Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-10-05 / 40. szám

(Folytatás az 1. oldalról)

tette erkölcsi szabadságát, Éppen azt veszélyezteti, amit állítólag meg akar védelmezni.

5. Szó esik a keresztyénség és az egyház szabadságáról is. Miféle

egyház az, amely szabadságát atomfegyverekkel akarja megvédeni és nem hisz az evangélium egyedül megtartó erejében? Meg kell együtt nyernünk a béliét és akkor együtt fogunk élni!

Naponkénti bűnbánat és jó Toíkíismeret

Iwand professzor nagy jelentőségű előadását dr. Pálfy Miklós akadémiai dékán köszönte meg meleg szavakkal.

Ugyanaznap délutánján Iwand professzor az egyházi sajtó képviselői számara sajtófogadást tartott. Vasárnap délelőtt a Kálvin téri templomban prédikált s az esti órákban hagyta el az országot. — Boldog vagyok, hegy megismerhettem ezt a szép országot és ezt a tehetséges és szorgalmas népet — mondotta búcsúzás közben. Mi is elmondhatjuk, hogy igen nagy nyereség volt számunkra a személyes találkozás a nagy hittudóssal a bátor keresztyénnel, a béke és az emberiség ügyének fáradhatatlan munkásával, Iwand professzorral.

G.

<®08cí<^eScKSC§cK8C)ScS<§cs<S<^c§as<§<^aeSCgcí<§<^aB^cgcK§C§c)K8<^a^

W ÉVŰM VM üli!

Látom még szinte azokat a rámcsodálkozó presbiter arcokat, akik előtt tíz héttel ezelőtt ismertettem a Központi Alapunkról hírt adó körlevelet. Hatalmas számok röpködtek akkor a levegőben. S nagy volt az ámulat, amikor kifejtettem, hogy a felajánlott 10 000 forintunk — bármily nagy erőfeszítést jelentene is előteremtése — voltaképpen még mindég csak fele annak az összegnek, amely egyházközségünkre esnék a lélekszámszerinti elosztás szerint. Egyszerre megnőtt a gond! S a gonddal jelentkezett a kérdés: mit tegyünk, mit tegyünk? Azt hiszem, nem voltunk akkor egyedül ezzel a kínos kérdéssel. Kicsiny gyülekezetek a kicsinységük, „mammut-gyüle- kezetek” éppen a tömegeik miatt álltak és állnak e nehéz kérdés előtt. Nem lehet ezt máról holnapra megoldani! Idő kell ehhez! — mondták akkor a presbiterek.

S íme: ikaptunk időt! Egy egész esztendőt! Kormányunk biztosította rendkívüli államsegély kiutalásával jövő év végéig, tehát 1959. december 31-:g a teljes államsegély összegét egyházunk egésze számára.

„Az Evangélikus Egyházegyetem Elnöksége a kormány segítségéért, mint a kormány és az Evangélikus Egyház közti jó viszony újabb bizonyítékáért, köszönetét fejezi ki” — olvasom az Evangélikus Élet legutóbbi számában. Presbitereink pedig a vasárnapi istentisztelet után mosolygó, örvendező arccal beszélgetnek erről a hírről, hiszen az amire gondoltak tíz héttel ezelőtt: a felkészülési idő biztosítva van számunkra ezzel az esztendővel.

Valóban egy évünk van újra! S most kevés volna az, ha csak örvendezni tudnánk e tény felett! Többre biztat és kötelez ez a lehetőség! Arra, hogy használjuk fel, mégpedig alaposan és jól ezt a megnyert esztendőt!

Ebben az évben először is őszintén és megfontoltan végig kell tekintenünk az egész egyházunk — tehát 'gyülekezeteink és felsőbb központi szerveink területén egyaránt a takarékossági lehetőségeket. A gondnokok, pénztárosok, s pénzügyi szakembereink bizonyára tudnak olyan javaslatokat adni, amelyek segítségével költségvetéseinket takarékosság

elve alapján állíthatjuk össze, s bizonyos tartalék összeghez juthatunk a zárszámadáskor.

