Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-09-07 / 36. szám
Egyházi életűnknek anyagi alapja AZ EGYHÁZ ÉS ÁLLAM szétválasztásának időszakát éljük. Ezt a tényt határozottan leszögezi az egyház és állam között 1948-ban megkötött Egyezmény s a Magyar Nép- köztársaság Alkotmányának 54. §-a. A szétválasztás gyakorlati szempontból elsősorban az államsegély fokozatos csökkenésében jelentkezik, ami azt jelenti, hogy az egyháznak anyagi szempontból is saját lábára kell állania. Egyházunk mai helyzetében kétségtelenül nem könnyű ez a feladat. Nem könnyű, de nem lehetetlen MAGYAR EVANGÉLIKUS egyházunk évszázadokon keresztül nemcsak állami támogatás nélkül, de a népünket rabszolgasorsba dönteni akaró Habsburg-uralom és a vele egyházunk kiirtására szövetkezett tómai katolikus főpapság elnyomása ellenére élt, gyülekezeteket szervezett, templomokat épített, iskolákat tartott fenn. Mindezeknek forrása egyházunk népének hitből fakadó áldozatkészsége volt. A második világháborút megelőző félévszázad alatt, az államsegély korában viszont, kimutathatóan csökkent az egyház- tagoknak egyházunkért való anyagi felelősségérzete s ezzel áldozatkészsége is. AZ ÁLLAMSEGÉLY mankójához Szokott egyháznak ilyen körülmények között természetesen nehéz tnegtenni az első lépéseket az önálló élet felé. Hiszen kislétszámú gyülekezetek, hatalmas szórványterületek küzdenek puszta létfenntartásuk gondjaival. A második világháború közbejötté miatt elmaradt renoválásokra várnak templomok és parókiák. Fontos közegyházi intézmények zökkenőmentes fenntartását kell biztosítanunk. Ilyen körülmények között súlyosan tornyosul fejünk felett az anyagi gondok felhőié. MIRE ALAPOZHATJUK egyházunk anyagi életét? Az 1953. évi VII. te. 1. §-a kimondja: ,-A Magyarországi Evangélikus Egyház háztartását isten Igéjének hatalmára alapozza ét anyagi erejét Isten Igéjének hirdetésére s a szeretet gyakorlására jordítja. Hívei az egyházat hitből és egyházszeretetből tartják fenn. Hozzájárulásuk és adakozásuk teszi lehetővé, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház szolgálatát betöltse.“ Tiszta és világos megfogalmazása egyházunk létalapjának. Ha valljuk, hogy hitünk alapja és forrása Isten Igéje, akkor egyházunk életét minden vonatkozásban — anyagiakban is — erre, mint egyetlen alapra, kell építenünk. Mi valljuk, hogy az Ige hatalom, mégpedig életújító hatalom. Ahol a tisztán hirdetett Ige áltál a Szentlélek megtérést munkál, ott megtérnek a szívek és megtérnek a pénztárcák is. Ott egyszerre nyilvánvalóvá lesz, hogy mindenünk, életünk, egészségünk, tudásunk, vagyonunk, pénzünk: Isten tulajdona. Mi csak sáfárok vagyunk s a reánk bízott javakkal Néki kell szolgálnunk s Vele kell elszámolnunk. Ahol ez nyilvánvaló lesz, ott egyszerre világossá válik, hogy az egyház a mi ügyünk s érte felelősséggel tartozunk. Az Ige által munkált hittel így együttjár az egyházszeretet, amely konkrét feladatok vállalásában, hordozásában, kézzelfogható áldozatkészségben jelentkezik. az Áldozatkészség mindig a hit gyümölcse és éppen ezért mindig szívből fakadó, tehát önkéntes. Az egyházi adókivetés, végrehajtás, robotmunka ideje lejárt. Nefn volt és nem is lesz soha áldás a kényszerből, vagy hiúságból adott pénzen, Isten anyaszentegyházát az özvegyasszonyok; kétfillérei tartják fenn. Őszinte szívvel adunk hálát Istennek, hogy magyar evangélikus egyházunkat elvezette ennek világos felismerésére. Egyházunknak nincsenek földbirtokai, béiházai, dúsgazdag pártfogói, de birtokában vagyunk Isten tiszta Igéjének, amely hatalmasan munkálkodik közöttünk, hitet ébreszt, egyházszeretetet fakaszt s ez a hitből fakadó egyházszeretet mindig elegendő biztosíték lesz arra, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház Isten Igéjének hirdetésére s a szeretet gyakorlására irányuló