Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-12-21 / 51-52. szám

I KP. BERM. BP. 72. c 0 R S ZÁ G O S EVA N G É Iától ÚD * 1 S H. E T a XXIII. ÉVFOLYAM, 51—32; SZÁM 1958. DECEMBER 21. ARA: 2,- FORINT Mi D. Dr. Vető Lajos püspök: ÜNNEPELJÜNK BÉKÉBEN! Van e.gy régi evangélikus szokás — az öregebbek bizo­nyára ismerik —, hogy nagy ünneo előtt az emberek meg- békülnek egymással. Ürvacsoravétel előtt felkeresik egymást, s azt mondják: „Ha valamivel megbántottalak volna, bocsáss meg nekem”. Igen megható szokott lenni az ilyen bocsánat­kérés. nem egyszer könnyes szemmel bocsátanak meg régi haragosok egymásnak. A karácsonyi evangéliumban Isten angyalai azt kívánják, hogy „ezen a földön” békesség legyen az embereknek. Isten a maga részéről meg is tett mindent, hogy ez így legyen. Hogy valóban így van-e, az már csak tőlünk, emberektől függ. Isten elküldte az Ö egyszülött Fiát erre a világra, hogy az embert minden ellenségétől, bűntől, haláltól, ördögtől, pokol­tól megszabadítsa. Az embernek szabad akaratánál fogva magának kell most már életét úgy berendeznie, hogy a bűn hatalma ne uralkodjék benne. Azt szokták manapság mon­dani, hogy a békét csinálni kell. Jézus Krisztus ugyanezt mon­dotta a Hegyi Beszédben: „Boldogok azok, akik a békét csi­nálják”, így hangzik szószerint az. amit régi és pontatlan bibliafordításunk így fejez ki: „Boldogok a békességre igye- kezők” (Máté 5, 9.). A békesség-csinálést önmagunkon kell kezdenünk. Békül- jünk meg mindenkivel, akivel nem vagyunk békességben. Tehát béküljünk meg Istennel, legközelebbi hozzátartozóink­kal. Különösen gondoljunk arra, hogy kikkel nem vagyunk jóban. Ez utóbbiakkal elsősorban igyekezzünk megbékülni. ha azt akarjuk, hogy békességünk legyen. Gondoljunk Krisztus Urunknak megint a Hegyi Beszédben található szavaira: Aki haragszik az ő felebarátjára, méltó az ítéletre (Máté 5, 22.). A megbékülésre emlékezethet bennünket az is, hogy kará­csony estéjén meg szoktuk- egymást ajándékozni. Ugyancsak a Hegyi Beszédben mondja Krisztus Urunk:- „Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat és menj el elébb, békélj meg a te atyádfiával és azután eljővén, vidd fel a te ajándékodat” (Máté 5, 23—24.). Mindent tegyünk meg azért, hogy hívünkben és közvetlen környezetünkben béke legyen. De nem szabad figyelmen kívül hagynunk egy pillanatra sem. hogy ez még nem elég békénk teljes biztosítására. A nagy világtól, a benne zajló események­től nagy mértékben függ egyéni békességünk. Az igaz keresz- tyénség mindig is törődött azzal, hogy ne legyenek háborúk. Isten országával és annak igazságával nem fér össze a há­ború. Erről megfeledkezni annyit jelent, mint magáról Krisz­tusról megfeledkezni, aki békességet hagyott tanítványaira (Jn. 16, 33.). Soha az emberiség olyan tudatosan nem küzdött a háború ellen és a békéért, mint a mi napjainkban. Ebből a küzdelem­ből mi, evangélikus keresztyének ezután se maradjunk ki. Mi. magyarországi evangélikusok kezdettől fogva részt ve­szünk a Békevilágtanácstól vezetett békemozgalomban. 10 éve lesz az újesztendőben, hogy a Békevilágtanács megalakult. Tény, hogy ez alatt a 10 év alatt nem volt világháború. Ebben emberilpg nagy része van a békemozgalomnak. Isten meg­áldotta a békeszerető emberiség erőfeszítéseit. De vegyük ezt jélnek is: ebben az irányban kell tovább fáradoznunk a há­ború megakadályozásán, a hidegháború megszüntetésén, az általános lefegyverzés megvalósításán, s a népek igaz barát­ságának és előmenetelének érdekében. Isten nemcsak egyes emberekért küldte el Szent Fiát erre a világra, hanem az egész földön az egész emberiségnek a békességéért. Békében ünnepelni tehát annyit jelent, mint egyetemle­ges békében élni. Kezdve életünk legkisebb körein, egészen az emberiség általános békéjéig. A karácsonyi evangélium isteni lehetőséget tár fel erre hívő szívünk előtt. Vajha a bé­kében ünnepelni akaró ember teljes szívével hinne a kará­csonyi evangéliumban: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jő akarat! (Lukács 2, 14.). Az Evangélikus Élei szerkesztői munkaközössé­ge Istentől megáldott, bé- kességes Karácsonyt kíván lapunk minden olvasójá­nak! Isten szeretete, amely a mi Urunk Jézus Krisz­tusban megjelent, töltse be szíveinket ezen az ünne­pen. Ez a szeretet árassza el családi otthonainkat, forrassza egyetlen nagy családdá gyülekezeteinket. Isten szeretetének üzene­tével köszöntjük magyar népünket s ebben a szere- tetben bizakodva könyör­l^wcmyi üJwzIéfcl giink békességet a világ népeinek. „Mert megje­lent az Isten üdvözítő ke­gyelme minden ember­nek ... !