Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-04-13 / 15. szám

XXIII. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM. 1958. ÁPRILIS 13.

ÁRA: 1,40 FORINT;

ÚJSZÜLÖTT QYERMEKEK

Húsvétikor valami egészen új dolog kezdődött el.. Legalábbis így érezték ezt a tanítványok. S erről az új-ról szólanak az apostoli levelekben, az ifjú keresztyénség e legrégibb irataiban. „Újjászületés“, „új élet“, „új ember”, — ilyen s eféle kifejezésekkel próbálják kifejezni, elmondani azt, ami valójában elmondhatatlan. E húsvét utáni vasárnap ősi egyházi elnevezése is erre emlékeztet: Quasimodogeniti, magyarul: Mint most született gyermekek... (1. Péter 2,2).

Ez az új dolog mindenekelőtt abban állott, hogy a tanítványok húsvét után állandóan Jézus társaságában tudták magukat. Nem úgy, mint annak előtte, mikor Jézussal együtt rótták Palesztina ösvényeit, hanem egészen másképpen; bármily különösnek tessék is: sokkal valóságosabban, l'dő és tér korlátáitól szabadon,- mindig -és. mindenütt mindegyikükkel ott volt Jézus, a feltámadott Úr, titokzatosan, de hatalmasan és valóságosan. A tanítványok elindultak egy úton, — s úgy érezték, hogy csak most kezdtek igazán élni, most teszik meg az első lépéseket. Mint egy kis gyermek, aki szülőjének kezén most tanul járni. Egy-kettő, egy-kettő. Ezzel elkezdődött valami s ebben a 'kezdetben egy nagyszerű folytai ás lehetősége bomlott ki, mint bimbóból kifestő virág: Jézussal élt élet.

Régi tapasztalat, hogy milyen nagy hatással vannak reánk azok, akikkel együtt élünk. Átveszünk hatásokat s minél szorosabb az életközösség, annál inkább hatunk egymásra, hasonulunk egymáshoz. Hosszú életet együtt leélt házastársakról mondják, hogy nemcsak egymás szokásait veszik át, de külsőleg, arcra is hasonlítani kezdenek egymásra. Abban az életközösségben, amiben a tanítvány van Mesterével persze a hatás csak egyoldalú lehet: Jézus formálja a maga képére az övéit. Azt akarja, hogy úgy gondolkodjanak, cselekedjenek a tanítványok, amint Ö. „Amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást“ (János 13,34). Erre is gondolhatott Pál 'apostol, amikor arról beszélt, hogy öltözzük fel a Krisztust, s hogy a Krisztus él őbenne. Niemöller, a németországi Hitvalló Egyház nemrég nálunk járt vezére mondotta, hogy gyermekkorában gyakran látott keresztyén hajlékok falán egy feliratot: „Jézus mit szól hozzá?“ Évtizedeknek kellett eltelniük — mondotta — amíg ennek a mondatnak mély értelmére rájöttem. Arra, hogy egész életünkben ennek kellene érvényesülnie: Jézus mit szól hozzá!

Péter apostol fent idézett levelében nagyon gyakorlati, szinte hétköznapi intelmeket fűz ehhez a ténymegállapításhoz, hogy a tanítványok olyanok, mint a most született gyermekek. Ha Krisztus kezét fogva jártok, akkor „vessétek le a gonoszságot, álnokságot, képmutatást, irigységet és a megszólást“. Mert az újjászületés kezdetének csak akkor van értelme, ha követi a folytatás. Életünknek minden Jézussal élt napja után -oda kellene írni azt, amit folyóiratokban közölt regények egy-egy szakasza után szoktak odaírni: „Folytatása következik“. Holnap, holnapután, minden nap, amíg csak „tart a ma“.

Ez az új élet azonban olyan folyamat, ami.minden nap újra kezdődik. A gyermek felcseperedik s egyszer elereszti szülője kezét. Elindul a maga útján. A madárfióka szárnyrakap- a fészek szélén s szabadon, s önállóan ■szárnyal a lég végtelen országútién. A tanítvány azonban mindig gyerentiséyí látogatása hazánkban

Dr. Martin Niemöller a hessen-nassaui tartomány elnöke a Magyar- országi Egyházak Ökumenikus Tanácsának vendégeként március 28-án feleségével együtt néhánynapos látogatásra Magyarországra érkezett. Március 29-én délután a hazai és a külföldi sajtó munkatársaival sajtó- konferenciát tartott.

A konferencián D. dr. Vető Lajös püspök köszöntötte Niemöllert.