szolgálatát betöltse. Abaffy Gyula Jézus példázata — a technika világában A „Stuttgarter Zeitung“ elbeszélése szerint Württembergben, Kün- fcelsau körzetében történt a következő eset. Az autók és mötorkérékpárOk száma hónapról hónapra nő. A Német Szövetségi Köztársaság 19-es számú útján egy építkezési hely közelében a síkos úton megcsúszott egj^ német motoros. Utastársánaik lába térdében eltörött és a sérült keservesen nyögött fájdalmában. A vezető megkísérelte, hogy valamelyik arra haladó' autót megállásra bírja. — de hiába. Mind megállás nélkül rohantak el mellette: a „kisember‘‘ Ifcis- autója, a szokványos középnagyságú autó, amelyben az ugyanolyan szokványos közepes üzletember ült, és á „nagyfejűek“ ragyogó luxuskocsija. A motoros mindegyüknek intett, miközben másik kezével az útszélen fetkvő sebesültre mutatott. De a polgári jóléttől duzzadó karavánt nem lehetett feltartóztatni. Amikor a motorosnak a huszadik kocsit sem Sikerült megállítani, feladta a reményt: rezignáltan megpróbálta a Sérültet vigasztalni. . Ekkor történt a csoda! Anélkül, hogy valaki intett volna neki, lelassított és megállt egy autós. Első kérdése ez volt: Segíthetek valamit? felejtésén azonnal meg lehetett érezni a franciát. Anélkül, hogy egy pillanatig is gondolkodott volna, a francia autós beemelte a sártól erősen bepiszkolódott sérültet ragyogóan tiszta kocsijába és bevitte a legközelebbi városka kórházába. Amikor a motoros hálás köszönetét rebegett. a francia elhárította: „Ne köszönjön semmit! Ez magától értetődő volt. Már messziről láttam, mi történt!“„A húsz autós közül, akikről itt szó van, egyik sem gazember természettől fogva. Nem, de mind sietnek kényelmességből és restszívű lusták“ — írja a német újság. Olvasd el az irgalmas samaritánus történetét (Lk 10, 25—37.) és keresd meg a választ a Jézusnak feltett kérdésre: Ki az én felebarátom! K. Vogel professzor Japánban A berlini Humboldt-Egyetem Teológiai Karának dékánja. D. Heinrich Vogel, dr. Kagawanak, az ismert japán evangélistának és a negyedik atomfegyverkezés elleni világkonferencia elnökségének meghívására Japánban tartózkodik. Részt vett a hirosimai és nagaszakii emlékünnepélyeken és egy keresztyén béke- konferencián előadást tartott: „Keresztyén emberek felelőssége az ember jövendőjéért a technika korában” címmel. Séta a Várban A Várhegy tetején olyan a világ, mint egy óriás műhely. Most ebben a műhelyben az építő szándék összegyűjtötte városunk legjobb ácsainak, kőműveséinek népes eso- portját és kibontják a málladozó vakolat alól a magyar középkor építőművészeiének számos remekét. Ma még csupa omlás, bontás, állvány minden. így is csupa szépség, nemes arány a Várhegy. Ott az utca végében rengeteg már az új tető zsindelyre váró lécekkel, nagyrészt már piros cserepekkel. Itt két sor sűrű állvány közt kanyarog az utca. Az újjáépülő torony még utánuk tekint kialakuló piros süvege alól. Ott fenn már végleges formához igazodott a torony, itt lent még embersokaság nyüzsög körűié az állványzaton. Szép ez a torony. Fehér felhők szaladoznak s egy-egy, mintha megállna és bámészkodik, meg jóleső árnyékot vet a kései kánikulában verejtékező építők fölé. Tlyenkor délidőben a leghango- sabb az újjáteremtődő öreg városnegyed. A mérnök és a kőműves, az állványozó és az építésvezető, a kőfaragó és az építőművész, az ács és a tudós, az ember és a gép mindmind gyógyítja, építi, szépíti ezt a sokat szenvedett ódon városrészt. Szétnézünk benne és nagy-nagy örömök szállnak a szívünkbe. Egyetlen ház sem maradt gondos vizsgálat nélkül. Az új jóteremtő, építő erő cselekszik, bármerre is lépünk. A tervszerűség okos szeretettel alkot, formál körülöttünk. A középkor szépséges épületmaradványa ez, a nemes barokk építőművészeté a másik. A Szentháromság utcához közel, szép- vonalú vasrács