Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-04-20 / 16. szám
idegenvezető a Biblia földjén... (ßaL apóitól, az „újságíró“ Az újságírónak változatos munkája közben sok mindennel és sok mindenkivel kell találkoznia, beszélgetnie, hogy az ezerszínü életről tudósítani tudjon. Így beszélgettem és írtam már nagyon sokszor emberekről és eseményekről, templomokról és gyülekezetekről, életről és halálról, nagy örömökről és nehéz emberi sírásokról. Akiket írás céljából felkerestem és meglátogattam, mind készségesen vallottak magukról, hogy azután tovább adva ezt a vallomást, hadd legyünk egymás öröme, vigasztalása, átölelő ereje és továbbvivő bölcsessége. Ma este egy könyvvel beszélgetek. Ö látogatott meg engem. És mast itt van előttem az asztalon csendesen és nagyon komolyan. Pillanatok alatt megismerkedünk. Hiszen „névjegye” ott van a gyönyörű címlapon: Káldy Zoltán — Bevezetés az Újszövetségbe. Az első gondolat, ami már a bemutatkozáskor átfut a szívemen az, hogy már kívülről is milyen szép ez a könyv! Kellemes a közelsége, mint egy megnyerő és bölcs emberé, akinek társaságában mindig megajándékozva érzi magát az ember. Nem is kell sürgetni, kinyiló lapjaiban kinyílik a lelke és máris frissen folynak belőle a szavak, érdekesen és izgalmasan, mint amikor egy ismeretlen város templomában megszólal mögöttünk a jóltájékozott idegenvezető Mindenki idegenvezetője Csendesen megkérdezem: kik számára született? — Válasza szíves és szolgálatkész: mindenkinek, aki a Biblia földjén elindul az Újszövetség világa felé. Mindenkinek, aki nem alkalmi vendég és átfutó látogató Isten országában, hanem Krisztusban keresi a választ az élete titkaira. Mindenkinek, aki boldog örömével, vagy nehéz könnyeivel, keresztjével, vagy a reménysége csillogó szemével az örök Krisztus elé akar állani. Akinek fontos a békesség a szívében, az otthonában, a vándorúion, a halálban és ott túl a fekete küszöbön ... Mindenkinek, akinek nem elég a vasárnapi szószék szava, a Bibliája egy-egy hozzászóló boldog mondata, hanem ismerni akarja az Újszövetségben Istentől kapott drága levele minden sorát és minden mondatát... Lassan lapozgatok a könyv szívében és közben átmelegíti a szívemet ez a hálás gondolat: köszönöm kedves könyv, hogy megszülettél, hogy magyarázó mesterünk lettél, valahányszor a Mester szavait hallgatni akarjuk... Hiszem, hogy lelkipásztorok dolgozószobáikban, hívek a Bibliájuk mellett az esti lámpafénynél, Krisztust meglátó ifjak csillogó szeme sokszor fog megkeresni és megkérni, hogy jöjj velünk most, amikor az Ige templomába megyünk.. s Megismerkedésünk következő kérdését így teszem fel: mondanivalója merre visz minket? — A válasz, amit kapok, már magában is rendkívül érdekes és izgalmas: Merre vezet ?!... „Az utóbbi időben magyarországi evangélikus egyházunk gyülekezeteiben egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az Újszövetség és az egyes újszövetségi iratok eredete, illetőleg keletkezési körülményei iránt. Egyre többen akarják tudni, hogy miért és hogyan lettek éppen azok az iratok „szent iratokká”, melyeket az Újszövetség magába foglal. Kik volKÁLDY ZOLTÁN BEVEZETÉS AZ ÚJSZÖVETSÉGBE tak azok, akik ezeket az iratokat írták és eredetileg mi volt a céljuk ezeknek az iratoknak az elkészítésével? Valóban megbízhatóan közlik-e ezek az iratok