Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-02-16 / 7. szám
i o R S ZÁ GO S E V A N G Et I KUS XXIII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM 1958. FEBRUÁR 16. ARA: 1,40 FORINT. Egyházunk útja a szocialista Magyarországon Irta: dr. Kékén András Két hónapja nem írtam már cikket közegyházi kérdésekről, mert kiforratlan és a. nyilvánosság számára eléggó^meg nem érett problémáikkal nem akartam a lap olvasótáborát nyugtalanítani. Mivel időközben megj elent az állam és egyház közötti tárgyalások eredrriényekép az a Nyilatkozat, mely lapunk január . 26-i számában olvasható, s mivel ugyanabban á számban hivatalos közleményként az állam és egyház között a rendkívüli államsegélyről szóló levélváltás is az olvasók elé került, úgy érzem, most már inkább a hallgatás lenne nyugtalanító. Szeretnék azzal az őszinteséggel inni, mellyel. tartozunk híveinknek, s azzal a tárgyilagossággal, mely a szeretet szálaival megkötözött s az események sodrában benne élő ember számára is kötelező. S még egyet elöljáróban: amit írok, azt a magam nevében és a magam felelősségére írnom. w Említettem a Nyilatkozatot. Az egyház nevében az egyetemes közgyűlés elnöksége, az állam képviseletében az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke írták alá. Ez azt a látszatot keltheti, hogy a Nyilatkozatban nem az egyház szól a maga helyzetéiről es útjáról, hanem a vezetőknek egy kis csoportja. A történeti tények mást mutatnak. A Nyilatkozat még az elmúlt év novemberében keletkezett, szövegezésében részt vettek annak a bizottságnak a tagjai, mely a tárgyalásokat megkezdte, s a Nyi- Satikozat szövegét egyhangúlag és meggyőződéssel elfogadta az. egész bizottság. Abban a reményben tette ezt,' hogy utólag elnyeri a hivatalos egyházi szervek jóváhagyását, sőt erős volt az a reménysége, hogy az egyház papjainak, presbitereinek és híveinek túlnyomó többsége is csatlakozni fog a Nyilatkozathoz. ✓ De mi is van ebben a Nyilatkozatban, melyről politikusok és teológusok azt mondták, hogy évek óta ez a legvilágosabb megfogalmazása az egyház és egy szocialista világnézetű állam együttélését pozitíve és negative meghatározó tételeknek. Alapvető megállapítása az, hogy az egyház Isten akaratából a maga szolgálatát a szocializmus gazdasági, politikai és társadalmi rendjében végzi, éppen ezért Róma 13. fejezet alapján a meglévő államhatalmat Istentől rendelt felsőbbségnek fogadja el. Erre a döntésre készteti az egyházat Isten határozott parancsán kívül az a tény is, hogy a marxista világnézetet valló államhatalom biztosítja, sót anyagi támogatással segíti elő a vallás szabad gyakorlását, és az egyház lelkészeinek zavartalan munkálkodását. A Nyilatkozat azután rámutat azokra a területekre, melyeken az egyházi szolgálat komoly segítséget jelent az állami törekvések számára. Ilyen mondatokat olvasunk: „Az egyház a maga híveit állampolgári hűségre neveli... Arra törekszik, hogy elősegítse népünknek és kormányunknak fáradozását a szocializmus építéséért; ilyen vonatkozású feladatoknak látjuk népünk egységének és jólétének, életszínvonala emelésének, a hazaszeretetre nevelésnek, hazánk külső és belső békéjének és rendjének támogatását... Egyetértünk azokkal a törekvésekkel, melyek elősegítik a népek békés egymás mellett élését és a vitás kérdéseknek tárgyalások útján való megoldását.