Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-12-07 / 49. szám

KP. BÉRM. BP. 72.

XXIII. ÉVFOLYAM, 49. SZÁM 1958. DECEMBER 7.

ARA: 1,40 FORINT.

Egy konferencia tanulságai

Az „egész” mindig több mint részeinek összessége. Ezt érezhettük a napokban lefolyt béketárgyú teológiai konferencián. Részleteiben is jelentős volt; lefolyásáról lapunk más helyén emlékezünk meg. De feltétlenül érdemes foglalkozni az egészéből adódó benyomásokkal is — és ezt tesszük most itt —, mert ezek segítenek bennünket egyházunk továbbvezető útján.

Nagyon nyilvánvalóvá vált, hogy van egy csomó olyan teológiai feladat, 'amely azonnal felvetődik, amikor egyházunk komolyan veszi a béke kérdését és a mai magyar államhoz való viszonyának kérdését. Ezek között vannak olyanok, amelyek régi teológiai problémák újra való átgondolását kívánják.

A nézőpont sohasem változtathatja meg magukat a dolgókat, de figyelmen kívül hagyott oldalukat vétetheti észre. Az, hogy mi a mai helyzetünkből — tehát egy háborús feszültségeket hordozó világhelyzetből és a szocializmus oldalán álló Magyar- országról — tanulmányozzuk a keresztyén teológiának néhány időszerű fejezetét, olyan új meglátásokat hozhat, amire nekünk szükségünk van egyházunk életében, de talán szolgálhatunk vele a világ másik része keresztyénségének is, akik helyzetükből kifolyólag más szemszögből nézik olykor e kérdéseket.

A nézőpont egyszersmind olyan hiányokat, réseket is észrevétethet velünk a teológiai munka falán, ahol egészen új kérdésekkel is szembetaláljuk magunkat. Prőhle Károly például figyelmeztetett előadásában, hogy az Újszövetségben a világi felsőbbség az akkori viszonyoknak megfelelően még keresztyénektől független hatalom. És levonta a következtetést: továbbvivő teológiai gondolkodás szükséges, hogy megállapítsuk a helyes keresztyén magatartást olyan államforma esetén, amelyben az államhatalom részesei az állampolgárok.

Az ilyen irányú teológiai munkának volt megnyilatkozása a konferencia. Tanulsága, hogy az egyház békeszolgálata komoly indításokat adhat teológiai munkájának, teológiai kutatása pedig formálja és mélyíti a békeszolgálatát. Olyan kölcsönhatás van a kettő között, amely mindegyiknek csak javára válhat. Az egyházi békemunkát megszabadíthatja a szólamszerűségtől, a teológiai munkát pedig az elefántcsonttoronyba zárkózástól. Ez a kapcsolat persze nem , lehet fedezék az egyház számára, hogy adott konkrét kérdésekben világos és határozott állásfoglalást ne képviseljen, sőt inkább segítséget ad ehhez.

Még meglepőbb volt a konferencia egészének másik tanulsága. Ez nem programszerinti számokból, az előadásokból, hanem a kötetlen hozzászólásokból adódott. Első pillanatra szokatlannak és nem a tárgykörbe vágónak tűnt fel, de utólag szemlélve azonnal megvilágosodik a lényeget érintő összefüggés. Előkerült a konferencián az egyházi belső megbékélés ügye. Egészen személyes természetű felszólalások tették nyilvánvalóvá, hogy lelkészi karunk őszintén vágyik a közös út járására s szeretné, ha a személyi problémák nyugvópontra jutnának. Elsietett lenne arról írni, hogy máris megtörtént egy nagy egyházi kézfogás, de hogy ebben az irányban örvendetes jelenségek mutatkoztak ezen a nagy létszámú országos konferencián,. az kétségtelen. Erre pedig olyan nagy szüksége van egyházunknak, mint egy falat kenyérre. Legyünk jó reménységgel, hogy végbe mehet egy olyan egyházi kiegyenítődés, amelyben minden lelkész megtalálja a helyét és szerepét. Ennek munkálásában a gyülekezet tagjai is segítségünkre lehetnek, mert nyilvánvalóvá tehetik lelkészük előtt azt a meggyőződésüket, hogy az egyház reális útja csak a helyzetünk őszinte és bizakodó vállalásán keresztül vezet.

