Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-09-01 / 24. szám

(Folytatás az f. oldalról)

gálatunfcat szívesen fogadták a hívek. Az oltáregyletek asszonyai fehér asztalnál is vendégül láttak. Annyi szeretettel vettek körül, amennyit meg sem érdemeltünk, de mégis hálásan elfogadtunk, mert tudtuk, hogy nem nekünk szól csupán, hanem annak az egyháznak és annak a hazának, melyet közöttük

gyünk együtt. Három emlőn nevelődtünk a régi Magyarország teológiáján, az új Magyarország teológiáján s a Nyugat teológiáján. Mégis egyetértünk az evangélium hirdetésében és magyar evangélikus népünkért vállalt felelősségben. A megnyitó után sorra előkerültek egyházi életünk és szolgálatunk kérdései: az igehirdetés megkötöttsége és

A világgyűlés színhelye-,

képviseltünk. Isten áldja meg őket szeretetük bizonyságaiért és értünk mondott imádságaikért.

Az amerikai magyar evangélikus lelkészekkel

közös megbeszélést tartottunk Cleve- landben augusztus 12-én. A konferenciát Brachna Gábor főesperes nyitotta meg, aki az „Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia” elnöke. (Ez az elnevezés fogja össze az amerikai magyar evangélikus gyülekezeteket és lelkészeket.) Megnyitójában hangsúlyozta, hogy Isten kegyelméből túl minden térbeli és időbeli távolságon, testvérekként vaszabadsága, a lelkészképzés, az evan- gélizáció, a sajtó, az anyagi kérdések, a szeretetmunka, a magyarság közösségében való megmaradás kérdése, az amerikai egyházi élet sajátos vonásai, őszinte hangon beszélgettünk s az volt az érzésünk, hogy sokat tanultunk egymástól. Megértettük egymás, s készek vagyunk egymás terhéből annyit vállalni, amennyit lehet.

Magyar evangélikusok a nagyvilágban

ez volt a témája a gyűlés második részének. Röviden közlöm az egyes

beszámolók tartalmát. Az Egyesült Államoik. területén 12 magyar evangélikus gyülekezet van, ezek a már említett konferenciai keretben működnek együtt, s a „United Lutheran Church”-höz tartoznak; A legkisebbe 120 család tartozik, a legnagyobba, a betlehemi vend—magyar gyülekezetbe 1200 család. A gyülekezetek évi költségvetése kb. 200 ezer dollár. A papok fizetése a természetbeni lakáson kívül átlagban havi 300 dollár. Vannak régi „amerikai magyarok”, akik 30—50 évvel ezelőtt menekültek a hazai nyomor elől, — vannak „dipi”-k (Displaced Persens, hontalan némelyik), akik a második világháború alatt és után kerültek ki. Elgondolhatjuk, hogy ez a rétegeződés menynyi nehézséget jelent a lelki-gondozás munkájában. Van-e jövőjük ezeknek a gyülekezeteknek? Az igaz, hogy a második nemzedék már jobban tud angolul, a harmadik pedig már szinte csak angolul tud, de megmarad a magyar származás tudata, az ó-hazai magyarság iránt érzett szimpátia, s a magyar múlt és magyar tradíciók vállalása.

Hallottunk arról is, hogy Kanada területén kb. 800 magyar evangélikus él. Gyülekezetük még nincs. A .szervezés nehéz, mert elszórtan élnek és szegények.

Németország területén kb. 1000 magyar evangélikus él olyan szétszórva, hogy köztük csak missziói munkát lehet végezni.

Ausztráliában kb. 100 magyar ev. családot gondoz az egyház magyar missziója.

Beszélgettünk végül arról is, hogy a közeljövőben az „Amerikai Magyar Ev. Konferencia” újból megjelenteti az „Erős Várunk” c. lapot. Mi is nagy érdeklődéssel várjuk s azt reméljük, jó szolgálatot fog végezni annak érdekében, hogy az elszórt magyar evangélikusok megmaradjanak magyar óknak és* evangélikusoknak.

Dr. Kékén András

Az amerikai evangélikus egyházakról

Az amerikai evangélikusságot terebélyes fához hasonlíthatjuk, melynek kisebb-nagyobb ágai a közös fundamentumon álló, de részben nemzetiségileg, részben pedig hif- taniiag is megosztott lutheranizmus egyháztesteit, illetőleg típusait szemléltetik.