Másodszor: ebben az évben fel kell ébresztenünk a gyülekezetek tagjaiban a nagyobb áldozatkészséget. Meg kell értenünk mindnyájunknak, hogy az egyház híveinek áldozataiból él. Ezen a téren éppen a lelkipásztoroknak kell jó példájukkal előljárni. Meg kell értenünk és rátérnünk arra a gyakorlatra, hogy az egyházközségek terheit hordozza a hivő sereg önmaga! Évekkel ezelőtt a józsefvárosi gyülekezet lelkésze a hivekhez intézett körlevelében azt kérte, hogy mindenki keresetének legalább egy százalékát ajánlja fel az egyházközség fenntartásához. Ezt a kérést el kellene juttatnunk ebben az évben minden evangélikus családhoz, hogy felkészülhessünk arra az időszakra, amikor a saját anyagi erőforrásaink lábán kell megáll- nunk. Végül: ebben az évben meg kell szerveznünk a Központi Alapot minden gyülekezet erkölcsi és anyagi támogatásával. Nem hagyhatjuk el egymást! Sőt éppen így a legnehezebb ponton: az anyagi kérdésekben kell egymás mellé államink, segítve, támogatva a gyöngébbet, erőtlenebbet.

Használjuk fel leleményes és alapos szorgalommal ezt a kapott esztendőt, hogy örömünk gyümölcsöző legyenl

Bencze Imre

Megnyílik

a középfokú kántorképző tanfolyam

október 15-én szerdán, 3 órakor Budapesten, az Egyetemes Egyház kápolnájának sekrestyéjében (Üllői út 24.). Ugyanakkor lesz a felvételi vizsga, amely halláspróbából és kevés zongorajátékból áll. A jelentkezők rövid életrajzot nyújtsanak be, valamint lelkészük ajánló sorait és orvosi bizonyítványt arról, hogy fertőző betegségben nem szenvednek. A tanfolyam 10 hónapig tart. A sikeres vizsga letétele után kántori oklevelet kapnak a hallgatók. Tandíj havi 150.— Ft. Jelentkezéseket Benczúr László püspöki titkárnál (Bp. Vili. Puskin u. 12.) lehet benyújtani.

LUTHER A HÍRES 95 TÉTEL KÖZÜL az elsőben azt írja: „Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus ezzel az igével: Térjetek meg! azt parancsolja, hogy a hivők egész élete mindig megtérés legyen." Égy utóbbi tételben pedig ehhez hozzáfűzi, hogy Jézus igéje nemcsak a szív mélyén végbemenő belső megtérést követel, hanem olyan magatartást is, amely nyíltan mutatja az ó-ember gonoszságának elfojtását. Amikor manapság hangsúlyozzuk a bűnbánat és megtérés szükségességét, akkor ezzel azt mondjuk, hogy Isten előtt mindenkor bűnösök vagyunk. Sokszor ezt nemcsak abban az értelemben tesszük, hogy gondolunk Jézus szavára, amely szerint, ha valaki mindent megtett, csak kötelességét teljesítette. (Lk 17, 10.) Ezen túl szoktuk azt mondogatni, hogy életünk fogytáig bűnösök vagyunk Isten színe előtt és ezért mindvégig kegyelemre szorulunk.

EZ A TAN1TÄS meg is felel annak, amit a Szentírás mond. Mert Pál apostol hangsúlyozottan idézi a zsoltárhelyet: „Nincsen igaz egyetlen egy sem... nincs, aki jót cselekedjék, nincs egyetlen egy sem." (Rm 3, 10—12). Ez pedig nemcsak a pogányokra vagy hitetlenekre vonatkozik, hanem a keresztyénekre is. Éppen a hivő keresztyenek érzik át és tudják legjobban, hogy milyen sok bűnös ösztön jelentkezik bennük folyvást és mennyi bűnnel szennyeződik életük, sok cselekedetük. Ezért éppen a megtért keresztyének közt vannak sokan, akik úgy érzik, állandóan hangoztatniok kell bűnösségüket és szinte nem is járhatnak másként embertársaik közt, mint csak lesütött szemmel, szégyenkezve.

