Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-09-07 / 36. szám

Emberi életünk értékeléséhez mindig idő kell. Elköszönő napok tündöklő távlata, valami megszépítő messzeség, valami boldog emlékezés. Valaki így mondotta: „A Mának múlttá kell válnia, hogy szépségét beragyogja az emlékezés!”

Bizony el kell jönnie az alkonynak. hogy észrevegyük, milyen szép a hajnal. Bizony sokat kell forgolódni álomta'an éjszakákon lázas betegágyon, hogy megismerjük az egészség jó ízét. Bizony metg kell öregedni ahhoz, hogy megtudjuk, mit jelent húszévesnek lenni. Sokszor messze kell mennünk emberi arcoktól, hogy meglássuk egy drága arc vonásait.

Visszatérni valakihez, akivel megajándékozott minket az Isten, megköszönni valamit, ami örökkévaló örömmé varázsolta egy lepergő percünket, sírva ráborulni egy kézre, amelyik felemelt, meggyógyított és új útra indított — ez a hála gyönyörű birodalma. Sokaknak sokszor ismeretlen világ.

Erről beszél ma nekünk, hamar felejtő embereknek a Szentírás felejthetetlen története.

Ki ne ismerné? Jézus meggyógyít tíz bélpoklost. Tíz halálraítélt embert vezet vissza a boldog életbe. De amikor ezek meg,gyógyulnak, mind elmennek. Vissza se nézve, hála és köszönet nélkül. Csak egy tér vissza közülük, hogy könnyes szemmel térdre boruljon Jézus előtt és megköszönje neki az életét. Sokan megfestették ezt a jelenetet: Jézus arcát, amint szomorúan néz a messzeségbe azok után, akik nem jöttek vissza, akik hűtlenül és hálátlanul elmentek —• köszönet nélkül.

li hála mindig vallomás,

szívdobogva születő, drága köszönő szó. Áldás és imádság. Hány ünnepi pillanatunk volt már az életben, amikor Isten keze meggyógyított, megajándékozott, bocsánattal meg- simogatott, fiává fogadott és új holnapok felé indított. Valaki a napokban azt mondotta, hogy az életünk tulajdonképpen nem is a mi történetünk, hanem az ajándékozó Isten szívének a csodálatos története. És valóban így van. De hol van a mi hálánk, köszönő szavunk és kicsorduló imádságunk?! Milyen sokszor marad üres és néma az ajkunk. Milyen sokszor megyünk tovább mi is köszönet nélkül. Egy lelkipásztor egyszer összeszámlálta a hívei hangosan elmondott imádságait. Kiderült, hogy száz imádság közül csak egy volt köszönő imádság, a többi mind kérés, könyörgés.

Hány ünnepi pillanatunk volt, amikor az emberi jósággal volt találkozásunk. Mennyi elmaradt vallomás, mennyi köszönő szó maradt itt is a szívünkben. Hány áldott emberi tekintet néz talán ma is utánunk, aki szeretett, aki az életünk egy szép darabjával megajándékozott, de aki mellett tovább mentünk hála nélkül, köszönő szó nélkül. Régi naplómban lapozgattam az egyik éjszakán. Bizony igaza van annak a szomorú mondatnak: „Amikor beteg vagyok, akkor azt kérem, gyógyítsanak meg. Amikor elmúlt a betegség, akkor azt mondom: meggyógyultam!”

Ó, mennyi vallomással, mennyi köszönő szóval, mennyi hálával és mennyi imádsággal vagyok adós az üdvösségemért, a boldogságomért, az életemért és a munkámért, az élet elmondhatatlan sok ünnepi pillanatáé rt.

Ne felejtsük el, hogy egy szó vár á szívünk mélyén kimondásra, hálás Vallomásra: — köszönöm!

1, 11—19.

függesztett ezekkel a felírásokkal: „Emlékezz vissza, hogy ki voltál!” — „Emlékezz vissza, hogy gyermek voltál!” — „Emlékezz vissza, hogy beteg voltál!” — „Emlékezz vissza, hogy rossz voltál!” — „Emlékezz vissza, hogy mi mégis, most is szeretünk!”

