Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-06-08 / 23. szám
c/L második núr(öld utasai Máté evangéliuma 5. fejezetének 41. versében mondja Jézus: „Aki téged egy mérföldre kényszerít, menj el vele kettőre.“ Á Hegyi Beszéd sok meghökkentő igéje között ez az egyik legkülönösebb. Együtt hangzik azzal, hogy „aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is“; és „aki el akarja venni az alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is“. Ahogy oktalanság volna ennek az igének szószerinti alkalmazását erőszakolni, ugyanúgy nem szabad azt gondolnunk, hogy ennek az igének ma a mi számunkra nincs mondanivalója. Ügy látszik, hogy Jézus földi életének a korában közkeletű szólás- mondás volt a kikényszerített második mérföld. A kifejezés onnét származik, hogy a menetelő római katonák szívesen elkaptak egy-egy zsidó civilt, s kényszerítették arra, hogy vigye podgyászukat legalább egy mérföldre. • Ebben az igében Jézus minket bizonyos többletre akar biztatni. Nem egyszerűen mennyiségi, hanem lelkületi és minőségi többletre. Az ember kétféleképpen teljesítheti a kötelességét. Sértődötten, boldogtalanul, lázadozva, a rabszolga kelletlenségével, vagy pedig felszabadultan, hitből, önként, szíves belső készséggel. Ha valaki fogcsikorgatva tenné meg a két mérföldet, egy mérföldre se ment el, de ha valaki szíves szolgálatkészséggel tette meg az egymérföldet, az lelkületi többlettel már elment a másodikra is. Aki nem muszájból, hanem önként teszi a kötelességét, az a második mérföld utasa. Egészen gyakorlati, mai alkalmazással: nem arról van szó, hogy ha valakire ezer forint adót vetnek, fizessen kétezret. Arról van szó, hogy az ezer forintot szabad készséggel, az önkéntes kötelességteljesítés belső örömével fizesse. Minőségi többlet: ez a második mérföld. Békeszolgálatunkban például nem arról van szó, hogy a békeharc szavának állandó emlegetésével rálicitáljunk arra, amit e téren politikai oldalról várnak tőlünk, hanem hogy belső meggyőződésből — valóban hitből — megtegyük azt, amit ebben az életbevágó dologban mi nyújthatunk, s amit csak mi nyújthatunk. Ilyen jószolgálatokhoz odaadni nemcsak a számat, forintomat, kezemet, hanem a — szívemet is, erről van szó. Többet tenni, jobbat és jobban, mint amit elénk ír a puszta kötelesség: ez a második mérföld. * Gondoljunk most Luther Márton Kiskátéjában a parancsolatok magyarázatára. Minden parancsolat magyarázatának' két része van: egy tiltó s egy buzdító. Ügy mondjuk ezt, hogy egy negatív és egy pozitív. A két részt mindig a „hanem“ szócska választja el, illetve köti össze. Ami a „hanem“ előtt van, az a negatív tilalom, az első mérföld; ami utána van, az a pozitív buzdítás, a második mérföld. Ötödik parancsolat: Ne ölj! Magyarázata: „...felebarátunk testét és életét meg ne sértsük..., hanem segítsük meg őt minden testi bajban és életveszélyben.“ Hetedik parancsolat: Ne lopj! Magyarázata: „...felebarátunk pénzét és javait el ne vegyük, ... hanem segítsünk néki javait megőrizni és keresetét javítani.“ Nem ütni agyon valakit, ez a parancsbeli első mérföld; megsegíteni, ez a szeretet második mérföldje. Nem lopni: ez még csak a tilalom, a negatívum első mérföldje; segíteni: ez a lehet és a szabad, a pozítivum második mérföldje. A „jó mérték, megnyomott, megrázott, színig telt“ mérték (Lukács 6, 30), ez a második mérföld. Ha hűségesebben járnánk a második mérföldeket, kevesebb lenne közöttünk a mulasztási bűn. • Amit Jézus a Hegyi Beszédben úgy fejez ki, hogy „én pedig azt mondom néktek“, az mind a második mérföld, „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik atyjafiára, méltó az ítéletre...