Jézus igehirdetését, cselekedetet* és az apostolok leveleit? Ezeknek a kérdéseknek a felvetésével a gyülekezetek nemcsak az egyes újszövetségi iratok, hanem általában magának a keresztyénségnek keletkezési körülményeire akarnak megbízható feleletet kapni.” A körjyv végigvezet az Újszövetség 27 könyvén. Az Újszövetség minden könyvének kapujában megáll és lelkiismeretes idegenvezétőként tudományos alapossággal elmondja mindazt, amit a könyv szerzőjéről, keletkezési helyéről, idejéről, a könyv tartalmáról és sajátosságairól ma tudni lehet. Hogyan?... Harmadik kérésem az, hogy ma j este jöjjön el velem és olvasóinkkal egy rövid útra. Készséggel kér- j dezi, melyikre? — En a Filippi le- j velet választom. Rövid az idő, csak | pár szót kérek mutatóba a Filippi | levélről. AMIKOR A SZAZAD ELEJÉN a sajtó propagandahatalma kezdett a közélet minden területén érvényesülni, valaki ügy vélte, hogy Pál apostol napjainkban bizonyára az újságíró tollával terjesztené az evangéliumot. Valóban, lehetne elmés és szellemes karcolatokat írni arról, hogy Pál apostol hogyan használná fel, írná és irányítaná az egyházi sajtót. Figyeld meg, micsoda hihetetlen távlatokat fogott át az apostol szolgálata: „Jeruzsálemtől és környékétől kezdve Illíriáig betöltöttem Krisztus evangéliumának szolgálatát”, — írja (Bm 15, 15—20). Micsoda távolság ez Jeruzsálemtől, — a mai Izraeltől — kezdve egészen a Balkánfélszigetig, ott is az Adriai-tenger partjáig! Gondolkodtál-e azon, mennyi és hányféle népet fogott át ez a szolgálat?! Neki nem állott rendelkezésére sem repülőgép, sem autó, mégcsaik kényelmes lovaskocsi sem, nem tudta a közlekedés és hírközlés modern eszközeit igénybe benni: pedig a távolságok akkor sem voltak kisebbek, mint ma, — sőt nagyobbak voltak, ha a inai gyors és kényelmes közlekedésre gondolunk. Á népek közti különbségek sem voltak kisebbek, mint korunkban. Ma pedig kiváló keresztyén igehirdetőik szolgálata sokszor egy életen keresztül leszűkül egy- egy gyülekezetre és az egyházi lapok szava alig hallatszik túl egy-egy ország valamelyik felekezetinek sokszor nagyon szűk körén. MÉG ENNÉL IS MEGGONDOL- KOZTATÓBB azonban, hogy Pál apostol hogyan szolgált. Sokszor voltak nehézségei: törékeny testű ember volt, betegségekkel vesződött és testi ereje a túlfeszített munka miatt korán felőrlődött. Nem egyszer félelmek gyötörték, a gond gyülekezeteiért egy percre sem hagyta nyugton. Mégsem kímélte magát. Küldetését olyan isteni hívásnak tudta, melyet fenntartás nélkül kell teljesítenie. Ezért tette magát „mindenki szolgájává”, lett „zsidóknak zsidóvá”, görögöknek göröggé, „Mindenki számára mindenné lettem, hogy minden íme a válasz: „A címzettek. — A levél 1,1 szerint azoknak a „szenteknek” szól, akik Filippiben vannak”... Filippi ősrégi város volt Macedóniában. Fülöp macedóniai király (Nagy Sándor apja) a várost elfoglalta, megerősítette és a maga nevéről nevezte el... Ebben a városban Pál apostol hirdette először az evangéliumot. És az ő nevéhez fűződik a gyülekezet megalapítása is (Csel. 16, 12—40). Pál nem sokáig volt Filippiben, Közben többször visszatért ide... A kis gyülekezet száma egyre növekedett... Pál és a gyülekezet között nagyon bennsőséges volt a kapcsolat. Az apostol úgy beszél a gyülekezet tagmódon megmentsek egyeseket” (1. Kor 9, 19—23). Lehet-e egyházi