Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-08-11 / 21. szám

ORSZÁGOS EV AN G E L.l KUS H E T I L XXII. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM 1957. AUGUSZTUS 11. (Hua&áUtk íqák... E LUTAZTAK... Lapunknak nincs „szerkesztői üzenetek“ rovata. De ha volna, akkor is a vezércikk helyén közölnénk ezt a néhány levélrészletet. Részben azért, mert egyháza szolgálatunk nagy kérdéseit vetik fel. Részben pedig azért, mert mindnyájunk számára öröm az, hogy a lapunkban felvetett problémák nem maradnak visszhang nélkül. —o— „A Salzerbadi levél a vallástanításról" című cikked utolsó bekezdése írásra indított. Talán nem mondok sokat, ha azt mondom, hogy tíz éve várok ezekre a sorokra. Számomra mindig kedves szolgálat volt a hitok­tatás. Most, hogy 75 gyermeket taníthattam, a szívem külön is felmelege­dett cikked olvasása közben. Ugyanakkor nagyon bántott az is, hogy igen­igen hidegen kezeljük ezt a kérdést. Sok lelkész kézlegyintéssel intézte el a mai hitoktatás kérdését, emlegetvén a sok nehézséget. Pedig úgy lát­tam, hogy Istennek ma is kedves alkalma ez! Engedd meg azonban, hogy azt is leírjam, ami a soraid olvasása közben támadt örömömet egy kicsit borús felhőkbe burkolta. Végre az egyház az Űr parancsának engedve kí­nálja a gyermekek felé váló szolgálatot. De ... elégséges ez?! Nem kellene-e ezt egy másik lépésnek is követnie? Mi történik azért, hogy a hitoktatók a gyermekeket felkészülve fogadják és valóban oktatásban részesüljenek a gyermekek? Nincsen hitoktatási tantervűnk, nem is beszélve a hittanköny­vekről. Te is benne élsz annyira az életben, hogy tudod, nem könnyű ma a hitoktatás munkája. Ha nem eléggé átgondolt, tervszerű és érdekes a mondanivalónk, a gyermek el sem jön az órára. Nem engedheti meg az egyház, hogy mindegyik hitoktató maga vívja küzdelmét. Oda kell állni azok mellé, akikre a szülők rábízzák gyermekeiket, segíteni kell nekik, meg kell hallgatni tapasztalataikat. Arra kérlek, amennyire módodban van, mozgasd meg a hitoktatás kérdését. Az első kimondott szót hadd kövesse a többi, s a szavak mellé jöjjenek a tettek”. (Ferenczy Zoltán lelkész) Válaszul csak annyit, hogy Isten segítségével őszre meglesznek a hit- tankönyvek. ' —o—~ „Megelégedéssel olvastam Őszinte szó a magyar római katolikusokhoz című cikkét. Sók év óta nem esik szó templomainkban se reverzálisról, se házasságról, se válásról,'pedig ki tudja, hányán ülnek a padokban, akik ezekkel a kérdésekkel birkóznak. Ki törődik a válófélben lévő vagy elvált házasok gyermekeivel? Fejletlen értelmüket szomorúan árnyékolják be a párbeszédek, melyeket végig kell haligatniok. S végig kell nézniöik azt, amikor az egyik szülő nem tér vissza többé otthonába. Sok esetben ide-oda hurcolgatják őket, e sajnálni való áldozatokat, akiket sokszor a megfogyat­kozott szülői szeretett meghasonlottakká tesz. Az anglikán egyház házassági liturgiájában van két kitétel: For better, for worse. Azaz, akár jobb lesz a 'házastársam, mint most gondolom, akár rosszabb,— én megmaradok mellette“. (Kemény Hugó) —o— ,,Örömmel olvastam, hogy Mindnyájunk ügye a szórványgondozás. Kö­szönöm ezt a megértést, mely mindenki számára világosan megmondta, hogy a szórványgondozás terén egymás terhét kell hordoznunk. Cikkedet egy kölcsönkért Evangélikus Életben olvastam. Miért kölcsönkért? Mert szórványlelkész vagyok, olyan szórványok lelkésze, ahol nemcsak a szór­ványhíveknek, de a lelkésznek sincs módja lapot járatni. Ha a messzi szór­ványba megyek, még az útiköltséget is a segédlelkészi kongruámból kell előlegeznem. Kisebb távolságra persze taposom a pedált. Ilyen körülmények között szeretettel