A belső egyházi megbékélésnek pedig — és itt jön a láthatatlan összefüggés — jó kihatása van az egyház békeszolgálatára és az «illámhoz való helyes viszonyára. Mert egy ilyen kibontakozás elősegíti, hogy jobban egyek tudjunk lenni ezeknek a kérdéseknek Isten igéjéhez kötött megoldásában, amit ma még sokszor megnehezít lelkészek közé kúszó bizalmatlanság vagy némelyikük szívében élő bizonytalanság. Azok a hangok, amelyek ezen a konferencián és másutt az utóbbi hetekben feltörtek, hogy a legkülönbözőbb állásfoglalású lelkészek is egyet tudnak érteni a legutóbbi püspöki székfoglalóval, ígéretes jele annak, hogy kialakuhat egy megértőbb és egymást segítőbb összefogás egyházunkban.

Veöreös Imre

erencian igin az egyház lieiielp

Az Országos Béketanács Evangélikus Egyházi Bizottsága f. év szeptember 5-én tartott ülésén tárgyalta a következő félév egyházi békemunkájának programját és elhatározta többek között, hogy november folyamán az Országos Lelkészi Munkaközösség rendezésében teológiai konferenciát rendez. A teológiai konferenciát avval a célkitűzéssel szándékozott egybehívni, hogy azon egyrészt teológiai előadások hangozzanak el az egyházi békeszolgálat kérdéseiről, másrészt a lelkészeknek alkalom és lehetőség nyíljék az egyházi békeszolgálat előtt álló újabb feladatok megbeszélésére és megvitatására.

Az Evangélikus Egyházi Békebizottság felkérésére az Országos Lelkészi Munkaközösség november 25-én a Deák téri egyházközség gyülekezeti termében meg is rendezte a teológiai konferenciát. A termet zsúfolásig megtöltötte az ország minden részéből össze- sereglett több száz főnyi papság. A konferencia elnökségében helyet foglaltak D. dr. Vető Lajos és Káldy Zoltán püspök, valamint dr. Kékén András lelkész, az Evangélikus Egyházi Békebizottság ügyvivője.

Dr. Kékén András ügyvivő lelkész megnyitója után négy előadás hangzott el. Az elsőt Prőhle Károly teológiai tanár tartotta „A világi felsőbbség kérdése az Újszövetségben’’ címmel; a másodikat dr. Nagy Gyula teológiai tanár, prodé- kán „Az emberiség egysége az evangélikus egyház tanítása Szerint" címmel, a harmadikat dr. Ottlyk Ernő teológiai tanár „Söderblom, mint az egyház modern békeszolgálatának megindítója” címmel; negyediknek dr. Pálfy Miklós teológiai tanár, dékán előadását olvasták fel „A Prágai Keresztyén Békekonferencia és a mi feladataink” címmel.

PRŐHLE KAROLY előadásában rámutatott arra, hogy az Újszövetség tanítása és bizonyságtevése szerint mit kell vállalnunk és tanítanunk a világi felsőbbségről és hogyan kell ahhoz a keresztyén embernek viszonyulnia.

DR. NAGY GYULA előadásában a mai kor emberének egyik legizgalmasabb problémájáról, az emberiség egységéről beszélt, illetve arról, hogy mit tanít e kérdéssel kapcsolatban a Szentírás alapján egyházunk. Rámutatott arra, hogy az egyház a maga szolgálatával hogyan munkálja, viszi előre az emberiség egységét. Előadásában többek között a következőket mondotta:

„Az egyház az emberiség szakadásait legyőző új közösségként jelent meg a világban. Az első pünkösdről szóló At. amerikai négerüldözések , között. Erre azonban a megfő- j bibliai híradás szerint legerővel tiltakozik az emberiség egységét tagadó mindenfajta polygenista teória és fajelmélet ellen.’’ „A teljes Szentírás egységes abban, hogy nincs ember, aki a másiknál magasabbra emelhetné a tekintetét, ma gasabbrendüségről ábrándozhatna — Isten színe előtt!” „Krisztus Urunk földi eleiében a válogatás nélküli sze- retetet mutatta meg mindenlá iránt. Ez a minden népet, mindent kort, mindég embert átfogó isteni kegyelem, leple- ződik le az egész világ előtt a golgotái kereszten.”