sajtónk számára ennél szélesebb és magasabb célkitűzés? Nem figyelmeztet-e az apostol ezekkel a szavakkal arra, hogy nekünk is szólnunk kell gyülekezetünk minden tagjához falusiakhoz és városiakhoz, fiatalokhoz és idősebbekhez, társadalmi, műveltségben különbségtől függetlenül, egyformán?! PÁL LEVELEKKEL GONDOZTA azokat a gyülekezetedet, amelyektől ,távol volt, és apostoli tanácsait levelekbe foglalta egyik-másik munkatársa számára. De micsoda „levelek” ezek! Korszerűek, mert Pál magától értődőén alkalmazkodott azokhoz a szokásokhoz, amelyeket kor- társai is alkalmaztak, amikor leveleket írtak. De mikor tudta valaki a hétköznapi életnek ezt a megszokott és szinte semmibe sem vett érintkezési formáját, a levelet, ilyen tartalommal megtölteni, ennyire egyénivé és utánozhatatlanná tenni? Mások is írtak leveleket, hogy mondanivalójukat kifejezzék. Platon, a híres görög. filozófus leveleket írt, amelyeket megtöltött bölcselkedéssel. Ismerünk nagy ókori levélírókat, mint pl. a híres római szónokot és államférfit, Cicerót: kötetnyi levelezése érdekes képe korának. Pál apostol híres kortársa, Néró nevelője, az államférfi és filozófus Seneca az unokaöccséhez írt, — de soha el nem küldött — levelekben fejtegette világnézetét és életbölcsességét. S ki ne tudna Luther kiterjedt levelezéséről: talán ismerjük is egyik-másik gyöngyszemét. Vagy ki ne hallott volna a kiváló francia írónak, Pascalnak világhírűvé • lett levélgyűjteményéről? Milyen „szerényen” húzódnak meg ezek mellett a világirodalom „örökbecsű” kincseinek számító levelek mellett Pál apostol írásai. Nem számítanak ..irodalmi” alkotásoknak, — bár sok nagy íróra mély hatást gyakoroltak. De ezeket a leveleket elsősorban nem azok' olvasták és olvassák, akik irodalmi alkotásokat akarnak élvezni. Alig tartják őket számon a bölcselők és a történészek sokkal gazdagabb arajairól, mint okik részt vettek az evangélium hirdetésében az első naptól fogva (1,5). A levél oka és célja az, hogy megköszönje a szeretetadományt, amit Filippiből <küldtek. A levelet az apostol egyben felhasználja, hogy tanítsa a nagyon szeretett gyülekezetét. A levél sajátosságai: feltűnő a levél meleg és gyöngéd hangja... az egész levél meghitt beszélgetés a gyülekezettel... A levél gyöngéd hangja mellett erőteljes bizonyság- tétel Jézus Krisztusról, aki önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel és akit az Isten felmagasztalt. Ebben az emberré lett és megdi- csőült Jézus Krisztusban van a futást tudnak betakarítani más történeti forrásiratokból. PÁL LEVELEIT mégsem lehet félretenni az említettek mellett. Utánozhatatlanok és páratlanul egyedül állanak. Utánozhatatlanok: valóságos levelek, melyeket szerzőjük azért írt, hogy egyszeri történeti helyzetben adjon útbaigazítást, eligazítást és tanítást tanácstalan és bajokkal küzdő gyülekezeteknek. És páratlanul egyedül állanak tartalmukkal. Ami bennük megszólal, nem bölcselkedés, mégcsak nem is vallásbölcselet. Nem is a gyülekezeteket érdeklő híreket és közléseket olvassuk bennük, mint késő utódik. „Lélek és (isteni) erő megmutatása” volt az apostol prédikálása (1. Kor 2,4) és ugyanez szólal meg a levelekben. Ez teszi azokat utolérhetetlenekké és páratlanokká. Az apostol — ismert szava szerint — „nem szé- gyelte Krisztus evangéliumát” (Róm 1,16) és ez az evangélium