A hála emlékezés! Jó nékünk sokszor hallani, hogy kik voltunk, hogy hányszor elrontottuk már bűneinkkel az életünket, hogy hányszor voltunk Isten előtt és sokszor talán emberek előtt is „bélpoklosok”, de visszakapott életünk, örömünk és üdvösségünk mind azért van, mert Isten a Jézus Krisztusban mégis szeretett. Emlékezzünk azért, kik voltunk és legyünk hálásak. Legyen . tele az életünk köszönő szóval, hálaadó imádsággal. Emlékezzünk! Ez a hivő mindig visszatérő útja a kapott ajándék, a boldogan átvett jóság ünnepi küszöbéhez.

I! hála mindig öröm

Az a köszönő szó, amit a hála ajkával elmondunk, szép visszaadása egy szóban, egy mozdulatban, annak a határtalan örömnek, ami az életünket betöltötte. Egyszer egy édesanya az ölében tartotta a kisgyermekét. A szőke hajú aranyos kis kék szemű baba akkor kapta édesanyjától a „tízórait”: egy darab vajaskenyeret. A kislány szeme boldogan ragyogott vissza az édesanyja arcába. Aztán a világ egyik legszebb mozdulatával letört a kenyeréből egy kis darabot és odanyújtotta az édesanyjának: „Egyél anyuka, te is!” Mit tudunk mi, emberek visszaadni az Istennek, szüléinknek, szeretteinknek, hozzánk hajló embereknek? A párunknak, elfáradt öregjeinknek, az életünk nagy ajándékozóinak? Csak egy ilyen kis darabot abból, amit őtőlük kaptunk. Csak egy szót, csak egy mozdulatot, csak egy jelképet. Legyünk hálásak!

Legyünk hálásak az örömben, amiben élünk. Legyünk mindig és mindenütt a jóság visszhangja, a tovább adott öröm, a másoknak tovább adott szeretet. Isten sokszor úgy intézi, hogy ezt a köszönő szót rajtunk tovább küldi valaki másnak. Sokszor van úgy, hogy velünk másokat gyógyít meg. Velünk másokat tesz boldoggá. Sokszor van úgy, hogy a hálánk egy másik emberi szíven át érkezik vissza őhozzá.

I hála mindig bízonyságtevés

A meggyógyított embereknek Jézus azt mondja: „Menjetek, mutassátok meg magatokat!...”

Ha Jézus engem meggyógyított, ha annyiszor éreztem a szeretetét, velem törődő és engem boldogító életét, ha új és boldog, hálás és hűséges emberré tett engem, el kell mennem és magamon kell megmutatnom Öt. Az Ű gyógyítását, az ö csodáját, az Ötőle kapott örömöt.

Nem is lehet eltitkolni az igazi örömöt. A kicsordult szív mindig magáról beszél. Az öröméről, a hálájáról, a köszönetéről.

Ne felejtsük el azért sohasem a hála legszebb szavát: köszönöm!

Isten iránti hálával hadd írjam még ide Ady Endre néhány gyönyörű sorát:

„Napsugarak zúgása, amit hallok, Számban nevednek jó íze van,

Szent mennydörgést néz a két

szemem,

Istenem, Istenem, Istenem! Könnyebb a lelkem, hogy most

látván vallott, Hogy Te voltál élet, bú, csók, öröm S hogy Te leszel a halál, —

köszönöm!“

FRIEDRICH LAJOS

— Szentháromság utáni 14. vasárnap az oltárterítő színe: zöld. A va sárnap oltár! igéje: Lk 11, 11—19;

szószéki igéje: 1. Tim 1, 12—17.

— Az Orosháza—R ákóczitelepi

gyülekezet augusztus 24-én templomi ünnepélyt rendezett. Az ünnepség műsora az egyház békeszol- gáláidnál^ jegyében zajlott le. A műsorban Várnai Zseni és Deve- cseri Gábor békeverseit szavalták a gyülekezet tagjai, felolvasott Szabó Károlyné, énekelt Pl lesz Józsefné, harmonikán Utisérie Mórocz Ilona.