„Különös jelentősége van annak, hogy Elnök Urat körünkben köszönthetjük. A szomorú 1956. évi őszi események óta most először van Magyarországon. Nagy érdeklődéssel, figyelemmel és mi keresztyének főleg sok-sok imádsággal kísérjük azt a munkáját, amit hazájában sok munkatársával együtt a világbéke megmentéséért végez. Negyén meggyőződve arról, hogy nemcsak figyelemmel kísérjük és imádkozunk érte, hanem minden erőnkkel támogatjuk is ezt a világtörténelmi jelentőségű küzdelmet.“

Nierpöller elnök ezután beköszöntő beszédében arról szólt, hogy szív-h beli vágya szerint készült Magyar- országra, ahol utoljára 1958 nyarán az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának galyatetői ülése alkalmából járt. A Krisztus egyháza egy test, ahol ha egy tag szenved, vele együtt szenved -a többi tag is s az egyik tag örömében részt vesz a másik is. Most a németországi egyház, amelynek tagjaként Niemöller hozzánk látogatott, van súlyos küzdelemben, amely abból származik, hogy Németországot atomfegyverekkel akarják felfegyverézni. Ha ez a lépés bekövetkeznék, ismét beláthatatlan távolba toíná ki Németország újraegyesítését, amelyre pedig már több mint tíz éve vár'az egész német nép.

Niemöller elnök ezután válaszolt a. sajtó képviselőinek feltett kérdéseire. Válaszában hangsúlyozta, hogy azért vállalta el immár harmadszor egyházkerületének elnöki tisztségét, mert a választásban nem személyéről, hanem arról az ügyről volt szó, amelyet Niemöller neve jelent és képvisel immár esztendők óta: a békéért való küzdelem ügyéről.

Arra a kérdésre, hogy milyen érzésekkel jött Magyarországra. Niemöller elnök a következőket vála- szplta: „Nem azért jöttem Magyar- országra, hogy valami különöset hozzak Vagy mondjak, hanem azért, hogy szolidaritásomat ' és együttérzésemet fejezzem ki a magyarországi keresztyénekkel. Az, amit majd itt magam hallok és látok, hozzájárul ahhoz, hogy tisztább képet alkossak magamnak a magyarországi egyházakról, mint ahogyan azt kívülről teszik.“

Győry Elemér református püspök azt kérdezte Niemöller elnöktől, hogy mit tehetnek a magyar protestánsok a béke érdekében. Niemöller válaszában rámutatott arra, hogy e kérdés azt az alapvető kérdést veti fel: mit tehetnek általában az emberek a béke érdekében.

A háború napjainkban oktalan dologgá vált. A nyugtalanító azonban az, hogy minél végzetesebbé vált a háború, annál kevesebb emberen múlik annak az elhatározása, hogy legyen-e háború. A valóság az, hogy ma 3 milliárd ember állandóan abban a félelemben él, hogy valaki megnyomja a három fehér gomb közül valamelyiket, amely dönt a háború és béke sorsa felett. — A béke 'világmozgalomnak látszólag nincsen közvetlen hatása a világpolitikára. Mégis az a véleményem, hogy ez a mozgalom már nagy dolgokat ért el. Pl. a koreai fegyver- szünet sem jött volna létíe ennek a mozgalomnak világszerte érvényesülő hatása nélkül. Németországban ma a parlament dönt az atomfegyverekkel történő felfegyverkezés kérdésében. Azonban ez a parlament sem hagyhatia figyelmen kívül ebben a kérdésben a közvélemény hangját, amely már nagyon élesen 4» hallhatóan megnvilvámü. A mi feladatunk ennek á közvéle- ménvnek kialakítása és ebben a feladatban tudnak az eevhdz^k egv- "pz-nak ió sevítsé°et nvúi.ts.ni.

Egy másik kérdésre válaszolva D. Niemöller elnök utalt arra áz állás- foglalásra, amelyben hat németországi evangélikus teológiai főiskola

dékánja szögezte le álláspontját az atomfegyverekkel kapcsolatban. Ebben három- dolgot állapítottak meg: 1. Az atomfegyverek használata visszaélés a józan ésszel és a természet erőivel, amelyek Istennek jó adományai és azért kaptuk őket, hogy jó célokra használjuk fel. 2. Ezeknek a fegyvereknek a használata árulás, mert elárulja az embert, akit Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett és akiért Jézus Krisztus meghalt. 3. A tömegpusztító fegyverek önmagukban is istenkáromlást jelentenék, mert Isten jósága ellen támadnak. — Ezt a nyilatkozatot a hat , teológiai dékánod kívül a Németországi Evangéliumi Egyház vezetői is aláírták és aláírta Dibelius berlini püspök is. Ilyen módon e felhívás az egész németországi protestantizmus lelkiismeretéhez szóló figyelmeztetéssé vált. Ezeket a megállapításokat eddig még nem akadt a világon teológus. aki. kétségbe vonta volna. S ha akadna ilyen, az ezzel eljátszana teológiai becsületét.