“ A második mérföld tehát ott kezdődik, ahol a természetes, az illendő- séges, a kötelező véget ér és átmegy a szeretetbe. A törvény az első mérföld, az evangélium a második mérföld. A Hegyi Beszéd és az egész Újszövetség többlete, — ez a második mérföld. • Egész keresztyén életünk nem ér semmit, ha nem vagyunk a második mérföld utasai. Mert a második mérföld éppen ez: boldog készséggel szolgáló, odaadó keresztyén életet élni. Hétköznapi életünk leggyakorlatibb dolgaiba vág, hogy a második mérföldet járjuk. Hogy védekezzünk a munkarongáló időtékozlások, minőségszabotázsok, csalások, hamis mértékek kísértése ellen, mert mindezekkel nemcsak a „népgazdaságot“ károsítjuk meg, hanem megtagadjuk Jézus Krisztust, aki minket nemcsak biztatott a második mérföldre, hanem maga is állandóan a második mérföldet járta, sőt maga volt a második mérföld. Nemcsak megtartotta a törvényt, hanem betöltötte azt az evangéliom által. Nemcsak hüvelyébe dugatta a hadonászó Péter kardját, hanem meggyógyította a levágott fület. Nemcsak tanított minket, hanem meghalt értünk. Nem a szeretetünket viszonozta, hanem előbb szeretett minket. Nemcsak bosszút nem állt ellenségein, hanem imádkozott értük. Igen: a második mérföld maga Jézus Krisztus. Benne Isten elment a kifejezhetetlenül sokadik mérföldre, tiszta kegyelemből — értünk. S nekünk nem is lehet a mi második mérföldünket máskép járni, hanem csak a mérhetetlen szeretetmérföldek utasának, Jézus Krisztusnak erejében és iránta való hálából. De így igen!! Szabó József Prágába utazott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának küldöttsége Május 29-én, csütörtökön este a Keleti-pályaudvarról a Csehszlovákiai Egyházak Ökumenikus Tanácsának meghívására magyar protestáns egyházi küldöttség utazott Prágába. A küldöttség tagjai: evangélikus részről D. dr. Vető Lajos püspök, dr. Pálfy Miklós teológiai tanár, református részről: dr. Bartha Tibor« püspök, dr. Czeglédy István dékán és dr. Pákozdy László Márton professzor. KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK VALLÄS és kegyeskedés A neves amerikai hetilapot a „Christian Century-t” az újságírás terén elért kimagasló érdemeiért a Missouri egyetem kitüntette. A lap szerkesztője Harold E. Fey ezzel kapcsolatban egy előadás során, ahol a keresztyén sajtó feladatairól beszélt, többek között a következőket mondotta: „Legfőbb ideje, hogy az amerikai sajtó az igazi vallásos érzésekkel foglalkozzék. A felelős sajtónak határozattan el kell 'utasítania minden olyan törekvést, amely a vallást tömegébredési mozgalmakkal akarja elvizenyősíteni, vagypedig a érzelgősség, a babona és a műkedvelő lélekbúvárkodái színvonalára akarja lesüllyeszteni. Főképpen a sajtó felelős azért, hogy ma Amerikában divat a kegyeskedés. Ez a kegycskedés ma az igazi ke- resztyénség legnagyobb veszedelme s hamis mázzal vonja be az emberek millióit, akik kizárólag ennek a divatnak a következtében járnak templomba”. A küldöttség május 31-től június 3-ig részt vesz a Csehszlovákiai Egyházak ökumenikus Tanácsának kezdeményezésére összehívott nemzetközi ökumenikus konferencián, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy segít előkészíteni egy, a világ minden egyházát átfogó nagy egyházi világkonferenciát, amely hivatva volna megszólaltatni az egyetemes keresztyénség lelkiismeretének szavát a veszélyeztetett világ- helyzetben, a háború és a béke kérdésében. A prágai konferenciára a magyar protestáns egyházak teológiai tanárai komoly előkészületi munkálatokat folytattak, az ökumenikus Tanács Végrehajtó Bizottsága pedig határozatot fogadott el. A határozat így szól: Mi a Magyarországi Evangéliumi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Végrehajtó Bizottsága, mint a magyarországi evangéliumi egyházak képviselői, nagy aggodalommal szemléljük a világhelyzetet, és szorongat bennünket felelősségünk tudata azoknak a veszélyeknek láttán, amelyek a világot az atomháború előkészületei révén fenyegetik. Ezért teológiai akadémiáink professzorai 1958. május 26-án Budapesten értekezletet tartottak, majd az ökumenikus Tanács Végrehajtó Bizottsága tárgyalta és elfogadta a professzorok javasalatait Az alábbiakban összefoglaljuk mondanivalóinknak azt a minimumát, melyet elhallgatnunk vétek lenne keresztyén hitünk és igéhez kötött lelkiismeretünk ellen. 