— A magyarbólyi gyülekezet új lelkészét, Magyar Lászlót augusztus 24-én iktatta hivatalába Káldy Zoltán esperes.

— Tízéves lelkészt találkozót tartottak szeptember 1-én és 2-án a Lellkésznevelő Intézetben az 1948-ban végzett lelkészek: Bánfi Béla, Bre- bovszky Gyula, Fekete István, Hafenscher Károly, Mezősi György, Németh István, Sztehló Mátyás, Vancsó József és Takács József.

— Egyházunk vendégeként hazánkban tartózkodott augusztus hónapban Johann Mebus erfurti szuperintendens. Itt-tartózkodása idején több gyülekezetei, szeretetintézményt és az Egyetemes Egyház intézményeit is meglátogatta.

— CSALÁDI HÍREK: Gerengay Gusztáv, Gerengay Pál levita-kán- tortanító fia és Zárdái Mária augusztus 9-én házasságot kötöttek Vácott.

Szimom János ecsenyi lelkésznek és feleségének, Lotz Máriának augusztus 8-án Anikó nevű gyermekük született.

— Ábrahám Gyaia, az acsádi gyülekezet hosszú időn át volt kántortanítója, hosszú betegség után 59 éves korában elhunyt. Temetése július 29-én volt Szombathelyen.

— özv. Éliás Istvánná, lapunk hűséges olvasója, augusztus 14-én 72 éves korában Orosházán elhunyt.

— Tanulóleány pedagógus özvegynél otthont talál, a Városmajornál. Érdeklődni a kiadóhivatalban.

— Pedálos orgona-harmónlum eladó. Cím a kiadóban.

ISIENTISZIELEI1 REIB

BUDAPESTEN, SZEPTEMBER HO 7-EN

Deák tér de. 9 (úrv.) dr. Kékén András. de. 11 (úrv.) Hafenscher Károly, du.

6 Hafenscher Károly. — Fasor de. 11 (úrv.) Mezősi György, du. 7 Mezősi György. — Dózsa Gy. út 7. de fél 10 Mezősi- György. — ÜHöi út 24. de. fél 10-, de. il. — Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) dr. Szilády Jenő, de. háromnegyed 12. — Thaly K. u. 28. de. 11 Bonnyai Sándor, du. 6 Bácskai Gusztávné. — Kőbánya de. 10.(úrv.) Veöreös Imre. — Utász u. 7. de. 9 (úrv.) Takács József. — Vajda Péter u. 33. de. fél 12 (úrv.) Veöreös Imre. — Zugló de. 9 (gyerm.) Scholz László, de. 11 (úrv.) Scholz László, du. 6 Drenyovszky János. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 Drenyovszky János. — Rákosfalva de. fél 12 Drenyovszky János. — Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Gádor András. — Váci út 129. de. 8 Gádor András. — Újpest de. 10 Blázy Lajos. — Pesterzsébet de. 10 (úrv.) Bencze Imre, du. 7 Szabó István. — Soroksár- újtelep de. fél 9 Szabó István. — Rákospalota MAV-telep de. fél 9. — Rákospalota de. 10. — Rp. Kistemplom du. 3.

— Pestúlyhely de. 10 Kürtösi Kálmán.

— Rákosszentmihály de. fél 11 Tóth- Szöllős Mihály.

Bécsikapu tér de. 9 Madocsai Miklós, de. 11 Juhász Géza, du. 7 Madocsai Miklós. — Torockó tér de. 8 (úrv.), de. fél 9 Juhász Géza. — Óbuda de. 9 (gyerm.) Sárkány Tibor, de. 10 (úrv.) Sárkány Tibor, du. 5 Sárkány Tibor. — XII., Tar- csay V. u. 11. de. 9 Danhauser László, de. 11. Danhauser László, du. fél

7 Danhauser László. — Diana u. 17. de. fél 9. — Budakeszi de. 9 Csonka Albert. — Pesthidegkút (Szent István u.) de. fél 11 Ruttkay Elemér. — Kelenföld de. 8 Kendeh Kyörgy, de. fél 10 (gyermek) Bottá István, de. 11 (úrv.) Kendeh György, du. 6 Rezessy Zoltán. — Németvölgyi út 138. de. 9 Rezessy Zoltán. — Kelenvölgy de. 9 Visontai Róbert. — Budafok de. 11 Visontai Róbert. — Nagytétény du. 3 Visontai Róbert. — Albertfalva de. 7 Visontai Róbert. — Csillaghegy de. fél 10 Kaposvári Vilmos. — Csepel de. 11. du. 7.