mögött igazítanak olyanná egy öreg kapualjat, amilyennek megmaradt kőfaragványai után, a visszavarázsló művész megálmodta. Amint alakul a régi kőciráda, a visszaemlékezés fényében egészen az öreg torony tetejéig — most már az egykori Iskola téren nézelődöm Hédervári Kont hajdani háza előtt — nem, még annál is magasabbra nő fel a városépítő munkás alakja. Kezében vakolókanál, építi a falat. Az elgondolás annyira fogva tart, hogy a volt pénzügyminisztériumi épületből hirtelen elém lépő munkás mellett úgy érzem magamat, mintha óriások országában járnék. A Várhegy mészkőteteje arról re- ^ gél, hogy valaha dunameder volt, ahol most ez a szorgalmas újjá- rendezés folyik. Egyszer aztán a fejlődés örök rendje szerint a folyó fölé emelkedett. Elhagyott csöndes hely — talán 'kecskelegclő — volt valamikor, aztán ideiépeit az első kőműves, utána még egy, aztán száz és ezer és nagy szorgalommal építeni kezdtek. Hogy ne emlékeznénk, szívünkben hálával azokra, akik türelmükkel, szorgalmukkal, körültekintő gondossággal szüntelenül munkálkodtak, mialatt pedig „uraink“ esztelen politizálása előkészítette, hogy amit a munkáskéz megalkotott, azt a másik országok hűbérurai töntkre- tegyék. Innen hömpölyög szét a naplementék csodálatos színszimfóniája, mint valamely remek rendezvény csodálatos csillogása, aztán rálobban a Dunára és fel a hegyekre. A Vár adta sokunknak, ifjúkorunk fájdalmas nosztalgiával visszaáhítoft kettesbenvaló, végnélküli alkonyi sétáit. A Vár hangulata bírja vallomásra az ideránduló mai fiatalokat. Ez a városnegyed mindenkié. Szeretjük. Ennek az öreg városrésznek falai közt raboskodtak Kossuth Lajos, Táncsics Mihály és ide lobbant fel a márciusi ifjaknak Táncsicsát kiszabadító lelkesedése. A Vár volt néma tanúja, az alant most virágoskertté szépült Vérmezőn kivégzett Martinovics és társai mártírom- ságártak. Ezekben a nagy hagyományokban és példákban gyökeredzik nemzeti öntudatunk. Valahára azé a Vár, akit joggal megillet, vagyis a népé; az építő, szorgalmas dolgozóké. Az öreg házak régi nemes formáikban, de a mai korigényeknek megfelelően kerülnek helyreállításra, s ha egy-egy í csöndes alkonyi séta után majd átpillant az épülő-készülő házból az új lakó — a dolgozó — Pestre, az ide csak zümmögés formájában fel- halló nagy zúgásban, akkor elgyönyörködhetik a világnak minden bizonnyal egyik legszebb városképi ben. ff örül hallgatnak a hegyek. 4 Margitsziget csodálatos ékszer« ként látszik az ezüstfényű Dunaág„ nak ölelésében, s mint hatalmas om gonazengés hat fel ide a csillogó sétahajó kürtjele. Valahol — nem tudom -merre még zuhog a szekerce, csörren a va* kolókanál és pendül a véső, aztán elcsöndesedik minden és az estében hazatérők ütemes lépései koppannalt az ódon utcák öreg kövezetén. A tej- üvegű lámpák megszűrt fényei veU nek finom világosságot a házak közé és szelíd ragyogásuk összeolvad a pesti házrengeteg mögül kiemelkedő teliholdéval. Borsi Darázs Józsel Két verses könyv fekszik ctz asztalomon. Mindkettő az idei könyvhéten jelent meg. Móricz Zsigmond versei az egyik, Illyés Gyula: Kínai szelence (kínai versek műfordítása) a másik. Felnyitom mindkettőt előtted, kedves olvasónk. Móricz Zsigmond verseket is írt? Igen. Ez a 40 vers az író lelkivilága legbensőbb titkairól vall. A gyötrődő ember, a gyermekei halálát sirató apa, a háború rémségeit következetesen ellenző férfi vallomásai ezek a versek. 