“ Isten szeretete abban van, hogy szent Fia em­berré született a Názáreti Jézusban. „Isten testvé-1 rünkké lett, húsunkból, vérünkből való. Nem an­gyaloké lett tehát e nagy tisztesség, hanem a miénk, embereké. Isten nagyobb dicsőséget adott nekünk, mint az angya­loknak, hiszen emberré lett s nem angyallá.“ (Luther Márton) — Indít­son fel minket Isten em- berszeretete minden em­ber szeretetére, abban, aki által Ö szeretett min­ket: a Jézus Krisztusban. Dr. Vető Lajos 10 éves püspöki működése Az Északi Egyházkerület presbitériumának ülése köszöntötte püspökét D. dr. Vető Lajost, az Északi Egyházkerület püspökét tíz esztendővel ezelőtt, 19-43. de­cember 22-én iktatták be püs­pöki hivatalába Nyíregyházán. Az elmúlt tíz esztendő egyhá­zunk .életében döntő jelentő­sélű volt. Egyházunk új útra lépett s ezen az úton.úgy jár, hogy közben vallja: az egyház­nak van helye, szolgálata és mondanivalója a szocializmus­ban. Az új úton való elindulás­ban és ebben ?i döntő felisme­résben nagy szerepe van D. dr. Vető Lajos püspöknek. E cikk kerete szűk ahhoz, hogy D. dr. Vető Lajos püspök tíz esztendős munkásságát mél­tassa. Itt csak hírt szeretnénk adni arról, hogy az Északi Egy­házkerület presbitériuma de­cember 9-én tartott ülésén fel- köszöntötte a püspököt a je­lentős jubileum alkalmával. A presbitérium is leszögezte, hogy e jubileum kellő mélta­tása az egyházkerületi közgyű­lés, feladata lesz. De ugyanak­kor kifejezte, hogy a tanács­ülés sem mehet el észrevétle­nül a jubileum mellett. Az egyházkerületi presbité­rium nevében Halász Béla es­peres köszöntötte a jubiláló püspököt. Beszédében többek között a következőket mon­dotta: Nem embereket kívánunk dicsőíteni, hanem Istennek em­berek életén és szolgálatán ke­resztül megmutatkozó nagy kegyelmét akarjuk megköszön­ni. Püspök úr szolgálatában több ajándékot kapott Istentől egyházunk és hazánk. Először is azt a teológiai szemléletetr amely Püspök Űr minden ige­hirdetését, tudományos mun­kásságát és’ egyházkormány­zati cselekvését áthatja. Ez pedig az, hogy a keresztyén embernek Jézus Krisztus pél­dája és tanítása nyomán ben­ne kell élnie a valóságban. Ezt a tanítást, amelyik kije­löli a keresztyén ember útját és feladatát abban az új világ­ban. a szocializmus világában, amelyben a mi magyar né­pünk is dolgozik és él — könnyen vállalhatjuk, mert Jézus Krisztus tanításán, Isten igéjének igazságán alapszik. Ez a teológiai szemlélet tük- I röződik új egyházi törvé­nyeinkben, amelyek megalko­tásában Püspök úr jelentős szerepet vitt. Egyházi és nemzeti szem­pontból egyaránt történelmi szerepet és feladatot vállalt Püspök Űr, amikor kapcsola­tot keresett és épített fci püs­pöktársával együtt a szlová­kiai evangélikus egyházban. Évszázados gyülőlségnek és gyanakvásnak. vetett ezzel véget. . ­Püspök Űr az elmúlt tíz év alatt állandóan ébren tartot- ta bennünk nemzetünk iránti hazafias kötelességtudatunkat, valamint az egész emberiség iránti felelősségünket. Hogy ma a békemozgalom egyhá­zunkban valóban minden lel­kész lelkiismereti ’ kérdése lett, az jórészt Püspök úr követke­zetes és meg nem alkuvó bi­zonyságtételének is köszönhe­tő. Köszönjük Püspök Űr em- berszeretetét is. Tanúságot te­hetek, hogy soha senkivel szemben nem táplált haragot, gyűlöletet, vagy rossz akara­tot. Amikor egy esztendőre kivált egyházunk vezetéséből, soha sem hallottunk akkor sem mást ajkáról, mint: gondoljunk mindig drága egyházunkra és