hangzik írásaiból is. Ezért gyűjtötte őket ösz- sze az egyház és foglalta bele a Szentírásba. LTÁ NOZHATATLANOK ÉS PÁRATLANOK Pál levelei: mégis példaképül szolgálnak minden igazi egyházi sajtó számára. Nem 'mintha szajkóznunk vagy szajkóztatnunk kellene őket. Nem ismeri feladatát az. az egyházi sajtómunkás, aki azzal mutogatja egyháziasságát, hogy folyton íráshelydket idéz. Ellenben meg kell tanulnunk az apostoltól, hogy használjuk és jó lelkiismerettel igénybe vegyik, korunk eszközeit és kifejezési formáit az evangélium hirdetése és megszólaltatása érdekében. S ahogyan Pál nyílt szóval és félreérthetetlen őszinteséggel szólalt meg gyülekezetei előtt mindazokról a kérdésekről, amelyek ott valóban kérdések voltak, úgy kell nekünk megszólalnunk' gyülekezeteink mai kérdéseiben és meg kell keresnünk jó és építő feleletünket az evangélium világításánál. Ht ez a felelet jó és evangéliumi, éppen a saját, mai világunkba fog beleillenj és építeni tudja gyülekezeteinket, hogy beleépüljenek népünk mai életébe és munkájába. Karner Károly vőnek élete (1,21), igazsága (3,9), reménysége (3,20—21), öröme (4,4), gazdagsága (4,10), békessége (4,7), ereje (4,13), és örök élete (3,14). Igen erős hangsúly esik a levélben a keresztyén örömre, ezért szokták úgy emlegetni, mint az „öröm levelét”,.. * Befejezzük a beszélgetést. Örülök, hogy az „öröm levele” mellett ez az áldott idegenvezető könyv az öröm könyve lesz a számomra. Odateszem a Bibliám mellé. Hiszem, hogy kinyíló Bibliám mellett sokszor ki fog nyílni ez a könyv és kinyílik sok bibliaolvasó előtt sok szent titok a Biblia földjén Friedrich Lajos Luther hatalmas irodalmi munkásságával maga adott példát a sajtóban rejlő lehetőségeknek az ige szolgálatúba állítására. A magyarországi reformátorok is sikerrel müveitek a vallásos irodalom minden ágát, a teológiai irodalomtól kezdve a prédikációkig, kátékig, népszerű építő iratokig. Még a nem egyházi jellegű irodalom művelésében is a legelsők között állottak. Semmi sem mutatja jobban a protestantizmus súlyát e kor magyar szellemi életében, mint az a hiteles adat, hogy a 16. századbeli Magyarország harminc könyvsajtója egyetlenegynek a kivételével, mind protestáns szolgálatban működött. A 17. és 18. században egyházunk az ellen- reformáció következtében visszaesett egyházi sajtónk munkája. Csak a felvilágosodás hatására enyhült a vallási elnyomás annyira, hogy újra munkába lendülhetett egyházunk sajtó- szolgálata. A magyarországi reformációtól 1842-ig egyházi sajtón a könyv_ és füzetirodalmat kell érteni, egyházi újságunk még nem volt. Közös protestáns vállalkozásként indult meg 1842- ben a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, mint az első protestáns hetilap. 1842 Az új lehetőség öröme érződik a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap beköszöntő vezércikkében, Székács József evangélikus lelkésznek és Török Pál református lelkésznek, a lap szerkesztőinek az Írásában: „A magyarhoni protestantizmus egéröl is jelenben elvonulnak a fellegek és ez a napnak tisztább világánál jobban érzi, mint valaha, hogy örök haladási elvéhez képest, az emberiség és ke- resztyénség boldogsága s Jézus országának virágoztatása ügyében, most a kedvezőbb körülmények között, többet tehet, többet kell lennie.” (Prot. Egyh. és Isk. Lap, 1842. I.) A magyar protestantizmusnak s benne egyházunknak ez a lap jelentette a szellemi irányítást, az állandó útmutatást. Mindig is sokat jelentett ennek az egyházi újságnak a szolgálata, de különösen akkor nőtt meg a szerepe, amikor az 1848-as szabadságharc idején figyelték és várták országszerte a hívek a magyar protestantizmus újságjának iránymutatását. 