11 zsoltárvers is szerepel a kötetben, a Károlyi-biblia zsoltárainak verses átírásai, mégis a nagy író benső énjének hatalmas erejű visszhangját érezzük ki belőlük. CXXXI. ZSOLTÁR Az alázatos lélek tüköré Szivem Uram nem hivalkodott fej. Nem is néztem föl rád kevély szemmel, Nagy dolgokra, túlságra nem vágytam, Erőm fölött csodákra nem jártam, Nem kísérték bátran: Csendesítem, sőt némítom lelkem. Hogyha Uram titkaidat sejtem; Mint csecsemő az anyai ölben, Oly csecsemő a lélek én bennem. Bízom Uram csendben. Illyés Gyula műfordítás-kötete, mely egyben átfogó igényű gyűjtemény, adósságot törleszt. Nem jelent meg még nyelvünkön ilyen igényes, magasszínvonalú antológia. A kötetben szereplő verseken fölmérhető a kínai költészet alakulása: a népköltési alkotásoktól kezdve az élő Ikínai költészet legszebb értékeivel ismerkedhet meg az olvasó. „A fehér civilizáció embere úgy nevelődik, még az Emberi Jogok Kinyilvánításának olvasása közben is, hogy színes embertestvéreit öcs- cseinek, afféle kisebb testvéreinek tekintse. Annak a látványnak a hatása alatt, hogy az ő közlekedő eszközei megelőzik azokéít, abba a hiei. delembe ringatja magát, hogy minden téren elébük vágott. Ebből csak közvetlen vagy közvetett tapasztalat és élmény ábrándíthat ki bennünket.“ Így ir Illyés a kötet bevezetőjében. A tavaly Kínában járt evangélikus lelkész-küldöttség tagjai, szó- és írásbeli beszámolóikon keresztül, sok ilyen hiedelmünket megdöntötték. Tegyük hozzá: helyesen. Helytelen hiedelmeinket döngeti ez a verses kötet is. Hszüan Pao a IX. században élt» Életéről' csak annyit tudunk, hogy szerzetes volt a Tang-dinasztta iSa* jén. Az út Északra s délre fut, keletre és nyugatra« Az esztendők pora arasznyira takarja. Sem hegyek, sem folyók futását nem iszegiki szélben hóban visz! tovább utasait. Vezet Su-földjére zord bérceken, veszélyen* vezet Csin-főldjére vad síkságon, [merészen« Kit hív a hír, a pénz, a vágy még. [re álép, Szu Tung-Po Kr. u. 1036—1101-ig élt. Kiemelkedett nemcsak a költés szetben, hanem a politikai életben, a festészetben és a kalligráfiában is. Határtalan szeretet Szétnyitom függönyöm, jöjjenek be a [fecskéin Kiszúrom ablakom: jussatok ki, Begyecskéfc Rizst kap kis egerem. S nem gyújtok esté [lámpát, szánom az éji lepkét. Behajtom a két felnyitott könyvet, azzal a hittel, hogy Te tovább főt“ gatod őket kedves olvasóm.- hjl A Szjtóászlátp HÍREI — Több lelkészi hivatal panaszt tett könyvelésünknél, hogy olyan tartozásokat is nyilván tartunk folyószámlájukon, amelyekről nem tudnak. Ezért nyomatékosan kérjük a lelkészi hivatalokat, hogy a lelkészi hivatal vagy iratterjesztés számára tett megrendeléseket a lelkészi hivatal pecsétjével ellátva és a parókus lelkész aláírásával küldjék el Sajtóosztályunk iratterjesztéséhez. Csak ; az így elküldött megrendeléseket tudjuk a lelkészi hivatalok folyószámláin nyilvántartani. Minden egyéb megrendelést a megrendelést i aláíró folyószámlájára írjuk. Amelyik városban két vagy több lelkészi kör is van. a hivatalos megrendeléseknél kérjük mindig feltüntetni, melyik lelkészi kör teszi a megrendelést, ellenkező esetben a megrendelést nem tudjuk teljesíteni. Á villanydarázs Péterke nem szerette Jancsit. Régóta haragudott rá. Azóta, hogy a szünidő elején egy hetet Jancsiéknál töltött falun. Keserves napok voltak azok! Amikor elindult, hogy unokatestvérét meglátogassa, biztos volt abban, hogy mindenben le fogja főzni Jancsit. Ügy ült a vonatban édesanyja mellett, mint egy hadvezér, aki előre biztos a győzelemben. A csomagtartóban, kis bőröndjében ott lapultak hódítása eszközei: a vizipisztoly, mellyel az egész I/a-ban ő tudott legjobban célozni, és a kisautó, amit távolról lehetett irányítani. A legnagyobb meglepetés azonban postán utazott: a kis bicikli, a hátsó kerékhez csavart két kis biztosító kerékkel, így nem kellett egyensúlyozni. Péter legnagyobb titka az volt, hogy úgy is tudott hajtani, ha ezeket leszerelték róla. Lesz majd csodálkozás Jancsiéknál! Eleinte mindketten örültek egymásnak. De ahogy múltak a napok, Pétert egyre több csalódás érte. Vizipisztolya majdnem minden gyereknek volt a faluban. A kisautón sem csodálkoztak úgy, ahogy Péter szerette volna. A legkeservesebb csalódást