1. Az atomenergia beláthatatlan áldások és mérhetetlen pusztulás forrása lehet. Ezért ez a kérdés az egyházra nézve status confessionis (hitvallási kényszer) kérdése. Az egész emberiséget pusztulással fenyegető atomháború veszedelme indokolttá tenné egyetemes zsinat tartását. Fájdalom, hogy az egyház megosztottsága ilyen zsinat tartását alig teszi lehetővé. Ez azonban nem ment fel bennünket az alól, hogy az atomhalál elleni küzdelemben mindent megtegyünk. Helytelenítjük azt a felfogást, mely próbál e kötelezettség elől menekülni. Ez a felfogás rendszerint maximilisztikus kívánalmak irreális céljait tűzi maga elé. A túlfokozott követelmények a jelenlegi világ- helyzetben tulajdonképpen látszólagosan akarják a veszedelmet elhárítani, valójában azonban fokozzák a feszültséget. Ilyenek pl. a teljes lefegyverzés, vagy a német kérdés, egyáltalán a világfeszültség kérdéseinek azonnali teljes megoldása. Amikor azután ezek az irreális kívánalmak megvalósíthatatlannak bizonyulnak, kész a kibúvó a reális lehetőségektől való elfordulásra és a felelősség elhárítására. Ez az eljárás keresztyén teológushoz nem méltó. Vegyék komolyan az egyházak a legkisebb reális lehetőségeket is és teljes erejükkel segítsék elő azok megvalósítását. 2. Vannak, akik biztonságukat mindenestül az atomfegyverekre építik. Nem is szólva arról, hogy ez a magatartás mennyire ellenkezik a keresztyén hittel, ez a biztonságtudat — illúzió, hiszen a máris előfordult technikai fogyatkozások és szerencsétlenségek nyilvánvalóan elárulják a fenyegető veszedelmet (amerikai hidrogénbomba őrjáratok). A technikai biztonságtudat helyébe a béke erkölcsi biztonságtudatának kell lépnie. 3. Az atomháború semmiképpen nem nevezhető háborúnak a szó korábbi értelmében, mert kikerülhetetlenül együttjár vele a hadviselésben részt nem vevő gyermekek, aggok, asszonyok és betegek, valamint pótolhatatlan anyagi és kulturális értékek pusztulása, nem is szólva a borzalmas örökletes testi, lelki terheltségekről, melyek az atomfertőzés nyomán eljövendő nemzedékek életét nyomorítják meg. Különösen fájdalmasan érintenek bennünket azok a.z okoskodások, amelyek bizonyítani próbálják, hogy a keresztyén hit és az atomháború bizonyos körülmények között összeférnek. Az atomfegyver alkalmazását igazolni próbáló teológia erkölcstelen és keresztyén emberhez nem méltó. 4. Aligha van olyan keresztyén hívő, aki ne hálás egyetértéssel fogadná az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának 1957 nyarán New Havenben az atomenergia és az atomháború kérdéseiben hozott határozatait. Viszont igen szégyenletes, hogy a határozatok meghozatalában részt vett tagegyházak s az Egyházak Világtanácsa vezetői közül több alig hallatja szavát hazája atomkérdéseiben, sőt túlteszi magát e határozatokon. Az Egyházak Világtanácsa is újra emlékeztethetné a tagegyházakat a New Havenben általuk is hozott határozatokra. Az ilyen emlékeztetés segített volna pl. abban, hogy a Német- országi Evangéliumi Egyház közelmúlt zsinata a Német Szövetségi Köztársaság haderejének atomfegyverekkel való felszerelése kérdésében végeredményben az atomfeszültség fokozását teológiailag igazolni próbáló határozatot is ne hozzon. 5. Nem kell-e a keresztyén politikusokat és egyházi vezetőembereket önvizsgálatra indítania annak a ténynek, hogy az atomlefegyverzés kérdéseinek megoldása felé egy nem-keresztyén nagyhatalom, a Szovjetunió tette meg az első határozott lépést azzal a ténnyel, hogy az atomfegyverek kipróbálását beszüntette és felszólította a nagyhatalmakat példája követésére? 6. Az atomháború kérdéseiben elhangzó keresztyén megnyilatkozások közt nem szabad aszerint válogatni, hogy azok földrajzilag hol és milyen politikai körülmények között hangzanak el. Földi létünk földrajzilag és politikailag mindig meghatározott. Ez a tény s a külön* bözőségek tudata nem lehet akadály a felebaráti szeretet hangjának felismerésében. „Istennek beszéde nincs bilincsbe verve” (2. Tim. 2,9). 