Lehullott esőd

Il hála mindig emlékezés

Kilenc bélpoklos azért nem jött vissza Jézushoz, mert elfutott a felejtés útján. Semmi sem olyan döbbenetes, mint a felejtés. Elfelejteni a bölcsődalt és az anyacsókot, az édesapánk megszentelt munkától verí- tékes arcát, az otthonunk csendjét és a templom békéjét. Elfelejteni öreg szülők és nagyszülők bölcsőnkbe néző arcát, a kenyerünkért és az örömünkért munkába lendülő kezét. Elfelejteni Istent és elfelejteni a Keresztet, ahol Jézus mindnyájunk beteg életét örök életre gyógyította meg. Ismertem egy édesapát, aki a kisgyermeke ágya fölé kis táblákat

Lehullott esőd szomjazó szűmre vétót harsogva a buja bűnre.

Lejöttél hozzám irgalom-telten ölelni újra bús-bűnös lelkem.

Orcámra égi csókodat adtad, fejemet szépen megsimogattad.

Szeretve mondtad: szívedet kérem, érted is hullott isteni vérem!

Én meg csak sírtam keserű hévvel, keserű könnyet... keserű éjjel.

• • •

Nyomorú testem alig-hogy bírtam, szemeim könnyét ruhádba sírtam.

De Te szelíden felvontad fejem, s égre mutattál: odajössz Velem.

— Ezóta tudom, mi a szív vérté, hozsánna, áldás, hódolat érte!

Ott ragyog fényed minden csillagon örök-reményű Isten-irgalom!

OROSZ SÁNDOR

NAPRÓL—NAPRA

HÉTFŐ: — Jób 13, 9. — A mindentudó Isten ismeri a mi cselekedeteinket, a jót is és a rosszat is.

KEDD: — Zsolt. 46, 8. — Isten győzedelmesen vezeti a mi életünket, a bűnnel vívott harcunkat.

SZERDA: — Zsolt. 25, 5. — Igazság szerint élni csak Isten vezetésével lehet.

CSÜTÖRTÖK: — Zsolt. 109, 26. — A kegyelmes Isten ingyen, szere- tetéből adja nékünk a szabadítást.

PÉNTEK: — Zsolt. 142, 7. — A Szentlélek Üristen erősít és vezet a keskeny úton.

SZOMBAT: — Jer. 17, 10. — A mi életünk minden cselekedetét szá- bion kéri tőlünk az Űr.

EVANGÉLIKUS ELET

Magyarországi Evangélikus Egyeteme.« Egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: Groó Gyula Felelős kiadó; Juhász Géza Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., Üllői u. 24. Előfizetési ára egy évre 60,— Ft, félévre 30,— Ft.

Telefon: 142—074. Csekkszámla: 20412—Vili.

10 000 példányban nyomatott.

ZRÍNYI NYOMDA

Peleios; Bolgár Imre.

Szentháromság ünnepe u. 14. vasárnap. — 1. Tim. 1, 12—17.

HÄLHHDÄS

Ez a bibliai szakasz imádság, hálaadó imádság. Pál apostol, az érett* tapasztalt ember ír fiatal tanítványának, Timótheusnak s miközben átadja kincseit kedves munkatársának, imádságra tárul a lelke, szívét egészen eltölti a bála Isten iránt. A keresztyén embernek lehetetlen múltjára úgy gondolni, vagyis emlékezni, hogy közben legalább egy egyszerű „köszo- I nőm” szót ne mondana az életeben csodálatosan munkálkodó Istennek. I A keresztyén ember emlékezése mindig hálaadás is. Mindig van miért I hálát adni, csak nyitott szem, csak hívő szív kell hozzá. Pál, ez az élete I alkonyára érkezett amber nem csalódott, nem kiábrándult, nem keserű* mint annyi ember öregségére, hanem hálás.