DE UGYANAZ A PÄL APOSTOL, aki olyan világosan beszél az ember bűnös voltáról, mondja azt is: „Én keveset gondolok azzal, hogy majd ti ítéltek meg, vagy emberi ítéletnap ... mert semmivel sem vádolom magamat” (1. Kor. 4,

3—4). „Lelkiismeretűnk tanúskodik, hogy Istentől nyert szentséggel és tisztasággal, nem testi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kivált pedig közöttetek" (2. Kor. 1, 12). Ugyanilyen értelemben fordul az apostoli intelem a gyülekezethez is: „Jó lelkiismerettel legyetek, hogy mikor rágalmaznak titeket, megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a Krisztusban való példás életeteket” (1. Pét 3, 16). A jó lelkiismeret pedig az, hogy mindig készen vagyunk megfelelni azoknak, akik számon kérik tőlünk életünket.

HOGYAN FÉR MEG EGYMÁSSAL ez a holtig tartó bűnösség, amely naponként bűnbánatra kényszerít, és a jó lelkiismeret, amely nem vádolja az embert? Nem ellentét a kettő? Ha bűnösek vagyunk, nem lehet jó a lelkiismeretünk, ha pedig jó a lelkiismeretünk, nem vagyunk bűnösek?! Vannak, akik az ellentét feloldását abban keresik, hogy úgy vélik: minden ember

Pillanatképek a Mezőgazdasági Vásárról

Szeptember 25-én az Egyházügyi Hivatal és a mezőgazdasági vásár igazgatósága meghívására az összes magyarországi egyházak és vallásfelekezetek képviselőiből álló küldöttség tekintette meg a budapesti mezőgazdasági vásárt. Ennek a látogatásnak néhány mozzanatáról szeretnék az alábbiakban beszámolniKözel húsz esztendő óta szinte minden évben megnéztem a mező- gazdasági kiállítást. A változás és fejlődés szembeszökő. Azelőtt inkább vásár volt. Egy kicsit olyan Vidám Park-féle szórakozóhely és vidékiek találkozó helye. A kiállítás most megnőtt, nemcsak terjedelemben, de jelentőségben és színvonalban is. Az összkép tágas, levegős, és lenyűgöző. Az épületek modernek, merészvo- nalúak, csupa üveg s derűs ragyogás fogad mindenütt. Aki látta a brüsz- szeli világkiállítást, úgy vélte: ezzel a miénkkel nem maradunk szégyenben mellette. A művészi ízlés és a művészi alkotás helyet kért és kapott e kiállítás megtervezésében és megalkotásában. S ez jól van így, mert annak tanulsága, hogy az élet hétköznapjai s az alkotó munka helyét és szerszámait is szebbé, kedvesebbé akarjuk tenni.

Az élelmiszeripari kiállítás pavilonja külön élmény. Az ötletek csak úgy sziporkáznak: az édesipar ennivaló nyalánkságaiból Noé bárkájának derűs, kedves mását varázsolta elő, — fürtöstermésű komlócserjék lugasában Komló Kata és Árpa Árpád lakziját látjuk s az e házasságból származott csemeték soltadalmát:

mindmegannyi kisebb-nagyobb hordót és sörösüveget, előbbieket vőlegénynek, menyasszonynak valamint bölcsőknek beöltöztetve. S mindezt mennyi ízléssel, mennyi könnyed találékonysággal csoportosították és tálalták. Kántor Sándor és Tamás József, a brüsszeli kiállításon nagy- dífat nyert 'kerámiái díszítik ez asztalokat: derűs furcsa állatfigurák, örül az ember szíve és büszkeség tölti el, amikor kilép ebből a pavilonból, amely a világon bárhol megállhatná a helyét.