1848 A protestantizmus három évszázados tapasztalatának a megszólaltatása biztos eligo* EGYUÁZl SAJTÓIK MÚLTJÁBÓL látás: azoknak a nagy meszes síroknak ki- fehérlö -rögei a Té intelmeddé rendeződnek, a csonka kémények mintha Feléd mutató intő ujjak volnának, az ágyúdörgés mintha igédet zúgná, olvassuk, halljuk szavad: „Elég immár!” (Evangélikus Lap, 1915. 115.) zítást jelentett arra, hogyan nézzék a hívek a nagy március eseményeit: „Az emberiség a haladás és tökéletesbülés lobogóját kitűzvén — természetes, hogy a protestantizmus, \ki egyházaikban már századok óta ezen zászló alatt életre-halálra küzd, tulajdon múltján tanulva s okulva, sem vérmes reményektől elragadva túlságokra nem fakad, sem a mutatkozó nehézségek miatt kétségbe nem esik, hanem az új eszmékkel, mint egy rokon- szenvű baráttal ölelkezve, tapasztalas-edzette ildomossággal halad a kitűzött irányban." (Prot. Egyh. és Isk. Lap, 1848. 360.) A haladó eszmék baráti köszöntése logikus következménye annak, hogy három évszázadon keresztül ezek segítségével jutott életlehetőséghez a magyarországi protestantizmus a Habsburg- rendszer elnyomásával szemben. Hosszasan lehetne szemléltetni a lap cikkeiből, hogy atyáink milyen mélységesen hittek a Habs- burg-elnyomás elleni küzdelemnek, a szabadságjogok kiszélesítésének a feltétlen erkölcsi igazságában. Rámutattak az Isten egyetemes erkölcsi világrendje és a márciusi sikerek közötti összefüggésre. A jó és igaz ügy szolgálata töltötte el hazafias lelkesedéssel a szíveket, ez adott célt és értelmet a fáradozásnak, áldozatvállalásnak, és ha kellett, a hősiességnek! 1897 Egyházi újságjaink a lelki élet éber figyelői voltak. Nem engedték az Isten igéjének hát- térbeszorítását. A belső megerőtlenedés és lelki hanyatlás korszakában az élő hitű keresztyének ajkán nem szűnt rpeg a figyelmeztetés az Isten igéjétől való elszakadás veszélyére. Dr. Baltik Frigyes, a dunáninneni egyházkerület püspöke ezt írja: „Jobb, vagy legalább oly olvasói vagyunk-e a Szentírásnak, mint apáink és hivatalbeli elődeink voltak? Tisztelet a kivételeknek, de én nemet mondok. Ez nem nézetem, de tapasztalatom. Mondják, hogy egyházunk rossz napjait éli. Igen, rossz napjai vannak egyházunknak, de én ennek főőkát abban keresem, hogy rossz bibliaolvasdk vagyunk és a hívő néppel szemben elégtelen a Bibliának magyarázata. En nem. kérek több prédikációt, de ke* resek többet a Bibliából a prédikációban. S ott, ahol a prédikációnak van bibliai alapja, többet keresek annak az igének a hirdetéséből, a ki az Ige vala és testté lett, a kiről az Írás tanúskodik s ez a Jézus Krisztus.“ (Evangélikus Egyház és Iskola. 1897. 449.) 