kérlek, küldjétek számomra egy ajándékpéldányt. Hatá­rozzátok el azt is, hogy 30 példányt ingyen adtok szórványhíveim számára. Ha már én nem. mehetek ki mindig hozzájuk, hiszen 45 községben él nem egészen 400 lélek, hadd keresse fel őket az Evangélkus Elet. Ez fontos> kapocs lenne, lelki táplálékot kapnának benne, s hűségesebb evangéli­kusokká válnának(Buchalla Ödön lelkész) Mondanom sem kell talán, hogy lapunkat elküldtük tvszteietpéldany- ként, s levélben kértünk címeket. —o— „Igazság-e az, hogy az egyik lelkész pihenhet, mert van szabadsága, a. másik pedig nem. Dolgozik az egyházban, otthon és a földjén, napszámos* helyett. Egyik lelkésztestvére ajkáról sem hangzott el, hogy egy hetet vagy Pár napot átenged szabadságából s elmegy őt helyettesíteni. Ez mesének Is szép lett volna! Mi ennek az oka? A szeretetlenség. Vannak, akik vasárnap délután nyugodtan pihennek, a szórványlelkészek pedig összeesnek az or­szágúton. Nem elég felolvasni a bibliából, hogy egymás terhét hordoznunk kell. Ezt gyakorolni is kellene“. (Vita egy gyülekezetben a szórványkérdés­ről. Közli Kovács Béla) —o— „Mi is szórványban élünk, ami miatt én is szomorkodom. Unokáim nem sokat hallanak az Istenről. Próbálgatom megismertetni őket az igével, de nem nagy az eredmény. Nagy örömöm az, hogy az Evangélikus Élet ilyen bensőségesen foglalkozik most a mi dolgunkkal. Naponként imáimban hordozom én is a szórványhívek ügyét, akik lelkiekben olyan szegények. Jó lenne Evangélikus Életet küldeni nekik, mert ez drága kincs, vezető, barát. Ne tessék azt nézni, mint van írva ez a levél, mert öreg asszony vagyok, de az Úrnak mindenféleképp szeretnék szolgálni(özv. Bartos Sándorné.) —o— Bizonyéra jó az, hogy ilyen közvetlenül ismerhetjük meg egyházi szol­gálatunk nehéz és megoldatlan kérdéseit. Jó, ha az intéző szervek tudják, miben kell intézkedniük. Jó, ha az adakozók tudják, hol várják filléreiket. Jó, ha az imádkozok tudják, milyen kérdéseket kell Isten elé vinniök. Dr. Kékén András .................................. Am erika felé A minncapolisi világgyűlés ma­gyar delegációja július 28-án vasár­nap reggel megérkezett Becsbe. Az állomáson az Evangélikus Világszö­vetség bécsi képviselője fogadta ókét. Tőle tudták meg, hogy a ma­gyar delegáció amerikai útját világ­szerte nagy érdeklődés kíséri. Hír szerint a New York-i kikötőben újságírók serege, a rádió és televízió riporterei várják őket. Az útiterv szerint augusztus 5-én de. érkeznek meg Amerikába a United States expresshajón. A delegáció tagjai 2 napig tar­tózkodtak Bécsben. Vasárnap de. istentiszteleten vettek részt a Doro- theer-Gasse-i evangélikus templom­ban. Este pedig Althof világszövet­ségi igazgató vendégei voltak „ti­pikus amerikai” vacsorán, ahogyan a nagyon kedves meghívó is jelezte. (Lapunk nőolvasóinak kedvéért ké­sőbb közölni fogjuk a vacsora éte­leit, talán nem árt az ilyen tapasz­talatcsere.) Július 29-én hivatalos látogatást tettek a Világszövetség bécsi köz­pontjában, 30-án reggei elindultak Bécsből Parison át Le Havre-be, ahol 31-én de. szálltak hajóra. D. Ordass Lajos, a Déli Egyház- kerület püspökének vezetésével Szabó József nyugalmazott püspök, Dr. Wiczián Dezső, Dr. Nagy Gyula teológiai tanárok, Dr. Kékén András és Hafenscher Károly lelkészek 28-án az első percekben indultak el Bécsen keresztül az amerikai Min­neapolis felé. Köztudomású, hogy az Evangélikus Világszövetség jubi­leumi világkonferenciájára indultak. A vonat . indulása előtt már egy félórával igen sokan lelkészek, fel­ügyelők, presbiterek és főképpen a Budapest-Deák téri gyülekezet hívei gyülekeztek össze. Az utóbbiak kü­lönösen meghatott hangulatban