azonban a bicikli okozta. Azt még el tudta viselni, hogy a biztosító-kerekekkel a többi gyerek is tudott rajta menni. Majd csodálkoztok holnap — gondolta. Estefelé — amikor senki sem látta — titokéban áttolta kis biciklijét a szomszédba Geiszt 'bácsihoz, a lakatoshoz. Szépen megkérte, hogy szerelje le a biztosító kerekeket. Ügy is lett, és néhány perc múlva izgalomtól kipirulva tolta be Péter most már igazi kis kétkerekű biciklijét a kiskamrába. Éjjel azt álmodta, hogy kis kerékpárját hajtja és közben emelkedik felfelé. Minél gyorsabban hajt, annál magasabbra emelkedik. Lenn ál sok sok gyerek — minden gyerek az iskolából és minden gyerek a faluból — hangosan éljeneznek és sapkájukat dobálják felfelé. Elsőnek ébredt. Türelmetlenül várta, hogy Jancsi felébredjen és átjöjjenek a szomszéd gyerekek is. Ekkor tolta ki biciklijét. Felült rá és hajtott körbe körbe az udvaron. Tetszett mindenkinek. Sajnos rövidesen kiderült, hogy mégsem olyan nagy dolog Péter tudománya. Két szomszédgyerek nyomban vállalkozott, hogy utánozza. Délre már Jancsi is, meg több más gyerek is egyre ügyesebben és bátrabban hajtott. Mire beesteledett, vége lett Péter nagy dicsőségének is. De most ütött a visszafizetés órája! A vakáció elején ő volt Jancsiék vendége, most pedig, a szünidő utolsó hetében ő jött el szüleivel Budapestre Péterékhez. Az egyik délelőtt csak a két gyerek maradt otthon. Iskolát játszottak. Több sem kellett Péternek! Ö lett a tanító bácsi, és gondja volt arra, hogy minél nehezebbeket kérdezzen. De Jancsin nem tudott kifogni. A legnehezebb kérdésekre is könnyen és jól felelt. Ez már sok volt Péternek. Ö önmagát tartotta a legügyesebb és legokosabb gyereknek» Ekkor gonosz ötlete támadt. Édesapja reggel, mikor munkába sietett, lelkére kötötte, högy a konyhai villanykapcsolóhoz hozzá ne nyúljanak. Ráz a foglalata, mert áram van benne. Ha hazaér, megjavítja. Amikor Péter kicsi volt, szülei gyermeknyelven villanydarázsnak nevezték az áramot. Édesapja nemrég ígérte, hogy egyszer bővebben is fog az áramról magyarázni. Mindez egy pillanat alatt eszébe jutott, és az is, hogy Jancsiék falujába még nem vezették be a villanyt. így szólt tehát: Jancsikám, a konyhában a falon van egy szép fényes rézdoboz. Benne van a villanydarázs. Szép, nagy bogár. Ne félj, nem csíp. Vedd csak le a doboz tetejét és meglátod. Jancsi gyanútlanul indult a konyhába. Péter csúfondáros képpel utána. Felállt egy székre és a kapcsoló felé nyúlt. Péter torkát furcsa érzés szorította össze. Már bánta gonoszságát, de már késő volt ■.. A következő pillanatban Jancsi nagyot sikított és sápadtan esett le a székről. Alaposan megrázta az áram. Péter zokogria futott hozzá. Komolyabb baja hála Istennek, nem történt. Péter nagyon megbánta gonoszságát és Jancsi meg is bocsátott neki. Így tanulta meg azt, hogy a büszkeség, és barátai megvetése mindig rossz útra vezet. De csak ekkor jutott eszébe, hogy erről már a gyerekbibliakörben is szó volt. Ott így tanulták: „Mindenki, aki magát felmagasztalja, meg- aláztatik.” (Lk. 14, 11.) Sehreiner Vilmos bácsi. AZ IQE Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, És áhítattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! E drága nyelvet porrá ne törjétek, Ne nyúljon hozzá avatatlanul Senki: ne szaggassátok szirmait A rózsafának, mely hóban virul. Ügy beszéljen ma ki-ki magyarul, Mintha imádkozna, Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna! És aki költő, az legyén király. És pap, és próféta és soha más, Nem illik daróc főpapi talárhoz, S királyi nyelvhez koldus-dadogás. Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek. Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely, Ki borát issza: Élet borát issza, Előre néz s csak néha-néha vissza —, S a kelyhet többé nem engedi el! Rcményik Sándor