“ Mindez akkor realizálódik, ha lelkészek és hívek a maguk körében mindent megtesznek a békéért. a több kenyérért, a magasabb műveltségért, abban az értelemben, ahogvan ez kifejezésre jutott a békeszolgálatot végző egvházi bizottság 1958. január 3-i állásfoglalásában. Nem beszél a Nyilatkozat azokról a viláismézeti különbségekről, melyek kétségkívül megvannak az egyház és állam között. Az egyik az evarnzé- lium fundamentumára énül. a másik a marxizmus alapján áll. Rossz szolgálatot tenne az. aki itt valamilyen elegyítést vagy összeegyeztetést javasolna. Az-a becsületes álláspont, ha a határokat és különbségeket világosan látjuk és kimondjuk. Az egyház nem teheti meg, hogy marxista világnézetet valljon vagy hirdessen, ámde a Nyilatkozatból és az illetékes állami szervek többszöri kijelentésétől is világos, hogy ilyen igényt senki nem is támaszt az egyházzal szemben. Igen, mi is akarjuk a békét, akarjuk népünk anyagi és szellemi felemelkedését a szocializmus rendjében, ezt szolgáljuk is a magunk szolgálatának területén és eszközeivel, de ugyanakkor a tiszta és elegyítettem evangéliumot hirdetjük, mert ezért vagyunk. A Nyilatkozat egy mondatára külön felhívjuk az olvasók figyelmét: „Az állam és az egyház kijelentik, hogy viszonyuk tekintetében az 1948- ban kötött Egyezmény alapján állnak, az egyház kormányzása tekintetében pedig az állam által is jóváhagyott és megerősített egyházi törvényeket tartják irányadónak.“ Az Egyezmény világos történelmi bizonyítéka annak, hogy a szocialista magyar állam sem mondott le arról a legfelsőbb felügyeleti jogról, melyet a magyar állam mindig is gyakorolt az egyházak, mint az állam hatalmi területén szervezett jogi testületek fölött, s amely különféle formák között ugyan, de a világ minden államában érvényesül; az állam által is jóváhagyott egyházi törvények viszont biztosítják egyházunk autonómiáját. Olyan értékes kincsünk ez, melyet őseink vér és szenvedés árán szereztek ■ meg és szent örökségként hagytak , reánk, de tudatában- vagyunk annak, hogy ez az autonómia a gyakorlatban — különösen egy nagy társadalmi átalakulást végrehajtó államnak az egyházzal való viszonyában — csak folyamatos és a kérdéseket egyenként mérlegelő tárgyalások útján érvényesíthető. Kár lenne titkolnunk, hogy ezen a ponton vannak nehézségek, s lehetnek ezután is. A mai nehézségekről a továbbiak során még írni fogunk, de előbb foglalkozzunk az eddig csak tartalmában ismertetett Nyilatkozatnak egyházunk útját meghatározó következményeivel. Mi következik a Nyilatkozatból a hívek magatartására nézve? Azt hiszem, minden úgynevezett „maradi“ egyháztagnak és presbiternek el kell jutnia a tisztánlátásnak arra a magaslatára, ahonnan az evangéliumot hűségesen hirdető, de ugyanakkor a rábízott nyáj békés életét és fel- emelkedését is szolgáló egyház nem tekinthető „kollaboráns“, a „kommunizmust kiszolgáló“, a „Krisztus ügyét eláruló“ testületnek — s ahonnan az egyházzal szemben nem támaszthatók olyan igények, hogy társadalmi rendszerek védelmezője vagy politikai szándékok búvóhelye legyen. Bízunk abban, hogy a Nyilatkozat szövege és szelleme megindít egyházunkban ilyen tisztulási folyamatot. Mi következik a Nyilatkozatból a lelkészek szolgálatára nézve? Azt hiszem, semmi új, — azaz semmi olyan, amit eddig is ne vállaltak és ne végeztek volna, hiszen a Nyilatkozat csak összefoglalása és közhírré tétele azoknak az elveknek, melyeknek ebben a vonatkozásban eddig is meg lehetett volna szabnunk munkánkat. Ügy érzem, erről