vol­tak, hiszen a Deák téri gyülekezet­nek mind a három lelkipásztora út­nak indult. A búcsúztatók között voltak Horváth János, az Egyház­ügyi Hivatal elnöke és Dr. Mády Zoltán egyházkerületi felügyelő is. Zászkaliczky Pál püspökhelyettes néhány meleg szóval és egy-egy szál rózsával búcsúztatta az elindulókat. ígérte, hogy imádságainkban hor­dozni fogjuk kiküldöttjeinket és a Világszövetség nagy nyári találkozó­ját. Isten áldását kérte, hogy a ta­nácskozás eredményes legyen Isten országára és az egész emberiségre. Három pillanatfelvétel—három gyenesi konferenciáról Több mini 60 papné ajkán halkul el az ének. Máskor ilyenkor már mindenki fölkel most a helyén marad. Húsz gyermek lép Kapernaum nyitott, nagy verendájára. Mind a húsz pap-gyermek. Elöl egy leány és fiú. Kezükben virágcsokor. Még meg sem szó­lalnak, de édesanyjuk és a papnék szemé­ben a meghatottság könnye ül. A gyerme­kekében is. Isten kicsinyeinek ajkán ének csendül: ,,Isten velünk, viszontlátásra!“ . . . Aztán egyszerű, keresetlen, meghatottságtól el-elcsukló gyermekhangon Kutas Gyöngyi és Dombi Zoli mondják el kedves szavai­kat: ,,Köszönjük Istennek, hogy a püspök bácsik itt voltak közöttünk és édesanyá­inknak és a tisztelendő néniknek Isten igéjét hirdették. Isten vezesse életük min­den lépését és áldja meg szolgálatukat.“ Az egyszerű csokrok a püspök bácsik ke­zébe kerülnek. Sok papné csendes, magában elmondott, könnyeivel is kifejezett köszöne­tével együtt. Hiszen sokat adott nékik Is­ten. Négy napon keresztül Ruth könyve alapján a házasélet, a család, az élettárs, az otthon, a gyermek, a szolgálat kérdé­seiről hallgattak csendben figyelő Mária­ként Jézus lábainál. Most a szemekben nemcsak a meghatottság, hanem a hála, a szeretet, a bünbánat és a bünbocsánat könnye is ott ül. Bünbánat könnye a négy napon keresztül az ige reflektor-fényébe állított, megvilágított sok bűn miatt . . . öröm könnye, hála könnye az otthonért, a családért, az élettársért, a gyermekekért, a békességért, a szolgálat lehetőségeiért. Legáldottabb örömkönny a bocsánatért, az élet felkínált lehetőségeiért . . . Már csak azért vannak együtt, hogy mindezt az Úr adja, valósággá tegye és megpecsételje az úrvacsora szentségében . . . Aztán már in­dulnak a vonatok . . . Kit erre, kit arra visznek az otthonba, családba, szolgálatba, örvendező szívvel búcsúznak egymástól papné és gyermekek együttes énekkel: ^Is­ten velünk viszontlátásra! . . Zuhog az eső. dörög az ég, villámok ci­káznak. A keszthelyi templomban a gyü­lekezettel együtt 20 kántor hallgatja a kí­vülről dúló vihart. Ezek a kántorok azért jöttek be Gyenesdiásról Keszthelyre, hogy a négy napig tartó kántorkonferencia szor­gos munkájára rátegyék a koronát. Ott ültek egész napon át a harmóniumok mel­lett, gyakoroltak, tanultak Gárdonyi 'és Rezessy tanár urak Trajtler és Kiss lelkészek lelkes, buzgó, szakértő vezetése és irányítása mellett. Most szolgálni akarnak a keszthelyi gyülekezetnek éppúgy, mint odahaza Is szolgálnak az orgona vagy harmonium mellett, örülnek, hogy szolgálbatnaki Minden jól sikerült, Külföldi egyházi hírek Az Egyesült Bibliaterjesztő Társu­latok világkonferenciája július 24-én fejeződött be Rio de Janeiró- ban. A konferenciát két héttel ko­rábban Sao-fjaolobart kezdték meg. A konferencián tárgyalták a biblia­terjesztés egész világra kiterjedő kérdéseit. Részt vett a konferencián Salomies Ilmari firm érsek, mint az elnökség egyik tagja, * Hannover egyik gyülekezetében hét­főn estémként olyan istentisztelete­ket tartanak, amelyek időtartama pontosan 50 perc. Rövid igehirdetés 'mellett kórus énekel, a lelkész rö­viden imádkozik és néhány perces áhítat