság utáni 6. vasárnap igéi is ezt hirdetik. A Krisztusban hivő, az általa megváltott és megszentelt gyülekezet új életének egyik legdöntőbb jele, hogy éli és gyakorolja a szeretet cselekedeteit. Akit úgy szeretett az Isten, hogy egyszülött Fiát adta érte, az csak ezzel a mindentadó, mindenki felé irányuló cselekvő szeretettel szeretheti embertársait, most igy tölti be Isten akaratát. Juhász Géza