DR. OTTLYK ERNŐ Söderblom Náthánnak, a XX. század nagy egyházi békeapostolának életéről és munkájáról szólt előadásában. Többek között ezt mondotta: „Söderblom Náthánnak, a svéd evangélikus egyház érsekének jelentősége régen túlnőtt egyháza keretein, méltán szokták. írni róla, hogy „egyházatya a XX. század első harmadában”. A mi magyar evangélikus egyházunk azzal fejezte ki hatalmas munkásságának elismerését, hogy Teológiánk díszdoktorává avatta. 1929. június 29-én, a 'második evangélikus világgyűlés keretei között nyújtotta át neki ünnepélyes keretek között a díszdoktori oklevelet D. dr. Prőhle Károly akkori dékán. Ennyiben Söderblom a miénk is, magyar evangélikusoké. De az egész világ keresztyéneié is, mert ő volt vezéregyénisége az első világháború alatti és utáni ökumenikus mozgalmaknak, különösen kiemelkedő tevékenységet végzett az 1525-ös stockholmi világkonferencia létrejöttében, munkájában és határozataiban, ökumenikus munkáját mindig összekapcsolta a népek békéjéért folytatott küzdelemmel. Az első világháború alatt is és utána is nagyszabású tevékenységet fejtett ki a háború ellen, azután pedig a nemzetközi feszültség enyh.téséért, az országok közötti béke megőrzéséért. A népek érdekében végzett felmérhetetlen szolgálataiért 1930-ban Nobel-béke- díjjal tüntették ki.”

„A stockholmi konferencia harmadik számú bizottsága — Söderblom ösztönzésére — a következő fontos megállapítást tette: A háború összeegyeztethetetlen Jézus Krisztus tanításával. A háború az erőnek nem a kihasználása, hanem az azzal való visszaélés. Avagy nem visszaélés-e az. erővel az, amikor rábízzuk, hogy döntse el, hol van az igazság és a jog? A háború minden formája, de különösen a támadó háború, elítélendő. Támadó az, aki nem akarja magát alávetni az elfogulatlan bíróság ítéletének. Az egyházak parancsoló feladata, hogy a népeket minden befolyásuk igénybevételével rávegyék a testvéri szervezkedésre.”

DR. PÁLFY MIKLÖS előadása ismertette azokat a kényszerítő okokat (tömeg- pusztító fegyverek, keresztyén felelősség), amelyek létrehozták a Prágai Keresztyén Békekonferenciát. Foglalkozott ennek a konferenciának, és folytatásának, a debreceni konferenciának nagy jelentőségével, nemcsak a népi demokráciákban élő egyházak, hanem a világ minden egyháza számára. Beszélt a ke- resztyénség előtt álló feladatokról ebben a kérdésben, végül kifejezte azt a reménységet és hitet, hogy ez a keresztyén összefogás valóban munkálni fogja az emberiség egységét és a világ nélkülözhetetlen békességét.

Az előadásokhoz többen hozzászóltak. így (felszólalási sorrendben): Benczúr László püspöki titkár, Zsigmondy Árpád lelkész, Prőhle Károly és dr. Nagy Gyula teológiai tanárok, dr. Pusztay László, Báliké Zoltán, Scholz László lelkészek és Káldy Zoltán püspök.