A Németországi Evangéliumi Egyháznak 7 április végén összeülő zsinata kénytelen lesz foglalkozni a Hitvalló Egyház lelkészi testvérközösségeinek a zsinathoz intézett beadványával. Én mag'am ugyanezt a kérdést,- az atomfegyverek kérdését már az 1957jes zsinaton is felvetettem, amikor' a katonaság lelki gondozásáról volt szó. Azt mondottam akkor, hogy a lelkipásztor a tömeg- pusztító fegyverek használatával kapcsolatban a reábízottaknak nem mondhat mást, minthogy ez bűn.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a világban folyó atomkísérletekről, D. Niemöller a következőket válaszolta:

„1945-ben dobták le az amerikaiak a két atombombát Hirosimára és Nagasakira, abban a meggyőződésben, hogy ezzel befejezik a Jiáborút és megakadályozzák a további felesleges vérontást. Azonban nem így történt. A háború Japánban még ma is tovább folyik, mert a hiro-i simái és nagasxki bombák kihatásaitól még ma is halnak meg emberek és még 30 esztendő múlva is meg fognak ezeknek következtében halni. Még ma is születnek ott torz- szülöttek és még 30 esztendő múlva is fognak születni. Ma tudjuk, hogy ezek a bombázások az emberiség elleni merényletet jelentették. S ez segít bennünket az ilyen bombákká!, való kísérletezés megítélésében. Ez a tudat az. ami az atomfizikusok lelkiismeretét olyan nyugtalanná tette. Ezért következett be az. hogy ma Németországban az atomfizikusok jönnek az egyházhoz és felteszik a kérdést: ti mint egyház mit tesztek ez ellen a szörnyűség ellen? Az 194*. évi eseményekből az egész emberiségnek azt a tanulságot kell I levonnia, hogy nem szabad olyan cselekményeket meegnaedni. amelyeknek kihatásaival és következményeivel nem vagyunk tisztában. Senki sem tudja megmondani azt, hogy mi lesz a hatása a mrn atom- és hidrogénbombn kísérleteknek 200—300 év múlva.“

Niemöller Márton virágvasárnap a Kálvin téri református templom-' ban prédikált, majd a hétfői napon feleségével együtt visszautazott Né-' metországba. G.

Döntő lépés a világ békéje felé

Tizenhárom esztendeje szabadult , fel hazánk. Nem jubileumi szám ez, l mégis az ezévi felszabadulási ün- ' népségeknek igen nagy volt a jelentősége hazánk életében, sőt azon túl is. N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke vezetésével szovjet párt- és kormány- delegáció érkezett hazánkba. A küldöttség részt vett az április 4-i lei- szabadulási ünnepségen és az azt követő nagygyűlésen. Jelenlétük tette nagyjelentőségűvé ezévi félszabadulási megemlékezésünket. Ittlétük, az országban tett különböző 1 látogatásaik, közvetlen baráti meg- j nyilatkozásaik igazolják és bizonyítják, hogy a szovjet nép törődik j velünk, hogy egy táborba, a szocia- | lizmus és a béke táborába tartozó- j nak tudja a mi népünket is. Meg- ! nyilatkozásaik, közöttünk való for- golódásuk azt mutatja, hogy nem egy hatalmas nép leereszkedő gesztusával jöttek hozzánk, hanem avval a baráti együttérzéssel, amely olyan népeket köt össze, akik egy úton haladnak. Ezt érezhette meg április 4-én a Hősök terén a nagygyűlés félmilliós tömege. Ezt tapasztalták meg azoknak az üzemeknek munkásai. városoknak lakói, tsz-eknek tagjai, ahol vendégeink megfordultak. Bizonyosra vehetjük, hogy látogatásuk továbbra is erősíteni fogja a két nép közötti együttműködést és barátságot.

Ezekben a napokban éppen a hazánkban tartózkodó szovjet kormányférfiak részéről történtek olyan j kezdeményezések és lépések a nem- j zetküzi feszültség enyhülésének és I a világ békéjének érdekében, amelyeket nem tudunk elvonatkoztatni | mindattól, ami hazánkban ezekben a napokban történt. Akkor tudjuk igazán értékelni azt, ami népünkkel és hazánkkal tizenhárom esztendővel ezelőtt és azóta is történt, ha minden ilyen kezdeményező lépést komolyan veszünk. A békére, a nemzetek békés egymásmelleit élésére irányuló törekvések nélkül talán ez évben sem tudtuk volna békében ünnepelni április 4-ét. Két- j ségtelen tény az, hogy a békére irá- t nyúló törekvések élenjárója a Szov- J ietunió és annak vezetői, hiz.onvítval

KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK

Az Egyházak Világtanácsának képviselői és a Szovjetunió görögkeleti ortodox egyházának képviselői találkozóra készülnek ez év augusztusában. A találkozó időpontját a moszkvai patriarkáíus javasolta.