Mennyi gép van ezen a kiállításon! Az EMAG-gyár hatalmas gépszörnyetegei, a „Velence” arató-cséplőgép, traktorok beláthatatlan serege s temérdek egyéb kisebb és nagyobb ötletes szerkezet, amik ezelőtt néhány évvel még elképzelhetetlen módon könnyítik meg a mező- gazdaság munkáját. Talán itt lehet legjobban lemérni az idők változását: a mezőgazdaság feltartóztathatatlanul elindult a gépesített, nagyipari társas gazdálkodás győzelmes útján. Van ennek az új fejlődésnek is romantikája, hősi és nagyszerű lendülete, talán még sokkal inkább, mint a régi formáknak, amikor csak látszatra vonta be egy hamis csillogás a szántóvevő ember látástól va- kulásig való keserves robotját.

Felejthetetlen látvány a fogatok felvonulása és a hortobágyi csikósok lovas játéka. Ember és ló ősi szövetsége, munkában és harcban, válik láthatóvá itt. Ilyenkor érzi az ember, hogy nem csupán szólam: lovas nemzet vagyunk. S e káprázatosán

szép, szívet vidítóan örvendetes látványosság mögött mennyi munka, türelem, szorgalom s hadd mondjam ki a nagy szót: emberség rejtőzik. Erről akkor 'kaptam egy kis ízelítőt, amilcor az egyik istállóban valamelyik ötös fogat felszerszámozását figyeltem. Milyen szeretettel, gyengéd mozdulattal, halk szóval adta a kocsis lova szájába a zablát. S mivel egyszerre csak kettőt tudott kantárszáron kivezetni, a harmadik lónak odaszólt s az megértve a hívást, okos fejét feltartva kocogott a többiek után. Elnéztem a két kocsist „libériában“, kifent bajusszal, a két szép okosarcú deli magyar embert, s arra gondoltam: a nép fiai immár nem idegen nagyuraknak cselédkedve, hanem a nép szolgálatában végzik ezt a szép és magyar szívnek nagyon kedves munkát, a lóval való bíbelő- dést.

Fenn a tribünön, a Földművelési Minisztérium lótenyésztési osztályának ifjú igazgatója készséges, <ked- ves szóval magyarázta a látnivalókat, Üjtípusú magyar ember, aki mezőgazda, lelkes állattenyésztő és tudós egyszemélyben, ilyenek építik az új magyar gazdálkodást. A porondon csikósok terelték szédítő iramban a dobogva vágtató ménest s a hangos bemondó Petőfit idézte: „Pattogása haitik hangos ostoroknak” ... Magyar múltból szebb magyar jövendő felé, ezzel a gondolattal és szép élményeikkel nagyon meggazdagodva hagytuk el egy varázsos koraőszi al- j konyát hűvösségében a kiállítást.

G.

bűnös, bűnösek a keresztyének is, azonban a „megtértek” megtérésük után többé nem vétkezhetnek. Ezért nekik jó a lelkiismeretük. A „jó lelkiismeret” követelménye tehát ezek szerint csak a megtérés utáni időre vonatkozik. Könnyű azonban belátni, hogy ez a vélemény helytelen. Az Újszövetség sehol sem tesz különbséget „keresztyénéi!” és „megtértek” közt, pedig az első gyülekezetekben is fordultak elő kisebb-nagyobb botlások, sőt súlyos vétkek is (pl. paráznaság a korín tusi gyülekezetben). Maga Pál apostol is úgy beszél élete végén magáról, mint „a bűnösök közt az elsőről” (1. Tim. 1, 15). Ezért inti a gyülekezetek tagjait megtérésük után is, hogy „elhivatásukhoz méltóan járjanak” (Ef. 4, 1), ezért imádkozzák Jézus tanítványai életük végéig alázatos bűnvallással a Miatyánk 5. kérését: „Bocsásd meg a mi bűneinket...”

Isten színe előtt életünk végéig bűnösök vagyunk. Ezen nem változtat sem a megtérés, sem semmiféle kegyeskedés. „Megtérni” is any- nyit jelent az Üjszövetség szerint, mint megismerni Istent, elfogadni Jézus Krisztusban felkínált kegyelmét és elhagyva az Isten nélkül folytatott életet, Isten iránti engedelmességben járni. Ezt másként úgy is kifejezhetjük: a keresztyének úgy élnek, mint akiknek Uruk van, Uruk ti. Jézus Krisztus. A keresztyén „jó lelkiismeret” mindenekelőtt az, hogy megtértünk és hazatértünk Teremtő Urunkhoz és hogy Urunk a Jézus Krisztus.