hazánkra. Hadd biztosítsam Püspök Urat, - hogy számíthat tovább­ra is szeretetünkre és szolgá­latunkra — fejezte be köszön­tését az egyetemes presbité­rium nevében Halász Béla es­peres. * Az egyházkerületi tanács jegyzőkönyvbeni köszönte meg püspökének sok fáradsággal járó áldozatos munkáját és kérte, hogy ezután is főpász­tori hűséggel és nagy szere­tettel töltse be hivatását. A tanács a püspök életére, to­vábbi működésére Isten gaz­dag áldását kérte. Hirdetek NEKTEK... „Az angyal azt mondta nekik: Ne féljetek, ime hirde­tek nektek nagy örömöt, mely az egész népnek öröme lesz, mert megszületett nektek ma a Megtartó, aki az Ür Krisztus Dávid városában”. Lukács 2, 10—11. Ezen a kis „nektek” szócskán ujjongnunk kel­lene. Mert nem holmi fa- tuskónak, vagy köveknek mondja ezt az angyal, ha­nem az embereknek. Nem is csupán egy-kettőnek, ha­nem az egész népnek. Mit kezdjünk hát vele? Kétel­kedjünk továbbra is az Is­ten kegyelmében? Mondo­gassuk, hogy Péter és Pál örülhet a Megtartónak, de nekem szegény bűnösnek e drága kincshez nincs jo­gom? De ha nem a tied, ak­kor hát kié? Tán bizony a ludak, récék és tehenek kedvéért jött Krisztus? Nézz rá! Ha valami más teremtményen akart volna segíteni, akkor annak a képében jött volna el. Ö azonban ember fia lett. Kié legyen hát ez a gyermek, ha nem a miénk, embereké?! Az angyalok nem szorulnak rá, az ör­dögöknek nem kell. Mi azonban rászorulunk, aminthogy értünk lei; em­berré, Úgy ülik hát» hogy. Inkarnáciú Testté lett... Kará­csonykor az lett nyilvánvaló­vá, hogy Isten jól ismeri az embert. Tudja az emberi szív titkát: nem elégíti meg az em­bert sohasem igazán v a 1 a- m i, mindig csak valaki. Tudjuk mi ezt valamennyien. Tudja ezt a kisgyermek. Ha az édesanyja után sir, nem le­het megvigasztalni azzal, hogy az édesanyjáról beszélünk neki, sem az anyaság szép eszméjével, vagy híres neves édesanyák történetének el­mondásával. Neki az édes­anyja kell! Valaki. S ha édes­anyja kézbeveszi — elhallgat. Tudják ezt a szülők is, aki­ket Isten gyermekkel ajándé­kozott meg. Már azelőtt is bizonyára kaptak ajándéko­kat, de mik voltak ezek ahhoz képest, aki fölé most odaha­jolhatnak, s aki visszamoso­lyog, aki még hasonlít is rá­juk: a gyermekük. Valaki. Tudják ezt a szerelmesek is. Lehet, hogy sokféle érté­kük van, de szívüket nem elé­gíti meg most semmi, csak a másik,, a partner, a jövendő­belijük, akit szeretnek. Valaki. Tudja ezt a messzi idegen­be szakadt ember is, aki sze­rettei fényképet nézegeti. Nézi sokáig, de hiába nem akar­nak megelevenedni, nem szó­lalnak meg, pedig minden vágya az, hogy bárcsak kilép­nének a képből, hogy magá­hoz ölelhetné, hogy megszó­líthatná őket. Mert nem elég a kép. Az a valaki kellene akit ábrázol. Valaki. Tudja ezt az Úristen is. Ép­pen ezért történt karácsony. Isten kilépett a képből. Be­szélő emberré lett. Az Ige testté lett. Karácsonykor nem nagy gondolatokat, nem új eszméket hirdet az Isten, ka­rácsonykor testté lett az Isten. Ismeri a mi titkunkat. Ezért nem valamit adott, hanem Valakit, akivel megeléged­het az emberi szív. Torkunk­ban dobog a szívünk, hitre gyúllad a lelkünk, ha egyszer ezt meghalljuk és megértjük. Ez az inkarnáció csodája. Lakozott mi közöt­tünk... Isten nem várta meg, míg az emberek szentek lesznek, míg mindenki meg­javul, míg minden szenny el­tűnik a földről, míg csupa jó emberből áll az emberiség, — erre hiába is várt volna —, hanem közénk jött, emberek közé, bűnös, elesett és min­dig újra esendő, hazugság­(Folytatás a 2. oldalon) örömmel vegyük, ahogy az angyal mondja: „Szü­letett néktek a Megtartó”. Nem nagyszerű és dicső, hogy ilyen örömhírt hoz embernek angyal az égből? S ujjongó angyalezrek biz­tatnak, hogy mi is örven­dezzünk s hálával vegyük e nagy kegyelmet. írjuk hát a „néktek” szócskát lángbetűkkel a szívünkbe s Megtartónk születését fo­gadjuk örömmel. Mennyből jővén az angyalok rőlük haliák a pásztorok, logy egy kis gyermek született, Amint nektek igértetett. I jf T .ni Ili»»* t

Next

/
Thumbnails
Contents