Miért ad hálát Pál apostol?

Azért, hogy erőt adott neki az Űr, hosszú éveken keresztül. Az O ereje munkálkodott Pál erőtlenségén keresztül. Elég volt neki Isten kegyelme

és ereje. ,

Azért, hogy megbízhatónak ítélte Ura, őt a méltatlant. Jézus Krisztus az Üjtestámentum tanúsága szerint nem önmagában nézi az embert, hanem azt nézi, hogy ki lehet az ember Ővele együtt. Ezért mer nagy feladatokat bízni egyszerű emberekre. . ...

Azért, hogy szolgálatra rendelte. Hány ember, hány város és hány

I

* gyülekezet jelenhetett meg most egyszerre az apostol emlékezetében?

De légióiképpen azért ad hálát, hogy bűnét Ura megbocsátotta. Pál még jól emlékezik bűnére; Isten ellensége volt és erőszakoskodó Isten, j népével. A keresztyén embernek, hogy nagynak láthassa Istent^ mindig /■; emlékeznie kell saját bűnére, arra amiből kihozta, megszabadította az \ Isten. Isten tud felejteni, a bűnbocsánatban éppen ez történik: Isten nem emlékezik meg bűneinkről, de az embernek meg kell emlékeznie és nem szabad felejtenie.

Mi volt Pál bűne? A saját kegyessége, magacsinálta igazsága. Akarta 5 szolgálni Istent teljes erejével, tudásával, kegyességével és szolgálta is — hite szerint — kemény önsanyargatással és forró gyűlölettel mindenki iránt, aki szerinte nem tartozott Isten népébe. Azt hitte, istentiszteletet végez, amikor üldözi a keresztyéneket. Nyugodtan nézi István ^ vértanú megkövezését, egyetért azokkal, akik követ dobnak erre a „rajongóra . Mindent adott, amit egy bűnös ember adhat önmagából az Istennek.., De mindez már régen volt, talán 30 esztendeje is, és aki azelőtt^ tűzzel- vassal akarta puszt.tani Jézust és népét, az már vagy három évtizede tűzön-vízen át szolgálja a Mestert és tanítványait. Közben volt a nagy fordulópont, a damaszkuszi nagy találkozás. Ott ragadta meg őt Krisztus és ott lett apostollá. Minél messzebb kerül életének ettől a döntő eseményétől, annál nagyobbnak látja Urát és kisebbnek önmagát. Ez a helyes tanítványi látás, ez az, amit már Keresztelő János is hirdetett: Neki növekednie kell, nékem pedig alábbszállanom! (A kísértő mindig fordítva láttat: magunkat mindig nagyobbnak és érettebb keresztyénnek, az Urat mindig kisebbnek, akire már-már nincs is szükségünk.) A nagy eseményt nem tudja elmosni az idő Pál emlékezetében. Nagyon hálás Ura iránt.

Pál ezután saját példájából kiindulva általános lelkipásztori tapasztalatot szűr le: Jézus a bűnösök Megváltója. Az evangéliumokból is ilyennek ismerjük meg Jézust. „Az Embernek Fia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” „Nem azért küldte Isten az Ö Fiát a világra* hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassák a világ őáltala.” Luther egyik prédikációjában így szól erről az igéről: „Ez Jézus mestersége: megtartani az elveszettet. Ö nem azért jött, hogy perlekedjen, hajszoljon, kárhoztasson, azért jött, hogy megszabadítsa azokat, akik roskadoznak ... Megszorult helyzetünkben de rászorulunk ilyen igékre!”

Gyönyörű dicsőségmondás zárja le ezt az imádságot. Csak az tudja így dicsőíteni az Istent aki miár meglátta összefüggéseiben Isten csodálatos munkáját saját életében és másokéban is.

Tanuljunk hálát adni Pál apostoltól!