Amerikai lelkészek a nsgerüSdözés eilen

továbbra is mely nyomokat

Hagynak a* ottani egyház életében is. A „Christian Century” tekintélyes lap híradása szerint az immár hírhedtté vált Little Rockban, ahol tudvalévőén a fennálló törvényes rendelkezések ellenére megakadályozták a néger gyermekek iskoládba járását, a négerek pártját fogó lelkészek fele elvesztette állását. Hason’á hírek érkeztek a szomszédos Mississippi államból is. Az amerikai lap drámai módon ad hírt arról, hogyan jönnek össze titokban egy pince mé'yén megbeszélésre a város néger lakosai s hogy."n vesz részt ezen a megbeszélésen élete kockáztatásával egy velük rokonszenvező fehér lelkész. A pince ablakait drótrács védte kődobások és bombák bedobása ellen. A lelkész híradásában elmondotta, hogy összejövetelt próbált létrehozni a városban négerek és fehérek

lendített fehérek közül csak kettő mert eljönni.

Több államban körkérdést intéztek a lelkészekhez arra nézve, hogy helyeslik-e a négerek elkülönítésének megszüntetését célzó intézkedéseket. Az északi államokban a lelkészek mintegy 80 százaléka pozitív módon foglalt állást, a déli államokban azonban, ahol a faji gyűlölködés hívei nagy terrort fejtenek ki, csak 50 százaléka. Annál ör- vendetesebb, hogy az evangélikus egyházak nemzeti tanácsának egyik vezetője dr. E. Van Deusen, arra hívta fel az amerikai egyházakat, hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel is működjenek közre a faji korlátok lebontásában. Több egyházi testület hozott is ilyen értelmű határozatot. — Az’ egyházaknak azonban még igen sok tennivalójuk van ezen a téren. j

alább tizennégy féle népből fajból és nyelvből álló sokaság vált ott eggyé Isten igéje megértésében. Ez az egyház útjának kezdete. Ennek az útnak a végéről a Jelenések könyvében ezt olvassuk: Azután láttam, és íme nagy sokaság jött, amelyet senki sens számlálhatott meg, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből, és a Bárány előtt álltak, fehér ruhákba öltözve. (Jel. 7, 9.). Ez az egyház útjának a vége. Ezen az úton úgy kell járnunk, hogy igaz legyen rólunk Krisztus Urunk szava: Boldogok a békességre igyekezök. Es megvalósuljon közöttünk ma is az apostol szava: Nincs zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad: nincs férfi, sem nő. mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban (Gál. 3, 28.).

„Az emberiség egységénerc »szívbe írt törvénye« ösztönös

Egyházunk püspökei, a konferencia jóváhagyásával táviratot küldtek a Genf ben ülésező Atomértekezlet résztvevőihez. A távirat szövege a következő:

„A háborúk során sokat szenvedett nép százezreinek és egy békességben szolgálni akaró egyház lelkészeinek nevében, mi. Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei, bizalommal kérjük az Atomértekezlet résztvevőit, segítsék elő az atomfegyverek betiltását, s így mentsék meg az emberiséget a félelemtől és pusztulástól.“

Jézus Krisztus visszajön!

Még alig, hogy elmúlt az előző egyházi esztendő és benne az utolsó néhány vasárnap, amikor a végső dolgokról esett szó, máris Jézus Krisztus visszajövelelére irányítja figyelmünket advent második vasárnapja. Arról beszél, amit az Apostoli Hitvallásban így vallunk meg: Eljön ítélni élőket és holtakat ..Vagyis mi azt hisz- szűk, hogy az idők végén Jézus Krisztus kilép eddigi rej- tettségéből, nyilvánosságra lép úgy, hogy többé már senki sem áltathatja magát valósága felől. — Sokak számára ismeretlen Jézus-arc a visz- szajövő Jézus Krisztus arca. Most erre, az Újtestámenlum- ban élesen és pontosan megrajzolt Jézus-arcra emlékeztet ez a vasárnap.