írva csak azt kell tennem, hogy a lelkészi esz- mélődés és önvizsgálat számára itt is felvessem azt a két kérdést, amit bókeszolgálatunk programját ismertető körlevelünk is tartalmaz: Az egyik ez: én — a lelkész, aki tudok beszélni a békességről — akarom-e őszintén és szivből a békét? A másik pedig ez: én — a lelkész, aki tudok beszélni a jócselekedetekben megmutatkozó szeretetről — akarom-e igazán gyakorolni és gyakoroltatni gyülekezetem és minden emberi közösség javára ezt a munkás és építő szeretetet? Mi következik a Nyilatkozatból most már külön a Déli Egyházkerület papjaira és híveire nézve? Említetten, hogy az egyházi autonómia értelmezése és gyakorlása tekintetében vannak nehézségek. Ennek igazolására az Evangélikus Élet január 26-i számának Hivatalos Közlemények rovatából idézek egy mondatot. Az Egyházügyi Hivatal elnöke írja az egyetemes közgyűlés elnökségének: „A Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke elzárkózott a meglévő tényleges problémák rendezésétől.“ Mik ezek a rendezetlen problémák, melyekre a levél utal? Rendezetlen a kerület püspökének a viszonya az államhoz, mert a lelkészek számára nyilvánosságra hozott állami álláspont szerint a kerület elmúlt esztendei kormányzásában nem érvényesültek sem a Nyilatkozatban lefektetett elvek, sem az egyházi törvények rendelkezései; rendezetlen ez a viszony azért is, mert a kerület püspöke még nem bírja azt az állami hozzájárulást, melyre az 1957. évi 22. sz. Elnöki Tanács törvényerejű rendelete szerint szükség van; s végül rendezetlen azért, mert semmiféle egyházkormányzati ténykedéséből nem derült ki, hogy az egyetemes közgyűlés elnökségét elismeri-e vagy sem. E rendezetlen viszony következtében az állam a Déli Egyházkerület igazgatását miniszteri biztos által ellenőrizteti, s ennek a kerületnek egyelőre nem folyósítja a lelkészi kongnia 25%-os csökkenését pótló rendkívüli államsegélyt. Ezek a tények. Ezeknek ismeretében a kerület lelkészeinek küldöttsége felkereste D. Ordass Lajos püspököt és arra kérte, hogy rendezze viszonyát a szocialista magyar állammal. Mivel minden egyébtől eltekintve engem a kerület püspökéhez nemcsak a köteles tisztelet, hanem a baráti szeretet és a sorsközösség szálai is hozzákapcsolnak, nem tudok mást képviselni, csak ezt a pozitív megoldást és ezért tudok imádkozni. Hogy milyen lépések lehetségesek s hogy milyen úton jön el a kibontakozás, azt Isten egyházjkormányzó hatalma, bölcsessége és irgalma dönrti el. Addig is mindnyájan imádkozzunk — éspedig reménységgel — a kibontakozás útjáért, s végezzük őszintén és becsületesen azokat a feladatokat is, melyeket a Nyilatkozat állít elénk. Végül — úgy érzem — túl kell tekintenünk magyar evangélikus egyházunk határain. Meg vagyok győződve arról, hogy világszövetségünk vezetősége és a tagegyházak vezetői egyetértenek velünk három alapvető tényben: Az egyik az, hogy egyházunk éljen és szolgáljon a. szocialista Magyarországon. A másik az, hogy a közös hiten és a hittestvéri szereteten alapuló kapcsolat továbbra is gyümölcsöző módon megmaradjon közöttünk. A harmadik az,: hogy D. Ordass Lajos püspök, aki a világszövetség első alelnöke, megmaradjon egyházi szolgálatában és végezze alelnöki tisztéből folyó kötelességeit. Mivel annak érdekében tettek erőfeszítéseket 1956 nyarán, hogy D. Ordass Lajos püspök rendezze viszonyát az állammal, bizonyos vagyak abban, hogy most sem zárkóznak el kéréseink