Az észak-amerikai Delavare folyam mentén 1638-ban letelepült svéd bevándoroltak voltak az első evangélikusok Amerikában. A betelepülő különböző nemzetiségű evangélikusok száma idők során természetszerűleg emelkedett s 1748- ban már annyi evangélikus gyülekezet alakult, hogy lehetőség nyílott az első egyháztest, az ún. Pennsylvaniai Lelkész! Körzet (Ministerium of Pennsylvania) megszervezésére. Ettől kezdve a lakosság számának növekedése s a kolóniák szaporodása következtében évszázadok alatt több mint százötven különböző evangélikus zsinati szervezet és egyház- test alakult ki Amerikában. Ezeknek egységbe tömörülését mindenekelőtt a közlekedési eszközök hiánya akadályozta. Amíg vasút nem volt, szinte lehetetlenség számba ment az egyes egyháztesteket elválasztó mérhetetlen távolságok legyőzése. De ezenkívül az amerikai polgárháború és az egyes egyháztesteknek az Ágostai Hitvalláshoz való különböző Viszonyulása is jelentős mértékben akadályozta az egyesülést.

Egyesülési törekvések

Az amerikai evangélikus egyházak története nagy általánosságban azt mutatja, hogy a kolóniák evangé- likussága az állandó betelepülések következtében először növekedett, azután nemzetiségi vagy hittani okokból osztódott, végül pedig érezve a széttagoltság áldatlan voltét, meg- megújúló kísérleteket tett az egyesülésre. Az összes amerikai evangélikus egyházak egyetlen zsinati szervezetbe való egyesítése 1820-ban történt meg. Ebből az ún General Synod-ból akkor csak Tennessee és Ohio állam evangélikusai maradtak ki. De ez az egység nem sokáig állott fenn. Észak és Dél véres polgárháborúja (1861—65) az amerikai evangélikus egyház egységét is megbolygatta, mert amikor a déli államok kiváltak az Unióból, 1862-ben az itt lakó evangélikusok is külön egyházi szervezetet létesítettek. Az egységet ‘tovább bomlasztották a XIX. század nagy bevándorlási hullámai is. Missouri, Iowa államok, Buffalo és néhány norvég egyház betelepült evangélikusai nyelvi és teológiai okokból távolmaradtak a General Synodtól. Ezekből az egyházakból többen, főként a General Synod teológiai szabadelvűségének ellensúlyozása céljából, 1867-ben újabb egyháztömböt alakítottak General Council néven, más részük pedig 1872-ben a missouriak vezetésével a Synodical Conference-ban egyesült, Így a XIX. század végén,

az amerikai evangélikusok négy nagy csoportját lehetett megkülönböztetni.

De az egyesülési törekvések folytatódtak a XX. században is. Az előbb említett egyháztömbök a Synodical Conference kivételévei 1918-ban az Amerikai Egyesült Lutheránus Egyházba (ULCA) tömörültek. 1919-ben Közép-Amerika német egyházcsoportjai egyesültek Wisconsin és Más Államok Syno- dalis Egysége név alatt. A legutóbbi nagyobb méretű ilyen összefogás 1930-ban Buffalo, Iowa és Ohio egyházait kapcsolta össze az Amerikai Lutheránus Egyház (ALC) keretébe. A második világháború további nagy tömbök egyesítéséire adott ösztönzést.

Amint látjuk, az egyesülés folyamata igen lassú ütemben halad előre. Ezt az a körülmény magyarázza, hogy az amerikai evangélikusok kezdettől fogva éberen őrködtek a tan tisztasága felett, s ma már minden egyeztetési kísérlet alkalmával éppen a tanbeli különbségek egyeztetése okozza a legnagyobb nehézségeket. Ohio és Iowa egyházai pl. csak ötven esztendeig tartó tanbeli egyezkedés után tudtak szervezetileg is egyesülni. De éppen ezek a meg-megújuió egyeztetési kísérletek és teológiai véleménycserék teszik érthetővé, hogy az amerikai evangélikusok között — a szervezeti széttagoltság ellenére is — sokkai nagyobb a benső egység, mint más egyházaknál, amelyek szeretik ócsárolni a lutheránusok szét- szóródottságát.

A tanban való benső egység pedig egyre erősödik s ez a tény arra ösztönzi az amerikai evangélikus egyházak vezetőit, hogy a Szentlélek vezetése mellett szakadatlanul fáradozzanak a minél széiesebbkörű egység létrehozásán. A kölcsönös gyanakvás és az egymással való versengés ideje most már múlóban van s így a jövő biztatónak látszik,

Á jelen állapot

Ma Amerikában összesen 17 különálló evangélikus egyháxtest működik. Az összes megkeresztelt amerikai és kanadai evangélikusok száma 7 117 906. az összes gyülekezetek száma 17 239, az összes felavatott lelkészek száma 15 881.

Az egyhóztestek közül ez idő szerint legnagyobb az Amerikai Egyesült Lutheránus Egyház, melynek 2 206 280 megkeresztelt tagja, 4345 gyülekezete és 4280 felavatott leikésze van.

Az amerikai evangélikus egyházak hatalmas méretű charitatív jellegű szervezete a Nemzeti Lutheránus Tanács (National Lutheran Council) a 17 egyháztest közül nyolcat, így tehát négy és fél millió evangélikust fog össze a maga szolgálatában. Ez a segítő szerv 1918- ban alakult meg, miután az első világháború során nyilvánvalóvá lett, milyen áldásos eredményekhez

vezet a különböző szervezetű egyház- testeknek a segítő szolgálatban való együttműködése. Az NLC a legutóbbi 15 esztendőben a világ háborúsújtotta országaiban 80 millió dollár értékben osztott szét pénz-, élelmiszer-, ruha-, gyógyszer- és egyéb segélyeket. Felbecsülhetetlen jelentőségű az a munka, melyet a NLC ma is végez a külmisszióban, a hazai néger- és zsidómisszió szervezésében, a kórházmissziófoan, az ifjúság és katonaság lelki gondozása terén, a latinamerikai szétszórt evangélikusság összegyűjtésében és megszervezésében, valamint a rendkívül sokágú szociális és jóléti szolgálatban.

A különböző egyháztestek összesen - 25 teológiai szemináriuma gondoskodik a lelkészi utánpótlásról. Az igehirdetés szolgálatát a sajtón és rádión kívül ma már a televízió és a film is hathatós mértékben támogatja Amerikában. A rádióban a „Lutheránus óra“, s a televízióban az „Ilyen az élet” című népszerű egyházi adás periodikusan ismétlődik. A „Luther Márton“ című filmet pedig az Amerikai Pilmbíráló Bizottság az 1953 évi negyedik legjobb amerikai filmnek minősítette.

Az Északamerikai Egyesült Államok 48 tagállama közül Észak- és Dél-Dakota, Wisconsin és Minnesota az evangélikusoktól legsűrűbben lakott államok. Itt a «lakosság több mint 20 százaléka evangélikus. Minnesota állam területén fekszik a több mint félmillió lakos számláló Minneapolis, Amerika „legevangé- likusabb városa”, a Lutheránus Világszövetség idei nagygyűlésének színhelye. Itt minden ötödik ember evangélikus. Az evangélikus egyházaknak itt 123 temploma, 3 teológiai szemináriuma, 3 diakonisszanevelő intézete, 10 belmissziói intézménye, 3 kórháza, több kollégiuma, 4 televíziós, 13 rádióleadó állomása stb. van. Remélhető, hogy a Lutheránus Világszövetség idei amerikai nagygyűlésének eredményeképpen nemcsak a tagállamok száma fog megnövekedni, de fokozódni fognak az amerikai evangélikus egyházak egyesítését célzó erőfeszítések is.

Dr. Szilády Jenő

TUDNIVALÓK szertartásainkról

VI.

Templomozás

Gyülekezeti életünk legszembetűnőbb megnyilvánulása a templom- bajárás. Vannak templomozósuikról híres gyülekezetek, ahol egy-egy vasárnap a hívek 70—80 százaléka is megfordul az istentiszteleten, viszont vannak gyülekezetek, amelyekben a templombajárás százaléka az 5—10 körül mozog.

Mint az úrvacsorázásnál, úgy itt is különféle oka lehet annaik, ha valaki következetesen elkerüli az Isten há.7,át(

Van aki hitetlenségből teszi Az ilyen ember gyakorlatilag nem is számít a gyülekezet „élő‘‘ tagjai közé.

Van, aki csak könnyen veszi. Sohasem ér rá, mindig van valami fontosabb elfoglaltsága. De nem ritka az olyan ember sem, aki ugyan „vallásos”, becsüli is az Isten dolgait, a templomba mégsem jár, mert azt tartja, hogy „otthon is lehet imádkozni“. Való igaz! Otthon is lehet imádkozni. A templombajárás mégis szükséges. Jézus az Isten Fia volt, Ö is tudott „otthon is imádikozni”, mégis bárhová érkezett is vándorlása során, első útja mindig a zsinagógába vezetett. És he feledjük azt sem, hogy a templomba nemcsak imádkozni megy az ember, hanem azért is, mert ott hangzik Isten szent igéje és ott kínálja az úrvacsorábart bűnbocsátó kegyelmét az Isten.

A jó evangélikus tudja ezt s ezért rendszeresen látogatja is a templomot.

Persze, a tempiomozás magában véve még nem minden. Kérdés az is, hogy miért megy valaki a templomba? Szokásból? Szép szokás ugyan, de nem kielégítő ok az isten- tisztelet látogatására. Vagy békességet, vigasztalást keres az ember? F,zt is meg lehet találni a templomban, mégis valami egészen más kell, hogy oda vigyen bennünket. Az Ige utáni szomjúság, az Istennel való találkozás vágya.

És mert a templomi szolgálat mindig az Istenhez akarja elvezetni az embert, ezért van az, hogy az ördög sem alszik az istentisztelet alatt, hanem minden módon azon mesterkedik, hogy az ember számára megrontsa, hiábavalóvá tegye a templomozást.

Figyeljük csak meg magunkon, milyen könnyen elkalandoznak az igehirdetés alatt gondolataink. Észre sem vesszük, véget ért az istentisztelet és mi még csak azt sem jegyeztük meg magunknak, hogy mirői is szólt tulajdonképpen a prédikáció. Vagy milyen gyakori kísértés az, hogy a prédikációkban ember beszédét hallgatjuk, amiért azután csak kétféle véleményünk lehet róla: vagy

„szép“ beszédnek ismerjük el, vagy unalmasnak bélyegezzük, de semmiképpen sem az Isten szabadító, üdvözítő, új életet teremtő Igéjét érezzük benne. Nagy kísértés az is, hogy a prédikációt még csak úgy-ahogy végigfigyeijük, de amikor az imádságra kerül a sor, egyszerre kikapcsolódunk figyelmünkkel, mintha az már nem is tartoznék reánk.

Az istentiszteleten való részvételünk helyes, Istennek tetsző és számunkra áldásos csak úgy lehet, ha arra már otthon komolyan előkészülünk. Istentiszteletre menetelünk ne pillanatnyi elhatározás dolga, ne olyan „templomba való beugrás” legyen, hanem készüljünk arra egész héten, boldogain, imádkozva és az igét előre tanulmányozva. És csendes imádságunkban ne csak a magunk számára kérjünk áldást, hanem a lelkész számára is kérjük Isten segítségét, hogy szolgálatát tegye áldásossá a gyülekezetben.

Mindezek mellett nem közömbös azonban az istentiszteleten való külső magatartásunk sem.

Rossz, nagyon rossz szokás az, hogy némelyek következetesen késve jönnek a templomba. Éppen csak a prédikációra futnak be sv utána mindjárt szaladnak is tovább. A prédikációt megelőző első és követő második oltóri szolgálat, a gyülekezeti éneklés, a közösen elmondott hitvallás nem „töltelék“ csupán, aminek a célja az lenne, hogy az istentisztelet hosszabb legyen, hanem az oltári szolgálat minden része evangélikus istentiszteletünk szerves, elhagyhatatlan része.

Kedves és jó dolog az, ha valakinek megvan a maga szokott helye a templomban. Bár lenne mindenkinek „szokott helye”, azonban „bérelt helye“ senkinek sincsen. Éppen azért ne állítsunk fel senkit a „mi helyünkről”, ha valaki véletlenül mar jövetelünk előtt elfoglalta azt, ne érezzük magunkat emiatt sértve, hanem üljünk le nyugodtan mellette vagy a másik padban, örülve annak, hogy másnak is vágya támadt eljönni a templomba.