MINT ILYEN MEGTÉRTEKHEZ

szól az apostoli intelem: „Újuljatok meg a Lélek által elmétekben és öltsétek fel az új embert, aki Isten szerint teremtetett megigazultság- ban és igazi szentségben!” (Ef 4, 23—24). Az apostol ezt részletesen kifejti és vonatkoztatja az egyes parancsolatokra is. A megújulásra való felhívás tehát nem mozog általánosságban, hanem egészen konkréttá válik és minden élethelyzetünkre vonatkozik. Intelmei, éppen úgy, mint a Tízparancsolat — ahogyan azokat Jézus megvilágította a Hegyi Beszédben (Mt 5, 17—48), vagy ahogy azokat Luther értelmezte a Kiskátéban — mind tükörré válnak a keresztyén emberszámára, hogy belőlük megismerje magát,- romlottságát és tudja hozzá igazítani életét. A Szentlélek ajándéka, hogy tudjuk is keresni és cselekedni Isten akaratát, noha a

bűnös kívánságok fel-feltörnek az ó-emberből. De van növekedés az új emberben és előrehaladás a szent életben. Luther ezért hangsúlyozza fen temlített tételében, hogy Jézus nemcsak a „belső megtérést” követeli, hanem az olyan életet is, amely valóságosan elfojtja az ó-ember önzését és minden gonoszságát. Ha valaki Ilyen keresztyén életet él» akkor azt jó lelkiismerettel éli.

A JÖ LELKIISMERET tehát

nemcsak hogy nincs ellentétben a megtéréssel és naponkénti bűnbánattal, hanem egyenesen folyománya annak. Ezzel az Isten iránt érzett jó lelkiismerettel kell és lehet is végeznünk mindennapi munkánkat, tölthetjük be hivatásunkat és kérhetünk megbecsülést jól teljesített feladatainkért. Jó lelkiismeretünket kell őriznünk minden felebarátunk és népünk javára irányuló magatartásunkban úgy, hogy az mindig az Isten Lelke által megújított élet kifejeződése legyen. Így szenteljük meg — ahogy 1. Pét 3, 15 mondja — az Űr Krisztust szívünkben.

K. K.

Pályázati íellmás

1. Az Evangélikus Egyházi Békebizottság pályázatot hirdet olyan előadásra, mely alkalmas arra, hogy gyülekezeti ünnepélyeken, szeretetvendégségeken előadva ismertesse az egyházi békeszolgálat teológiai alapjait, fontosságát, s a híveket ráébressze arra, hogy az atomkorszakban mennyire szükséges az egyes keresztyén ember felelős állásfoglalása.

Terjedelem: 6—10 — egyenként 30 soros — gépírt oldal.

Beküldendő jeligés levélben 1958. november 30-Sg az Egyházi Béke- bizottság címére (Budapest, V. Deák tér 4.).

1. díj 250.— Ft; IL díj 150,— Ft! Hl. díj 100.— Ft.

2. Az Egyházi Békebizottság pályázatot hirdet olyan versre, mely alkalmas a fent megjelölt cél elérésére.

Beküldendő jeligés levélben ugyancsak november 30-ig a fenti címre.

I. díj 150.— Ft; II. díj 100.— Ft;

III. díj 50,— Ft.

Az Országos Béketanács Evangélikus Egyházi Bizottsága nejvében.‘

dr. Kékén Andráá ügyvivő lelkész.

Egy új szeret elintézni ény

Lapunk múltheti számában beszámoltunk a diakóntai munkások értekezletéről és ezzel kapcsolatban egy körképet adtunk egyházunk szeretetotthonainak életéről és munkájáról, Többek között megemlítettük a most létesülő Budapest—Karácsony Sándor utcai szeretetintézményt. Mivel nem mindennapi tervek és elképzelések után nem mindennapi munkába fogott bele ennek az intézménynek a létesítésével a józsefvárosi gyülekezet, elhatároztuk, hogy a helyszínről küldünk tudósítást lapunk olvasóinak az itt folyó munkáról.