elől; Kérjük őket, hogy álláspontjuk kialakításánál vegyék tekintetbe azt, hogy mi a magunk egyházi problémáit nem tudjuk máskép megoldani, csak az érvényes magyar állami törvények és az érvényes magyar evangélikus egyházi törvérfyek rendelkezései szerint. Kérjük őket, hogy akadályozzák meg, vagy cáfolják meg azokat a híreket és újságközleményeket, melyekben egyesek a valóságnak meg nem felelő módon írnak egyházunk dolgairól és püspökeink személyéről. Kérjük őket, hogy nagy megértéssel és nagy felelősséggel keressék velünk együtt a békés kibontakozás útját. Egyet akarunk velük, és hisszük, hogy Isten is ezt akarja: élni és szolgálni szeretnénk az egyházban Isten dicsőségére, azon az úton járva, melyet a Nyilatkozat szab meg egyházunk számára a szocialista Magyar- országon. LÖHE VILMOS Ezt a nevei ma már világszerte sok evangélikus ember ismeri. Jelentősége, mint a kivételesen nagy embereké, csak növekszik, amint múlik, az idő. Neuendettelsau — ahol Lőhe mint lelkész működött — abban az időben nagyon egyszerű kis német falucska, volt Bajorországban. Amikor ott Lőhe Vilmos 63 éves korában meghalt, falusi gyülekezete mellett körül állta koporsóját egy másik gyülekezet is. A diakonissza-anyaház, a diakónusok gyülekezete, a kórház, az epileptikus otthon, a missziói ház, a különböző iskolák és nevelőintézetek népe. Ennek a gyülekezetnek a lélek- száma felért az eredeti falusi gyülekezet lélekszámával. Halálakor ezen a két helyi gyülekezeten kívül, siratta a veszteséget németországi hittestvérein és barátain túl, Amerikában és Ausztráliában is sok evangélikus. Az ottani hittestvérek gondozására NeuendetteIsauból indultak a gyülekezeti munkások. így került kapcsolatba azután a belmisz- szió a külmisszióval is. Halálakor a veszteséget siratták, ebben az esztendőben pedig születésének 150. évfordulója alkalmával arra a nagy nyereségre gondolunk egész evangélikus egyházunkban, amit Isten, a mi Urunk az ő hűséges szolgája, Lőhe Vilmos által adott nekünk. Lőhe Vilmos 1808. február hó 21- én született a Nürnberg melletti Fürth városban. Mint kisgyermek ha csak tehette, elszökött a fürthi főtemplomba, mert nem győzte csodálni az úrvacsorái istentisztelet felséges szépségét. Az úrvacsora megrendítő titka elveszíthetetlen lelki kincse lett egész életére, önéletrajzában írja, hogy amikor a liturgiában az úrvacsora kiosztása előtt a „Szent vagy Uram” kezdetű liturgikus éneket énekelte a gyülekezet, ez mindig kimondhatatlanul nagy élménye volt. Amikor elérte a konfirmációi kort és maga is részesülhetett az oltári szentségben, arról élete végén is így ír: „Az idő, az ifjúság szép ideje visszahozhataffanul oda van. Nem is kívánom vissza. Ma is elsiratom azonban azt, hogy nem tudom újra átélni a konfirmáció élményét és az első úrvacsora órájátRendkívül tehetséges ifjú volt. Az erlangeni egyetemen tanulta a hittudományt. Lelki ébredése az öröklött egyházi kegyesség öntudatos felismeréséhez vezette. Erlangen után Bérlőiben tanult. Korának sem divatos professzorai, sem prédikátorai nem ragadták magukkal. Messze volt attól a felbomló, elvilágiasodó egyházi élettől, amit maga körül látott. Ezzel a kerettel szinte egész életén keresztül konfliktusban volt. Néha annyira feszült volt a helyzet közte és a bajor királyi protestáns kon- zisztórium között, amely az egyházi hatalmat képviselte, hogy hajszálon múlott, hogy szakadáshoz nem vezetett. Lőhe már egy évszázaddal