Ez az üzenet először is komolyságra figyelmeztet. Mi rendszerint úgy ünnepiünk ádventet, hogy valamiféle kedves ádventi hangulatba ringatjuk magunkat. Ádventben valóban sok kedves, hangulatos szokás alakult ki a keresztyén gyülekezetekben, a keresztyén családban, a karácsonyra készülés különböző

formái, sokszor mégis mindezzel, mintha csak játszanánk. Lehet ádventi koszorúnk, vagy ádventi házacskánk 4 kicsi ablakkal, gyertyával és „igécskékkel”, lehet mindez valóban nagyon hangulatos,

kedves és jó, mégis mintha csak játszanánk. Pedig a felnőtt ember már nemcsak játszik. hanem komolyan is cselekszik, már nem játssza csak az orvos, a mozdonyvezető, a tanítónéni stb. szerepét, mint a gyermekek, hanem már valóban az is. így a felnőtt ember az ünneppel sem játsz- hatik csak, ha lelkileg is felnőtt, hanem valóban és komolyan ünnepel. Ez a vasárnap azt mondja, advent nem játék.

Ez az üzenet másodszor tevékeny várakozásra tanít. A keresztyén emberek nem töltik tétlenül az időt, hanem a szeretet szolgálatában, hivatásuk becsületes és lelkiismeretes teljesítésében várják vissza Urukat. Ez a várakozás nem a várótermek semmittevő várakozásához hasonlít, hanem a fiát hazaváró. készülődő, sokdo'gú édesanya munkájához. „Mire megjön, minden készen és rendben legyen.”

Svájci lelkészek az atomfegyver betiltásáért

A svájci keresztyénség legizgalmasabb kérdése: az atomfegyverkezés. Az eddig semleges országot vezetői atomfegyverekkel akarják ellátni. Ez a lakosságot megosztó élénk vitákra adott alkalmat, s nem térhet ki a kérdés elől az egyház sem. A svájci református lelkészegyesülel már két hónappal ezelőtt foglalkozott ezzel a kérdéssel. Akkor nem jutottak eredményre, most november elején rendkívüli ülést hívtak össze Olten városában. A nagy érdeklődést támasztó ülésen több mint 300 lelkész megjelent. Az egyik szakelőadást tartó katonatiszt kénytelen volt bevallani: mi katonák is tudatában vagyunk annak, hogy az atomháború tökéletes őrültség, — mondatta,

Ennek ellenére azt igyekezett bizonyítani, hogy az atomháborúra fel kell készülni, tehát a semleges Svájcnak is be kell szereznie az atomfegyvereket.

Az egyik lelkészi előadó viszont rámutatott arra, hogy az atomfegyverek pusztító hatása ellenőrizhetetlen és ezért képtelenség igazságos védekező háborúról beszélni. Az atomfegyverek az eljövendő nemzedékek egészségét is veszélyeztetik s egyformán sújtanak fegyveresekét és ártatlanokat. Sajnálatosnak tartja, hogy a semleges államok közül éppen Svájc akar először atomfegyvereket. Ez összeférhetetlen a semlegességgel.

A lelkészegyesület határozatot hozott az atomfegyverkezés ellen.

Ez az üzenet harmadszor élő reménységre biztat. Ezért mondja Jézus; „Elérkezik a ti váltságotok, emeljétek fel fejeteket!” Luther egy advent második vasárnapján tartott prédikációjában azt írja: „Ez igék alapján minden félelmet és rettegést el kell hagynunk és hirdetnünk kell, hogy azon a napon megszabadulunk min- i den bűntől és kísértéstől, j ezért imádkozhatunk is így:

1 „Jöjjön el a Te országod!” Luther különben Jézus visz- szajövetelének napját „liebe jüngsten Tag”-nak, vagyis kedves utolsó napnak nevezte. Va’óban, Jézus nem azt mondta, hogy mindezeket tudva hajtsuk le fejünket és járjunk szomorúan, hanem ennek ellenkező'ét: emeljétek fel a fejeteket. A keresztyén gyülekezet reménykedve várja vissza Urát. „Bizony jövel Uram Jézus!”

Hafenscher Károly