H. K.

cA LELKIPÁSZTOR /e/eZ

A DIVAT a nők életében sokszor okoz gondot. Néha azért, mert a divattal való lépéstartás pénzkérdés. A pénz pedig elsősorban létérdekű kiadásokra kell: élelmiszer, fűtőanyag, új beszerzések. Máskor meg azért okoz gondot, mert a divat változása új meg új öltözködési feladatot hoz: „Mi áll jól nekem?“

A végletek itt sem helyesek. Nem tarthatjuk női eszményképnek a „belvárosi dámát“ — ahogyan a fővárosban nevezni szokták ezt a típust, — akinek olykor havonta 1— 2000 forintja is rámegy az öltözködésre. Végeredményben ugyanebbe a kategóriába tartoznak azok a nők is, akik ugyan összegszerűen jóval kevesebbet költenek a ruházkodásra, de ezt anyagi erejükön felül teszik — elvonva sokszor inkább szájuktól is a falatot. — A másik véglet a lompos, vagy akár nett, de ódivatú öltözködés.

A DIVAT HULLÁMZÁSÁBAN alapjában véve a változatosságra való törekvés érvényesül. Pár év alatt — sokszor rövidebb időn belül is — megszokottá, unottá válnak az öltözködési fonnák, s az új divat (még akkor is, ha mondjuk nagyanyáink . korában divatos formákat vesz elő) a közvetlenül megelőző divathoz képest újságot jelent.

Ez az öltözködési változatosság, a divat, persze nem adhat az életnek tartalmat, hanem csak ízt. Olyan, mint egy morzsányi bors az ételben. Erről sokan megfeledkeznek. Az „üres divatbábu“-megjelölés azokra találó, akik

az öltözködésen túl nem látnak

mélyebb értelmet és feladatot az életben.

Viszont a divattal nem törődő nő olyan színt veszít az életből, amely- lyel fakóvá lesznek napjai. Sőt ő maga is kicsit fakóvá lesz annak a férfinak szemében, akit pedig szeret. Egy új frizura vagy egy olcsó pénzen divatosra átalakított ruha örömöt szerezhet a másiknak, amelyet olykor kedves arcsimitás vagy gyengéd kézcsók: jutalmaz. Ezek talán apróságoknak látszanak, de egy nő lelkivilágában nem jelentéktelen tényezői a megelégedettségnek.

KERESZTYÉN SZEMMEL a divat

követésének 3 aranyszabálya van.

Nem lehet az öltözködés a hiúság vására. Ne azért öltözzön valaki divatosan, hogy barátnői megpukkadjanak az irigységtől, hanem azért* hogy jól érezze magát. A divat túlzásainak átvétele, feltűnést keltő öltözködés mind áruló jelek. A család rovására ráköltött pénz pedig a legnagyobb fokú önzés.

Nem lehet az öltözködés a vágyak mágnese. Komoly erkölcsi felfogású nő mindig ügyelni fog például arra, hogy ruhájának kivágása nem az ő egyéni ügye. A körülötte megforduló férfiak felizzó tekintete mögött feleségek sóhaja, édesanyák aggódása* menyasszonyok csalódása tűnhet elő a távolból.

Legyen az öltözködés egyéniségéi nek kifejezése. Saját ízlése merjen dacolni a divattal, amikor szükséges. Isten nem tucatembereket akar, hanem külön személyiségeket, akiknek

ruházatán is tükröződik lelkiségük.

Ahogyan a mai ügyes és tetszetős konfekcióiparnak egy-egy termékét magukra öltik, egy-egy apró változ- tatás-al egyéniségükhöz formálják. — abban is nyilvánvaló lesz Isten külön teremtése, mint ahogyan a mezei margaréták között sincs két egyforma, pedig mindegyik ugyanazt a „ruhát“ hordja.

ÖRÜLÜNK ANNAK, hogy a divatosság egyre inkább terjed a különböző néprétegek között, sőt falun is. Ez segít az emberek közé ékelődött társadalmi különbségeket lerontani. De arról se feledkezzünk meg, hogy Isten igéje szerint a divat a „világ ábrázatához“ tartozik, s ezért nem kötheti magához teljesen lelkünket. „Akik a világgal élnek* mintha nem élnének vele; mert elmúlik a világ ábrázata“ (1 Kor 7* 31).

Veöreös Imre