Az indonéziai egyházak nemzeti tanácsa nyílt levelet intézett az Indonéziában élő hollandiai keresztyéneki hez, amelyben kijelenti, hogy bármi I történik is, a Krisztusban való egy- j ség megmarad. Politikai feszültsé- ' gek és ellenségeskedések nem akadályozhatják meg, hogy ne végezzük el közös szolgálatunkat, az ige hirdetését, amellyel népeinknek tartozunk.” A hollandiai és az indonéziai keresztyéneknek mindent el kell követniük a két nép megbékéléséért.

azt, hogy nemcsak kívánják a békét, hanem azért mindent meg is tesznek. Mégpedig hathatós eszközökkel bizonyítják. Az egész világ közvéleményét mélyen érintette a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának az a döntése, hogy a nukleáris fegyverekkel való kísérletezést megszünteti. A nukleáris fegyverek réme és az azokkal való kísérletezés pusztulással fenyegeti az egész világot. Az a nagyhatalom, amelyik ilyen lépésre határozza cl magát, mindennél jobban bizonyítja: ki akarja a békét? A világsajtó és az egyszerű emberek ezekben a napokban állandóan ezzel a határozattal foglalkoznak. Mind keleten, mind nyugaton az a vélemény alakult ki, hogy döntő lépés Volt ez a Szovjetunió részéről. És mind erősebb lesz az a követelés, hogy a másik oldal is tegyen ilyen lépést.

N. Sz. Hruscsov éppen hazánkban tartózkodása idején hívta fel az Egyesült Államok vezetőit, hogy ne halogassák ők se a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetését, mert nem szabad megengedni, hogy az emberek egészségét jóvátehetetlen kár érje. Ezért csatlakozzanak ehhez a lépéshez.

A világ közvéleménye máris odaáll e felhívás mellé. Amikor e sorok íródnak, már az egész világ, kicsik és nagyok, nem-keresztyének és keresztyének, keleten és nyugaton élők együtt tudják mondani ezzel a felhívással a nyugati nagyhatalmak vezetői felé: szüntessék he az egész világon az atomfegyverekkel való kísérletezést. Ez lehet és ez kell, hogy legyen az első lépés, mely emberileg hozzájárul ahhoz, hogy valóban ne kelljen senkinek rettegnie a rettenetes végpusztulástól, hanem mindenki nyugodtan békében élhesse jelenét és tervezhesse jövőjét.

Mi magyar evangélikus keresztyénéi: is igent mondhatunk és mondunk is minden ilyen lépésre, bárhonnan lön is az, és tudunk haladni mindazokkal ebben a kérdésben, akik így munkálják az emberiség jövőjét.

S.

mek marad- S — ha lehet így mondani — egyre gyermekebbé lesz. Ezért sugároztak a nagy keresztyének, akiket ilyenekül tart nyilván az egyház- történelem, valami mélységes, gyermeki lelkületet. Luther Márton íróasztalán halála után egy papírdarabot találtak e pár szóval: „Koldusok vagyunk, ez bizonnyal igaz”. S a nagy reformátor e vallomással éppen arról a mérhetetlen gazdagságról akart vallani, aminek birtokába, jutott: a Krisztus kincséről. Amit más alkalommal így fejezett ki: Én életem végéig a Káté tanítványa akarok maradni. S Keresztelő János így mondotta: Néki növekednie kell, nekem pedig alább szállanom.

Azt jelenti ez másszóval, hogy Krisztus naponta felajánlja nekem a társaságát. Ez az ajándék. S nekem azt naponta el kell fogadnom. Ez a feladat. Roppant ajándék s ahhoz méltó nagy feladat. Az új életet Isten adja, de abban járni kell. Krisztus felöltöztet igazságába és tisztaságába, de ezt a menyegzői köntöst viselni kell. Járni, mindig szorosabban a Jézus nyomdokán — ebben van a keresztyén élet fejlődése. Fogni mindig szorosabban, a Mester kezét — ebben van a tanítvány bizoyossága. Megmaradni és megerősödni s mindig megújulni ebben a gyermekségben. S így jutni el majd az új élet teljességére, az örökkévalóságban — mint újszülött gyermekek.

Groó Gyula