7. Mindezek alapján határozott álláspontunk és követelésünk, hogy az atomfegyver-kísérleteket azonnal szüntessék meg az érdekelt hatalmak. Szükségesnek tartjuk minél sürgősebben az európai atommentes övezet létesítését a Rapaczki-terv alapján, továbbá a vitás nemzetközi kérdéseknek magas szintű tár- gyalások útján való rendezését. Ep- pen ezért a nagyhatalmak hárítsanak el minden akadályt a csúcstalálkozó mielőbbi megtartása elől. 8. Helyesléssel üdvözöljük azt a gondolatot, hogy a világ keresztyén egyházainak képviselői hívassanak össze konferenciára az atomfegyverkezés és atomháború kérdéseiben. Ennek a konferenciának a nukleáris fizika által teremtett helyzetet kellene mérlegelni annak tudatában, hogy az emberiség léiének, vagy nem-létének kérdése forog kockán. Az ún. bellum iu stum hagyományos problematikájának, vagy a pacifizmus s antipacifizmus ismert érveinek elméleti megvitatása az atomhalál fenyegető árnyékában vétkes mulasztásra vezethetne a figyelem félreterelése által. E konferenciának az lenne a feladata, hogy világossá tegye az atomháború kérdéseit a keresztyén erkölcstan fényében. A konferenciát olyan városban kellene összehívni, mely nem valamelyik atomfegyverekkel rendelkező nagyhatalom területén fekszik. Bizakodó hittel, a növekvő általános félelemtől meg nem bénult reménységgel, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a tervezett konferencia egyetemes keresztyén találkozó legyen az egész emberiség érdekében. A mostani prágai előkészítő megbeszélésekre mintegy 100 meghívott érkezik a világ minden részéből. — A magyar küldöttség evangélikus tagjai június 3-án Berlinbe utaznak az NDK-beli Egyházügyi Hivatal vendégeiként. D. dr. Vető Lajos püspök június 7-én érkezik haza, dr. Pálfy Miklós teológiai tanár Berlinben és Halléban az ott megjelenő könyvei ügyében tárgyal és június 12-én érkezik haza. BÉKE ÉS BARÁTSÁG JEGYÉBEN Karol Kotula, a lengyelországi evangélikus egyház püspöke írja olvasóinknak: Jézus Krisztusnak, Urunknak és Üdvözítőnknek, az Űjtestámentom- ban feljegyzett búcsúszavai között találjuk ezt az igét: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom néktek.” Milyen drága örökség s milyen csodálatos ígéret! Jóllehet, elsősorban arról a belső békességről van itt szó, amit az Istennel való megbékélés adhat. Azonban nem veszélyezteti-e ezt a lelki békességet az, hogy mostani időnkben szinte szüntelenül 'kísért a háború aggasztó árnyéka? Élvezheti-e valaki lelki békességét addig, amíg az egész emberiség létében van veszélyeztetve? Hiszen minden ember tagja az emberiség nagy közösségének. A világ vágyódik a békességre és az emberiség béke után kiált. Még senki sem felejtette el a legutóbbi háború borzalmait, s mindenki tisztában van azzal, hogy egy újabb háború, az atomháború az emberiség öngyilkosságát jelenti. Mikor lesz vége annak, hogy az ember, aki Isten képe, akit Isten szeret és alkiért Krisztus meghalt és feltámadott, szüntelen rettegésben van a holnapért? Mikor szabadul meg az ember, aki Isten teremtménye a háború kísértetétől? Ezért minden keresztyén tekintet nélkül arra, hogy mely nemzethez vagy fajhoz tartozik, egy ebben a felhívásban: soha többé háborút! Ezért tudjuk egynek magunkat magyarországi evangélikus testvéreinkkel, akik a népek békéje és barátsága hónapjában egész népükkel együtt ünnepelnek ebben az imádságban: A te békességedet add nekünk Urunk. Német teológiai professzor hazánkban Dr. Wiesner, a lipcsei egyetem hittudományi karának rendszeres teoló- lógiai professzora, az Országos Béketanács vendégeként hazánkba érkezett. Az Országos Béketanács által a német vendég tiszteletére adott fogadáson egyházunk részéről részt- vett dr. Nagy Gyula dékán, dr. Karner Károly és dr. Ottlyk Ernő professzor, Koren, Emil esperes, és dr. Kékén András lelkész, az evangélikus egyházi békebizottság ügyvezetője. Dr. Wiesner professzor meglátogatta Teológiai Akadémiánkat és megtekintette fasori templomunkat.