A Karácsony Sándor utca 31—33.

sz. földszintes bérház több mint 600 négyszögöles telken fekszik, négyszögben építve. A házat Mandák Mária (ugyanaz a Mandák Mária, aki a fóti Belmissziói Otthon épületét is az egyháznak ajándékozta) 1946-ban ajándékozási szerződéssel a pesti evangélikus egyházközségnek ajándékozta azzal a meghagyással, hogy „az egyházközség ezen ingatlant templom, lelkészlak és lehetőleg szeretetház céljaira tartozik felhasználni ...” A pesti egyházközség az ajándékozást azzal hagyta jóvá, hogy az ajándékozott házban „elaggott és keresetképtelen evangélikus hívek ápolása, gondozása és ellátása céljából szeretetházat fog létesíteni és fenntartani.“ A pesti egyházközség az önálló lelkészkörökre történt szétválás után a házat 1954-ben a józsefvárosi gyülekezet birtokába és használatába adta. Azóta a gyülekezet a ház utcai pincéjében kápolnát rendezett be és rendszeresen tartott istentiszteletet a környéken lakó híveknek. A házban 13 lakó lakott egy- és kétszobás lakásokban, míg a hátsó épületet — amely eredetileg istállónak és kocsiszínnek épült —, műhelyeknek használták.

A ház udvarán gerendák, mész, homok, sóder, cement és kőművesek fogadnak. Folyik a munka. Grün- valszky Károly lelkész lelkesen mutat meg mindent és magyarázza elképzeléseiket. A kerületi tanács felszólította a múlt évben a gyülekezetét az elég rossz állapotban levő ház tatarozására. A gyülekezet áldozatI

' készségből és különféle közegyházi segélyekből hozzá is fogtak a tatarozáshoz és ezt az alkalmat használták fel arra, hogy egyrészt teljesítsék az ajándékozó óhaját — ti. hogy szeretetintézménnyé alakítsák át a bérházat, másrészt, hogy a kápolnának is megfelelőbb elhelyezést biztosítsanak. A négyszögben épült ház hátsó frontját építik át gyülekezeti kápolnává. Ezen a részen is folyik már javában a munka, amelynek befejezése után (a terv szerint még ebben az évben) egy 17x5 méteres szép kápolnája lesz itt a gyülekezetnek.

A lelkész szavai nyomán kibontakozik szemünk előtt a terv. A jelenleg elhanyagolt külsejű házban, amelynek hosszú utcai frontján 14 ablak néz az utcára, a tatarozás és az átépítések után 14 egyszoba-kony- hás, 2 egyszoba-alkóvos-konyhás, 2 kétszobás-konyhás lakás lesz. Több lakás belső WC-t és fürdőszobát kap. És itt jön a gyülekezet tervének a jelentősebb része. A 18 lakásba különböző cserék útján Öreg, nyugdíjas; vagy munkaképtelen evangélikus házaspárokat akarnak költöztetni. A költöztetés már meg is indult, jelenleg már három lakásban az újtípusú szeretetotthon lakói laknak. Azárt új típusú, mert a 18 lakásban önállóan, önálló háztartással, családonként élnének az otthon lakói. Ilyen szeretetintézménye egyházunknak eddig még nem volt. Persze a cserék lebonyolításához idő kell, de a gyülekezet vezetői remélik, hogy egy éven belül ez is megvalósul és akkor a Karácsony Sándor utcai ház nemcsak új köntösben, hanem új jelleget kapva fogja betölteni feladatát egyházunkban.

A gyülekezet már is magáénak vallja ezt a kezdeményezést, melyet államunk is támogat Az egyház pedig örül annak, hogy szeretetszolgálata ezen a módon is gyarapszik és örül annak is, hogy egy újabb gyülekezet mutatja meg konkrét formában a maga hitének cselekedeteit a felebaráti segítésben, az öregekről való gondoskodásban. Hisszük," hogy ebben az új otthon hun élő öregeket úgy vállalja magáénak a gyülekezet, bogy gondoskodásban nem lesz hiány.

J. G.