előbb felismerte, hogy Nagy Kons- tantinusz óta a keresztyénség útja szervezeti szempontból helytelen. Barátaival sokat vívódott, tusakó- dott az igazi egyházért. Élete végén ezekre a küzdelmekre összefoglalóan így tekint vissza: „Ha valaki tudni akarja, hogy mit. akartunk, akkor a diakonissza intézetre kell tekintenie, csakhogy ne csupán a diakonisszákra gondoljon. Apostolievangélikus testvéregyházat akartunk. Az evangélikusság számunkra nem felekezeti kérdés. Amiben teljes szívvel lutheriek vagyunk, az a szentségekről és a megigazulásról való tanítás. Nem vagyunk lutheránusok — a missouriak értelmében, sem az ó-lutheránusok módján. Teljesen antikok és teljesen modernek vagyunlk. A lutheranizmus továbbképzése apostoli evangélikus testvéregyházzá — ez az amit végső indítékainkban akartunk”. Első hivatali beosztása Kirchenlamnitz volt, de oda már Fürthböl hivatali főnökének féltékenysége miat került. Innen viszont a főbíró ás'kálódására elhelyezték Nümbergbe, ahol hatalmas tömege- két mozgatott meg már a prédikál dója. Erlangenben már lépéseket tettek, hogy a rendkívül tehetséges lelkészt a lelkészképzés szolgálatára megnyerjék, amikor a konzisztorium, hogy megszabaduljon tőle, Neuen- dettelsauba, az eldugott falucskába küldte gyülekezeti lelkésznek_ Szokványos lelkészi munkája mellett olvasmányokkal is ellátta híveit. Ezeket az építő iratokat még ma is állandóan kiadják. Híressé lett a magángyónás elmélyítésére Írott könyvecskéje. A „Három könyv az egyházról” című könyve magyarul is hozzáférhető már. Ezt a könyvet úgy szokták emlegetni, mint az egyházról írott emelkedett hangú himnuszt. Igazabban és szebben még nem írtak talán az egyházról, mint ahogy Lőhe ír ebben a könyvében. De időállóak hittudományi munkái is. „Az evangélikus lelkész” című könyve gyakorlati teológiai tudományok gazdag forrásanyaga marad. Ágendájában az egyház önmagához hű kifejezésére ad gazdag, becses anyagot. Egyházi ‘munkáiról az irodalomtudósok azt mondják, hogy a legnagyobb német költő, Goethe óta senki sem írt olyan szép német nyelven, mint Lőhe. Kún Kaiser József Gyülekezeti hírek — ötvened vasárnapján az oltárterítő színe: lila. — Evangélikus vallásos félóra lesz a Petőfi Rádióban február 16-án délelőtt fél 9 órakor. Igét hirdet: Rédey Pál lelkész. — Az angyalföldi gyülekezet február 2-án ifjúsági csendesnapot tartott. — A gvömrői gyülekezet február 16-án vallásos délutánt rendez amelyen kínai útjáról tart előadást Juhász Géza, a Sajtóosztály kiadószerkesztője. Közreműködik: Vass Tamás VIT-díjas hegedűművész, Trajtler Gábor lelkész, orgonamű- vész, ifj. Kovács Győző és Somogyi Gábor. írásmagyarázatot tart; Rimár Jenő lelkész. Külföldi egyházi hírek A BRÜSSZELI VILÁGKIAllI- TÄSRA, amely március 2-án nyílik meg, a protestáns egyházak is felkészülnék. Csaknem a kiállítás középpontjában épült fel az a templom, amelyben naponta lesznek istentiszteletek és evangelizációs ösz- szejövetelek. A templom szószéke és oltára olyan stílusban készült, hogy bármelyik protestáns egyház használhatja. A berendezést, sőt az építési anyagokat különböző országok egyházai szállították. így Németország, Hollandia, Svájc, Franciaország, Olaszország. A templom mellett kiállítási helyiséget is állítanak, amelyben többek között a Bibliatársulatok Világszövetsége is nagyszabású tájékoztató bemutatót rendez. Az épületék a kiállítás után egyházi tulajdonban és használóiban maradnalt.