keretében a gyülekezet tagjai Isten elé viszik mondanivalójukat. Ezen az áhítaton annyian, vesznek részt, mint egyébként csak nagy- ünnepéken. — A Stuttgart melletti Esslingenben pénteken estémként 15 perces áhítatra hívogatják a lelke­ket. Igehirdetés nincsen, a gyülekezet csak imádkozásra jön össze. Az al­kalmakat nagy tömegek látogatják. * A Távol-Kelet kikötőiben távolke­let nyelveiből és főképpen az angol­ból egy sajátos keveréknyelv alakult. Ezt ,.pidgi-angol”-nak nevezik és csak a matrózok értik A Brit- és Külföldi Bibliatársulat most erre a keveréknyelvre lefordíttatta Márk evangéliumát. bár megzavarta *a vihar a hangversenyt. A karénekek is, a bemutatók is, az orgo­naszámok csodás melódiái belekapcsolód­tak a kint dühöngő viharba, néha túl­harsogják az égiháborút. A jól végzett munka és szolgálat öröme mellett ott a ki nem mondott kérdés: hogyan megyünk vissza Gyenesre ilyen időben. Egy lelkes, buzgó, magát minden helyzetben feltaláló esperes már indul is, és bekopogtat a MÁVAUT irodájába. Ott megértő, ember­szerető szívekre talál. Kapnak külön autó­buszt, megoldódott a kimenetel nehéz kér­dése. Sugárzó arcú emberek, asszonyok ül­nek be az autóbuszba. Az elvégzett mun­káról való beszélgetés közben észre sem veszik, hogy már Gyenesre érkeztek. Kívül vihar dúl még, de belül a szívekben a csend, az öröm, a békesség tanyázik. A jól végzett munka, a szolgálatban való meg­erősödés felett érzett öröm. Mintha a nagy vihar és a belső öröm együtt dicsérné az Urat. Két hosszú kötél mellett 80 megkonfir­mált fiú két-két részre oszlik. Erőmérés lesz! Ki bírja tovább? Ki az erősebb? Még nézőközönsége is van. A nyugdíjas lelkész­testvérek, az Otthon lakói, biztatják a 4 csapatot. Talán a maguk ifjúságára is gon­dolnak . . . „Rajta“ — hangzik a jel! Fiatal izmok feszülnek. A nagy lárma még han­gosabbá lesz! Eldűl a küzdelem! Győzött az erősebb. Győztes diadalordítás a jutalom!! Ezen a négy napon majdnem elbúcsúzott a csend Kapernaumtól. Csak az áhitatok, előadások, megbeszélések, bibliakörök ideje alatt lett a csendé az otthon. Máskor szinte „eladták“ Kapernaumot. Selmeczi, Hernád, Vető, Hegyháti, Schreiner és Bödecs lelké­szek próbáltak a nagy zajra láthatatlan üvegburát helyezni, hogy letompítsák, hal­kabbá tegyék szolgálatukkal, szigorú, sze­rető kéréseikkel. Volt, amikor sikerült..* Én mégis nemcsak a rosszaságot láttam csupán, hanem az ifjúság nagy életvidámsá- g^át, eleven élniakarását. Már a 3. és 4. napon aránylag csend volt. Hiába, kevés idő négy nap a konferenciákra! Meg vagyok győződve, ha még lett volna 5. és 6. nap, a csend lett volna már furcsa Kapernaum lakóinak. Mindezek ellenére is hiszem, hogy Isten talált csendet közöttük és elvégezte a Maga munkáját. Egy-egy csendes beszélge­tés, egy-egy szívtől szívig jutó igehirdetés, egy-egy megragadó példa, mind a csendre akartak vinni és a csendben hozzánk közel lépő Istenhez. Az ifjúság nagy kérdéseire kerestük a választ. Otthon, család, hivatás, munka, társaság, barátok kérdéseiről való beszélgetésekben. Sok fiatal ismert magára a Biblia elénk lépő fiataljaiban. Sok rövid, de annál érdekesebb egyháztörténeti pilla­natkép tágította az ismereteket, gondolkodó látott el. Megláthatták az egész látóhatárt: az egész világ keresztyénségét és evan* gélikusságát. A legutolsó este a tábortűz fényénél, lobo­gó zsarátnokainál győzött az erősebb. Le­győzött bennünket nemcsak a tűz titka, nem­csak a reánk boruló szép csillagos éjszaka, nemcsak mindaz, ami ott elhangzott, hanem legyőzött minket a csend. A csendben kö­zellépett hozzánk a csend Ura: Isten! Már a tűz se pattogott, amikor halkan, áhitato- san