1899 Ebben az évben ült össze Hágában egy nemzetközi békekonferencia, s ez adott alkalmat arra, hogy Paulik János budapesti vallástanár „Világbéke“ címmel írt vezércikkében megszólaltassa a béke ügyéért érzett keresztyén felelősséget. Paulik világosan látta, hogy még igen nagy utat kell megtennie az emberiségnek ahhoz, hogy kilátásos legyen a vUágbékéén folyó küzdelem. „A világbéke eszméje oly szédítő magasságban lebeg, hogy az emberiség hozzá viszonyítva ma még csak olyan, mint a kis gyermek, ki a magas fán pirosló almát akarja leszedni. Óriássá kell nőnie, nagyot .változnia lelkületében s intézményeiben, ha- e nemes eszméhez csak közel érni akar.“ Paulik azonban ennek ellenére sem javasol valami passzivitást, hanem hirdeti a világ jóakaratú embereinek összefogását a béke érdekében, mindenekelőtt pedig a nevelőkhöz fordul: „Egyesüljenek a világ népeinek nevelői: szülök, tanítok, lelkészek arra, hogy a gyermek szivében az emberszeretet, türelem, igazság stb. érzelmeit meghonosítsák s kiirtsák onnan azokat a félszegsé- geket, amelyek a békének ellenségei.“ (Evangélikus Családi Lap, 1899. 161.) 1915 Az első világháború tengernyi szenvedését, az idegen érdekekért hozott óriási áldozatok keservét, árvák és özvegyek panaszát így viszi Isten színe elé „Ima békességért” című írásában Duszik Lajos szatmári lelkész: „Véres csatamezők pgyúroncsokkal és roncsolt holttestekkel ■.. sötét, nagy sírok kis fakeresz- tekkel... házromok felett meredező csonka, kormos kéményék, mintha fejfákként emel- kednénék, fejfáiként a halott, az eltűnt békének, boldogságnak... Az ágyúdörgés, fegyverzet és halálhörgés kiáltja, hogy él a halai^, Es innen, a. Te kebledről mi más a 1919 Amint 1848-ban, úgy az 1919-es Tanácsköztársaság idején is iránymutató szolgálatot végzett egyházi sajtónk. Kapi Béla dunántúli püspök írta a Harangszóban: „Új világ formálódik előttünk. Az érvényesülésre törő eszmék között sok a régi, melyek az evan- géliemban régtől fogva felénk zendülnek, melyeket meggyőződéssel és hittel hirdettünk, de amelyek megvalósítására és a közgazda- sági életben való érvényesítésére erőtlenek voltunk. Ezeken kívül sok új eszme vesz körül, melyek ma még idegenek, melyekhez szoktatni és nevelni kell önmagunkat. Evangélikus egyházunk a kialakuló új világba és annak kiformálódó új társadalmi és gazdasági rendjébe becsületes elhatározással beilleszkedik. Alkalmazkodik a törvényekhez és megváltozott viszonyokhoz, s elismeri a kialakuló társadalmi és gazdasági rendet. Nekünk hatalmi, gazdasági, politikai törekvéseink nem voltak és nincsenek. Mi p lelkek szolgálatára rendeltettünk s ha körülöttünk megváltozik is a gazdasági, társadalmi és politikai berendezkedés, ezt a szolgálatot teljesíteni fogjuk mindazokkal szemben, kik annak szükségét érzik és azt igénybe venni óhajtják.” (Harangszó, 1919. ápr. 20. 112.) * Most csak ennyit ízelítőül egyházi újságjaink hatalmas anyagából. Nemcsak nagyméretű anyag ez, hanem nagyon drága is né- künh, hiszen itt lüktetett egyházunk szíve. Sajtónk munkája leghübb tükörképe, naplója, szinte betűbe öntött dokumentumfilmje köz- egyházunik igehírdetésenek, gondolkodásmódjának, eseményeinek, egész életének. Száztizén< hat esztendő sokrétű és szerteágazó anyagában persze olyan is van, amire nem vagyunk büszkék. De a jó hagyományok ereje legyőzi a hibákat. Főleg azon a téren tanulhatunk sokat egyházi sajtónk jó hagyományaiból, hogy mennyire élére tudtak állni egyházi lapjaink saját koruk egyházi életének, menynyire tudtak prófétai szóval utat mutatni, döntő kérdésekben megoldásokat ajánlani, az egyházi élet motorjává válni. £:■ r*:"’**'*"—. - ©*► otöj* mmb