Feltűnő ‘ és helytelen szokás a csökönyös „padszélen“ való megtelepedés, különösen ha meg sem akarunk mozdulni, amikor egy-egy később jött testvérünk a padba kéredz- kedik s engedjük ott állni és szégyenkezni. Legyünk. barátságosabbak, figyelmesebbek egymás iránt, különösen is a templomunkba bevetődött „idegenek”, más gyülekezetből való testvéreink iránt.

Sok mindent lehetne még megemlíteni, jó és rossz dolgot egyformán templomozásunkkal kapcsolatban. De talán rájövünk egyre s másra magunk is, ha kissé elgondolkozunk felette.

id. Dedinszky Gyula

AKIKET HAZAVARUNK

Kedves Gyermekeim

Megszókhattátok tőlem ezt a megszólítást. Mindnyájatokat piciny korotokban kereszteltelek, majd konfirmáltalak és néhányatokat eskettelek is. Abban a hitben élek, hogy mint pásztorotokat Isten felhasznált arra, hogy lelkiulat is mutathattam Néktek. A lelkigyermek pedig mindig közel áll a lelki atyához. Ezért olyan fájó dolog Rátok gondolni, akik most a világ minden tójára szétszóródtatok. Vannak közületek az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában és Európának egy sereg országában. De akármilyen messze vagytok is ma, mégis a fóti evangélikus gyülekezet családjához tartoztok. Még ma is. Ezért a bizalmas atyai megszólítás.

Vasárnaponként rá-ránézek üresen maradt helyetekre a templomban és nagyon fáj a szívem értetek. Attól félek, hogy nem látlak többé.

Volt egyszer már a magyarság idejében ilyen szörnyű időszak. Látszólag béke és boldog virulás korszaka az első világháború előtt. És mégis ebben az időben a föld egyLapxárta után érkezett

Minneapolis.,

Augusztus 15-én megkezdődött a harmadik evangélikus világgyűlés Minneapolisban, az Egyesült Államok nagy evangélikus városában.

Huszonkilenc ország 57 evangélikus egyháza képviseltette magát hivatalos delegálásokkal és látogatókkal. De a nem tagegyházak kiküldöttjei is ott vannak. A világ közel 80 milliónyi evangélikussága figyel ma arra, ami Minneapolisban j történik.

Az első nap eseményei:

Délben Hanns Lilje püspök, a Világszövetség elnöke megnyitotta

a világkiállítást.

Délután fogadás volt Minnesota állam kormányzójánál.

Este ünnepi felvonulás és megnyitó istentisztelet, melyen 10 000 hivőbői álló gyülekezet előtt D. Ordass Lajos püspök hirdette .az Igét.

(K. A.)

szerű népére a szociális nyomorúság óriás sziklaként nehezedett. Ennek következtében néhány évtized alatt kivándorolt ebből az országból több mint egymillió magyar. *\ népünkből azok mentek ki, akikben volt kezdeményezés, éietbátorság és erő. De vigasztaiás-e nekünk ma, hogy ezek jól megállták ott künn a helyüket és értékes tagjaivá lettek az újvilág társadalmának, amikor a magyar nép számára örökre elvesztek. Óriási vérveszteség volt ez!

Most is így van. Több mint százezer, többnyire fiatal magyar szóródott szét a nagyvilágban, köztük Ti is. Én most nem kutatom az okokat, amiért kimentetek tragikus fordulatokban bővelkedő történelmünk egyik fordulóján. Az én szívem most csak azért fáj, hogy távol vagytok és szeretteitekkel együtt szeretnélek itthon látni benneteket.

Hivatásom szerint sokszor figyelmeztettelek az örök hazára. Most is kérlek, az örök hazát se feledjétek, de arra is kérlek, hogy a földi hazát, a mi magyar hazánkat se feledjétek. A helyetek visszavár az otthonban, a templomban, a szívünkben. Jöjjetek hát haza, ne hagyjátok üresen a helyeteket! Ne tartozzatok azok közé, akik népünk számára örökre elvesznek,

Tudjátok meg, hogy egyházunk vezetői testvéri levelet írtak mindazon egyházak vezetőihez, ahová a nagy októberi viharban gyermekeink kisodródtak. Ök keresni fognak benneteket, hogy segítséget nyújtsanak. Vegyétek igénybe ezt a segítséget és a hazatérésre felkínált alkalmat el ne utasítsátok.

Imádkozunk értetek és visszavárunk. A régi szeretettel hív és vár lelkipásztorotok;

Zászkaliczky Pál