hangzott az amúgy nagyon hangos aj-* kakon a konferencia utolsó halk imádsága, éneke:: „Kicsik, nagyok mind kérünk, Őr­ködj vigyázva ránk . . Csend Ura! őrködj, vigyázz, teremts belső csendet otthon is a fiatal szívekben. Hangos fiatalok! A csendben találjátok meg az éle­tetek békességes Urát! Ez a kérésem, ez aK én csendes imádságom — értetek. Hegyháti JánoO % %» Űj gondolkodásmód szükséges... A Keletbékési Lelkész! Munkakö­zösség júniusi ülésén hangzott el egyik felszólalásban ez a mondat: az emberiség olyan hatalomhoz jutott az atommal a természet feleit, hogy ahhoz új gondolkodásmód szüksé­ges’’. Ennek az új gondolkodásmód­nak a i kialakítása ban az egyháznak elsőrendű feladata van. A másik mondat a Csongrád— szolnoki Egyházmegye Lelkészi Mun­kaközösségi ülésén hangzott el s így hangzik: „a háború nem konstruktív eszScöz". Ezek a mondatok nemcsak össze­függésükből kiragadott mondatok, hanem, alaphangot ütöttek meg. Fel­szólalásokban eleven és komoly, teológiailag is alapos tanulmányok hangzottak el a háború és béke teológai értékeléséről. Határozati ja­vaslatokat is elfogadtak a leszerelés­ről, a katonai tömbök káros kiala­kulásáról, a vitás kérdésekben a tárgyalások fontosságáról, az atom­kísérletek megszüntetéséről és az atomenergia békés célokra való fel- használásáról. Mindkét értekezlet világos tanújelét adta, hogy komoly látását komoly teológai megfontolás és nagyon komoly felelősség irányít­ja az egész emberiség nagy ügyéért, a békéért. Előadások és hozzászólások vilá­gosan mutatták meg a béke meg­teremtéséhez, megőrzéséhez szüksé­ges legfőbb alapot: az ember béküljön meg az Istennel és egy­mással! Rettenjen meg az atom ször­nyű hatalmától, illetve annak bor­zalmas következményétől, amit az atom életet pusztító ereje és hatal­ma a bűnös ember kezében jelent­het. Hozzáértő tudósok tucatnyi nyi­latkozata hátborzongató módon, nap­nál világosabban mutatja be az atomrobbantás szörnyű pusztításait. .Y-elótrázó kiáltásként hasít végig .a­világon óvó figyelmeztetésük, mint szakadék szélén járó gyermek felé az édesanya életmentő figyelmeztető szava: egy lépéssel se tovább!,.. Űj gondolkodásmód szükséges ... De má ez az új? Az egyháznak vilá­gosan meg kell mondania, hogy ép- pen az ő feladata ezt az újat meg­mutatni minden embernek: az Isten előtt megújult emberi szívben! Nekünk tehát az a feladatunk, hogy minden felülről kapott erővel harcoljunk a szív bűnei ellen, a Sá­tán minden sötét ármánya ellen és ennek a harcnak meg is fog a kö­vetkezménye mutatkozni. Ezért igaz az a másik megállapí­tás, hogy „a háború nem konstruk­tív eszköz” — azaz nem vitte egyet­len háború sem még előre az em­beriség ügyét. Nem konstruktív, nem építő, nem előbbre vivő eszköz, hanem destruktív, pusztító és rom­boló hatalom. A győztesek politikai­lag nyerhettek, de mérhetetlenül na­gyobb minden nyereségnél az erköl­csi súlyos veszteség, amely a szívek mélyén emberségben, tisztességben és az igazság mindenek felett való hitelvesztésében jelentkezik. A világnak rá kell ébrednie annak az alapvető követelménynek a meg­látására, hogy a béke ügyének nem szabad a fegyverek erején alapul­nia, hanem az emberi összefogáson! Az egyház dolga pedig megmutatni azt, hogy egyetlen konstruktív erő van a földön: a szeretet! Ezért igaz az egyik előadás mondata: a „keresz­tyén szeretet Indít a világpusztulás elkerüléséért, az igazság és a szere­tet rendjéért való küzdelemre”. Keresztyéneknek és nem keresz­tyéneknek egyformán arra kell töre­kedniük hogy a béke fennmaradjon és a szeretet és igazság uralkodó székébe-üljön* __■ á" v && I k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents